Teleki Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 31

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Általános indokolás

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 157. § b) bekezdése alapján, a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv éves költségvetési beszámolót készít.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 87. § -a szerint, a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, valamint az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (zárszámadás) kell készíteni.

Az Áht. 91. § (1) bekezdése szerint, a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletmódosítása értelmében, a Korm. rendelet 11. § (2a) bekezdése alapján, a helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetője a belső kontrollrendszer működéséről szóló nyilatkozatot az éves költségvetési beszámolóval együtt küldi meg az irányító szerv vezetőjének. A vezetői nyilatkozatot a polgármester a zárszámadási rendelet tervezetével együtt terjeszti a képviselő-testület elé.

Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

Teleki Község Önkormányzata a gazdálkodás tervezése, majd végrehajtása során kiemelten fontos feladatának tekintette a kötelező önkormányzati feladatok ellátását.

Teleki Község Önkormányzatának 2020. évi gazdálkodása eredményesnek értékelhető, hiszen az önkormányzat a számára törvényben előírt kötelező feladatait ellátta, fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudta, így a tervezett hitelfelvételre sem volt szükség.

A feladatok ellátásához 48 523 ezer Ft bevételi és kiadási előirányzattal elfogadott költségvetés biztosította a forrásokat. Az előirányzatok évközi végső módosításának következtében a bevételi-kiadási főösszeg 67 581 ezer Ft-ra változott.

Az előirányzatok teljesítése az éves gazdálkodás során a következőképpen alakult:

Bevételek alakulása

A teljesített önkormányzati költségvetési bevételek összege 62 082 ezer Ft. Ezen belül az önkormányzat működési költségvetésének bevétele 41 537 ezer Ft.

A finanszírozási bevételek összege 6 837 ezer Ft-ban teljesült, melyből 5 957 ezer Ft az előző évi maradvány, 880 ezer Ft az államháztartáson belüli megelőlegezés összege.

A felhalmozási célú költségvetési bevételek összege 20 545 ezer Ft-ban teljesült, melyből 3 452 ezer Ft az EU-s forrásból finanszírozott Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben Balatonföldvár és térségében. A település sikeresen pályázott a Magyar Falu Program pályázaton, melynek keretében 7 988 ezer Ft-ot nyert traktor beszerzésére, valamint 9 105 ezer Ft-ot a szolgálati lakás felújítására.

A központi forrásból származó bevételek teljesítési adata 26 228 ezer Ft.

A közhatalmi bevételek összege 8 258 ezer Ft-ban teljesült.

Az adóbevételek a következő táblázatban foglaltak szerint teljesültek:

ezerFt

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

Építményadó

1 550

2 070

1 740

Kommunális adó

255

355

298

Telekadó

320

450

434

Iparűzési adó

4 000

4 000

5576

Összesen:

6 125

6 875

8 048

Kiadások alakulása

A költségvetési kiadások teljesítési adata 49 889 ezer Ft, ezen belül 41 630 ezer Ft a működési célú, 8 259 ezer Ft a felhalmozási célú kiadások teljesítése. A Magyar Falu Program pályázat keretében megvalósult a traktor beszerzése.

A finanszírozási kiadások összege 941 ezer Ft-ban teljesült, mely az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése.

A működtetésre fordított kiadások összege magában foglalja a kormányzati funkciók szerinti működési célú kiadásokon túl a működési célú pénzeszközátadásokat is (6 854 ezer Ft).

Maradvány

Az önkormányzat 2020. évi maradványa 18 089 ezer Ft, december 31-i pénzkészlete 18 809 ezer Ft volt.

Vagyon alakulása

A vagyon alakulásának főbb adatai: a mérleg főösszege a 2019. évben 475 316 ezer Ft a 2020. évben pedig 481 078 ezer Ft.

A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök nettó értéke 2020. évben 448 828 ezer Ft volt.

Értékpapír és hitelműveletek

Az önkormányzat 2020. december 31.-i állapot szerinti hitelállománya 0 Ft volt.

Egyéb megállapítások

Az önkormányzatnak kiemelt figyelmet kell fordítania az előirányzatok szerinti gazdálkodásra, mind a működés, mind a fejlesztések terén.

Összefoglalva megállapítható, hogy Teleki Község Önkormányzatának 2020. évi gazdálkodása eredményesnek értékelhető, hiszen az önkormányzat a számára törvényben előírt kötelező feladatait ellátta, fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudta, fejlesztés megvalósítására is sor került.