Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 02. 18- 2025. 09. 15Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el a törvényekben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. E feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. Figyelemmel arra, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető, körültekintő, az előző évek takarékos gazdálkodását folytató költségvetést kell tervezni, annak érdekében, hogy az önkormányzat valamennyi kötelező feladata ellátását folyamatosan biztosítani tudja, de lehetőség szerint jusson forrás a településen élők életkörülményei javítását szolgáló fejlesztésekre, beruházásokra. Magyaratád Községi Önkormányzat 2025. évi költségvetésének tervezése ezen szempontok szem előtt tartásával történt.
[2] Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére, szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervre terjed ki.
2. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak összege
2. § (1) Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Önkormányzat 2025. évi
a) költségvetési bevételi előirányzatát 138.971.357 Ft
b) költségvetési kiadási előirányzatát 156.545.929 Ft
c) finanszírozási bevételi előirányzatát 20.963.928 Ft
d) finanszírozási kiadási előirányzatát 3.389.356 Ft
összegben állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének egyenlegét -17.574.572 Ft összegben állapítja meg, amelyből
a) a működési célú egyenleg: 11.137 Ft
b) a felhalmozási célú egyenleg: -17.585.709 Ft.
(3) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a működési célú kiadást 138.010.979 Ft-ban állapítja meg, amelyből
a) a személyi juttatások kiadásai 81.584.034 Ft
b) a munkaadókat terhelő járulékok 10.796.318 Ft
c) a dologi kiadások 33.075.760 Ft
d) az ellátottak pénzbeli juttatásai 6.681.000 Ft
e) az egyéb működési célú kiadások 5.909.867 Ft.
(4) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a felhalmozási célú kiadást 18.534.950 Ft-ban állapítja meg, amelyből
a) a beruházások összege 3.401.600 Ft
b) a felújítások összege 15.133.350 Ft
c) egyéb felhalmozási célú kiadások összege 0 Ft.
(5) A képviselő-testület
a) a működési költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 11.137 Ft
b) a felhalmozási költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 0 Ft
összegben állapítja meg.
(6) A képviselő-testület
a) a működési költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft
b) a működési költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft
c) a felhalmozási költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 17.585.709 Ft
d) a felhalmozási költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft
összegben állapítja meg.
(7) A képviselő-testület az (1) bekezdés c) pontja szerinti 20.963.928 Ft összegű finanszírozási bevételből
a) a működési célú finanszírozási bevételt 3.378.219 Ft
b) a felhalmozási célú finanszírozási bevételt 17.585.709 Ft
összegben állapítja meg.
(8) A képviselő-testület az (1) bekezdés d) pontja szerinti 3.389.356 Ft összegű finanszírozási kiadásból
a) a működési célú finanszírozási kiadást 3.389.356 Ft
b) a felhalmozási célú finanszírozási kiadást 0 Ft
összegben állapítja meg.
3. Az önkormányzat bevételei és kiadásai
3. § (1) Az önkormányzat költségvetési mérlegét, költségvetési egyenlegének összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege és a felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban az 1. melléklet tartalmazza.
(2) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. melléklet tartalmazza.
(3) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételeit, kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
(4) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban összesítetten a 4. melléklet tartalmazza.
(5) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási bevételeit, kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban összesítetten e rendelet 5. melléklete tartalmazza.
(6) Az önkormányzatot megillető állami támogatások részletezését a 6. melléklet tartalmazza.
(7) Az önkormányzat költségvetési szervének költségvetési és finanszírozási bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 7. melléklete tartalmazza.
(8) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 8. melléklet tartalmazza.
(9) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 9. melléklete tartalmazza.
(10) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban összesítve a 10. melléklet tartalmazza.
(11) Az önkormányzat és költségvetési szerve költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban összesítve e rendelet 11. melléklete tartalmazza.
(12) A képviselő-testület az önkormányzat működési költségvetési kiadásainak kormányzati funkciók szerinti részletezését a 12. melléklet szerint állapítja meg.
(13) A képviselő-testület a beruházási kiadásokat célonként a 13. melléklet szerint állapítja meg.
(14) A képviselő-testület a felújítási kiadásokat célonként a 14. melléklet szerint állapítja meg.
(15) A képviselő-testület az önkormányzatnál és költségvetési szervénél foglalkoztatottak, valamint a közfoglalkoztatottak éves létszámkeretét a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.
4. A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök, hitelállomány és adósságot keletkeztető ügyletek bemutatása
4. § (1) Az önkormányzat olyan fejlesztési célt nem tervez, amelyeknek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik szükségessé.
(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy hárommillió forint összeghatárig értékpapírt értékesítsen, amelyről a képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles.
5. A bevételi többlet kezelése
5. § (1) A Képviselő-testület a gazdálkodás során év közben keletkezett bevételi többletet értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti betételhelyezés útján hasznosítja.
(2) A képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását ötmillió forint összeghatárig a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén, esetenként dönt.
6. Általános és céltartalék
6. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi
a) általános tartalékát 500.000 Ft
b) céltartalékát 500.000 Ft
összegben állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti általános tartalék felhasználásáról a képviselő-testület az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozattal dönt.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti céltartalék pályázati önerőhöz használható fel.
7. Előirányzat felhasználási ütemterv
7. § A 2025. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 16. melléklet tartalmazza.
8. A költségvetés végrehajtásának szabályai
8. § (1) A képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti és a céltartalék terhére történő átcsoportosítás jogát a Polgármesterre ruházza át maximum ötszázezer forint összeghatárig.
(2) Az átruházott hatáskörben történt átcsoportosításokról az érdekeltek negyedévente, a negyedévet követő első Képviselő-testületi ülésen kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz.
(3) A jóváhagyott költségvetésen, testületi vagy polgármesteri döntésen alapuló előirányzatokról, előirányzat módosításokról az intézmények intézményi kiadási és bevételei főcsoportokra szóló kiértesítését a hivatal végzi.
(4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester az önkormányzat költségvetése körében átmeneti – az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseitől eltérő – intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.
(5) Az (4) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesítheti az államháztartásról szóló törvény szerint.
9. § (1) Az év közbeni központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.
(2) A Képviselő-testület a közalkalmazotti illetmények megállapításánál csak a törvény által kötelezően előírt átsorolások, illetve a képviselő-testület által engedélyezett illetményemelések, illetve kedvezmények többletköltségeire biztosít fedezetet.
9. Az előirányzat-módosítás szabályai
10. § (1) Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatók az előirányzat módosításával.
(2) Az előirányzatok megváltoztatása történhet:
a) Dologi, működési célú pénzeszköz átadási és ellátottak juttatásai kiadási főcsoportjai közötti előirányzat-változtatással
b) Felhalmozási célú átadások, felújítási és felhalmozási kiadások közötti előirányzat módosítással
c) Működési és felhalmozási jellegű kiadások közötti előirányzat módosítással, illetve a működési és felhalmozási célú támogatások felügyeleti engedéllyel történő megváltoztatásával a Képviselő-testületi rendelet jóváhagyása után, amely átcsoportosítás a működési hiányt hátrányosan nem befolyásolhatja, ebből eredően a gazdálkodásban zavart nem okozhat
d) Kiadási főcsoportokon belül az egyes részelőirányzatok között, az előirányzatok megváltoztatásával
e) Bevételi előirányzatokon belül az egyes részelőirányzatok – az önkormányzati támogatás és ezen belül a működési és felhalmozási célú támogatás, továbbá az élelmezéssel összefüggő bevételek kivételével – megváltoztatásával.
10. Önkormányzati támogatások
11. § (1) A tízezer forintot meghaladó összegű támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni és a támogatás évét követő év február 28. napjáig a támogatásról a megállapodás szerint el kell számolni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatások odaítélésének részletes feltételeiről és az elszámolás módjáról külön önkormányzati rendelet rendelkezik.
12. § Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 17. melléklete tartalmazza.
11. Több éves kihatással járó feladatok
13. § A képviselő-testület többéves kihatással járó feladatot nem tervez.
12. Pótköltségvetés, költségvetés módosítása
14. § (1) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetési kiadási főösszegének 20 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén a költségvetési rendeletet módosítani kell.
(2) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetés kiadási főösszegének 50 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén pótköltségvetési rendeletet kell elfogadni. A pótköltségvetési rendeletnek újból meg kell állapítania a költségvetési rendeletnek az előirányzatok meghatározására vonatkozó rendelkezéseit.
13. Irányított költségvetési szerv gazdálkodása
15. § (1) A költségvetési szerv éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül az intézmény vezetője a felelős.
(2) A költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.
16. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.
(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő központi pótelőirányzatok felosztásáról, a költségvetési szerv saját hatáskörben kezdeményezett rendelet módosításáról a Képviselő-testület a 8. § (1) bekezdésben foglalt módon dönt.
14. Az irányított költségvetési szerv előirányzat módosításának szabályai
17. § (1) A költségvetési szerv kiadási és bevételi előirányzatait saját hatáskörben módosíthatja:
a) a jóváhagyott előző évi pénzmaradványából, az irányító szerv értesítése szerint,
b) államháztartáson kívülről származó átvett pénzeszközökből,
c) egyéb támogatásértékű bevételből.
(2) A költségvetési szerv előző év/évek pénzmaradványát és kiadási előirányzatait annak végleges jóváhagyása után, a kiértesítésben foglaltak szerint módosíthatja. Abban az esetben, ha az önkormányzat a költségvetési szerv pénzmaradványa terhére az elvonást nem tudja érvényesíteni, akkor a visszafizetés elszámolásának módjáról a Képviselő-testület a pénzmaradvány jóváhagyását követően, a következő évi költségvetés terhére is rendelkezhet.
(3) A kötelezettséggel terhelt pénzmaradványból, kiemelt előirányzatok közötti korrekció csak kivételesen indokolt esetben az irányító szerv egyetértésével hajtható végre. Az ellenőrzés által feltárt, indokolatlanul kimutatott kötelezettség elvonásra kerülhet.
(4) A célvizsgálat által megállapított szabad pénzmaradvány elvonásáról a zárszámadásról és a pénzmaradvány elszámolásáról szóló önkormányzati rendelet keretében dönt a Képviselő-testület.
(5) A saját (költségvetési szervi) hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítás az alábbiak figyelembevételével hajtható végre:
a) a módosítás a működési és felhalmozási egyensúlyt nem változtathatja; működési célú bevétel saját hatáskörben nem használható fel felhalmozási célú kiadások teljesítésére, abban az esetben, ha a költségvetési szerv- meghatározott feladatra vonatkozóan-, államháztartáson kívülről származó átvett pénzeszköz többletéből vagy támogatásértékű bevételből működési és felhalmozási célú kiadást is teljesített, akkor a forrás összegét is a felhasználás céljának megfelelően, annak egyező értékével, bontásával kell könyvelni és ennek megfelelően az előirányzatot módosítani,
b) saját hatáskörben történő előirányzat-módosítás nem irányulhat a működési és felhalmozási célú támogatások egymás közötti átcsoportosítására, megváltoztatására.
c) Az irányító szervi hatáskörbe bevont többletbevételek (intézményi működési bevételek, tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése) csak a Képviselő-testület előzetes engedélyével használhatók fel; az előirányzatok módosításának átvezetése csak a döntést követően történhet.
d) A költségvetési szervnek, a felhasználásra nem engedélyezett összeget a jóváhagyás közlésétől számítva, az önkormányzat elszámolási számlájára öt napon belül kell befizetnie.
(6) A költségvetési szerv saját hatáskörben, kiemelt előirányzatok között átcsoportosítást nem hajthat végre.
(7) Előirányzatok közötti átcsoportosítás során
a) működési és felhalmozási kiadások közötti átcsoportosítás, illetve a működési és felhalmozási célú költségvetési támogatások egymás közötti előirányzat módosítása csak irányító szervi hatáskörben történhet,
b) az önkormányzat céltartalékából, továbbá központi forrásból elszámolási kötelezettséggel biztosított céljellegű támogatások előirányzata terhére – a tényleges felhasználás szerinti korrekciók kivételével - átcsoportosítás nem hajtható végre,
c) kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás a hatályos jogszabályban foglalt korlátozások figyelembevételével történhet; viszont abban az esetben, ha az önkormányzat a tervezés során egyszeri jelleggel személyi juttatást érintő elvonásról rendelkezik, és a költségvetési szervnél emiatt túllépés mutatkozna, a hiány összege a szabad kiadásainak előirányzata terhére átcsoportosítható.
15. Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások
18. § (1) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám (álláshely) keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani.
(2) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzat nem léphető túl.
(3) A költségvetési szerv csak abban az esetben fordulhat a fenntartóhoz személyi juttatási pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését.
(4) Az elrendelt személyi juttatás és szociális hozzájárulási adó előirányzatának differenciált elvonása miatt esetlegesen előforduló személyi juttatás előirányzat túllépésének fedezete a költségvetési szerv kezdeményezésére felügyeleti hatáskörben a költségvetési szerv egyéb kiadásai terhére átcsoportosítható.
(5) A költségvetési szervnél keletkezett bérmaradványból jutalom kifizetésére – kivéve a többletbevételből történő kifizetést – csak abban az esetben kerülhet sor, ha költségvetési szerv valamennyi jogszabály szerinti fizetési kötelezettségét teljesíti.
(6) A költségvetési szervnél túlóra, helyettesítési díj elszámolására, kifizetésére átalány alkalmazásával nem kerülhet sor.
19. § A költségvetési szerv éven túli kötelezettséget csak a Képviselő-testület jóváhagyásával vállalhat.
20. § A költségvetési szerv költségvetési támogatását a Képviselő-testület havi – egyenlő részletekben történő – bontásban biztosítja.
21. § (1) A költségvetési szerv szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételének szabályait a (2)–(6) bekezdés tartalmazza.
(2) Az önkormányzat által felügyelt költségvetési szervnél, szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szervezet az e §-ban meghatározott feltételekkel vehető igénybe.
(3) A szolgáltatási szerződést írásban kell megkötni. A szerződéskötés feltétele, hogy a költségvetési szerv az adott feladatellátáshoz megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre.
(4) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szolgáltatási szerződés nem köthető.
(5) A feladat ellátásának – a fenntartóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatban határozza meg.
(6) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen:
a) az ellátandó feladatot,
b) a díjazás mértékét,
c) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn,
d) a szerződés időtartamát,
e) szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, valamint
f) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.
16. Európai Uniós támogatások igénybevétele
22. § Az önkormányzat 2025. évben 949.241 Ft Európai Unió által finanszírozott támogatási bevételt irányoz elő.
17. Záró és egyéb rendelkezések
23. § A Képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről - bevételek beszedéséről, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítéséről - szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
24. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
sor-szám |
BEVÉTELEK |
eredeti ei. |
sor-szám |
KIADÁSOK |
eredeti ei. |
|
|
1. |
1. |
Működési költségvetési bevételek |
138 022 116 |
2. |
Működési költségvetési kiadások |
138 010 979 |
|
2. |
1.1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
92 969 813 |
2.1 |
Személyi juttatások |
81 548 034 |
|
3. |
1.2 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülről |
9 961 768 |
2.2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó |
10 796 318 |
|
4. |
1.3 |
Közhatalmi bevételek |
26 172 401 |
2.3 |
Dologi kiadások |
33 075 760 |
|
5. |
1.4 |
Működési bevételek |
8 515 816 |
2.4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 681 000 |
|
6. |
1.5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
402 318 |
2.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
5 909 867 |
|
7. |
3. |
Működési költségvetési egyenleg (1.- 2.) |
0 |
11 137 |
||
|
8. |
4. |
Költségvetési működési hiány belső finanszírozása |
0 |
7. |
Költségvetési működési többlet felhasználása |
11 137 |
|
9. |
4.1 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
0 |
7.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
|
10. |
4.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése |
0 |
7.2 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
11 137 |
|
11. |
5. |
Költségvetési működési hiány külső finanszírozása |
0 |
0 |
0 |
|
|
12. |
5.1 |
Likvidítási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
0 |
0 |
0 |
|
|
13. |
6. |
Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése |
3 378 219 |
8. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
3 378 219 |
|
14. |
9. |
Működési finanszírozási bevételek (4.+5.+6.) |
3 378 219 |
10. |
Működési finanszírozási kiadások (7.+8.) |
3 389 356 |
|
15. |
11. |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+9.) |
141 400 335 |
12. |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (2.+10.) |
141 400 335 |
|
16. |
13. |
Felhalmozási költségvetési bevételek |
949 241 |
14. |
Felhalmozási költségvetési kiadások |
18 534 950 |
|
17. |
13.1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
949 241 |
14.1 |
Beruházások |
3 401 600 |
|
18. |
13.2 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
14.2 |
Felújítások |
15 133 350 |
|
19. |
13.3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
14.3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|
20. |
15. |
Felhalmozási költségvetési egyenleg (13.- 14.) |
0 |
0 |
-17 585 709 |
|
|
21. |
16. |
Költségvetési felhalmozási hiány belső finanszírozása |
17 585 709 |
18. |
Költségvetési felhalmozási többlet felhasználása |
0 |
|
22. |
16.1 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
0 |
18.2 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
|
23. |
16.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése |
17 585 709 |
18.2 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
|
24. |
17. |
Költségvetési felhalmozási hiány külső finanszírozása |
0 |
0 |
0 |
|
|
25. |
17.1 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
0 |
0 |
0 |
|
|
26. |
19. |
Felhalmozási finanszírozási bevételek (16.+17.) |
17 585 709 |
20. |
Felhalmozási finanszírozási kiadások (18.) |
0 |
|
27. |
21. |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (13.+19.) |
18 534 950 |
22. |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (14.+20.) |
18 534 950 |
|
28. |
23. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11.+21.) |
159 935 285 |
24. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12.+22.) |
159 935 285 |
2. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||
|
Rovat megnevezése |
||||
|
1. |
1. |
Működési költségvetési bevételek |
||
|
2. |
1. |
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
92 969 813 |
|
3. |
2. |
1.1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
77 675 313 |
|
4. |
3. |
1.2 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
13 024 500 |
|
5. |
4. |
1.3 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
7. |
5. |
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
9 961 768 |
|
8. |
6. |
2.1 |
elkülönített állami pénzalapoktól |
1 355 319 |
|
9. |
7. |
2.2 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
8 606 449 |
|
10. |
8. |
3 |
Közhatalmi bevételek |
26 172 401 |
|
11. |
9. |
3.1 |
Vagyoni típusú adók |
2 309 000 |
|
12. |
10. |
3.1.1 |
magánszemélyek kommunális adója |
2 309 000 |
|
13. |
11. |
3.2 |
Termékek és szolgáltatások adói |
23 594 243 |
|
14. |
12. |
3.2.1 |
Értékesítési és forgalmi adók |
23 594 243 |
|
15. |
13. |
3.2.1.1 |
-iparűzési adó |
23 594 243 |
|
16. |
14. |
3.3 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
269 158 |
|
17. |
15. |
3.3.1 |
késedelmi pótlék |
240 358 |
|
18. |
16. |
3.3.2 |
talajterhelési díj |
28 800 |
|
19. |
17. |
4 |
Működési bevételek |
8 515 816 |
|
20. |
18. |
4.1 |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 146 568 |
|
21. |
19. |
4.1.1 |
Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel |
5 146 568 |
|
22. |
20. |
4.2 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 040 335 |
|
23. |
21. |
4.3 |
Kiszámlázott áfa |
328 913 |
|
24. |
22. |
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
402 318 |
|
25. |
23. |
5.1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
402 318 |
|
26. |
24. |
6 |
Működési költségvetési bevételek összesen |
138 022 116 |
|
27. |
2. |
Felhalmozási költségvetési bevételek |
||
|
28. |
1. |
1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
949 241 |
|
29. |
2. |
1.1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről |
949 241 |
|
30. |
3. |
1.1.1 |
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása |
949 241 |
|
31. |
4. |
2 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
|
32. |
5. |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|
33. |
6. |
4 |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
949 241 |
|
34. |
3. |
Költségvetési bevételek összesen |
138 971 357 |
|
|
35. |
4. |
Finanszírozási bevételek |
||
|
36. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok bevételei |
20 963 928 |
|
37. |
2. |
1.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú) |
3 378 219 |
|
38. |
3. |
1.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú) |
17 585 709 |
|
39. |
4. |
2 |
Finanszírozási bevételek összesen |
20 963 928 |
|
40. |
5. |
Önkormányzati bevételek összesen: |
159 935 285 |
|
3. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||||
|
Rovat megnevezése |
Önkormányzati |
Államigazgatási feladatok |
||||
|
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
|||||
|
1. |
1. |
Működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban |
||||
|
2. |
1. |
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
92 969 813 |
0 |
0 |
|
3. |
2. |
1.1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
77 675 313 |
0 |
0 |
|
4. |
3. |
1.2 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
13 024 500 |
0 |
0 |
|
5. |
4. |
1.3 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
0 |
0 |
|
7. |
5. |
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
9 961 768 |
0 |
0 |
|
8. |
6. |
2.1 |
elkülönített állami pénzalapoktól |
1 355 319 |
0 |
0 |
|
9. |
7. |
2.2 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
8 606 449 |
0 |
0 |
|
10. |
8. |
3 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
26 172 401 |
|
11. |
9. |
3.1 |
Vagyoni típusú adók |
0 |
0 |
2 309 000 |
|
12. |
10. |
3.1.1 |
magánszemélyek kommunális adója |
0 |
0 |
2 309 000 |
|
13. |
11. |
3.2 |
Termékek és szolgáltatások adói |
0 |
0 |
23 594 243 |
|
14. |
12. |
3.2.1 |
Értékesítési és forgalmi adók |
0 |
0 |
23 594 243 |
|
15. |
13. |
2.1.1.1 |
-iparűzési adó |
0 |
0 |
23 594 243 |
|
16. |
14. |
3.3 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
269 158 |
|
17. |
15. |
3.3.1 |
késedelmi pótlék |
0 |
0 |
240 358 |
|
18. |
16. |
3.3.2 |
talajterhelési díj |
0 |
0 |
28 800 |
|
19. |
17. |
4. |
Működési bevételek |
3 369 248 |
5 146 568 |
0 |
|
20. |
18. |
4.1 |
Szolgáltatások ellenértéke |
0 |
5 146 568 |
0 |
|
21. |
19. |
4.1.1 |
Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel |
0 |
5 146 568 |
0 |
|
22. |
20. |
4.2 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
3 040 335 |
0 |
0 |
|
23. |
21. |
4.3 |
Kiszámlázott áfa |
328 913 |
0 |
0 |
|
24. |
22. |
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
402 318 |
0 |
|
25. |
23. |
5.1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
0 |
402 318 |
0 |
|
26. |
24. |
6 |
Működési költségvetési bevételek összesen |
106 300 829 |
5 548 886 |
26 172 401 |
|
27. |
2. |
Felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban |
||||
|
28. |
1. |
1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
0 |
949 241 |
0 |
|
29. |
2. |
1.1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről |
0 |
949 241 |
0 |
|
30. |
3. |
1.1.1 |
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása |
0 |
949 241 |
0 |
|
31. |
4. |
2 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
32. |
5. |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|
33. |
6. |
4 |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
0 |
949 241 |
0 |
|
34. |
3. |
Költségvetési bevételek összesen |
106 300 829 |
6 498 127 |
26 172 401 |
|
|
35. |
4. |
Finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban |
||||
|
36. |
1. |
1. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
3 378 219 |
17 585 709 |
0 |
|
37. |
2. |
1.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú) |
3 378 219 |
0 |
0 |
|
38. |
3. |
1.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú) |
0 |
17 585 709 |
0 |
|
39. |
4. |
2 |
Finanszírozási bevételek összesen |
3 378 219 |
17 585 709 |
0 |
|
40. |
5. |
Önkormányzati bevételek összesen: |
109 679 048 |
24 083 836 |
26 172 401 |
|
4. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||
|
Rovat megnevezése |
||||
|
1. |
1. |
Összetolt működési költségvetési bevételek |
||
|
2. |
1. |
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
92 969 813 |
|
3. |
2. |
1.1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
77 675 313 |
|
4. |
3. |
1.2 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
13 024 500 |
|
5. |
4. |
1.3 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
6. |
5. |
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
9 961 768 |
|
7. |
6. |
2.1 |
elkülönített állami pénzalapoktól |
1 355 319 |
|
8. |
7. |
2.2 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
8 606 449 |
|
9. |
8. |
3 |
Közhatalmi bevételek |
26 172 401 |
|
10. |
9. |
3.1 |
Vagyoni típusú adók |
2 309 000 |
|
11. |
10. |
3.1.1 |
magánszemélyek kommunális adója |
2 309 000 |
|
12. |
11. |
3.2 |
Termékek és szolgáltatások adói |
23 594 243 |
|
13. |
12. |
3.2.1 |
Értékesítési és forgalmi adók |
23 594 243 |
|
14. |
13. |
3.2.1.1 |
-iparűzési adó |
23 594 243 |
|
15. |
14. |
3.3 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
269 158 |
|
16. |
15. |
3.3.1 |
késedelmi pótlék |
240 358 |
|
17. |
16. |
3.3.2 |
talajterhelési díj |
28 800 |
|
18. |
17. |
4. |
Működési bevételek |
8 515 816 |
|
19. |
18. |
4.1 |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 146 568 |
|
20. |
19. |
4.1.1 |
Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevételek |
5 146 568 |
|
21. |
20. |
4.2 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 040 335 |
|
22. |
21. |
4.3 |
Kiszámlázott áfa |
328 913 |
|
23. |
22. |
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
402 318 |
|
24. |
23. |
5.1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
402 318 |
|
25. |
24. |
6 |
Összetolt működési költségvetési bevételek összesen |
138 022 116 |
|
26. |
2. |
Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek |
||
|
27. |
1. |
1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
949 241 |
|
28. |
2. |
1.5 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről |
949 241 |
|
29. |
3. |
1.5.1 |
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása |
949 241 |
|
30. |
4. |
2 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
|
31. |
5. |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|
32. |
6. |
4 |
Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
949 241 |
|
33. |
3. |
Összetolt költségvetési bevételek összesen |
138 971 357 |
|
|
34. |
4. |
Összetolt finanszírozási bevételek |
||
|
35. |
1. |
2. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
20 963 928 |
|
36. |
2. |
2.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú) |
3 378 219 |
|
37. |
3. |
2.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú) |
17 585 709 |
|
38. |
4. |
4 |
Összetolt finanszírozási bevételek összesen |
20 963 928 |
|
39. |
5. |
Összetolt önkormányzati bevételek összesen: |
159 935 285 |
|
5. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||||
|
Rovat megnevezése |
Önkormányzati |
Államigazgatási feladatok |
||||
|
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
|||||
|
1. |
1. |
Összetolt működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban |
||||
|
2. |
1. |
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
92 969 813 |
0 |
0 |
|
3. |
2. |
1.1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
77 675 313 |
0 |
0 |
|
4. |
3. |
1.2 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
13 024 500 |
0 |
0 |
|
5. |
4. |
1.3 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
0 |
0 |
|
6. |
5. |
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
9 961 768 |
0 |
0 |
|
7. |
6. |
2.1 |
elkülönített állami pénzalapoktól |
1 355 319 |
0 |
0 |
|
8. |
7. |
2.2 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
8 606 449 |
0 |
0 |
|
9. |
8. |
3 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
26 172 401 |
|
10. |
9. |
3.1 |
Vagyoni típusú adók |
0 |
0 |
2 309 000 |
|
11. |
10. |
3.1.1 |
magánszemélyek kommunális adója |
0 |
0 |
2 309 000 |
|
12. |
11. |
3.2 |
Termékek és szolgáltatások adói |
0 |
0 |
23 594 243 |
|
13. |
12. |
3.2.1 |
Értékesítési és forgalmi adók |
0 |
0 |
23 594 243 |
|
14. |
13. |
3.2.1.1 |
-iparűzési adó |
0 |
0 |
23 594 243 |
|
15. |
14. |
3.3 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
269 158 |
|
16. |
15. |
3.3.1 |
késedelmi pótlék |
0 |
0 |
240 358 |
|
17. |
16. |
3.3.2 |
talajterhelési díj |
0 |
0 |
28 800 |
|
18. |
17. |
4. |
Működési bevételek |
3 369 248 |
5 146 568 |
0 |
|
19. |
18. |
4.1 |
Szolgáltatások ellenértéke |
0 |
5 146 568 |
0 |
|
20. |
19. |
4.1.1 |
Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel |
0 |
5 146 568 |
0 |
|
21. |
20. |
4.2 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
3 040 335 |
0 |
0 |
|
22. |
21. |
4.3 |
Kiszámlázott áfa |
328 913 |
0 |
0 |
|
23. |
22. |
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
402 318 |
0 |
|
24. |
23. |
5.1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
0 |
402 318 |
0 |
|
25. |
24. |
6 |
Összetolt működési költségvetési bevételek összesen |
106 300 829 |
5 548 886 |
26 172 401 |
|
26. |
2. |
Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban |
||||
|
27. |
1. |
1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
0 |
949 241 |
0 |
|
28. |
2. |
1.1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről |
0 |
949 241 |
0 |
|
29. |
3. |
1.1.1 |
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása |
0 |
949 241 |
0 |
|
30. |
4. |
2 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
31. |
5. |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|
32. |
6. |
4 |
Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
0 |
949 241 |
0 |
|
33. |
3. |
Összetolt költségvetési bevételek összesen |
106 300 829 |
6 498 127 |
26 172 401 |
|
|
34. |
4. |
Összetolt finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban |
||||
|
35. |
1. |
1. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
3 378 219 |
17 585 709 |
0 |
|
36. |
2. |
1.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú) |
3 378 219 |
0 |
0 |
|
37. |
3. |
1.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú) |
0 |
17 585 709 |
0 |
|
38. |
4. |
2 |
Összetolt finanszírozási bevételek összesen |
3 378 219 |
17 585 709 |
0 |
|
39. |
5. |
Összetolt önkormányzati bevételek összesen: |
109 679 048 |
24 083 836 |
26 172 401 |
|
6. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Támogatás jogcíme |
összeg |
|
|
1. |
1. |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
55 434 584 |
|
2. |
2. |
Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása |
3 837 600 |
|
3. |
3. |
Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása |
2 010 000 |
|
4. |
4. |
Településüzemeltetés- közvilágítás üzemeltetési támogatása |
4 540 000 |
|
5. |
5. |
Településüzemeltetés - köztemető támogatása |
396 865 |
|
6. |
6. |
Településüzemeltetés - közutak támogatása |
1 134 840 |
|
7. |
7. |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
6 600 000 |
|
8. |
8. |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
25 500 |
|
9. |
9. |
Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás |
3 695 924 |
|
10. |
10. |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása (1+…+9) |
77 675 313 |
|
11. |
11. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása |
6 681 000 |
|
12. |
12. |
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás |
6 343 500 |
|
13. |
13. |
A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (11+12) |
13 024 500 |
|
14. |
14. |
Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
15. |
15. |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (14) |
2 270 000 |
|
16. |
16. |
Önkormányzatok működési támogatásai (10+13+15) |
92 969 813 |
7. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételek és kiadások feladat szerinti bontásban
|
A |
B |
C |
D |
E |
|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Rovat megnevezése |
eredeti ei. |
||
|
kötelező feladatok |
||||
|
önkorm. |
államig. |
|||
|
1. |
1 |
Működési célú támogatás áht-n belülről |
0 |
0 |
|
2. |
2 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
3. |
3 |
Működési bevételek |
0 |
0 |
|
4. |
4 |
Működési célú átvett pénzeszköök |
0 |
0 |
|
5. |
5 |
Költségvetési bevételek összesen |
0 |
0 |
|
6. |
6 |
Irányító szervi támogatás |
34 202 720 |
34 202 720 |
|
7. |
7 |
Finanszírozási bevételek összesen |
34 202 720 |
34 202 720 |
|
8. |
8 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
34 202 720 |
34 202 720 |
|
9. |
1 |
Személyi juttatások |
27 846 500 |
27 846 500 |
|
10. |
2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
3 718 420 |
3 718 420 |
|
11. |
3 |
Dologi kiadások |
2 099 500 |
2 099 500 |
|
12. |
4 |
Egyéb működési célú kiadások |
487 500 |
487 500 |
|
13. |
4.1 |
helyi önkorm. és ktgvetési szervének |
450 000 |
450 000 |
|
14. |
4.2 |
társulásnak |
37 500 |
37 500 |
|
15. |
5 |
Működési költségvetési kiadások összesen |
34 639 420 |
34 639 420 |
|
16. |
1 |
Beruházások |
50 800 |
50 800 |
|
17. |
2 |
Felúítások |
0 |
0 |
|
18. |
3 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
50 800 |
50 800 |
|
19. |
4 |
Költségvetési kiadások összesen |
34 202 720 |
34 202 720 |
|
20. |
5 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
34 202 720 |
34 202 720 |
2. Bevételek és kiadások összesítve
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
sorszám |
Rovat megnevezése |
eredeti ei. |
|
|
21. |
I. |
BEVÉTELEK |
|
|
22. |
1 |
Működési célú támogatás áht-n belülről |
0 |
|
23. |
2 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
|
24. |
3 |
Működési bevételek |
0 |
|
25. |
4 |
Működési célú átvett pénzeszköök |
|
|
26. |
5 |
Költségvetési bevételek összesen |
0 |
|
27. |
6 |
Irányító szervi támogatás |
68 405 440 |
|
28. |
7 |
Finanszírozási bevételek összesen |
68 405 440 |
|
29. |
8 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
68 405 440 |
|
30. |
II |
KIADÁSOK |
|
|
31. |
1 |
Személyi juttatások |
55 693 000 |
|
32. |
2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
7 436 840 |
|
33. |
3 |
Dologi kiadások |
4 199 000 |
|
34. |
4 |
Egyéb működési célú kiadások |
975 000 |
|
35. |
4.1 |
helyi önkorm.és ktgv.szervének |
900 000 |
|
36. |
4.2 |
társulásnak |
75 000 |
|
37. |
5 |
Működési költségvetési kiadások összesen |
68 303 840 |
|
38. |
6 |
Beruházások |
101 600 |
|
39. |
7 |
Felújítások |
0 |
|
40. |
8 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
101 600 |
|
41. |
9 |
Költségvetési kiadások összesen |
68 405 440 |
|
42. |
10 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
68 405 440 |
8. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||
|
Rovat |
||||
|
1. |
1. |
Működési költségvetési kiadások |
0 |
|
|
2. |
1. |
1 |
Személyi juttatások |
25 855 034 |
|
3. |
2. |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó |
3 359 478 |
|
4. |
3. |
3 |
Dologi kiadások |
28 876 760 |
|
5. |
4. |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 681 000 |
|
6. |
5. |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
4 934 867 |
|
7. |
6. |
5.1 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
3 814 867 |
|
8. |
7. |
5.1.1 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek |
173 655 |
|
9. |
8. |
5.1.2 |
társulások és költségvetési szerveiknek |
3 641 212 |
|
10. |
9. |
5.2 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre |
120 000 |
|
11. |
10. |
5.2.1 |
egyéb civil szervezeteknek |
120 000 |
|
12. |
11. |
5.3 |
Tartalékok |
1 000 000 |
|
13. |
12. |
6 |
Működési költségvetési kiadások összesen |
69 707 139 |
|
14. |
2. |
Felhalmozási költségvetési kiadások |
||
|
15. |
1. |
1 |
Beruházások |
3 300 000 |
|
16. |
2. |
2 |
Felújítások |
15 133 350 |
|
17. |
3. |
3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|
18. |
4. |
4 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
18 433 350 |
|
19. |
3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
88 140 489 |
||
|
20. |
4. |
Finanszírozási kiadások |
||
|
21. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
|
22. |
3. |
2. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
71 794 796 |
|
23. |
4. |
2.1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
3 389 356 |
|
24. |
5. |
2.2 |
Központi, irányító szervi támogatás folyósítása (hivatal finanszírozása) |
68 405 440 |
|
25. |
6. |
3 |
Finanszírozási kiadások összesen |
71 794 796 |
|
26. |
5. |
Önkormányzati kiadások összesen: |
159 935 285 |
|
9. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||||
|
Rovat megnevezése |
Önkormányzati |
Államigazgatási feladatok |
||||
|
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
|||||
|
1. |
1. |
Működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban |
||||
|
2. |
1. |
1 |
Személyi juttatások |
25 855 034 |
0 |
0 |
|
3. |
2. |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó |
3 359 478 |
0 |
0 |
|
4. |
3. |
3 |
Dologi kiadások |
28 871 680 |
5 080 |
0 |
|
5. |
4. |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 681 000 |
0 |
0 |
|
6. |
5. |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
4 934 867 |
0 |
0 |
|
7. |
6. |
5.1 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
3 814 867 |
0 |
0 |
|
8. |
7. |
5.1.1 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek |
173 655 |
0 |
0 |
|
9. |
8. |
5.1.2 |
társulások és költségvetési szerveiknek |
3 641 212 |
0 |
0 |
|
10. |
9. |
5.2 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre |
120 000 |
0 |
0 |
|
11. |
10. |
5.2.1 |
egyéb civil szervezeteknek |
120 000 |
0 |
0 |
|
12. |
11. |
5.3 |
Tartalékok |
1 000 000 |
0 |
0 |
|
13. |
12. |
6 |
Működési költségvetési kiadások összesen |
69 702 059 |
5 080 |
0 |
|
14. |
2. |
Felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban |
||||
|
15. |
1. |
1 |
Beruházások |
0 |
3 300 000 |
0 |
|
16. |
2. |
2 |
Felújítások |
0 |
15 133 350 |
0 |
|
17. |
3. |
3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
18. |
4. |
4 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
0 |
18 433 350 |
0 |
|
19. |
3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
69 702 059 |
18 438 430 |
0 |
||
|
20. |
4. |
Finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban |
||||
|
21. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
|
22. |
2. |
2 |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
37 592 076 |
0 |
34 202 720 |
|
23. |
3. |
2.1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
3 389 356 |
0 |
0 |
|
24. |
4. |
2.2 |
Központi, irányító szervi támogatás folyósítása (hivatal finanszírozása) |
34 202 720 |
0 |
34 202 720 |
|
25. |
5. |
3 |
Finanszírozási kiadások összesen |
37 592 076 |
0 |
34 202 720 |
|
26. |
5. |
Önkormányzati kiadások összesen: |
107 294 135 |
18 438 430 |
34 202 720 |
|
10. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||
|
Rovat megnevezése |
||||
|
1. |
1. |
Összetolt működési költségvetési kiadások |
0 |
|
|
2. |
1. |
1 |
Személyi juttatások |
81 548 034 |
|
3. |
2. |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó |
10 796 318 |
|
4. |
3. |
3 |
Dologi kiadások |
33 075 760 |
|
5. |
4. |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 681 000 |
|
6. |
5. |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
5 909 867 |
|
7. |
6. |
5.1 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
4 789 867 |
|
8. |
7. |
5.1.1 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek |
1 073 655 |
|
9. |
8. |
5.1.2 |
társulások és költségvetési szerveiknek |
3 716 212 |
|
10. |
9. |
5.2 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre |
120 000 |
|
11. |
10. |
5.2.1 |
egyéb civil szervezeteknek |
120 000 |
|
12. |
11. |
5.3 |
Tartalékok |
1 000 000 |
|
13. |
12. |
6 |
Összetolt működési költségvetési kiadások összesen |
138 010 979 |
|
14. |
Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások |
0 |
||
|
15. |
1. |
1 |
Beruházások |
3 401 600 |
|
16. |
2. |
2 |
Felújítások |
15 133 350 |
|
17. |
3. |
3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|
18. |
4. |
4 |
Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
18 534 950 |
|
19. |
3. ÖSSZETOLT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
156 545 929 |
||
|
20. |
4. |
Összetolt finanszírozási kiadások |
0 |
|
|
21. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
|
22. |
3. |
2 |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
3 389 356 |
|
23. |
4. |
2.1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
3 389 356 |
|
24. |
5. |
3 |
Összetolt finanszírozási kiadások összesen |
3 389 356 |
|
25. |
5. |
Összetolt kiadások összesen: |
159 935 285 |
|
11. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
||||
|
Rovat megnevezése |
Önkormányzati |
Államigazgatási feladatok |
||||
|
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
|||||
|
1. |
1. |
Összetolt működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban |
||||
|
2. |
1. |
1 |
Személyi juttatások |
53 701 534 |
0 |
27 846 500 |
|
3. |
2. |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó |
7 077 898 |
0 |
3 718 420 |
|
4. |
3. |
3 |
Dologi kiadások |
30 971 180 |
5 080 |
2 099 500 |
|
5. |
4. |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 681 000 |
0 |
0 |
|
6. |
5. |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
5 422 367 |
0 |
487 500 |
|
7. |
6. |
5.1 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
4 302 367 |
0 |
487 500 |
|
8. |
7. |
5.1.1 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek |
623 655 |
0 |
450 000 |
|
9. |
8. |
5.1.2 |
társulások és költségvetési szerveiknek |
3 678 712 |
0 |
37 500 |
|
10. |
9. |
5.2 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre |
120 000 |
0 |
0 |
|
11. |
10. |
5.2.1 |
egyéb civil szervezeteknek |
120 000 |
0 |
0 |
|
12. |
11. |
5.3 |
Tartalékok |
1 000 000 |
0 |
0 |
|
13. |
12. |
6 |
Összetolt működési költségvetési kiadások összesen |
103 853 979 |
5 080 |
34 151 920 |
|
14. |
2. |
Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban |
||||
|
15. |
1. |
1 |
Beruházások |
50 800 |
3 300 000 |
50 800 |
|
16. |
2. |
2 |
Felújítások |
0 |
15 133 350 |
0 |
|
17. |
3. |
3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
18. |
4. |
4 |
Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
50 800 |
18 433 350 |
50 800 |
|
19. |
3. |
ÖSSZETOLT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
103 904 779 |
18 438 430 |
34 202 720 |
|
|
20. |
4. |
Összetolt finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban |
||||
|
21. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
|
22. |
2. |
2 |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
3 389 356 |
0 |
0 |
|
23. |
3. |
2.1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
3 389 356 |
0 |
0 |
|
24. |
4. |
3 |
Összetolt finanszírozási kiadások összesen |
3 389 356 |
0 |
0 |
|
25. |
5. |
Összetolt kiadások összesen: |
107 294 135 |
18 438 430 |
34 202 720 |
|
12. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
1. Kötelező önkormányzati feladatok |
||
|
A |
B |
C |
|
S.sz. |
Megnevezés |
eredeti ei. |
|
1. |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
|
|
2. |
Polgármester tiszteletdíja |
6 566 650 |
|
3. |
Alpolgármester tiszteletdíja |
480 000 |
|
4. |
Képviselők tiszteletdíja |
720 000 |
|
5. |
Polgármester költségtérítése |
984 994 |
|
6. |
Választott tisztségviselők juttatásai összesen: |
8 751 644 |
|
7. |
Személyi juttatás összesen: |
8 751 644 |
|
8. |
Szociális hozzájárulási adó |
1 132 491 |
|
9. |
Kifizetői adó |
4 773 |
|
10. |
Járulékok összesen: |
1 137 264 |
|
11. |
Irodaszer, nyomtatvány |
30 000 |
|
12. |
Tisztítószer |
15 000 |
|
13. |
Egyéb készletbeszerzés |
20 000 |
|
14. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
65 000 |
|
15. |
Szoftver üzemeltetési díj |
30 000 |
|
16. |
Információbiztonsági felügyelet |
60 000 |
|
17. |
Domain név fenntartás |
20 000 |
|
18. |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele összesen: |
110 000 |
|
19. |
Telefondíj |
125 280 |
|
20. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen: |
125 280 |
|
21. |
Áramdíj |
14 000 |
|
22. |
Gázdíj |
220 000 |
|
23. |
Vízdíj, csatornadíj |
38 000 |
|
24. |
Közüzemi djíak összesen: |
272 000 |
|
25. |
Terembérlet |
160 000 |
|
26. |
Bérleti és lízingdíjak |
160 000 |
|
27. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás |
50 000 |
|
28. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
50 000 |
|
29. |
Áht-n belülre közvetített szolgáltatás (hivatal telefondíj, közüzemi díjak) |
1 200 000 |
|
30. |
Áht-n belüli közvetített szolgáltatások összesen: |
1 200 000 |
|
31. |
Áht. által kibocsátott szolgáltatás |
35 000 |
|
32. |
Munka- és tűzvédelmi szolgáltatás |
137 500 |
|
33. |
Továbbképzés, tanácskozás |
80 000 |
|
34. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
252 500 |
|
35. |
Biztosítás |
772 080 |
|
36. |
Kéményseprés, szemétszállítás |
10 244 |
|
37. |
Bankköltség |
1 000 000 |
|
38. |
Pályázatfigyelés |
60 000 |
|
39. |
Más egyéb szolgáltatás |
50 000 |
|
40. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
1 892 324 |
|
41. |
Alpolgármester költségtérítése |
72 000 |
|
42. |
Kiküldetések kiadásai összesen: |
72 000 |
|
43. |
ÁFA |
300 369 |
|
44. |
Továbbszámlázott áfa |
299 208 |
|
45. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
599 577 |
|
46. |
Más egyéb dologi kiadások |
120 000 |
|
47. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
120 000 |
|
48. |
Dologi kiadások összesen: |
4 918 681 |
|
49. |
Kormányzati funkció összesen: |
14 807 589 |
|
50. |
013320 Köztemető fenntartás és működtetés |
0 |
|
51. |
Egyéb készletbeszerzés |
10 000 |
|
52. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
10 000 |
|
53. |
Áramdíj |
68 488 |
|
54. |
Vízdíj |
41 556 |
|
55. |
Közüzemi díjak összesen: |
110 044 |
|
56. |
Hulladékszállítás |
150 000 |
|
57. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
150 000 |
|
58. |
Javítás, karbantartás |
200 000 |
|
59. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
200 000 |
|
60. |
ÁFA |
126 912 |
|
61. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
126 912 |
|
62. |
Dologi kiadás összesen: |
596 956 |
|
63. |
Kormányzati funkció összesen: |
596 956 |
|
64. |
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
0 |
|
65. |
Egyéb készletbeszerzés |
10 000 |
|
66. |
Üzemeltetési anyagok összesen: |
10 000 |
|
67. |
Továbbszámlázott közüzemi díjak |
560 767 |
|
68. |
Közvetített szolgáltatások áht-n kívülre |
560 767 |
|
69. |
Karbantartás, kisjavítás |
50 000 |
|
70. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
50 000 |
|
71. |
Áfa |
18 900 |
|
72. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
18 900 |
|
73. |
Dologi kiadás összesen: |
639 667 |
|
74. |
Kormányzati funkció összesen: |
639 667 |
|
75. |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
0 |
|
76. |
Óvodai működési hozzájárulás |
2 500 000 |
|
77. |
Óvodai társulási költség hozzájárulás |
0 |
|
78. |
Szociális étkeztetés |
553 366 |
|
79. |
Szociális társulási költség hozzájárulás |
214 206 |
|
80. |
Belső ellenőrzési társulási működési hozzájárulás |
313 640 |
|
81. |
Hulladékgazdálkodási működési hozzájárulás |
60 000 |
|
82. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (társulások és költségvetési szerveiknek) összesen: |
3 641 212 |
|
83. |
Fogászati ügyelet működési támogatása |
163 655 |
|
84. |
Hivatali időn túli házasságkötés díjának átadása Hivatalnak |
10 000 |
|
85. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek) összesen: |
173 655 |
|
86. |
Kormányzati funkció összesen: |
3 814 867 |
|
87. |
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
0 |
|
88. |
Közfoglalkoztatottak bére |
1 272 600 |
|
89. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
1 272 600 |
|
90. |
Személyi juttatások összesen: |
1 272 600 |
|
91. |
Szociális hozzájárulási adó |
82 719 |
|
92. |
Járulékok összesen: |
82 719 |
|
93. |
Munkaruha, munkavédelmi cipő |
40 126 |
|
94. |
Munkavédelmi kesztyű |
18 662 |
|
95. |
Üzemeltetési anyagok összesen: |
58 788 |
|
96. |
Áfa |
15 872 |
|
97. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
15 872 |
|
98. |
Dologi kiadás összesen: |
74 660 |
|
99. |
Kormányzati funkció összesen: |
1 429 979 |
|
100. |
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |
0 |
|
101. |
Karbantartás, kisjavítás |
1 168 000 |
|
102. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
1 168 000 |
|
103. |
Áfa |
315 360 |
|
104. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
315 360 |
|
105. |
Dologi kiadás összesen: |
1 483 360 |
|
106. |
Kormányzati funkció összesen: |
1 483 360 |
|
107. |
064010 Közvilágítás |
0 |
|
108. |
Áramdíj |
4 468 100 |
|
109. |
Közüzemi díjak összesen: |
4 468 100 |
|
110. |
Közvilágítás eszközök használati díja |
65 000 |
|
111. |
Bérleti és lízingdíjak összesen: |
65 000 |
|
112. |
Karbantartás, kisjavítás |
240 900 |
|
113. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
240 900 |
|
114. |
ÁFA |
1 288 980 |
|
115. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
1 288 980 |
|
116. |
Dologi kiadás összesen: |
6 062 980 |
|
117. |
Kormányzati funkció összesen: |
6 062 980 |
|
118. |
066010 Zöldterület kezelés |
0 |
|
119. |
Hajtó és kenőanyag |
615 000 |
|
120. |
Egyéb készletbeszerzés |
386 000 |
|
121. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése: |
1 001 000 |
|
122. |
Karbantartás, kisjavítás |
70 000 |
|
123. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
70 000 |
|
124. |
ÁFA |
289 170 |
|
125. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
289 170 |
|
126. |
Dologi kiadás összesen: |
1 360 170 |
|
127. |
Kormányzati funkció összesen: |
1 360 170 |
|
128. |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
0 |
|
129. |
Karbantartó bére |
4 162 800 |
|
130. |
Törvény szerinti illetmények összesen: |
4 162 800 |
|
131. |
Cafeteria - karbantartó |
156 250 |
|
132. |
Béren kívüli juttatások összesen: |
156 250 |
|
133. |
Lakossági folyószámla költségtérítése - karbantartó |
12 000 |
|
134. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen: |
12 000 |
|
135. |
Megbízási díj - közterület karbantartás |
1 649 280 |
|
136. |
Mukavégzésre irányuló további jogviszonyban nem saját foglalk.fizetett juttatások |
1 649 280 |
|
137. |
Személyi juttatások összesen: |
5 980 330 |
|
138. |
Szocho |
784 031 |
|
139. |
Szocho (orvosi rendelő magánte.díj után) |
2 131 |
|
140. |
Kifizetői szja |
23 438 |
|
141. |
Kifizetői szja (orvosi rendelő magántel.díj után) |
2 459 |
|
142. |
Járulékok összesen: |
812 059 |
|
143. |
Hajtó- és kenőanyag |
292 000 |
|
144. |
Munkaruha, munkavédelmi cipő |
63 717 |
|
145. |
Munkavédelmi kesztyű |
11 835 |
|
146. |
Tisztítószer |
15 000 |
|
147. |
Egyéb készletbeszerzés |
385 000 |
|
148. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
767 552 |
|
149. |
Telefondíj orvosi rendelő |
81 960 |
|
150. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen: |
81 960 |
|
151. |
Áramdíj |
10 532 |
|
152. |
Vízdíj |
10 783 |
|
153. |
Közüzemi díjak összesen: |
21 315 |
|
154. |
Karbantartás, kisjavítás |
300 000 |
|
155. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
300 000 |
|
156. |
Továbbszámlázott közüzemi díjak - gyógyszertár |
309 468 |
|
157. |
Közvetített szolgáltatások áht-n kívülre |
309 468 |
|
158. |
Foglakozás egészségügyi ellátás |
12 500 |
|
159. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
12 500 |
|
160. |
Kéményvizsgálat, szemétszállítás |
275 000 |
|
161. |
Más egyéb szolgáltatások |
50 000 |
|
162. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
325 000 |
|
163. |
ÁFA |
391 729 |
|
164. |
Továbbszámlázott áfa |
81 664 |
|
165. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
473 393 |
|
166. |
Más egyéb dologi kiadás |
10 000 |
|
167. |
Dologi kiadások összesen: |
2 301 188 |
|
168. |
Kormányzati funkció összesen: |
9 093 577 |
|
169. |
074031 Család és nővédelmi eü. gondozás |
0 |
|
170. |
Áramdíj |
548 000 |
|
171. |
Gázdíj |
218 300 |
|
172. |
Vízdíj-, csatornadíj |
8 800 |
|
173. |
Szoftver átalánydíj - Stefánia védőnői program |
101 520 |
|
174. |
Internetdíj |
57 240 |
|
175. |
Telefondíj |
36 240 |
|
176. |
Közvetített szolgáltatsok áht-n belülre összesen: |
970 100 |
|
177. |
Továbbszámlázott áfa |
247 249 |
|
178. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
247 249 |
|
179. |
Dologi kiadások összeen: |
1 217 349 |
|
180. |
Kormányzati funkció összesen: |
1 217 349 |
|
181. |
081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése |
0 |
|
182. |
Irodaszer, nyomtatvány |
5 000 |
|
183. |
Tisztítószer |
60 000 |
|
184. |
Egyéb készletbeszerzés |
50 000 |
|
185. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
115 000 |
|
186. |
Áramdíj |
830 000 |
|
187. |
Gázdíj |
824 000 |
|
188. |
Vízdíj, csatornadíj |
90 000 |
|
189. |
Közüzemi díjak összesen: |
1 744 000 |
|
190. |
Karbantartás kisjavítás |
300 000 |
|
191. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
300 000 |
|
192. |
Kéményvizsgálat, hulladékszállítás |
30 000 |
|
193. |
Más egyéb szolgáltatás |
15 000 |
|
194. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
45 000 |
|
195. |
ÁFA |
595 080 |
|
196. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
595 080 |
|
197. |
Dologi kiadás összesen: |
2 799 080 |
|
198. |
Kormányzati funkció összesen: |
2 799 080 |
|
199. |
082091 Közművelődési-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
0 |
|
200. |
Kulturális szervező bére |
4 384 160 |
|
201. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
4 384 160 |
|
202. |
Cafeteria |
156 250 |
|
203. |
Béren kívüli juttatások összesen: |
156 250 |
|
204. |
Lakossági folyószámla költségtérítése |
12 000 |
|
205. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen: |
12 000 |
|
206. |
Személyi juttatások összesen: |
4 552 410 |
|
207. |
Szocho |
591 813 |
|
208. |
Kifizetői SZJA |
23 438 |
|
209. |
Járulékok összesen: |
615 251 |
|
210. |
Irodaszer, nyomtatvány |
10 000 |
|
211. |
Munka- és védőruha |
23 622 |
|
212. |
Tisztítószer |
60 000 |
|
213. |
Egyéb készletbeszerzés |
50 000 |
|
214. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
143 622 |
|
215. |
Internetdíj |
108 960 |
|
216. |
Informatikai szolgáltatások összesen: |
108 960 |
|
217. |
Áramdíj |
127 000 |
|
218. |
Gázdíj |
1 085 000 |
|
219. |
Víz- és csatornadíj |
45 000 |
|
220. |
Közüzemi díjak összesen: |
1 257 000 |
|
221. |
Foglalkozás-egészségügyi ellátás |
12 500 |
|
222. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
12 500 |
|
223. |
Karbantartás, kisjavítás |
200 000 |
|
224. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
200 000 |
|
225. |
Hulladékszállítás, kéményvizsgálat |
10 244 |
|
226. |
Másológép üzemeltetési díja |
6 000 |
|
227. |
Más egyéb szolgáltatás |
0 |
|
228. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
16 244 |
|
229. |
ÁFA |
393 402 |
|
230. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
393 402 |
|
231. |
Más egyéb dologi kiadás |
0 |
|
232. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
0 |
|
233. |
Dologi kiadás összesen: |
2 131 728 |
|
234. |
Kormányzati funkció összesen: |
7 299 389 |
|
235. |
084060 Érdekképviseleti, szakszervezeti tevékenységek támogatása |
0 |
|
236. |
TÖOSZ tagdíj |
20 000 |
|
237. |
LEADER tagdíj |
60 000 |
|
238. |
KÖSZ tagdíj |
40 000 |
|
239. |
Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek) |
120 000 |
|
240. |
Kormányzati funkció összesen: |
120 000 |
|
241. |
086020 Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése (ifiház, közösségi ház) |
0 |
|
242. |
Tisztítószer |
40 000 |
|
243. |
Egyéb készletbeszerzés |
110 000 |
|
244. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
150 000 |
|
245. |
Áramdíj |
195 000 |
|
246. |
Vízdj |
170 000 |
|
247. |
Közüzemi díjak összesen: |
365 000 |
|
248. |
Karbantartás, kisjavítás |
70 000 |
|
249. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
70 000 |
|
250. |
Szennyvíz elszállítás |
30 000 |
|
251. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
30 000 |
|
252. |
ÁFA |
166 050 |
|
253. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
166 050 |
|
254. |
Dologi kiadás összesen: |
781 050 |
|
255. |
Kormányzati funkció összesen: |
781 050 |
|
256. |
107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
0 |
|
257. |
Falugondnok bér |
5 129 800 |
|
258. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
5 129 800 |
|
259. |
Cafeteria |
156 250 |
|
260. |
Béren kívüli juttatások összesen: |
156 250 |
|
261. |
Lakossági folyószámla költségtérítése |
12 000 |
|
262. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen: |
12 000 |
|
263. |
Személyi juttatások összesen: |
5 298 050 |
|
264. |
Szociális hj. adó |
688 747 |
|
265. |
Kifizetői adó |
23 438 |
|
266. |
Járulékok összesen: |
712 185 |
|
267. |
Irodaszer, nyomtatvány |
5 000 |
|
268. |
Hajtó-, és kenőanyag |
2 180 000 |
|
269. |
Munkaruha, munkavédelmi cipő |
32 654 |
|
270. |
Munkavédelmi kesztyű |
5 504 |
|
271. |
Egyéb készletbeszerzés |
130 000 |
|
272. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
2 353 158 |
|
273. |
Foglalkozás egészségügyi ellátás |
12 500 |
|
274. |
Továbbképzés |
39 370 |
|
275. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
51 870 |
|
276. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás |
800 000 |
|
277. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
800 000 |
|
278. |
Biztosítási díjak |
230 000 |
|
279. |
Takarítás, mosás, vegytisztítás |
90 000 |
|
280. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
320 000 |
|
281. |
Áfa |
899 783 |
|
282. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
899 783 |
|
283. |
Kötelező jellegű díjak (útdíj) |
30 000 |
|
284. |
Más egyéb dologi kiadás |
50 000 |
|
285. |
Egyéb dologi kiadás összesen: |
80 000 |
|
286. |
Dologi kiadások összesen: |
4 504 811 |
|
287. |
Kormányzati funkció összesen: |
10 515 046 |
|
288. |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
0 |
|
289. |
Önkormányzati segélyek |
6 681 000 |
|
290. |
Egyéb nem intézményi ellátások összesen: |
6 681 000 |
|
291. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: |
6 681 000 |
|
292. |
Kormányzati funkció összesen: |
6 681 000 |
|
293. |
900070 Fejezeti és általános tartalék elszámolása |
0 |
|
294. |
Általános tartalék |
500 000 |
|
295. |
Céltartalék |
500 000 |
|
296. |
Tartalékok összesen: |
1 000 000 |
|
297. |
KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIAD.ÖSSZ: |
69 702 059 |
|
298. |
ebből |
0 |
|
299. |
Személyi juttatás összesen |
25 855 034 |
|
300. |
ezen belül: |
0 |
|
301. |
személyi juttatások |
14 949 360 |
|
302. |
béren kívüli juttatások |
468 750 |
|
303. |
foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
36 000 |
|
304. |
választott tisztségviselők juttatásai |
8 751 644 |
|
305. |
munkavégzésre irányuló további jogv. nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
0 |
|
306. |
összesen |
24 205 754 |
|
307. |
Munkaadókat terhelő járulékok összesen: |
3 359 478 |
|
308. |
ezen belül: |
0 |
|
309. |
szociális hozzájárulási adó |
3 281 932 |
|
310. |
munkáltatót terhelő szja |
77 546 |
|
311. |
Dologi kiadások összesen |
28 871 680 |
|
312. |
ezen belül: |
0 |
|
313. |
üzemeltetési anyagok beszerzése |
4 674 120 |
|
314. |
informatikai szolgáltatások igénybevétele |
218 960 |
|
315. |
egyéb kommunikációs szolgáltatások |
207 240 |
|
316. |
közüzemi díjak |
8 237 459 |
|
317. |
ezen belül: |
0 |
|
318. |
villamosenergia szolgáltatás |
5 713 120 |
|
319. |
gázenergia szolgáltatás |
2 129 000 |
|
320. |
víz- és csatornaszolgáltatás |
395 339 |
|
321. |
bérleti és lízingdíjak |
225 000 |
|
322. |
karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
3 448 900 |
|
323. |
közvetített szolgáltatások áht-n belülre |
2 170 100 |
|
324. |
közvetített szolgáltatások áht-n kívülre |
870 235 |
|
325. |
szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
329 370 |
|
326. |
egyéb szolgáltatások |
2 778 568 |
|
327. |
kiküldetések kiadásai |
72 000 |
|
328. |
működési célú előzetesen felszámított áfa |
5 429 728 |
|
329. |
egyéb dologi kiadások |
210 000 |
|
330. |
28 871 680 |
|
|
331. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: |
6 681 000 |
|
332. |
ezen belül: |
0 |
|
333. |
egyéb nem intézményi ellátások |
6 681 000 |
|
334. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre társulásnak |
3 641 212 |
|
335. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre helyi önk-nak |
173 655 |
|
336. |
Egybé működési célú támogatások áht-n kívülre egyéb nonprofit szervnek |
120 000 |
|
337. |
Általános tartalék |
500 000 |
|
338. |
Céltartalék |
500 000 |
|
339. |
Kötelező feladatok működési kiadásai összesen: |
69 702 059 |
|
340. |
TÁJÉKOZTATÓ ADATOK |
0 |
|
341. |
KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEI |
0 |
|
342. |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
55 434 584 |
|
343. |
Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása |
3 837 600 |
|
344. |
Településüzemeltetés - közvilágítás támogatása |
6 550 000 |
|
345. |
Településüzemeltetés - köztemető támogatása |
396 865 |
|
346. |
Településüzemeltetés - közutak támogatása |
1 134 840 |
|
347. |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
6 600 000 |
|
348. |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
25 500 |
|
349. |
Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás |
3 695 924 |
|
350. |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
77 675 313 |
|
351. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása |
6 681 000 |
|
352. |
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás |
6 343 500 |
|
353. |
A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
13 024 500 |
|
354. |
Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
355. |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
356. |
Önkormányzatok működési támogatásai összesen: |
92 969 813 |
|
357. |
KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÖSSZESEN: |
69 702 059 |
|
358. |
2. Önként vállalt önkormányzati feladatok |
0 |
|
359. |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
0 |
|
360. |
MFP-UHJ/2024 járda felújítás pályázat |
0 |
|
361. |
Projekttábla |
4 000 |
|
362. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
4 000 |
|
363. |
Áfa |
1 080 |
|
364. |
Működési célú előzetesen felszámított áfa összesen: |
1 080 |
|
365. |
Dologi kiadások összesen: |
5 080 |
|
366. |
Projekt összesen: |
5 080 |
|
367. |
Kormányzati funkció összesen: |
5 080 |
|
368. |
Önként vállalt feladatok működési kiadásai összesen: |
5 080 |
|
369. |
Kötelező és önként vállat feladatok működési kiadásai összesen: |
69 707 139 |
13. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
|---|---|---|
|
S.sz. |
Beruházási cél megnevezése |
eredeti ei. |
|
1. |
Pázmány P- téri szolgálati lakás külső kémény építése |
800 000 |
|
2. |
Ágdaráló |
2 500 000 |
|
3. |
ÖSSZESEN |
3 300 000 |
14. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
|---|---|---|
|
S.sz. |
Felújítási cél megnevezése |
eredeti ei. |
|
1. |
Járda felújítás - MFP-UHJ/2024 pályázat |
4 999 990 |
|
2. |
Közösségi ház (narancs ifi) tető felújítása |
400 000 |
|
3. |
94 hrsz. Közút felújítása - sárrázó burkolat |
1 483 360 |
|
4. |
Tornacsarnok fűtés korszerűsítése |
6 000 000 |
|
5. |
07 hrsz. Külterületi út felújítása |
2 250 000 |
|
6 |
ÖSSZESEN |
15 133 350 |
15. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
sorszám |
fő |
||
|
1. |
1. |
Hivatal |
8 |
|
2. |
2. |
Önkormányzat |
3 |
|
3. |
2.1 |
Tanyagondnok |
1 |
|
4. |
2.3 |
Kulturális szakember |
1 |
|
5. |
2.4 |
Karbantartó |
1 |
|
6. |
3. |
Közfoglalkoztatottak |
3 |
|
7. |
4. |
Összesen: |
14 |
16. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Sor-szám |
Megnevezés |
január |
február |
március |
április |
május |
június |
július |
augusztus |
szeptember |
október |
november |
december |
összesen |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatása |
7 747 484 |
7 747 484 |
7 747 484 |
7 747 484 |
7 747 484 |
7 747 484 |
7 747 484 |
7 747 485 |
7 747 485 |
7 747 485 |
7 747 485 |
7 747 485 |
92 969 813 |
|
2. |
Működési célú támogatások áht-n belülről |
1 168 977 |
1 168 977 |
1 168 977 |
717 204 |
717 204 |
717 204 |
717 204 |
717 204 |
717 204 |
717 204 |
717 204 |
717 205 |
9 961 768 |
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
2 181 033 |
2 181 033 |
2 181 033 |
2 181 033 |
2 181 033 |
2 181 033 |
2 181 033 |
2 181 034 |
2 181 034 |
2 181 034 |
2 181 034 |
2 181 034 |
26 172 401 |
|
4. |
Működési bevételek |
709 651 |
709 651 |
709 651 |
709 651 |
709 651 |
709 651 |
709 651 |
709 651 |
709 652 |
709 652 |
709 652 |
709 652 |
8 515 816 |
|
5. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
33 526 |
33 526 |
33 526 |
33 526 |
33 526 |
33 526 |
33 527 |
33 527 |
33 527 |
33 527 |
33 527 |
33 527 |
402 318 |
|
6. |
Működési költségvetési bevételek összesen (1+2+3+4+5) |
11 840 671 |
11 840 671 |
11 840 671 |
11 388 898 |
11 388 898 |
11 388 898 |
11 388 899 |
11 388 901 |
11 388 902 |
11 388 902 |
11 388 902 |
11 388 903 |
138 022 116 |
|
7. |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
949 241 |
949 241 |
|
8. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10. |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen (7+8+9) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
949 241 |
949 241 |
|
11. |
Költségvetési bevételek összesen (6+10) |
11 840 671 |
11 840 671 |
11 840 671 |
11 388 898 |
11 388 898 |
11 388 898 |
11 388 899 |
11 388 901 |
11 388 902 |
11 388 902 |
11 388 902 |
12 338 144 |
138 971 357 |
|
12. |
Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
5 628 219 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 335 709 |
20 963 928 |
|
14. |
Finanszírozás bevételek összesen |
5 628 219 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 335 709 |
20 963 928 |
|
15. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11+14) |
17 468 890 |
11 840 671 |
11 840 671 |
11 388 898 |
11 388 898 |
11 388 898 |
11 388 899 |
11 388 901 |
11 388 902 |
11 388 902 |
11 388 902 |
27 673 853 |
159 935 285 |
|
16. |
Személyi juttatások |
2 472 736 |
2 472 736 |
2 472 736 |
2 048 536 |
2 048 536 |
2 048 536 |
2 048 536 |
2 048 536 |
2 048 536 |
2 048 536 |
2 048 537 |
2 048 537 |
25 855 034 |
|
17. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó |
300 636 |
300 636 |
300 636 |
273 063 |
273 063 |
273 063 |
273 063 |
273 063 |
273 063 |
273 064 |
273 064 |
273 064 |
3 359 478 |
|
18. |
Dologi kiadások |
2 406 396 |
2 406 396 |
2 406 396 |
2 406 396 |
2 406 397 |
2 406 397 |
2 406 397 |
2 406 397 |
2 406 397 |
2 406 397 |
2 406 397 |
2 406 397 |
28 876 760 |
|
19. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
556 750 |
6 681 000 |
|
20. |
Egyéb működési célú kiadások |
411 238 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
411 239 |
4 934 867 |
|
21. |
Működési költségvetési kiadások összesen (16+17+18+19+20) |
6 147 756 |
6 147 757 |
6 147 757 |
5 695 984 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 986 |
5 695 987 |
5 695 987 |
69 707 139 |
|
22. |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 300 000 |
3 300 000 |
|
23. |
Felújítások |
2 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 883 350 |
15 133 350 |
|
24. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25. |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen (22+23+24) |
2 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 183 350 |
18 433 350 |
|
26. |
Költségvetési kiadások összesen (21+25) |
8 397 756 |
6 147 757 |
6 147 757 |
5 695 984 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 985 |
5 695 986 |
5 695 987 |
21 879 337 |
88 140 489 |
|
27. |
Irányító szervi támogatás folyósítás |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 454 |
5 700 454 |
5 700 454 |
5 700 454 |
68 405 440 |
|
28. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések v.fizetése |
3 389 356 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 389 356 |
|
29. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30. |
Finanszírozási kiadások összesen |
9 089 809 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 453 |
5 700 454 |
5 700 454 |
5 700 454 |
5 700 454 |
71 794 796 |
|
31. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (26+30) |
17 487 565 |
11 848 210 |
11 848 210 |
11 396 437 |
11 396 438 |
11 396 438 |
11 396 438 |
11 396 438 |
11 396 439 |
11 396 440 |
11 396 441 |
27 579 791 |
159 935 285 |
17. melléklet az 1/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Közvetett támogatások |
0 |
|
|
1. |
1. |
Helyiség használat mentesség (faluház) |
90 000 |
|
2. |
2. |
Helyiség használat mentesség (tornacsarnok) |
230 000 |
|
3. |
3. |
Helyi adó kedvezmény (magánszemélyek kommunális adója) |
1 627 000 |
|
4. |
4. |
Közvetett támogatások összesen |
1 947 000 |