Bajánsenye Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V.27.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁNAK ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL, MARADVÁNY MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
Hatályos: 2021. 05. 28Bajánsenye Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁNAK ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL, MARADVÁNY MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
Bajánsenye Község Polgármestere a 27/2021. (I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46 § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület tagjai véleményének kikérésével a következő rendeletet alkotja.
1. § (1) Bajánsenye Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást az alábbiak szerint állapítja meg:
(2) Az Önkormányzat 2020. évi bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg
bevételi előirányzatainak főösszege: 158 142 ezer forint
bevételi előirányzatának módosított főösszege: 162 242 ezer forint
bevételi előirányzatainak teljesítése 152 892 ezer forint
(3) A bevételi főösszegeket forrásonként 1. sz. melléklet, a működési célú bevételeket a 2. sz. melléklet, a felhalmozási bevételeket a 3.sz. melléklet tartalmazza.
2. § (1) Az Önkormányzat 2020. évi kiadásait az alábbiak szerint állapítja meg
kiadási előirányzatainak főösszege: 158 142 ezer forint
kiadási előirányzatának módosított főösszege: 162 242 ezer forint
kiadási előirányzatának teljesítése: 122 355 ezer forint
(2) A kiadásokon belül a teljesítési adatokat az alábbiak szerint hagyja jóvá.
felhalmozási célú kiadások 9 686 ezer forint
ebből:
beruházások 390 ezer forint
felújítások 9 233 ezer forint egyéb felhalmozási kiadás 63 ezer forint
működési célú kiadások 112 669 ezer forint
ebből:
személyi jellegű kiadások 22 614 ezer forint
munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 3 452 ezer forint
dologi kiadások 22 237 ezer forint
ellátottak pénzbeli juttatása 1 885 ezer forint
egyéb működési kiadások 59 890 ezer forint
működési finanszírozási kiadások 2 591 ezer forint
költségvetési létszámkeret átlagosan 9 fő
(3) A kiadási főösszegeket költség-nemenként az 1.sz. melléklet, a működési kiadásokat a 2. sz. melléklet, a felhalmozási kiadásokat a 3.sz. melléklet, felújítási kiadásait célonként és beruházási kiadásait feladatonként a 4 sz. melléklet tartalmazza. Az önkormányzat E.U.-s projekttel nem rendelkezett.(5.sz melléklet)
(4) Az Önkormányzat költségvetési létszám alakulását a 6. sz. melléklet tartalmazza.
(5) Az Önkormányzat a Stabilitási tv. 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyleteket a 7.sz. melléklet tartalmazza.
3. § Az Önkormányzat 2020. december 31-én fennálló vagyon mérlegének főösszegét az alábbiak szerint határozza meg:
Eszközök 831 132 ezer forint
Források 831 132 ezer forint
A vagyonmérleg adatainak részletezése a 8.sz. mellékletben található.
4. § A 9. sz. melléklet a maradvány kimutatást- az önkormányzat költségvetési maradványa 30 536 ezer forint.
A 10 sz. melléklet az eredmény kimutatást tartalmazza.
Az Önkormányzat záró pénzeszköz állománya 41 928 ezer forint.
Az Önkormányzat gazdasági társaságokban való részesedése a 11.sz. mellékletben található.
5. § Az Önkormányzat 2020. december 31-én hitelállománnyal nem rendelkezett.
6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Bajánsenye, 2021. május 26.
Györke Gyula Tóth Jenő
polgármester jegyző
Záradék:
A rendelet kihirdetésre került Bajánsenye község hirdetőtábláján, 2021. május 27. napján.
Tóth Jenő
jegyző
1. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT ELLÁTANDÓ FELADATOK SZERINTI BONTÁSBAN
adatok ezer forintban | ||||||||||
rovat | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat összesen | eredeti előirányzatból | 2020. évi módosítás | módosított előirányzatból | 2020. évi tény | 2020. évi tényből | |||
kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | |||||
B | BEVÉTELEK | |||||||||
B4 | Intézményi működési bevételek | 8 606 | 8 606 | 10 243 | 10 243 | 8 709 | 8 709 | |||
B3 | Közhatalmi bevételek | 15 305 | 9 901 | 5 404 | 13 205 | 9 199 | 4 006 | 12 671 | 9 231 | 3 440 |
B11 | Önkormányzatok müködési támogatása | 64 763 | 64 763 | 69 517 | 69 517 | 69 517 | 69 517 | |||
B1 | Müködési támogatások államháztartáson belülről | 14 228 | 14 228 | 15 622 | 15 622 | 16 357 | 16 357 | |||
B6 | Működési célú átvett pénzek | 0 | 0 | 0 | 0 | 300 | 300 | |||
B1 | Támogatási kölcsön visszatérülések | |||||||||
Működési bevételek összesen | 102 902 | 97 498 | 5 404 | 108 587 | 104 581 | 4 006 | 107 554 | 104 114 | 3 440 | |
B5 | Felhalmozási bevétel | |||||||||
B21 | Felhalmozási célú önkormányzati támogatás | |||||||||
B2 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül | 5 375 | 5 375 | 5 375 | 5 375 | 2 353 | 2 353 | |||
B7 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |||||||||
B2 | Támogatási kölcsön visszatérülések. | |||||||||
EFOP-pályázat | ||||||||||
Felhalmozási bevételek összesen | 5 375 | 5 375 | 0 | 5 375 | 5 375 | 0 | 2 353 | 2 353 | 0 | |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 108 277 | 102 873 | 5 404 | 113 962 | 109 956 | 4 006 | 109 907 | 106 467 | 3 440 | |
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | |
B8 | Előző évi pénzmaradvány, vállalkozási maradvány működési célú igénybevétele | 9 700 | 9 700 | 8 115 | 8 115 | 11 234 | 11 234 | |||
B8 | Előző évi pénzmaradvány, vállalkozási maradvány felhalmozási célú igénybevétele | 40 165 | 40 165 | 40 165 | 40 165 | 31 751 | 31 751 | |||
Működési célú finanszírozási bevétel -pénzmaradvány nélkül | ||||||||||
Felhalmozási célú finanszírozási bevétel- pénzmaradvány nélkül | ||||||||||
FINANSZIROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 49 865 | 49 865 | 0 | 48 280 | 48 280 | 0 | 42 985 | 42 985 | 0 | |
Működési bevételek mindösszesen | 112 602 | 107 198 | 5 404 | 116 702 | 112 696 | 4 006 | 118 788 | 115 348 | 3 440 | |
Felhalmozási bevételek mindösszesen | 45 540 | 45 540 | 0 | 45 540 | 45 540 | 0 | 34 104 | 34 104 | 0 | |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 158 142 | 152 738 | 5 404 | 162 242 | 158 236 | 4 006 | 152 892 | 149 452 | 3 440 | |
rovat | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat összesen | eredeti előirányzatból | 2020. évi módosított előirányzat | módosított előirányzatból | 2020. évi tény | 2020. évi tényből | |||
kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | |||||
K | KIADÁSOK | |||||||||
K1 | Személyi juttatások | 23 630 | 23 030 | 600 | 23 430 | 23 030 | 400 | 22 614 | 22 309 | 305 |
K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájárulási adó | 3 917 | 3 673 | 244 | 3 917 | 3 673 | 244 | 3 452 | 3 342 | 110 |
K3 | Dologi kiadások | 23 526 | 23 526 | 23 580 | 23 580 | 22 237 | 22 237 | |||
K4 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 2 560 | 0 | 2 560 | 2 025 | 0 | 2 025 | 1 885 | 0 | 1 885 |
K5 | Egyéb működési kiadások | 56 715 | 54 715 | 2 000 | 59 954 | 58 617 | 1 337 | 59 890 | 58 750 | 1 140 |
K5 | Támogatási kölcsönök nyújtása | |||||||||
K5 | Működési tartalék, céltartalék | 1 604 | 1 604 | 0 | 0 | |||||
Működési kiadások összesen | 110 348 | 104 944 | 5 404 | 114 510 | 110 504 | 4 006 | 110 078 | 106 638 | 3 440 | |
K6 | Intézményi beruházás | 34 686 | 34686 | 34 706 | 34 706 | 390 | 390 | |||
K7 | Felújítás | 10 517 | 10517 | 10 372 | 10 372 | 9 233 | 9 233 | |||
K8 | Egyéb felhalmozási kiadás | 0 | 0 | 63 | 63 | 63 | 63 | |||
K8 | Támogatási kölcsönök nyújtása | |||||||||
Felhalmozási célú tartalék | ||||||||||
Felhalmozási kiadások összesen | 45 203 | 45 203 | 0 | 45 141 | 45 141 | 0 | 9 686 | 9 686 | 0 | |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 155 551 | 150 147 | 5 404 | 159 651 | 155 645 | 4 006 | 119 764 | 116 324 | 3 440 | |
KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | #HIV! | |
K9 | Működési célú finanszírozási kiadás | 2 591 | 2 591 | 2 591 | 2 591 | 2 591 | 2 591 | |||
K9 | Felhalmozási célú finanszírozási kiadás | |||||||||
FINANSZIROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 2 591 | 2 591 | 0 | 2 591 | 2 591 | 0 | 2 591 | 2 591 | 0 | |
Működési kiadások mindösszesen | 112 939 | 107 535 | 5 404 | 117 101 | 113 095 | 4 006 | 112 669 | 109 229 | 3 440 | |
Felhalmozási kiadások mindösszesen | 45 203 | 45 203 | 0 | 45 141 | 45 141 | 0 | 9 686 | 9 686 | 0 | |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 158 142 | 152 738 | 5 404 | 162 242 | 158 236 | 4 006 | 122 355 | 118 915 | 3 440 |
2. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok ezer Ft-ban | |||||
rovat/ sszám | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-a |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK | |||||
B4 l. | Intézményi működési bevételek | 8 606 | 10 243 | 8 709 | 85,0% |
B401 | Készletértékesítés | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B402 | Szolgáltatások ellenértéke | 2 000 | 2 000 | 1 654 | 82,7% |
B402 | Tárgyi eszköz bérbeadásából származó bevétel | 1 306 | 1 306 | 1 358 | 104,0% |
B404 | Tulajdonosi bevétel - koncesszióból származó bevétel | 2 300 | 2 300 | 2 543 | 110,6% |
B408 | Befektetett pü. Eszközökből származó bevétel | 3 000 | 3 000 | 3 002 | 100,1% |
B411 | Egyéb működési bevétel | 0 | 1 637 | 152 | 9,3% |
B3 ll. | Közhatalmi bevételek | 15 305 | 13 205 | 12 671 | 96,0% |
B31 | Jövedelemadók | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B34 | Vagyoni típusú adók | 1 460 | 1 460 | 1 407 | 96,4% |
B34 | Magánszemélyek kommunális adója | 1 460 | 1 460 | 1 407 | 96,4% |
B351 | Értékesítési és forgalmi adók | 12 000 | 11 530 | 11 126 | 96,5% |
B351 | Iparűzési adó | 12 000 | 11 530 | 11 126 | 96,5% |
B354 | Gépjárműadó 40 %-a | 1 300 | 0 | 0 | 0,0% |
B355 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adó | 530 | 200 | 0 | 0,0% |
B355 | Tartózkodás utáni idegenforgalmi adó | 400 | 200 | 0 | 0,0% |
B355 | Talajterhelési díj | 130 | 0 | 0 | 0,0% |
B36 | Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek | 15 | 15 | 138 | 920,0% |
B1 lll. | Önkormányzatok müködési támogatásai | 64 763 | 69 517 | 69 517 | 100,0% |
B111 | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 15 402 | 15 192 | 15 192 | 100,0% |
B112 | Egyes köznevelési feladatok támogatása | 24 429 | 27 217 | 27 217 | 100,0% |
B113 | Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása | 7 567 | 8 115 | 8 115 | 100,0% |
B113 | Gyermekétkeztetés támogatása | 8 230 | 7 753 | 7 753 | 100,0% |
B113 | Bölcsöde, mini bölcsöde támogatása | 7 335 | 7 878 | 7 878 | 100,0% |
B114 | Kulturális feladatok támogatása | 1 800 | 2 013 | 2 013 | 100,0% |
B115 | Kiegészítő célú működési költségvetési támogatás | 0 | 1 273 | 1273 | 100,0% |
B116 | Elszámolásbó származó bevételek | 0 | 76 | 76 | 100,0% |
B1 lV. | Működési célú támogatások állaháztartáson belül | 14 228 | 15 322 | 16 357 | 106,8% |
B16 | Elkülönített állami pénzalapokból - közmunka | 4 397 | 2 880 | 2 798 | 97,2% |
B16 | OEP-től - védőnői szolgálat finanszírozás | 4 514 | 4 514 | 5 332 | 118,1% |
B16 | Helyi önkormányzatoktól és költségvetési szerveiktől | 0 | 950 | 950 | 100,0% |
B16 | KÖH-től átvett | 0 | 300 | 300 | 100,0% |
B16 | Társulások és költségvetési szerveik | 1 900 | 2 019 | 2 019 | 100,0% |
B16 | Fejezeti kezelésű előirányzatok - EFOP-pályázat | 3 417 | 4 959 | 4 958 | 100,0% |
B6 V. | Működési célú pénzeszköz átvétel | 0 | 0 | 300 | 0,0% |
B1 Vl. | Támogatási kölcsönök visszatérülése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B8 Vll. | Működési célú finanszírozási bevételek | 9 700 | 8 115 | 11 234 | 138,4% |
B8131 | Előző évi pénzmaradvány működési igénybevétele | 9 700 | 8 115 | 11 234 | 138,4% |
Likvid hitel felvétele | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
Rövid lejáratú hitel, kölcsön felvétele | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
Forgatási célú értékpapír értékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
Egyéb finanszírozás bevételei | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 112 602 | 116 402 | 118 788 | 102,0% | |
MŰKÖDÉSI HIÁNY |
adatok ezer Ft-ban | |||||
rovat/ sorszám | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-a |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK | |||||
K1 l. | Személyi juttatások | 23 630 | 23 430 | 22 614 | 96,5% |
K2 ll. | Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 917 | 3 917 | 3 452 | 88,1% |
K3 lll. | Dologi kiadások | 23 526 | 23 580 | 22 237 | 94,3% |
K4 lV. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 2 560 | 2 025 | 1 885 | 93,1% |
K48 | Egyéb nem intézményi ellátások | 2 260 | 1 825 | 1 686 | 92,4% |
K48 | Települési támogatás | 2 260 | 1 825 | 1 686 | 92,4% |
Lakásfenntartási támogatás | 600 | 600 | 645 | 107,5% | |
Gyermekszületési támogatás | 60 | 60 | 90 | 150,0% | |
Temetési támogatás | 100 | 100 | 40 | 40,0% | |
Beiskolázási támogatás | 500 | 300 | 226 | 75,3% | |
Átmeneti - rendkívüli támogatás | 1 000 | 765 | 685 | 89,5% | |
K48 | Szociális étkezők térítési díjának átvállalása | 300 | 200 | 99 | 49,5% |
Helyben maradást segítő támogatás-EFOP pályázat | 0 | 0 | 100 | 0,0% | |
K5 V. | Egyéb működési kiadások | 56 715 | 61 558 | 59 890 | 97,3% |
K502 | Helyi önkormányzatok előző évi befizetései | 1 197 | 1 236 | 1 236 | 100,0% |
K506 | Működési kiadás államháztartáson belülre | 53 615 | 56 592 | 56 591 | 100,0% |
K506 | Központi költségvetési szervnek | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K506 | Helyi önkormányzatoknak és költségvetési szerveinek | 4 252 | 4 206 | 4 205 | 100,0% |
Orvosi ügyelet | 3 188 | 3 159 | 3 152 | 99,8% | |
Fizikoterápia | 464 | 447 | 429 | 96,0% | |
Fogorvosi szék pályázat hj. | 600 | 600 | 588 | 98,0% | |
EFOP pályázat-2020.02.havi bér hj. | 0 | 0 | 36 | 0,0% | |
K506 | Társulásoknak és költségvetési szerveinek | 49 363 | 52 386 | 52 386 | 100,0% |
Zalamenti és Őrségi Önkorn.Szociális és Gyermekj. Társ. | 470 | 470 | 470 | 0,0% | |
Pöttömsziget óvoda állami támogatás | 39 995 | 44 571 | 44 571 | 100,0% | |
Pöttömsziget óvoda saját hozzájárulás | 8 846 | 7 345 | 7 345 | 100,0% | |
Nyugat-d.tuli Regionális Hulladékgazd. Társ. | 52 | 0 | 0 | 0,0% | |
K512 | Működési kiadások államháztartáson kivülre | 1 903 | 2 126 | 2 063 | 97,0% |
Egyéb civil szervezetek | 1 500 | 1 063 | 1 000 | 94,1% | |
Őrségi Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat | 263 | 0 | 0 | 0,0% | |
Bursa | 140 | 140 | 140 | 100,0% | |
Vasivíz Zrt. - víz- és csatornapályázat támogatás | 0 | 923 | 923 | 100,0% | |
K513 | Tartalék | 0 | 1 604 | 0 | 0,0% |
K5 V. | Müködési visszatéritendő támogatási kölcsönök nyújtása | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K9 Vl. | Működési célú finanszírozási kiadások | 2 591 | 2 591 | 2 591 | 100,0% |
K59112 | Likvid hitel törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K9113 | Rövid lejáratú hitel, kölcsön törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K9121 | Forgatási célú értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K914 | ÁH.belüli megelőlegezések visszafizetése | 2591 | 2 591 | 2 591 | 100,0% |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 112 939 | 117 101 | 112 669 | 96,2% | |
MŰKÖDÉSI TÖBBLET |
3. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok ezer Ft-ban | |||||
rovat /Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-a |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK | |||||
B5 8. | Felhalmozási célú saját bevételek | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B51 | Immateriális javak értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B52 | Ingatlanok értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B53 | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B54 | Részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B55 | Részesedések megszünéséhez kapcs. Bevétel | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B2 9. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 5 375 | 5 375 | 2 353 | 43,8% |
B25 | Önkorm.-tól és kv. szerveiktől | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B25 | Társulásoktól és kv. Szerveiktől-Nyudu.Reg.Hull.gazd.elsz. | 0 | 0 | 160 | 0,0% |
B25 | Fejezeti kezelésű előirányzatból | 5 375 | 5 375 | 2 193 | 40,8% |
B2 10. | Támogatási kölcsön visszatérülések | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B7 11. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B8 12. | Finanszirozási bevételek | 40 165 | 40 165 | 31 751 | 79,1% |
B811 | Hitel, kölcsön felvétel államháztartáson kivűlről | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
B8131 | Előző évi pénzmaradvány felhalmozási igénybevétele | 40 165 | 40 165 | 31 751 | 0,0% |
B812 | Befektetési célú értékpapír bevétele | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 45 540 | 45 540 | 34 104 | 74,9% | |
FELHALMOZÁSI HIÁNY |
adatok ezer Ft-ban | |||||
rovat/ sorszám | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-a |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK | |||||
K6 8. | Intézményi beruházás | 34 686 | 34 706 | 390 | 1,1% |
K7 9. | Felújítás | 10 517 | 10 372 | 9 233 | 89,0% |
10. | Felhalmozási célú tartalék | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K8 11. | Felhalmozási célú támogatási kölcsönök nyújtása | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K83 | Felhalmozási támogatási kölcsönök nyújtása áh.belül | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K86 | Felhalmozási támogatási kölcsönök nyújtása áh.kivül | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
K8 | Egyéb felhalmozási kiadás-Szolg.lakás visszafiz.köt. | 0 | 63 | 63 | 100,0% |
K9 12. | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
Felhalmozási tartalék, céltartalék | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
K9111 | hosszú leljáratú hitelek, kölcsönök törlésztése | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
Támogatást megelőlegező hiteltörlesztés | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
K922 | Befektetési célú értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
rövidlejáratú fejlesztési hitel törlesztés | 0 | 0 | 0,0% | ||
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 45 203 | 45 141 | 9 686 | 21,5% | |
FELHALMOZÁSI TÖBBLET |
4. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI BERUHÁZÁSI ÉS FELÚJÍTÁSI KIADÁSAI FELADATONKÉNT/CÉLONKÉNT
adatok ezer Ft-ban | |||||
ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi tény | Teljesítés %-a |
K6 | INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK | 34 686 | 34 706 | 390 | 1,1% |
K64 | Közművelődési normatívából eszközbeszerzés | 270 | 290 | 184 | 63,4% |
K64 | Orvosi eszközbeszerzés | 206 | 206 | 206 | 0,0% |
K62 | Csapadékvíz elvezetés pályázat | 34 210 | 34 210 | 0 | 0,0% |
K7 | FELÚJÍTÁSOK | 10 517 | 10 372 | 9 233 | 89,0% |
K71 | Falufejl. pályázat dokumentáció műszaki előkészítése | 600 | 300 | 0 | 0,0% |
K71 | Orvosi lakás felújítás pályázat | 8 917 | 8 917 | 8 854 | 99,3% |
K71 | Csatorna rekonstrukció | 500 | 500 | 0 | 0,0% |
K71 | Útfelújítás /átcsop.csapadékvíz elvez.pályázathoz/ | 500 | 0 | 0 | 0,0% |
K71 | Csapadékvíz elvezetés pályázat vízjogi eng.terv. | 0 | 500 | 224 | 0,0% |
K71 | Orvosi rendelő felújítás | 0 | 155 | 155 | 0,0% |
K8 | Egyéb felhalmozási kiadás | 0 | 63 | 63 | 0,0% |
K84 | Orvosi lakás felújítás pályázat visszafiz. Kötelezettség | 0 | 63 | 63 | |
K9 | Felhalmozási finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
felhalmozási hitel törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
ÖSSZESEN | 45 203 | 45 141 | 9 686 | 21,5% |
A fenti előirányzatokból 2020. költségvetési év azon fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé
forrás ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi tény | Teljesítés %-a |
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Váltó kibocsátása | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Pénzügyi lizing | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Halasztott fizetés, részletfizetés | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Külföldi hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az ÁKK Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek | 0 | 0 | 0 | 0 |
5. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA EURÓPAI UNIÓS PROJEKTJEI
EU projekt megnevezése: | |||||
adatok ezer Ft-ban | |||||
Bevételek | 2020.év | 2021.év | 2022. év | Következő évek | Összesen |
EU forrás | |||||
Egyéb forrás | |||||
Saját forrás | |||||
Összesen | |||||
Kiadások | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Következő évek | Összesen |
Személyi juttatások | |||||
Járulékok | |||||
Dologi kiadások | |||||
Felújítások | |||||
Beruházások | |||||
Átadott pénzeszközök | |||||
Összesen |
6. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. évi létszám alakulása
adatok főben | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosítás | 2020. évi tény | |
1. | Közalkalmazottak | 5 | 4 | 4 | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 2 | 3 | 3 | |
fizikai állomány | 1 | 1 | 1 | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 2 | 0 | 0 | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | ||
2. | Köztisztviselők | 0 | 0 | 0 | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | ||
3. | Munkatörvénykönyve alapján foglalkoztatott | 1 | 1 | 1 | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | |
fizikai állomány | 1 | 1 | 1 | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | ||
4. | közfoglalkoztatás | 3 | 4 | 4 | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | fizikai állomány | 3 | 4 | 4 | |
részmunkaidőben foglalkoztatott | fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | |
ÖSSZESEN | 9 | 9 | 9 |
7. melléklet
BAJÁNSENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEKBŐL FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEI
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §, valamint Magyarország stabilitásáról szóló CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Önkormányzat Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdés szerinti adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50 %-t.
adatok ezer Ft-ban | |||||
Megnevezés | 2020. tény | 2021.terv | 2022.terv | 2023.terv | |
Az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-a | 6 336 | 4 700 | 5 000 | 5 000 | |
adatok ezer Ft-ban | |||||
Adósságot keletkeztető ügyletekből, és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek | futamidő kezdete | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 |
Összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 |
8. melléklet
MÉRLEG
Megnevezés | ELŐZŐ ÉV | TÁRGYÉV | |
2 | 3 | 4 | |
ESZKÖZÖK | |||
A/l immateriális javak | 40 | 0 | |
A/ll. Tárgyi eszközök | 800 267 | 778 629 | |
A/lll.Befektetett pénzügyi eszközök | 6 668 | 6 668 | |
A/lV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | 0 | |
A.) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök összesen | 806 975 | 785 297 | |
B./l Készletek | 0 | 0 | |
B/ll Értékpapirok | 3 049 | 0 | |
B. Nemzeti vagyonba tartózó forgóeszközök | 3 049 | 0 | |
C.Pénzeszközök | 49 867 | 41 928 | |
D./l Költségvetési évben esedékes követelések | 3 971 | 3 868 | |
D/ll.Költségvetési évet követően esedékes követelések | 0 | 0 | |
D/lll.Követelés jellegű sajátos elszámolások | 20 | 30 | |
D. Követelések | 3 991 | 3 898 | |
E. Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | 82 | 9 | |
F. Aktív időbeli elhatárolások | 0 | 0 | |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 863 964 | 831 132 | |
FORRÁSOK | |||
G/l Nemzeti vagyon induláskori értéke | 1 050 945 | 1 050 945 | |
G/ll Nemzeti vagyon változásai | -11 663 | -11 663 | |
G/lll Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 6 717 | 6 717 | |
G/lV. Felhalmozott eredmény | -214 017 | -202 040 | |
G/V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 | |
G/Vl. Mérlegszerint eredmény | 11 977 | -27 108 | |
G.) Saját tőke | 843 959 | 816 851 | |
H/l. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 5 403 | 25 | |
H/ll. Költségvetési évet követően esedékes kötezettségek | 2 590 | 2 825 | |
H/lll/1 Kapott előleg | 9 740 | 11 364 | |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevétel | 69 | 67 | |
H.) Kötelezettségek | 17 802 | 14 281 | |
I.) Egyéb sajátos forrásoladali elszámolások | 0 | 0 | |
J.) Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | 0 | 0 | |
K.) Passzív időbeli elhatárolások | 2 203 | 0 | |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | 863 964 | 831 132 |
9. melléklet
MARADVÁNYKIMUTATÁS
Megnevezés | Összeg | |
1 | 2 | 3 |
01. | Alaptevékenység költségvetési bevételei | 109 907 |
02. | Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 119 765 |
I. | Alaptevékenységek költségvetési egyenlege | -9 858 |
03. | Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 42 985 |
04. | Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 2 591 |
II. | Alaptevékenységek finanszírozási egyenlege | 40 394 |
A.) | Alaptevékenység maradványa | 30 536 |
05. | Vállakozási tevékenység költségvetési bevételei | 0 |
06. | Vállakozási tevékenység költségvetési kiadásai | 0 |
III. | Vállakozási tevékenységek költségvetési egyenlege | 0 |
07. | Vállakozási tevékenység finanszírozási bevételei | 0 |
08. | Vállakozási tevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
IV. | Vállakozási tevékenységek finanszírozási egyenlege | 0 |
B.) | Vállakozási tevékenység maradványa | 0 |
C.) | Összes maradvány | 30 536 |
D.) | Alaptevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa | 0 |
E.) | Alaptevékenység szabad maradványa | 0 |
F.) | Vállalkozási tevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa | 0 |
G.) | Vállalkozási tevékenység szabad maradványa | 0 |
10. melléklet
EREDMÉNYKIMUTATÁS
Megnevezés | ELŐZŐ ÉV | TÁRGYÉV | |
2 | 2019 | 2020 | |
01. | Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 20 368 | 12 526 |
02. | Eszközök és szolgáltatások nettó eredményszemléletű bevételei | 3 171 | 3 087 |
03. | Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 2 574 | 2 566 |
I. | Tevékenység nettó eredményszemléletű bevételei | 26 113 | 18 179 |
04. | Saját termelésű készletek állományváltozása | 0 | 0 |
05. | Saját előállítású eszközök aktívált értéke | 0 | 0 |
II. | Aktívált saját teljesítmények értéke | 0 | 0 |
06. | Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 69 943 | 69 517 |
07. | Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 17 086 | 16 657 |
8 | Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 49 101 | 2 353 |
9 | Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 260 | 3 635 |
III. | Eredményszemléletű bevételek | 136 390 | 92 162 |
09. | Anyagköltség | 1 930 | 2 487 |
10. | Igénybe vett szolgáltatások értéke | 17 948 | 10 319 |
11. | Eladott áruk beszerzési értéke | 1 314 | 1 099 |
12. | Bérjárulékok | 0 | 0 |
IV. | Anyagjellegű ráfordítások | 21 192 | 13 905 |
13. | Bérköltség | 18 491 | 15 703 |
14. | Személyi jellegű egyéb kifizetések | 7 066 | 5 006 |
15. | Bérjárulékok | 4 631 | 3 153 |
V. | Személyi jellegű ráfordítások | 30 188 | 23 862 |
VI. | Értékcsökkenési leírás | 29 755 | 29 454 |
VII. | Egyéb ráfordítások | 69 402 | 70 240 |
A) | TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE | 11 966 | -27 120 |
16. | Kapott (járó) osztalék és részesedés | 0 | 0 |
17. | Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 11 | 12 |
18. | Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei | 0 | 0 |
18a. | - ebből árfolyamnyereség | 0 | 0 |
VII. | Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei | 11 | 12 |
19. | Fizetendő kamatok és és kamatjellegű ráfordítások | 0 | 0 |
20. | Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése | 0 | 0 |
21. | Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai | 0 | 0 |
21a. | - ebből árfolyamveszteség | 0 | 0 |
IX. | Pénzügyi műveletek ráfordításai | 0 | 0 |
B) | PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE | 11 | 12 |
E) | MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY | 11 977 | -27 108 |
11. melléklet
Bajánsenye Község Önkormányzata tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó"kötelezettségek és részesedések alakulása 2020. évben
Sorszám | Gazdálkodó szervezet megnevezése | Részesedés mértéke (%-ban) | Részesedés összege (Ft-ban) | Működésből származó kötelezettségek összege XII. 31-én |
---|---|---|---|---|
1. | Vasi-Víz Zrt. Szombathely | 6 668 240 | ||
2. | ||||
3. | ||||
4. | ||||
5. | ||||
6. | ||||
7. | ||||
8. | ||||
9. | ||||
10. | ||||
11. | ||||
12. | ||||
13. | ||||
14. | ||||
15. | ||||
16. | ||||
17. | ||||
ÖSSZESEN: | 6 668 240 |