Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2025. 02. 18- 2025. 02. 19

Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

2025.02.18.

[1] A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el a törvényekben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. E feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. Figyelemmel arra, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető, körültekintő, az előző évek takarékos gazdálkodását folytató költségvetést kell tervezni, annak érdekében, hogy az önkormányzat valamennyi kötelező feladata ellátását folyamatosan biztosítani tudja, de lehetőség szerint jusson forrás a településen élők életkörülményei javítását szolgáló fejlesztésekre, beruházásokra. Magyaratád Községi Önkormányzat 2024. évi költségvetésének tervezése ezen szempontok szem előtt tartásával történt, amely költségvetést az év közben bekövetkezett változások okán módosítani szükséges.

[2] Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. § (1) Magyaratád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Önkormányzat 2024. évi

a) költségvetési bevételi előirányzatát 210.821.525 Ft

b) költségvetési kiadási előirányzatát 193.365.978 Ft

c) finanszírozási bevételi előirányzatát 29.456.563 Ft

d) finanszírozási kiadási előirányzatát 46.912.110 Ft

összegben állapítja meg.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének egyenlegét 17.455.547 Ft összegben állapítja meg, amelyből

a) a működési célú egyenleg: 16.568.294 Ft

b) a felhalmozási célú egyenleg: 887.253 Ft.

(3) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a működési célú kiadást 135.234.340 Ft összegben állapítja meg, amelyből

a) a személyi juttatások kiadásai 77.334.635 Ft

b) a munkaadókat terhelő járulékok 9.813.089 Ft

c) a dologi kiadások 38.252.160 Ft

d) az ellátottak pénzbeli juttatásai 4.873.252 Ft

e) az egyéb működési célú kiadások 4.961.204 Ft.

(4) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a felhalmozási célú kiadást 58.131.638 Ft összegben állapítja meg, amelyből

a) a beruházások összege 602.483 Ft

b) a felújítások összege 52.529.155 Ft

c) egyéb felhalmozási célú kiadások összege 5.000.000 Ft.

(5) A képviselő-testület

a) a működési költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 16.568.294 Ft

b) a felhalmozási költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 0 Ft

összegben állapítja meg.

(6) A képviselő-testület

a) a működési költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

b) a működési költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

c) a felhalmozási költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

d) a felhalmozási költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

összegben állapítja meg.

(7) A képviselő-testület az (1) bekezdés c) pontja szerinti 29.456.563 Ft összegű finanszírozási bevételből

a) a működési célú finanszírozási bevételt 3.839.305 Ft

b) a felhalmozási célú finanszírozási bevételt 25.617.258 Ft

összegben állapítja meg.

(8) A képviselő-testület az (1) bekezdés d) pontja szerinti 46.912.110 Ft összegű finanszírozási kiadásból

a) a működési célú finanszírozási kiadást 20.407.599 Ft

b) a felhalmozási célú finanszírozási kiadást 26.504.511 Ft

összegben állapítja meg.”

2. § (1) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(5) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

(6) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

(7) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

(8) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

(9) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 9. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.

(10) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 10. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.

(11) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 11. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.

(12) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 12. melléklete helyébe a 12. melléklet lép.

(13) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 13. melléklete helyébe a 13. melléklet lép.

(14) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 14. melléklete helyébe a 14. melléklet lép.

(15) Az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 14.) önkormányzati rendelet 16. melléklete helyébe a 15. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének költségvetési egyenlege, költségvetési mérlege

A

B

C

D

E

F

G

H

I

sor-szám

BEVÉTELEK

eredeti ei.

módosított ei.

sor-szám

KIADÁSOK

eredeti ei.

módosított ei.

1.

1.

Működési költségvetési bevételek

126 932 147

151 802 634

2.

Működési költségvetési kiadások

126 910 535

135 234 340

2.

1.1

Önkormányzatok működési támogatásai

93 914 564

97 067 036

2.1

Személyi juttatások

70 612 910

77 334 635

3.

1.2

Működési célú támogatások áht-n belülről

6 902 258

15 537 269

2.2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó

8 916 457

9 813 089

4.

1.3

Közhatalmi bevételek

16 718 016

26 680 851

2.3

Dologi kiadások

36 377 508

38 252 160

5.

1.4

Működési bevételek

8 994 991

12 115 160

2.4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 297 487

4 873 252

6.

1.5

Működési célú átvett pénzeszközök

402 318

402 318

2.5

Egyéb működési célú kiadások

7 706 173

4 961 204

7.

3.

Működési költségvetési egyenleg (1.- 2.)

16 568 294

8.

4.

Költségvetési működési hiány belső finanszírozása

0

0

9.

Költségvetési működési többlet felhasználása

21 612

16 568 294

9.

4.1

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

0

9.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

12 590 923

10.

4.2

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

0

0

9.2

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

21 612

3 977 371

11.

5.

Költségvetési működési hiány külső finanszírozása

0

0

0

0

12.

5.1

Likvidítási célú hitelek, kölcsönök felvétele

0

0

10.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

66 634 712

0

13.

6.

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

3 603 640

0

11.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

3 839 305

14.

7.

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

0

0

0

15.

8.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

0

3 839 305

0

0

16.

12.

Működési finanszírozási bevételek (4.+5.+6.+7.+8.)

3 603 640

3 839 305

13.

Működési finanszírozási kiadások (9.+10.+11.)

21 612

20 407 599

17.

14.

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+12.)

130 535 787

155 641 939

15.

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (2.+13.)

126 932 147

155 641 939

18.

16.

Felhalmozási költségvetési bevételek

49 963 062

59 018 891

17.

Felhalmozási költségvetési kiadások

51 855 911

58 131 638

19.

16.1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

49 963 062

59 018 891

17.1

Beruházások

302 290

602 483

20.

16.2

Felhalmozási bevételek

0

0

17.2

Felújítások

51 553 621

52 529 155

21.

16.3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

17.3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

5 000 000

22.

18.

Felhalmozási költségvetési egyenleg (16.- 17.)

887 253

23.

19.

Költségvetési felhalmozási hiány belső finanszírozása

1 892 849

0

22.

Költségvetési felhalmozási többlet felhasználása

0

0

24.

19.1

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

0

22.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

25.

19.2

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

1 892 849

0

22.2

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

26.

20.

Költségvetési felhalmozási hiány külső finanszírozása

0

0

0

0

27.

20.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

0

0

23.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

26 504 511

28.

21.

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

25 617 258

0

0

29.

24.

Felhalmozási finanszírozási bevételek (19.+20.+21.)

1 892 849

25 617 258

25.

Felhalmozási finanszírozási kiadások (22.+23.)

0

26 504 511

30.

26.

FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (16.+24.)

51 855 911

84 636 149

27.

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (17.+25.)

51 855 911

84 636 149

31.

28.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (14.+26.)

182 391 698

240 278 088

29.

KIADÁSOK ÖSSZESEN (15.+27.)

178 788 058

240 278 088

2. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat bevételei

A

B

C

D

E

F

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Működési költségvetési bevételek

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

93 914 564

97 067 036

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

78 629 643

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 014 921

13 570 882

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

0

0

6.

5.

1.4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

3 826 381

7.

6.

1.5

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

1 040 130

8.

7.

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

6 902 258

10 411 704

9.

8.

2.1

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

6 902 258

10 411 704

10.

9.

2.1.1

elkülönített állami pénzalapoktól

1 389 487

3 744 141

11.

10.

2.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 512 771

5 777 626

12.

11.

2.1.3

társulások és költségvetési szerveiktől

0

889 937

13.

12.

3

Közhatalmi bevételek

16 718 016

26 680 851

14.

13.

3.1

Vagyoni típusú adók

2 557 022

2 581 935

15.

14.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

2 557 022

2 581 935

16.

15.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

13 724 937

23 594 243

17.

16.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

13 724 937

23 594 243

18.

17.

3.2.1.1

-iparűzési adó

13 724 937

23 594 243

19.

18.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

436 057

504 673

20.

19.

3.3.1

késedelmi pótlék

313 657

399 876

21.

20.

3.3.2

talajterhelési díj

122 400

99 797

22.

21.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

0

5 000

23.

22.

4

Működési bevételek

8 994 991

11 998 924

24.

23.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

6 270 000

6 349 546

25.

24.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

6 270 000

6 149 546

26.

25.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

0

200 000

27.

26.

4.2

Közvetített szolgáltatások értéke

2 724 991

1 827 886

28.

27.

4.3

Kiszámlázott áfa

0

328 866

29.

28.

4.4

Egyéb kamatbevétel

0

27

30.

29.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

0

249 646

31.

30.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

3 242 953

32.

31.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

402 318

402 318

33.

32.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

402 318

402 318

34.

33.

6

Működési költségvetési bevételek összesen

126 932 147

146 560 833

35.

2.

Felhalmozási költségvetési bevételek

36.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

49 963 062

59 018 891

37.

2.

1.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

0

5 000 000

38.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

0

5 000 000

39.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

49 963 062

54 018 891

40.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

49 963 062

49 013 821

41.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

5 005 070

42.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

43.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

44.

9.

4

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

49 963 062

59 018 891

45.

3.

Költségvetési bevételek összesen

176 895 209

205 579 724

46.

4.

Finanszírozási bevételek

47.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

5 496 489

0

48.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

3 603 640

0

49.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

1 892 849

0

50.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

25 369 301

51.

5.

3

Áht-n belüli megelőlegezések

0

3 839 305

52.

6.

2

Finanszírozási bevételek összesen

5 496 489

29 208 606

53.

5.

Önkormányzati bevételek összesen:

182 391 698

234 788 330

3. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat bevételei feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

93 914 564

0

0

97 067 036

0

0

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

0

0

78 629 643

0

0

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 014 921

0

0

13 570 882

0

0

5.

4.

1.3

Települési önkormnyzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

0

0

0

0

0

0

6.

5.

1.4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

0

0

3 826 381

0

0

7.

6.

1.5

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

1 040 130

0

0

8.

7.

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

6 902 258

0

0

10 411 704

0

0

9.

8.

2.1

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

6 902 258

0

0

10 411 704

0

0

10.

9.

2.1.1

elkülönített állami pénzalapoktól

1 389 487

0

0

3 744 141

0

0

11.

10.

2.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 512 771

0

0

5 777 626

0

0

12.

11.

2.1.3

társulások és költségvetési szerveiktől

0

0

0

889 937

0

0

13.

12.

3

Közhatalmi bevételek

0

0

16 718 016

0

0

26 680 851

14.

13.

3.1

Vagyoni típusú adók

0

0

2 557 022

0

0

2 581 935

15.

14.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

0

0

2 557 022

0

0

2 581 935

16.

15.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

13 724 937

0

0

23 594 243

17.

16.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

13 724 937

0

0

23 594 243

18.

17.

2.1.1.1

-iparűzési adó

0

0

13 724 937

0

0

23 594 243

19.

18.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

436 057

0

0

504 673

20.

19.

3.3.1

késedelmi pótlék

0

0

313 657

0

0

399 876

21.

20.

3.3.2

talajterhelési díj

0

0

122 400

0

0

99 797

22.

21.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

0

0

0

0

0

5 000

23.

22.

4.

Működési bevételek

2 724 991

6 270 000

0

5 849 378

6 149 546

0

24.

23.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

0

6 270 000

0

200 000

6 149 546

0

25.

24.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

0

6 270 000

0

0

6 149 546

0

26.

25.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

200 000

0

0

27.

26.

4.2

Közvetített szolgáltatások értéke

2 724 991

0

0

1 827 886

0

0

28.

27.

4.3

Kiszámlázott áfa

0

0

0

328 866

0

0

29.

28.

4.4

Egyéb kamatbevétel

0

0

0

27

0

0

30.

29.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

249 646

0

0

31.

30.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

0

0

3 242 953

0

0

32.

31.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

402 318

0

0

402 318

0

33.

32.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

402 318

0

0

402 318

0

34.

33.

6

Működési költségvetési bevételek összesen

103 541 813

6 672 318

16 718 016

113 328 118

6 551 864

26 680 851

35.

2.

Felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

36.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

49 963 062

0

0

59 018 891

0

37.

2.

1.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

0

0

0

0

5 000 000

0

38.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

0

0

0

0

5 000 000

0

39.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

0

49 963 062

0

0

54 018 891

0

40.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

0

49 963 062

0

0

49 013 821

0

41.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

0

0

5 005 070

0

42.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

43.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

44.

9.

4

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

0

49 963 062

0

0

59 018 891

0

45.

3.

Költségvetési bevételek összesen

103 541 813

56 635 380

16 718 016

113 328 118

65 570 755

26 680 851

46.

4.

Finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban

47.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

3 603 640

1 892 849

0

0

0

0

48.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

3 603 640

0

0

0

0

0

49.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

1 892 849

0

0

0

0

50.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

25 369 301

0

51.

5.

3

Áht-n belüli megelőlegezések

0

0

0

3 839 305

0

0

52.

6.

4

Finanszírozási bevételek összesen

3 603 640

1 892 849

0

3 839 305

25 369 301

0

53.

5.

Önkormányzati bevételek összesen:

107 145 453

58 528 229

16 718 016

117 167 423

90 940 056

26 680 851

4. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének bevételei

A

B

C

D

E

F

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Összetolt működési költségvetési bevételek

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

93 914 564

97 067 036

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

78 629 643

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 014 921

13 570 882

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

0

0

6.

5.

1.4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

3 826 381

7.

6.

1.5

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

1 040 130

8.

7.

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

6 902 258

15 537 269

9.

8.

2.1

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

6 902 258

15 537 269

10.

9.

2.1.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

5 125 565

11.

10.

2.1.2

elkülönített állami pénzalapoktól

1 389 487

3 744 141

12.

11.

2.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 512 771

5 777 626

13.

12.

2.1.4

társulások és költségvetési szerveiktől

0

889 937

14.

13.

3

Közhatalmi bevételek

16 718 016

26 680 851

15.

14.

3.1

Vagyoni típusú adók

2 557 022

2 581 935

16.

15.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

2 557 022

2 581 935

17.

16.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

13 724 937

23 594 243

18.

17.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

13 724 937

23 594 243

19.

18.

3.2.1.1

-iparűzési adó

13 724 937

23 594 243

20.

19.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

436 057

504 673

21.

20.

3.3.1

késedelmi pótlék

313 657

399 876

22.

21.

3.3.2

talajterhelési díj

122 400

99 797

23.

22.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

0

5 000

24.

23.

4.

Működési bevételek

8 994 991

12 115 160

25.

24.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

6 270 000

6 349 546

26.

25.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevételek

6 270 000

6 149 546

27.

26.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

0

200 000

28.

27.

4.2

Közvetített szolgáltatások értéke

2 724 991

1 922 586

29.

28.

4.3

Kiszámlázott áfa

0

350 388

30.

29.

4.4

Egyéb kamatbevétel

0

28

31.

30.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

0

249 646

32.

31.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

3 242 966

33.

32.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

402 318

402 318

34.

33.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

402 318

402 318

35.

34.

6

Összetolt működési költségvetési bevételek összesen

126 932 147

151 802 634

36.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek

37.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

49 963 062

59 018 891

38.

1.1

Felhalmozási céú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

0

5 000 000

39.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

0

5 000 000

40.

2.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

49 963 062

54 018 891

41.

3.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

49 963 062

49 013 821

42.

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

5 005 070

43.

4.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

44.

5.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

45.

6.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

49 963 062

59 018 891

46.

3.

Összetolt költségvetési bevételek összesen

176 895 209

210 821 525

47.

4.

Összetolt finanszírozási bevételek

48.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

5 496 489

0

49.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

3 603 640

0

50.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

1 892 849

0

51.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

25 617 258

52.

5.

3

Áht-n belüli megelőlegezés

0

3 839 305

53.

6.

4

Összetolt finanszírozási bevételek összesen

5 496 489

29 456 563

54.

5.

Összetolt önkormányzati bevételek összesen:

182 391 698

240 278 088

5. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének bevételei feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Összetolt működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

93 914 564

0

0

97 067 036

0

0

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

0

0

78 629 643

0

0

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 014 921

0

0

13 570 882

0

0

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

0

0

0

0

0

0

6.

5.

1.4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

0

0

3 826 381

0

0

7.

6.

1.5

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

1 040 130

0

0

8.

7.

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

6 902 258

0

0

15 537 269

0

0

9.

8.

2.1

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

6 902 258

0

0

15 537 269

0

0

10.

9.

2.1.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

0

5 125 565

0

0

11.

10.

2.1.2

elkülönített állami pénzalapoktól

1 389 487

0

0

3 744 141

0

0

12.

11.

2.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

5 512 771

0

0

5 777 626

0

0

13.

12.

2.1.4

társulások és költségvetési szerveiktől

0

0

0

889 937

0

0

14.

13.

3

Közhatalmi bevételek

0

0

16 718 016

0

0

26 680 851

15.

14.

3.1

Vagyoni típusú adók

0

0

2 557 022

0

0

2 581 935

16.

15.

3.1.1

magánszemélyek kommunális adója

0

0

2 557 022

0

0

2 581 935

17.

16.

3.2

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

13 724 937

0

0

23 594 243

18.

17.

3.2.1

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

13 724 937

0

0

23 594 243

19.

18.

3.2.1.1

-iparűzési adó

0

0

13 724 937

0

0

23 594 243

20.

19.

3.3

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

436 057

0

0

504 673

21.

20.

3.3.1

késedelmi pótlék

0

0

313 657

0

0

399 876

22.

21.

3.3.2

talajterhelési díj

0

0

122 400

0

0

99 797

23.

22.

3.3.3

igazgatási szolgáltatási díj

0

0

0

0

0

5 000

24.

23.

4.

Működési bevételek

2 724 991

6 270 000

0

5 965 607

6 149 546

7

25.

24.

4.1

Szolgáltatások ellenértéke

0

6 270 000

0

200 000

6 149 546

0

26.

25.

4.1.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

0

6 270 000

0

0

6 149 546

0

27.

26.

4.1.2

Egyéb szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

200 000

0

0

28.

27.

4.2

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

2 724 991

0

0

1 922 586

0

0

29.

28.

4.3

Kiszámlázott áfa

0

0

0

350 388

0

0

30.

29.

4.4

Egyéb kamatbevétel

0

0

0

28

0

0

31.

30.

4.5

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

249 646

0

0

32.

31.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

0

0

3 242 959

0

7

33.

32.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

402 318

0

0

402 318

0

34.

33.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

402 318

0

0

402 318

0

35.

34.

6

Összetolt működési költségvetési bevételek összesen

103 541 813

6 672 318

16 718 016

118 569 912

6 551 864

26 680 858

36.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

37.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

49 963 062

0

0

59 018 891

0

38.

2.

1.1

Felhalmozási céú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről

0

0

0

0

5 000 000

0

39.

3.

1.1.1

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

0

0

0

0

5 000 000

0

40.

4.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

0

49 963 062

0

0

54 018 891

0

41.

5.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

0

49 963 062

0

0

49 013 821

0

42.

6.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

0

0

5 005 070

0

43.

7.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

44.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

45.

9.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

0

49 963 062

0

0

59 018 891

0

46.

3.

Összetolt költségvetési bevételek összesen

103 541 813

56 635 380

16 718 016

118 569 912

65 570 755

26 680 858

47.

4.

Összetolt finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban

48.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

3 603 640

1 892 849

0

0

0

0

49.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

3 603 640

0

0

0

0

0

50.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

1 892 849

0

0

0

0

51.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

0

0

123 979

25 369 301

123 978

52.

5.

3

Áht-n belüli megelőlegezések

0

0

0

3 839 305

0

0

53.

6.

4

Összetolt finanszírozási bevételek összesen

3 603 640

1 892 849

0

3 963 284

25 369 301

123 978

54.

5.

Összetolt önkormányzati bevételek összesen:

107 145 453

58 528 229

16 718 016

122 533 196

90 940 056

26 804 836

6. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Állami támogatások

A

B

C

D

E

S.sz.

Támogatás jogcíme

összeg

összeg

1.

1.

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

55 434 584

55 434 584

2.

2.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

4 684 222

4 684 222

3.

3.

Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása

2 010 000

2 010 000

4.

4.

Településüzemeltetés- közvilágítás üzemeltetési támogatása

4 580 000

4 580 000

5.

5.

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

484 418

484 418

6.

6.

Településüzemeltetés - közutak támogatása

1 385 200

1 385 200

7.

7.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

8 056 041

8 056 041

8.

8.

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

37 351

37 351

9.

9.

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

1 957 827

1 957 827

10.

10.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása (1+…+9)

78 629 643

78 629 643

11.

11.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása

6 967 721

6 967 721

12.

12.

Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

6 047 200

6 047 200

13.

13.

Szociális ágazati pótlék támogatása

0

555 961

14.

14.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (11+12)

13 014 921

13 570 882

15.

15.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2 270 000

16.

16.

Kulturális feladatok bérjellegű támogatása

0

1 556 381

17.

17.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (14)

2 270 000

3 826 381

18.

18.

Szociális célú tüzelőanyag támogatása

0

1 040 130

19.

19.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

1 040 130

20.

20.

Önkormányzatok működési támogatásai (10+13+15)

93 914 564

97 067 036

7. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Magyaratádi közös önkormányzati hivatal költségvetése

1. Bevételek és kiadások feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Rovat megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

kötelező feladatok

kötelező feladatok

önkorm.

államig.

önkorm.

államig.

1.

1

Működési célú támogatás áht-n belülről

0

0

2 562 782

2 562 783

2.

1.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

2 562 782

2 562 783

3.

2

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4.

3

Működési bevételek

0

0

58 118

58 118

5.

4

Működési célú átvett pénzeszköök

0

0

0

0

6.

5

Költségvetési bevételek összesen

0

0

2 620 900

2 620 901

7.

6

Irányító szervi támogatás

31 504 730

31 504 730

31 504 730

31 504 730

8.

7

Maradvány igénybevétele

0

0

123 979

123 978

9.

8

Finanszírozási bevételek összesen

31 504 730

31 504 730

31 628 709

31 628 708

10.

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

31 504 730

31 504 730

34 249 609

34 249 609

11.

1

Személyi juttatások

25 458 500

25 458 500

27 539 708

27 539 707

12.

2

Munkaadót terhelő járulékok

3 411 230

3 411 230

3 727 056

3 727 056

13.

3

Dologi kiadások

2 096 000

2 096 000

2 319 886

2 319 887

14.

4

Egyéb működési célú kiadások

489 000

489 000

618 860

618 859

15.

4.1

helyi önkorm. és ktgvetési szervének

450 000

450 000

581 360

581 359

16.

4.2

társulásnak

39 000

39 000

37 500

37 500

17.

5

Működési költségvetési kiadások összesen

31 943 730

31 943 730

34 824 370

34 824 370

18.

1

Beruházások

30 950

30 950

44 099

44 100

19.

2

Felúítások

19 050

19 050

0

0

20.

3

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

50 000

50 000

44 099

44 099

21.

4

Költségvetési kiadások összesen

31 504 730

31 504 730

34 249 609

34 249 609

22.

5

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

31 504 730

31 504 730

34 249 609

34 249 609

2. Bevételek és kiadások összesítve

A

B

C

D

E

sorszám

Rovat megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

23.

I.

BEVÉTELEK

24.

1

Működési célú támogatás áht-n belülről

0

5 125 565

25.

1.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

5 125 565

26.

2

Közhatalmi bevételek

0

0

27.

3

Működési bevételek

0

116 236

28.

4

Működési célú átvett pénzeszköök

0

0

29.

5

Költségvetési bevételek összesen

0

5 241 801

30.

6

Irányító szervi támogatás

63 009 460

63 009 460

31.

7

Maradvány igénybevétele

0

247 957

32.

8

Finanszírozási bevételek összesen

63 009 460

63 257 417

33.

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

63 009 460

68 499 218

34.

II

KIADÁSOK

35.

1

Személyi juttatások

50 917 000

55 079 415

36.

2

Munkaadót terhelő járulékok

6 822 460

7 454 112

37.

3

Dologi kiadások

4 192 000

4 639 773

38.

4

Egyéb működési célú kiadások

978 000

1 237 719

39.

4.1

helyi önkorm.és ktgv.szervének

900 000

1 162 719

40.

4.2

társulásnak

78 000

75 000

41.

5

Működési költségvetési kiadások összesen

62 909 460

68 411 019

42.

6

Beruházások

61 900

88 199

43.

7

Felújítások

38 100

0

44.

8

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

100 000

88 199

45.

9

Költségvetési kiadások összesen

63 009 460

68 499 218

46.

10

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

63 009 460

68 499 218

8. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat kiadásai

A

B

C

D

E

F

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított ei.

Rovat

1.

1.

Működési költségvetési kiadások

2.

1.

1

Személyi juttatások

19 695 910

22 255 220

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

2 093 997

2 358 977

4.

3.

3

Dologi kiadások

32 185 508

33 612 387

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 297 487

4 873 252

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

6 728 173

3 723 485

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

6 411 173

1 689 431

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapnak

0

14 207

9.

8.

5.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

217 270

229 487

10.

9.

5.1.3

társulások és költségvetési szerveiknek

6 193 903

1 445 737

11.

10.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

117 000

1 834 054

12.

11.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

117 000

166 900

13.

12.

5.2.2

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak

0

1 667 154

14.

13.

5.3

Tartalékok

200 000

200 000

15.

14.

6

Működési költségvetési kiadások összesen

64 001 075

66 823 321

16.

2.

Felhalmozási költségvetési kiadások

17.

1.

1

Beruházások

240 390

514 284

18.

2.

2

Felújítások

51 515 521

52 529 155

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

5 000 000

20.

4.

3.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása áht-n belülre

0

5 000 000

21.

5.

4

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

51 755 911

58 043 439

22.

3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN4

115 756 986

124 866 760

23.

4.

Finanszírozási kiadások

24.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

42 934 739

25.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapír vásárlás (működési célú)

0

16 430 228

26.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapír vásárlás felhalmozási célú)

0

26 504 511

27.

4.

2.

Belföldi finanszírozás kiadásai

66 634 712

66 986 831

28.

5.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 625 252

3 977 371

29.

6.

2.2

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása (hivatal finanszírozása)

63 009 460

63 009 460

30.

7.

3

Finanszírozási kiadások összesen

66 634 712

109 921 570

31.

5.

Önkormányzati kiadások összesen:

182 391 698

234 788 330

9. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat kiadásai feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Személyi juttatások

19 695 910

0

0

22 255 220

0

0

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

2 093 997

0

0

2 358 977

0

0

4.

3.

3

Dologi kiadások

29 528 990

2 656 518

0

30 161 609

3 450 778

0

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 297 487

0

0

4 873 252

0

0

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

6 728 173

0

0

3 673 485

50 000

0

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

6 411 173

0

0

1 689 431

0

0

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapnak

0

0

0

14 207

0

0

9.

8.

5.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

217 270

0

0

229 487

0

0

10.

9.

5.1.3

társulások és költségvetési szerveiknek

6 193 903

0

0

1 445 737

0

0

11.

10.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

117 000

0

0

1 784 054

50 000

0

12.

11.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

117 000

0

0

116 900

50 000

0

13.

12.

5.2.2

állami többségi tulajdonú nem pényzügyi vállalkozásnak

0

0

0

1 667 154

0

0

14.

13.

5.3

Tartalékok

200 000

0

0

200 000

0

0

15.

14.

6

Működési költségvetési kiadások összesen

61 344 557

2 656 518

0

63 322 543

3 500 778

0

16.

2.

Felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

17.

1.

1

Beruházások

0

240 390

0

0

514 284

0

18.

2.

2

Felújítások

0

51 515 521

0

0

52 529 155

0

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

5 000 000

0

20.

4.

3.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása áht-n belülre

0

0

0

0

5 000 000

0

21.

5.

4

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

0

51 755 911

0

0

58 043 439

0

22.

3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

61 344 557

54 412 429

0

63 322 543

61 544 217

0

23.

4.

Finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban

24.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

16 430 228

26 504 511

0

25.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapír vásárlás (működési célú)

0

0

0

16 430 228

0

0

26.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapír vásárlás (felhalmozásii célú)

0

0

0

0

26 504 511

0

27.

4.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

35 129 982

0

31 504 730

35 482 101

0

31 504 730

28.

5.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 625 252

0

0

3 977 371

0

0

29.

6.

2.2

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása (hivatal finanszírozása)

31 504 730

0

31 504 730

31 504 730

0

31 504 730

30.

7.

3

Finanszírozási kiadások összesen

35 129 982

0

31 504 730

51 912 329

26 504 511

31 504 730

31.

5.

Önkormányzati kiadások összesen:

96 474 539

54 412 429

31 504 730

115 234 872

88 048 728

31 504 730

10. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének kiadásai

A

B

C

D

E

F

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Összetolt működési költségvetési kiadások

2.

1.

1

Személyi juttatások

70 612 910

77 334 635

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

8 916 457

9 813 089

4.

3.

3

Dologi kiadások

36 377 508

38 252 160

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 297 487

4 873 252

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

7 706 173

4 961 204

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

7 389 173

2 927 150

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapnak

0

14 207

9.

8.

5.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

1 117 270

1 392 206

10.

9.

5.1.3

társulások és költségvetési szerveiknek

6 271 903

1 520 737

11.

10.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

117 000

1 834 054

12.

11.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

117 000

166 900

13.

12.

5.2.2

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak

0

1 667 154

14.

13.

5.3

Tartalékok

200 000

200 000

15.

14.

6

Összetolt működési költségvetési kiadások összesen

126 910 535

135 234 340

16.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások

17.

1.

1

Beruházások

302 290

602 483

18.

2.

2

Felújítások

51 553 621

52 529 155

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

5 000 000

20.

4.

3.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre

0

5 000 000

21.

5.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások összesen

51 855 911

58 131 638

22.

3. ÖSSZETOLT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

178 766 446

193 365 978

23.

4.

Összetolt finanszírozási kiadások

24.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

42 934 739

25.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (működési célú)

0

16 430 228

26.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (felhalmozási célú)

0

26 504 511

27.

4.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

3 625 252

3 977 371

28.

5.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 625 252

3 977 371

29.

6.

3

Összetolt finanszírozási kiadások összesen

3 625 252

46 912 110

30.

5.

Összetolt kiadások összesen:

182 391 698

240 278 088

11. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének kiadásai feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Összetolt működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Személyi juttatások

45 154 410

0

25 458 500

49 794 928

0

27 539 707

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

5 505 227

0

3 411 230

6 086 033

0

3 727 056

4.

3.

3

Dologi kiadások

31 624 990

2 656 518

2 096 000

32 481 495

3 450 778

2 319 887

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 297 487

0

0

4 873 252

0

0

6.

5.

5

Egyéb működési célú kiadások

7 217 173

0

489 000

4 292 345

50 000

618 859

7.

6.

5.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

6 900 173

0

489 000

2 308 291

0

618 859

8.

7.

5.1.1

elkülönített állami pénzalapnak

0

0

0

14 207

0

0

9.

8.

5.1.2

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

667 270

0

450 000

810 847

0

581 359

10.

9.

5.1.3

társulások és költségvetési szerveiknek

6 232 903

0

39 000

1 483 237

0

37 500

11.

10.

5.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

117 000

0

0

1 784 054

50 000

0

12.

11.

5.2.1

egyéb civil szervezeteknek

117 000

0

0

116 900

50 000

0

13.

12.

5.2.2

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

1 667 154

0

0

14.

13.

5.3

Tartalékok

200 000

0

0

200 000

0

0

15.

14.

6

Összetolt működési költségvetési kiadások összesen

92 799 287

2 656 518

31 454 730

97 528 053

3 500 778

34 205 509

16.

2.

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

17.

1.

1

Beruházások

30 950

240 390

30 950

44 099

514 284

44 100

18.

2.

2

Felújítások

19 050

51 515 521

19 050

0

52 529 155

0

19.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

5 000 000

0

20.

4.

3.1

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre

0

0

0

0

5 000 000

0

21.

5.

4

Összetolt felhalmozási költségvetési kiadások összesen

50 000

51 755 911

50 000

44 099

58 043 439

44 100

22.

3.

ÖSSZETOLT KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

92 849 287

54 412 429

31 504 730

97 572 152

61 544 217

34 249 609

23.

4.

Összetolt finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban

24.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

16 430 228

26 504 511

0

25.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (működési célú)

0

0

0

16 430 228

0

0

26.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (felhalmozási célú)

0

0

0

0

26 504 511

0

27.

4.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

3 625 252

0

0

3 977 371

0

0

28.

5.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

3 625 252

0

0

3 977 371

0

0

29.

6.

3

Összetolt finanszírozási kiadások összesen

3 625 252

0

0

20 407 599

26 504 511

0

30.

5.

Összetolt kiadások összesen:

96 474 539

54 412 429

31 504 730

117 979 751

88 048 728

34 249 609

12. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Működési kiadások kormányzati funkciós részletezéssel

A

B

C

D

S.sz.

Megnevezés

eredeti ei.

módosított ei.

1.

011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

2.

Diákmunkások bére

0

667 000

3.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

0

667 000

4.

Polgármester tiszteletdíja

3 900 000

3 900 000

5.

Alpolgármester tiszteletdíja

480 000

480 000

6.

Képviselők tiszteletdíja

280 000

315 484

7.

Választott tisztségviselők juttatásai összesen:

4 660 000

4 695 484

8.

Reprezentáció

0

138 379

9.

Egyéb külső személyi juttatások összesen:

0

138 379

10.

Személyi juttatás összesen:

4 660 000

5 500 863

11.

Szociális hozzájárulási adó

142 428

282 557

12.

Kifizetői adó

5 790

14 017

13.

Járulékok összesen:

148 218

296 574

14.

USB token

0

11 527

15.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

0

11 527

16.

Irodaszer, nyomtatvány

8 000

15 501

17.

Tisztítószer

15 000

0

18.

Egyéb készletbeszerzés

10 000

54 299

19.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

33 000

69 800

20.

Szoftver üzemeltetési díj

30 000

30 000

21.

Információbiztonsági felügyelet

54 000

54 000

22.

Domain név fenntartás

20 000

20 000

23.

Internetdíj

95 000

0

24.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele összesen:

199 000

104 000

25.

Telefondíj

193 000

197 147

26.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen:

193 000

197 147

27.

Áramdíj

116 570

11 157

28.

Gázdíj

190 000

180 073

29.

Vízdíj, csatornadíj

33 700

31 369

30.

Közüzemi djíak összesen:

340 270

222 599

31.

Terembérleti díj

0

151 366

32.

Bérleti- és lízingdíjak

0

151 366

33.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás

150 000

18 500

34.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

150 000

18 500

35.

Áht-n belülre közvetített szolgáltatás (hivatal telefondíj, közüzemi díjak)

833 400

427 336

36.

Áht-n belüli közvetített szolgáltatások összesen:

833 400

427 336

37.

Áht. által kibocsátott szolgáltatás

15 000

40 950

38.

Munka- és tűzvédelmi szolgáltatás

125 000

137 500

39.

Továbbképzés, tanácskozás

125 000

69 500

40.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

265 000

247 950

41.

Biztosítás

714 360

792 120

42.

Kéményseprés, szemétszállítás

15 000

10 244

43.

Bankköltség

700 000

907 778

44.

Pályázatfigyelés

60 000

90 000

45.

Más egyéb szolgáltatás

30 000

334 090

46.

Egyéb szolgáltatások összesen:

1 519 360

2 134 232

47.

Utiköltség térítés polgármester, alpolgármester

657 000

657 000

48.

Kiküldetések kiadásai összesen:

657 000

657 000

49.

Karácsonyi üdvözlet hirdetés

22 000

11 000

50.

Reklám, propaganda

22 000

11 000

51.

ÁFA

547 200

348 279

52.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

547 200

348 279

53.

Más egyéb dologi kiadások

140 000

117 644

54.

Egyéb dologi kiadások összesen:

140 000

117 644

55.

Dologi kiadások összesen:

4 899 230

4 718 380

56.

Kormányzati funkció összesen:

9 707 448

10 515 817

57.

013320 Köztemető fenntartás és működtetés

0

0

58.

Egyéb készletbeszerzés

0

1 969

59.

Üzemeltetési anyagok összesen:

0

1 969

60.

Áramdíj

10 700

57 073

61.

Vízdíj

42 100

34 630

62.

Közüzemi díjak összesen:

52 800

91 703

63.

Kosaras autó bérlés - gallyazáshoz

0

35 000

64.

Bérleti és lízingdíjak összesen:

0

35 000

65.

Hulladékszállítás

150 000

125 448

66.

Egyéb szolgáltatások összesen:

150 000

125 448

67.

Javítás, karbantartás

340 000

225 000

68.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

340 000

225 000

69.

ÁFA

146 500

58 532

70.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

146 500

58 532

71.

Dologi kiadás összesen:

689 300

537 652

72.

Kormányzati funkció összesen:

689 300

537 652

73.

013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

74.

Egyéb készletbeszerzés

25 000

5 351

75.

Üzemeltetési anyagok összesen:

25 000

5 351

76.

Továbbszámlázott közüzemi díjak

902 200

467 306

77.

Közvetített szolgáltatások áht-n kívülre

902 200

467 306

78.

Karbantartás, kisjavítás

100 000

15 000

79.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

100 000

15 000

80.

Áfa

33 750

5 495

81.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

33 750

5 495

82.

Más egyéb dologi kiadások

0

2

83.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

2

84.

Dologi kiadás összesen:

1 060 950

493 154

85.

Kormányzati funkció összesen:

1 060 950

493 154

86.

018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek

87.

Óvodai működési hozzájárulás

4 757 283

0

88.

Óvodai társulási költség hozzájárulás

39 868

0

89.

Szociális étkeztetés

863 802

863 802

90.

Szociális társulási költség hozzájárulás

217 335

217 335

91.

Belső ellenőrzési társulási működési hozzájárulás

272 000

313 640

92.

Hulladékgazdálkodási működési hozzájárulás

43 615

50 960

93.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (társulások és költségvetési szerveiknek) összesen:

6 193 903

1 445 737

94.

Fogászati ügyelet működési támogatása

101 955

129 172

95.

Hivatali időn túli házasságkötés díjának átadása Hivatalnak

15 000

0

96.

Traktor működtetési hozzájárulás 2020-2021 Zimánynak

100 315

100 315

97.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek) összesen:

217 270

229 487

98.

Kormányzati funkció összesen:

6 411 173

1 675 224

99.

041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

100.

Közfoglalkoztatottak bére

1 200 600

2 886 467

101.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

1 200 600

2 886 467

102.

Személyi juttatások összesen:

1 200 600

2 886 467

103.

Szociális hozzájárulási adó

78 039

187 618

104.

Járulékok összesen:

78 039

187 618

105.

Egyéb készletbeszerzés

87 282

283 150

106.

Üzemeltetési anyagok összesen:

87 282

283 150

107.

Áfa

23 566

77 287

108.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

23 566

77 287

109.

Más egyéb dologi kiadások

0

4 303

110.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

4 303

111.

Dologi kiadás összesen:

110 848

364 740

112.

Támogatás visszafizetés

0

14 207

113.

Egyéb műk.célú tám.áht-n belülre elkülönített állami pénzalapnak:

0

14 207

114.

Kormányzati funkció összesen:

1 389 487

3 453 032

115.

045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

116.

Egyéb készletbeszerzés

500 000

0

117.

Üzemeltetési anyagok összesen:

500 000

0

118.

Karbantartás, kisjavítás

590 700

0

119.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

590 700

0

120.

Áfa

294 500

0

121.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

294 500

0

122.

Dologi kiadás összesen:

1 385 200

0

123.

Kormányzati funkció összesen:

1 385 200

0

124.

063020 Víztermelés, -kezelés, ellátás

125.

Eszközhasználati díj maradványának átadása

0

1 667 154

126.

Egyéb működési célú támogatás áht-n kívülre - állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak

0

1 667 154

127.

Kormányzati funkció összesen:

0

1 667 154

128.

064010 Közvilágítás

129.

Áramdíj

4 847 000

4 468 100

130.

Közüzemi díjak összesen:

4 847 000

4 468 100

131.

Közvilágítás eszközök használati díja

60 000

63 233

132.

Bérleti és lízingdíjak összesen:

60 000

63 233

133.

Karbantartás, kisjavítás

287 000

200 750

134.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

287 000

200 750

135.

ÁFA

1 400 500

1 206 483

136.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

1 400 500

1 206 483

137.

Dologi kiadás összesen:

6 594 500

5 938 566

138.

Kormányzati funkció összesen:

6 594 500

5 938 566

139.

066010 Zöldterület kezelés

140.

Megbízási díj (kaszálás)

500 000

0

141.

Munkavégzésre irányuló további jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások összesen:

500 000

0

142.

Személyi juttatások összesen:

500 000

0

143.

Szocho

58 500

0

144.

Járulékok összesen:

58 500

0

145.

Hajtó és kenőanyag

550 000

556 699

146.

Egyéb készletbeszerzés

200 000

350 545

147.

Üzemeltetési anyagok beszerzése:

750 000

907 244

148.

Karbantartás, kisjavítás

70 000

6 811

149.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

70 000

6 811

150.

ÁFA

221 400

246 790

151.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

221 400

246 790

152.

Más egyéb dologi kiadások

0

3

153.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

3

154.

Dologi kiadás összesen:

1 041 400

1 160 848

155.

Kormányzati funkció összesen:

1 599 900

1 160 848

156.

066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

157.

Karbantartó bére

3 912 000

3 912 000

158.

Törvény szerinti illetmények összesen:

3 912 000

3 912 000

159.

Cafeteria

156 250

156 250

160.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

161.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

162.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

163.

Megbízási díj közterület karbantartás

0

532 580

164.

Munkavégzésre irányuló további jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások összesen:

0

532 580

165.

Személyi juttatások összesen:

4 080 250

4 612 830

166.

Szocho

530 433

592 980

167.

Szocho (orvosi rendelő magánte.díj után)

1 820

2 465

168.

Kifizetői szja

23 438

23 438

169.

Kifizetői szja (orvosi rendelő magántel.díj után)

2 100

3 112

170.

Járulékok összesen:

557 791

621 995

171.

Vegyszer (gyomirtó)

10 000

0

172.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

10 000

0

173.

Hajtó- és kenőanyag

160 000

265 235

174.

Munka- és védőruha

39 370

0

175.

Tisztítószer

15 000

0

176.

Egyéb készletbeszerzés

200 000

384 400

177.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

414 370

649 635

178.

Informatikai hálózat kiépítése - Gyógyszertár

0

61 764

179.

Informatikai szolgáltatások összesen:

0

61 764

180.

Telefondíj orvosi rendelő

70 000

79 329

181.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen:

70 000

79 329

182.

Áramdíj - imaház R.egres

3 000

8 777

183.

Gázdíj

17 500

0

184.

Vízdíj - közkút R..egres

500

8 986

185.

Közüzemi díjak összesen:

21 000

17 763

186.

Karbantartás, kisjavítás

200 000

710 555

187.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

200 000

710 555

188.

Továbbszámlázott közüzemi díjak - Gyógyszertár

0

29 891

189.

Közvetített szolgáltatások áht-n kívülre összesen:

0

29 891

190.

Foglakozás egészségügyi ellátás

12 500

12 500

191.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

12 500

192.

Kéményvizsgálat, szemétszállítás

60 000

275 403

193.

Más egyéb szolgáltatások

50 000

112 400

194.

Illegális hulladék elszállítása

0

841 188

195.

Egyéb szolgáltatások összesen:

110 000

1 228 991

196.

ÁFA

222 715

722 616

197.

Továbbszámlázott áfa

0

7 813

198.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

222 715

730 429

199.

Más egyéb dologi kiadás

100 000

93 266

200.

Egyéb dologi kiadások összesen:

100 000

93 266

201.

Dologi kiadások összesen:

1 160 585

3 614 123

202.

Kormányzati funkció összesen:

5 798 626

8 848 948

203.

074031 Család és nővédelmi eü. gondozás

204.

Szocho - magántelefondíj

657

1 279

205.

Kifizetői adó - magántelefondíj

758

1 481

206.

Járulékok összesen:

1 415

2 760

207.

Irodaszer, nyomtatvány

6 000

0

208.

Tisztítószer

5 000

0

209.

Egyéb készletbeszerzés

10 000

0

210.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

21 000

0

211.

Áramdíj

0

91 053

212.

Közüzemi díjak összesen:

0

91 053

213.

Veszélyes hulladék elszállítása

5 000

0

214.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatás összesen:

5 000

0

215.

Biztosítás

0

19 921

216.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

19 921

217.

Áfa

7 020

0

218.

Műk.c.előzetesen felsz.áfa összesen:

7 020

0

219.

Áramdíj

345 000

456 480

220.

Gázdíj

114 000

181 917

221.

Vízdíj-, csatornadíj

2 400

7 304

222.

Szoftver átalánydíj - Stefánia védőnői program

101 520

101 520

223.

Internetdíj

39 900

55 398

224.

Telefondíj

25 272

35 079

225.

Biztosítási díjak

18 000

0

226.

Áfa

160 699

0

227.

Közvetített szolgáltatások áht-n belülre összesen:

806 791

837 698

228.

Áfa

0

23 996

229.

Továbbszámlázott áfa

0

204 498

230.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

0

228 494

231.

Dologi kiadások összeen:

839 811

1 177 166

232.

Kormányzati funkció összesen:

841 226

1 179 926

233.

081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

234.

Irodaszer, nyomtatvány

3 000

0

235.

Tisztítószer

15 000

22 548

236.

Egyéb készletbeszerzés

10 000

68 199

237.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

28 000

90 747

238.

Áramdíj

653 500

691 602

239.

Gázdíj

1 910 700

936 300

240.

Vízdíj, csatornadíj

40 400

75 172

241.

Közüzemi díjak összesen:

2 604 600

1 703 074

242.

Karbantartás kisjavítás

800 000

426 479

243.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

800 000

426 479

244.

Kéményvizsgálat

10 000

0

245.

Más egyéb szolgáltatás

10 000

0

246.

Egyéb szolgáltatások összesen:

20 000

0

247.

ÁFA

932 200

587 976

248.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

932 200

587 976

249.

Más egyéb dologi kiadás

1 000

0

250.

Egyéb dologi kiadások összesen:

1 000

0

251.

Dologi kiadás összesen:

4 385 800

2 808 276

252.

Kormányzati funkció összesen:

4 385 800

2 808 276

253.

082091 Közművelődési-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

254.

Kulturális szervező bére

4 124 160

4 124 160

255.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

4 124 160

4 124 160

256.

Cafeteria

156 250

156 250

257.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

258.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

259.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

260.

Személyi juttatások összesen:

4 292 410

4 292 410

261.

Szocho

558 013

558 009

262.

Kifizetői SZJA

23 438

23 438

263.

Járulékok összesen:

581 451

581 447

264.

Irodaszer, nyomtatvány

5 000

0

265.

Munka- és védőruha

23 622

0

266.

Tisztítószer

15 000

28 713

267.

Egyéb készletbeszerzés

10 000

62 342

268.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

53 622

91 055

269.

Internetdíj

0

108 094

270.

Informatikai szolgáltatások összesen:

0

108 094

271.

Áramdíj

282 900

105 775

272.

Gázdíj

954 000

901 911

273.

Víz- és csatornadíj

43 900

36 032

274.

Közüzemi díjak összesen:

1 280 800

1 043 718

275.

Foglalkozás-egészségügyi ellátás

12 500

12 500

276.

Továbbképzés, oktatás

50 000

0

277.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

62 500

12 500

278.

Karbantartás, kisjavítás

30 000

94 320

279.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

30 000

94 320

280.

Hulladékszállítás, kéményvizsgálat

11 000

10 244

281.

Másológép üzemeltetési díja

6 000

3 462

282.

Más egyéb szolgáltatás

300 000

767 669

283.

Egyéb szolgáltatások összesen:

317 000

781 375

284.

ÁFA

656 480

524 336

285.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

656 480

524 336

286.

Más egyéb dologi kiadás

700 000

782 808

287.

Egyéb dologi kiadások összesen:

700 000

782 808

288.

Dologi kiadás összesen:

3 100 402

3 438 206

289.

Kormányzati funkció összesen:

7 974 263

8 312 063

290.

084060 Érdekképviseleti, szakszervezeti tevékenységek támogatása

291.

KÖSZ közgyűlés részvételi díja

0

95 000

292.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

0

95 000

293.

Dologi kiadások összesen:

0

95 000

294.

TÖOSZ tagdíj

20 000

19 600

295.

LEADER tagdíj

57 000

58 800

296.

KÖSZ tagdíj

40 000

38 500

297.

Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek)

117 000

116 900

298.

Kormányzati funkció összesen:

117 000

211 900

299.

086020 Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése (ifiház, közösségi ház)

300.

Egyéb készletbeszerzés

0

151 459

301.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

0

151 459

302.

Áramdíj

372 300

162 082

303.

Gázdíj

528 600

46 924

304.

Vízdj

38 000

143 123

305.

Közüzemi díjak összesen:

938 900

352 129

306.

Karbantartás, kisjavítás

50 000

80 000

307.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

50 000

80 000

308.

Szennyvíz elszállítása

0

26 000

309.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

26 000

310.

ÁFA

267 000

140 063

311.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

267 000

140 063

312.

Más egyéb dologi kiadás

0

1

313.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

1

314.

Dologi kiadás összesen:

1 255 900

749 652

315.

Kormányzati funkció összesen:

1 255 900

749 652

316.

107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás

317.

Falugondnok bér

4 794 400

4 794 400

318.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

4 794 400

4 794 400

319.

Cafeteria

156 250

156 250

320.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

321.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

322.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

323.

Személyi juttatások összesen:

4 962 650

4 962 650

324.

Szociális hj. adó

645 145

645 145

325.

Kifizetői adó

23 438

23 438

326.

Járulékok összesen:

668 583

668 583

327.

Irodaszer, nyomtatvány

5 000

3 376

328.

Hajtó-, és kenőanyag

1 600 000

1 982 410

329.

Munka- és védőruha

39 370

0

330.

Egyéb készletbeszerzés

15 000

127 856

331.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

1 659 370

2 113 642

332.

Foglalkozás egészségügyi ellátás

12 500

12 500

333.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

12 500

334.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás

500 000

416 224

335.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

500 000

416 224

336.

Biztosítási díjak

219 924

270 213

337.

Takarítás, mosás, vegytisztítás

12 000

86 695

338.

Autómentés

0

102 000

339.

Más egyéb szolgáltatás

0

1 394

340.

Egyéb szolgáltatások összesen:

231 924

460 302

341.

Áfa

586 270

728 983

342.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

586 270

728 983

343.

Kötelező jellegű díjak (útdíj)

15 000

0

344.

Más egyéb dologi kiadás

0

5

345.

Egyéb dologi kiadás összesen:

15 000

5

346.

Dologi kiadások összesen:

3 005 064

3 731 656

347.

Kormányzati funkció összesen:

8 636 297

9 362 889

348.

107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások

349.

2024.évi szociális célú tüzelőanyag

0

897 000

350.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

0

897 000

351.

Tüzifa szállítási költsége

0

195 000

352.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

195 000

353.

Áfa

0

242 190

354.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

0

242 190

355.

Dologi kiadások összesen:

0

1 334 190

356.

Önkormányzati segélyek

3 297 487

4 873 252

357.

Egyéb nem intézményi ellátások összesen:

3 297 487

4 873 252

358.

Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen:

3 297 487

4 873 252

359.

Kormányzati funkció összesen:

3 297 487

6 207 442

360.

900070 Fejezeti és általános tartalék elszámolása

361.

Általános tartalék

100 000

100 000

362.

Céltartalék

100 000

100 000

363.

Tartalékok összesen:

200 000

200 000

364.

KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIAD.ÖSSZ:

61 344 557

63 322 543

365.

ebből

366.

Személyi juttatás összesen

19 695 910

22 255 220

367.

ezen belül:

368.

törvény szerinti illetmények, munkabérek

14 031 160

16 384 027

369.

béren kívüli juttatások

468 750

468 750

370.

foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

36 000

36 000

371.

választott tisztségviselők juttatásai

4 660 000

4 695 484

372.

egyéb külső személyi juttatások

0

138 379

373.

munkavégzésre irányuló további jogv. nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

500 000

532 580

374.

összesen

19 695 910

22 255 220

375.

Munkaadókat terhelő járulékok összesen:

2 093 997

2 358 977

376.

ezen belül:

377.

szociális hozzájárulási adó

2 015 035

2 270 053

378.

munkáltatót terhelő szja

78 962

88 924

379.

Dologi kiadások összesen

29 528 990

30 161 609

380.

ezen belül:

381.

szakmai anyagok beszerzése

10 000

11 527

382.

üzemeltetési anyagok beszerzése

3 571 644

5 261 052

383.

informatikai szolgáltatások igénybevétele

199 000

273 858

384.

egyéb kommunikációs szolgáltatások

263 000

276 476

385.

közüzemi díjak

10 085 370

7 990 139

386.

villamosenergia szolgáltatás

6 285 970

5 595 619

387.

gázeneergia szolgáltatás

3 600 800

2 065 208

388.

víz- és csatornaszolgáltatás

198 600

329 312

389.

bérleti és lízingdíjak

60 000

249 599

390.

karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

3 117 700

2 193 639

391.

közvetített szolgáltatások áht-n belülre

1 640 191

1 265 034

392.

közvetített szolgáltatások áht-n kívülre

902 200

497 197

393.

szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

357 500

380 450

394.

egyéb szolgáltatások

2 348 284

4 971 269

395.

kiküldetések kiadásai

657 000

657 000

396.

reklám, propaganda

22 000

11 000

397.

működési célú előzetesen felszámított áfa

5 339 101

5 125 337

398.

egyéb dologi kiadások

956 000

998 032

399.

29 528 990

30 161 609

400.

Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen:

3 297 487

4 873 252

401.

ezen belül:

402.

egyéb nem intézményi ellátások

3 297 487

4 873 252

403.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre elkülönített állami pénzalapnak

0

14 207

404.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre társulásnak

6 193 903

1 445 737

405.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre helyi önk-nak

217 270

229 487

406.

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre egyéb nonprofit szervnek

117 000

116 900

407.

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak

0

1 667 154

408.

Általános tartalék

100 000

100 000

409.

Céltartalék

100 000

100 000

410.

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

411.

KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEI

412.

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

55 434 584

55 434 584

413.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

4 684 222

4 684 222

414.

Településüzemeltetés - közvilágítás támogatása

6 590 000

6 590 000

415.

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

484 418

484 418

416.

Településüzemeltetés - közutak támogatása

1 385 200

1 385 200

417.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

8 056 041

8 056 041

418.

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

37 351

37 351

419.

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

1 957 827

1 957 827

420.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása

78 629 643

78 629 643

421.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása

6 967 721

6 967 721

422.

Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

6 047 200

6 047 200

423.

Szociális ágazati pótlék támogatása

0

555 961

424.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

13 014 921

13 570 882

425.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2 270 000

426.

Kulturális feladatok bérjellegű támogatása

0

1 556 381

427.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

3 826 381

428.

Önkormányzatok működési támogatásai összesen:

93 914 564

96 026 906

429.

2. ÖNKÉNT VÁLLALT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

430.

B

C

D

431.

Megnevezés

eredeti ei.

eredeti ei.

432.

042120 Mezőgazdasági támogatások

433.

VP6-7.2.1.1-21 Külterületi helyi közutak fejlesztése - 0159/1 hrsz. Külterületi út felújítása pályázat

434.

Projekt előkészítés

1 270 000

0

435.

Kötelező nyilvánosság ellátása

260 350

0

436.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

1 530 350

0

437.

Áfa

0

0

438.

Műk.c.előzetesen felsz.áfa összesen:

0

0

439.

Dologi kiadások összesen:

1 530 350

0

440.

Projekt összesen:

1 530 350

0

441.

Kormányzati funkció összesen:

1 530 350

0

442.

062020 Településfejlesztései projektek és támogatásuk

443.

TOP_PLUSZ Élhető település kialakítása pályázat

444.

Műszaki ellenőrzés

400 000

400 000

445.

Kültéri eszközök üzemben helyezést megelőző műszaki vizsgálata

0

290 000

446.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

400 000

690 000

447.

Kiszállási díj

0

30 000

448.

Egyéb szolgáltatások

0

30 000

449.

Áfa

108 000

194 400

450.

Műk.c.előzetesen felsz.áfa összesen:

108 000

194 400

451.

Dologi kiadások összesen:

508 000

914 400

452.

Projekt összesen:

508 000

914 400

453.

TOP_PLUSZ Önkormányzati épületek (óvoda) energetikai korszerűsítése pályázat

454.

Szemléletformálás

486 746

0

455.

Rehabilitációs szakmérnöki nyilatkozat, energetikai tanusítvány kiállítása

0

236 220

456.

Marketing, kommunikáció

0

160 000

457.

Képzés

0

124 542

458.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

486 746

520 762

459.

Áfa

131 422

97 406

460.

Műk.c.előzetesen felsz.áfa összesen:

131 422

97 406

461.

Dologi kiadások összesen:

618 168

618 168

462.

Projekt összesen:

618 168

618 168

463.

VP6-7.2.1.1-21 Külterületi helyi közutak fejlesztése - 0159/1 hrsz. Külterületi út felújítása pályázat

464.

Projekt előkészítés

0

1 060 000

465.

Kötelező nyilvánosság ellátása

0

208 000

466.

FAKSZ szakvélemény

0

25 000

467.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

0

1 293 000

468.

Áfa

0

342 360

469.

Műk.c.előzetesen felsz.áfa összesen:

0

342 360

470.

Dologi kiadások összesen:

0

1 635 360

471.

Projekt összesen:

0

1 635 360

472.

Kormányzati funkció összesen:

1 126 168

3 167 928

473.

084031 Civil szervezetek működési támogatása

474.

Civil szervezetek támogatása

0

50 000

475.

Egyéb működési célú támogatás áht-n kívülre civil szervezeteknek

0

50 000

476.

Kormányzati funkció összesen:

0

50 000

477.

082091 Közművelődési-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

478.

Szülőföldem-Somogyország program

0

0

479.

Személyszállítás

0

105 000

480.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

105 000

481.

Áfa

0

60 133

482.

Műk.c.előzetesen felsz.áfa összesen:

0

60 133

483.

Belépőjegyek

0

117 717

484.

Egyéb dologi kiadások összesen:

0

117 717

485.

Dologi kiadások összesen:

0

282 850

486.

Projekt összesen:

0

282 850

487.

Kormányzati funkció összesen:

0

282 850

488.

ÖNKÉNT VÁLLALT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI

2 656 518

3 500 778

489.

3. KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÖSSZESEN:

64 001 075

66 823 321

1. Kötelező önkormányzati feladatok

13. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat beruházási előirányzatai célonként

A

B

C

D

S.sz.

Beruházási cél megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

1.

Kávéfőző - önkormányzat

129 990

129 990

2.

Orvosi eszközök - Rácegres orvosi rendelő

110 400

0

3.

Sövényvágó

0

8 298

4.

Vetítővászon - kultúrház

0

34 290

5.

Kis hűtő - orvosi rendelő

0

75 000

6.

Airfryer - önkormányzat

0

26 990

7.

Tabletek képviselőknek

0

115 107

8.

Lézernyomtató - polgármesteri iroda

0

103 611

9.

Akkus fúró-csavarozó

0

20 998

10.

ÖSSZESEN

240 390

514 284

14. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat felújítási előirányzatai célonként

A

B

C

D

S.sz.

Felújítási cél megnevezése

eredeti ei.

módosított ei.

1.

0159/1 hrsz.út fejújítása - VP6-7.2.1.1-21 Külterületi helyi közutak fejlesztése pályázat

51 515 521

51 344 500

2.

Ravatalozó tetőfelújítás- Rácegres

0

1 184 655

3.

ÖSSZESEN

51 515 521

52 529 155

15. melléklet a 2/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Előirányzat - felhasználási terv

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

Sor-szám

Megnevezés

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

szeptember

október

november

december

összesen

1.

Önkormányzatok működési támogatása

8 088 919

8 088 919

8 088 919

8 088 919

8 088 920

8 088 920

8 088 920

8 088 920

8 088 920

8 088 920

8 088 920

8 088 920

97 067 036

2.

Működési célú támogatások áht-n belülről

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

867 642

10 411 704

3.

Közhatalmi bevételek

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 404

2 223 405

2 223 405

2 223 405

26 680 851

4.

Működési bevételek

999 910

999 910

999 910

999 910

999 910

999 910

999 910

999 910

999 911

999 911

999 911

999 911

11 998 924

5.

Működési célú átvett pénzeszközök

33 526

33 526

33 526

33 526

33 526

33 526

33 527

33 527

33 527

33 527

33 527

33 527

402 318

6.

Működési költségvetési bevételek összesen (1+2+3+4+5)

12 213 401

12 213 401

12 213 401

12 213 401

12 213 402

12 213 402

12 213 403

12 213 403

12 213 404

12 213 405

12 213 405

12 213 405

146 560 833

7.

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

0

5 000 000

0

0

0

0

0

0

0

0

54 018 891

59 018 891

8.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10.

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen (7+8+9)

0

0

5 000 000

0

0

0

0

0

0

0

0

54 018 891

59 018 891

11.

Költségvetési bevételek összesen (6+10)

12 213 401

12 213 401

17 213 401

12 213 401

12 213 402

12 213 402

12 213 403

12 213 403

12 213 404

12 213 405

12 213 405

66 232 296

205 579 724

12.

Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

13.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

14.

Maradvány igénybevétele

25 369 301

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

25 369 301

15.

Áht-n belüli megelőlegezés

125 431

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

3 713 874

3 839 305

16.

Finanszírozás bevételek összesen (12+13+14+15)

25 494 732

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

3 713 874

29 208 606

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11+16)

37 708 133

12 213 401

17 213 401

12 213 401

12 213 402

12 213 402

12 213 403

12 213 403

12 213 404

12 213 405

12 213 405

69 946 170

234 788 330

18.

Személyi juttatások

1 854 601

1 854 601

1 854 601

1 854 601

1 854 602

1 854 602

1 854 602

1 854 602

1 854 602

1 854 602

1 854 602

1 854 602

22 255 220

19.

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó

196 581

196 581

196 581

196 581

196 581

196 581

196 581

196 582

196 582

196 582

196 582

196 582

2 358 977

20.

Dologi kiadások

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 032

2 801 033

2 801 033

2 801 033

33 612 387

21.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

406 104

406 104

406 104

406 104

406 104

406 104

406 104

406 104

406 105

406 105

406 105

406 105

4 873 252

22.

Egyéb működési célú kiadások

310 290

310 290

310 290

310 290

310 290

310 290

310 290

310 291

310 291

310 291

310 291

310 291

3 723 485

23.

Működési költségvetési kiadások összesen (18+19+20+21+22)

5 568 608

5 568 608

5 568 608

5 568 608

5 568 609

5 568 609

5 568 609

5 568 611

5 568 612

5 568 613

5 568 613

5 568 613

66 823 321

24.

Beruházások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

514 284

514 284

25.

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

52 529 155

52 529 155

26.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

5 000 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

5 000 000

27.

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen (24+25+26)

5 000 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

53 043 439

58 043 439

28.

Költségvetési kiadások összesen (23+27)

10 568 608

5 568 608

5 568 608

5 568 608

5 568 609

5 568 609

5 568 609

5 568 611

5 568 612

5 568 613

5 568 613

58 612 052

124 866 760

29.

Irányító szervi támogatás folyósítás

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 789

5 250 789

5 250 789

5 250 789

63 009 460

30.

Áht-nbelüli megelőlegezések visszafizetése

3 652 853

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

324 518

3 977 371

31.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

42 934 739

42 934 739

32.

Finanszírozási kiadások összesen (29+30+31)

8 903 641

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 788

5 250 789

5 250 789

5 250 789

48 510 046

109 921 570

33.

KIADÁSOK ÖSSZESEN (28+32)

19 472 249

10 819 396

10 819 396

10 819 396

10 819 397

10 819 397

10 819 397

10 819 399

10 819 401

10 819 402

10 819 402

107 122 098

234 788 330