Csibrák Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 26.) önkormányzati rendeletének indokolása

Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodás zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 27

Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodás zárszámadásáról

Általános indokolás

Csibrák Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról beszámoló:

Készítette: Harnal Adrienn gazdálkodási ügyintéző és Horváthné Tóth Valéria jegyző

Előadó: polgármester

Tisztelt Képviselőtestület!

Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, (továbbiakban Áht.) 87. §-a előírja, hogy a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról

1. a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót

2. az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon záró számadást (zárszámadást) kell készíteni.

A 91. § (1) szerint, „A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.”

Az Aht 68/B §-a alapján a kincstár ellenőrzési jogköre a helyi önkormányzat számviteli szabályok szerinti könyvvezetési kötelezettségének, az adatszolgáltatási kötelezettségek szabályszerű teljesítésének és az éves költségvetési beszámoló megbízható, valós összképének vizsgálatára terjed ki.”

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény állapította meg az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait, az állami feladat finanszírozás rendszerét.

Az önkormányzat költségvetési rendeletében tervezte meg a kötelező, és az, önként vállalt feladatait, melyet az erre a célra kapott állami támogatásokból, pályázati úton nyert forrásból, illetve átvett pénzeszközökből és saját bevételeiből kellett finanszíroznia.

Az állami támogatások elszámolásának tájékoztató adatait az alábbi melléklet mutatja.

11/K - 11/A űrlap 2. sorának elszámolása

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

11/A. űrlap 2. sor 3. oszlop - 2. melléklet III.1. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

5 045 000

02

11/C. űrlap 6. és 7. sora szerinti egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatására fel nem használt kiadás

1 354 920

10

Támogatási célú finanszírozási műveletek kormányzati funkción átadott kiadások

96 115

11

Támogatási célú finanszírozási műveletek kormányzati funkción átadott kiadásokból a 2. melléklet III.1. jogcímen elszámolható egyes szociális és gyermekjóléti, valamint gyermekétkeztetési feladatokra más önkormányzatoknak átadott források

78 680

12

Az önkormányzat által az „Ellátottak pénzbeli juttatásai” rovatokon elszámolt kiadások csökkentve a 11/A. űrlap 18. sor 3. melléklet I.10.f) Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése támogatás 4. oszlop értékével

1 365 700

13

A 12. sorból a 2. melléklet III.1. támogatással szemben elszámolható kiadások összege

1 365 700

14

Az önkormányzat által a „Lakáshoz jutást segítő támogatások” (061030), a „Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése” (106010), a „Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások” (106020) és az "Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások" (107060) kormányzati funkción elszámolt kiadások

3 348 238

15

A 14. sorból a 2. melléklet III.1. támogatással szemben elszámolható kiadások összege

3 348 238

16

A 2. melléklet III.1. támogatásra elszámolható kiadások összesen (=2+7+8+9+11+13+15) csökkentve a 11/A. űrlap 14. sor 3. melléklet I.8. A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása és a 11/B. űrlap 28. sor 3. melléklet I.9. A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása soron elszámolt kiadással

5 517 618

17

Az önkormányzat által a 2. melléklet III.1. támogatásra ténylegesen elszámolt kiadás

5 045 000

A 2020 év elején elfogadott költségvetési-rendelet végrehajtása során számos módosulás következett be a állami finanszírozásban. Nem várt eseményként a pandémia okozott többletkiadást a védekezés költségei tekintetében, s elvonást a gépjárműadó vonatkozásában, illetve a veszélyhelyzetre tekintettel az iparűzési adó fizetési könnyítések adóelvonást jelentettek. az is igaz, hogy év közi többletforrást is biztosított a központi kormányzat. Bevételkiesésként a gyermekélelmezés pandémia alatti ellátásának kiesése jelentett.

A mellékelt táblázat mutatja, hogy a kapott támogatások felhasználása milyen mértékű volt. A A költségvetési rendeletben szereplő tervadatokat az év közi változó körülmények (pandémia, gyermekek óvodai és étkeztetést igénylő tényleges adatok, árváltozások, rendkívüli nem várt kiadások, a tervben szereplő feladatok végrehajtásának elhúzódása pl. kivitelezői tevékenység elhúzódása, stb.)

11/L - A helyi önkormányzatok visszafizetési kötelezettsége, pótlólagos támogatása (Ávr. 111. §), és a jogtalan igénybevétele után fizetendő ügyleti kamata (Ávr. 112. §)

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

Ávr. 111. § a) szerinti valamennyi támogatás visszafizetendő összege

92 720

06

A költségvetési támogatások és a vis maior támogatások visszafizetendő összege (Ávr. 111. § e))

75 500

16

Kamat alapba számító együttes eltérés összege a 2019. LXXI. törvény 39. § (3) bekezdése alapján (a 11/C űrlap 2,5,6,7,8,9,10 és 11. sor 11. oszlop értékeinek összege csökkentve ugyanezen sorok 10. oszlopának értékével, növelve a 11/L. űrlap 12. sor 3. oszlopával és csökkentve a 11/L. űrlap 11. sor 3. oszlopával

92 720

17

Kamatalapba számító rendelkezésre bocsátott támogatások összege (a 11/C. űrlap 2,5,6,7,8,9,10 és 11. sorban a 3. oszlop - 11/L. űrlap 15. sor 3. oszlop) és a (a 11/C. űrlap 2,5,6,7,8,9,10 és 11. sorban a 3+4+5. oszlop összege - 11/L. űrlap 15. sor 3. oszlop + 11/L. űrlap 14. sor 3. oszlop + 11/L. űrlap 13. sor 3. oszlop) közül a nagyobbat kell figyelembe venni.

811 680

18

Kamat mértéke (0/1/2) Ávr. 112. § (1) - (3)

1

20

Az október 1-ig lemondottak utáni kamat (ha a 11.c űrlap 2,5,6,7,8,9,10 és 11. sor 5. oszlop értékeinek összege lemondás, úgy az így kapott szám abszolút értéke csökkentve ezen űrlap 13. sora szerinti összeggel) Ávr. 112. § (1) b)

448

21

A december 31-ig lemondottak utáni kamat Ávr. 112. § (1) c)

705

22

Önkormányzat által fizetendő kamat (19+20+21). Fizetendő a 10032000-01034073 számlára!!!!!

1 153

23

Önkormányzat tőketartozása összesen (1+3+4+5+6+8+9+10)

168 220

24

A 23. sor szerinti tőketartozás 10032000-01031496 számlára fizetendő része (1+3+4+5+6-visszafizetendő vis maior támogatás+8+9+10):

168 220

26

Önkormányzat visszafizetési kötelezettsége és fizetendő kamat összesen (22+23)

169 373

Tájékoztató adatok

Megnevezés

Összeg

01

Betegszabadsággal összefüggő munkáltatói kifizetés

273 544

02

Betegszabadsággal összefüggő kifizetésben részesülők száma

10

03

A költségvetési év január hónapban elszámolt, a megelőző év december hónapra járó bruttó személyi juttatás (az adó- és járuléklevonások január hónapot követően teljesített összegével együtt)

950 830

04

A költségvetési év január hónapban elszámolt, a megelőző év december hónapra járó bruttó személyi juttatás járulékai (a járulékok január hónapot követően teljesített összegével együtt)

225 284

07

A költségvetési évet követő év január hónapban elszámolt és január 15-ig pénzügyileg teljesült, a költségvetési év december hónapra járó bruttó személyi juttatás

950 830

08

A költségvetési évet követő év január hónapban elszámolt és január 15-ig pénzügyileg teljesült, a költségvetési év december hónapra járó bruttó személyi juttatás járulékai (a járulékok január hónapot követően teljesített összegével együtt)

225 284

13

5%-os kulcsú áfa-adóalap összege

198 680

14

18%-os kulcsú áfa-adóalap összege

160 072

15

27%-os kulcsú áfa-adóalap összege

18 879 360

81

A költségvetési szervek, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások, térségi fejlesztési tanácsok Áht. 10. § (4) bekezdése alapján történő nyilatkozata arról, hogy rendelkeznek-e gazdasági szervezettel (igen=1, nem=2)

2

82

A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások, térségi fejlesztési tanácsok esetén az Áht. 10. § (4) bekezdése alapján a gazdasági szervezet feladatait ellátó szervezet törzskönyvi azonosító (PIR) száma

802 969

Társulásban ellátott feladatok

Csibrák Önkormányzata az óvodai ellátási feladatokat társulási megállapodás alapján Kurd Község Önkormányzatával közösen működteti, Kurd székhellyel. Ebben a vonatkozásban az önkormányzatnak pénzügyi kötelezettsége az állami finanszírozás, illetve a ténylegesen felmerült költségek különbözetének finanszírozása, 2020. évben nem történt hozzájárulás kifizetése.

Csibrák Község Önkormányzata a házi szociális, valamint a gyermekjóléti szolgáltatási feladatait társulási megállapodás alapján – a Segítőkéz Alapszolgáltató Központ látta el. A finanszírozás a Kaposmenti Társulás keretében a megállapodásban foglalt önkormányzati hozzájárulással történt. A finanszírozásba rendkívüli kiadás nem merült fel, a tervezett szerint történt a finanszírozás.

A pénzügyi és természetbeni szociális ellátások

A kérelmek elbírálása, az ellátások megállapítása a polgármester átruházott hatáskörében bonyolódtak. A szociális rendeletben több új ellátási formát vezettünk be, melynek pozitív hatása mérhető, részbeni korrekciót, felülvizsgálatot végeztünk, mivel egyes új elemei iránt kisebb volt az érdeklődés, s a pontosítás, vagy az átcsoportosítás indokolt volt.

Közfoglalkoztatás

Hosszabb időtartamú a közfoglalkoztatás indult 4 fővel. Nyáron a közfoglalkoztatottak végezték a kerti, illetve egyéb munkálatokat. A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás pénzügyi elszámolások, munkaügyi okiratok és a teljes dokumentációját a hivatal ügyintézője végezte el. A nyilvántartásban levők elsősorban olyanok, akiknek a településen van állandó lakóhelye.

Az önkormányzat vagyona

Az önkormányzat vagyona növekedett, részben a Magyar Falu Program keretében a Nemzeti és helyi identitástudat erősítése miatt végrehajtott eszközvásárlás, valamint a Vis Maior támogatás keretében a közösségi ház felújításából.

A Nemzeti és helyi identitástudat pályázat által többféle rendezvény került megrendezésre, többek közt a Falunap, a Reformkonyha, Kertbarát kör, Baba – mama klub, Elsősegély – nyújtás.

Feladatellátás általános értékelése:

A 2020. évi gazdálkodás zökkenőmentesen indult. Nem volt felhalmozott szállítói tartozása az önkormányzatnak. A nyitó bankszámla- és pénztár egyenleg lehetővé tette egész évben a zökkenőmentes gazdálkodást. A célzott pénzeszközöket (pl Hosszabb idejű közfoglalkoztatás, pályázatok) visszaterveztük 2020. évben és célzottan felhasználtuk.

Értékpapír- és hitelműveletek, hitelállomány változás:

2012. év végén, a konszolidáció kapcsán az állam átvállalta a hiteleinket. Azóta történt hitelfelvétel az autóra történt, amelynek évi összege 540.000.- Ft, és 2019 évben járt le, azóta az önkormányzat hitellel nem rendelkezik, a gazdálkodása visszafogott, de alapvetően kiegyensúlyozott. A Központi forrásból származó bevételek azonban csak a legalapvetőbb működtetésre adnak lehetőséget, az egyéb törvényi, jogszabályi kötelezettségeknek fedezetet nem biztosít. Így továbbra sincs forrása a helyi építési szabályzat elkészítésének, az önkormányzat tulajdonáéban levő ingatlanok felújítás csak pályázati forrásból valósítható meg.

Úgy gondoljuk, hogy az önkormányzat anyagi lehetőségeit kihasználva 2020. év során ésszerűen, takarékosan gazdálkodott a fellelhető pályázati lehetőségeket megragadta.

Előzetes hatásvizsgálat a rendelettervezethez:

Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatás: A rendelet-tervezet összeállításakor értékelésre kerültek mindazon feladatok, amelyek az önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtását befolyásolták, teljesítését megalapozták. A zárszámadási adatok alapján megállapítható, hogy a 2020. évi költségvetésben kitűzött célok, feladatok teljesültek. A kiadásoknál a takarékosság és ésszerű felhasználás volt a jellemző. A rendelet tartalmazza az Önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó, 2020 évben változó szervezeti keretek közötti formában a költségvetési szervek finanszírozásának adatait.

Környezeti és egészségi következmények: A rendelet végrehajtásának nincs a környezetre vagy az egészségre gyakorolt hatása.

Az adminisztratív terheket befolyásoló hatás: Az adminisztrációban folyamatosan változó, egyre több, és egyre szigorúbb szabályozás mellett kell az adminisztratív feladatokat teljesíteni.

A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának következménye:

Az Áht. 83. § (6) bekezdése szerint ha a helyi önkormányzat a Mötv. 111/A. §-a szerinti valamely kötelezettségének nem tesz eleget, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a kötelezettség teljesítésére meghatározott határidő utolsó napját követőhónap első napjától a mulasztás megszüntetéséig a nettó finanszírozás alapján a helyi önkormányzatot megillető támogatás folyósítását felfüggeszti. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 111/A. §-a alapján ha a helyi önkormányzat a költségvetési évre vonatkozóan nem rendelkezik elfogadott költségvetéssel, nem fogadja el a költségvetési évet megelőző évre vonatkozó zárszámadását, államháztartási beszámolási kötelezettségének vagy vagyon-nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, a részére járó egyes támogatások folyósítása az államháztartásról szóló törvényben meghatározottak szerint felfüggesztésre kerül.

A jogszabály végrehajtásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi

feltételek: A rendelet végrehajtásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak.

Csibrák 2021. május 15.

Kardos János. sk

Polgármester