Som Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (V.27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 28

Som Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Som Község Önkormányzatának Polgármestere figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) kormányrendeletben kihirdetett veszélyhelyzetre, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvényben, a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának újbóli meghosszabbításáról szóló 271/2021. (V. 21.) korm.rendeletben foglaltakra, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésére - amely szerint a képviselő-testület feladat- és hatáskörét veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja – az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Som Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) képviselő-testületének hatáskörében eljáró polgármester a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást

  • a) 67 797 754 forint költségvetési bevétellel,
  • b) 297 080 092 forint költségvetési kiadással,
  • c) -229 283 092 forint költségvetési maradvánnyal

hagyja jóvá.

2. § Az Önkormányzat képviselő-testületének hatáskörében eljáró polgármester az Önkormányzat

  • a) mérlegszerűen bemutatott kiadásait, bevételeit önkormányzati szinten, valamint a bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a rendelet 1. mellékletében,
  • b) működési bevételeinek és kiadásainak, valamint a tőkejellegű bevételeinek és kiadásainak mérlegét a rendelet 2. mellékletében,
  • c) beruházási és felújítási kiadásait a rendelet 3. és 4. mellékleteiben,
  • d) az Európai uniós támogatással megvalósuló programok és projektek valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulás pénzügyi elszámolását a rendelet 5. mellékletében,
  • e) 2020. évi zárszámadásának pénzügyi mérlegét a rendelet 6. mellékletében
  • f) költségvetési szerveinek maradványát és annak felhasználását a rendelet 7. mellékletében
  • g) pénzügyi mérlegét a rendelet 8. mellékletében,
  • h) többéves kihatással járó döntéseiből származó kötelezettségeit a rendelet 9. mellékletében,
  • i) által nyújtott hitelek és kölcsönök alakulását, lejárat és eszközök szerinti bontásban a rendelet 10. mellékletében,
  • j) adósságállományának alakulását lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban a rendelet 11. mellékletében,
  • k) által adott közvetett támogatásokat (kedvezmények) a rendelet 12. mellékletében,
  • l) kimutatását a 2020. évi céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról a rendelet 13. mellékletében,
  • m) vagyonkimutatásátt a rendelet 14. mellékletében,
  • n) tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulását a rendelet 15. mellékletében,
  • o) pénzeszközei változásának levezetését a rendelet 16. mellékletében

foglaltaknak megfelelően fogadja el.

3. § (1) A polgármester felkéri az önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési maradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel.

(2) Az önkormányzat jegyzője és a költségvetési szerv vezetője a költségvetési maradványnak a 2020. évi előirányzatokon történő átvezetéséről gondoskodni kötelesek.

4. § Ez a rendelet 2021. május 28-án lép hatályba.

5. § Ez a rendelet az önkormányzat 2020.évi költségvetésről szóló 5/2020. (II. 23.) önkormányzati rendelet hatály vesztésével egyidejűleg veszíti hatályát.

1. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: mérlegek

1. Pénzügyi mérleg

1.1. Bevételek

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2020. évi

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

13 615 603

23 544 844

23 544 844

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

7 986 331

7 986 331

7 986 331

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

3 829 272

8 211 065

8 188 773

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

1 800 000

2 079 998

2 102 290

1.5.

Működési célú központosított előirányzatok és kiegészítő támogatások

5 267 450

5 267 450

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

9 604 000

6 547 000

3 022 663

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

9 604 000

6 547 000

3 022 663

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

10 706 000

12 527 002

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

10 706 000

12 527 002

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.)

20 400 000

29 500 000

26 662 312

4.1.

Vagyoni típusú adók

10 800 000

10 800 000

7 094 013

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

7 600 000

18 600 000

18 959 878

4.5.

Gépjárműadó

1 900 000

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

100 000

100 000

608 421

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

1 842 000

1 842 000

1 406 866

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

270 000

270 000

235 100

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

242 000

242 000

174 732

5.4.

Tulajdonosi bevételek

1 063 000

1 063 000

615 180

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

266 000

266 000

125 962

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

1 000

1 000

3 718

5.9.

Biztosítók által fizetett kártérítés

227 840

5.10.

Egyéb működési bevételek

24 334

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

592 000

592 000

611 067

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

592 000

592 000

611 067

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

23 000

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

23 000

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

46 053 603

72 731 844

67 797 754

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

55 000 000

55 000 000

54 415 088

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

55 000 000

55 000 000

54 415 088

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

211 245 516

212 231 115

212 231 115

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

211 245 516

212 231 115

212 231 115

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

1 160 270

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

1 160 270

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Lejötött betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

266 245 516

267 231 115

267 806 473

17.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

312 299 119

339 962 959

335 604 227

1.2. Kiadások

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2020. évi

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

108 429 000

115 431 855

105 017 438

1.1.

Személyi juttatások

17 935 000

18 336 000

13 693 714

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 599 000

2 650 000

1 940 512

1.3.

Dologi kiadások

70 236 000

72 855 900

67 901 982

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 687 000

3 678 000

3 667 000

1.5

Egyéb működési célú kiadások

13 972 000

17 911 955

17 814 230

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

13 160 000

13 446 955

13 350 130

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

600 000

4 255 000

4 254 400

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

196 456 000

210 295 000

192 063 408

2.1.

Beruházások

196 456 000

204 900 000

190 993 433

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

5 395 000

1 069 975

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

6 869 495

12 969 480

3.1.

Általános tartalék

6 869 495

12 969 480

0

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

311 754 495

338 696 335

297 080 846

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

544 624

544 624

544 624

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

544 624

544 624

544 624

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Pénzügyi lízing kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

544 624

544 624

544 624

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

312 299 119

339 240 959

297 625 470

1.3. Költségvetési, finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-)

-265 700 892

-265 964 491

-229 283 092

2.

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-)

265 700 892

266 686 491

267 261 849

2. Kötelező feladatok mérlege

2.1. Bevételek

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

227 840

5.10.

Egyéb működési bevételek

24 334

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

212 000

212 000

211 067

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

212 000

212 000

211 067

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

23 000

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

23 000

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

45 673 603

72 351 844

67 397 754

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

55 000 000

55 000 000

54 415 088

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

55 000 000

55 000 000

54 415 088

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

211 245 516

212 231 115

212 231 115

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

211 245 516

212 231 115

212 231 115

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

1 160 270

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

1 160 270

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Lejötött betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

266 245 516

267 231 115

267 806 473

17.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

311 919 119

339 582 959

335 204 227

2.2. Kiadások

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2020. évi

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

105 879 000

113 907 855

104 448 888

1.1.

Személyi juttatások

17 685 000

18 086 000

13 610 247

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 599 000

2 650 000

1 940 512

1.3.

Dologi kiadások

68 636 000

71 830 900

67 665 899

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 687 000

3 678 000

3 667 000

1.5

Egyéb működési célú kiadások

13 272 000

17 662 955

17 565 230

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

13 060 000

13 346 955

13 250 130

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

4 106 000

4 105 400

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

196 456 000

210 295 000

192 063 408

2.1.

Beruházások

196 456 000

204 900 000

190 993 433

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

5 395 000

1 069 975

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

6 869 495

12 969 480

3.1.

Általános tartalék

6 869 495

12 969 480

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

309 204 495

337 172 335

296 512 296

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

544 624

544 624

544 624

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

544 624

544 624

544 624

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Pénzügyi lízing kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

544 624

544 624

544 624

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

309 749 119

337 716 959

297 056 920

2.3. Költségvetési, finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-)

45 673 603

-264 820 491

-229 114 542

2.

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-)

265 700 892

266 686 491

267 261 849

3. Önként vállalat feladatok mérlege

3.1. Bevételek

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2020. évi

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

1.5.

Működési célú központosított előirányzatok és kiegészítő támogatások

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.)

4.1.

Építményadó

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

4.5.

Talajterhelési díj

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

5.4.

Tulajdonosi bevételek

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Egyéb működési bevételek

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

380 000

380 000

400 000

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

380 000

380 000

400 000

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

380 000

380 000

400 000

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Lejötött betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

17.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

380 000

380 000

400 000

3.2. Kiadások

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2020. évi

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

2 550 000

1 524 000

568 550

1.1.

Személyi juttatások

250 000

250 000

83 467

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1.3.

Dologi kiadások

1 600 000

1 025 000

236 083

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások

700 000

249 000

249 000

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

100 000

100 000

100 000

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

600 000

149 000

149 000

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

2.1.

Beruházások

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

3.1.

Általános tartalék

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

2 550 000

1 524 000

568 550

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Pénzügyi lízing kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

2 550 000

1 524 000

568 550

3.3. Költségvetési, finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-)

-2 170 000

-1 144 000

-168 550

2.

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-)

4. Államigazgatási feladatok mérlege

4.1. Bevételek

4.2. Kiadások

4.3. Költségvetési, finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-)

2.

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-)

2. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások

1. Működési célú bevételek és kiadások (önkormányzati szinten)

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Önkormányzatok működési támogatásai

13 615 603

23 544 844

23 544 844

Személyi juttatások

17 935 000

18 336 000

13 693 714

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

9 604 000

6 547 000

3 022 663

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 599 000

2 650 000

1 940 512

3.

2.-ból EU-s támogatás

Dologi kiadások

70 236 000

72 855 900

67 641 528

4.

Közhatalmi bevételek

20 400 000

29 500 000

26 662 312

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 687 000

3 678 000

3 667 000

5.

Működési célú átvett pénzeszközök

592 000

592 000

611 067

a) születési támogatás

200 000

150 000

150 000

6.

5.-ből EU-s támogatás

b) óvodáztatási támogatás

750 000

500 000

500 000

7.

Egyéb működési bevételek

1 842 000

1 842 000

1 406 866

c) iskolakezdési támogatás

1 260 000

1 260 000

1 260 000

8.

d) eseti támogatás

400 000

283 000

283 000

e) temetési támogatás

120 000

120 000

40 000

f) krízistámogatás

1 851 000

1 430 000

1 430 000

g) rendszeres lakásfenntartási támogatás

474 000

794 000

607 000

h) időskorúak támogatása

2 587 000

2 808 000

2 750 000

i) köztemetés

300 000

300 000

278 740

9.

k) fiatalok életkezdési támogatása

30 000

30 000

30 000

l) Szociális célú tüzifa

262 000

260 454

10.

11.

Egyéb működési célú kiadások

13 972 000

17 911 955

17 814 230

12.

Tartalékok

6 869 495

12 969 480

13.

Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+7.+…+12.)

46 053 603

62 025 844

55 247 752

Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.)

115 298 495

128 401 335

105 017 438

14.

Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. )

211 245 516

212 231 115

213 391 385

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

15.

Költségvetési maradvány igénybevétele

211 245 516

212 231 115

212 231 115

Likviditási célú hitelek törlesztése

16.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

17.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

18.

Egyéb belső finanszírozási bevételek

1 160 270

Kölcsön törlesztése

19.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.)

Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

20.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Betét elhelyezése

21.

Értékpapírok bevételei

ÁHB megelőlegezés visszafizetése

544 624

544 624

544 624

22.

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.)

211 245 516

212 231 115

213 391 385

Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+21.)

544 624

544 624

544 624

23.

BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+22.)

257 299 119

274 256 959

268 639 137

KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+22.)

115 843 119

128 945 959

105 562 062

24.

Költségvetési hiány:

69 244 892

66 375 491

49 769 686

Költségvetési többlet:

-

-

-

25.

Bruttó hiány:

-

-

-

Bruttó többlet:

141 456 000

145 311 000

163 077 075

2. Felhalmozási célú bevételek és kiadások (önkormányzati szinten)

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

10 706 000

12 527 002

Beruházások

196 456 000

204 900 000

190 993 433

2.

1.-ből EU-s támogatás

1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

3.

Felhalmozási bevételek

Felújítások

5 395 000

1 069 975

4.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

23 000

3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

5.

4.-ből EU-s támogatás (közvetlen)

Egyéb felhalmozási kiadások

6.

Egyéb felhalmozási célú bevételek

7.

8.

9.

10.

11.

Tartalékok

12.

Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.)

10 706 000

12 550 002

Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.)

196 456 000

210 295 000

192 063 408

13.

Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18)

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

14.

Költségvetési maradvány igénybevétele

Hitelek törlesztése

15.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

16.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

17.

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

18.

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

19.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 )

55 000 000

55 000 000

54 415 088

Betét elhelyezése

20.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

55 000 000

55 000 000

54 415 088

Pénzügyi lízing kiadásai

21.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

22.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

23.

Értékpapírok kibocsátása

24.

Egyéb külső finanszírozási bevételek

25.

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.)

55 000 000

55 000 000

54 415 088

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen (13.+...+24.)

26.

BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25)

55 000 000

65 706 000

66 965 090

KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25)

196 456 000

210 295 000

192 063 408

27.

Költségvetési hiány:

196 456 000

199 589 000

179 513 406

Költségvetési többlet:

-

-

-

28.

Bruttó hiány:

141 456 000

144 589 000

125 098 318

Bruttó többlet:

-

-

-

3. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2019. XII.31-ig

2020 évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Összes teljesítés 2020. dec. 31-ig

A

B

C

D

E

F

G

G=(D+F)

Ságvár és Som község fenntartható települési közlekedésfejlesztése TOP-3.1.1-15-So1-2016-00003 (fizetendő áfát is tartalmazza)

200 443 000

2017

3 192 062

186 016 000

186 016 000

186 015 096

189 207 158

Magyar Falu program - közösségi tér ki/átalkítása

9 996 000

2020

9 996 000

180 000

180 000

Magyar Falu program - temetői infrastruktúra fejlesztése

2 500 000

2020

2 500 000

Ady Endre utca gázbekötés

770 000

2020

770 000

770 000

770 000

770 000

Sportpálya építés

770 000

2020

770 000

842 000

840 994

840 994

Melegítő konyha vízvezeték, burkolás és bútorok

500 000

2020

500 000

487 000

215 251

215 251

Leitert dombormű

2 000 000

2020

2 000 000

2 000 000

2 000 000

2 000 000

Leitert tárgyaló felújítás

400 000

2020

400 000

Eső beálló 2 db buszmegállókhoz

600 000

2020

600 000

700 000

82 480

82 480

Eső beálló térkövezések

700 000

2020

700 000

350 000

Asztali tenisz

150 000

2020

150 000

Ady 32. nyílászáró csere + 2 db ajtó

1 000 000

2020

1 000 000

020/1 hrsz-ú föld munka és terület rendezés, kerítés építés

800 000

2020

800 000

200 000

Térfigyelőkamera rendszer bővítés

250 000

2020

250 000

Kisértékű tárgyi eszköz

728 000

2020

728 000

719 704

719 704

Könyvtár

50 000

2020

50 000

49 258

49 258

Temető KÁPTALAN licence díja

121 000

2020

121 000

120 650

120 650

Ingatlan vásárlás

140 000

2020

140 000

ÖSSZESEN:

221 918 000

3 192 062

204 900 000

190 993 433

194 185 495

4. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: felújítási kiadások előirányzata felújításonként

Felújítás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2019. XII.31-ig

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Összes teljesítés 2020. dec. 31-ig

Sorszám

B

C

D

E

F

G

H

I=(D+F)

A

Járda szegély csere 250 m-en (Lilaakác, Kisvadász köz)

2 500 000

2020

2 500 000

1.

Vis Maior 2020

1 015 000

2020

1 015 000

541 020

541 020

2.

Temetőhöz vezető út alatti csapadékvíz elvezető rendszer felújítási munkái

530 000

2020

530 000

528 955

528 955

3.

Ady Endre utcai járda felújítási munka, Táncsics köz és Ady u. 7.

3 009 000

2020

3 009 000

4.

Ady Endre utcai buszöböl (járda) felújítási munka

841 000

2020

841 000

5.

ÖSSZESEN:

7 895 000

0

2 500 000

5 395 000

1 069 975

1 069 975

6.

5. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások

1. EU-s projekt neve, azonosítója: Ságvár és Som község fenntartható települési közlekedésfejlesztése TOP-3.1.1-15-SO1-2016-00003

Források

Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Évenkénti üteme

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Összes bevétel,
kiadás

2020. előtt

2020. évi

2020. után

2020. előtt

2020. évi

Összesen

Teljesítés %-a 2020. XII. 31-ig

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L=(J+K)

M=(L/C)

Saját erő

- saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

200 000 000

188 000 000

0

0

200 443 000

188 443 000

3 191 862

188 443 000

191 634 862

101,90

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Források összesen:

200 000 000

188 000 000

200 443 000

188 443 000

3 191 862

188 443 000

191 634 862

101,90

Kiadások, költségek

Személyi jellegű

Beruházások, beszerzések

200 000 000

188 000 000

0

0

200 443 000

188 443 000

3 191 862

188 443 000

191 634 862

101,90

Szolgáltatások igénybe vétele

Adminisztratív költségek

Kiadások összesen:

200 000 000

188 000 000

0

0

200 443 000

188 443 000

0

0

3 191 862

188 443 000

191 634 862

101,90

2. Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás 2020. évi előirányzata és teljesítése

Támogatott neve

Eredeti ei.

Módosított ei.

Teljesítés

-

Összesen:

0

0

0

6. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: a zárszámadás pénzügyi mérlege

1. Összes bevétel és kiadás

Száma

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

13 615 603

23 544 844

23 544 844

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

7 986 331

7 986 331

7 986 331

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

3 829 272

8 211 065

8 188 773

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

1 800 000

2 079 998

2 102 290

1.5.

Működési célú központosított előirányzatok és kiegészítő támogatások

5 267 450

5 267 450

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

9 604 000

6 547 000

3 022 663

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

9 604 000

6 547 000

3 022 663

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

10 706 000

12 527 002

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

10 706 000

12 527 002

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.)

20 400 000

29 500 000

26 662 312

4.1.

Építményadó

10 800 000

10 800 000

7 094 013

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

7 600 000

18 600 000

18 959 878

4.5.

Talajterhelési díj

1 900 000

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

100 000

100 000

608 421

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

1 842 000

1 842 000

1 406 866

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

270 000

270 000

235 100

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

242 000

242 000

174 732

5.4.

Tulajdonosi bevételek

1 063 000

1 063 000

615 180

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

266 000

266 000

125 962

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

1 000

1 000

3 718

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

227 840

5.10.

Egyéb működési bevételek

24 334

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

592 000

592 000

611 067

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

592 000

592 000

611 067

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

23 000

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

23 000

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

46 053 603

72 731 844

67 797 754

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

55 000 000

55 000 000

54 415 088

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

55 000 000

55 000 000

54 415 088

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

211 245 516

212 231 115

212 231 115

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

211 245 516

212 231 115

212 231 115

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

1 160 270

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

1 160 270

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Lejötött betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

266 245 516

267 231 115

267 806 473

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

312 299 119

339 962 959

335 604 227

Kiadások

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

108 429 000

115 431 855

105 017 438

1.1.

Személyi juttatások

17 935 000

18 336 000

13 693 714

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 599 000

2 650 000

1 940 512

1.3.

Dologi kiadások

70 236 000

72 855 900

67 901 982

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

3 687 000

3 678 000

3 667 000

1.5

Egyéb működési célú kiadások

13 972 000

17 911 955

17 814 230

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

13 160 000

13 446 955

13 350 130

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

600 000

4 255 000

4 254 400

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

196 456 000

210 295 000

192 063 408

2.1.

Beruházások

196 456 000

204 900 000

190 993 433

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

5 395 000

1 069 975

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

6 869 495

12 969 480

3.1.

Általános tartalék

6 869 495

12 969 480

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

311 754 495

338 696 335

297 080 846

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1.+…+5.3.)

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.)

544 624

544 624

544 624

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

544 624

544 624

544 624

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Irányító szervi támogatás folyósítása (intézményfinanszírozás)

7.4.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.5.

Pénzügyi lízing kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (8.1. + … + 8.4.)

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

544 624

544 624

544 624

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

544 624

544 624

544 624

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

312 299 119

339 240 959

297 625 470

Éves tényleges állományi létszám (fő)

1

1

1

Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő)

6

6

4

2. Kötelező feladatok

67 186 687

334 993 160

3. Önként vállalt feladatok

4. Államigazgatási feladatok

7. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: költségvetési szerv maradványának felhasználása

Sor-szám

Költségvetési szerv neve

Költségvetési maradvány összege

Elvonás
(-)

Intézményt megillető maradvány

Jóváhagyott

Jóváhagyott-ból működési

Jóváhagyott-ból felhalmozási

A

B

C

D

E=(C-D)

F

G

1.

Som Község Önkormányzata

212 231 115

212 231 115

54 298 130

157 932 985

Összesen:

212 231 115

0

212 231 115

54 298 130

157 932 985

8. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: az önkormányzat pénzügyi mérlege

1. Bevételek

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2019. évi tény

2020. évi

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

E

F

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

36 155 194

23 544 844

23 544 844

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

16 890 776

7 986 331

7 986 331

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

8 227 360

8 211 065

8 188 773

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

1 800 000

2 079 998

2 102 290

1.5.

Működési célú központosított előirányzatok és kiegészítő támogatások

8 798 158

5 267 450

5 267 450

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

438 900

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

7 304 588

6 547 000

3 022 663

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

7 304 588

6 547 000

3 022 663

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

457 580

10 706 000

12 527 002

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

457 580

10 706 000

12 527 002

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.)

29 277 059

29 500 000

26 662 312

4.1.

Vagyoni típusú adó

10 888 170

10 800 000

7 094 013

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

15 675 983

18 600 000

18 959 878

4.5.

Gépjárműadó

1 933 439

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

779 467

100 000

608 421

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

2 745 714

1 842 000

1 406 866

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

299 000

270 000

235 100

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

208 276

242 000

174 732

5.4.

Tulajdonosi bevételek

1 069 535

1 063 000

615 180

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

94 920

266 000

125 962

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

3 946

1 000

3 718

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

227 840

5.10.

Egyéb működési bevételek

1 070 037

24 334

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

17 500

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

17 500

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

158 750

592 000

611 067

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

158 750

592 000

611 067

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

799 500

23 000

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

799 500

23 000

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

76 915 885

72 731 844

67 797 754

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+…+10.3.)

55 000 000

54 415 088

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

55 000 000

54 415 088

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

206 993 990

212 231 115

212 231 115

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

206 993 990

212 231 115

212 231 115

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

1 160 270

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

1 160 270

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Lejötött betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

206 993 990

267 231 115

267 806 473

17.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

283 909 875

339 962 959

335 604 227

2. Kiadások

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2019. évi tény

2020. évi

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

E

F

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

60 785 596

115 431 855

105 017 438

1.1.

Személyi juttatások

15 221 434

18 336 000

13 693 714

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 271 052

2 650 000

1 940 512

1.3.

Dologi kiadások

14 398 475

72 855 900

67 901 982

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

7 328 740

3 678 000

3 667 000

1.5

Egyéb működési célú kiadások

21 565 895

17 911 955

17 814 230

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

652 600

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

13 995 795

13 446 955

13 350 130

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

6 917 500

4 255 000

4 254 400

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

11 339 320

210 295 000

192 063 408

2.1.

Beruházások

7 335 090

204 900 000

190 993 433

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

4 004 230

5 395 000

1 069 975

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

12 969 480

3.1.

Általános tartalék

12 969 480

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

72 124 916

338 696 335

297 080 846

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

1 084 067

544 624

544 624

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

1 084 067

544 624

544 624

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Pénzügyi lízing kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (8.1. + … + 8.4.)

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

1 084 067

544 624

544 624

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

73 208 983

339 240 959

297 625 470

9. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban

Sor-
szám

Kötelezettség
jogcíme

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2020. évi teljesítés

Kötelezettségek a következő években

Még fennálló kötelezettség

2021.

2022.

2023.

2023. után

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(F+…+I)

1.

Működési célú
hiteltörlesztés (tőke+kamat)

2.

-

3.

Felhalmozási célú
hiteltörlesztés (tőke+kamat)

4.

-

5.

Beruházás feladatonként

200 443 000

188 443 000

6.

Ságvár és Som község fenntartható települési közlekedésfejlesztése TOP-3.1.1-15-Sol-2016-00003

2017

200 443 000

188 443 000

7.

Felújítás célonként

8.

-

9.

Egyéb

10.

-

11.

Összesen

0

200 443 000

188 443 000

0

0

10. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban

Sor-
szám

Hitel, kölcsön

Kölcsön-
nyújtás
éve

Lejárat
éve

Hitel, kölcsön állomány 2020. dec. 31-én

Hitel, kölcsön állomány december 31-én

2022. után

2021.

2022.

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Rövid lejáratú

2.

-

3.

Hosszú lejáratú

4.

-

5.

Összesen

0

0

0

0

0

0

11. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: Adósság állomány alakulása lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban 2020. december 31-én

Sor-szám

Adósságállomány
eszközök szerint

Nem lejárt

Lejárt

Nem lejárt, lejárt összes tartozás

1-90 nap közötti

91-180 nap közötti

181-360 nap közötti

360 napon
túli

Összes lejárt tartozás

A

B

C

D

E

F

G

H=(D+…+G)

I=(C+H)

I. Belföldi hitelezők

1.

Adóhatósággal szembeni tartozások

2.

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

3.

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

4.

TB alapokkal szembeni tartozás

5.

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

6.

Szállítói tartozás

1 642 582

1 642 582

7.

Egyéb adósság

Belföldi összesen:

1 642 582

1 642 582

II. Külföldi hitelezők

1.

Külföldi szállítók

2.

Egyéb adósság

Külföldi összesen:

Adósságállomány mindösszesen:

1 642 582

1 642 582

12. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)

Sorszám

Bevételi jogcím

Tervezett

Tényleges

A

B

C

D

1.

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

2.

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

3.

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

4.

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

5.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

4 715 000

4 797 000

6.

-ebből: Építményadó

7.

Telekadó

8.

Magánszemélyek kommunális adója

4 715 000

4 797 000

9.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

10.

Idegenforgalmi adó épület után

11.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

12.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

223 153

0

13.

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség

14.

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség

15.

Egyéb kedvezmény

16.

Egyéb kölcsön elengedése

26.

Összesen:

9 653 153

4 797 000

13. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: kimutatás a 2020. évi céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról

A

B

C

D

E

Sor-
szám

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

Tervezett
(E Ft)

Tényleges
(E Ft)

1.

Egységes Somért Alapítvány

A települési közösségi élet elősegítése, az alapítvány közcélú munkájának támogatása

500 000

149 000

2.

Vöröskereszt

Az egyesület munkájának támogatása

100 000

0

Összesen:

600 000

149 000

14. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: vagyonkimutatások

1. Vagyonkimutatás a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről

ESZKÖZÖK

Sorszám

Bruttó

Könyv szerinti

állományi érték

A

B

C

D

I. Immateriális javak

01.

47 185 048

222 958

II. Tárgyi eszközök (03+08+13+18+23)

02.

995 092 848

761 430 027

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07)

03.

781 154 115

564 425 159

1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

04.

228 536 956

153 010 467

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó
vagyoni értékű jogok

05.

1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

06.

548 783 559

407 581 092

1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

07.

3 833 600

3 833 600

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12)

08.

25 839 485

8 905 620

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

09.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések,
felszerelések, járművek

10.

2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

11.

25 839 485

8 905 620

2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek

12.

3. Tenyészállatok (14+15+16+17)

13.

3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok

14.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok

15.

3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok

16.

3.4. Üzleti tenyészállatok

17.

4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22)

18.

188 099 248

188 099 248

4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások

19.

4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások

20.

4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások

21.

4.4. Üzleti beruházások, felújítások

22.

188 099 248

188 099 248

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27)

23.

5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése

24.

5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök
értékhelyesbítése

25.

5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése

26.

5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése

27.

III. Befektetett pénzügyi eszközök (29+34+39)

28.

7 181

7 181

1. Tartós részesedések (30+31+32+33)

29.

7 181

7 181

1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések

30.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések

31.

1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések

32.

1.4. Üzleti tartós részesedések

33.

7 181

7 181

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38)

34.

2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

35.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok

36.

2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

37.

2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

38.

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43)

39.

3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

40.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi
eszközök értékhelyesbítése

41.

3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

42.

3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

43.

IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

44.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
(01+02+28+44)

45.

1 042 285 077

761 660 166

I. Készletek

46.

II. Értékpapírok

47.

7 400

7 400

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47)

48.

7 400

7 400

I. Lekötött bankbetétek

49.

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

50.

III. Forintszámlák

51.

39 236 293

39 236 293

IV. Devizaszámlák

52.

C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52)

53.

39 236 293

39 236 293

I. Költségvetési évben esedékes követelések

54.

27 384 251

27 384 251

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

55.

10 596

10 596

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

56.

20 000

20 000

D) KÖVETELÉSEK (54+55+56)

57.

27 414 847

27 414 847

I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása

58.

II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési
eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

59.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (58+59)

60.

1 910

1 910

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

61.

98 928

98 928

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (45+48+53+57+60+61)

62.

1 109 044 455

828 419 544

2. Vagyonkimutatás a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról

FORRÁSOK

Sorszám

állományi
érték

A

B

C

I. Nemzeti vagyon induláskori értéke

01.

654 157 000

II. Nemzeti vagyon változásai

02.

-14 495 967

III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

03.

4 792 000

IV. Felhalmozott eredmény

04.

-4 587 286

V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása

05.

VI. Mérleg szerinti eredmény

06.

-64 810 743

G) SAJÁT TŐKE (01+….+06)

07.

575 055 004

I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

08.

87 213

II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

09.

55 575 358

III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

10.

1 284 186

H) KÖTELEZETTSÉGEK (08+09+10)

11.

56 946 757

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

12.

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

13.

196 417 783

FORRÁSOK ÖSSZESEN (07+11+12+13)

14.

828 419 544

3. Vagyonkimutatás az érték nélkül nyilvántartott eszközökről

Megnevezés

Sorszám

Értéke
(Ft)

A

B

D

„0”-ra leírt eszközök

1.

53 957 958

Használatban lévő kisértékű immateriális javak

2.

60 000

Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök

3.

3 056 322

Készletek

4.

01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (6+…+9)

5.

Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

6.

Bérbe vett befektetett eszközök

7.

0

Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

8.

0

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

9.

0

02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (11+…+13)

10.

Bérbe vett készletek

11.

0

Letétbe bizományba átvett készletek

12.

0

Intervenciós készletek

13.

0

Gyűjtemény, régészeti lelet* (15+…+17)

14.

Közgyűjtemény

15.

0

Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak

16.

0

Régészeti lelet

17.

0

Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök

18.

0

Összesen (1+…+4)+5+10+14+(18+…):

57 074 280

4. Vagyonkimutatás a függő követelésekről éa kötelezettségekről, a biztos (jövőbeni) követelésekről

Megnevezés

Sorszám

Nyilvántartott függő követelések, kötelezettségek
(db)

Értéke
(Ft)

A

B

C

D

Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási követelések

1.

0

0

Egyéb függő követelések

2.

0

0

Biztos (jövőbeni) követelések

3.

0

0

Függő és biztos (jövőbeni) követelések (1+…+3)

4.

0

0

Kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek

5.

0

0

Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek

6.

0

0

El nem ismert tartozások

7.

0

0

Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek

8.

0

0

Egyéb függő kötelezettségek

9.

0

0

Függő kötelezettségek (5+…+9)

10.

0

0

Összesen (4+10)+(11+…+33):

15. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: az önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulása

A

B

C

D

E

Sorszám

Gazdálkodó szervezet megnevezése

Részesedés mértéke (%-ban)

Részesedés összege (Ft-ban)

Működésből származó kötelezettségek összege XII. 31-én
(Ft-ban)

1.

NHSZ-Zöldfok Zrt.

0,003121%

7 181

-

ÖSSZESEN:

7 181

16. melléklet

Som Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás: pénzeszközök változásának levezetése

B

C

Megnevezés

Összeg (Ft )

1

Pénzkészlet 2020. január 1-jén
ebből:

194 756 081

2

Ÿ Bankszámlák egyenlege

194 756 081

3

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

4

Bevételek ( + )

230 183 038

5

Kiadások ( - )

355 138 699

6

Egyéb korrekciós tételek (+,-)

-30 564 127

7

Záró pénzkészlet 2020. december 31-én
ebből:

39 236 293

8

Ÿ Bankszámlák egyenlege

39 236 293

9

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege