Zics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (II. 25.) önkormányzati rendeletének indokolása

Az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 02. 26
Az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Indokolás
Zics Község Önkormányzata
2/2022. (II.25.) költségvetési rendeletéhez
Az Országgyűlés a 2021. évi XC. törvénnyel elfogadta Magyarország 2022. évi központi költségvetését.
Magyarország 2022. évi költségvetése a koronavírus-világjárvány okozta kihívások kezelését és a gazdaság újraindításával összefüggő kormányzati célok megvalósítását állítja a középpontba.
Az önkormányzatok finanszírozásában a korábbi évekhez hasonlóan 2022-ben is megjelennek a költségvetési törvényjavaslatban érvényesülő általános alapelvek. Ezek többek között a családok támogatását, valamint a foglalkoztatottság további növelését, egyúttal az életszínvonal emelkedését szolgáló intézkedések.
2022. január 1-jétől további két százalékponttal csökken a munkát terhelő adók mértéke, a 25 év alatti fiatalok pedig január 1-jétől mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. A gyermeket nevelő családok visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, a nyugdíjasok körében 4 év alatt visszavezetésre kerül a 13. havi nyugdíj.
Az önkormányzati finanszírozás tekintetében a jövő év legfőbb célkitűzése a kiszámíthatóság és a stabilitás megtartása, a működési hiány nélküli gazdálkodás fiskális feltételeinek erősítése.
A helyi önkormányzatok 2022. évi és finanszírozási rendszere
Az önkormányzati feladatok nagyobb részét a klasszikus értelemben vett önkormányzati feladatok (igazgatás, településüzemeltetés, közvilágítás, helyi adóztatás, stb.) teszik ki. E helyi közügyek ellátását 2022-ben is, hasonlóan az előző évekhez egy – a különböző feladatmutatóktól és az önkormányzatok jövedelemtermelő képességétől is függő – általános jellegű támogatás szolgálja. Ugyanakkor továbbra is biztosított a minden általános működés támogatását szolgáló jogcím tekintetében a kiegészítés az alacsony adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok esetében. Így az általános működés biztosítását szolgáló támogatások támogatáscsökkentés nélkül megilletik az önkormányzatokat.
A településüzemeltetési feladatok támogatása
Zöldterületgazdálkodással
kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása
A támogatás a települési önkormányzatokat a zöldterületek, és az azokhoz kapcsolódó építmények kialakításához és fenntartásához kapcsolódóan a belterület nagysága alapján illeti meg, melynek mértéke 25 200/ha.
Közvilágítás fenntartásának
támogatása
A támogatás a települési önkormányzatokat a településen történő közvilágítás biztosításához kapcsolódóan illeti meg.
Köztemető fenntartásával kapcsolatos feladatok támogatása
A támogatás a települési önkormányzatokat a köztemető fenntartásával kapcsolatos feladataihoz kapcsolódóan illeti meg. A támogatás összege legalább 100 000 forint.
Közutak fenntartásának
támogatása
A támogatás a települési önkormányzatokat a közutak fenntartásával kapcsolatos feladataihoz kapcsolódóan illeti meg
Egyéb önkormányzati feladatok
Az 1000 fő lakosságszámot meg nem haladó települések esetén, ahol az egy lakosra jutó adóerő-képesség nem haladja meg a 32 000 forintot, településenként legalább 6 000 000 Ft.
Külterületen élő lakosok A központi költségvetés támogatást biztosít a lakott külterülettel rendelkező települési önkormányzatoknak a 2021. január 1-jei külterületi lakosok száma alapján, melynek összege 2 550 Ft/fő.
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása: Az összegyűjtött és a hatóságilag kijelölt lerakóhelyeken igazoltan elhelyezett, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyisége (m3) után igényelhető 100 Ft/m3 támogatás, amely összeg a fajlagos lakossági ráfordítások (díjak) csökkentéséhez járul hozzá.
A települési önkormányzatok könyvtári és közművelődési feladataihoz az önkormányzat 2 170 Ft/fő, de legalább 2 270 000 Ft támogatást kap.
Szociális feladatok támogatása
A támogatás a 35 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzatok egyes szociális jellegű feladataihoz járul hozzá.
Rászoruló gyermekétkeztetés A támogatás a rászoruló gyermekek Gyvt. 21/C. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő gyermekek szünidei étkeztetését biztosító települési önkormányzatokat illeti meg, az étkezési adagok száma alapján. A támogatás összege az egy lakosra jutó adóerő-képességtől függő fajlagos összegek figyelembevételével kerül meghatározásra.
A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai:
A támogatás öt részből tevődik össze:
Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatás: itt van többek között a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása.
Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatása: pl. önkormányzati feladat ellátást szolgáló fejlesztések támogatása a könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás
Önkormányzatok rendkívüli támogatása: amelyre az önkormányzatok működőképességük megőrzése érdekében nyújthatnak be.
Önkormányzati elszámolások
Vis maior támogatás
de ezekre a pályázatokra majd év közben külön lehet pályázni.
Részletes indokolás
BEVÉTELEK:
Működési bevételek:
Az előző évekhez hasonlóan a működési bevételeknél a tervezhető lehetőségek közt vettük számba a kamatbevételt, bérleti díjakat, a kamatmentes kölcsön és a köztemetés törlesztő részleteit,2022 évben ide terveztük az önkormányzati területeken végzett fakivágások tüzifáinak értékesítését is.
Közhatalmi bevételek:
Helyi adók:
Helyi adókból 3500 eFt bevétellel számolunk, amely az iparűzési adóból és a magánszemélyek kommunális adójából származik.
A Kormány 639/2020. (XII.22.) Korm.rendelete a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében tett intézkedései, a 2022 évet is érintik, mivel a kis-és középvállalkozások 2021 évben beadott 1%-os iparűzési adó könnyítése 2022-re is vonatkozik, valamint új vállalkozások is kérhetik az enyhítést.
Átengedett központi adók:
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat 2021-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) veszi át.
Az egyéb közhatalmi bevételek közt terveztük a késedelmi pótlék díjat 50 eFt összegben.
Önkormányzat működési támogatásai:
Az önkormányzatnak állami támogatásból 33 284 eFt bevétele várható. A támogatás összegeit a 11. sz. melléklet tartalmazza.
Helyi önkormányzatok működésére 18 756 eFt
Egyéb szociális feladatok támogatására 5 394 eFt
Falugondnoki feladatok ellátására 5 142 eFt
Szünidei gyermekétkeztetés támogatása 0 eFt
Könyvtári és közművelődési feladatokra 2 270 eFt
Kiegészítő támogatás 1 722 eFt
(polgármesteri bérkiegészítés )
Egyéb működési célú támogatás:
Közfoglalkoztatás támogatására 5 751 eFt-t terveztünk, a humánszolgáltatások fejlesztése Tabon és térségében EFOP-1.5.3 pályázatból származó támogatásból 2 623 eFt-tal terveztünk
Finanszírozási bevételek :
Maradvány:
Az önkormányzatnak az előző évben 35 261 eFt maradványa keletkezett, melyből működési célú maradvány 20 261 eFt.
Hitel felvételt 2022. évben nem terveztünk.
KIADÁSOK:
A tervezéshez a vállalt kötelezettségek, a szociális törvényből és az önkormányzati rendeletből adódó feladatok szolgáltatták az alapot.
A kötelező alapfeladatok ellátása jelentősen behatárolja az önkormányzat mozgásterét.
A személyi juttatások között a polgármester, alpolgármester, képviselők tiszteletdíját, költségtérítését a hivatalsegéd munkabérét, a kulturális munkatárs 6 havi bérét, a falugondnok bérét, ruházati és közlekedési költségtérítését ,közfoglalkoztatottak és az esélyegyenlőségi programban résztvevő munkatárs bérét és annak járulékait vettük figyelembe, valamint a megbízási díjak, jutalmak összegét.
A dologi költségek között terveztük a helyi hivatal, működtetési kiadásait, a számlavezető pénzintézet által felszámított bankköltség összegét, a közművek költségeit, a postaköltséget, a tárgyi eszközök karbantartását, az önkormányzati ingatlanok vagyonbiztosításának, díjait.A dologi kiadásokban terveztük a közvilágítást, a közkifolyók vízdíját,utak karbantartását, különféle szolgáltatások díjait és ezek ÁFA-ját, a köztemető fenntartásának költségeit, kulturális feladatok anyag és eszköz költségeit.
Tartalékok:
2022. évre a rendelet tervezet 5323 eFt tartalékot tartalmaz, ebből 5273 eFt általános tartalékot és 50 eFt összegben céltartalékot.
2022. évi elszámolási kötelezettséggel működési célra átadott pénzeszközök
Államháztartáson belüli átadások között tervezzük:
-Koppányvölgyi Ügyeleti Társulás (háziorvosi ügyelet) 600 eFt
-Koppány-Völgye Többcélú Kistérségi Társulás( működésre) 400 eFt
-Bursa Hungarica Ösztöndíj átadás 200 eFt
Államháztartáson kívüli átadások között tervezzük :
-Dr.Papp Imre ( háziorvosi szolgálat) 862 eFt
-„Koppány-Völgye KEK” Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft 500 eFt
-Törökkoppány Községért Közalapítvány 20 eFt
- Anyatejes napra támogatás 12 eFt
-Nágocsi Sportegyesület 20 eFt
-Zics Baráti Egyesület 50 eFt
-Zics Faluért Alapítvány 50 eFt
A fenti támogatások összegét az 5. melléklet tartalmazza.
2022. évi közfoglalkoztatás:

Támogatás 90%

Saját erő

Nyitó létszám

5 fő

Záró létszám

5 fő

Kormányzati funkció

041-233

Létszám (átlag)

5 fő

Bér (bruttó:100.000,-Ft)

6 000 000 Ft

5 400 000 Ft

600 000 Ft

Járulék (6,5%)

390 000 Ft

351 000 Ft

39 000 Ft

Összesen

6 390 000 Ft

5 751 000 Ft

639 000 Ft

Dologi támogatással (bér+jár. 10%-a)

639 000 Ft

Dologi saját erőből

550 000 Ft

Zics Község Önkormányzata 2022. évben hosszabb időtartamú program keretében 5 fő foglalkoztatásával biztosítaná a település karbantartási (kommunális feladatok ellátása, járdák- és buszmegállók tisztántartása, fűnyírás, parlagfű-mentesítés, árkok tisztítása, csapadékvíz elvezetésének biztosítása, bozót- és cserje irtás, temető karbantartása, mezőgazdasági földutak tisztítása, önkormányzat épületének karbantartása, könyvtár fűtése, síkosság-mentesítés, hóeltakarítás) feladatait, amennyiben a Munkaügyi Központ erre programjaival lehetőséget biztosít. A program támogatottsága várhatóan 90%-os lesz.
Áthúzódó programként jelenleg 1 programban folyik a közfoglalkoztatás:
Hosszabb időtartamú programban 2021. március 10-től 2022. február 28-ig, 5 fő közterület takarító látja el feladatát.
A fenti áthúzódó programmal együtt éves szinten átlagosan 5 fő foglalkoztatását tervezzük közfoglalkoztatási jogviszony keretében a 2022. évi költségvetésben.
2022. évi szociális kiadások alakulása:
A jogosult részére jövedelme kiegészítésére, pótlására pénzbeli szociális ellátás nyújtható.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: szociális törvény) értelmében a szociális ellátás feltételeinek biztosítása az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatnak a feladata.
Az önkormányzat a szociális és gyermekjóléti feladatait a központi költségvetésből biztosított állami normatív támogatásból, valamint az önkormányzat saját bevételeiből látja el.
Az elmúlt években bekövetkezett hatásköri változások miatt mára már csak két ellátás, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és a szünidei gyermekétkeztetés maradt, amelynek a költségét az állam normatív alapon finanszírozza.
A képviselő-testület a szociális törvényben és az önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek alapján települési támogatást, valamint más pénzbeli támogatásokat állapíthat meg.
Zics Község Önkormányzata - 2015. március hó 1. napjától - Zics Község Önkormányzata Képviselő-testületének a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 4/2015. (II.20.) rendeletében (továbbiakban: helyi rendelet) szabályozza az önkormányzat által nyújtható ellátási formákat és a jogosultsági feltételeket. A helyi rendelet által nyújtható ellátások a következők:
Települési támogatások:
Létfenntartási gondok enyhítésére nyújtott települési támogatás:
Települési támogatásban lehet részesíteni azt a személyt, akinek a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 130 000 Ft-ot, egyedülálló esetén a 150 000 Ft-ot. A települési támogatás egyszeri összege, rászorultsághoz igazodva, maximum 60 000 Ft lehet.
Évente egy alkalommal, hivatalból vagy kérelemre a településen állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező, életvitelszerűen a településen élő nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyeket a képviselő-testület települési támogatásban részesítheti, amennyiben a meghatározott jövedelmi feltétel teljesül, azaz akinek a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 130 000 Ft-ot, egyedülálló esetén a 150 000 Ft-ot.
A 2022. évre létfenntartási gondok enyhítésére nyújtható települési támogatás tekintetében a 2021. évre tervezettel azonos létszámmal és pénzügyi adatokkal számoltunk.
Szociális célú tűzifa:
Települési támogatásként nyújtott, szociális célú tűzifára elsősorban az Szt. szerinti aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, vagy - tekintet nélkül annak természetbeni vagy pénzbeli formában történő nyújtására - települési támogatásban (e támogatásban részesülők közül különösen a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésével kapcsolatos támogatásban részesülők) részesülő, illetve a Gyvt.-ben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő család jogosult, aki a fenti ellátások valamelyikére a kérelem benyújtását megelőző hat hónapból legalább egy hónapig jogosult.
Amennyiben 2022. évben kiírásra kerül a pályázat, a csatlakozás esetén felmerülő önkormányzati kiadásokra – önerő, szállítási költség – 150 000 Ft került tervezésre.
Elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás céljából nyújtott települési támogatás:
Zics Község Önkormányzat Képviselő-testülete az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként, 30 000,- Ft települési támogatást állapít meg annak, aki az elhunyt személy eltemettetéséről gondoskodott és a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 130 000,- Ft-ot, egyedülálló esetén a 150 000 Ft-ot.
A támogatás iránti kérelemhez a jövedelemigazolásokon kívül csatolni kell a halotti anyakönyvi kivonatot, és a temetés költségeiről a támogatást kérő nevére kiállított számlák eredeti példányát.
2022. évre az előző évivel azonos, azaz 4 hozzátartozó támogatásával számoltunk 120 000 Ft összegben.
Kamatmentes kölcsön céljából nyújtható települési támogatás:
Zics Község Önkormányzat Képviselő-testülete - az éves költségvetésben meghatározott keretösszeg mértékéig – pénzügyi tevékenységnek nem minősülő kamatmentes kölcsön formájában települési támogatásban (a továbbiakban: kamatmentes kölcsön) részesítheti évente egy alkalommal, legfeljebb 200 000 Ft-ig azt a rászoruló személyt:
a) akinek a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem az öregségi nyugdíj minimum mindenkori összegének 200 %-át, egyedülálló esetén annak 300 %-át nem haladja meg és
b) rendelkezik olyan jövedelemforrással, amely garanciát jelent a kölcsön visszafizetésére.
2022. évre kamatmentes kölcsön céljából nyújtható települési támogatás tekintetében a 2021. évre tervezettel azonos létszámmal és azonos pénzügyi adatokkal számoltunk, azaz 4 fővel, 300 000 Ft összegben.
Lakhatási támogatás céljából nyújtott települési támogatás
A lakhatás elősegítése érdekében annak a rászorulónak nyújtható települési támogatás, akinek nincs az Szt. 4 § (1) bekezdése b) pontja szerinti vagyona, valamint aki egyedülálló és nettó jövedelme nem haladja meg a 80 000 Ft-ot, akinek családjában a saját és vele közös háztartásban élő személyek figyelembevételével az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 40 000 Ft-ot, illetve akinek családjában a saját és vele közös háztartásban élő személyek figyelembevételével az egy főre jutó nettó jövedelem meghaladja a 40 001 Ft-ot, de a 70 000 Ft-ot nem haladja meg. A lakhatás elősegítése érdekében nyújtott települési támogatás összege az egy főre jutó havi jövedelemtől függően 5 000 Ft, 7 000 Ft, illetve 3 500 Ft lehet.
A 2021. évi tényadatok figyelembevételével – a támogatást igénybe vevők növekvő száma miatt - előző évinél létszám tekintetében 25%-kal több háztartással és 9,4 %-kal magasabb előirányzattal számoltunk, azaz 35 háztartással és 1 450 000, Ft összeggel.
Ápolási támogatás céljából nyújtott települési támogatás
Ápolási célú települési támogatás állapítható meg Zics Község közigazgatásai területén lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen a településen lakó nagykorú személynek az alábbi feltételek együttes fennállása esetén az igénylő Zics Község Közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen a településen lakó 18. életévét betöltött tartós beteg közeli hozzátartozó gondozását, ápolását végzi; kora, egészségi állapota alapján alkalmas az ápolt személy gondozási és ápolási igényére tekintettel a feladat ellátására; társadalombiztosítási ellátására, valamint nyugellátásra nem jogosult; családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem a 35 000,- Ft-ot, egyedülálló esetén a 42 000,- Ft-ot nem haladja meg, és az Szt. 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti vagyonnal nem rendelkeznek; nem jogosult az Szt. 41. §-a alapján ápolási díjra.
Az ápolási célú települési támogatás a kérelem benyújtásának napjától 12 hónapra kerül megállapításra, összege 15 000,- Ft/hó.
A 2022. évre 2 személy támogatásával számoltunk 250 000,- Ft összegben.
Köztemetés:
A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat képviselő-testülete gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.
A 2022. évre köztemetés tekintetében a 2021. évinél 50%-kal magasabb létszámmal és 56,25 %-kal magasabb pénzügyi adatokkal, azaz 3 elhunyt eltemettetésének költségével számoltunk.
Szociális étkezésben és nappali ellátásban részesülők támogatása:
A 2021. évi tényadatok figyelembevételével a 2021. évinél alacsonyabb a szociális étkezésre fordítandó előirányzat, azaz 2 személy támogatására 100 000,- Ft összegben terveztünk a 2022. évre.
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény:
Ezen ellátásra jogosultak nem részesülnek havi rendszerességgel pénzellátásban, csak egy évben két alkalommal augusztusban és novemberben kaptak 2021. évben gyermekenként 6 000, – 6 000, forint, illetve a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyermekek esetében 6 500, – 6 500, forint támogatást, készpénz formájában.
A 2021. évi tényadatok figyelembevételével, 2022. évre a 2021. évinél 33%-kal magasabb létszámmal, azaz 20 ellátásra jogosulttal számoltunk a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény tervezése során.
Beiskolázási támogatás:
A képviselő-testület évente egy alkalommal a beiskolázás anyagi terheinek enyhítése érdekében támogatásban részesítheti azokat a Zicsen bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező életvitelszerűen a településen élő óvódás, általános iskolás vagy nappali tagozaton tanuló, első szakma, illetve diploma megszerzésére irányuló jogviszonyban álló gyermeket vagy fiatal felnőttet nevelő családokat, amelyekben az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 130 000,- Ft-ot, egyedülálló szülő esetén a 150 000,- Ft-ot. A képviselő-testület iskola típusonként, korcsoportonként eltérő támogatást is megállapíthat. Az oktatási intézménynél fennálló jogviszonyról a tanköteles korhatárt betöltött tanulók esetén az intézmény igazolását csatolni kell.
A 2022. évben 50 gyermek beiskolázási támogatásával számoltunk 500 000,- Ft összegben.
Bursa Hungarica Ösztöndíj:
A képviselő-testület Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjban részesíti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerről szóló mindenkor hatályos rendelet szerint kiírt pályázat alapján a felsőoktatásban résztvevő, szociálisan rászoruló hallgatókat.
A pályázati kiírásról és a következő évi támogatások összegéről a pályázat kiírásával egyidejűleg, a csatlakozás feltételeként meghatározott időpontig, évente dönt a képviselő-testület. A támogatás összegét a képviselő-testület a következő évi költségvetésében tervezi.
A 2022. évre a Bursa Hungarica Ösztöndíj pályázat keretében 3 fő támogatásával számoltunk 200 000,- Ft összegben.
Szünidei gyermekétkeztetés:
A szünidei gyermekétkezést a településen élő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek igényelhetik.
A 2021. évi tényadatok figyelembevételével a 2022. évre a 2021. évi tervvel megegyező létszámú hátrányos helyzetű igénylő gyermek támogatásával számoltunk.
Újszülöttek támogatása:
A Zicsen állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező, életvitelszerűen a településen élő, újszülött gyermeket nevelő szülőt egyszeri támogatásban részesítheti. A támogatás összege 30.000 Ft.
2022. évben 3 újszülött gyermek szüleinek támogatásával számoltunk.
Egyéb:
Zics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 64/2020. (X.13.) számú határozata alapján az Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételének támogatására Holczbauer Jázmin tanuló részére 2020. szeptemberétől kezdődően, 5 tanévre, tanévenként 10 hónapra, 2 000,- Ft/hó támogatást biztosít.
Településkép védelmével kapcsolatos költségek :
Zics Község Önkormányzata elfogadta Zics Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 9/2018.(XII.27.) önkormányzati rendeletét, amely 2019. január 1. napján lépett hatályba.
A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége. A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jókarbantartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat. A támogatás mértékét a Képviselő-testület évente a költségvetésben határozza meg.
A védett építmények felújítására nyújtható támogatásokra 2022. évre 200 000,- forint költséget tervezünk.
Felhalmozási és tőkejellegű kiadások:
Humán szolgáltatások fejlesztése Tabon és térségében (EFOP-1.5.3-16-2017-00006) Zicsre jutó 15.410.000,- Ft összegben. 2022. évben a pályázat elszámolásra kerül, a várható bevétel 2.622.351,- Ft. A tervezett kiadás 2022-ben 1 200 000,- Ft „Team építés és együttműködés „című képzésre, a munkabér és járulékra 1 094 000- Ft.
A helyi identitás és kohézió erősítése című TOP-5.3.1-16 pályázat Zicsre jutó összege 825.840,- Ft. A tervezett kiadás 2022-ben 207 545 Ft (rendezvények, sztori est megtartása).
Zics Község Önkormányzata 2021.06.11 -n pályázatot nyújtott be a MFPTFB/2021 kódszámú programban új Falugondnoki busz beszerzésére. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, 15 000 000 ft támogatásban részesült. A VW típusú 9 személyes busz megrendelésre került 2022. augusztusáig leszállításra kerül.
Zics Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú felhívásra. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, a projekt összes költsége 66 615 414 Ft, ebből 62 611 926 Ft a támogatás összege és 4 003 488 Ft önerő, melyet a 2022-es költségvetés terhére biztosít az Önkormányzat.
A Kistelepülési önkormányzati rendezvények támogatásáról szóló 1513/2021 (VII.29.) Kormány határozat alapján Zics Község Önkormányzata 1 000 000 Ft támogatásban részesült. A támogatási összeg a 2022-es évben kerül elköltésre.
Zics Község Önkormányzata pályázatot nyújt be a Magyar Falu Program „Kommunális eszköz beszerzése” című pályázatára. A pályázat keretein belül függesztett permetezőgépet, sószórót, vonólapot és egy fűkaszát kíván beszerezni. A pályázat benyújtása folyamatban van.
„Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény, vízelvezető rendszer építése/felújítása” Magyar Falu Program pályázatra Zics Község pályázatot kíván benyújtani a Zrínyi M. utca felújítására. A pályázat benyújtása folyamatban van.
Önkormányzati fejlesztések 2022 pályázat keretében Zics Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Szabadság u. felújítására. A felújítás összege 17 309 699 Ft ebből 14 719 244 Ft a támogatás összege és nyertes pályázat esetén 2 596 455 Ft önerő biztosítása szükséges. A pályázat benyújtása megtörtént, elbírálása folyamatban van.
TOP Plusz 1.2.1.-21 kódszámú pályázati felhívásra Zics Község Önkormányzata az „Élhető település” című pályázati kiírásra pályázatot nyújtott be. A pályázat lebonyolítására konzorciumi megállapodást kötött a Somogy Megyei Önkormányzattal.
Az alábbi beruházások megvalósítását tervezzük a 2022-es évben:
Temetőben 5 db keszon beszerzése 200 000,- Ft.
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése 1 302 000.-ft
Utcanévtáblák beszerzése 400 000.-ft
Kistelepülési rendezvények keretében tárgyieszköz vásárlás 500 000 Ft
A 2022. évi közvetett támogatások tervezett összegének indoklása:
Közvetett támogatások tervezésénél az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 134. § alapján a méltányosság gyakorlásának lehetőségét vettük figyelembe.
Több éves kihatással járó kiadások indoklása:
Az önkormányzatnak nincs több éves kihatással járó ügylete.
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházások alakulása:
2022. évben az Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházásokat a 8. melléklet tartalmazza.
Zics, 2022. február 25.
Nagy Jenő Józsefné
polgármester