Pusztaszemes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 31

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Általános indokolás

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 157. § b) bekezdése alapján, a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv éves költségvetési beszámolót készít.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 87. § -a szerint, a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, valamint az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (zárszámadás) kell készíteni.

Az Áht. 91. § (1) bekezdése szerint, a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletmódosítása értelmében, a Korm. rendelet 11. § (2a) bekezdése alapján, a helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetője a belső kontrollrendszer működéséről szóló nyilatkozatot az éves költségvetési beszámolóval együtt küldi meg az irányító szerv vezetőjének. A vezetői nyilatkozatot a polgármester a zárszámadási rendelet tervezetével együtt terjeszti a képviselő-testület elé.

Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

Pusztaszemes Községi Önkormányzat a gazdálkodás tervezése, majd végrehajtása során kiemelten fontos feladatának tekintette a kötelező önkormányzati feladatok ellátását.

Pusztaszemes Községi Önkormányzatának 2020. évi gazdálkodása eredményesnek értékelhető, hiszen az önkormányzat a számára törvényben előírt kötelező feladatait ellátta, fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudta.

A feladatok ellátásához 85 904 ezer Ft bevételi és kiadási előirányzattal elfogadott költségvetés biztosította a forrásokat. Az előirányzatok évközi végső módosításának következtében a bevételi-kiadási főösszeg 104 762 ezer Ft-ra változott.

Az előirányzatok teljesítése az éves gazdálkodás során a következőképpen alakult:

Bevételek alakulása

A teljesített önkormányzati költségvetési bevételek összege 58 115 ezer Ft. Ezen belül az önkormányzat működési költségvetésének bevétele 46 129 ezer Ft.

A finanszírozási bevételek összege 46 880 ezer Ft-ban teljesült, melyből 45 709 ezer Ft az előző évi maradvány, 1 171 ezer Ft az államháztartáson belüli megelőlegezés összege.

A felhalmozási célú költségvetési bevételek összege 11 986 ezer Ft, melyből 96 ezer Ft az „útkarbantartáshoz szükséges eszközpark fejlesztésének támogatása”, továbbá sikeresen pályázott a település a Magyar Falu Program pályázaton, melynek keretében 5 000 ezer Ft-ot nyert az óvodai játszóudvar, valamint 4 490 ezer Ft-ot a temetői infrastruktúra fejlesztésére. Mindkét fejlesztési támogatás 2021-ben kerül felhasználásra.

A központi forrásból származó bevételek teljesítési adata 30 401 ezer Ft.

A közhatalmi bevételek összege 7 353 ezer Ft-ban teljesült.

Az adóbevételek a következő táblázatban foglaltak szerint teljesültek:

ezerFt

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Építményadó

2 000

2 040

2 039

Kommunális adó

1 100

1 100

1 097

Telekadó

1 900

1 860

1 814

Iparűzési adó

2 000

2 292

2 292

Összesen:

7 000

7 292

7 242

Kiadások alakulása

A költségvetési kiadások teljesítési adata 62 137 ezer Ft, ezen belül 38 846 ezer Ft a működési célú, 23 291 ezer Ft a felhalmozási célú kiadások teljesítése.

A 2019. évben nyertes Magyar Falu Program pályázatainak megvalósítására 2020.-ban került sor, úgymint a faluház és az utak felújítására. Önerőből felújításra került a posta épülete is. A közművelődési feladatokra nyújtott többlettámogatásból pedig egy számítógép és egy digitális keverő beszerzésére került sor.

A finanszírozási kiadások összege 1 143 ezer Ft-ban teljesült, mely az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése.

A működtetésre fordított kiadások összege magában foglalja a kormányzati funkciók szerinti működési célú kiadásokon túl a működési célú pénzeszközátadásokat is (5 026 ezer Ft).

Maradvány

Az önkormányzat 2020. évi maradványa 41 715 ezer Ft, december 31-i pénzkészlete 42 276 ezer Ft volt.

Vagyon alakulása

A vagyon alakulásának főbb adatai: a mérleg főösszege a 2019. évben 184 401 ezer Ft a 2020. évben pedig 193 489 ezer Ft.

A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök nettó értéke 2020. évben 149 795 ezer Ft volt.

Értékpapír és hitelműveletek

Az önkormányzat 2020. december 31.-i állapot szerinti hitelállománya 0 Ft volt.

Egyéb megállapítások

Az önkormányzatnak kiemelt figyelmet kell fordítania az előirányzatok szerinti gazdálkodásra, mind a működés, mind a fejlesztések terén.

Összefoglalva megállapítható, hogy Pusztaszemes Községi Önkormányzatának 2020. évi gazdálkodása eredményesnek értékelhető, hiszen az önkormányzat a számára törvényben előírt kötelező feladatait ellátta, fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudta.