Bajánsenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5/2018 (IX.10.) Önkormányzati Rendelete
Bajánsenye község településkép védelméről
Hatályos: 2024. 05. 07Bajánsenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5/2018 (IX.10.) Önkormányzati Rendelete
Bajánsenye község településkép védelméről
Bajánsenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2) - (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a jogszabályban meghatározott véleményezési eljárás lefolytatását követően – a következőket rendeli el:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Értelmező rendelkezések
1. § E rendeletben alkalmazásában használt fogalmak:
1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 50 %-át nem haladja meg.
2. Egyéb műszaki berendezések: épületre szerelt műszaki eszköz (pl.: klíma kültéri egység, parabola antenna, közművezeték, mérőóra, napelem, napkollektor)
3. Az információs kiegészítő elemek: cégér, cégfelirat, üzletfelirat, címtábla, névtábla.
4.1 Információs, vagy más célú berendezés: minden olyan berendezés (kétoldali hirdetőtábla, totemoszlop, útbaigazító tábla), amely részben reklámnak nem minősülő információs cél- vagy egyéb cél megvalósításával közérdeket is szolgál.
A HELYI VÉDELEM
1. A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszüntetésének szabályai
2. § (1) A helyi egyedi védelem kiterjed a 1. mellékletben felsorolt helyrajzi számokon lévő építmények és építmény-együttesek egészére, vagy csak azok jelzett részleteire.
(2)2 A helyi védelem alá helyezést, illetve annak megszüntetését bárki írásban kezdeményezheti Bajánsenye Község Önkormányzatánál.
(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
1. a kezdeményező megnevezését;
2. a védendő érték megnevezését, szükség esetén körülhatárolását;
3. a pontos hely megjelölését (utca, házszám, helyrajzi szám, épület, ill. telekrész);
4. a védendő érték rövid dokumentálását;
5. a kezdeményezés indokolását.
(4) A kezdeményezésben érintett építményekről, vélt örökségről – amennyiben nem áll rendelkezésre – az önkormányzatnak értékvizsgálati dokumentációt kell készíttetnie.
(5) A Képviselő-testület az értékvizsgálati dokumentáció alapján egyedileg dönt a védetté való nyilvánításról, vagy a védettség törléséről, amely döntés megalapozására szakértőt/szakértőket vonhat be. A testületi döntésre a legalább 30 napos előkészítő eljárást követő 60 napon belül kerül sor.
(6) A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről 30 napon belül értesíteni kell:
1. kezdeményezőt;
2. az ingatlan vagy természeti érték tulajdonosát, használóját, kezelőjét;
3. az elsőfokú építésügyi hatóságot;
4. az ingatlan-nyilvántartást vezető illetékes szervet bejegyzés céljából;
5. területi védelem esetén az érintett közművek üzemeltetőit;
6. az építmények esetében az illetékes örökségvédelmi hatóságot, természeti érték esetén a természetvédelemért felelős szervet.
(7) A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha
1. a védetté nyilvánított helyi érték megsemmisül,
2. a védett terület, illetve érték, a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszítette,
3. a védelem tárgya a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg,
4. a védett érték magasabb (műemléki) védettséget kap.
2. Az Önkormányzat helyi védelemmel összefüggő feladatai
3. § (1) Az Önkormányzat a helyi védelem alá tartozó épületekről, műtárgyakról, köztéri műalkotásokról, nyilvántartást vezet.
(2) A nyilvántartás tartalmazza
1. védettségi kategóriát,
2. fotót,
3. területi helyi védelem esetén a helyrajzi számokat és helyszínrajzot,
4. egyedi helyi védelem esetén a védett érték pontos helyét (cím, helyrajzi szám),
5. az egyedi helyi védelem alá tartozó érték rendeltetését és használatának módját.
(3) Az Önkormányzat a helyi védelem alatt álló egyedi elemeket „Helyi védett épület” feliratú – az Önkormányzat által készíttetett és kihelyezett – táblával jelölheti meg, amelyeknek cseréjéről, pótlásáról gondoskodik.
3. A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
4. § (1) A helyi védelem alatt álló értéknek a védelem céljának megfelelő folyamatos karbantartásáról, rendeltetésének megfelelő használatáról, illetve fenntartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.
(2) A tulajdonos jókarbantartási kötelezettsége kiterjed a helyi védelem alatt álló elem minden alkotórészére.
(3) Helyi védelem alatt álló építményt egészében elbontani tilos, kivéve akkor, ha az közvetlen életveszély elhárítása érdekében elkerülhetetlen. Bontás, csak a védettség törlése után, részleges bontás az önkormányzat által elkészített értékvizsgálati dokumentációra épülő településképi bejelentés alapján végezhető.
(4) A helyi védelmet jelölő önkormányzati tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles.
A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK Településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
5. § (1) Településképi szempontból meghatározó területek:
1. Lakó és gazdasági településrész
2. Erdős településrész
3. Mezőgazdasági terület
4. Patak, vízfolyás
5. Védett táji-, természeti területek
(2) A meghatározó területek lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.
TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
5. Építmények, épületek anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények
6. § (1) Új épületek külső megjelenésében és látványában domináns anyagok fajtáját, minőségét, színvilágát a korszerű igények és a környezet arculatához való illeszkedés együttes figyelembevételével kell meghatározni.
(2) Meglevő épületek átalakítása, bővítése, felújítása során az épület jellegéhez, építészeti megjelenéséhez illeszkedő, annak látványát előnyösen befolyásoló szempontok alapján kell az alkalmazott anyagok fajtáját, minőségét, színvilágát meghatározni.
(3) Tilos a nagy felületeken megjelenő, rikító, a településképben bántóan harsányan megjelenő építészeti- és színezési megoldások alkalmazása.
6. A lakó és gazdasági településrész egyedi építészeti követelmények
7. § (1) A község területén csak magas tetős épület létesíthető lakóépület esetén 35-45° közötti, gazdasági rendeltetésű épület esetén 25-45° közötti tető hajlásszöggel. Tetőtér beépítés esetén az álló tetőablakok fedése 0-45° lehet. Toronyszerű tetőkialakítás nem engedélyezett.
(2) Az épületek meghatározó tetőhéjazata pikkelyszerű és hagyományos anyagú lehet, főépületen és utcákról, közterületről, táblás jellegű fedés nem alkalmazható. A tetőfedés cserép-rendszerű megjelenéshez hasonló kiselemes lemez, piros vagy barna sík természetes pala, ill. nád.
(3) Az üzletportálokat, cégtáblákat, feliratokat, előtetőket, nyílászáró-rácsokat és az egyéb díszítéseket, berendezéseket az egész épület tömegformájához, homlokzati jellegéhez és részletmegoldásaihoz illeszkedő anyagokból-, formai megoldásokkal- és színezéssel kell kialakítani.
(4) Utcai, közterületi telekhatáron áttört kerítés létesíthető, ahol a kerítés magassága legfeljebb 1,8 m, lábaztának magassága legfeljebb 60 cm. Drótfonat tüskésdróttal nem építhető.
(5) A telek oldalsó és hátsó határán a szomszédos telkek vonalán tömör kerítés létesíthető 1,4-1,8 m közötti magassággal, áttört kerítés 1,2-1,8 m közötti magassággal.
(6) Az új beépítések esetén a szomszédos épületekhez illeszkedő tetőfedés, homlokzatképzés, homlokzat színezés alkalmazásandó.
(7) Lakóépületen hullámpala, bitumenes zsindely, fém lemezfedés, a hagyományos cserépfedés színárnyalataitól (piros) eltérő színű (zöld, kék, szürke, fekete stb.) tetőfedő anyag nem alkalmazható.
8. § Telkek összevonása esetén is követni kell az adott tömbben, vagy környezetében a területre jellemző telepítést.
9. § (1) Homlokzaton tilos táblás fémlemez burkolat elhelyezése.
(2) Épületgépészeti elemek – kültéri klímaegységek, hírközlés átjátszó berendezése – közterület felől homlokzati oldalon nem helyezhetők el.
(3) A gáznyomás szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetőek el. A berendezés a telkek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.
(4) Kizárólag a kialakult beépítési struktúrába illeszkedő új beépítés valósítható meg, a környezetéből kiugróan nagy tömegű- és magasságú új épület nem létesíthető.
(5) Az épületek telepítése során a kerített udvar szerinti „L” és „U” alakú elrendezést kell előnyben részesíteni.
(6) Mediterrán stílusú épület létesítése tilos.
(7) Az utcaképhez tartozó, utcaképet meghatározó előkertben teraszok, vendéglátó teraszok, üzletek standjai, szabadtéri eladóterületei, kerti tetők oldalsó zárásaként, állandó vagy időszakosan ponyva, nád, műanyag takarás, fémlemez burkolás nem alkalmazható.
10. § Környezetéből kiugró, 7,5 m-nél magasabb építmény vagy műtárgy elhelyezését környezetbe illeszkedést igazoló látványtervvel kell alátámasztani. A látványtervet a településképi bejelentéshez csatolni kell az építtetőnek.
7. Mezőgazdasági egyedi építészeti követelmények
11. § (1) Környezetéből kiugró, 25 m-nél magasabb építmény vagy műtárgy elhelyezését környezetbe illeszkedést igazoló látványtervvel kell alátámasztani. A látványtervet a településképi bejelentéshez csatolni kell az építtetőnek.
(2) Beépítésre nem szánt területen kerítés - zajvédő fal kivételével - csak áttört kivitelben és legfeljebb 2,5 m magassággal létesíthető. A kerítés tömör lábazata nem lehet 0,6 méternél magasabb.
12. § (1) Az építmények, épületek tömegformálásának, homlokzatképzésének, anyaghasználatának, részletmegoldásainak illeszkedniük kell az építési övezetben, illetőleg övezetben, tömbben, utcában, szűkebb környezetben, illetőleg tájban kialakult megoldásokhoz.
(2) Épület tetején épületgépészeti kültéri egységek, csoportosított elrendezésben, takaró szerkezet által rejtve helyezhetők el.
(3) Az épületek színezésénél kerülni kell az erőteljes és harsány megoldásokat, az élénk színezés csak kisebb homlokzati felületeken, kiegészítő elemeken alkalmazható.
8. Közterületekre, közlekedési felületekre vonatkozó területi-és egyedi építészeti követelmények
13. § (1) A környezethez való illeszkedést az alábbi szempontokat figyelembe véve kell megvalósítani:
1. terepalakítást, csapadékvízelvezetést és növényzettelepítést úgy kell kialakítani, hogy
2. a telkek előtti járda, gépjármű-behajtó, vízelvezető árok, fa telepítésre is alkalmas méretű zöldsáv településképi szempontból rendezetten, megfelelő ritmusban kerüljön kialakításra,
3. az új épületek építése során azok utcai- és közterületi megközelítési helyét és módját, a kapcsolódó út, zöldfelület és közterületi viszonyok vizsgálatával, ahhoz igazodva kell megoldani,
(2) A közterületeken a fasorok megőrzendők, megtartandók, szükség esetén kiegészítendők. A közterületeken meglévő fa helyek, fasor helyek megtartandók, el nem építhetők, a lehetséges fásításokról a közterületet érintő építési, átépítési és felújítási, rekonstrukciós munkálatok során gondoskodni kell.
(3) Közterületen, temetőben fenyőfélék - alacsony növésű díszcserjék kivételével - nem telepíthetők.
(4) A közmű fejlesztés tervezésekor keresztszelvényen is be kell mutatni a távlati közmű elhelyezést, mind a felszín alatti, mind a felszín feletti útszelvény elemeit elhelyezve. Földkábeles villamos hálózat kiépítés esetén a növényállomány megőrzése kiemelt szempont, annak pótlásakor a helyszíni elhelyezésre kell törekedni.
(5) A telekhatár és az úttest közötti közterületi zöldfelületet (zöldsávot) keresztező, az útkezelői hozzájárulás alapjául szolgáló tervben rögzített útcsatlakozás szélességében (ennek hiányában az ingatlan kapuszélességében) létesíthető csak burkolt felület, amelyet személygépjármű és kistehergépjármű behajtója esetén kiselemes útburkolattal kell kialakítani.
(6) Játszótér rendeltetésű parkrész lehatárolására csak áttört, max. 150 cm magas kerítés létesíthető.
(7) Az új kertépítészeti kialakítás során elő kell segíteni a helyi védettségű építészeti örökség kiemelését szolgáló megoldásokat.
(8) A régi és új utcáknál legalább egyoldali fásítás biztosítandó, ahol a szélesség rendelkezésre áll.
(9) A be nem épített és nem burkolt felületeket növényzettel kell takarni és fenntartani. Külön gondot kell fordítani a szabálytalan út-és téralakulatok közlekedésre igénybe nem vett felületeire.
(10) A közterületeken az utcabútorok, berendezések és reklám- és információs táblák elhelyezését, forma és színvilágát egy-egy községrészre, vagy a település egészére egységesen kell meghatározni.
(11) A terek, teresedések, zöldterületek tudatosan úgy alakítandók ki, hogy minden területrésznek legyen funkciója (Pihenés, idegenforgalom, tájékoztatás, emlékművek-és táblák, utcaberendezések elhelyezése) a közlekedési területek és közműsávokon túlmenően.
(12) A hulladékgyűjtő szigetet a településkép zavarása nélkül, a közegészségügyi előírások megtartása mellett növényzettel takarva, a védett építménytől legalább 25 m-re lehet kialakítani.
9. A helyi védelemmel érintett épületekre és értékre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
14. § (1) Helyi védett épület nyílászáróinak cseréje esetén
1. az épületen meglevő, eredeti nyílászárók külső osztásrendjét meg kell tartani,
2. az új nyílászárók kövessék az eredeti nyílászárók osztását, ritmusát, jellemző profil kialakítását, a homlokzati megjelenés felőli, külső szárnyak esetében csak az építés korában alkalmazott osztásrendű, anyagú és szerkezetű elemek építhetők be, műanyagból készült, illetve műanyag külső felületű nyílászáró nem alkalmazható,
3. homlokzati nyílászárók, biztonsági rácsok, zsalugáterek, árnyékolók felújítása esetén – a teljes homlokzatra kiterjedő felújítás kivételével – csak az épületen meglévő nyílászárókkal azonos színek alkalmazhatóak.
(2) Helyi védelemmel érintett épületek felújítása, átalakítása, bővítése esetén:
1. az épület eredeti formavilágának megtartása érdekében az épületek szerkezeteinek, homlokzatainak, tetőzetének részleteit, tartozékait meg kell őrizni, hiány esetén eredeti formában újra kell építeni,
2. részleges homlokzati felújítás – kivéve az állagmegóvást - nem megengedett,
3. a tagozatos díszítésű homlokzati felületek, falazott, húzott párkányok, nyílászárók helyreállítása, javítása, színezése csak az eredeti megjelenéssel azonosan, az eredeti anyagokkal és megoldásokkal kompatibilis módon készülhet,
4. a homlokzati felületre külső, vastag hőszigetelő réteg csak a kizárólag tagolatlan és díszítés nélküli homlokzat, egyszerű párkánylezárás esetében alkalmazható, amennyiben az eredeti homlokzati megjelenés változatlan formában és méretekkel visszaállítható,
(3) Helyi védelemmel érintett épület tetőzetének felújítása, újraépítése, tetőhéjazat cseréje esetén:
1. az építéskori anyaghasználattal megegyező - attól legfeljebb árnyalataiban eltérő színű és megjelenésű – 2 cm hullám méretet nem meghaladó égetett agyagcserép, vagy vékony, hornyolt betoncserép, síkjellegű fedés (hornyolt vagy kettős fedés) alkalmazható, kivéve a csillogó mázas bevonatú (engóbozott) elemeket,
2. az eredetitől eltérő tetőfelépítmény alkalmazását kerülni kell, tetőtérbeépítés esetén tetőfelépítménnyel vagy tetősíkban elhelyezett nyílászáróval, egyedi tetősíkban levő bevilágítóval a vonatkozó tetősík felületének legfeljebb 20 %- át szabad megbontani.
3. az új és/vagy meglevő kémények külső felületét, burkolatát hagyományos anyaghasználattal kell kialakítani, fém, műanyag külső anyagú, vagy külső fémvázas elemeket vakolható burkolattal kell ellátni, kivéve a gázüzemű berendezések 15 cm-nél nem nagyobb átmérőjű égéstermék elvezetőjét.
(4) Helyi védelem alatt álló utcaképben védendő és helyreállítandó:
1. az utcai homlokzatok tagolt kialakítása, vakolatdíszítése, nyíláskeretezése
2. az utcai homlokzatok színezésénél a halvány és tört színek alkalmazandók, mint a beige, a fehér és világos árnyalatú, nem harsány színek
3. az épületek kialakult utcai felőli építési vonala megőrzendő
4. a nyílások esetében több, függőleges tengelyű (álló) ablak alkalmazandó.
5. toronyszerű tetőkialakítás egyházi célú épület kivételével nem alkalmazható.
6. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése
15. § (1) A nem használt, felhagyott légvezetékeket és tartóelemeiket a szolgáltatónak, vagy a vezeték tulajdonosának az oszlopokról, oszlopsorokról el kell távolítani, valamint az épületekhez való becsatlakozást el kell bontani.
(2) Új közműkiépítéseknél a kisfeszültségű erőátviteli- és közvilágítási hálózatokat föld alatt kell kiépíteni.
(3) A településképet meghatározó területek nem alkalmasak a teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére.
(4) A 8. mellékletben nem szereplő területek elsősorban alkalmasak a teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére.
7. A reklámokra és reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
16. § (1) Reklámok, reklámhordozók kialakítása, elhelyezése a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet előírásainak figyelembe vételével lehetséges.
(2) A reklámoknak, reklámhordozóknak az építmény karakteréhez, tagozataihoz, színezéséhez, arányrendszeréhez igazodónak kell lennie és még részben sem takarhatják az épület nyílászáró szerkezetét, párkányát, korlátját és egyéb meghatározó építészeti elemét.
(3) Egyéb területeken, ahol a törvény alapján korlátozva megengedett reklám elhelyezése
1.3
2. utasváró tetején reklám nem helyezhető el,
3.4
(4) Az épületek, építmények erre a célra szolgáló portáljainak, kirakatainak üvegfelületei mögött - az üvegmező felületének 30%-át meg nem haladó méretű, nem kirívó színezésű, legfeljebb súrolt fénnyel megvilágított, az üvegfelülettől legalább 5 cm-rel eltartottan befüggesztett reklám és reklámhordozó helyezhető el.
(5) A 2,1 m2-t el nem érő, 7 napnál hosszabb időre kihelyezett táblák településképi bejelentési eljárás alapján helyezhetőek el a településképhez illeszkedve. Az elhelyezéshez eseténként 10.000,- Ft díj megfizetése mellett adható hozzájárulás.
(6) Építési reklámhálót csak építési állványzatra lehet feltenni, kizárólag az építkezés ideje alatt, az építési naplóban igazoltan.
(7) Állandó elhelyezésű kioszk, pavilon esetében, annak legfeljebb egyik oldala alakítható ki reklámfelületként.
(8) Utasváró esetében – az erre a célra kialakított helyen - legfeljebb egy kétoldali reklámfelület alakítható ki.
(9) Az előkertekben, a közterület és közforgalom számára megnyitott magánterület felől látható helyen az ingatlan elidegenítésére vonatkozó hirdetés legfeljebb 1 m2 felületű ideiglenes reklámhordozón helyezhető el.
(10) Az előkertekben, a közterület és közforgalom számára megnyitott magánterület felől látható helyen benzinkutak, autószalonok, 500 m2-nél nagyobb kereskedelmi-szolgáltató intézmények, nagyméretű irodaházak esetében legfeljebb 1 db, az építménytől függetlenül elhelyezett, 6,00 m-nél nem magasabb, igényesen kivitelezett totemoszlop helyezhető el.
(11) Nem helyezhető el reklámhordozó közterületről látható magánterületen, ha: településképi, tájképi környezetvédelmi szempontból elhelyezkedése kedvezőtlen vagy káros lenne.
(12) Nem helyezhető el reklámhordozó műemlék épületen, valamint annak kerítésén.
(13) Védett természeti területeken, Natura 2000 területeken, ökológiai hálózat magterületén és ökológiai folyosó területén, egyedi tájérték, tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területeken, térségi jelentőségű tájképvédelmi területeken reklámhordozó és reklám – a 2016. évi LXXIV. törvényben meghatározott kivétellel – nem helyezhető el.
(14) Az állandó díszvilágítást, fényreklámot és egyéb fénylő hirdető berendezést az egyéb előírások betartása mellett csak úgy lehet kialakítani, hogy a fényhatás az adott és a környező épületek és közterületek rendeltetésszerű használatát ne zavarja, a közlekedés biztonságát, a természetes élőhelyek életfolyamatait ne veszélyeztesse, és a terület látványát kedvezőtlenül ne befolyásolja.
1. Információs kiegészítő elemek elhelyezésére vonatkozó egyedi építészeti követelmények
17. § (1)5 Az információs kiegészítő elemek méretének, kialakításának, anyaghasználatának az épület, építmény karakteréhez, tagozataihoz, színezéséhez, arányrendszeréhez igazodónak kell lennie.
(2) Egy építményen, épületen megjelenő több információs kiegészítő elem anyaghasználatának, méretének kialakításának során az egységes megjelenítésűeknek kell lenniük.
(3) Az információs kiegészítő elemek még részben sem takarhatják az épület nyílászáró szerkezetét, párkányát, korlátját és egyéb meghatározó építészeti elemét.
(4) Az építményen elhelyezett, az ingatlan elidegenítésére vonatkozó hirdetés legfeljebb 0,6 m2 felületű lehet.
18. § (1) A község területén levő épületeken, építményeken információs kiegészítő elemek elhelyezésére az alábbi rendelkezések vonatkoznak:
1. lakóépületben vagy önálló épületben kialakított, kereskedelmi, szolgáltató, irodai, kulturális, vendéglátó funkció esetében, a tevékenységet magába foglaló épületrészhez kötődő, földszinti és fogadószinti homlokzaton, a nyílászárók feletti sávban, csak cég- és névtábla, cégfelirat, 0,4 m2 felületet nem meghaladó cégér, egyedi címfestett tábla helyezhető el,
2. több – belső közlekedőből megközelíthető - rendeltetési egységet magába foglaló üzletközpont esetében, - az a) pontban meghatározottakon túl - az osztás és nyílás nélküli, jellemzően tömör homlokzat szerves részeként kialakított, az épület léptékéhez igazodó méretű és alakú, cserélhető tartalmú információs elem helyezhető el,
3. üzemi, ipari épületeken, raktárakon csak a saját tevékenységet jelző cég- és névtábla, cégfelirat, cégér, egyedi címfestett tábla helyezhető el.
(2) A község helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében lehatárolt műemléki területen és azon álló épületeken, építményeken, valamint műemléki (M) és 1. melléklet szerinti helyi védelem alatt álló épületen, építményeken – a homlokzatok meglévő, vagy tervezett, vízszintes és függőleges tagolásához, nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához, szabad felületek arányaihoz és méretéhez illeszkedő - cégtábla, címtábla, cégér az alábbiak szerint helyezhető el, illetve alakítható ki:
1. egy épületben több rendeltetési egység esetében egységenként legfeljebb 1-1 db hirdető-berendezés helyezhető el egységes információs rendszer részeként, a homlokzati arányokat figyelembevevő méretekkel,
2. portál, vagy kirakat erre a célra kialakított felirati mezőjén önálló betű és logó, ragasztva, vagy a háttértől eltartottan felerősítve, igény esetén élben, háttérből, vagy kívülről derítő fénnyel megvilágítva,
a) festett, polisztirol, öntött, anyagában színezett műanyag,
b) fa, festett gipsz, kerámia,
c) festett fém, rozsdamentes acél, réz, szálcsiszolt alumínium,
d) natúr, savmaratott, pasztellszínű edzett üveg anyagokból.
3. vakolt, vagy burkolt felületre a portál, kirakat felső széle és a földszintet az emelettől elválasztó osztópárkány, vagy képzeletbeli vonala között levő sávban, illetve földszintes épület esetében az épített párkány, vagy ereszvonalig terjedő sávban – az a) pontban megjelölt lehetőségeken túl,
a) homlokzatra festett kivitelben,
b) fából, festett fémből, rozsdamentes acélból készült – keretezett, vagy keretezés nélküli - táblára festve vagy ragasztva,
c) a homlokzat síkjától eltartott, kifeszített, impregnált fény- és vízálló szövetre festett kivitelben,
d) homlokzat síkjától eltartott, negatív betű kivágású fémtáblából,
e) pasztell árnyalatú színes, vagy savmaratott biztonsági üvegtáblán festett, vagy ragasztott kivitelben - igény szerint hátulról derített megvilágítással.
4. kirakatra, portálra, homlokzati felületre elhelyezett hirdető-berendezésen túl, épületenként legfeljebb 1db. - falra merőlegesen elhelyezett, legfeljebb 70 cm kiállású, legfeljebb 0,4 m2 befoglaló méretű cégér, a tevékenység, vagy logó ábrázolásával, igény szerint élben, vagy kívülről megvilágítva,
a) impregnált fa, festett fém, rozsdamentes acél, kovácsoltvas,
b) natúr, savmaratott, vagy pasztellszínű, biztonsági üveg anyagokból.
14. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
19. § (1) Magastetős épület esetén a táblás napelemeket, napkollektorokat napelemes cserép kivételével a tető lejtésével párhuzamosan úgy kell elhelyezni, hogy
1. azok a tető széleinek, gerincének szélső 60 cm-es sávján ne nyúljanak túl,
2. széleik igazodjanak egymáshoz és a tetősík ablakhoz,
3. legfeljebb az adott tetősík 50 %-át fedheti le,
4. sorolva, lépcsőztetés nélkül téglalap alakú felületet képezzenek.
(2) Színben és formában a tetőfelület anyagával harmonizáló napelemes cserép alkalmazása teljes tetőfelületen megengedett valamennyi építmény esetében.
(3) Épületgépészeti elemek – kültéri klímaegységek, hírközlés átjátszó berendezése - közterület felől homlokzati oldalon nem helyezhető el.
(4) A gáznyomás szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetőek el. A berendezés a telkek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.
(5) Épületek tetőszerkezetén elhelyezett antennatartó szerkezet legmagasabb pontja az építmény legmagasabb pontjánál legfeljebb 6 m-rel lehet magasabb.
(6) Kisméretű mobilhálózati bázisállomás (mikrocella) meglévő közműoszlopokon elhelyezhető, épületen utca felől takart módon helyezhető el.
TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ
15. Rendelkezés a szakmai konzultációról
20. § (1)6 Településképvédelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció (továbbiakban: konzultáció) és ezen belül szakmai tájékoztatást az építési tevékenységgel érintett személy és/vagy az általa megbízott tervező kérhet a 3. mellékletben szereplő kérelem alapján.
(2)7 A konzultációt az önkormányzati főépítész, foglalkoztatása hiányában a polgármester végzi el.
(3) A konzultációhoz 1:100 léptékű építészeti-műszaki tervdokumentációt vagy a kérelem tárgya szerinti dokumentációt és fotódokumentációt kell mellékelni.
(4) A konzultációról 8 napon belül emlékeztető készül, melyben az alábbiak kerülnek rögzítésre:
1. a tervezett tevékenység helyszínét érintő – településképi rendeletben szereplő – településképi követelmények;
2. a felvetett javaslatok;
3. a települési főépítész vagy polgármester lényegi nyilatkozata.
(5) Az emlékeztetőt a bejelentéshez vagy a kérelemhez mellékelni kell.
(6) Az önkormányzatot az említett eljárások során az emlékeztetőben rögzített állásfoglaláshoz, javaslathoz kötik, valamint a településképi kötelezés során is figyelembe kell venni.
16. A településképi bejelentési eljárás
21. § (1)8 Településképi bejelentési eljárást folytat le átruházott hatáskörben eljáró polgármester építési tevékenység megkezdése előtt a rendelet 4. mellékletében meghatározott esetekben.
(2)9 Átruházott hatáskörben eljáró polgármester településképi bejelentéssel kapcsolatos véleményét a főépítész szakmai véleményére is alapozza.
(3) Az eljárást e célra rendszeresített, a 5. mellékletben szereplő nyomtatványon lehet kezdeményezni.
22. §10 (1) Településképi bejelentési eljárással érintett építési tevékenység esetén a telepítéssel, építészeti kialakítással kapcsolatos részletes vizsgálati szempontok:
1. a tervezett megoldás léptékében, arányaiban megfelelően illeszkedik–e a kialakult településszerkezetbe,
2. teljesíti-e az egyes eltérő karakterű településképpel rendelkezői községrészek esetében a településképi szempontokkal kapcsolatos tömegalakítási, homlokzatformálási, anyaghasználati követelményeket,
3. harmonikusan illeszkedik-e a környezetébe, figyelembe veszi-e a környező beépítés sajátosságait,
(2) A 4. mellékletben szereplő településképi bejelentési eljárással érintett építési tevékenység esetén a telepítéssel, építészeti kialakítással kapcsolatos részletes vizsgálati szempontok
1. tervező által készített tervdokumentáció, minden kiegészítő részletre (tetőfedés, színezés) kitérően;
2. tető héjazat csere: tervezett cserépforma, típus, szín bemutatása;
3. homlokzat színezés tervezett szín színkártya bemutatása;
4. kerítés vázrajz, anyagok megjelölésével;
5. toldalék építés (utcafronti rész): rajz, vázrajz készítése, amely a kérelem mellékletét képezi.
(3) A rendeltetésváltozás során a kialakítás megfelel-e az eredeti épület funkcionális, szerkezeti rendszerének és a gazdaságos megvalósítás követelményeinek.
1. állandó építmény esetén végleges,
2. legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén 180 nap,
3. reklám, reklámhordozó és hirdető-berendezés a bérleti szerződés lejártáig, vagy a rendeltetési egység működésének befejezéséig, befejezésének időpontjáig,
4. útbaigazító hirdetmény esetén 2 év, de legfeljebb a működés befejezésének időpontjáig,
5. kitelepülés esetén a bérleti szerződés lejártáig, vagy a közterület használati engedély lejártáig, illetve a működés befejezéséig,
6. adventi időszakban – amely e rendelet szempontjából november 30-tól január 10- ig tart, az ünnepekkel kapcsolatos ábrázolásmóddal kialakított mobil hirdető-berendezés (különösen: figura, makett, ünnepi szimbólum) kihelyezése, homlokzatnak, kirakatüvegnek az ünnepekkel kapcsolatos ábrázolásmóddal történő díszítése településképi bejelentés és véleményezés nélkül történhet.
(4) A bejelentési eljárás lefolytatása alapján a kérelem tárgyának fennmaradási érvényessége a határozat kiállításának dátumától számítva:
23. § A bejelentés tárgyától függően a településképi bejelentési eljárással érintett építési tevékenységgel összefüggő épület, építmény, berendezés, bútor építészeti- műszaki tervének munkarészei:
1. a bejelentés tárgyának helyét, vonatkozó adatait, méreteit, tágabb összefüggő területet és szomszédos épületeket feltüntető helyszínrajz,
2. épület, építmény - kitelepülésnél berendezés, bútor - esetében
a) alaprajzok,
b) megértéshez szükséges számú metszet,
c) minden eltérő megjelenésű homlokzat, vagy nézet,
3. műszaki leírás, leírás a beépítési adatok, méretek, szerkezeti, építészeti megoldások feltüntetésével
4. a bejelentés tárgyától függően da) színezett modellkép,
a) környezetbe illesztett fotorealisztikus településkép
b) helyszínre illesztett látványterv
5. amennyiben nem az ingatlan tulajdonosa nyújtja be a kérelmet vagy egy társasházi lakásra vonatkozik a kérelem, úgy az ingatlan tulajdonosának / társasház közös képviselőjének hozzájáruló nyilatkozata
6. A településképi kötelezési eljárás
24. §11 (1) Településképi kötelezési eljárást folytathat le átruházott hatáskörben eljárva a polgármester a településképi rendelkezések megsértése esetén.
(2) A polgármester a kötelezési eljárás lefolytatása előtt - teljesítés határidő meghatározásával - a jogsértés megszüntetésére irányuló felhívást küld a tulajdonosnak.
(3) Az (1) bekezdésben foglaltak megszegése esetén a - (2) bekezdés szerinti felhívás eredménytelenségét követően - a polgármester átruházott hatáskörben eljárva kötelezést bocsájt ki a jogsértés megszüntetésére, egyúttal településkép-védelmi bírságot szab ki, amelynek összege
a) településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén 100.000 forint
b) a polgármester tiltása ellenére végzett tevékenység esetén 100.000-200.000 forint,
c) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő tevékenység folytatása esetén az eltérés mértékétől függően legalább 100.000 Ft, jogi személy esetén legfeljebb 500.000 forint, természetes személy esetén legfeljebb 200.000 forint,
d) településképi kötelezésben foglaltak végre nem hajtása esetén legalább 100.000 forint, jogi személy esetében legfeljebb 1.000.000 forint, természetes személy esetén legfeljebb 200.000 forint.
(4) Az önkormányzati településképvédelmi bírság kiszabásánál a hatóság mérlegeli különösen:
b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,
c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,
d) a jogsértő állapot időtartamát,
e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,
f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint
g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
25. § (1) Ez a rendelet 2018. október 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet hatálybalépésével együtt hatályát veszíti a 13/2005.(XI.23.) önkormányzati rendelet a helyi építészeti értékek védelméről.
(3) E rendelet hatálybalépésével együtt hatályát veszíti a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról, és a településképi bejelentési eljárásról szóló 9/2017.(XII.29.) önkormányzati rendelet.
Györke Gyula Tóth Jenő
polgármester jegyző
Kihirdetés: 2018. szeptember 10.
Tóth Jenő
jegyző
1. melléklet az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez
4. melléklet az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez
1. Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni, ha az építési tevékenységgel érintett ingatlan a településképi szempontból meghatározó területek karaktertérképén, illetve a szabályozási terven jelölt
a) helyi védettségű telken és közvetlen szomszédságában,
b) országos jelentőségű védett természeti, és NATURA 2000 előírással érintett területen, tájképvédelmi övezetben található;
c) önkormányzati tulajdonú területen helyezkedik el.
2. Településképi bejelentési eljárással érintett építési tevékenységek az 1. pontban felsorolt területeken:
a) a. részleges bontás
b) az építési tevékenységgel érintett épület vagy építmény közterületen helyezkedik el.
c) egyedi helyi védelem alatt álló ingatlanon tervezett, a védett érték megjelenését érintő építési tevékenység esetén,
d) helyi területi védelem alatt álló ingatlanon tervezett utcaképet, településképet érintő építési tevékenység esetén, - különösen homlokzat-átalakítás, homlokzat-felújítás, fűtési és klíma-berendezések, hírközlési létesítmények homlokzaton történő elhelyezése, utcai kerítés építése esetén,
e)12
f) közterületre tervezett, a településkép megjelenését befolyásoló, 30 napnál huzamosabb időre szánt idényjellegű, valamint tartós jellegű építményekre irányuló építési tevékenység esetén.
3. Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni, új épület esetén:
a) új lakóház építése;
b) meglévő lakóépület bővítése, utcafronti kép részbeni módosulása, új terasz, teraszbeépítés;
c) tetőhéjazat csere;
d) homlokzati képet megváltoztató nyílászáró cserék;
e) épület külső színezése;
f) kerítésépítés.
4.13 Településképi bejelentési eljárás köteles
a) a rendeltetésmódosítás;
b) a rendeltetési egységek számának megváltozását jelentő rendeltetésváltozás;
c) a reklámok és reklámhordozók elhelyezése.
6. melléklet az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez
Lakó és gazdasági településrész településképi építészeti előírásai |
|
---|---|
Teléepülésképi bejelentési eljárás esetei történeti településrészen |
a) új lakóház építése; |
1.1 Telepítés módja |
a) tervező által készített tervdokumentáció, minden kiegészítő részletre (tetőfedés, színezés) kitérően; |
7. melléklet az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez
10.1. Őrség
(HUON10001)
1. 10.1.3. Bajánsenye
017/13, 017/14, 017/4, 017/5, 020/10, 020/9, 022, 023/2, 023/3, 039/3, 039/4, 039/5, 039/6, 042, 043, 044/1, 044/2, 045, 046/1, 046/2, 047, 048, 049, 050, 051/4, 054/2, 074, 075, 076, 082/2, 083, 085, 090, 091, 094, 095/1, 095/2, 096, 097, 099, 0100, 0104, 0108, 0110, 0112/2, 0121, 0122, 0123/1, 0123/2, 0123/23, 0123/24, 0123/25, 0123/26, 0123/27, 0123/28, 0123/29, 0123/3, 0123/30, 0123/32, 0123/33, 0123/36, 0123/37, 0123/39, 0123/4, 0123/40, 0123/41, 0123/42, 0123/43, 0123/5, 0123/6, 0123/7, 0124, 0134/1, 0134/10, 0134/2, 0134/3, 0134/4, 0134/9, 0135, 0138, 0141, 0142, 0143, 0144, 0145/1, 0145/2, 0146, 0147, 0148, 0149, 0150, 0153, 0157, 0160, 0161, 0162, 0163, 0164, 0172, 0174, 0176/1, 0176/2, 0177, 0178, 0179, 0180, 0181, 0183, 0184, 0185, 0187/3, 0188, 0189/1, 0189/2, 0189/3, 0201, 0202, 0203, 0204, 0205, 0208, 0209, 0215/2, 0215/3, 0215/4, 0215/5, 0215/6, 0241, 0242, 0243, 0244/1, 0244/2, 0246/1, 0246/3, 0246/4, 0246/5, 0246/6, 0247, 0251/2, 0255/2, 0265/1, 0266/6, 0266/7, 0266/8, 0266/9, 0273, 0274, 0275, 0276, 0277, 0283/2, 0283/3, 0283/5, 0290/1, 0290/2, 0291, 0292/1, 0293, 0294, 0300/5, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0327/1, 0327/3, 0345/12, 0345/15, 0345/19, 0345/20, 0345/26, 0345/7, 0347, 0348/1, 0348/2, 0348/3, 0349/1, 0349/2, 0349/3, 0350/1, 0350/6, 0350/7, 0351/1, 0351/2, 0351/3, 0352/1, 0352/2, 0378, 13, 1201/1, 1201/2, 1201/3, 1201/4, 1201/5, 1201/6, 1201/7, 1201/8, 1210, 1220, 1221/1, 1221/10, 1221/11, 1221/12, 1221/13, 1221/2, 1221/3, 1221/4, 1221/5, 1221/6, 1221/7, 1221/8, 1221/9, 1230, 1240, 1241, 1286, 1287/10, 1287/11, 1287/12, 1287/13, 1287/14, 1287/15, 1287/16, 1287/17, 1287/18, 1287/19, 1287/2, 1287/3, 1287/4, 1287/5, 1287/6, 1287/7, 1287/8, 1287/9, 1326, 1333
10. ŐRSÉGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TALÁLHATÓ KIEMELT JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETMEGŐRZÉSI TERÜLETEK
10.8.3. Bajánsenye
017/4, 017/5, 017/13, 017/14, 020/9, 020/10, 022, 023/2, 023/3, 039/3, 039/4, 039/5, 039/6, 042, 043, 044/1, 044/2, 045, 046/1, 046/2, 047, 048, 049, 050, 051/4, 054/2, 074, 075, 076, 082/2, 083, 085, 090, 091, 094, 095/1, 095/2, 096, 097, 099, 0100, 0104, 0108, 0110, 0112/2, 0121, 0122, 0123/1, 0123/2, 0123/3, 0123/4, 0123/5, 0123/6, 0123/7, 0123/23, 0123/24, 0123/25, 0123/26, 0123/27, 0123/28, 0123/29, 0123/30, 0123/32, 0123/33, 0123/36, 0123/37, 0123/39, 0123/40, 0123/41, 0123/42, 0123/43, 0124, 0134/1, 0134/2, 0134/3, 0134/4, 0134/9, 0134/10, 0135, 0138, 0141, 0142, 0143, 0144, 0145/1, 0145/2, 0146, 0147, 0148, 0149, 0150, 0153, 0157, 0160, 0161, 0162, 0163, 0164, 0172, 0174, 0176/1, 0176/2, 0177, 0178, 0179, 0180, 0181, 0183, 0184, 0185, 0187/3, 0188, 0189/1, 0189/2, 0189/3, 0201, 0202, 0203, 0204, 0205, 0208, 0209, 0215/2, 0215/3, 0215/4, 0215/5, 0215/6, 0241, 0242, 0243, 0244/1, 0244/2, 0246/1, 0246/3, 0246/4, 0246/5, 0246/6, 0247, 0251/2, 0255/2, 0265/1, 0266/6, 0266/7, 0266/8, 0266/9, 0273, 0274, 0275, 0276, 0277, 0283/2, 0283/3, 0283/5, 0290/1, 0290/2, 0291, 0292/1, 0293, 0294, 0300/5, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0327/1, 0327/3, 0345/7, 0345/12, 0345/15, 0345/19, 0345/20, 0345/26, 0347, 0348/1, 0348/2, 0348/3, 0349/1, 0349/2, 0349/3, 0350/1, 0350/6, 0350/7, 0351/1, 0351/2, 0351/3, 0352/1, 0352/2, 0378, 13, 1201/1, 1201/2, 1201/3, 1201/4, 1201/5, 1201/6, 1201/7, 1201/8, 1210, 1220, 1221/1, 1221/2, 1221/3, 1221/4, 1221/5, 1221/6, 1221/7, 1221/8, 1221/9, 1221/10, 1221/11, 1221/12, 1221/13, 1230, 1240, 1241, 1286, 1287/2, 1287/3, 1287/4, 1287/5, 1287/6, 1287/7, 1287/8, 1287/9, 1287/10, 1287/11, 1287/12, 1287/13, 1287/14, 1287/15, 1287/16, 1287/17, 1287/18, 1287/19, 1326, 1333
2. Természeti területek
3. a tájképvédelmi területek
5. A 7416.j, 7451.j. ök. utak tengelyétől mért 100 méteren belüli terület.
1. függelék az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez
1.
1. Bajánsenye közterületein telepítésre ajánlott fafajok jegyzéke
Acer campestre - mezei juhar
Acer ginnala - tűzvörös juhar Acer platanoides - korai juhar
Aesculus carnea - hússzínű vadgesztenye
Betula pendula - nyírfa
Celtis australis - déli ostorfa
Celtis occidentalis - nyugati ostorfa
Cercis siliquastrum - közönséges júdásfa
Corylus colurna - törökmogyoró
Crataegus lavallei - fényeslevelű galagonya
Crataegus x media - skarlátvirágú galagonya
Crataegus laevigata - kétbibés galagonya
Crataegus monogyna - egybibés galagonya
Fraxinus americana - amerikai kőris
Fraxinus excelsior - magas kőris
Fraxinus ornus - virágos kőris
Ginkgo biloba - páfrányfenyő
Gleditsia triacanthos f. inermis - tövistelen lepényfa
Koelreuteria paniculata - bugás csörgőfa
Prunus serrulata - japán díszcseresznye
Pyrus calleriana - kínai körte
Rhus typhina - torzsás ecetfa
Robinia hispida - rózsás akác
Sophora japonica - japánakác
Tilia x euchlora - krími hárs
Tilia tomentosa - ezüst hárs
Ulmus pumila - pusztaszil
Zelkova serrata - japán gyertyánszil
Chamaecyparis lawsoniana - hamisciprus Juniperus communis - közönséges boróka
Juniperus virginiana - virginiai boróka
Cedrus atlantica - atlaszcédrus
Cupressocyparis x Leylandii - Leyland-ciprus Picea omorika - szerb luc
Picea pungens - szürke luc
Pinus nigra - feketefenyő
Pinus strobus - simafenyő
Pinus sylvestris - erdeifenyő
Pseudotsuga menziesii - Duglászfenyő
Taxus baccata - közönséges tiszafa
2. Bajánsenye közterületein telepítésre nem ajánlott fafajok jegyzéke
Acer negundo - zöld juhar
Ailanthus altissima - mirigyes bálványfa
Amorpha fruticosa - cserjés gyalogakác
Alnus glutinosa - mézgás éger
Aesculus hyppocastanum - vadgesztenye
Fagus sylvatica - közönséges bükk
Fraxinus angustifolia - keskenylevelű kőris
Fraxinus pennsylvanica - amerikai kőris
Gleditsia triacanthos - tövises lepényfa
Catalpa bignonioides - szívlevelű szivarfa
Juglans nigra - fekete dió
Juglans regia - pompás dió
Malus domestica - alma
Malus baccata - bogyós díszlma
Malus x purpurea -bíborlevelű díszalma Malus fajok
Morus alba - fehér eperfa Platanus x hyspanica - platán Populus fajok
Prunus cerasifera - cseresznyeszilva
Prunus cerasifera "Nigra" - vérszilva Prunus cerasus - meggy
Prunus domestica - szilva
Pyrus domestica - körte
Sorbus fajok
Tilia cordata
2. függelék az 5/2018. (IX. 10.) önkormányzati rendelethez
Az 1. § 4. pontja a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 2. § (2) bekezdése a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 16. § (3) bekezdés 1. pontját a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 9. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 16. § (3) bekezdés 3. pontját a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 9. § b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 17. § (1) bekezdése a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 20. § (1) bekezdése a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 20. § (2) bekezdése a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 21. § (1) bekezdése a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 21. § (2) bekezdése a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 22. § a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 24. § a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
A 4. melléklet 2. pont e) alpontját a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 9. § c) pontja hatályon kívül helyezte.
A 4. melléklet 4. pontját a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdése iktatta be.
Az 5. melléklet a Bajánsenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 6.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.