Gige Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 05. 29Gige Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Gige Község Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Gige Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendeletalkotási hatáskörét gyakorolva a következőket rendeli el:
1. § A rendelet hatálya Gige Község Önkormányzatára, valamint irányítása alatt álló Gigei Gerlefészek Óvoda intézményére terjed ki.
A költségvetés bevételeinek és kiadásainak főösszege
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2020. évi költségvetését
- a) 129 994 158 Ft tárgyévi költségvetési bevétellel,
- b) 145 947 140 Ft tárgyévi költségvetési kiadással,
- c) 42 014 941 Ft finanszírozási bevétellel, és
- d) 1 803 038 Ft finanszírozási kiadással állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben szereplő tételek az alábbiak szerint kerülnek megállapításra:
- a) a működési célú bevételt 112 837 221 Ft-ban, ezen belül:
- aa) kapott támogatás 58 712 049 Ft,
- ab) működési célú támogatásértékű bevétel 48 688 261 Ft,
- ac) közhatalmi bevételek 1 810 524 Ft,
- ad) intézményi működési bevétel 3 193 934 Ft,
- ae) működési célra átvett pénzeszköz 432 453 Ft.
- b) a működési célú kiadásokat 113 775 455 Ft-ban, ezen belül:
- ba) a személyi juttatások kiadásai 59 919 743 Ft,
- bb) a munkaadókat terhelő járulékokat 7 278 596 Ft,
- bc) a dologi kiadásokat 33 578 215 Ft,
- bd) az ellátottak pénzbeli juttatásait 9 275 504 Ft,
- be) egyéb működési célú kiadások 3 723 397 Ft.
- c) a felhalmozási célú bevételt 17 156 937 Ft-ban, ezen belül:
- ca) felhalmozási célú támogatások 17 156 937 Ft,
- cb) egyéb felhalmozási bevételek 0 Ft,
- cc) felhalmozási célra átvett pénzeszköz 0 Ft.
- d) a felhalmozási célú kiadást 32 171 685 Ft-ban, ezen belül:
- da) a beruházások összegét 16 755 185 Ft,
- db) a felújítások összegét 15 416 500 Ft,
- dc) egyéb felhalmozási célú kiadások 0 Ft.
- e) finanszírozási bevételek 42 014 941 Ft-ban, ezen belül:
- ea) pénzmaradvány 39 850 739 Ft,
- eb) államháztartáson belüli megelőlegezések 2 164 202 Ft.
- f) finanszírozási kiadások 2 093 697 Ft, ezen belül az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 2 093 697 Ft.
3. § (1) Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodása során, jogszabályok szerint felülvizsgált pénzmaradványát 23 968 262 Ft-ban állapítja meg.
(2) A pénzmaradványt 276 900 Ft összegű visszafizetési kötelezettség terheli. A pénzmaradvány összege a 2021. évi költségvetés bevételeit növeli.
(3) A pénzmaradvány kimutatást a 11. melléklet részletezi.
(4) Az Önkormányzat 2020. évi mérleg szerinti eredménye -11 053 237 Ft. A konszolidált eredménykimutatását a 13. melléklet tartalmazza.
Az önkormányzat bevételei és kiadásai
4. § (1) A 2. §-ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását az eredeti és módosított előirányzatokkal összevetve, konszolidálva a rendelet 5. melléklet bevételi oszlopa mutatja be, a nem intézményi bevételek részletezését a 2. melléklet és 4. melléklet tartalmazza.
(2) A 2. §-ban megállapított kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását az eredeti és módosított előirányzatokkal összevetve a rendelet 5. melléklet kiadási oszlopa mutatja be, a nem intézményi kiadások részletezését a 1. melléklet és 3. melléklet tartalmazza.
(3) Az önkormányzat 2020. évi összevont költségvetési bevételi-kiadási mérlegét a rendelet 5. mellékletei mutatják be.
(4) A nem intézményi költségvetési bevételi-kiadási mérleget a 6. melléklet, míg az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv - Gerlefészek Óvoda - kiadásait és bevételeit az 7. melléklet tartalmazza.
(5) A képviselő-testület a beruházási kiadásait a 8. melléklet, a felújítási kiadásait célonként a 9. melléklet szerint állapítja meg.
(6) Az önkormányzatnál és intézményeinél foglalkoztatottak átlaglétszáma 2020. évben 6 fő, közfoglalkoztatottak átlaglétszáma 28 fő, összesen 34 fő, melyet a 10. melléklet tartalmaz részletesen.
(7) A közvetett támogatások összegét a 14. melléklet részletezi.
(8) Az önkormányzat 2020-ban adósságot keletkeztető ügyletet nem tervezett és nem hajtott végre. Az önkormányzatnak adósságállománya nincs.
(9) Több éves kihatással járó döntéseket a 15. melléklet tartalmazza.
(10) A költségvetési évet követő három év tervezett bevételeit és kiadásait a 16. melléklet tartalmazza.
(11) A pénzeszközök változásának bemutatását a 17. melléklet tartalmazza.
5. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. december 31-i állapot szerinti konszolidált vagyonát a mérlegadatok alapján 169 959 835 Ft-ban állapítja meg.
(2) Az önkormányzat vagyonmérlegét a 12. melléklet tartalmazza, vagyonkimutatását a 18. melléklet szerint állapítja meg.
6. § Ez a rendelet 2021. május 29-én lép hatályba.
1. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - KIADÁSOK
Ft-ban | |||||
01. űrlap - K1-K8. Költségvetési kiadások | |||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Tény %-ban | |
01 | Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) | 35 583 960 | 38 359 365 | 38 359 365 | 100% |
02 | Normatív jutalmak (K1102) | 361 000 | 265 000 | 0 | 0% |
07 | Béren kívüli juttatások (K1107) | 180 000 | 247 461 | 139 838 | 57% |
09 | Közlekedési költségtérítés (K1109) | 27 918 | 27 918 | 27 918 | 100% |
13 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) | 263 600 | 401 821 | 381 893 | 95% |
15 | Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) | 36 416 478 | 39 301 565 | 38 909 014 | 99% |
16 | Választott tisztségviselők juttatásai (K121) | 7 046 967 | 7 046 967 | 6 758 112 | 96% |
17 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) | 1 567 200 | 1 567 200 | 1 402 200 | 89% |
18 | Egyéb külső személyi juttatások (K123) | 350 000 | 112 677 | 67 137 | 60% |
19 | Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) | 8 964 167 | 8 726 844 | 8 227 449 | 94% |
20 | Személyi juttatások (=15+19) (K1) | 45 380 645 | 48 028 409 | 47 136 463 | 98% |
21 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) | 5 382 543 | 5 417 749 | 5 417 749 | 100% |
22 | ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) | 0 | 0 | 5 359 963 | |
27 | ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) | 0 | 0 | 57 786 | |
28 | Szakmai anyagok beszerzése (K311) | 0 | 68 957 | 68 957 | 100% |
29 | Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) | 2 492 600 | 7 164 905 | 7 162 596 | 100% |
31 | Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) | 2 492 600 | 7 233 862 | 7 231 553 | 100% |
32 | Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) | 158 000 | 303 086 | 303 086 | 100% |
33 | Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) | 252 000 | 252 000 | 122 906 | 49% |
34 | Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) | 410 000 | 555 086 | 425 992 | 77% |
35 | Közüzemi díjak (K331) | 700 000 | 925 935 | 900 873 | 97% |
36 | Vásárolt élelmezés (K332) | 150 000 | 150 000 | 82 557 | 55% |
37 | Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) | 390 000 | 410 370 | 410 370 | 100% |
39 | Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) | 50 000 | 50 000 | 0 | 0% |
40 | Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) | 250 000 | 250 000 | 154 063 | 62% |
43 | Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) | 9 045 000 | 12 539 828 | 12 103 202 | 97% |
44 | ebből: biztosítási díjak (K337) | 0 | 0 | 670 113 | |
45 | Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) | 10 585 000 | 14 326 133 | 13 651 065 | 95% |
46 | Kiküldetések kiadásai (K341) | 1 129 716 | 1 459 628 | 1 459 563 | 100% |
47 | Reklám- és propagandakiadások (K342) | 0 | 11 000 | 11 000 | 100% |
48 | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) | 1 129 716 | 1 470 628 | 1 470 563 | 100% |
49 | Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) | 3 937 251 | 4 978 509 | 3 344 866 | 67% |
58 | Egyéb dologi kiadások (K355) | 2 220 000 | 1 725 614 | 357 976 | 21% |
59 | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) | 6 157 251 | 6 704 123 | 3 702 842 | 55% |
60 | Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) | 20 774 567 | 30 289 832 | 26 482 015 | 87% |
100 | Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48) | 8 752 750 | 9 275 504 | 9 275 504 | 100% |
116 | ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) | 0 | 0 | 150 000 | |
117 | ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) | 0 | 0 | 8 502 304 | |
120 | Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) | 8 752 750 | 9 275 504 | 9 275 504 | 100% |
123 | A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) | 0 | 332 453 | 332 453 | 100% |
126 | Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) | 0 | 332 453 | 332 453 | 100% |
139 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=140+…+149) (K505) | 0 | 119 924 | 119 924 | 100% |
145 | ebből: elkülönített állami pénzalapok (K505) | 0 | 0 | 119 924 | |
150 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506) | 2 035 876 | 1 915 952 | 1 659 920 | 87% |
154 | ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K506) | 0 | 0 | 50 000 | |
158 | ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) | 0 | 0 | 1 359 920 | |
159 | ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) | 0 | 0 | 250 000 | |
178 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512) | 0 | 1 611 100 | 1 611 100 | 100% |
181 | ebből: egyéb civil szervezetek (K512) | 0 | 0 | 250 000 | |
185 | ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) | 0 | 0 | 1 361 100 | |
189 | Tartalékok (K513) | 3 560 636 | 11 412 967 | 0 | 0% |
190 | Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) | 5 596 512 | 15 392 396 | 3 723 397 | 24% |
192 | Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) | 1 547 100 | 9 849 596 | 8 237 700 | 84% |
195 | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) | 1 417 323 | 8 997 836 | 5 300 832 | 59% |
198 | Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) | 800 395 | 3 967 610 | 3 216 653 | 81% |
199 | Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) | 3 764 818 | 22 815 042 | 16 755 185 | 73% |
200 | Ingatlanok felújítása (K71) | 12 762 235 | 13 155 830 | 12 138 976 | 92% |
203 | Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) | 3 445 359 | 3 552 075 | 3 277 524 | 92% |
204 | Felújítások (=200+...+203) (K7) | 16 207 594 | 16 707 905 | 15 416 500 | 92% |
267 | Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) | 105 859 429 | 147 926 837 | 124 206 813 | 84% |
2. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - BEVÉTELEK
Ft-ban | |||||
02. űrlap - Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről | |||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Tény %-ban | |
01 | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) | 15 757 343 | 15 821 289 | 15 821 289 | 100% |
02 | Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) | 13 535 250 | 13 985 190 | 13 985 190 | 100% |
03 | Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) | 14 656 000 | 15 124 992 | 15 124 992 | 100% |
04 | Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) | 6 593 833 | 7 940 438 | 7 940 438 | 100% |
05 | Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113) | 21 249 833 | 23 065 430 | 23 065 430 | 100% |
06 | Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 | 100% |
07 | Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) | 119 850 | 3 840 140 | 3 840 140 | 100% |
09 | Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) | 52 462 276 | 58 712 049 | 58 712 049 | 100% |
34 | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16) | 33 453 639 | 45 283 633 | 45 283 633 | 100% |
35 | ebből: központi költségvetési szervek (B16) | 0 | 0 | 899 998 | |
37 | ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfin.(B16) | 0 | 0 | 5 513 806 | |
38 | ebből: egyéb fejezeti kezelésű ei.(B16) | 0 | 0 | 8 396 550 | |
40 | ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) | 0 | 0 | 30 473 279 | |
45 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) | 85 915 915 | 103 995 682 | 103 995 682 | 100% |
70 | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+…+80) (B25) | 0 | 17 156 937 | 17 156 937 | 100% |
71 | ebből: központi költségvetési szervek (B25) | 0 | 0 | 8 807 576 | |
73 | ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) | 0 | 0 | 3 999 991 | |
76 | ebből: elkülönített állami pénzalapok (B25) | 0 | 0 | 3 849 370 | |
77 | ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B25) | 0 | 0 | 500 000 | |
81 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) | 0 | 17 156 937 | 17 156 937 | 100% |
109 | Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34) | 750 000 | 633 296 | 633 296 | 100% |
111 | ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) | 0 | 0 | 633 296 | |
116 | Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351) | 2 400 000 | 1 152 246 | 1 152 246 | 100% |
123 | ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) | 0 | 0 | 1 152 246 | |
142 | Gépjárműadók (=143+…+146) (B354) | 350 000 | 0 | 0 | |
164 | Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) | 2 750 000 | 1 152 246 | 1 152 246 | 100% |
165 | Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36) | 0 | 24 982 | 24 982 | 100% |
184 | Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) | 3 500 000 | 1 810 524 | 1 810 524 | 100% |
186 | Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) | 270 000 | 648 601 | 648 601 | 100% |
187 | ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) | 0 | 0 | 453 601 | |
189 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) | 100 000 | 68 283 | 68 283 | 100% |
191 | Tulajdonosi bevételek (>=192+…+197) (B404) | 2 326 882 | 2 551 740 | 2 102 024 | 82% |
193 | ebből: önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel (B404) | 0 | 0 | 904 570 | |
204 | Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) | 2 000 | 22 | 22 | 100% |
207 | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) | 2 000 | 22 | 22 | 100% |
209 | Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei (>=210+...214) (B4092) | 0 | 113 | 113 | 100% |
215 | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=208+209) (B409) | 0 | 113 | 113 | 100% |
217 | Egyéb működési bevételek (>=218+219) B411 | 0 | 372 113 | 372 113 | 100% |
219 | ebből: kiadások visszatérítései (B411) | 0 | 0 | 326 966 | |
220 | Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) | 2 698 882 | 3 640 872 | 3 191 156 | 88% |
243 | Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=244+…+254) (B65) | 0 | 432 453 | 432 453 | 100% |
247 | ebből: háztartások (B65) | 0 | 0 | 100 000 | |
250 | ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) | 0 | 0 | 332 453 | |
255 | Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6) | 0 | 432 453 | 432 453 | 100% |
282 | Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) | 92 114 797 | 127 036 468 | 126 586 752 | 100% |
3. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója -
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK
Ft-ban | |||||
03. űrlap - K9. Finanszírozási kiadások | |||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Tény%-ban | |
21 | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) | 2 093 697 | 2 093 697 | 2 093 697 | 100% |
22 | Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) | 21 283 917 | 18 897 338 | 18 351 113 | 97% |
29 | Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+…+25+28) (K91) | 23 377 614 | 20 991 035 | 20 444 810 | 97% |
40 | Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) | 23 377 614 | 20 991 035 | 20 444 810 | 97% |
4. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK
Ft-ban | |||||||
04. űrlap - B8. Finanszírozási bevételek | |||||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Tény %-ban | |||
12 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) | 37 122 246 | 39 717 202 | 39 717 202 | 100% | ||
14 | Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813) | 37 122 246 | 39 717 202 | 39 717 202 | 100% | ||
15 | Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) | 0 | 2 164 202 | 2 164 202 | 100% | ||
23 | Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+…+19+22) (B81) | 37 122 246 | 41 881 404 | 41 881 404 | 100% | ||
32 | Finanszírozási bevételek (=23+29+30+31) (B8) | 37 122 246 | 41 881 404 | 41 881 404 | 100% |
5. melléklet
Gige Község Önkormányzata és Intézménye 2020. évi költségvetési beszámolója - Konszolidált MÉRLEG
Ft-ban | ||||||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított ei. | Tény | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított | Tény | |
Ssz | BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||||
1 | Önkormányzatok működési támogatásai (B11) | 52 462 276 | 58 712 049 | 58 712 049 | Személyi juttatások (K1) | 57 788 435 | 61 121 122 | 59 919 743 |
2 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B16) | 33 453 639 | 48 688 261 | 48 688 261 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) | 7 609 956 | 7 450 258 | 7 278 596 |
3 | Közhatalmi bevételek (B3) | 3 500 000 | 1 810 524 | 1 810 524 | Dologi kiadások (K3) | 27 434 241 | 37 602 891 | 33 578 215 |
4 | Intézményi működési bevételek (B4) | 2 698 882 | 3 643 650 | 3 193 934 | Ellátottak pénzbeni juttatásai (K4) | 8 752 750 | 9 275 504 | 9 275 504 |
5 | Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B6) | 0 | 432 453 | 432 453 | Egyéb célú pénzeszköz átadások (K5) | 2 035 876 | 3 979 429 | 3 723 397 |
6 | Tartalék (K5) | 3 560 636 | 11 412 967 | 0 | ||||
7 | Működési célú bevételek összesen: | 92 114 797 | 113 286 937 | 112 837 221 | Működési célú kiadások összesen: | 107 181 894 | 130 842 171 | 113 775 455 |
8 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) | 0 | 17 156 937 | 17 156 937 | Beruházások (K6) | 3 764 818 | 22 815 042 | 16 755 185 |
9 | Egyéb felhalmozási bevételek (B5) | 0 | 0 | 0 | Felújítások (K7) | 16 207 594 | 16 707 905 | 15 416 500 |
10 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B7) | 0 | 0 | 0 | Egyéb felhalmozási célú kiadások(K8) | 0 | 0 | 0 |
11 | Felhalmozási célú bevételek összesen: | 0 | 17 156 937 | 17 156 937 | Felhalmozási célú kiadások összesen: | 19 972 412 | 39 522 947 | 32 171 685 |
12 | Költségvetési bevételek összesen: | 92 114 797 | 130 443 874 | 129 994 158 | Költségvetési kiadások összesen: | 127 154 306 | 170 365 118 | 145 947 140 |
13 | Hitel felvétel, pénzintézeti bevételek (B811-12) | 0 | 0 | 0 | Hitel törlesztés, pénzintézeti kiadások | 0 | 0 | 0 |
14 | Működési Pénzmaradvány igénybevétel (B813) | 17 160 794 | 17 484 729 | 17 484 729 | Áht belüli megelőlegezés visszafizetése K914) | 2093697 | 2093697 | 2093697 |
Felhalmozási Pénzmaradvány igénybevétel (B813) | 19 972 412 | 22 366 010 | 22 366 010 | Irányítószervi intézmény finanszírozás (K915) | ||||
15 | Áht-n belüli megelőlegezések (B814) | 0 | 2 164 202 | 2 164 202 | ||||
16 | Irányítószervi intézmény finanszírozás bevételei(B816) | |||||||
17 | Finanszírozási bevételek összesen: | 37 133 206 | 42 014 941 | 42 014 941 | Finanszírozási kiadások összesen: | 2 093 697 | 2 093 697 | 2 093 697 |
18 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: | 129 248 003 | 172 458 815 | 172 009 099 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: | 129 248 003 | 172 458 815 | 148 040 837 |
Ebből: Működési bevételek | 109 275 591 | 132 935 868 | 132 486 152 | Ebből: Működési kiadások | 109 275 591 | 132 935 868 | 115 869 152 | |
Ebből: Felhalmozási bevételek | 19 972 412 | 39 522 947 | 39 522 947 | Ebből: Felhalmozási kiadások | 19 972 412 | 39 522 947 | 32 171 685 |
6. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - MÉRLEGE
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított ei. | Tény | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított ei. | Tény | |
Ssz | BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||||
1 | Önkormányzatok működési támogatásai (B11) | 52 462 276 | 58 712 049 | 58 712 049 | Személyi juttatások (K1) | 45 380 645 | 48 028 409 | 47 136 463 |
2 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B16) | 33 453 639 | 45 283 633 | 45 283 633 | Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz.jár.adó | 5 382 543 | 5 417 749 | 5 417 749 |
3 | Közhatalmi bevételek (B3) | 3 500 000 | 1 810 524 | 1 810 524 | Dologi kiadások (K3) | 20 774 567 | 30 289 832 | 26 482 015 |
4 | Intézményi működési bevételek (B4) | 2 698 882 | 3 640 872 | 3 191 156 | Ellátottak pénzbeni juttatásai (K4) | 8 752 750 | 9 275 504 | 9 275 504 |
5 | Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B6) | 0 | 432 453 | 432 453 | Egyéb célú pénzeszköz átadások (K5) | 2 035 876 | 3 979 429 | 3 723 397 |
6 | Tartalék (K5) | 3 560 636 | 11 412 967 | 0 | ||||
7 | Működési célú bevételek összesen: | 92 114 797 | 109 879 531 | 109 429 815 | Működési célú kiadások összesen: | 85 887 017 | 108 403 890 | 92 035 128 |
8 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) | 0 | 17 156 937 | 17 156 937 | Beruházások (K6) | 3 764 818 | 22 815 042 | 16 755 185 |
9 | Egyéb felhalmozási bevételek (B5) | 0 | Felújítások (K7) | 16 207 594 | 16 707 905 | 15 416 500 | ||
10 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B7) | 0 | Egyéb felhalmozási célú kiadások(K8) | 0 | 0 | 0 | ||
11 | Felhalmozási célú bevételek összesen: | 0 | 17 156 937 | 17 156 937 | Felhalmozási célú kiadások összesen: | 19 972 412 | 39 522 947 | 32 171 685 |
12 | Költségvetési bevételek összesen: | 92 114 797 | 127 036 468 | 126 586 752 | Költségvetési kiadások összesen: | 105 859 429 | 147 926 837 | 124 206 813 |
13 | Hitel felvétel, pénzintézeti bevételek (B811-12) | 0 | 0 | 0 | Hitel törlesztés, pénzintézeti kiadások | 0 | 0 | 0 |
14 | Működési Pénzmaradvány igénybevétel (B813) | 17 160 794 | 17 351 192 | 17 351 192 | Áht belüli megelőlegezés visszafizetése K914) | 2 093 697 | 2 093 697 | 2 093 697 |
Felhalmozási Pénzmaradvány igénybevétel (B813) | 19 972 412 | 22 366 010 | 22 366 010 | Irányítószervi intézmény finanszírozás (K915) | 21 283 917 | 18 897 338 | 18 351 113 | |
15 | Áht-n belüli megelőlegezések (B814) | 2164202 | 2164202 | |||||
16 | Irányítószervi intézmény finanszírozás bevételei(B816) | - | ||||||
17 | Finanszírozási bevételek összesen: | 37 133 206 | 41 881 404 | 41 881 404 | Finanszírozási kiadások össz: | 23 377 614 | 20 991 035 | 20 444 810 |
18 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: | 129 248 003 | 168 917 872 | 168 468 156 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: | 129 237 043 | 168 917 872 | 144 651 623 |
Ebből: Működési bevételek | 109 275 591 | 129 394 925 | 128 945 209 | Ebből: Működési kiadások | 109 264 631 | 129 394 925 | 112 479 938 | |
Ebből: Felhalmozási bevételek | 19 972 412 | 39 522 947 | 39 522 947 | Ebből: Felhalmozási kiadások | 19 972 412 | 39 522 947 | 32 171 685 |
7. melléklet
A Gigei Gerlefészek Óvoda Intézmény 2020. évi költségvetési beszámolója - MÉRLEG
Megnevezés | Eredeti ei. | Módosított ei. | Tény | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított ei. | Tény | |
Ssz | BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||||
1 | Önkormányzatok működési támogatásai (B11) | 0 | 0 | 0 | Személyi juttatások (K1) | 12 407 790 | 13 092 713 | 12 783 280 |
2 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B16) | 0 | 3 404 628 | 3 404 628 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) | 2 227 413 | 2 032 509 | 1 860 847 |
3 | Közhatalmi bevételek (B3) | 0 | 0 | 0 | Dologi kiadások (K3) | 6 659 674 | 7 313 059 | 7 096 200 |
4 | Intézményi működési bevételek (B4) | 0 | 2 778 | 2 778 | Ellátottak pénzbeni juttatásai (K4) | 0 | 0 | 0 |
5 | Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B6) | 0 | 0 | 0 | Egyéb célú pénzeszköz átadások (K5) | 0 | 0 | 0 |
6 | Tartalék (K5) | |||||||
7 | Működési célú bevételek összesen: | 0 | 3 407 406 | 3 407 406 | Működési célú kiadások összesen: | 21 294 877 | 22 438 281 | 21 740 327 |
8 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) | 0 | 0 | 0 | Beruházások (K6) | |||
9 | Egyéb felhalmozási bevételek (B5) | 0 | 0 | 0 | Felújítások (K7) | 0 | 0 | 0 |
10 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B7) | 0 | 0 | 0 | Egyéb felhalmozási célú kiadások(K8) | 0 | 0 | 0 |
11 | Felhalmozási célú bevételek összesen: | 0 | 0 | 0 | Felhalmozási célú kiadások összesen: | 0 | 0 | 0 |
12 | Költségvetési bevételek összesen: | 0 | 3 407 406 | 3 407 406 | Költségvetési kiadások összesen: | 21 294 877 | 22 438 281 | 21 740 327 |
13 | Hitel felvétel, pénzintézeti bevételek (B811-12) | 0 | 0 | 0 | Hitel törlesztés, pénzintézeti kiadások | 0 | 0 | 0 |
14 | Működési Pénzmaradvány igénybevétel (B813) | 10 960 | 133 537 | 133 537 | Áht belüli megelőlegezés visszafizetése K914) | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási Pénzmaradvány igénybevétel (B813) | Irányítószervi intézmény finanszírozás (K915) | |||||||
15 | Áht-n belüli megelőlegezések (B814) | 0 | 0 | 0 | ||||
16 | Irányítószervi intézmény finanszírozás bevételei(B816) | 21 283 917 | 18 897 338 | 18 351 113 | ||||
17 | Finanszírozási bevételek összesen: | 21 294 877 | 19 030 875 | 18 484 650 | Finanszírozási kiadások összesen: | 0 | 0 | 0 |
18 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: | 21 294 877 | 22 438 281 | 21 892 056 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: | 21 294 877 | 22 438 281 | 21 740 327 |
Ebből: Működési bevételek | 21 294 877 | 22 438 281 | 21 892 056 | Ebből: Működési kiadások | 21 294 877 | 22 438 281 | 21 740 327 | |
Ebből: Felhalmozási bevételek | 0 | 0 | 0 | Ebből: Felhalmozási kiadások | 0 | 0 | 0 |
8. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - Beruházások kiadásai beruházásonként
Feladat megnevezése | Eredeti ei. Ft-ban | Módosított ei. | Tény |
---|---|---|---|
MFP - Orvosi rendelőhöz napelem | 1 964 818 | 3 929 634 | 3 929 634 |
Kamerarendszer kiépítése a településen | 0 | 4 500 245 | 4 500 245 |
Ingatlan vásárlás - Gige, Kossuth u. 1. | 0 | 1 600 000 | 1 600 000 |
Közfoglalkoztatási prg. Laposvas, zúzott kő, acélháló, fűrészárú, kavics | 0 | 2 407 920 | 2 407 920 |
Kerékpár - használt | 0 | 25 000 | 25 000 |
Tűzcsapok cseréje - vízmű | 0 | 940 689 | 940 689 |
1100 l-es hulladékgyűjtő edény besz. | 0 | 83 820 | 83 820 |
Kombinátor és fűkasza - Közfogllalk.prg. | 0 | 1 016 000 | 1 016 000 |
MFP - Orvosi rendelőhöz eszközök besz. | 1 800 000 | 1 800 000 | 1 800 000 |
Fűtőtest besz. | 0 | 10 790 | 10 790 |
Magasnyomású mosó | 0 | 149 900 | 149 900 |
TV és tartozékok | 0 | 198 187 | 198 187 |
MFP új - Játszótéri eszközök | 0 | 3 452 857 | 0 |
Okostelefon Orvosi eszköz besz. Új MFP | 0 | 2 700 000 | 93 000 |
Összesen: | 3 764 818 | 22 815 042 | 16 755 185 |
9. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - Felújítások kiadásai felújításonként
Felújítási cél megnevezése | Eredeti előirányzat (Ft) | Módosított előirányzat (Ft) | Tény (Ft) |
---|---|---|---|
Orvosi rendelő épület felújítása - MFP | 16 207 594 | 16 707 905 | 15 416 500 |
Összesen: | 16 207 594 | 16 707 905 | 15 416 500 |
10. melléklet
Gige Község Önkormányzat 2020. évi beszámolója - Létszámkimutatás
Megnevezés | Létszám | Státusz | Tény | ||||
Gige | |||||||
Polgármester | 1 fő | 1 fő | |||||
Falugondnok | 1 fő | Kjt. | 1 fő | ||||
Mezőőr | 1 fő | Kjt. | 1 fő | ||||
GINOP pályázattal foglalkoztatottak | 2020.05.14-ig | 2 fő | Mt. | 3 fő | |||
Létszám öszesen: | 5 fő | 6 fő | |||||
Gigei Gerlefészek Óvoda 2020. évi költségvetése - Létszámadatok | |||||||
Megnevezés: | Létszám: Fő | Státusz: | Tény | ||||
Létszám összesen: | 5 | 4 | |||||
Óvodai nevelés: | 3,5 | 2,5 | |||||
Óvodapedagógus: | 2 | Kjt. /Nkt. | 1 | ||||
ebből vezető: | 1 | Kjt. /Nkt. | 1 | ||||
Dajka | 1 | Kjt. | 1 | ||||
Dajka/Gondozó | 0,5 | Mt. | 0,5 | ||||
Óvodai tálalókonyha: | 1,5 | 1,5 | |||||
konyhai dolgozók | 1,5 | Mt. | 1,5 | ||||
Létszám mindösszesen (közfoglalkoztatottak nélkül) | 10 fő | ||||||
A közfoglalkoztatottak létszáma költségvetési szervenként | |||||||
Költségvetési szerv | Átlag Létszám Terv | Tény | |||||
Gige Önkormányzatnál | 29 | 28 | |||||
Összesen: | 29 fő | 28 fő |
11. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - konszolidált PÉNZMARADVÁNY KIMUTATÁS
07/A. űrlap - Maradványkimutatás | Ft-ban | ||||
Megnevezés | Gige Önkormány-zata | Gerlefé-szek Óvoda | Összesen | ||
01 | 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 126 586 752 | 3 407 406 | 129 994 158 | |
02 | 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 124 206 813 | 21 740 327 | 145 947 140 | |
03 | I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | 2 379 939 | -18 332 921 | -15 952 982 | |
04 | 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 41 881 404 | 18 484 650 | 60 366 054 | |
05 | 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 20 444 810 | 0 | 20 444 810 | |
06 | II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 21 436 594 | 18 484 650 | 39 921 244 | |
07 | A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 23 816 533 | 151 729 | 23 968 262 | |
15 | C) Összes maradvány (=A+B) | 23 816 533 | 151 729 | 23 968 262 | |
17 | E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) | 23 816 533 | 151 729 | 23 968 262 |
12. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója -
KONSZOLIDÁLT VAGYONI MÉRLEG
Ft-ban | ||||
K12. űrlap - Önkormányzati (irányító szervi) konszolidált beszámoló - Konszolidált mérleg | ||||
Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak | |
01 | A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 335 874 | 0 | 3 668 |
02 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 124 771 793 | 0 | 138 555 694 |
03 | A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 10 000 | 0 | 10 000 |
05 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 125 117 667 | 0 | 138 569 362 |
06 | B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) | 3 698 359 | 0 | 1 957 500 |
08 | B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) | 3 698 359 | 0 | 1 957 500 |
10 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) | 157 605 | 0 | 203 231 |
11 | C/III-IV. Forintszámlák és Devizaszámlák (=C/III/1+C/III/2+CIV/1+C/IV/2) | 36 882 512 | 0 | 24 121 139 |
12 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 37 040 117 | 0 | 24 324 370 |
13 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 1 999 435 | 0 | 1 028 615 |
14 | D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) | 0 | 0 | 1 111 591 |
15 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 4 181 662 | 0 | 555 781 |
16 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 6 181 097 | 0 | 2 695 987 |
17 | E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+…+E/II) | 0 | 0 | 2 412 616 |
19 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 172 037 240 | 0 | 169 959 835 |
20 | G/I-III Nemzeti vagyon és egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 156 683 851 | 0 | 156 683 851 |
21 | G/IV Felhalmozott eredmény | -22 408 029 | 0 | 1 357 225 |
23 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | 27 831 847 | 0 | -11 053 237 |
24 | G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 162 107 669 | 0 | 146 987 839 |
25 | H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 336 877 | 0 | 74 366 |
26 | H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) | 2 093 697 | 0 | 2 164 202 |
27 | H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 1 371 040 | 0 | 2 065 898 |
28 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 3 801 614 | 0 | 4 304 466 |
30 | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) | 6 127 957 | 0 | 18 667 530 |
31 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 172 037 240 | 0 | 169 959 835 |
13. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁS
Ft-ban | ||||
K13. űrlap - Önkormányzati (irányító szervi) konszolidált beszámoló - Konszolidált eredménykimutatás | ||||
Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak | |
01 | 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 7 087 680 | 0 | 2 179 733 |
02 | 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 714 949 | 0 | 254 848 |
03 | 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 997 250 | 0 | 2 102 024 |
04 | I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) | 8 799 879 | 0 | 4 536 605 |
08 | 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 58 065 893 | 0 | 58 712 049 |
09 | 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 68 140 325 | 0 | 47 570 715 |
10 | 08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 28 101 934 | 0 | 5 264 092 |
11 | 09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 1 871 704 | 0 | 4 238 830 |
12 | III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) | 156 179 856 | 0 | 115 785 686 |
13 | 10 Anyagköltség | 9 430 668 | 0 | 9 421 370 |
14 | 11 Igénybe vett szolgáltatások értéke | 21 195 222 | 0 | 20 464 357 |
16 | 13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke | 233 228 | 0 | 154 063 |
17 | IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) | 30 859 118 | 0 | 30 039 790 |
18 | 14 Bérköltség | 48 886 719 | 0 | 50 266 162 |
19 | 15 Személyi jellegű egyéb kifizetések | 9 550 429 | 0 | 9 022 923 |
20 | 16 Bérjárulékok | 7 912 253 | 0 | 7 110 103 |
21 | V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) | 66 349 401 | 0 | 66 399 188 |
22 | VI Értékcsökkenési leírás | 7 589 460 | 0 | 7 923 000 |
23 | VII Egyéb ráfordítások | 32 349 940 | 0 | 27 013 572 |
24 | A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) | 27 831 816 | 0 | -11 053 259 |
28 | 20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 31 | 0 | 22 |
32 | VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) | 31 | 0 | 22 |
43 | B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) | 31 | 0 | 22 |
44 | C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) | 27 831 847 | 0 | -11 053 237 |
14. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - KIMUTATÁS A KÖZVETETT TÁMOGATÁSOKRÓL
Ft-ban | ||
KÖZVETETT TÁMOGATÁSOK | ||
Megnevezés | Összeg | |
1 | ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege | 0 |
2 | lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege | 0 |
3 | Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmények, mentességek összege adónemenként | 0 |
Ebből - Kommunális adóból mentesség | 0 | |
Ebből - Iparűzési adóból mentesség | 0 | |
Ebből - Gépjárműadóból mentesség | 0 | |
4 | helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege | 0 |
5 | egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege | 0 |
6 | Közvetett támogatások összesen: (1+2+3+4+5) | 0 |
15. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója -
Többéves kihatással járó feladatok előirányzatai
adatok eFt | ||||||
Megnevezés | Év | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 |
TOP pályázat Helyi identitás elősegítése | Bevételek | 23 285 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kiadások | 17 283 | 2 229 | 1 887 | 1 886 | 0 | |
Magyar Falvak Program: Játszótér | Bevételek | 0 | 5 000 | 0 | 0 | 0 |
Kiadások | 0 | 350 | 4 650 | 0 | 0 | |
Magyar Falvak Program: Orvosi eszközök | Bevételek | 0 | 2 989 | 0 | 0 | 0 |
Kiadások | 0 | 209 | 2 780 | 0 | 0 | |
KEHOP projekt | Bevételek | 0 | 4 939 | 0 | 0 | |
Kiadások | 0 | 0 | 0 | 4 939 | 0 | |
Zenei program | Bevételek | 0 | 1 000 | 0 | 0 | |
Kiadások | 0 | 0 | 1 000 | 0 | 0 |
16. melléklet
Gige Községi Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - Saját bevételek összege és Adósságot keletkeztető ügyleteinek értéke 2020. évben
Ft-ban | ||||||
Eredeti ei. 2020.01.01 | Teljesítés 2020.12.31 | Középtávú terv 2021. | Középtávú terv 2022. | Középtávú terv 2023. | Következő három év | |
Saját bevétel | ||||||
Helyi adóból származó bevétel | 3 500 000 | 1 810 524 | 1 151 000 | 1 200 000 | 1 200 000 | 3 551 000 |
Önk-i vagyon, vagyoni ért jog értékesítése, | - | |||||
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel | - | - | - | - | - | - |
Tárgyi eszköz és imm j, részvény, részesedés | 2 698 000 | 2 555 625 | - | - | - | - |
Bírság, pótlék és díjbevétel | - | - | - | - | - | |
Kezességvállalás megtérülése | - | - | - | - | - | - |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | - | - | - | - | - | - |
Összesen: | 6 198 000 | 4 366 149 | 1 151 000 | 1 200 000 | 1 200 000 | 3 551 000 |
Saját bevétel 50%-a | 3 099 000 | 2 183 075 | 575 500 | 600 000 | 600 000 | 1 775 500 |
Fizetési kötelezettségek | ||||||
Hiteltörlesztések | - | |||||
Kötvény törlesztések | - | |||||
Összesen: | - | - | - | - | - | - |
Adósságot keletkeztető ügyletek értéke (Stabilitási | - | - | - | - | - | - |
17. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi beszámolója – Pénzkészlet kimutatás
PK_A1 űrlap - Tárgyidőszaki pénzforgalom levezetése a főkönyvi kivonat adatai alapján. | |||
Megnevezés | Összeg Ft-ban | ||
Gige Község Önkormányzata | Gigei Gerlefészek Óvoda | ||
1 | 2 | 3 | 4 |
01 | A. 32-33. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege összesen ( =2+3) | 37 029 157 | 10 960 |
02 | 32. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege [+32] | 146 645 | 10 960 |
03 | 33. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege [+(331-3318) + (332-3328)] | 36 882 512 | 0 |
04 | B. Korrekciós tételek összesen: (5+6+7+8-9-10-11-12-13-14+15-16-23-30-31-32-33-34-35-36+39+42+43+44+45+46+47-50+51-52) | -12 856 516 | 140 769 |
05 | Kiadások nyilvántartási ellenszámla tárgyidőszaki egyenlege [-003] | -144 651 623 | -21 740 327 |
06 | Bevételek nyilvántartási ellenszámla tárgyidőszaki egyenlege [+005] | 168 468 156 | 21 892 056 |
07 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele teljesítése tárgyidőszaki egyenlege [-0981313] | -39 717 202 | -133 537 |
16 | Adott előlegek számla tárgyidőszaki forgalma összesen [+/-3651] | -3 593 304 | -122 577 |
18 | Beruházásokra, felújításokra adott előlegek tárgyidőszaki forgalma [+/-36512] | -1 964 817 | |
21 | Foglalkoztatottaknak adott előlegek tárgyidőszaki forgalma [+/-36515] | -1 628 487 | -122 577 |
32 | Forgótőke elszámolása számla tárgyidőszaki forgalma [+/-3654] | 90 000 | |
36 | Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások tárgyidőszaki forgalma összesen [+/-366] | 1 154 009 | |
37 | December havi illetmények, munkabérek elszámolása számla tárgyidőszaki forgalma [+/-3661] | 1 154 009 | |
39 | Kapott előlegek tárgyidőszaki forgalma [+/-3671] | -694 858 | |
40 | Túlfizetések, téves és visszajáró befizetések tárgyidőszaki forgalma [+/-36711] | -694 858 | |
53 | C. 32-33. számlák számított tárgyidőszaki záró egyenlege (A + B) | 24 172 641 | 151 729 |
54 | D. 32-33. számlák főkönyvi kivonat szerinti záró tárgyidőszaki egyenlege [+32 + (331-3318) + (332-3328)] | 24 172 641 | 151 729 |
18. melléklet
Gige Község Önkormányzata 2020. évi költségvetési beszámolója - Vagyonkimutatás
Megnevezés | Sorszám | Előző év | Tárgyév | Index (%) |
---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
ESZKÖZÖK | ||||
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | A | 121 051 074 | 138 569 362 | 114 |
I. IMMATERIÁLIS JAVAK | A/I | 224 534 | 3 668 | 1 |
1. Vagyoni értékű jogok | A/I/1 | 0 | 0 | 0 |
2. Szellemi termékek | A/I/2 | 224 534 | 3 668 | 1 |
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon | A/I/2/c | 224 534 | 3 668 | 1 |
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK | A/II | 120 816 540 | 138 555 694 | 114 |
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | A/II/1 | 110 490 591 | 130 043 135 | 117 |
a) Forgalomképtelen törzsvagyon | A/II/1/a | 45 217 882 | 45 893 169 | 101 |
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon | A/II/1/b | 0 | 0 | 0 |
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon | A/II/1/c | 62 376 440 | 81 284 601 | 130 |
d) Üzleti vagyon | A/II/1/d | 2 896 269 | 2 865 365 | 98 |
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | A/II/2 | 6 258 534 | 4 445 144 | 71 |
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon | A/II/2/c | 5 823 143 | 4 104 801 | 70 |
d) Üzleti vagyon | A/II/2/d | 435391 | 340343 | 78 |
3. Tenyészállatok | A/II/3 | 0 | 0 | 0 |
4. Beruházások, felújítások | A/II/4 | 4067415 | 4067415 | 100 |
d) Üzleti vagyon | A/II/4/d | 4067415 | 4067415 | 100 |
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | A/II/5 | 0 | 0 | 0 |
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK | A/III | 10000 | 10000 | 100 |
1. Tartós részesedések | A/III/1 | 10000 | 10000 | 100 |
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon | A/III/1/c | 10000 | 10000 | 100 |
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | A/III/2 | 0 | 0 | 0 |
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | A/III/3 | 0 | 0 | 0 |
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK | A/IV | 0 | 0 | 0 |
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése | A/IV/2 | 0 | 0 | 0 |
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | B | 3698359 | 1957500 | 52 |
I. Készletek | B/I | 3698359 | 1957500 | 52 |
II. Értékpapírok | B/II | 0 | 0 | 0 |
C/ PÉNZESZKÖZÖK | C | 37029157 | 24172641 | 65 |
I. Lekötött bankbetétek | C/I | 0 | 0 | 0 |
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | C/II | 146645 | 113266 | 77 |
III. Forintszámlák | C/III | 36882512 | 24059375 | 65 |
IV. Devizaszámlák | C/IV | 0 | 0 | 0 |
D/ KÖVETELÉSEK | D | 6058520 | 2695987 | 44 |
I. Költségvetési évben esedékes követelések | D/I | 1999435 | 1028615 | 51 |
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések | D/II | 0 | 1111591 | 0 |
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások | D/III | 4059085 | 555781 | 13 |
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | E | 0 | 1154009 | 0 |
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | F | 0 | 0 | 0 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | A+..+F | 167837110 | 168549499 | 100 |
FORRÁSOK | ||||
G/ SAJÁT TŐKE | G | 159223167 | 146835394 | 92 |
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke | G/I | 147577748 | 147577748 | 100 |
II. Nemzeti vagyon változásai | G/II | 0 | 0 | 0 |
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | G/III | 9106103 | 9106103 | 100 |
IV. Felhalmozott eredmény | G/IV | -22155303 | 2539316 | -11 |
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása | G/V | 0 | 0 | 0 |
VI. Mérleg szerinti eredmény | G/VI | 24694619 | -12387773 | -50 |
H/ KÖTELEZETTSÉGEK | H | 3797289 | 4304466 | 113 |
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | H/I | 332552 | 74366 | 22 |
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | H/II | 2093697 | 2164202 | 103 |
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | H/III | 1371040 | 2065898 | 150 |
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK | I | 0 | 0 | 0 |
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) | J | 4816654 | 17409639 | 361 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | G+...+J | 167837110 | 168549499 | 100 |
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK | L | |||
"0"-ra írt eszközök | L/1 | 23667290 | 32949278 | 139 |
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök | L/2 | 4450815 | 6456919 | 145 |
Használatban lévő készletek | L/3 | 0 | 0 | 0 |
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) | L/4 | 0 | 0 | 0 |
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) | L/5 | 0 | 0 | 0 |
Függő követelések | L/6 | 0 | -668818 | 0 |
Függő kötelezettségek | L/7 | 0 | 4200 | 0 |
Biztos (jövőbeni) követelések | L/8 | 0 | 0 | 0 |
Gigei Gerlefészek Óvoda Vagyonkimutatása - 2020 | ||||
Megnevezés | Sorszám | Előző év | Tárgyév | Index (%) |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
ESZKÖZÖK | ||||
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | A | 0 | 0 | 0 |
I. IMMATERIÁLIS JAVAK | A/I | 0 | 0 | 0 |
1. Vagyoni értékű jogok | A/I/1 | 0 | 0 | 0 |
2. Szellemi termékek | A/I/2 | 0 | 0 | 0 |
3. Immateriális javak értékhelyesbítése | A/I/3 | 0 | 0 | 0 |
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK | A/II | 0 | 0 | 0 |
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | A/II/1 | 0 | 0 | 0 |
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | A/II/2 | 0 | 0 | 0 |
3. Tenyészállatok | A/II/3 | 0 | 0 | 0 |
4. Beruházások, felújítások | A/II/4 | 0 | 0 | 0 |
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | A/II/5 | 0 | 0 | 0 |
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK | A/III | 0 | 0 | 0 |
1. Tartós részesedések | A/III/1 | 0 | 0 | 0 |
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | A/III/2 | 0 | 0 | 0 |
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | A/III/3 | 0 | 0 | 0 |
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK | A/IV | 0 | 0 | 0 |
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | A/IV/1 | 0 | 0 | 0 |
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése | A/IV/2 | 0 | 0 | 0 |
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | B | 0 | 0 | 0 |
I. Készletek | B/I | 0 | 0 | 0 |
II. Értékpapírok | B/II | 0 | 0 | 0 |
C/ PÉNZESZKÖZÖK | C | 10960 | 151729 | 1384 |
I. Lekötött bankbetétek | C/I | 0 | 0 | 0 |
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | C/II | 10960 | 89965 | 820 |
III. Forintszámlák | C/III | 0 | 61764 | 0 |
IV. Devizaszámlák | C/IV | 0 | 0 | 0 |
D/ KÖVETELÉSEK | D | 122577 | 0 | 0 |
I. Költségvetési évben esedékes követelések | D/I | 0 | 0 | 0 |
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések | D/II | 0 | 0 | 0 |
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások | D/III | 122577 | 0 | 0 |
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | E | 0 | 1258607 | 0 |
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | F | 0 | 0 | 0 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | A+..+F | 133537 | 1410336 | 1056 |
FORRÁSOK | ||||
G/ SAJÁT TŐKE | G | -1182091 | 152445 | -12 |
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke | G/I | 0 | 0 | 0 |
II. Nemzeti vagyon változásai | G/II | 0 | 0 | 0 |
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | G/III | 0 | 0 | 0 |
IV. Felhalmozott eredmény | G/IV | -252726 | -1182091 | 467 |
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása | G/V | 0 | 0 | 0 |
VI. Mérleg szerinti eredmény | G/VI | -929365 | 1334536 | -143 |
H/ KÖTELEZETTSÉGEK | H | 4325 | 0 | 0 |
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | H/I | 4325 | 0 | 0 |
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | H/II | 0 | 0 | 0 |
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | H/III | 0 | 0 | 0 |
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK | I | 0 | 0 | 0 |
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) | J | 1311303 | 1257891 | 95 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | G+...+J | 133537 | 1410336 | 1056 |
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK | L | |||
"0"-ra írt eszközök | L/1 | 174008 | 174008 | 100 |
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök | L/2 | 174008 | 174008 | 100 |
Használatban lévő készletek | L/3 | 0 | 0 | 0 |
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) | L/4 | 0 | 0 | 0 |
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) | L/5 | 0 | 0 | 0 |
Függő követelések | L/6 | 0 | 0 | 0 |
Függő kötelezettségek | L/7 | 0 | 0 | 0 |
Biztos (jövőbeni) követelések | L/8 | 0 | 0 | 0 |