Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2022. (XI. 8.) önkormányzati rendelete

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről szóló 2/2022.(III.6) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2022. 11. 11- 2022. 11. 11

Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2022. (XI. 8.) önkormányzati rendelete

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről szóló 2/2022.(III.6) önkormányzati rendelet módosításáról

2022.11.11.

Háromfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 23. §. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi CX. törvény előírásaira, illetve azok végrehajtására vonatkozó rendeletekre figyelemmel, a szükséges egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat 2022. évi költségvetés módosításáról az alábbiakat rendeli el:

1. § Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A Képviselő-testület)

„a) az önkormányzat 2022 évi költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 255.866.337 Ft-ban állapítja meg, amelyből felhalmozási célú bevétel 82.922.320 Ft, a működési célú bevétel 133.930.069 Ft, finanszírozási bevétel 39 013 948 Ft.
b) az önkormányzat összes kiadását 255.866.337 Ft-ban, ezen belül költségvetési kiadását 255.866.337 Ft-ban hagyja jóvá, amelyből a felhalmozási célú kiadás 99.734.917 Ft, a működési célú kiadás összege 153.372.983 Ft, finanszírozási kiadás 2.758.437 Ft.”

2. § (1) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(5) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

(6) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

(7) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

(8) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 9. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

(9) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 10. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.

(10) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 16. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.

(11) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 17. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.

(12) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 18. melléklete helyébe a 12. melléklet lép.

(13) Az Önkormányzat 2022 évi költségvetéséről szóló 2/2022. (III. 6.) önkormányzati rendelet 22. melléklete helyébe a 13. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet 2022. november 11-én lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet
Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Önkormányzat és Intézményei összesen (Ft)

K1. Személyi juttatások

64 265 874

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 252 503

K3. Dologi kiadások

48 084 254

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

25 134 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

8 636 352

K6. Beruházási kiadások

2 299 355

K7. Felújítások

97 435 562

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

K1-8. Költségvetési kiadások

253 107 900

K9. Finanszírozási kiadások

2 758 437

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

255 866 337

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

108 708 891

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

82 922 320

B3. Közhatalmi bevételek

5 607 891

B4. Működési bevételek

18 531 967

B5. Felhalmozási bevételek

0

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

1 081 320

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

B1-7. Költségvetési bevételek

216 852 389

B8. Finanszírozási bevételek

39 013 948

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

255 866 337

2. melléklet

2. melléklet
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK-Kiadások

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovat-szám

063080

045160

013350

018010

018030

066010

011130

064010

066020

066020-falunap

066020-54 Rinyamenti közösség az emberekért

066020 TOP rendezvény pályázat

066020-557 TOP plusz

082092-555 falunapi pályázat

072111

074031

082092

084031

013320

Közfogl.

107060

104037

Összesen

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

0

0

0

0

0

0

0

0

3 079 000

0

0

0

0

0

0

0

3 074 400

0

0

17 208 525

0

0

23 361 925

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

200 000

0

0

200 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

0

0

0

0

0

0

0

0

3 079 000

0

0

0

0

0

0

0

3 074 400

0

0

17 408 525

0

0

23 561 925

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

0

0

0

0

0

10 720 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10 720 000

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

0

0

0

0

0

0

2 940 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

930 000

0

0

0

0

0

3 870 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Külső személyi juttatások

K12

0

0

0

0

0

0

13 660 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

930 000

0

0

0

0

0

14 590 000

Személyi juttatások

K1

0

0

0

0

0

0

13 660 000

0

3 079 000

0

0

0

0

0

0

0

4 004 400

0

0

17 408 525

0

0

38 151 925

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

0

0

0

0

0

0

1 800 855

0

405 745

0

0

0

0

0

527 557

0

0

1 101 042

0

0

3 835 199

Szakmai anyagok beszerzése

K311

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

25 000

50 000

70 000

0

0

0

0

0

145 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

0

23 150

10 000

990 420

700 000

0

0

0

0

0

0

0

80 000

50 000

400 000

100 000

2 020 711

2 940 000

7 314 281

Árubeszerzés

K313

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

0

23 150

10 000

990 420

700 000

0

0

0

0

0

0

0

105 000

100 000

470 000

0

100 000

2 020 711

2 940 000

0

7 459 281

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

0

0

0

0

0

0

90 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

45 600

0

0

0

0

0

135 600

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

0

0

0

0

0

0

150 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

150 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

0

0

0

0

0

0

240 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

45 600

0

0

0

0

0

285 600

Közüzemi díjak

K331

0

0

250 000

0

0

5 000

100 000

1 800 000

0

0

0

0

0

0

260 000

50 000

700 000

0

40 000

0

0

0

3 205 000

Vásárolt élelmezés

K332

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 151 669

1 151 669

Bérleti és lízing díjak

K333

0

0

0

0

0

0

10 000

0

0

0

0

0

0

0

5 000

0

15 000

0

140 000

0

0

0

170 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

0

0

0

0

0

70 000

50 000

390 000

0

0

0

0

0

0

50 000

0

0

0

0

0

0

560 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

0

0

0

0

270 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

41 000

0

0

0

0

0

311 000

Egyéb szolgáltatások

K337

2 375 945

513 070

100 000

0

0

2 164 000

2 209 373

0

0

600 000

431 893

145 000

0

0

130 000

0

200 000

0

280 000

0

0

0

9 149 281

Szolgáltatási kiadások

K33

2 375 945

513 070

350 000

0

0

2 239 000

2 639 373

2 190 000

0

600 000

431 893

145 000

0

0

445 000

50 000

956 000

0

460 000

0

0

1 151 669

14 546 950

Kiküldetések kiadásai

K341

0

0

0

0

0

0

200 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

200 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

0

0

0

0

0

0

200 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

200 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

641 507

144 780

97 200

0

0

874 530

890 828

591 000

0

100 000

116 608

0

0

0

148 500

40 500

262 332

0

151 200

545 594

793 800

310 951

5 709 330

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

0

0

0

0

651 082

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

651 082

Kamatkiadások

K353

0

0

0

0

0

0

6 610

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

6 610

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

0

0

0

0

0

1 000

100 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

101 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

641 507

144 780

97 200

0

0

875 530

1 648 520

591 000

0

100 000

116 608

0

0

0

148 500

40 500

262 332

0

151 200

545 594

793 800

310 951

6 468 022

Dologi kiadások

K3

3 017 452

681 000

457 200

0

0

4 104 950

5 427 893

2 781 000

0

700 000

548 501

145 000

0

0

698 500

190 500

1 733 932

0

711 200

2 566 305

3 733 800

1 462 620

28 959 853

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

25 134 000

0

25 134 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

25 134 000

0

25 134 000

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Elvonások és befizetések

K502

0

0

0

0

0

0

428 100

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

428 100

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

0

0

0

1 970 817

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 970 817

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

0

0

0

0

0

0

433 710

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

5 803 725

0

0

0

0

6 237 435

Tartalékok

K513

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb működési célú kiadások

K5

0

0

0

0

1 970 817

0

861 810

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

5 803 725

0

0

0

0

8 636 352

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

0

0

0

0

0

17 070

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

17 070

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

258 906

0

0

0

0

9 580

190 047

0

0

0

0

0

0

71 176

0

0

9 044

0

0

934 531

0

0

1 473 284

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

69 905

0

0

0

0

0

55 922

0

0

0

0

0

0

19 218

0

0

2 441

0

0

252 324

0

0

399 810

Beruházások

K6

328 811

0

0

0

0

9 580

263 039

0

0

0

0

0

0

90 394

0

0

11 485

0

0

1 186 855

0

0

1 890 164

Ingatlanok felújítása

K71

0

0

0

0

0

0

0

0

12 111 749

0

0

0

63 586 816

0

500 000

0

413 609

0

0

0

0

0

76 612 174

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

0

0

0

0

0

0

0

3 408 274

0

0

0

17 168 440

0

135 000

0

111 674

0

0

0

0

0

20 823 388

Felújítások

K7

0

0

0

0

0

0

0

0

15 520 023

0

0

0

80 755 256

0

635 000

0

525 283

0

0

0

0

0

97 435 562

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

K1-K8

3 346 263

681 000

457 200

0

1 970 817

4 114 530

22 013 597

2 781 000

19 004 768

700 000

548 501

145 000

80 755 256

90 394

1 333 500

190 500

6 802 657

5 803 725

711 200

22 262 727

28 867 800

1 462 620

204 043 055

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

0

0

0

2 758 437

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2 758 437

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

0

0

0

2 758 437

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2 758 437

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

0

0

0

2 758 437

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2 758 437

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

3 346 263

681 000

457 200

2 758 437

1 970 817

4 114 530

22 013 597

2 781 000

19 004 768

700 000

548 501

145 000

80 755 256

90 394

1 333 500

190 500

6 802 657

5 803 725

711 200

22 262 727

28 867 800

1 462 620

206 801 492

3. melléklet

3. melléklet
Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha-Kiadások

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha

Rovat megnevezése

Rovat-szám

eredeti ei.

módosított ei.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

23 963 949

23 563 949

Normatív jutalmak

K1102

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

20 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

0

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

150 000

150 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

0

400 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

24 113 949

24 133 949

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

0

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

1 980 000

1 980 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

Külső személyi juttatások

K12

1 980 000

1 980 000

Személyi juttatások

K1

26 093 949

26 113 949

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 417 304

3 417 304

Szakmai anyagok beszerzése

K311

50 000

50 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

9 835 718

9 436 387

Árubeszerzés

K313

0

0

Készletbeszerzés

K31

9 885 718

9 486 387

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

90 000

90 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

55 000

55 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

145 000

145 000

Közüzemi díjak

K331

3 500 000

3 500 000

Vásárolt élelmezés

K332

0

0

Bérleti és lízing díjak

K333

24 000

24 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

30 000

30 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

0

Egyéb szolgáltatások

K337

500 000

500 000

Szolgáltatási kiadások

K33

4 054 000

4 054 000

Kiküldetések kiadásai

K341

160 000

160 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

160 000

160 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

3 802 874

3 773 014

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

1 500 000

1 500 000

Kamatkiadások

K353

1 000

1 000

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

5 000

5 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

5 308 874

5 279 014

Dologi kiadások

K3

19 553 592

19 124 401

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

0

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

0

0

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

Elvonások és befizetések

K502

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

0

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

0

0

Tartalékok

K513

0

0

Egyéb működési célú kiadások

K5

0

0

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

0

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

322 197

Részesedések beszerzése

K65

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

0

86 994

Beruházások

K6

0

409 191

Ingatlanok felújítása

K71

0

0

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

0

Felújítások

K7

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

Költségvetési kiadások

K1-K8

49 064 845

49 064 845

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

0

0

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

0

0

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

49 064 845

49 064 845

4. melléklet

4. melléklet
ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN-Kiadások

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

23 361 925

23 563 949

46 925 874

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

20 000

20 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

0

0

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

0

150 000

150 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

200 000

400 000

600 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

23 561 925

24 133 949

47 695 874

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

10 720 000

0

10 720 000

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

3 870 000

1 980 000

5 850 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

0

Külső személyi juttatások

K12

14 590 000

1 980 000

16 570 000

Személyi juttatások

K1

38 151 925

26 113 949

64 265 874

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 835 199

3 417 304

7 252 503

Szakmai anyagok beszerzése

K311

145 000

50 000

195 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

7 314 281

9 436 387

16 750 668

Árubeszerzés

K313

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

7 459 281

9 486 387

16 945 668

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

135 600

90 000

225 600

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

150 000

55 000

205 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

285 600

145 000

430 600

Közüzemi díjak

K331

3 205 000

3 500 000

6 705 000

Vásárolt élelmezés

K332

1 151 669

0

1 151 669

Bérleti és lízing díjak

K333

170 000

24 000

194 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

560 000

30 000

590 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

311 000

0

311 000

I20

K337

9 149 281

500 000

9 649 281

Szolgáltatási kiadások

K33

14 546 950

4 054 000

18 600 950

Kiküldetések kiadásai

K341

200 000

160 000

360 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

200 000

160 000

360 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

5 709 330

3 773 014

9 482 344

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

651 082

1 500 000

2 151 082

Kamatkiadások

K353

6 610

1 000

7 610

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

101 000

5 000

106 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

6 468 022

5 279 014

11 747 036

Dologi kiadások

K3

28 959 853

19 124 401

48 084 254

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

25 134 000

0

25 134 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

25 134 000

0

25 134 000

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

0

Elvonások és befizetések

K502

428 100

0

428 100

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

1 970 817

0

1 970 817

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

0

0

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

6 237 435

0

6 237 435

Tartalékok

K513

0

0

0

Egyéb működési célú kiadások

K5

8 636 352

0

8 636 352

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

0

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

17 070

0

17 070

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

1 473 284

322 197

1 795 481

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

399 810

86 994

486 804

Beruházások

K6

1 890 164

409 191

2 299 355

Ingatlanok felújítása

K71

76 612 174

0

76 612 174

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

20 823 388

0

20 823 388

Felújítások

K7

97 435 562

0

97 435 562

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

Költségvetési kiadások

K1-K8

204 043 055

49 064 845

253 107 900

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

2 758 437

0

2 758 437

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

2 758 437

0

2 758 437

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

2 758 437

0

2 758 437

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

206 801 492

49 064 845

255 866 337

5. melléklet

5. melléklet
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK-Bevételek

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

összes bev. Önkormányzat

018010

013320

082092

066010

063080

066020 szennyvíz

066020 leader

013350

adó bevételek

041237

pm

011130

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

14 465 240

14 465 240

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

18 991 760

18 991 760

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

25 134 000

25 134 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1132

12 105 393

12 105 393

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 270 000

2 270 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

14 015 735

14 015 735

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Elszámolásból származó bevételek

B116

379 380

379 380

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

87 361 508

87 361 508

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (munkaügyi támogatás, tb, vagyonbiztosítás)

B16

21 347 383

0

0

453 989

0

0

0

0

0

0

20 893 394

0

0

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

108 708 891

87 361 508

0

453 989

0

0

0

0

0

0

20 893 394

0

0

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

1 100 000

0

0

0

0

0

0

0

0

1 100 000

0

0

0

Értékesítési és forgalmi adók

B351

4 490 456

0

0

0

0

0

0

0

0

4 490 456

0

0

0

Fogyasztási adók

B352

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

4 490 456

0

0

0

0

0

0

0

0

4 490 456

0

0

0

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

17 435

0

0

0

0

0

0

0

0

17 435

0

0

0

Közhatalmi bevételek

B3

5 607 891

0

0

0

0

0

0

0

0

5 607 891

0

0

0

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

1 691 032

0

0

0

1 164 000

0

0

0

0

0

527 032

0

0

Szolgáltatások ellenértéke

B402

635 266

0

0

0

10 000

625 266

0

0

0

0

0

0

0

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Tulajdonosi bevételek

B404

2 550 000

0

100 000

50 000

0

0

0

0

2 400 000

0

0

0

0

Ellátási díjak

B405

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

663 889

0

0

38 486

314 280

168 822

0

0

0

0

142 301

0

0

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kamatbevételek

B408

5 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

5 000

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

100 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

100 000

Működési bevételek

B4

5 645 187

0

100 000

88 486

1 488 280

794 088

0

0

2 400 000

0

669 333

0

105 000

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

36 800

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

36 800

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

1 044 520

0

0

0

0

0

177 100

0

0

0

0

0

867 420

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

1 081 320

0

0

0

0

0

177 100

0

0

0

0

0

904 220

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

82 922 320

80 755 256

0

0

0

0

0

2 167 064

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

82 922 320

80 755 256

0

0

0

0

0

2 167 064

0

0

0

0

0

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

B1-B7

203 965 609

168 116 764

100 000

542 475

1 488 280

794 088

177 100

2 167 064

2 400 000

5 607 891

21 562 727

0

1 009 220

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

34 168 755

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

34 168 755

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

34 168 755

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

34 168 755

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

34 168 755

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

34 168 755

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

238 134 364

168 116 764

100 000

542 475

1 488 280

794 088

177 100

2 167 064

2 400 000

5 607 891

21 562 727

34 168 755

1 009 220

6. melléklet

6. melléklet
Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha-Bevételek

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

eredeti ei.

ÖSSZESEN

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

0

0

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B112

0

0

települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1131

0

0

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

0

0

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

0

0

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

0

Elszámolásból származó bevételek

B116

0

0

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

0

0

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

0

0

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

0

0

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

0

0

Értékesítési és forgalmi adók

B351

0

0

Fogyasztási adók

B352

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

0

0

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

0

Közhatalmi bevételek

B3

0

0

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

0

0

Szolgáltatások ellenértéke

B402

0

0

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

2 540 000

2 540 000

Tulajdonosi bevételek

B404

0

0

Ellátási díjak

B405

8 143 134

8 143 134

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

2 198 646

2 198 646

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

Kamatbevételek

B408

0

0

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

5 000

5 000

Működési bevételek

B4

12 886 780

12 886 780

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

0

0

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

0

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

0

0

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

0

0

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

Költségvetési bevételek

B1-B7

0

0

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

0

0

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

0

0

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

4 845 193

4 845 193

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

4 845 193

4 845 193

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

31 332 872

31 332 872

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

36 178 065

36 178 065

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

36 178 065

36 178 065

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

49 064 845

49 064 845

7. melléklet

7. melléklet
ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN-Bevételek

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

14 465 240

0

14 465 240

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

18 991 760

0

18 991 760

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

25 134 000

0

25 134 000

települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1132

12 105 393

0

12 105 393

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 270 000

0

2 270 000

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

14 015 735

0

14 015 735

Elszámolásból származó bevételek

B116

379 380

0

379 380

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

87 361 508

0

87 361 508

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

21 347 383

0

21 347 383

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

108 708 891

0

108 708 891

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

1 100 000

0

1 100 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

4 490 456

0

4 490 456

Fogyasztási adók

B352

0

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

4 490 456

0

4 490 456

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

17 435

0

17 435

Közhatalmi bevételek

B3

5 607 891

0

5 607 891

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

1 691 032

0

1 691 032

Szolgáltatások ellenértéke

B402

635 266

0

635 266

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

0

2 540 000

2 540 000

Tulajdonosi bevételek

B404

2 550 000

0

2 550 000

Ellátási díjak

B405

0

8 143 134

8 143 134

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

663 889

2 198 646

2 862 535

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

0

Kamatbevételek

B408

5 000

0

5 000

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

100 000

5 000

105 000

Működési bevételek

B4

5 645 187

12 886 780

18 531 967

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

36 800

0

36 800

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

1 044 520

0

1 044 520

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

1 081 320

0

1 081 320

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

82 922 320

0

82 922 320

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

82 922 320

0

82 922 320

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

0

Költségvetési bevételek

B1-B7

203 965 609

12 886 780

216 852 389

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

0

0

0

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

0

0

0

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

34 168 755

4 845 193

39 013 948

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

34 168 755

4 845 193

39 013 948

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

31 332 872

31 332 872

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

0

36 178 065

36 178 065

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

34 168 755

36 178 065

70 346 820

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

238 134 364

49 064 845

255 866 337

8. melléklet

Beruházások és felújítások

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Általános- és céltartalékok (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Általános tartalékok

K513

0

9. melléklet

Általános- és céltartalékok

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Általános- és céltartalékok (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Általános tartalékok

K513

0

10. melléklet

16. melléklet
Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetéseú

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

központi költségvetési szervek részére

K504

0

központi kezelésű előirányzatok részére

K504

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K504

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K504

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K504

0

elkülönített állami pénzalapok részére

K504

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

0

társulások és költségvetési szerveik részére

K504

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K504

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

központi költségvetési szervek részére

K505

0

központi kezelésű előirányzatok részére

K505

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K505

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K505

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K505

0

elkülönített állami pénzalapok részére

K505

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

0

társulások és költségvetési szerveik részére

K505

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K505

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

központi költségvetési szervek részére

K506

0

központi kezelésű előirányzatok részére

K506

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K506

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K506

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K506

0

elkülönített állami pénzalapok részére

K506

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

0

társulások és költségvetési szerveik részére

K506

1 970 817

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K506

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

1 970 817

egyházi jogi személyek részére

K508

0

egyéb civil szervezetek részére

K508

0

háztartások részére

K508

0

pénzügyi vállalkozások részére

K508

0

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

0

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

0

egyéb vállalkozások részére

K508

0

Európai Unió részére

K508

0

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K508

0

egyéb külföldiek részére

K508

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülre

K512

0

nonprofit gazdasági társaságok részére

K512

0

egyházi jogi személyek részére

K512

0

egyéb civil szervezetek részére

K512

6 237 435

háztartások részére

K512

0

pénzügyi vállalkozások részére

K512

0

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

0

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

0

egyéb vállalkozások részére

K512

0

Európai Unió részére

K512

0

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K512

0

egyéb külföldiek részére

K512

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivülre

K89

0

11. melléklet

17. melléklet
Támogatások, kölcsönök bevételei

Háromfa Község Önkormányzata 2022. évi költségvetése

Támogatások, kölcsönök bevételei (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

központi költségvetési szervektől

B14

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B14

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B14

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B14

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B14

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B14

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B14

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B14

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

központi költségvetési szervektől

B15

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B15

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B15

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B15

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B15

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B15

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B15

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B15

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B15

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B15

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

központi költségvetési szervektől

B16

0

központi kezelésű előirányzatoktól - közfogalkoztatásra

B16

20 893 394

központi kezelésű előirányzatoktól – kulturális bérfejlesztés

B16

453 989

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B16

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B16

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B16

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B16

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B16

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

21 347 383

központi költségvetési szervektől

B23

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B23

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B23

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B23

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B23

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B23

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B23

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B23

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

központi költségvetési szervektől

B24

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B24

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B24

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B24

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B24

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B24

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B24

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B24

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B24

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B24

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

központi költségvetési szervektől

B25

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B25

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B25

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B25

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B25

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B25

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B25

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B25

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B63

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B64

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

Felhalmozási célú visszatérítendó támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

0

12. melléklet

18. melléklet
Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek

Háromfa Község Önkormányzata 2022 évi költségvetése

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek (Ft)

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

építményadó

B34

0

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

0

magánszemélyek kommunális adója

B34

1 100 000

telekadó

B34

0

Vagyoni tipusú adók

B34

1 100 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

4 490 456

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

4 490 456

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

0

Gépjárműadók

B354

0

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

0

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

0

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

0

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

0

ebből: talajterhelési díj

B355

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

5 590 456

eljárási illetékek

B36

0

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

0

felügyeleti díjak

B36

0

ebrendészeti hozzájárulás

B36

0

környezetvédelmi bírság

B36

0

természetvédelmi bírság

B36

0

műemlékvédelmi bírság

B36

0

építésügyi bírság

B36

0

szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része

B36

0

egyéb bírság

B36

17 435

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

17 435

13. melléklet

22. melléklet
Háromfa Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2022 évi mérlege

Háromfa Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2022 évi mérlege

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Megnevezés

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Pénzforgalmi bevételek

Pénzforgalmi kiadások

Működési célú

Működési célú

153 172 983

Működési bevételek

133 930 069

Személyi jellegű kiadások

64 265 874

Működési célú bevételek áh-n belülről

108 708 891

Munkaadót terh. jár.és szociális hozzájárulási adó

7 252 503

Közhatalmi bevételek

5 607 891

Dologi és egyéb folyó kiadások

48 084 254

Működési bevételek

18 531 967

Ellátottak személyi juttatásai

25 134 000

Működési célú átvett pénzeszköz

1 081 320

Egyéb működési célú kiadás

8 436 352

Felhalmozási célú

82 922 320

Felhalmozási célú

99734917

Felhalmozási bevételek

0

Beruházások

2 299 355

Felújítások

97 435 562

felhalmozási célu kölcsön

82 922 320

Pénzforgalmi nélküli kiadások

0

Működési célú tartalékok

0

Általános tartalék

200 000

Céltartalékok

0

Felhalmozási célú tartalékok

0

Fejlesztési céltartalék

0

KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY

0

Működési hiány

0

Felhalmozási hiány

0

FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK

2 758 437

Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

2 758 437

BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú bevételek nélkül)

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

255 866 337

A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESÍTETT HIÁNYA

0

Működési hiány

0

Felhalmozási hiány

0

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

0

Belső forrásból

39 013 948

I. Működési célú pénzmaradvány igénybevét.

39 013 948

II. Felhalm. célú pénzmaradvány igénybevét.

0

Külső forrásból

0

Működési célú hitelfelvétel

0

Felhalmozási célú hitelfelvétel

0

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

255 866 337

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

255 866 337

Működési célú bevételek összesen

133 930 069

Működési célú kiadások összesen

153 372 983

Felhalmozási célú bevételek összesen

82 922 320

Felhalmozási célú kiadások összesen

99 734 917

Finanszírozási bevétel

39 013 948

finanszírozási kiadások

2 758 437