Gerjen Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/1998. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete
A közterület használat, hirdetési, reklámcélú építmények, táblák elhelyezésének szabályairól
Hatályos: 2012. 07. 02Gerjen Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/1998. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete
A közterület használat, hirdetési, reklámcélú építmények, táblák elhelyezésének szabályairól
Gerjen Község területén lévő közterületek alapvetően a közösség céljait szolgálják, s e célok elérésére azonos feltételek szerint bárki által igénybe vehetők. Mivel azonban egyes esetekben a közterület korlátozott mértékben áll rendelkezésre, mert számos egyéb tevékenység előfeltétele a közterületek megfelelő igénybevétele, ezért a közterületek használatát és rendjét jogszabályban kell megállapítani. A közterületek felől látható épületeken, építményeken, a rendeltetésszerűen hirdetésre, reklámcélra szolgáló berendezések elhelyezésére – mivel jelentősen befolyásolja a községképet – helyi előírásokat szükséges alkotni. Ezek szem előtt tartásával az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján Gerjen Község Képviselő-testülete az alábbi rendeletet alkotja.
Általános rendelkezések
A rendelet célja
1. § Rendelet célja azon helyi előírások megállapítása, amelyek községképi, környezetvédelmi, ellátási, közegészségügyi, közlekedésbiztonsági szempontok figyelembevételével határozzák meg a közterület használat, valamint a hirdetési és reklámcélú építmény, reklámszerkezet, reklám-, cég-, címtábla elhelyezésének szabályait.
A rendelet hatálya
2. § A rendelet hatálya Gerjen Község közigazgatási területén lévő közterületre, és közterületekről látható hirdetési, reklámcélú építményekre, reklámszerkezetekre, valamint építményeken reklám-, cég-, címtábla elhelyezésére terjed ki.
Értelmező rendelkezések
3. § E rendelet alkalmazásában:
a) Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami, vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-nyilvántartásaként tart nyilván, egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott terület része.
b) Pavilon: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített, illetve azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, 2 m2-t meghaladó alapterületű építmény.
c) Fülke: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített, illetve azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, 2 m2-t meg nem haladó alapterületű építmény.
d) Konténer-barakk: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz nem rögzített, emberi tartózkodásra nem alkalmas, áru, göngyöleg, szerszám, egyéb eszközök tárolására használható.
e) Alkalmi árusítás: néhány napos /legfeljebb 5 nap/, általában rendezvénnyel összekötött árusítás.
f) Mozgó árusítás: időtartamára a közterületre kihelyezett – mobil, vagy hordozható – árusítóhelyekre, illetve berendezésekre alapozott kereskedelmi tevékenység.
g) Hirdetmény: papírra nyomtatott szöveges, közérdekű közlemény.
h) Plakát: papírra nyomtatott, vagy ábrával, fényképpel meghatározott célra szóló felhívás, vagy reklám.
i) Reklámtábla, cég- és címtábla: fa, fém, műanyag, stb. anyagú táblán történő felirat, mely a cég nevét, címét, illetve tevékenységét rögzíti.
j) Hirdetési, reklámcélú építmény, reklámszerkezet: minden olyan, a KRESZ-ben, illetve ágazati szabályban nem szereplő berendezés, vagy eszköz, amelynek célja, hogy a járdán és a közúton közlekedők figyelmét felhívja valamilyen szolgáltatásra, termékre, eseményre, létesítményre.
A közterület használata és a közterület-használati hozzájárulás
4. § (1) A közterületet rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja.
(2) A közterület rendeltetésszerű használata mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja.
(3) A közterület rendeltetésétől eltérő célú használata az, ha e használat akadályozza a közterület mások általi rendeltetésszerű igénybevételét.
5. § (1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához /a továbbiakban: közterület-használat/ a Képviselő-testület hozzájárulása szükséges.
(2) A közterület használatára vonatkozó hatósági döntési jogkört a Képviselő-testület a Polgármesterre átruházza.
(3) Közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni:
a) közterület fölé a homlokzati falsíktól 10 cm-en túl nyúló üzlethomlokzat, korlát, kirakatszekrény, üzleti védőtető /előtető/, ernyőszerkezet, továbbá hirdető berendezés, reklámtábla, cég- és címtábla /világító és világítás nélküli/ elhelyezésére
b) választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés rögzített elhelyezésére a 2. számú mellékletben felsorolt területeken mobil hirdető berendezésre
c) árusító és árusítással kapcsolatos /csak virág, könyv, hírlapárusítására szolgáló/ pavilon áru tárolására szolgáló konténer /szekrény/ ideiglenes elhelyezésére
d) elárusító helyek, üzletek előtti áruk bemutatására
e) a 4/1997.(I. 22.) Kormányrendelet 3. számú mellékletében felsorolt termékek közterületi árusításához
f) alkalmi és mozgóárusítás, valamint szolgáltató tevékenység végzéséhez
g) vendéglátó-ipari előkert céljára, üzleti szállítás, vagy rakodás alkalmával göngyölegek átmeneti elhelyezésére, áru kirakodására
h) kerékpártároló kihelyezéséhez, létesítéséhez
i) építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék, valamint tüzelőanyag - 48 órát meghaladó – tárolására
j) minden egyéb esetben, amely a (4) bekezdésben nem szerepel
(4) Nem kell közterület-használati hozzájárulás:
a) közút /járda/ építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban a közút /járda/ területének elfoglalásához
b) az úttartalékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez
c) közterületen, illetőleg az alatt, vagy felett elhelyezett összes nyomvonalas létesítmény hiba elhárítása érdekében végzett munkákhoz
d) az élet- és balesetveszély elhárítási munkák végzéséhez
e) díszítési célú tárgyak /pl: virágláda, virágkosár/ elhelyezéséhez
f) a köztisztasággal kapcsolatos építmények és tárgyak elhelyezéséhez
(5) A (4) bekezdésben megjelölt esetekben a közterület használatát a Polgármesteri Hivatalban előzetesen be kell jelenteni.
(6) Nem adható közterület-használati hozzájárulás:
a) vendéglátó-ipari létesítményre /kivéve az 5. § (3) bekezdése h) pontját/
b) végleges és ideiglenes jellegű pavilon létesítésére, kivéve virág, könyv, és hírlap árusító pavilonokat
c) sátorgarázs létesítésére /ponyvás, fóliás/ lakókocsi, barakk jellegű létesítmény elhelyezésére
d) járda, útpálya területére, mobil tábla /”A” tábla/ elhelyezésére
e) autóbusz megállóban, kivéve, ha az az utasforgalom célját szolgálja, valamint a már meglévő hirdető-berendezések
f) közterületen nem árusítható termékek forgalmazásához
g) elárusítóhelyek, üzletek környékén, áru és göngyöleg folyamatos tárolására
h) közterületen zajos, bűzös, tűz- és robbanásveszélyes tevékenység gyakorlására, bemutatására és ilyen termékek értékesítésére
i) olyan tevékenység gyakorlására, amely a környezetre káros hatású, a közbiztonságot, vagy az egészséget veszélyezteti
j) haszonjármű tárolására /tehergépkocsi, autóbusz, mezőgazdasági vontató, lassújármű, munkagép/ jármű javítására
(7) Nem adható közterület-használati hozzájárulás annak:
a) akinek egy éven belül a hozzájárulást szabálytalan közterület-használat, vagy díjfizetési hátralék miatt visszavonták
b) akit egy éven belül közterület-használati hozzájárulás hiányában szabálysértési büntetéssel sújtottak
A közterület-használati hozzájárulás kérelmezése, kiadása, időtartama
6. § (1) Közterület-használati hozzájárulás annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja.
(2) A hozzájárulás iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a kérelmező nevét, lakcímét /székhelyét/
b) a közterület-használat célját és időtartamát
c) közterület-használat helyének, pontos területi nagyságának /m2/ és módjának meghatározását
d) építési engedélyhez kötött létesítmény építési engedély számát
e) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat /pl. vállalkozói engedély/ számát és tevékenységi körét
7. § (1) Előzetes szakhatósági véleményt /hozzájárulást/ kell beszerezni:
a) a közút /járda/ területén érintő közterület-használati hozzájárulás megadásához a közút kezelőjétől, ha a kezelő nem az önkormányzat
b) a közterületen folytatni kívánt kereskedelmi tevékenységéhez az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Városi Intézetétől
(2) Szakhatósági vélemény beszerzése a kérelmező feladata.
8. § Közterület-használat hozzájárulási kérelem elbírálása során figyelembe kell venni a községképi, közegészségügyi és köztisztasági előírásokat, valamint a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában előírt követelményeket.
9. § (1) A közterület-használat hozzájárulásnak tartalmaznia kell:
a) a jogosult nevét, lakóhelyét /cég székhelyét, telephelyét/
b) a közterület-használat célját, időtartamát, a közterület-használat helyét, módját és mértékét /m2/ és egyéb feltételeinek meghatározását
c) utalást arra, hogy a hozzájárulás csak a közreműködő szakhatóság hozzájárulásában foglalt előírások megtartása esetén érvényes
d) a hozzájárulás érvényének megszűnése, vagy visszavonása esetére az eredeti állapot – kártalanítási igény nélkül – helyreállításának kötelezettségét
e) közterület-használat időtartama alatt a szükséges állagmegóvási, karbantartási és tisztántartási kötelezettség előírásait
f) a közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén, a díj mértékét és megfizetésének módját, időpontját
(2) A közterület-használati hozzájárulást meg kell küldeni:
a) a kérelmezőnek
b) a közreműködő szakhatóságoknak
c) a Városi Rendőrkapitányságnak érdekeltség esetén
d) a Polgármesteri Hivatal Adó-, Pénzügyi és Költségvetési Csoportjának
(3) A közterület-használati hozzájárulás más személyre nem ruházható át.
10. § Ha a közterület használata építési engedélyhez kötött, akkor előzetes közterület-használati hozzájárulást kell kiadni az építési engedélyezési eljáráshoz. A végleges hozzájárulást az építési engedély jogerőre emelkedéséig be kell szerezni.
11. § Közterület-használati hozzájárulás pavilon létesítésére maximum öt, egyéb esetekben maximum három évi időtartamra adható.
12. § Közterület-használati hozzájárulás eredeti példányát, illetve annak hiteles másolatát, a tevékenységet folyatató személy köteles a helyszínen magánál tartani és az ellenőrzésre jogosult személyek felhívására felmutatni.
A közterület-használati díj
13. § (1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatáért közterület-használati díjat kell fizetni. A díjat a jogosult a közterület tényleges használatára, illetve a közterületen elhelyezett létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül köteles fizetni, kivéve, ha hatósági intézkedés miatt kénytelen szüneteltetni a közterület használatot.
(2) A közterület-használati díjak mértékét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(3) A közterület-használati díjak mértékét minden év március 31. napjáig felül kell vizsgálni.
(4) Ha a közterület-használat célja a mellékletben felsorolt szabályozott díjtételek közé nem sorolható be, egyedi kölcsönös megegyezés alapján kell megállapodni a díj nagyságában.
(5) A létesítménnyel elfoglalt közterület nagyságának megállapításánál a létesítmény négyzetméterekben számított alapterületét, vagy területét, továbbá a hozzá tartozó – az alapterületén túlnyomó – szerkezet /ponyva, tető, előtető/ területének vetületét együttesen kell figyelembe venni.
(6) Hirdetőtábla, reklámtábla, cég- és címtábla esetén annak hirdető felületét kell számításba venni, kétoldalú táblának mindkét felületét számítani kell.
(7) A számítás szempontjából minden töredék négyzetmétert, hónapot – a kerekítés szabályai szerint – egész négyzetméternek, illetve hónapnak kell számítani.
(8) A kézből történő utcai árusítással elfoglalt közterület a fizetendő díj szempontjából egységesen egy négyzetméternek kell tekinteni.
(9) Az 5. § (3) d) pontja szerinti célra a díjat minimálisan 10 négyzetméter területre kell megállapítani.
(10) A közterület-használati díjak: évi, havi, napi díjak.
(11) Az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítésének meghosszabbítása idejére /15. § (5) bek./ valamint a hozzájárulás nélkül használt közterület időtartamára /16. § (2) bek./ az egyébként irányadó közterület-használati díj kétszeresét kell megállapítani.
14. § (1) Nem kell közterület-használati díjat fizetni:
a) a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, a mentők, a tűzoltóság és a vízügyi szolgálat közterületi létesítményeiért
b) közművek /elektromos-, gáz-, víz- és csatornázási művek/, valamint a köztisztasági szervek feladatellátását szolgáló létesítményeinek elhelyezéséért
c) a postai és távközlési tevékenységgel kapcsolatos létesítmények és berendezések elhelyezéséért
d) közforgalmú, közúti közlekedési vállalat feladatvállalását szolgáló létesítmények elhelyezéséért
e) azokért a létesítményekért, tárgyakért és eszközökért, amelyet közvetlen élet- vagy balesetveszély elhárítását szolgálják
f) a közterületi rendezvényeken egészségügyi és köztisztasági célokat szolgáló létesítményekért és tárgyakért
g) az épület homlokzatán falsíkban elhelyezett, egy rendeltetési egységhez tartozó reklám, cég- és címtábla után
h) ha a jogi és magánszemély részére szállított tüzelő-, építőanyag, egyéb tárgy, vagy törmelék ideiglenes tárolása a 48 órát nem haladja meg
i) kerékpár tároló elhelyezésére, ha nincs összefüggésben a reklámozással
j) köztisztasággal kapcsolatos tárgyak elhelyezésére
k) önkormányzat és intézményei, valamint a többségi tulajdonú gazdasági társaságai által elhelyezett cég- és címtábla, tájékoztató, eligazító táblák után, kivéve a reklámhordozókat
l) választási kampányt szolgáló mobil hirdető-berendezések elhelyezéséért, a szavazást követő 30 napig
(2) Polgármester indokolt esetben – közérdekből, méltányosságból – a megállapított díjat – kérelemre – mérsékelheti, vagy elengedheti. E jog gyakorlásából eredő bevételkiesés nagyságáról a költségvetési beszámolóban tájékoztatja a Képviselő-testületet.
Közterület-használati hozzájárulás megszűnése, jogellenes használat
15. § (1) A közterület-használati hozzájárulás érvénye megszűnik:
a) a hozzájárulásban meghatározott idő elteltével
b) a hozzájárulásban meghatározott feltétel bekövetkeztében
c) a közterület-használat és rendjét érintő jogszabályok megváltozása miatt visszavonással
d) rendkívüli visszavonással, ha a jogosult:
16. § (1) Aki a közterületet hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulástól eltérő módon használja, illetve azt meghaladó mértékben használja, köteles a felhívásra a jogellenes közterület használatot haladéktalanul megszűntetni, továbbá kártalanítás nélkül a közterület eredeti állapotát helyreállítani.
(2) Aki az (1) bekezdés szerinti felhívásnak 8 napon belül nem tesz eleget, a 13. § (11) bekezdése szerinti díjat köteles fizetni a ténylegesen használt időtartamra.
(3) A közterületen jogellenesen elhelyezett tárgyak, berendezések, áruk, táblák elszállítására – eredménytelen felszólítást követően – az önkormányzat jogosult.
Hirdetési, reklámcélú építmények, reklám-, cég és címtábla, fényreklám elhelyezése, hirdetmények, plakátok
17. § (1) Hirdetményt, plakátot a közterületi építményeken /villanyoszlopon, trafón, elektromos-, telefon-, gázelosztó szerelvényeken, stb./ autóbusz várakozó helyiségek falán, fák törzsén, épületek közterületről látható homlokzatán, kerítésén elhelyezni nem lehet.
(2) Hirdetményt, plakátot kizárólag a község területén e célra kihelyezett hirdetőtáblákon lehet elhelyezni.
(3) Az aktualitásukat vesztett, vagy megrongálódott hirdetmények, plakátok /tiltott, vagy engedélyezett helyről/ eltávolításáról a kihelyező köteles gondoskodni, ennek elmulasztása esetén – a kihelyező költségére – a Polgármesteri Hivatal intézkedik.
(4) Választási kampány során plakátot kihelyezni az épület falára, kerítésére kizárólag csak a tulajdonos, bérlő hozzájárulásával lehet. A plakátot kihelyező, vagy akinek érdekében kihelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani.
Építési engedélyhez kötött reklámcélú építmények,
táblák elhelyezési szabályai
18. § (1) Az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásáról szóló 46/1997.(XII. 29.) KTM. rendelet 9. §-ára figyelemmel – méretétől függetlenül – a község közigazgatási területén csak jogerős építési engedély alapján végezhetők a következők:
a) építményen: reklám, cég- és címtábla, fényreklám
b) építési telken, közterületen különállóan:
19. § (1) Az építmény homlokzatán, kerítésén – e rendelet közterület-használatával kapcsolatos előírások betartásával – falsíkban, vagy arra merőlegesen világító, vagy nem világító kivitelű:
a) egy-egy cég, illetve címtábla
b) továbbá a rendeltetési egység tevékenységét, szolgáltatását, vagy tevékenységéhez kapcsolódó árut, terméket reklámozó, maximum egy négyzetméter felületnagyságú reklámtábla /fényreklám/ helyezhető el
Vegyes és záró rendelkezések
20. §
21. § A jelen rendeletben foglalt előírások megtartását a Polgármesteri Hivatal megbízott ügyintézői a helyszínen, vagy más alkalmas módon ellenőrizhetik.
22. § (1) A jegyző által hatósági határozattal kiadott közterület-használati engedélyek az abban megjelölt határidőig érvényesek.
(2) E rendelet hatálybalépésekor már benyújtott és még el nem bírált közterület használatára és a táblák elhelyezésére vonatkozó építési engedély kérelmeket e rendeletben foglaltak szerint kell elbírálni.
(3) E rendelet 1998. augusztus hó 15. napján lép hatályba.
1. melléklet a 9/1998. (VIII. 10.) önkormányzati rendelethez
1. közterületbe benyúló üzlet homlokzat
2. közterületbe nyúló hirdető berendezés 400 Ft/m2/hó
3. önálló hirdető berendezés, reklámhordozó
a) talajhoz rögzített 600 Ft/m2/hó
b) falhoz rögzített (kisebb 1 m2-nél) 800 Ft/hó (1 m2 , ill. nagyobb) 800 Ft/m2/hó
c) mobil kivitelű 400 Ft/m2/hó
d) légtérben kifeszítve 800 Ft/m2/hó
4. árusító pavilon, árutárolás konténer jellegű
5. elárusító helyek, üzletek előtti áru bemutatás
6. a 4/1997. (I. 12.) Korm.Rend. 3.sz. melléklete
7. alkalmi árusítás szolgáltatás (5. §.(3).g.) 200 Ft/m2/nap
8. mozgó árusítás egységenként (5. §.(3).g.) 2000 Ft/m2/db
9. sport, kulturális és politikai rendezvények
10. mutatványos tevékenység (5. §. (3).i.) 60 Ft/m2/nap
11. építési állvány, építőanyag, törmelék,
12. a fentiekben nem szabályozott esetekben egyedi megállapodás alapján a fenti díjtételek mértékeit figyelembe véve (13. §. (4). bekezdés.)