Pörböly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017.(XII.19.) önkormányzati rendelete

Pörböly Község településképének védelméről

Hatályos: 2018. 01. 01

Pörböly Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) – h) pontjai kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdése a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró az állami főépítészi hatáskörében eljáró Tolna Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:




  1. FEJEZET

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK


1.A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

  1. §
  1. A rendelet célja Pörböly község sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása
  1. a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás a védelem megszüntetés szabályozásával;
  2. településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával;
  3. településképi követelmények meghatározásával;
  4. településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
  5. településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
  1. Jelen rendelet hatálya Pörböly község teljes közigazgatási területére terjed ki.
  2. E rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:

a) Áttört jellegű kerítés: olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya nem haladja meg a teljes kerítés felület 60%-át. Az áttört jellegű kerítés legfeljebb 60 cm magas lábazattal, a lábazat felett legfeljebb 60 cm szélességű tömör felületekkel (pillérek) rendelkezhet.

b) Építészetileg egységes megjelenés: a homlokzat összetartozó építészeti elemeinek (falfelület, tetőfelület, tetőfelépítmények, nyílászárók, lábazat, párkányok, nyílászáró-keretezések, ornamentális díszítések) egységes formájú, anyagú és színű megjelenítése.



  1. FEJEZET

A HELYI VÉDELEM


2.A helyi védelem feladata

  1. §

A helyi védelem feladata a védelmet igénylő építészeti örökség

  1. meghatározása, dokumentálása,
  2.  védetté nyilvánítása, nyilvántartása,
  3.  megőrzése, megőriztetése,
  4. károsodásának megelőzése, 
  5. lakossággal történő megismertetése.


3.A helyi egyedi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai

  1. §
  1. A helyi egyedi védelem alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti a Pörböly község polgármesterénél (továbbiakban: polgármester).
  2. A helyi egyedi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés iránti kezdeményezésnek tartalmazni kell az érintett épület, épületrész pontos helyét (utca, házszám), és a javaslat rövid indokolását.
  3. A helyi egyedi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról a kezdeményezőt és a tulajdonost a helyben szokásos módon értesíteni kell.
  4. A helyi egyedi védettségre irányuló javaslatot a védelemről szóló döntést megelőzően legalább 30 napra közzé kell tenni.
  5. A védetté nyilvánításhoz az örökségvédelmi hatástanulmány települési értékleltára, vagy a településrendezési eszköz megalapozó vizsgálatának az épített környezet, illetve a táji és természeti környezet értékeire vonatkozó vizsgálata szükséges.
  6. A helyi egyedi védelem alá helyezéssel vagy annak megszüntetésével kapcsolatos döntés előkészítéséről a települési főépítész, annak hiányában a polgármester gondoskodik.
  7. Helyi egyedi védelem alatt álló építmény nem bontható el.



4.A helyi építészeti örökség nyilvántartására vonatkozó kötelezettségek

  1. §
  1. A települési főépítész, annak hiányában a polgármester gondoskodik a helyi építészeti örökség nyilvántartásának vezetéséről.
  2. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:
    1. a védett értéket tartalmazó ingatlan címét (utca, házszám) és helyrajzi szám,
    2. a védett érték (épület esetén épület, épületrész) megnevezését,
    3. a védettséget elrendelő határozat számát,
    4. a védett érték tulajdonosának (tulajdonosainak) nevét,
    5. a védett érték fényképét (ha lehetséges, fénykép-dokumentációját) és amennyiben rendelkezésre áll, a védett érték műszaki tervdokumentációját,
    6. a védett értékre vonatkozó korrekciós javaslatot.



5.A helyi egyedi védelem meghatározása

  1. §

A település helyi egyedi védelem alatt álló építményeit a rendelet 1. melléklete tartalmazza.




6.A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

  1. §

Az 1. mellékletben szereplő, helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget a tulajdonos köteles jó karban tartani, állapotát megóvni. A használat, az adott építészeti örökségen vagy közvetlen környezetében végzett építési tevékenység nem veszélyeztetheti az adott építészei örökség fennmaradását.




  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK


7.A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása


  1. §


Pörböly község településképi szempontból meghatározó területei a rendelet 2. térkép-mellékletében lehatárolt:

  1. „A” jelű terület (belterület jellemzően családi házas beépítésű részei);
  2. „B” jelű terület (tájképvédelmi szempontból frekventált területek).



  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK


8. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények


  1. §


Gazdasági, valamint általános mezőgazdasági területen álló épületek kivételével épület közterületről látszó homlokzati falának külső burkolataként, valamint 15°-nál meredekebb hajlásszögű tetőfedés anyagaként nem alkalmazható fém vagy műanyag sík-, hullám- vagy trapézlemez. 



9. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények


  1. §


„A” jelű területen:

  1. a terület lakótelkein a közterület felőli építési határvonal – ha a szabályozási terv másként nem rendelkezik - az utcában lévő beépített ingatlanok többségének előkert-mélysége által meghatározott vonal, melyre új főépítmény közterület felé néző homlokzat-felületének legalább 60 %-a illesztendő.
  2. utcai telekhatáron csak áttört jellegű kerítés építhető.




10.A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

  1. §


  1. Valamennyi településképi szempontból meghatározó („A” és „B” jelű) területen:
    1. az épületek közterület felől látható homlokzati falfelületének színezése során harsány, rikító színek nem alkalmazhatók;
    2. közterület felé néző homlokzaton parabola-antenna, klíma-kültéri egység és homlokzatra szerelt kémény nem helyezhető el.
  2. „A” jelű területen:

a) főépítmény tetőfedő anyagaként sík fémlemez, trapézlemez, műanyag hullámlemez, hullámpala nem alkalmazhatók;

b)új főépítményen lapostető, valamint 25°-nál alacsonyabb és 45°-nál meredekebb hajlásszögű magastető nem alkalmazható.

  1. „B” jelű területen:
    1. új főépítményen lapostető, valamint 35°-nál alacsonyabb és 45°-nál meredekebb hajlásszögű magastető nem alkalmazható, a tetősíkból kiugró tetőfelépítmény (torony, tetőablak), továbbá erkély és loggia nem létesíthető;
    2. új építés vagy tető-felújítás esetén főépítmény tetőfedő anyagaként csak vörös vagy barna színárnyalatú égetett cserép, betoncserép, vagy égetett cserép utánzatú cserepes lemez alkalmazható;
    3. homlokzati falfelület lábazat feletti része vakolattal vagy faburkolattal látható el.


  1. „A” és „B” jelű területen:
  1. Lakó- és vegyes területen ingatlanonként legfeljebb 2 m2 befoglaló méretű, a helyben működő vállalkozást népszerűsítő cégtábla, üzletfelirat, továbbá ezen felül legfeljebb egy darab, legfeljebb 0,7 m2 oldal-felületű cégér helyezhető el.
  2. Üzlethelyiség kirakat-felületének legfeljebb 20 %-a a helyben működő vállalkozást népszerűsítő felirat, grafikai megjelenítés céljára használható fel.  
  3. Gazdasági területen ingatlanonként legfeljebb 10 m2 felületű, a helyben működő vállalkozást népszerűsítő cégtábla, üzletfelirat, hirdetőtábla helyezhető el.
  4. Ingatlanonként egy darab 1 m2 legnagyobb befoglaló méretű, az ingatlan elidegenítésére vonatkozó hirdetés elhelyezhető.
  5. Lakossági apróhirdetések kizárólag az önkormányzat által e célra rendszeresített apróhirdetési táblákon helyezhetők el.



11.A helyi egyedi védelemben részesülő elemekre vonatkozó építészeti követelmények


  1. §


A helyi egyedi védelem alatt álló építményekre az alábbi előírások vonatkoznak:

  1. helyi védelem alatt álló épületet eredeti (hagyományos) tömegében, tetőformájában kell megtartani, érintetlenül hagyva az eredeti homlokzati elemeket (nyílások, tagozatok, díszek), belső korszerűsítés, átalakítás és bővítés azonban megengedett.
  2. helyi védelem alatt álló épület csak úgy bővíthető, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati-, utcaképi megjelenése ne változzon, a legkisebb kárt szenvedje, és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.
  3. helyi védelem alatt álló épület homlokzatainak, vagy egyéb épületrészeinek esetleges stílusbeli, arány- vagy ritmushibája felújítás során településképi eljárás keretében korrigáltatható az egységes építészeti kialakítás érdekében.
  4. parabola-antenna, homlokzati égéstermék kivezető, hűtő vagy fűtő berendezés külső egysége, fémkémény, gázvezeték, valamint bármilyen, az épület eredeti megjelenését zavaró létesítmény csak közterületről nem látható épületrészen helyezhető el.
  5. helyi védelem alatt álló épületek, épületrészek eredeti külső megjelenését, egészének és részleteinek külső geometriai formáit, azok rész- és befoglaló méreteit, eredeti anyaghatását, eredeti színhatását (ha ismert), ha nem ismert, a feltételezhetően hasonló színhatását, eredeti épülettartozékait és felszereléseit az értékvizsgálattól függően az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell megőrizni, illetve helyreállítani.
  6. Helyi védelem alatt álló emlékművet, szobrot, keresztet eredeti formájában kell megtartani, felújítás esetén az ismert eredeti állapot visszaállítandó.


12.Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése


  1. §


  1. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: ÉTV) 2. § 18. pontjában meghatározott sajátos építmények, műtárgyak (a továbbiakban: sajátos építmények) elhelyezésére elsősorban alkalmas területek: A településképi szempontból meghatározó „B” jelű területeken kívüli külterület.
  2. Sajátos építmények elhelyezésére elsősorban nem alkalmas területek: A településképi szempontból meghatározó „A” jelű terület lakóterületei, valamint a „B” jelű területek.
  3. Sajátos építmény lakó-, szálláshely szolgáltató, oktatási-nevelési, művelődési, egészségügyi-szociális, igazgatási és egyházi épülettől, valamint bármely műemléki védettségű objektumtól csak az adott építmény terepszinttől mért magassága tízszeresét meghaladó távolságon kívül helyezhető el. 
  4. A sajátos építményre, műtárgyra vonatkozó anyaghasználati követelmények: sajátos építmények terepszinttől mért 3 m-nél magasabb tartószerkezeti részei csak beton- vagy fémszerkezetből vagy fából készíthetők.



  1. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények


13.§


  1. Utasvárók oldalfelületén utasvárónként legfeljebb 2 m2 reklámfelület alakítható ki.
  2. A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Kormányrendelet 1. § 5. pontjában meghatározott kioszkok homlokzati felületén egységenként legfeljebb 2 m2 reklámfelület alakítható ki.
  3. Közterületen csak egységes típusú, legfeljebb 2 m2 oldalfelületű információs vagy egyéb célú berendezés helyezhető el egymástól, legalább 300 m távolságra.
  4. A település szempontjából jelentős esemény közterületen évente összesen 12 naptári hét időszakra, mobil eszközön a Polgármester hozzájárulásával reklámozható.


14.Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények


14. §


  1. 20 kV-nál magasabb feszültségű új elektromos távvezeték beépítésre szánt területen nem helyezhető el.
  2. 0,4 - 20 kV közötti feszültségű új elektromos vezeték belterületen csak terepszint alatt helyezhető el.
  3. 0,4 kV feszültséget meg nem haladó új, vagy átépítésre kerülő elektromos vezeték, valamint hírközlési vezeték a Bajai utca területén csak terepszint alatt helyezhető el.
  4. A Bajai utca területén kívül új, vagy rekonstrukcióra kerülő hírközlési vezeték csak meglévő elektromos hálózat tartószerkezetére szerelve, vagy terepszint alatt helyezhető el.




  1. FEJEZET

KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ


15.Rendelkezés a szakmai konzultációról


15. §


  1. A településkép védelme érdekében az ügyfél kérésére a főépítész vagy annak hiányában a polgármester tájékoztatást ad és a vonatkozó jogszabály szerinti szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről.
  2. A szakmai konzultáció legalább egyszer kötelező a következő esetekben, és a településképi eljárásokat megelőzően:

a) egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó építési munkálatok;

b) helyi védelem alatt álló épületek átalakítása, felújítása, bővítése, utcai homlokzatának megváltoztatása esetén.




  1. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS


16.A véleményezési eljárással érintett építmények köre


16. §


A polgármester a településképi szempontból meghatározó „B” jelű területen, a helyi védelem alatt álló építmények és a közhasználatú épületek esetében a vonatkozó jogszabály szerint építési engedélyhez kötött építmény építésére, bővítésére irányuló építési engedélyezési eljárásokhoz ad településképi véleményt az engedélyezési eljárásokat megelőzően.


17.A véleményezési eljárás szabályai


17. §


  1. A település polgármestere településképi véleményezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében.
  2. A polgármester a véleményét a települési főépítész szakmai véleményére alapozza.
  3. A vonatkozó jogszabály szerinti véleményezési eljárás lefolytatásához kérelmező kérelmét papír alapon nyújtja be.
  4. A polgármester véleményében engedélyezésre feltétellel, vagy feltétel nélkül javasolja, vagy nem javasolja a tervezett építési tevékenységet.



  1. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS


  1. Bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók, rendeltetésváltozások köre


18. §


A településképi szempontból meghatározó „B” jelű területen és a helyi védelem alatt álló építmények ingatlanain az alábbi építésügyi hatósági engedélyhez és egyszerű bejelentési eljáráshoz nem kötött építési tevékenységek esetében településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

  1. épület közterületről látszó homlokzatának, tetőfelületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, színezése, homlokzatának megváltoztatása, előtető építésének szándéka esetén;
  2. közterületen elhelyezni kívánt reklámhordozó esetén.


  1. A bejelentési eljárás részletes szabályai


19. §


  1. A település polgármestere településképi bejelentési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében.
  2. A polgármester a véleményét a települési főépítész szakmai véleményére alapozza.
  3. A településképi bejelentési eljárás lefolytatásához kérelmező a vonatkozó jogszabály alapján kérelmét papír alapon nyújtja be.






  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG


  1. A településképi kötelezési eljárás


20. §


A településképi követelmények érvényesülése érdekében a polgármester a vonatkozó jogszabály szerint településképi kötelezési eljárást folytat le, amely az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására vonatkozhat.


  1. A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke


21. §


  1. A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 11. §-ában nevesített településképi bírság alkalmazásának esetei
  1. a településképi eljárás kezdeményezésének elmulasztása;
  2. a településképi követelmények be nem tartása;
  3. a településképi bejelentésről hozott határozatban foglaltaktól eltérő építési tevékenység végzése;
  4. a településképi kötelezésben hozott döntés végre nem hajtása.

(2) A településképi bírság mértéke:

  1. kötelező településképi eljárás kezdeményezésének elmulasztása esetén 100.000 forint;
  2. településképi követelmények be nem tartása, valamint a településképi bejelentési határozatban foglaltaktól eltérő építés esetén a szabálytalanul megvalósított építményérték 40 %-a, de legfeljebb 1.000.000 forint;
  3. településképi kötelezésben hozott döntés végre nem hajtása esetén a döntéssel érintett építési beavatkozás értékének 30 %-a, de legfeljebb 1.000.000 forint.
    (3) A (2) bekezdés b) és c) pontjaiban szereplő építményértéket az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló 245/2006.(XII.5.) Kormányrendelet 1. mellékletében foglalt szabályok szerint kell kiszámítani.
    ​(4) A településképi bírság befizetésének határideje 60 nap. A határidőre be nem fizetett településképi bírságot a helyi adók módjára kell behajtani.



  1. FEJEZET

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER


  1. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése


22. §


  1. A védett érték megóvása, állagának megőrzése céljából pályázat útján önkormányzati támogatás adható.
  2. A helyi védelem támogatására felhasználható összeget minden évben az Önkormányzat költségvetési rendeletében kell meghatározni.
  3. A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött támogatási szerződésben kell rögzíteni.





  1. FEJEZET

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETEI RENDELKEZÉSEK


23. Hatályba léptető rendelkezés


  1. §


Jelen rendelet 2018. január 1. napján lép hatályba.


  1. Hatályon kívül helyező rendelkezések


24. §


E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Pörböly Község Képviselő-testületének Pörböly Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2005. (XII.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: HÉSZ) 3. § (5), (6), (8) bekezdései; 4. § (2), (4) bekezdései; 31. §-a; 32. §-a; 33. §-a; 34. §-a valamint a HÉSZ 1. melléklete.




Pörböly, 2017. december 19



                                                       Sipos Lajos                                            Dr. Herczig Hajnalka

                                                         polgármester                                                      jegyző