Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Hatályos: 2026. 02. 17

Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

2026.02.17.

[1] A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el a törvényekben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. E feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. Figyelemmel arra, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető, körültekintő, az előző évek takarékos gazdálkodását folytató költségvetést kell tervezni, annak érdekében, hogy az önkormányzat valamennyi kötelező feladata ellátását folyamatosan biztosítani tudja, de lehetőség szerint jusson forrás a településen élők életkörülményei javítását szolgáló fejlesztésekre, beruházásokra. Magyaratád Községi Önkormányzat 2025. évi költségvetésének tervezése ezen szempontok szem előtt tartásával történt.

[2] Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére, szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervre terjed ki.

2. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak összege

2. §1 (1) Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Önkormányzat 2025. évi

a) költségvetési bevételi előirányzatát 169.744.556 Ft

b) költségvetési kiadási előirányzatát 178.749.710 Ft

c) finanszírozási bevételi előirányzatát 43.611.260 Ft

d) finanszírozási kiadási előirányzatát 34.606.106 Ft

összegben állapítja meg.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének egyenlegét -14.748.444 Ft összegben állapítja meg, amelyből

a) a működési célú egyenleg: 2.837.265 Ft

b) a felhalmozási célú egyenleg: -17.585.709 Ft

(3) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a működési célú kiadást 153.958.050 Ft-ban állapítja meg, amelyből

a) a személyi juttatások kiadásai 91.225.132 Ft

b) a munkaadókat terhelő járulékok 11 944.405 Ft

c) a dologi kiadások 35 668.158 Ft

d) az ellátottak pénzbeli juttatásai 3.125.660 Ft

e) az egyéb működési célú kiadások 11 994.695 Ft

(4) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a felhalmozási célú kiadást 24.791.660 Ft-ban állapítja meg, amelyből

a) a beruházások összege 1.251.665 Ft

b) a felújítások összege 23.539.995 Ft

c) egyéb felhalmozási célú kiadások összege 0 Ft

(5) A képviselő-testület

a) a működési költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 2.837.265 Ft

b) a felhalmozási költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 0 Ft

összegben állapítja meg.

(6) A képviselő-testület

a) a működési költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

b) a működési költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

c) a felhalmozási költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 17.585.709 Ft

d) a felhalmozási költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

összegben állapítja meg.

(7) A képviselő-testület az (1) bekezdés c) pontja szerinti 43.611.260 Ft összegű finanszírozási bevételből

a) a működési célú finanszírozási bevételt 4.714.222 Ft

b) a felhalmozási célú finanszírozási bevételt 38.897.038 Ft

összegben állapítja meg.

(8) A képviselő-testület az (1) bekezdés d) pontja szerinti 34.606.106 Ft összegű finanszírozási kiadásból

a) a működési célú finanszírozási kiadást 7.551.487 Ft

b) a felhalmozási célú finanszírozási kiadást 27.054.619 Ft összegben állapítja meg.

3. Az önkormányzat bevételei és kiadásai

3. § (1) Az önkormányzat költségvetési mérlegét, költségvetési egyenlegének összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege és a felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételeit, kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 3. melléklete tartalmazza.

(4) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban összesítetten a 4. melléklet tartalmazza.

(5) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási bevételeit, kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban összesítetten e rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(6) Az önkormányzatot megillető állami támogatások részletezését a 6. melléklet tartalmazza.

(7) Az önkormányzat költségvetési szervének költségvetési és finanszírozási bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 7. melléklete tartalmazza.

(8) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 8. melléklet tartalmazza.

(9) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 9. melléklete tartalmazza.

(10) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban összesítve a 10. melléklet tartalmazza.

(11) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban összesítve e rendelet 11. melléklete tartalmazza.

(12) A képviselő-testület az önkormányzat működési költségvetési kiadásainak kormányzati funkciók szerinti részletezését a 12. melléklet szerint állapítja meg.

(13) A képviselő-testület a beruházási kiadásokat célonként a 13. melléklet szerint állapítja meg.

(14) A képviselő-testület a felújítási kiadásokat célonként a 14. melléklet szerint állapítja meg.

(15) A képviselő-testület az önkormányzatnál és költségvetési szervénél foglalkoztatottak, valamint a közfoglalkoztatottak éves létszámkeretét a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.

4. A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök, hitelállomány és adósságot keletkeztető ügyletek bemutatása

4. § (1) Az önkormányzat olyan fejlesztési célt nem tervez, amelyeknek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik szükségessé.

(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy hárommillió forint összeghatárig értékpapírt értékesítsen, amelyről a képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles.

5. A bevételi többlet kezelése

5. § (1) A Képviselő-testület a gazdálkodás során év közben keletkezett bevételi többletet értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti betételhelyezés útján hasznosítja.

(2) A képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását ötmillió forint összeghatárig a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén, esetenként dönt.

6. Általános és céltartalék

6. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi

a) általános tartalékát 500.000 Ft

b) céltartalékát 500.000 Ft

összegben állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti általános tartalék felhasználásáról a képviselő-testület az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozattal dönt.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti céltartalék pályázati önerőhöz használható fel.

7. Előirányzat felhasználási ütemterv

7. § A 2025. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 16. melléklet tartalmazza.

8. A költségvetés végrehajtásának szabályai

8. § (1) A képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti és a céltartalék terhére történő átcsoportosítás jogát a Polgármesterre ruházza át maximum ötszázezer forint összeghatárig.

(2) Az átruházott hatáskörben történt átcsoportosításokról az érdekeltek negyedévente, a negyedévet követő első Képviselő-testületi ülésen kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz.

(3) A jóváhagyott költségvetésen, testületi vagy polgármesteri döntésen alapuló előirányzatokról, előirányzat módosításokról az intézmények intézményi kiadási és bevételei főcsoportokra szóló kiértesítését a hivatal végzi.

(4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester az önkormányzat költségvetése körében átmeneti – az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseitől eltérő – intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

(5) Az (4) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesítheti az államháztartásról szóló törvény szerint.

9. § (1) Az év közbeni központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.

(2) A Képviselő-testület a közalkalmazotti illetmények megállapításánál csak a törvény által kötelezően előírt átsorolások, illetve a képviselő-testület által engedélyezett illetményemelések, illetve kedvezmények többletköltségeire biztosít fedezetet.

9. Az előirányzat-módosítás szabályai

10. § (1) Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatók az előirányzat módosításával.

(2) Az előirányzatok megváltoztatása történhet:

a) Dologi, működési célú pénzeszköz átadási és ellátottak juttatásai kiadási főcsoportjai közötti előirányzat-változtatással

b) Felhalmozási célú átadások, felújítási és felhalmozási kiadások közötti előirányzat módosítással

c) Működési és felhalmozási jellegű kiadások közötti előirányzat módosítással, illetve a működési és felhalmozási célú támogatások felügyeleti engedéllyel történő megváltoztatásával a Képviselő-testületi rendelet jóváhagyása után, amely átcsoportosítás a működési hiányt hátrányosan nem befolyásolhatja, ebből eredően a gazdálkodásban zavart nem okozhat

d) Kiadási főcsoportokon belül az egyes részelőirányzatok között, az előirányzatok megváltoztatásával

e) Bevételi előirányzatokon belül az egyes részelőirányzatok – az önkormányzati támogatás és ezen belül a működési és felhalmozási célú támogatás, továbbá az élelmezéssel összefüggő bevételek kivételével – megváltoztatásával.

10. Önkormányzati támogatások

11. § (1) A tízezer forintot meghaladó összegű támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni és a támogatás évét követő év február 28. napjáig a támogatásról a megállapodás szerint el kell számolni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatások odaítélésének részletes feltételeiről és az elszámolás módjáról külön önkormányzati rendelet rendelkezik.

12. § Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 17. melléklete tartalmazza.

11. Több éves kihatással járó feladatok

13. § A képviselő-testület többéves kihatással járó feladatot nem tervez.

12. Pótköltségvetés, költségvetés módosítása

14. § (1) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetési kiadási főösszegének 20 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén a költségvetési rendeletet módosítani kell.

(2) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetés kiadási főösszegének 50 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén pótköltségvetési rendeletet kell elfogadni. A pótköltségvetési rendeletnek újból meg kell állapítania a költségvetési rendeletnek az előirányzatok meghatározására vonatkozó rendelkezéseit.

13. Irányított költségvetési szerv gazdálkodása

15. § (1) A költségvetési szerv éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül az intézmény vezetője a felelős.

(2) A költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.

16. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő központi pótelőirányzatok felosztásáról, a költségvetési szerv saját hatáskörben kezdeményezett rendelet módosításáról a Képviselő-testület a 8. § (1) bekezdésben foglalt módon dönt.

14. Az irányított költségvetési szerv előirányzat módosításának szabályai

17. § (1) A költségvetési szerv kiadási és bevételi előirányzatait saját hatáskörben módosíthatja:

a) a jóváhagyott előző évi pénzmaradványából, az irányító szerv értesítése szerint,

b) államháztartáson kívülről származó átvett pénzeszközökből,

c) egyéb támogatásértékű bevételből.

(2) A költségvetési szerv előző év/évek pénzmaradványát és kiadási előirányzatait annak végleges jóváhagyása után, a kiértesítésben foglaltak szerint módosíthatja. Abban az esetben, ha az önkormányzat a költségvetési szerv pénzmaradványa terhére az elvonást nem tudja érvényesíteni, akkor a visszafizetés elszámolásának módjáról a Képviselő-testület a pénzmaradvány jóváhagyását követően, a következő évi költségvetés terhére is rendelkezhet.

(3) A kötelezettséggel terhelt pénzmaradványból, kiemelt előirányzatok közötti korrekció csak kivételesen indokolt esetben az irányító szerv egyetértésével hajtható végre. Az ellenőrzés által feltárt, indokolatlanul kimutatott kötelezettség elvonásra kerülhet.

(4) A célvizsgálat által megállapított szabad pénzmaradvány elvonásáról a zárszámadásról és a pénzmaradvány elszámolásáról szóló önkormányzati rendelet keretében dönt a Képviselő-testület.

(5) A saját (költségvetési szervi) hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítás az alábbiak figyelembevételével hajtható végre:

a) a módosítás a működési és felhalmozási egyensúlyt nem változtathatja; működési célú bevétel saját hatáskörben nem használható fel felhalmozási célú kiadások teljesítésére, abban az esetben, ha a költségvetési szerv- meghatározott feladatra vonatkozóan-, államháztartáson kívülről származó átvett pénzeszköz többletéből vagy támogatásértékű bevételből működési és felhalmozási célú kiadást is teljesített, akkor a forrás összegét is a felhasználás céljának megfelelően, annak egyező értékével, bontásával kell könyvelni és ennek megfelelően az előirányzatot módosítani,

b) saját hatáskörben történő előirányzat-módosítás nem irányulhat a működési és felhalmozási célú támogatások egymás közötti átcsoportosítására, megváltoztatására.

c) Az irányító szervi hatáskörbe bevont többletbevételek (intézményi működési bevételek, tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése) csak a Képviselő-testület előzetes engedélyével használhatók fel; az előirányzatok módosításának átvezetése csak a döntést követően történhet.

d) A költségvetési szervnek, a felhasználásra nem engedélyezett összeget a jóváhagyás közlésétől számítva, az önkormányzat elszámolási számlájára öt napon belül kell befizetnie.

(6) A költségvetési szerv saját hatáskörben, kiemelt előirányzatok között átcsoportosítást nem hajthat végre.

(7) Előirányzatok közötti átcsoportosítás során

a) működési és felhalmozási kiadások közötti átcsoportosítás, illetve a működési és felhalmozási célú költségvetési támogatások egymás közötti előirányzat módosítása csak irányító szervi hatáskörben történhet,

b) az önkormányzat céltartalékából, továbbá központi forrásból elszámolási kötelezettséggel biztosított céljellegű támogatások előirányzata terhére – a tényleges felhasználás szerinti korrekciók kivételével - átcsoportosítás nem hajtható végre,

c) kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás a hatályos jogszabályban foglalt korlátozások figyelembevételével történhet; viszont abban az esetben, ha az önkormányzat a tervezés során egyszeri jelleggel személyi juttatást érintő elvonásról rendelkezik, és a költségvetési szervnél emiatt túllépés mutatkozna, a hiány összege a szabad kiadásainak előirányzata terhére átcsoportosítható.

15. Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások

18. § (1) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám (álláshely) keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani.

(2) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzat nem léphető túl.

(3) A költségvetési szerv csak abban az esetben fordulhat a fenntartóhoz személyi juttatási pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését.

(4) Az elrendelt személyi juttatás és szociális hozzájárulási adó előirányzatának differenciált elvonása miatt esetlegesen előforduló személyi juttatás előirányzat túllépésének fedezete a költségvetési szerv kezdeményezésére felügyeleti hatáskörben a költségvetési szerv egyéb kiadásai terhére átcsoportosítható.

(5) A költségvetési szervnél keletkezett bérmaradványból jutalom kifizetésére – kivéve a többletbevételből történő kifizetést – csak abban az esetben kerülhet sor, ha költségvetési szerv valamennyi jogszabály szerinti fizetési kötelezettségét teljesíti.

(6) A költségvetési szervnél túlóra, helyettesítési díj elszámolására, kifizetésére átalány alkalmazásával nem kerülhet sor.

19. § A költségvetési szerv éven túli kötelezettséget csak a Képviselő-testület jóváhagyásával vállalhat.

20. § A költségvetési szerv költségvetési támogatását a Képviselő-testület havi – egyenlő részletekben történő – bontásban biztosítja.

21. § (1) A költségvetési szerv szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételének szabályait a (2)–(6) bekezdés tartalmazza.

(2) Az önkormányzat által felügyelt költségvetési szervnél, szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szervezet az e §-ban meghatározott feltételekkel vehető igénybe.

(3) A szolgáltatási szerződést írásban kell megkötni. A szerződéskötés feltétele, hogy a költségvetési szerv az adott feladatellátáshoz megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre.

(4) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szolgáltatási szerződés nem köthető.

(5) A feladat ellátásának – a fenntartóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatban határozza meg.

(6) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen:

a) az ellátandó feladatot,

b) a díjazás mértékét,

c) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn,

d) a szerződés időtartamát,

e) szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, valamint

f) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.

16. Európai Uniós támogatások igénybevétele

22. § Az önkormányzat 2025. évben 949.241 Ft Európai Unió által finanszírozott támogatási bevételt irányoz elő.

17. Záró és egyéb rendelkezések

23. § A Képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről - bevételek beszedéséről, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítéséről - szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.

24. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez2

Az önkormányzat és költségvetési szervének költségvetési egyenlege, költségvetési mérlege

A

B

C

D

E

F

G

H

I

sor-szám

BEVÉTELEK

eredeti ei.

módosított ei.

sor-szám

KIADÁSOK

eredeti ei.

módosított ei.

1.

1.

Működési költségvetési bevételek

138 022 116

156 795 315

2.

Működési költségvetési kiadások

138 010 979

153 958 050

2.

1.1

Önkormányzatok működési támogatásai

92 969 813

103 651 071

2.1

Személyi juttatások

81 548 034

91 225 132

3.

1.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülről

9 961 768

14 363 453

2.2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó

10 796 318

11 944 405

4.

1.3

Közhatalmi bevételek

26 172 401

27 547 109

2.3

Dologi kiadások

33 075 760

35 668 158

5.

1.4

Működési bevételek

8 515 816

10 831 364

2.4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6 681 000

3 125 660

6.

1.5

Működési célú átvett pénzeszközök

402 318

402 318

2.5

Egyéb működési célú kiadások

5 909 867

11 994 695

7.

3.

Működési költségvetési egyenleg (1.- 2.)

2 837 265

8.

4.

Költségvetési működési hiány belső finanszírozása

0

0

9.

Költségvetési működési többlet felhasználása

11 137

2 837 265

9.

4.1

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

0

9.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

10.

4.2

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

0

0

9.2

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

11 137

2 837 265

11.

5.

Költségvetési működési hiány külső finanszírozása

0

0

0

0

12.

5.1

Likvidítási célú hitelek, kölcsönök felvétele

0

0

0

0

13.

6.

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

3 378 219

0

10.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 378 219

737 258

14.

7.

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

0

11.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

3 976 964

15.

8.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

4 714 222

16.

12.

Működési finanszírozási bevételek (4.+5.+6.+7.+8.)

3 378 219

4 714 222

13.

Működési finanszírozási kiadások (9.+10.+11.)

3 389 356

7 551 487

17.

14.

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+12.)

141 400 335

161 509 537

15.

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (2.+13.)

141 400 335

161 509 537

18.

16.

Felhalmozási költségvetési bevételek

949 241

12 949 241

17.

Felhalmozási költségvetési kiadások

18 534 950

24 791 660

19.

16.1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

949 241

12 949 241

17.1

Beruházások

3 401 600

1 251 665

20.

16.2

Felhalmozási bevételek

0

0

17.2

Felújítások

15 133 350

23 539 995

21.

16.3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

17.3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

22.

18.

Felhalmozási költségvetési egyenleg (16.- 17.)

-17 585 709

23.

19.

Költségvetési felhalmozási hiány belső finanszírozása

17 585 709

17 585 709

23.

Költségvetési felhalmozási többlet felhasználása

0

0

24.

19.1

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

17 585 709

23.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

25.

19.2

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

17 585 709

0

23.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

26.

20.

Költségvetési felhalmozási hiány külső finanszírozása

0

0

0

0

27.

20.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

0

0

24.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

27 054 619

28.

21.

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

0

3 000 005

29.

22.

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

18 311 324

30.

25.

Felhalmozási finanszírozási bevételek (19.+20.+21.+22)

17 585 709

38 897 038

26.

Felhalmozási finanszírozási kiadások (23.+24.)

0

27 054 619

31.

27.

FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (16.+25.)

18 534 950

51 846 279

28.

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (17.+26.)

18 534 950

51 846 279

32.

29.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (14.+27.)

159 935 285

213 355 816

30.

KIADÁSOK ÖSSZESEN (15.+28.)

159 935 285

213 355 816

2. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez3

Az önkormányzat bevételei

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Kiemelt előirányzat

2024.évi teljesítés adatok

2025.évi eredeti előirányzat

2025.évi módosított előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Működési költségvetési bevételek

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

97 067 036

92 969 813

103 651 071

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

77 675 313

84 807 225

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 570 882

13 024 500

13 642 613

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 826 381

2 270 000

4 134 433

6.

5.

1.4

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

1 040 130

0

1 066 800

7.

6.

2.

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

10 411 704

9 961 768

14 353 453

8.

7.

2.1

elkülönített állami pénzalapoktól

3 744 141

1 355 319

5 467 974

9.

8.

2.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 777 626

8 606 449

8 885 479

10.

9.

2.3

társulások és költségvetési szerveiktől

889 937

0

0

11.

10.

3

Közhatalmi bevételek

19 435 366

26 172 401

27 547 109

12.

11.

3.1

Vagyoni típusú adók

2 324 088

2 309 000

2 507 426

13.

12.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

2 324 088

2 309 000

2 507 426

14.

13.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

16 875 763

23 594 243

24 466 820

15.

14.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

16 875 763

23 594 243

24 466 820

16.

15.

3.2.1.1

-iparűzési adó

16 875 763

23 594 243

24 466 820

17.

16.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

235 515

269 158

572 863

18.

17.

3.3.1

késedelmi pótlék

159 518

240 358

539 063

19.

18.

3.3.2

talajterhelési díj

70 997

28 800

28 800

20.

19.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

5 000

0

5 000

21.

20.

4

Működési bevételek

11 495 628

8 515 816

10 730 195

22.

21.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

6 103 046

5 146 568

6 735 555

23.

22.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

5 903 046

5 146 568

6 735 555

24.

23.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

200 000

0

0

25.

24.

4.2

Közvetített szolgáltatások értéke

1 617 005

3 040 335

2 316 336

26.

25.

4.3

Kiszámlázott áfa

282 951

328 913

437 214

27.

26.

4.4

Egyéb kamatbevétel

27

0

12

28.

27.

4.5

Biztosító által fizetett kártéítés

249 646

0

0

29.

28.

4.6

Egyéb működési bevétel

3 242 953

0

1 241 078

30.

29.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

402 318

402 318

31.

30.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

402 318

402 318

32.

31.

6

Működési költségvetési bevételek összesen

138 409 734

138 022 116

156 684 146

33.

2.

Felhalmozási költségvetési bevételek

34.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

59 018 891

949 241

12 949 241

35.

2.

1.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

5 000 000

0

0

36.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 000 000

0

0

37.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

54 018 891

949 241

12 949 241

38.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

49 013 821

949 241

949 241

39.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

5 005 070

0

12 000 000

40.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

41.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

42.

9.

4

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

59 018 891

949 241

12 949 241

43.

3.

Költségvetési bevételek összesen

197 428 625

138 971 357

169 633 387

44.

4.

Finanszírozási bevételek

45.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

0

20 963 928

3 000 005

46.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

0

3 378 219

0

47.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

17 585 709

3 000 005

48.

4.

2

Maradvány igénybevétele

25 369 301

0

35 563 105

49.

5.

3

Államháztartáson belüli megelőlegezések

3 839 305

0

4 714 222

50.

6.

4

Finanszírozási bevételek összesen

29 208 606

20 963 928

43 277 332

51.

5.

Önkormányzati bevételek összesen:

226 637 231

159 935 285

212 910 719

3. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez4

Az önkormányzat bevételei feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

92 969 813

0

0

103 651 071

0

0

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

77 675 313

0

0

84 807 225

0

0

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 024 500

0

0

13 642 613

0

0

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

0

0

4 134 433

0

0

6.

5.

1.4

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

1 066 800

0

0

7.

6.

2.

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

9 961 768

0

0

14 353 453

0

0

8.

7.

2.1

elkülönített állami pénzalapoktól

1 355 319

0

0

5 467 974

0

0

9.

8.

2.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

8 606 449

0

0

8 885 479

0

0

10.

9.

2.3

társulások és költségvetési szerveiktől

0

0

0

0

0

0

11.

10.

3

Közhatalmi bevételek

0

0

26 172 401

0

0

27 547 109

12.

11.

3.1

Vagyoni típusú adók

0

0

2 309 000

0

0

2 507 426

13.

12.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

0

0

2 309 000

0

0

2 507 426

14.

13.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

23 594 243

0

0

24 466 820

15.

14.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

23 594 243

0

0

24 466 820

16.

15.

2.1.1.1

-iparűzési adó

0

0

23 594 243

0

0

24 466 820

17.

16.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

269 158

0

0

572 863

18.

17.

3.3.1

késedelmi pótlék

0

0

240 358

0

0

539 063

19.

18.

3.3.2

talajterhelési díj

0

0

28 800

0

0

28 800

20.

19.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

0

0

0

0

0

5 000

21.

20.

4.

Működési bevételek

3 369 248

5 146 568

0

3 994 640

6 735 555

0

22.

21.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

0

5 146 568

0

0

6 735 555

0

23.

22.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

0

5 146 568

0

0

6 735 555

0

24.

23.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

0

25.

24.

4.2

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

3 040 335

0

0

2 316 336

0

0

26.

25.

4.3

Kiszámlázott áfa

328 913

0

0

437 214

0

0

27.

26.

4.4

Egyéb kamatbevétel

0

0

0

12

0

0

28.

27.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

0

29.

28.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

0

0

1 241 078

0

0

30.

29.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

402 318

0

0

402 318

0

31.

30.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

402 318

0

0

402 318

0

32.

31.

6

Működési költségvetési bevételek összesen

106 300 829

5 548 886

26 172 401

121 999 164

7 137 873

27 547 109

33.

2.

Felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

34.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

949 241

0

0

12 949 241

0

35.

2.

1.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

0

0

0

0

0

0

36.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

0

0

0

0

0

0

37.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

0

949 241

0

0

12 949 241

0

38.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

0

949 241

0

0

949 241

0

39.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

0

0

12 000 000

0

40.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

41.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

42.

9.

4

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

0

949 241

0

0

12 949 241

0

43.

3.

Költségvetési bevételek összesen

106 300 829

6 498 127

26 172 401

121 999 164

20 087 114

27 547 109

44.

4.

Finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban

45.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

3 378 219

17 585 709

0

0

3 000 005

0

46.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

3 378 219

0

0

0

0

0

47.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

17 585 709

0

0

3 000 005

0

48.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

0

0

35 563 105

0

0

49.

5.

3

Államháztartások belüli megelőlegezések

0

0

0

4 714 222

0

0

50.

6.

4

Finanszírozási bevételek összesen

3 378 219

17 585 709

0

40 277 327

3 000 005

0

51.

5.

Önkormányzati bevételek összesen:

109 679 048

24 083 836

26 172 401

162 276 491

23 087 119

27 547 109

4. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez5

Az önkormányzat és költségvetési szervének bevételei

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Kiemelt előirányzat

2024.évi teljesítés adatok

2025.évi eredeti előirányzat

2025.évi módsoított előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Összetolt működési költségvetési bevételek

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

97 067 036

92 969 813

103 651 071

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

77 675 313

84 807 225

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 570 882

13 024 500

13 642 613

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 826 381

2 270 000

4 134 433

6.

5.

1.4

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

1 040 130

0

1 066 800

7.

6.

2.

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

10 411 704

9 961 768

14 363 453

8.

7.

2.1

elkülönített állami pénzalapoktól

3 744 141

1 355 319

5 467 974

9.

8.

2.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 777 626

8 606 449

8 895 479

10.

9.

2.3

társulások és költségvetési szerveiktől

889 937

0

0

11.

10.

3

Közhatalmi bevételek

19 435 366

26 172 401

27 547 109

12.

11.

3.1

Vagyoni típusú adók

2 324 088

2 309 000

2 507 426

13.

12.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

2 324 088

2 309 000

2 507 426

14.

13.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

16 875 763

23 594 243

24 466 820

15.

14.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

16 875 763

23 594 243

24 466 820

16.

15.

3.2.1.1

-iparűzési adó

16 875 763

23 594 243

24 466 820

17.

16.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

235 515

269 158

572 863

18.

17.

3.3.1

késedelmi pótlék

159 518

240 358

539 063

19.

18.

3.3.2

talajterhelési díj

70 997

28 800

28 800

20.

19.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

5 000

0

5 000

21.

20.

4.

Működési bevételek

11 495 628

8 515 816

10 831 364

22.

21.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

6 103 046

5 146 568

6 735 555

23.

22.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevételek

5 903 046

5 146 568

6 735 555

24.

23.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

200 000

0

0

25.

24.

4.2

Közvetített szolgáltatások értéke

1 617 005

3 040 335

2 316 336

26.

25.

4.3

Kiszámlázott áfa

282 951

328 913

437 214

27.

26.

4.4

Egyéb kamatbevétel

27

0

12

28.

27.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

249 646

0

0

29.

28.

4.6

Egyéb működési bevétel

3 242 953

0

1 342 247

30.

29.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

402 318

402 318

31.

30.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

402 318

402 318

32.

31.

6

Összetolt működési költségvetési bevételek összesen

138 409 734

138 022 116

156 795 315

33.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek

34.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

949 241

12 949 241

35.

2.

1.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

5 000 000

0

0

36.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 000 000

0

0

37.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

54 018 891

949 241

12 949 241

38.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

49 013 821

949 241

949 241

39.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

5 005 070

0

12 000 000

40.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

41.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

42.

9.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

59 018 891

949 241

12 949 241

43.

3.

Összetolt költségvetési bevételek összesen

197 428 625

138 971 357

169 744 556

44.

4.

Összetolt finanszírozási bevételek

45.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

0

20 963 928

3 000 005

46.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

0

3 378 219

0

47.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

17 585 709

3 000 005

48.

4.

2

Maradvány igénybevétele

25 369 301

0

35 897 033

49.

5.

3

Államháztartáson belüli megelőlegezések

3 839 305

0

4 714 222

50.

6.

4

Összetolt finanszírozási bevételek összesen

29 208 606

20 963 928

43 611 260

51.

5.

Összetolt önkormányzati bevételek összesen:

226 637 231

159 935 285

213 355 816

5. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez6

Az önkormányzat és költségvetési szervének bevételei feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Összetolt működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

92 969 813

0

0

103 651 071

0

0

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

77 675 313

0

0

84 807 225

0

0

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 024 500

0

0

13 642 613

0

0

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

0

0

4 134 433

0

0

6.

5.

1.4

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatásaok

1 066 800

0

0

1 066 800

0

0

7.

6.

2.

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

9 961 768

0

0

14 358 453

0

5 000

8.

7.

2.1

elkülönített állami pénzalapoktól

1 355 319

0

0

5 467 974

0

0

9.

8.

2.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

8 606 449

0

0

8 890 479

0

5 000

10.

9.

2.3

társulások és költségvetési szerveiktől

0

0

0

0

0

0

11.

10.

3

Közhatalmi bevételek

0

0

26 172 401

0

0

27 547 109

12.

11.

3.1

Vagyoni típusú adók

0

0

2 309 000

0

0

2 507 426

13.

12.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

0

0

2 309 000

0

0

2 507 426

14.

13.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

23 594 243

0

0

24 466 820

15.

14.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

23 594 243

0

0

24 466 820

16.

15.

3.2.1.1

-iparűzési adó

0

0

23 594 243

0

0

24 466 820

17.

16.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

269 158

0

0

572 863

18.

17.

3.3.1

késedelmi pótlék

0

0

240 358

0

0

539 063

19.

18.

3.3.2

talajterhelési díj

0

0

28 800

0

0

28 800

20.

19.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díja

0

0

0

0

0

5 000

21.

20.

4.

Működési bevételek

3 369 248

5 146 568

0

4 045 225

6 735 555

50 584

22.

21.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

0

5 146 568

0

0

6 735 555

0

23.

22.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

0

5 146 568

0

0

6 735 555

0

24.

23.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

0

25.

24.

4.2

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

3 040 335

0

0

2 316 336

0

0

26.

25.

4.3

Kiszámlázott áfa

328 913

0

0

437 214

0

0

27.

26.

4.4

Egyéb kamatbevétel

0

0

0

12

0

0

28.

27.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

0

29.

28.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

0

0

1 291 663

0

50 584

30.

29.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

402 318

0

0

402 318

0

31.

30.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

402 318

0

0

402 318

0

32.

31.

6

Összetolt működési költségvetési bevételek összesen

106 300 829

5 548 886

26 172 401

122 054 749

7 137 873

27 602 693

33.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

34.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

949 241

0

0

12 949 241

0

35.

2.

1.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

36.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

37.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

0

949 241

0

0

12 949 241

0

38.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

0

949 241

0

0

949 241

0

39.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

0

0

12 000 000

0

40.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

41.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

42.

9.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

0

949 241

0

0

12 949 241

0

43.

3.

Összetolt költségvetési bevételek összesen

106 300 829

6 498 127

26 172 401

122 054 749

20 087 114

27 602 693

44.

4.

Összetolt finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban

45.

1.

1.

Belföldi értékpapírok bevételei

3 378 219

17 585 709

0

0

3 000 005

0

46.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

3 378 219

0

0

0

0

0

47.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

17 585 709

0

0

3 000 005

0

48.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

0

0

35 730 069

0

166 964

49.

5.

3

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

0

0

4 714 222

0

0

50.

6.

4

Összetolt finanszírozási bevételek összesen

3 378 219

17 585 709

0

40 444 291

3 000 005

166 964

51.

5.

Összetolt önkormányzati bevételek összesen:

109 679 048

24 083 836

26 172 401

162 499 040

23 087 119

27 769 657

6. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez7

Állami támogatások

A

B

C

D

E

F

S.sz.

Támogatás jogcíme

2024.évi teljesítés

2025.évi eredeti ei.

2025.évi módosított ei.

1.

1.

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

55 434 584

55 434 584

60 394 544

2.

2.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

4 684 222

3 837 600

3 837 600

3.

3.

Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása

2 010 000

2 010 000

2 010 000

4.

4.

Településüzemeltetés- közvilágítás üzemeltetési támogatása

4 580 000

4 540 000

4 540 000

5.

5.

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

484 418

396 865

396 865

6.

6.

Településüzemeltetés - közutak támogatása

1 385 200

1 134 840

1 134 840

7.

7.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

8 056 041

6 600 000

6 600 000

8.

8.

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

37 351

25 500

25 500

9.

9.

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

1 957 827

3 695 924

5 867 876

10.

10.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása (1+…+9)

78 629 643

77 675 313

84 807 225

11.

11.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása

6 967 721

6 681 000

6 681 000

12.

12.

Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

6 047 200

6 343 500

6 343 500

13.

13.

Szociális ágazati pótlék támogatása

555 961

0

618 113

14.

14.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (11+12+13)

13 570 882

13 024 500

13 642 613

15.

15.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2 270 000

2 270 000

16.

16.

Kulturális feladatok bérjellegű támogatása

1 556 381

0

1 864 433

17.

17.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (15+16)

3 826 381

2 270 000

4 134 433

18.

18.

Szociális célú tüzelőanyag támogatása

1 040 130

0

1 066 800

19.

19.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (18)

1 040 130

0

1 066 800

20.

20.

Önkormányzatok működési támogatásai (10+14+17+19)

97 067 036

92 969 813

103 651 071

7. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Magyaratádi Közös Önkormányzati Hivatal8

1.9 Bevételek és kiadások feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Rovat megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

kötelező feladatok

kötelező feladatok

önkorm.

államig.

önkorm.

államig.

1.

1

Működési célú támogatás áht-n belülről

0

0

5 000

5 000

2.

2

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

3.

3

Működési bevételek

0

0

50 585

50 584

4.

4

Működési célú átvett pénzeszköök

0

0

0

0

5.

5

Költségvetési bevételek összesen

0

0

55 585

55 584

6.

6

Maradvány igénybevétele

0

0

166 964

166 964

7.

7

Irányító szervi támogatás

34 202 720

34 202 720

36 474 854

36 474 854

8.

8

Finanszírozási bevételek összesen

34 202 720

34 202 720

36 641 818

36 641 818

9.

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

34 202 720

34 202 720

36 697 403

36 697 402

10.

1

Személyi juttatások

27 846 500

27 846 500

29 860 017

29 860 017

11.

2

Munkaadót terhelő járulékok

3 718 420

3 718 420

4 022 509

4 022 509

12.

3

Dologi kiadások

2 099 500

2 099 500

2 379 046

2 379 045

13.

4

Egyéb működési célú kiadások

487 500

487 500

435 832

435 832

14.

4.1

helyi önkorm. és ktgvetési szervének

450 000

450 000

398 332

398 332

15.

4.2

társulásnak

37 500

37 500

37 500

37 500

16.

5

Működési költségvetési kiadások összesen

50 800

50 800

37 133 235

37 133 235

17.

6

Beruházások

50 800

50 800

0

0

18.

7

Felúítások

0

0

0

0

19.

8

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

50 800

50 800

0

0

20.

9

Költségvetési kiadások összesen

34 202 720

34 202 720

36 697 403

36 697 402

21.

10

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

34 202 720

34 202 720

36 697 403

36 697 402

2.10 Bevételek és kiadások összesítve

A

B

C

D

E

F

sorszám

Rovat megnevezése

2024.évi teljesítés adatok

2025.évi eredeti előirányzat

2025.évi módosított előirányzat

22.

I.

BEVÉTELEK

23.

1

Működési célú támogatás áht-n belülről

5 125 565

0

10 000

24.

2

Közhatalmi bevételek

0

0

0

25.

3

Működési bevételek

116 236

0

101 169

26.

4

Működési célú átvett pénzeszköök

0

0

0

27.

5

Költségvetési bevételek összesen

5 241 801

0

111 169

28.

6

Maradvány igénybevétele

247 957

0

333 928

29.

7

Irányító szervi támogatás

63 009 460

68 405 440

72 949 708

30.

8

Finanszírozási bevételek összesen

63 257 417

68 405 440

73 283 636

31.

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

68 499 218

68 405 440

73 394 805

32.

II

KIADÁSOK

33.

1

Személyi juttatások

55 079 415

55 693 000

59 720 033

34.

2

Munkaadót terhelő járulékok

7 454 112

7 436 840

8 045 017

35.

3

Dologi kiadások

4 305 845

4 199 000

4 758 091

36.

4

Egyéb működési célú kiadások

1 237 719

975 000

871 664

37.

4.1

helyi önkorm.és ktgv.szervének

1 162 719

900 000

796 664

38.

4.2

társulásnak

75 000

75 000

75 000

39.

5

Működési költségvetési kiadások összesen

68 077 091

68 303 840

73 394 805

40.

6

Beruházások

88 199

101 600

0

41.

7

Felújítások

0

0

0

42.

8

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

88 199

101 600

0

43.

9

Költségvetési kiadások összesen

68 165 290

68 405 440

73 394 805

44.

10

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

68 165 290

68 405 440

73 394 805

8. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez11

Az önkormányzat kiadásai

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Kiemelt előirányzat

2024.évi teljesítés adatok

2025.évi eredeti előirányzat

2025.évi módosított előirányzat

Rovat

1.

1.

Működési költségvetési kiadások

2.

1.

1

Személyi juttatások

22 255 220

25 855 034

31 505 099

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

2 358 977

3 359 478

3 899 388

4.

3.

3

Dologi kiadások

33 032 922

28 876 760

30 910 067

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 873 252

6 681 000

3 125 660

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

1 856 331

4 934 867

11 123 031

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

1 689 431

3 814 867

9 891 581

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapoknak

14 207

0

0

9.

8.

5.1.2

egyéb fejezeti kezelésű előrányzatnak

0

0

5

10.

9.

5.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

229 487

173 655

141 064

11.

10.

5.1.4

társulások és költségvetési szerveiknek

1 445 737

3 641 212

9 750 512

12.

11.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

166 900

120 000

231 450

13.

12.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

166 900

120 000

231 450

14.

13.

5.3

Tartalékok

0

1 000 000

1 000 000

15.

14.

6

Működési költségvetési kiadások összesen

64 376 702

69 707 139

80 563 245

16.

2.

Felhalmozási költségvetési kiadások

17.

1.

1

Beruházások

514 284

3 300 000

1 251 665

18.

2.

2

Felújítások

52 529 155

15 133 350

23 539 995

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

5 000 000

0

0

20.

4.

4

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

58 043 439

18 433 350

24 791 660

21.

3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN4

122 420 141

88 140 489

105 354 905

22.

4.

Finanszírozási kiadások

23.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

31 031 583

24.

2.

2.

Belföldi finanszírozás kiadásai

66 986 831

71 794 796

76 524 231

25.

3.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 977 371

3 389 356

3 574 523

26.

4.

2.2

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása (hivatal finanszírozása)

63 009 460

68 405 440

72 949 708

27.

5.

3

Finanszírozási kiadások összesen

66 986 831

71 794 796

107 555 814

28.

5.

Önkormányzati kiadások összesen:

189 406 972

159 935 285

212 910 719

9. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez12

Az önkormányzat kiadásai feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Személyi juttatások

25 855 034

0

0

31 505 099

0

0

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

3 359 478

0

0

3 899 388

0

0

4.

3.

3

Dologi kiadások

28 871 680

5 080

0

29 782 703

1 127 364

0

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6 681 000

0

0

3 125 660

0

0

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

4 934 867

0

0

11 023 026

100 005

0

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

3 814 867

0

0

9 891 576

5

0

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapoknak

0

0

0

0

0

0

9.

8.

5.1.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak

0

0

0

0

5

0

10.

9.

5.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

173 655

0

0

141 064

0

0

11.

10.

5.1.4

társulások és költségvetési szerveiknek

3 641 212

0

0

9 750 512

0

0

12.

11.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

120 000

0

0

131 450

100 000

0

13.

12.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

120 000

0

0

131 450

100 000

0

14.

13.

5.3

Tartalékok

1 000 000

0

0

1 000 000

0

0

15.

14.

6

Működési költségvetési kiadások összesen

69 702 059

5 080

0

79 335 876

1 227 369

0

16.

2.

Felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

17.

1.

1

Beruházások

0

3 300 000

0

0

1 251 665

0

18.

2.

2

Felújítások

0

15 133 350

0

0

23 539 995

0

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

20.

4.

4

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

0

18 433 350

0

0

24 791 660

0

21.

3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

69 702 059

18 438 430

0

79 335 876

26 019 029

0

22.

4.

Finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban

23.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

3 976 964

27 054 619

0

24.

2.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

37 592 076

0

34 202 720

40 049 377

0

36 474 854

25.

3.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 389 356

0

0

3 574 523

0

0

26.

4.

2.2

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása (hivatal finanszírozása)

34 202 720

0

34 202 720

36 474 854

0

36 474 854

27.

5.

3

Finanszírozási kiadások összesen

37 592 076

0

34 202 720

44 026 341

27 054 619

36 474 854

28.

5.

Önkormányzati kiadások összesen:

107 294 135

18 438 430

34 202 720

123 362 217

53 073 648

36 474 854

10. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez13

Az önkormányzat és költségvetési szervének kiadásai

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Kiemelt előirányzat

2024.évi teljesítés adatok

2025.évi eredeti előirányzat

2025.évi módosított előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Összetolt működési költségvetési kiadások

2.

1.

1

Személyi juttatások

77 334 635

81 548 034

91 225 132

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

9 813 089

10 796 318

11 944 405

4.

3.

3

Dologi kiadások

37 338 767

33 075 760

35 668 158

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 873 252

6 681 000

3 125 660

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

3 094 050

5 909 867

11 994 695

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

2 927 150

4 789 867

10 763 245

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapoknak

14 207

0

0

9.

8.

5.1.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatank

0

0

5

10.

9.

5.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

1 392 206

1 073 655

937 728

11.

10.

5.1.4

társulások és költségvetési szerveiknek

1 520 737

3 716 212

9 825 512

12.

11.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

166 900

120 000

231 450

13.

12.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

166 900

120 000

231 450

14.

13.

5.3

Tartalékok

0

1 000 000

1 000 000

15.

14.

6

Összetolt működési költségvetési kiadások összesen

132 453 793

138 010 979

153 958 050

16.

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások

17.

1.

1

Beruházások

602 483

3 401 600

1 251 665

18.

2.

2

Felújítások

52 529 155

15 133 350

23 539 995

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

5 000 000

0

0

20.

4.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások összesen

58 131 638

18 534 950

24 791 660

21.

3. ÖSSZETOLT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

190 585 431

156 545 929

178 749 710

22.

4.

Összetolt finanszírozási kiadások

23.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

31 031 583

24.

2.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

3 977 371

3 574 523

3 574 523

25.

3.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 977 371

3 574 523

3 574 523

26.

4.

3

Összetolt finanszírozási kiadások összesen

3 977 371

3 574 523

34 606 106

27.

5.

Összetolt kiadások összesen:

194 562 802

160 120 452

213 355 816

11. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez14

Az önkormányzat és költségvetési szervének kiadásai feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Összetolt működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Személyi juttatások

53 701 534

0

27 846 500

61 365 116

0

29 860 017

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

7 077 898

0

3 718 420

7 921 897

0

4 022 509

4.

3.

3

Dologi kiadások

30 971 180

5 080

2 099 500

32 161 749

1 127 364

2 379 045

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6 681 000

0

0

3 125 660

0

0

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

5 422 367

0

487 500

11 458 858

100 005

435 832

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

4 302 367

0

487 500

10 327 408

5

435 832

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapoknak

0

0

0

0

0

0

9.

8.

5.1.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak

0

0

0

0

5

10.

9.

5.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

623 655

0

450 000

539 396

0

398 332

11.

10.

5.1.3

társulások és költségvetési szerveiknek

3 678 712

0

37 500

9 788 012

0

37 500

12.

11.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

120 000

0

0

131 450

100 000

0

13.

12.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

120 000

0

0

131 450

100 000

0

14.

13.

5.3

Tartalékok

1 000 000

0

0

1 000 000

0

0

15.

14.

6

Összetolt működési költségvetési kiadások összesen

103 853 979

5 080

34 151 920

116 033 279

1 227 369

36 697 402

16.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

17.

1.

1

Beruházások

50 800

3 300 000

50 800

0

1 251 665

0

18.

2.

2

Felújítások

0

15 133 350

0

0

23 539 995

0

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

20.

4.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások összesen

50 800

18 433 350

50 800

0

24 791 660

0

21.

3.

ÖSSZETOLT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

103 904 779

18 438 430

34 202 720

116 033 279

26 019 029

36 697 402

22.

4.

Összetolt finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban

23.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

3 976 964

27 054 619

0

24.

2.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

3 389 356

0

0

3 574 523

0

0

25.

3.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 389 356

0

0

3 574 523

0

0

26.

4.

3

Összetolt finanszírozási kiadások összesen

3 389 356

0

0

7 551 487

27 054 619

0

27.

5.

Összetolt kiadások összesen:

107 294 135

18 438 430

34 202 720

123 584 766

53 073 648

36 697 402

12. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez15

Működési kiadások kormányzati funkciós részletezéssel

1. Kötelező önkormányzati feladatok

A

B

C

D

E

S.sz.

Megnevezés

2024. évi teljesítés

2025. évi eredeti ei.

2025. évi módosított ei.

1.

011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

2.

Diákmunkások bére

667 000

0

872 400

3.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

667 000

0

872 400

4.

Polgármester tiszteletdíja

3 900 000

6 566 650

6 909 050

5.

Alpolgármester tiszteletdíja

480 000

480 000

480 000

6.

Képviselők tiszteletdíja

315 484

720 000

720 000

7.

Polgármester költségtérítése

0

984 994

1 036 354

8.

Választott tisztségviselők juttatásai összesen:

4 695 484

8 751 644

9 145 404

9.

Reprezentáció

138 379

0

11 803

10.

Egyéb külső személyi juttatások összesen:

138 379

0

11 803

11.

Személyi juttatás összesen:

5 500 863

8 751 644

10 029 607

12.

Szociális hozzájárulási adó

282 557

1 132 491

1 314 051

13.

Kifizetői adó

14 017

4 773

32 926

14.

Járulékok összesen:

296 574

1 137 264

1 346 977

15.

USB token

0

0

11 527

16.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

0

0

11 527

17.

Irodaszer, nyomtatvány

15 501

30 000

88 176

18.

Tisztítószer

0

15 000

40 139

19.

Egyéb készletbeszerzés

54 299

20 000

97 025

20.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

69 800

65 000

225 340

21.

Szoftver üzemeltetési díj

30 000

30 000

30 000

22.

Információbiztonsági felügyelet

54 000

60 000

54 000

23.

Domain név fenntartás

20 000

20 000

20 000

24.

Egyéb informatikai szolgáltatás

0

0

23 840

25.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele összesen:

104 000

110 000

127 840

26.

Telefondíj

197 147

125 280

96 388

27.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen:

197 147

125 280

96 388

28.

Áramdíj

11 157

14 000

65 728

29.

Gázdíj

180 073

220 000

119 419

30.

Vízdíj, csatornadíj

31 369

38 000

18 136

31.

Közüzemi djíak összesen:

222 599

272 000

203 283

32.

Terembérlet

151 366

160 000

89 311

33.

Bérleti és lízingdíjak

151 366

160 000

89 311

34.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás

18 500

50 000

68 140

35.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

18 500

50 000

68 140

36.

Áht-n belülre közvetített szolgáltatás (hivatal telefondíj, közüzemi díjak)

427 336

1 200 000

689 181

37.

Áht-n belüli közvetített szolgáltatások összesen:

427 336

1 200 000

689 181

38.

Áht. által kibocsátott szolgáltatás

40 950

35 000

5 000

39.

Munka- és tűzvédelmi szolgáltatás

137 500

137 500

137 500

40.

Továbbképzés, tanácskozás

69 500

80 000

0

41.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

247 950

252 500

142 500

42.

Biztosítás

792 120

772 080

772 080

43.

Kéményseprés, szemétszállítás

10 244

10 244

24 221

44.

Bankköltség

907 778

1 000 000

1 088 353

45.

Pályázatfigyelés

60 000

60 000

30 000

46.

Továbbképzés, tanácskozás

0

0

70 476

47.

Más egyéb szolgáltatás

334 090

50 000

44 014

48.

Egyéb szolgáltatások összesen:

2 104 232

1 892 324

2 029 144

49.

Utiköltség térítés polgármester, alpolgármester

657 000

0

0

50.

Alpolgármester költségtérítése

0

72 000

72 000

51.

Kiküldetések kiadásai összesen:

657 000

72 000

72 000

52.

Karácsonyi üdvözlet hirdetés

11 000

0

0

53.

Reklám és propagandakiadások összesen:

11 000

0

0

54.

ÁFA

264 835

300 369

238 176

55.

Továbbszámlázott áfa

80 332

299 208

155 002

56.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

345 167

599 577

393 178

57.

Más egyéb dologi kiadások

117 644

120 000

109 010

58.

Egyéb dologi kiadások összesen:

117 644

120 000

109 010

59.

Dologi kiadások összesen:

4 673 741

4 918 681

4 256 842

60.

Kormányzati funkció összesen:

10 471 178

14 807 589

15 633 426

61.

013320 Köztemető fenntartás és működtetés

62.

Egyéb készletbeszerzés

1 969

10 000

88 292

63.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

1 969

10 000

88 292

64.

Áramdíj

57 073

68 488

6 009

65.

Vízdíj

34 630

41 556

87 522

66.

Közüzemi díjak összesen:

91 703

110 044

93 531

67.

Kosaras autó bérlés - gallyazáshoz

35 000

0

0

68.

Bérleti és lízingdíjak összesen:

35 000

0

0

69.

Hulladékszállítás

122 984

150 000

93 632

70.

Veszélyes fák kivágása

0

0

200 000

71.

Egyéb szolgáltatások összesen:

122 984

150 000

293 632

72.

Javítás, karbantartás

225 000

200 000

0

73.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

225 000

200 000

0

74.

ÁFA

57 867

126 912

74 328

75.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

57 867

126 912

74 328

76.

Dologi kiadás összesen:

534 523

596 956

549 783

77.

Kormányzati funkció összesen:

534 523

596 956

549 783

78.

013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

79.

Egyéb készletbeszerzés

5 351

10 000

65 304

80.

Üzemeltetési anyagok összesen:

5 351

10 000

65 304

81.

Áramdíj (Szolg.lakás emelet)

0

0

1 602

82.

Közüzemi díjak összesen:

0

0

1 602

83.

Továbbszámlázott közüzemi díjak

467 306

560 767

489 857

84.

Közvetített szolgáltatások áht-n kívülre

467 306

560 767

489 857

85.

Karbantartás, kisjavítás

15 000

50 000

0

86.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

15 000

50 000

0

87.

Kéményseprés

0

0

19 291

88.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

0

19 291

89.

Áfa

5 495

18 900

23 312

90.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

5 495

18 900

23 312

91.

Más egyéb dologi kiadások

2

0

1

92.

Egyéb dologi kiadások összesen:

2

0

1

93.

Dologi kiadás összesen:

493 154

639 667

599 367

94.

Kormányzati funkció összesen:

493 154

639 667

599 367

95.

018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek

96.

Óvodai működési hozzájárulás

0

2 500 000

7 839 979

97.

Óvodai társulási költség hozzájárulás

0

0

487 315

98.

Szociális étkeztetés

863 802

553 366

553 366

99.

Szociális társulási költség hozzájárulás

217 335

214 206

214 206

100.

Belső ellenőrzési társulási működési hozzájárulás

313 640

313 640

370 576

101.

Főépítészi feladatellátás hozzájárulás

0

0

235 020

102.

Hulladékgazdálkodási működési hozzájárulás

50 960

60 000

50 050

103.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (társulások és költségvetési szerveiknek) összesen:

1 445 737

3 641 212

9 750 512

104.

Fogászati ügyelet működési támogatása

129 172

163 655

131 064

105.

Hivatali időn túli házasságkötés díjának átadása Hivatalnak

0

10 000

10 000

106.

Traktor működtetési hozzájárulás Zimánynak

100 315

0

0

107.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek) összesen:

229 487

173 655

141 064

108.

Kormányzati funkció összesen:

1 675 224

3 814 867

9 891 576

109.

041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

110.

Közfoglalkoztatottak bére

2 886 467

1 272 600

3 937 589

111.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

2 886 467

1 272 600

3 937 589

112.

Betegszabadság

0

0

86 703

113.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

0

0

86 703

114.

Személyi juttatások összesen:

2 886 467

1 272 600

4 024 292

115.

Szociális hozzájárulási adó

187 618

82 719

267 204

116.

Táppénz hozzájárulás

0

0

11 830

117.

Járulékok összesen:

187 618

82 719

279 034

118.

Munkaruha, munkavédelmi cipő

0

40 126

40 126

119.

Munkavédelmi kesztyű

11 339

18 662

18 661

120.

Egyéb készletbeszerzés

271 811

0

0

121.

Üzemeltetési anyagok összesen:

283 150

58 788

58 787

122.

Szállítási költség (gépbeszerzés)

0

0

5 255

123.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

0

5 255

124.

Áfa

77 287

15 872

23 674

125.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

77 287

15 872

23 674

126.

Más egyéb dologi kiadások

4 303

0

32 888

127.

Egyéb dologi kiadások összesen:

4 303

0

32 888

128.

Dologi kiadás összesen:

364 740

74 660

120 604

129.

Támogatás visszafizetés

14 207

0

0

130.

Egyéb műk.célú tám.áht-n belülre elkülönített állami pénzalapnak összesen:

14 207

0

0

131.

Kormányzati funkció összesen:

3 453 032

1 429 979

4 423 930

132.

045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

133.

Közlekedési táblák

0

0

115 430

134.

Üzemeltetési anyagok összesen:

0

0

115 430

135.

Karbantartás, kisjavítás

0

1 168 000

0

136.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

0

1 168 000

0

137.

Szállítási költség

0

0

4 279

138.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

0

4 279

139.

Áfa

0

315 360

32 322

140.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

0

315 360

32 322

141.

Dologi kiadás összesen:

0

1 483 360

152 031

142.

Kormányzati funkció összesen:

0

1 483 360

152 031

143.

064010 Közvilágítás

144.

Áramdíj

4 206 875

4 468 100

4 948 174

145.

Közüzemi díjak összesen:

4 206 875

4 468 100

4 948 174

146.

Közvilágítás eszközök használati díja

63 233

65 000

69 065

147.

Bérleti és lízingdíjak összesen:

63 233

65 000

69 065

148.

Karbantartás, kisjavítás

200 750

240 900

403 825

149.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

200 750

240 900

403 825

150.

ÁFA

1 137 434

1 288 980

1 391 129

151.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

1 137 434

1 288 980

1 391 129

152.

Dologi kiadás összesen:

5 608 292

6 062 980

6 812 193

153.

Kormányzati funkció összesen:

5 608 292

6 062 980

6 812 193

154.

066010 Zöldterület kezelés

155.

Megbízási díj - zöldterület karbantartás

0

0

1 924 162

156.

Mukavégzésre irányuló további jogviszonyban nem saját foglalk.fizetett juttatások

0

0

1 924 162

157.

Személyi juttatások összesen:

0

0

1 924 162

158.

Szocho

0

0

225 127

159.

Járulékok összesen:

0

0

225 127

160.

Hajtó és kenőanyag

556 699

615 000

409 402

161.

Egyéb készletbeszerzés

350 545

386 000

299 219

162.

Üzemeltetési anyagok beszerzése:

907 244

1 001 000

708 621

163.

Karbantartás, kisjavítás

6 811

70 000

0

164.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

6 811

70 000

0

165.

ÁFA

246 790

289 170

191 328

166.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

246 790

289 170

191 328

167.

Más egyéb dologi kiadások

3

0

0

168.

Egyéb dologi kiadások összesen:

3

0

0

169.

Dologi kiadás összesen:

1 160 848

1 360 170

899 949

170.

Kormányzati funkció összesen:

1 160 848

1 360 170

3 049 238

171.

066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

172.

Karbantartó bére

3 912 000

4 162 800

4 162 800

173.

Törvény szerinti illetmények összesen:

3 912 000

4 162 800

4 162 800

174.

Cafeteria - karbantartó

156 250

156 250

156 250

175.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

156 250

176.

Lakossági folyószámla költségtérítése - karbantartó

12 000

12 000

12 000

177.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

12 000

178.

Megbízási díj - közterület karbantartás

532 580

1 649 280

1 099 522

179.

Mukavégzésre irányuló további jogviszonyban nem saját foglalk.fizetett juttatások

532 580

1 649 280

1 099 522

180.

Alkalmi munka díjazása - közterület karbantartás

0

0

180 000

181.

Alkalmi munka közterhe - közterület karbantartás

0

0

66 000

182.

Egyéb külső személyi juttatás összesen:

0

0

246 000

183.

Személyi juttatások összesen:

4 612 830

5 980 330

5 676 572

184.

Szocho

592 980

784 031

691 681

185.

Szocho (orvosi rendelő magántel.díj után)

2 465

2 131

2 648

186.

Kifizetői szja

23 438

23 438

23 438

187.

Kifizetői szja (orvosi rendelő magántel.díj után)

3 112

2 459

3 051

188.

Járulékok összesen:

621 995

812 059

720 818

189.

Vegyszer - gyomirtó

0

0

6 993

190.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

0

0

6 993

191.

Hajtó- és kenőanyag

254 252

292 000

259 611

192.

Munkaruha, munkavédelmi cipő

0

63 717

63 717

193.

Munkavédelmi kesztyű

0

11 835

18 828

194.

Tisztítószer

0

15 000

0

195.

Egyéb készletbeszerzés

384 400

385 000

590 118

196.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

638 652

767 552

932 274

197.

Informatikai hálózat kiépítése, fejlesztése - Gyógyszertár

61 764

0

0

198.

Informatikai szolgáltatások összesen:

61 764

0

0

199.

Telefondíj orvosi rendelő

79 329

81 960

83 960

200.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen:

79 329

81 960

83 960

201.

Áramdíj

8 777

10 532

2 305

202.

Vízdíj

8 986

10 783

12 696

203.

Közüzemi díjak összesen:

17 763

21 315

15 001

204.

Tréler, döngölő bérlés

0

0

36 550

205.

Bérleti és lízingdíjak összesen:

0

0

36 550

206.

Karbantartás, kisjavítás

710 555

300 000

527 318

207.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

710 555

300 000

527 318

208.

Továbbszámlázott közüzemi díjak - gyógyszertár

29 891

309 468

553 321

209.

Közvetített szolgáltatások áht-n kívülre

29 891

309 468

553 321

210.

Foglakozás egészségügyi ellátás

12 500

12 500

12 500

211.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

12 500

12 500

212.

Kéményvizsgálat, szemétszállítás

275 403

275 000

10 441

213.

Egyéb szállítási költség

0

0

14 007

214.

Továbbképzés, oktatás

0

0

28 000

215.

Más egyéb szolgáltatások

112 400

50 000

28 000

216.

Illegális hulladék elszállítása

841 188

0

0

217.

Veszélyes fák kivágása

0

0

530 000

218.

Egyéb szolgáltatások összesen:

1 228 991

325 000

610 448

219.

ÁFA

719 651

391 729

394 028

220.

Továbbszámlázott áfa

7 813

81 664

146 124

221.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

727 464

473 393

540 152

222.

Más egyéb dologi kiadás

93 266

10 000

65 844

223.

Egyéb dologi kiadások összesen:

93 266

10 000

65 844

224.

Dologi kiadások összesen:

3 600 175

2 301 188

3 384 361

225.

Kormányzati funkció összesen:

8 835 000

9 093 577

9 781 751

226.

074031 Család és nővédelmi eü. gondozás

227.

Szocho - magántelefondíj

1 279

0

0

228.

Kifizetői szja - magántelefondíj

1 481

0

0

229.

Járulékok összesen:

2 760

0

0

230.

Poroltó beszerzés

0

0

9 449

231.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

0

0

9 449

232.

Áramdíj

91 053

0

0

233.

Közüzemi díjak összesen:

91 053

0

0

234.

Szoftver átalánydíj - Stefánia védőnői program

0

0

8 460

235.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

0

0

8 460

236.

Biztosítás

19 921

0

0

237.

Egyéb szolgáltatások összesen:

19 921

0

0

238.

Áramdíj

456 480

548 000

0

239.

Gázdíj

181 917

218 300

218 157

240.

Vízdíj-, csatornadíj

7 304

8 800

0

241.

Szoftver átalánydíj - Stefánia védőnői program

101 520

101 520

25 380

242.

Internetdíj

55 398

57 240

58 600

243.

Telefondíj

35 079

36 240

36 518

244.

Közvetített szolgáltatások áht-n belülre összesen:

837 698

970 100

338 655

245.

Áfa

23 996

0

4 835

246.

Továbbszámlázott áfa

204 498

247 249

76 426

247.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

228 494

247 249

81 261

248.

Dologi kiadások összeen:

1 177 166

1 217 349

437 825

249.

Kormányzati funkció összesen:

1 179 926

1 217 349

437 825

250.

081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

251.

Irodaszer, nyomtatvány

0

5 000

0

252.

Tisztítószer

22 548

60 000

71 431

253.

Tűzoltó készülék beszerzés

0

0

16 000

254.

Egyéb készletbeszerzés

68 199

50 000

169 955

255.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

90 747

115 000

257 386

256.

Áramdíj

691 602

830 000

383 732

257.

Gázdíj

936 300

824 000

1 487 505

258.

Vízdíj, csatornadíj

75 172

90 000

42 369

259.

Közüzemi díjak összesen:

1 703 074

1 744 000

1 913 606

260.

Karbantartás kisjavítás

426 479

300 000

206 795

261.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

426 479

300 000

206 795

262.

Kéményvizsgálat, hulladékszállítás

0

30 000

0

263.

Más egyéb szolgáltatás

0

15 000

0

264.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

45 000

0

265.

ÁFA

587 976

595 080

636 543

266.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

587 976

595 080

636 543

267.

Más egyéb dologi kiadás

0

0

4

268.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

0

4

269.

Dologi kiadás összesen:

2 808 276

2 799 080

3 014 334

270.

Kormányzati funkció összesen:

2 808 276

2 799 080

3 014 334

271.

082091 Közművelődési-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

272.

Kulturális szervező bére

4 124 160

4 384 160

4 384 166

273.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

4 124 160

4 384 160

4 384 166

274.

Cafeteria

156 250

156 250

156 250

275.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

156 250

276.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

12 000

277.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

12 000

278.

Személyi juttatások összesen:

4 292 410

4 552 410

4 552 416

279.

Szocho

558 009

591 813

591 809

280.

Kifizetői SZJA

23 438

23 438

23 438

281.

Járulékok összesen:

581 447

615 251

615 247

282.

Irodaszer, nyomtatvány

0

10 000

0

283.

Munka- és védőruha

0

23 622

25 969

284.

Tisztítószer

28 713

60 000

71 431

285.

Tűzoltó készülék beszerzés

0

0

16 000

286.

Egyéb készletbeszerzés

62 342

50 000

159 554

287.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

91 055

143 622

272 954

288.

Internetdíj

108 094

108 960

117 877

289.

Informatikai szolgáltatások összesen:

108 094

108 960

117 877

290.

Áramdíj

105 775

127 000

351 947

291.

Gázdíj

901 911

1 085 000

457 729

292.

Víz- és csatornadíj

36 032

45 000

62 112

293.

Közüzemi díjak összesen:

1 043 718

1 257 000

871 788

294.

Foglalkozás-egészségügyi ellátás

12 500

12 500

12 500

295.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

12 500

12 500

296.

Karbantartás, kisjavítás

94 320

200 000

0

297.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

94 320

200 000

0

298.

Hulladékszállítás, kéményvizsgálat

10 244

10 244

10 441

299.

Másológép üzemeltetési díja

3 462

6 000

2 781

300.

Más egyéb szolgáltatás

767 669

0

740 000

301.

Egyéb szolgáltatások összesen:

781 375

16 244

753 222

302.

ÁFA

524 336

393 402

590 421

303.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

524 336

393 402

590 421

304.

Más egyéb dologi kiadás

782 808

0

1 165 343

305.

Egyéb dologi kiadások összesen:

782 808

0

1 165 343

306.

Dologi kiadás összesen:

3 438 206

2 131 728

3 784 105

307.

Kormányzati funkció összesen:

8 312 063

7 299 389

8 951 768

308.

084060 Érdekképviseleti, szakszervezeti tevékenységek támogatása

309.

KÖSZ közgyűlés részvételi díja

95 000

0

0

310.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

95 000

0

0

311.

Dologi kiadás összesen:

95 000

0

0

312.

TÖOSZ tagdíj

19 600

20 000

19 250

313.

LEADER tagdíj

58 800

60 000

72 900

314.

KÖSZ tagdíj

38 500

40 000

39 300

315.

Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek)

116 900

120 000

131 450

316.

Kormányzati funkció összesen:

211 900

120 000

131 450

317.

086020 Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése (ifiház, közösségi ház)

318.

Tisztítószer

0

40 000

28 243

319.

Egyéb készletbeszerzés

151 459

110 000

128 582

320.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

151 459

150 000

156 825

321.

Áramdíj

162 082

195 000

142 138

322.

Gázdíj

46 924

0

137 383

323.

Vízdj

143 123

170 000

12 162

324.

Közüzemi díjak összesen:

352 129

365 000

291 683

325.

Karbantartás, kisjavítás

80 000

70 000

40 000

326.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

80 000

70 000

40 000

327.

Szennyvíz elszállítás

26 000

30 000

0

328.

Egyéb szolgáltatások összesen:

26 000

30 000

0

329.

ÁFA

140 063

166 050

96 549

330.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

140 063

166 050

96 549

331.

Más egyéb dologi kiadások

1

0

0

332.

Egyéb dologi kiadás összesen:

1

0

0

333.

Dologi kiadás összesen:

749 652

781 050

585 057

334.

Kormányzati funkció összesen:

749 652

781 050

585 057

335.

107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás

336.

Falugondnok bér

4 794 400

5 129 800

5 129 800

337.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

4 794 400

5 129 800

5 129 800

338.

Cafeteria

156 250

156 250

156 250

339.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

156 250

340.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

12 000

341.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

12 000

342.

Személyi juttatások összesen:

4 962 650

5 298 050

5 298 050

343.

Szociális hj. adó

645 145

688 747

688 747

344.

Kifizetői adó

23 438

23 438

23 438

345.

Járulékok összesen:

668 583

712 185

712 185

346.

Irodaszer, nyomtatvány

3 376

5 000

2 408

347.

Hajtó-, és kenőanyag

1 838 239

2 180 000

1 841 289

348.

Munkaruha, munkavédelmi cipő

0

32 654

32 654

349.

Munkavédelmi kesztyű

0

5 504

5 503

350.

Egyéb készletbeszerzés

124 409

130 000

225 791

351.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

1 966 024

2 353 158

2 107 645

352.

Foglalkozás egészségügyi ellátás

12 500

12 500

12 500

353.

Továbbképzés

0

39 370

0

354.

Műszak vizsgadíj

3 937

355.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

51 870

16 437

356.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás

416 224

800 000

773 344

357.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

416 224

800 000

773 344

358.

Biztosítási díjak

270 213

230 000

182 118

359.

Takarítás, mosás, vegytisztítás

86 695

90 000

44 104

360.

Autómentés

102 000

0

0

361.

Más egyéb szolgáltatás

1 394

0

0

362.

Egyéb szolgáltatások összesen:

460 302

320 000

226 222

363.

Áfa

689 126

899 783

798 712

364.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

689 126

899 783

798 712

365.

Kötelező jellegű díjak (útdíj)

0

30 000

11 906

366.

Más egyéb dologi kiadás

5

50 000

83 586

367.

Egyéb dologi kiadás összesen:

5

80 000

95 492

368.

Dologi kiadások összesen:

3 544 181

4 504 811

4 017 852

369.

Kormányzati funkció összesen:

9 175 414

10 515 046

10 028 087

370.

107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások

371.

Szociális célú tüzelőanyag

897 000

0

920 000

372.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

897 000

0

920 000

373.

Tüzelőanyag szállítási költsége

195 000

0

0

374.

Egyéb szolgáltatások összesen:

195 000

0

0

375.

Áfa

242 190

0

248 400

376.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

242 190

0

248 400

377.

Dologi kiadások összesen:

1 334 190

0

1 168 400

378.

Önkormányzati segélyek

4 873 252

6 681 000

3 125 660

379.

Egyéb nem intézményi ellátások összesen:

4 873 252

6 681 000

3 125 660

380.

Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen:

4 873 252

6 681 000

3 125 660

381.

Kormányzati funkció összesen:

6 207 442

6 681 000

4 294 060

382.

900070 Fejezeti és általános tartalék elszámolása

383.

Általános tartalék

0

500 000

500 000

384.

Céltartalék

0

500 000

500 000

385.

Tartalékok összesen:

0

1 000 000

1 000 000

386.

KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIAD.ÖSSZ:

60 875 924

69 702 059

79 335 876

387.

ebből

388.

Személyi juttatás összesen

22 255 220

25 855 034

31 505 099

389.

ezen belül:

390.

törvény szerinti illetmények

16 384 027

14 949 360

18 486 755

391.

béren kívüli juttatások

468 750

468 750

468 750

392.

foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

36 000

36 000

122 703

393.

választott tisztségviselők juttatásai

4 695 484

8 751 644

9 145 404

394.

munkavégzésre irányuló további jogv. nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

532 580

1 649 280

3 023 684

395.

egyéb külső személyi juttatások

138 379

0

257 803

396.

összesen

22 255 220

25 855 034

31 505 099

397.

Munkaadókat terhelő járulékok összesen:

2 358 977

3 359 478

3 899 388

398.

ezen belül:

399.

szociális hozzájárulási adó

2 270 053

3 281 932

3 781 267

400.

táppénz hozzájárulás

0

0

11 830

401.

munkáltatót terhelő szja

88 924

77 546

106 291

402.

Dologi kiadások összesen

29 582 144

28 871 680

29 782 703

403.

ezen belül:

404.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

0

0

18 520

405.

üzemeltetési anyagok beszerzése

5 102 451

4 674 120

5 918 307

406.

informatikai szolgáltatások igénybevétele

273 858

218 960

245 717

407.

egyéb kommunikációs szolgáltatások

276 476

207 240

180 348

408.

közüzemi díjak

7 728 914

8 237 459

8 338 668

409.

ezen belül:

410.

villamosenergia szolgáltatás

5 334 394

5 713 120

5 901 635

411.

gázenergia szolgáltatás

2 065 208

2 129 000

2 202 036

412.

víz- és csatornaszolgáltatás

329 312

395 339

234 997

413.

bérleti és lízingdíjak

249 599

225 000

194 926

414.

karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

2 193 639

3 448 900

2 019 422

415.

közvetített szolgáltatások áht-n belülre

1 265 034

2 170 100

1 027 836

416.

közvetített szolgáltatások áht-n kívülre

497 197

870 235

1 043 178

417.

szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

380 450

329 370

192 397

418.

egyéb szolgáltatások

4 938 805

2 778 568

3 941 493

419.

kiküldetések kiadásai

657 000

72 000

72 000

420.

reklám és propagandakiadások

11 000

0

0

421.

működési célú előzetesen felszámított áfa

5 009 689

5 429 728

5 121 309

422.

egyéb dologi kiadások

998 032

210 000

1 468 582

423.

29 582 144

28 871 680

29 782 703

424.

Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen:

4 873 252

6 681 000

3 125 660

425.

ezen belül:

426.

egyéb nem intézményi ellátások

4 873 252

6 681 000

3 125 660

427.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre elkülönített állami pénzalapnak

14 207

0

0

428.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre társulásnak

1 445 737

3 641 212

9 750 512

429.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre helyi önk-nak

229 487

173 655

141 064

430.

Egybé működési célú támogatások áht-n kívülre egyéb civil szervezeteknek

116 900

120 000

131 450

431.

Általános tartalék

0

500 000

500 000

432.

Céltartalék

0

500 000

500 000

433.

Kötelező feladatok működési kiadásai összesen:

0

69 702 059

79 335 876

434.

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

435.

KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEI

436.

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

55 434 584

55 434 584

60 394 544

437.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

4 684 222

3 837 600

3 837 600

438.

Településüzemeltetés - közvilágítás támogatása

6 590 000

6 550 000

6 550 000

439.

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

484 418

396 865

396 865

440.

Településüzemeltetés - közutak támogatása

1 385 200

1 134 840

1 134 840

441.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

8 056 041

6 600 000

6 600 000

442.

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

37 351

25 500

25 500

443.

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

1 957 827

3 695 924

5 867 876

444.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

77 675 313

84 807 225

445.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása

6 967 721

6 681 000

6 681 000

446.

Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

6 047 200

6 343 500

6 343 500

447.

Szociális ágazati pótlék támogatása

555 961

0

618 113

448.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 570 882

13 024 500

13 642 613

449.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2 270 000

2 270 000

450.

Kulturális feladatok bérjellegű támogatása

1 556 381

0

1 864 433

451.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 826 381

2 270 000

4 134 433

452.

Szociális célú tüzelőanyag támogatása

1 040 130

0

1 066 800

453.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

1 040 130

0

1 066 800

454.

Önkormányzatok működési támogatásai összesen:

97 067 036

92 969 813

103 651 071

455.

KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÖSSZESEN:

60 875 924

69 702 059

79 335 876

456.

2. Önként vállalt önkormányzati feladatok

457.

084031 Civil szervezetek működési támogatása

458.

Civil szervezetek támogatása

50 000

0

100 000

459.

Egyéb műk.célú támogatás áht-n kívülre egyéb civil szervezeteknek összesen:

50 000

0

100 000

460.

Kormányzati funkció összesen:

50 000

0

100 000

461.

062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk

462.

MFP-UHJ/2024 járda felújítás pályázat

463.

Projekttábla

0

4 000

5 200

464.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

4 000

5 200

465.

Áfa

0

1 080

1 404

466.

Működési célú előzetesen felszámított áfa összesen:

0

1 080

1 404

467.

Dologi kiadások összesen:

0

5 080

6 604

468.

Projekt összesen:

0

5 080

6 604

469.

MFP-ÖTIFB/2025/ÖTIK Magyaratádi tornacsarnok fűtéskorszerűsítése

470.

Projekt előkészítés

0

0

190 500

471.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

0

0

190 500

472.

Dologi kiadások összesen:

0

0

190 500

473.

Projekt összesen:

0

0

190 500

474.

Kormányzati funkció összesen:

0

5 080

197 104

475.

082091 Közművelődési-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

476.

"Szülőföldem-Somogyország" program

477.

Személyszállítás

105 000

0

0

478.

Egyéb szolgáltatások összesen:

105 000

0

0

479.

Áfa

60 133

0

14 040

480.

Működési célú előzetesen felszámított áfa összesen:

60 133

0

14 040

481.

Belépőjegyek, étkezés

117 717

0

75 140

482.

Egyéb dologi kiadások összesen:

117 717

0

75 140

483.

Dologi kiadások összesen:

282 850

0

89 180

484.

Projekt összesen:

282 850

0

89 180

485.

LEADER Magyaratádi falunap pályázat

486.

Rendezvényszervezés és kapcsolódó szolgáltatások

0

0

836 000

487.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

0

836 000

488.

Projekttábla

0

0

4 000

489.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

0

4 000

490.

Áfa

0

0

1 080

491.

Működési célú előzetesen felszámított áfa összesen:

0

0

1 080

492.

Dologi kiadások összesen:

0

0

841 080

493.

Projekt összesen:

0

0

841 080

494.

KBFT-E-22-0937-Kulturális ágazatot érintő bérfejlesztés - 2022

495.

Támogatás visszafizetés

0

0

5

496.

Egyéb műk.c.támog.áht-n belülre egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak összesen

0

5

497.

Projekt összesen:

0

0

5

498.

Kormányzati funkció összesen:

282 850

0

930 265

499.

Önként vállalt feladatok működési kiadásai összesen:

332 850

5 080

1 227 369

500.

Kötelező és önként vállat feladatok működési kiadásai összesen:

61 208 774

69 707 139

80 563 245

13. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez16

Az önkormányzat beruházási előirányzatai célonként

A

B

C

D

S.sz.

Beruházási cél megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

1.

Pázmány P- téri szolgálati lakás külső kémény építése

800 000

0

2.

Ágdaráló

2 500 000

0

3.

Háti permetező

0

22 222

4.

Lombfújó Daewoo

0

45 990

5.

07 hrsz úton híd építése

0

601 000

6.

Benzinmotoros szivattyú

0

51 291

7.

Élvefogó csapda

0

32 484

8.

Ágvágó 2 db

0

9 998

9.

Gépbeszerzés közfoglalkoztatási program keretében

0

217 490

10.

Hasító fejsze

0

12 990

11.

Kültéri fém hulladékgyűjtő 5 db

0

191 500

12.

Parkside akkumulátor 2 db

0

43 800

13.

Parkside gyorstöltő

0

22 900

14.

ÖSSZESEN

3 300 000

1 251 665

14. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez17

Az önkormányzat felújítási előirányzatai célonként

A

B

C

D

S.sz.

Felújítási cél megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

1.

Járda felújítás - MFP-UHJ/2024 pályázat

4 999 990

7 326 634

2.

Közösségi ház (narancs ifi) tető felújítása

400 000

0

3.

94 hrsz. Közút felújítása - sárrázó burkolat

1 483 360

1 483 360

4.

Tornacsarnok fűtés korszerűsítése

6 000 000

11 992 516

5.

07 hrsz. Külterületi út felújítása

2 250 000

2 737 485

6

ÖSSZESEN

15 133 350

23 539 995

15. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez18

Az önkormányzat és költségvetési szervének engedélyezett létszáma

A

B

C

D

sorszám

1.

1.

Hivatal

8

2.

2.

Önkormányzat

3

3.

2.1

Tanyagondnok

1

4.

2.3

Kulturális szakember

1

5.

2.4

Karbantartó

1

6.

3.

Közfoglalkoztatottak

2

7.

4.

Összesen:

13

16. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez19

Előirányzat - felhasználási terv

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

Sor-szám

Megnevezés

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

szeptember

október

november

december

összesen

1.

Önkormányzatok működési támogatása

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 589

8 637 590

8 637 590

8 637 590

103 651 071

2.

Működési célú támogatások áht-n belülről

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 121

1 196 122

14 353 453

3.

Közhatalmi bevételek

2 295 592

2 295 592

2 295 592

2 295 592

2 295 592

2 295 592

2 295 592

2 295 593

2 295 593

2 295 593

2 295 593

2 295 593

27 547 109

4.

Működési bevételek

894 182

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

894 183

10 730 195

5.

Működési célú átvett pénzeszközök

33 526

33 526

33 526

33 526

33 526

33 526

33 527

33 527

33 527

33 527

33 527

33 527

402 318

6.

Működési költségvetési bevételek összesen (1+2+3+4+5)

13 057 010

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 012

13 057 013

13 057 013

13 057 014

13 057 014

13 057 015

156 684 146

7.

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

12 949 241

12 949 241

8.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10.

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen (7+8+9)

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

12 949 241

12 949 241

11.

Költségvetési bevételek összesen (6+10)

13 057 010

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 012

13 057 013

13 057 013

13 057 014

13 057 014

26 006 256

169 633 387

12.

Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

13.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

3 000 005

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

3 000 005

14.

Maradvány igénybevétele

35 563 105

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

35 563 105

15.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

185 167

4 529 055

4 714 222

16.

Finanszírozás bevételek összesen

35 563 105

3 000 005

0

0

0

0

0

0

0

0

185 167

4 529 055

43 277 332

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11+14)

48 620 115

16 057 016

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 011

13 057 012

13 057 013

13 057 013

13 057 014

13 242 181

30 535 311

212 910 719

18.

Személyi juttatások

2 625 424

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

2 625 425

31 505 099

19.

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

324 949

3 899 388

20.

Dologi kiadások

2 575 838

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

2 575 839

30 910 067

21.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

260 471

260 471

260 471

260 471

260 472

260 472

260 472

260 472

260 472

260 472

260 472

260 472

3 125 660

22.

Egyéb működési célú kiadások

926 919

926 919

926 919

926 919

926 919

926 919

926 919

926 919

926 919

926 920

926 920

926 920

11 123 031

23.

Működési költségvetési kiadások összesen (16+17+18+19+20)

6 713 601

6 713 603

6 713 603

6 713 603

6 713 604

6 713 604

6 713 604

6 713 604

6 713 604

6 713 605

6 713 605

6 713 605

80 563 245

24.

Beruházások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 251 665

1 251 665

25.

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

23 539 995

23 539 995

26.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

27.

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen (22+23+24)

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

24 791 660

24 791 660

28.

Költségvetési kiadások összesen (21+25)

6 713 601

6 713 603

6 713 603

6 713 603

6 713 604

6 713 604

6 713 604

6 713 604

6 713 604

6 713 605

6 713 605

31 505 265

105 354 905

29.

Irányító szervi támogatás folyósítás

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 143

6 079 143

6 079 143

6 079 143

72 949 708

30.

Államháztartáson belüli megelőlegezések v.fizetése

3 389 356

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

185 167

3 574 523

31.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

15 999 996

0

0

0

0

0

0

0

0

0

15 031 587

31 031 583

32.

Finanszírozási kiadások összesen

9 468 498

22 079 138

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 142

6 079 143

6 079 143

6 079 143

21 295 897

107 555 814

33.

KIADÁSOK ÖSSZESEN (26+30)

16 182 099

28 792 741

12 792 745

12 792 745

12 792 746

12 792 746

12 792 746

12 792 746

12 792 747

12 792 748

12 792 748

52 801 162

212 910 719

17. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Támogatások

A

B

C

D

S.sz.

Közvetett támogatások

0

1.

1.

Helyiség használat mentesség (faluház)

90 000

2.

2.

Helyiség használat mentesség (tornacsarnok)

230 000

3.

3.

Helyi adó kedvezmény (magánszemélyek kommunális adója)

1 627 000

4.

4.

Közvetett támogatások összesen

1 947 000

1

A 2. § a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 3. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 6. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 7. melléklet címe a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 7. melléklet 1. pontja a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet 1. pontja a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 7. melléklet 2. pontja a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet 2. pontja a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 8. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 9. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 10. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 11. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 12. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 13. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 14. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 15. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 16. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2025. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. A 16. melléklet a Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.