Csibrák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (III. 8.) önkormányzati rendeletének indokolása
Csibrák Község Önkormányzatának 2022. évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 03. 09Csibrák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (III. 8.) önkormányzati rendeletének indokolása
2022.03.09.
Csibrák Község Önkormányzatának 2022. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
A 2022 évi költségvetési rendelet tervezet előkészítése során az alábbiak figyelembe vételével terveztük meg az önkormányzat 2022 évi költségvetését.
Mötv.10. § (1) bekezdése alapján látja el az önkormányzat a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket. Az önkormányzat önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe, és pénzügyi fedezetet tud rá biztosítani.
Az önkormányzat feladatvállalásait azonban a törvény úgy korlátozza, hogy az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátását, finanszírozása a saját bevételek, vagy az erre a célra biztosított külön források terhére lehetséges. A fentiek alapján az önkormányzatnak a szükséges feltételek (személyi, technikai) rendelkezésre állása esetén is vizsgálnia kell, hogy a saját bevételekből mennyit kell a kötelező feladatokra fordítania.
Az Mötv. nem határozza meg a kötelező feladatok pontos körét, a 13. §-ban felsorolt
feladatok nem a teljes kört tartalmazzák, illetve az önkormányzatok eltérő adottságait (lakosság, közigazgatási terület nagysága) nem veszik figyelembe. A kötelező feladatellátás körét és mértékét az ágazati jogszabályok tartalmazzák. Az ágazati jogszabályok alapján az önkormányzat rendelkezésére bocsátott, országosan egységes értelmezést elősegítő lista nincs. A költségvetés megállapítása és az alapján történő gazdálkodás az önkormányzat önálló hatásköre, de a törvény jelentősen korlátozza a feltételeket.
Az önkormányzatok által kötelezően ellátandó, törvényben meghatározott feladatok
ellátása működési kiadásait az Országgyűlés által az adott feladathoz jogszabályban meghatározott támogatással biztosítja. E támogatást a helyi önkormányzat éves szinten kizárólag a kötelezően ellátandó feladatainak kiadásaira fordíthatja. Ellenkező esetben a támogatás összegét kamatokkal köteles visszafizetni. A rendszer célja, hogy álljon rendelkezésre a feladatellátás fedezete. Az önkormányzati támogatás összegét a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg. Fontos feladat az önkormányzatok számára, hogy minden helyi önkormányzat törvényben meghatározott módon és határidőig adatot köteles szolgáltatni az állami támogatás következő költségvetési évre való meghatározásához. Az Mötv. 115. §-a szerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős. Az Mötv. többek közt a költségvetés elfogadásának hiányát is bünteti, az elfogadás határidejét követő hónaptól a mulasztás megszüntetését követő hónapig a nettó finanszírozás keretében finanszírozott támogatások folyósítását felfüggeszti a Magyar Államkincstár. Továbbá ha a helyi önkormányzatnak a költségvetési évre nincs elfogadott költségvetése, a költségvetési évet megelőző évi zárszámadása, államháztartási beszámolási kötelezettségének vagy vagyon-nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget és az előbbi kötelezettségek teljesítésére előírt határidő leteltét követő hónaptól a mulasztás megszüntetését követő hónapig a nettó finanszírozást az Állam felfüggeszti.
A törvény alapján saját bevételnek minősülnek: a helyi adók, - saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevétel, nyereség, osztalék, kamat és bérleti díj, átvett pénzeszközök, törvény alapján az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj, önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei.
Csibrák Község Önkormányzatának 2022. évi költségvetése főbb célkitűzései:
1./ A stabil pénzügyi helyzet megőrzése.
A 2020. évben kezdődött, és az idei évet is jelentős mértékben érintette a pandémia és az ahhoz kapcsolódó kormányzati intézkedések, melyek módosították az önkormányzatok működési területeit minden tekintetben. A pandémia hatásra elvonásokat szenvedett el az önkormányzat, miközben a gazdaság szereplőinek tevékenységét is befolyásolta – többségében negatívan – a járványhelyzet. Ennek végét nem látjuk, ehhez igazodóan kell a feladatainkat meghatározni és végrehajtani.
2./ Az önkormányzati kötelező feladatok jó színvonalon történő ellátásának biztosítása, valamint az önkormányzati segélyezési rendszer hatékony, a rászorulók kellő mértékű támogatását biztosító átalakítása.
Igyekeztünk úgy kialakítani a költségvetési tervezetben a Mötv. 13. § (1) bekezdése szerinti kötelező feladatokkal kapcsolatos kiadási előirányzatokat, hogy azok a felmerülő feladatok ellátásához a szükséges fedezetet biztosítsák.
3. A helyi adópolitika célkitűzései.
A jelenleg hatályos adórendelet alapján a helyi adók - magánszemélyek kommunális adója, iparűzési adó, - mellett további adók bevezetését évek óta nem terveztük, a pandémia miatt azonban ezt jelenleg továbbra sem lehetséges. A gépjárműadó bevételek százalékos aránya idei évben sem marad az Önkormányzaté.
A pandémia alatt hozott kormányrendeletekhez igazodva sem adó, sem szolgáltatási díjemelésre nem teszünk javaslatot.
4. A helyi közfoglalkoztatással kapcsolatos tevékenység. A közfoglalkoztatási bérek emelkedtek. A 2022 évi tervezett keretek jóváhagyása megtörtént, a költségvetésben ezzel a bevételi és kiadási összeggel számoltunk. Számolnunk kell azzal, hogy a régóta nálunk dolgozó közfoglalkoztatottak, akik többségében jól dolgoztak – 10 év után már tovább nem foglalkoztathatók. Összesen 6 ember dolgozik közfoglalkoztatottként az Önkormányzatnál.
Önkormányzatunk több társulásnak tagja, melynek működéséhez a társulási tanácsok által jóváhagyott mértékű támogatási előirányzatokat megterveztük. Továbbá be lett tervezve a Kurd Község Önkormányzatának pénzeszköz átadásként 1 fő orvosi asszisztens bér hozzájárulása, mely lakosságszám arányosan lett megállapítva. Minden önkormányzatnak kötelezettsége foglalkoztatni kulturális szakembert, azonban Csibrák adottságait figyelembevéve elegendőnek ítéltük meg az osztott foglalkoztatást. Kurd településsel együttműködési megállapodás keretében foglalkoztatjuk a szakembert, 6-2 óra arányban. Az arány a lakosságszám figyelembevételével történt. A kulturális szakember bér hozzájárulása az alábbiakat tartalmazza: törvény szerinti illetmény, folyószámla költségtérítés, cafeteria.
Két állandó dolgozó részére is béren kívüli juttatás lett tervezve.
Az önkormányzat működésével, a közvilágítással, közterületek, köztemető fenntartásával, a háziorvosi szolgálat, a védőnői szolgálat, fenntartásával kapcsolatos kiadásokat az előző évek tényadatai alapján a szükséges mértékben építettük be költségvetési tervezetbe.
A szociális normatíva tervezett összege tényleges kifizetésekhez igazodóan került megtervezésre. Ennek célja, a tapasztalt adatok alapján a szociális támogatások valós igényekhez történő igazítása.
Beruházások, felújításokat a 8. melléklet tartalmazza.
Felhalmozási célú támogatásként a Belterületi utak felújítása került betervezésre, az Ady Endre utca és a Táncsics Mihály utca. A leromlott utcákat kavicsos útburkolat javításával, szélek és padka kialakítása után aszfaltburkolattal tervezzük felújítani.
Sajnos látható, hogy a kötelező feladatunk végrehajtására a helyi építési szabályzat elkészítésére továbbra sem tudjuk a szükséges fedezetet biztosítani. Pályázat útján tudna megvalósulni a teljesítés, azonban az önerő ez esetben is jelentős volna.
Az egyéb állandó feladatok kiadásait az előző évek tapasztalatai adatai alapján – a szükségletekhez igazodóan terveztük meg. Előreláthatólag mindezek biztosítják a 2022 évi működtetés feltételeit, de jelentős többletforrás fejlesztésre továbbra is csak a pályázati forrás ad lehetőséget.