Hegyhátszentjakab Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁNAK ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL
Hatályos: 2021. 05. 29Hegyhátszentjakab Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁNAK ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL
Hegyhátszentjakab Község Polgármestere a
27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló
2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva, valamint
az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület tagjai véleményének kikérésével a következő rendeletet alkotja.
Hegyhátszentjakab Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadását az alábbiak szerint állapítja meg:
1. § (1) Az Önkormányzat 2020. évi bevételi főösszegének
eredeti előirányzata | 90 288 500 forint |
|---|---|
módosított előirányzata | 98 200 744 forint |
2020. évi teljesítése | 98 471 164 forint |
(2) A bevételi előirányzatokat és azok teljesítését az alábbiak szerint hagyja jóvá:
Eredeti | Módosított | 2020. évi | |
|---|---|---|---|
az önkormányzatok működési támogatásai | 28 700 041 Ft | 31 558 181 Ft | 31 558 181 Ft |
az egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH-n belülről | 4 839 820 Ft | 4 744 502 Ft | 4 532 818 Ft |
a közhatalmi bevételek | 6 375 000 Ft | 4 832 600 Ft | 4 649 351 Ft |
a működési bevételek | 3 346 171 Ft | 5 333 270 Ft | 5 185 195 Ft |
a működési célú átvett pénzeszközök | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft |
a felhalmozási célú önkormányzati támogatások | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft |
a egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH-n belülről | 4 999 995 Ft | 6 265 758 Ft | 5 984 560 Ft |
felhalmozási bevételek | 0 Ft | 200 000 Ft | 200 000 Ft |
felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 Ft | 3 000 000 Ft | 3 000 000 Ft |
az előző évi pénzmaradvány igénybevétele | 42 027 473 Ft | 42 266 433 Ft | 42 266 433 Ft |
az államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 Ft | 0 Ft | 1 094 626 Ft |
az egyéb finanszírozási bevételek | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft |
2. § (1) Az Önkormányzat 2020. évi kiadási főösszegének
eredeti előirányzata | 90 288 500 forint |
|---|---|
módosított előirányzata | 98 200 744 forint |
2020. évi teljesítése | 87 963 043 forint |
(2) A kiadási előirányzatokat és azok teljesítését az alábbiak szerint hagyja jóvá:
Eredeti | Módosított | 2020. évi | |
|---|---|---|---|
a személyi jellegű kiadások | 14 065 374 Ft | 14 921 622 Ft | 14 535 354 Ft |
a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 534 614 Ft | 2 607 362 Ft | 2 258 587 Ft |
a dologi kiadások | 18 515 382 Ft | 20 518 982 Ft | 19 030 590 Ft |
az ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 190 000 Ft | 1 540 500 Ft | 1 260 500 Ft |
az egyéb működési kiadások | 2 339 895 Ft | 2 640 740 Ft | 2 395 329 Ft |
elvonások és befizetések | 0 Ft | 228 755 Ft | 228 755 Ft |
a beruházások | 300 000 Ft | 733 070 Ft | 732 414 Ft |
a felújítások | 30 499 730 Ft | 33 245 730 Ft | 30 266 709 Ft |
az egyéb felhalmozási kiadások | 145 000 Ft | 145 000 Ft | 38 100 Ft |
a támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft |
a tartalékok, céltartalékok | 3 626 800 Ft | 4 402 278 Ft | 0 Ft |
a finanszírozási kiadások | 17 216 705 Ft | 17 216 705 Ft | 17 216 705 Ft |
3. § (1) A képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi költségvetési mérlegét a rendelet 1. számú melléklete szerint hagyja jóvá.
(2) Az Önkormányzat működési bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat felhalmozási bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.
(4) A felhalmozási kiadásokat célonként és feladatonként a rendelet 4 számú melléklete tartalmazza.
4. § Az Önkormányzat költségvetési átlagos létszámkeretének alakulását a rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.
5. § (1) A képviselő-testület 2020. évre nem tervezett olyan fejlesztési célt, amely alapján a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése vált volna szükségessé. Saját bevételeinek kimutatását a rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat 2020. december 31-én hitelállománnyal nem rendelkezett.
6. § Az Önkormányzat Európai Uniós támogatással megvalósuló projektben 2020. évben a 7. mellékletben rögzítettek szerint vett részt.
7. § Költségvetési hiány finanszírozására, vagy többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi művelet 2020. évben a 11. mellékletben rögzítettek szerint valósult meg.
8. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi maradványát a rendelet 8. számú melléklete szerint 10 508 121 Ft-ban állapítja meg, amely szabad felhasználású maradvány.
(2) Az Önkormányzat pénzeszközeinek állománya az 2020. december 31-én 11 668 987 Ft volt.
9. § (1) Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi mérleg szerinti eredményét 6 256 858 Ft-ban állapítja meg. Az eredmény-kimutatás adatainak részletezése a rendelet 9. számú mellékletében található.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi vagyonmérlegének főösszegét 498 786 182 Ft-ban határozza meg. A vagyonmérleg adatainak részletezése a rendelet 10. számú mellékletében található.
10. § A zárszámadási rendelet előterjesztése tartalmazza:
(1) az Önkormányzat 2018 – 2020. évekre vonatkozó pénzügyi mérlegét (előterjesztés 1. számú melléklete),
(2) az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat (előterjesztés 2. számú melléklete),
(3) a többéves kihatással járó kiadásokat (előterjesztés 3. számú melléklete),
(4) a pénzeszközök változására vonatkozó kimutatást (előterjesztés 4. számú melléklete),
(5) a vagyonkimutatást (előterjesztés 5. számú melléklete),
(6) az adósságállomány alakulását (előterjesztés 6. számú melléklete)
és az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulását (előterjesztés 7. számú melléklete).
11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A rendelet kihirdetéséről az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője gondoskodik.
Hegyhátszentjakab, 2021. május 27.
Kránicz Ferenc | Tóth Jenő |
polgármester | jegyző |
Záradék:
A rendelet kihirdetésre került Hegyhátszentjakab község hirdetőtábláján 2021. május 28. napján.
Tóth Jenő | |
jegyző |
1. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
2020. ÉVI BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK TELJESÍTÉSE KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT ELLÁTANDÓ FELADATOK SZERINTI BONTÁSBAN
adatok Ft-ban | |||||||||||||
Rovat | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | 2020. évi teljesítésből | Rovat | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | 2020. évi teljesítésből | ||
kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | ||||||||||
B | BEVÉTELEK | K | KIADÁSOK | ||||||||||
B11 | Önkormányzatok működési támogatása | 28 700 041 | 31 558 181 | 31 558 181 | 31 558 181 | 0 | K1 | Személyi juttatások | 14 065 374 | 14 921 622 | 14 535 354 | 14 535 354 | 0 |
B16 | Egyéb működési célú támogatások ÁH-belülről | 4 839 820 | 4 744 502 | 4 532 818 | 4 532 818 | 0 | K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 534 614 | 2 607 362 | 2 258 587 | 2 258 587 | 0 |
B3 | Közhatalmi bevételek | 6 375 000 | 4 832 600 | 4 649 351 | 3 879 351 | 770 000 | K3 | Dologi kiadások | 18 515 382 | 20 518 982 | 19 030 590 | 19 030 590 | 0 |
B4 | Működési bevételek | 3 346 171 | 5 333 270 | 5 185 195 | 5 185 195 | 0 | K4 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 190 000 | 1 540 500 | 1 260 500 | 1 260 500 | 0 |
B6 | Működési célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | K5 | Egyéb működési kiadások | 5 821 695 | 7 271 773 | 2 624 084 | 1 854 084 | 770 000 |
Működési bevételek összesen | 43 261 032 | 46 468 553 | 45 925 545 | 45 155 545 | 770 000 | Működési kiadások összesen | 42 127 065 | 46 860 239 | 39 709 115 | 38 939 115 | 770 000 | ||
B21 | Önkormányzatok felhalmozási támogatásai | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | K6 | Beruházások | 300 000 | 733 070 | 732 414 | 732 414 | 0 |
B25 | Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről | 4 999 995 | 6 265 758 | 5 984 560 | 5 984 560 | 0 | K7 | Felújítások | 30 499 730 | 33 245 730 | 30 266 709 | 28 171 209 | 2 095 500 |
B5 | Felhalmozási bevételek | 0 | 200 000 | 200 000 | 200 000 | 0 | K8 | Egyéb felhalmozási kiadás | 145 000 | 145 000 | 38 100 | 38 100 | 0 |
B7 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 3 000 000 | 3 000 000 | 0 | 3 000 000 | |||||||
Felhalmozási bevételek összesen | 4 999 995 | 9 465 758 | 9 184 560 | 6 184 560 | 3 000 000 | Felhalmozási kiadások összesen | 30 944 730 | 34 123 800 | 31 037 223 | 28 941 723 | 2 095 500 | ||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 48 261 027 | 55 934 311 | 55 110 105 | 51 340 105 | 3 770 000 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 73 071 795 | 80 984 039 | 70 746 338 | 67 880 838 | 2 865 500 | ||
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY | -24 810 768 | -25 049 728 | -15 636 233 | -16 540 733 | 0 | KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET | 0 | 0 | 0 | 0 | 904 500 | ||
B8131 | Előző évi pénzmaradvány, vállalkozási maradvány működési célú igénybevétele | 16 082 738 | 17 608 391 | 17 608 391 | 1 539 688 | 16 068 703 | |||||||
B8131 | Előző évi pénzmaradvány, vállalkozási maradvány felhalmozási célú igénybevétele | 25 944 735 | 24 658 042 | 24 658 042 | 24 658 042 | 0 | |||||||
B812 | Belföldi értékpapírok bevételei | 0 | 0 | 0 | 0 | K912 | Belföldi értékpapírok kiadásai | 16 068 703 | 16 068 703 | 16 068 703 | 0 | 16 068 703 | |
B814 | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 | 0 | 1 094 626 | 1 094 626 | 0 | K914 | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 1 148 002 | 1 148 002 | 1 148 002 | 1 148 002 | 0 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 42 027 473 | 42 266 433 | 43 361 059 | 27 292 356 | 16 068 703 | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 17 216 705 | 17 216 705 | 17 216 705 | 1 148 002 | 16 068 703 | ||
Működési bevételek mindösszesen | 59 343 770 | 64 076 944 | 64 628 562 | 47 789 859 | 16 838 703 | Működési kiadások mindösszesen | 59 343 770 | 64 076 944 | 56 925 820 | 38 939 115 | 16 838 703 | ||
Felhalmozási bevételek mindösszesen | 30 944 730 | 34 123 800 | 33 842 602 | 30 842 602 | 3 000 000 | Felhalmozási kiadások mindösszesen | 30 944 730 | 34 123 800 | 31 037 223 | 30 089 725 | 2 095 500 | ||
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 90 288 500 | 98 200 744 | 98 471 164 | 78 632 461 | 19 838 703 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 90 288 500 | 98 200 744 | 87 963 043 | 69 028 840 | 18 934 203 | ||
2. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
2020. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK TELJESÍTÉSE KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok Ft-ban | |||||
Rovat | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK | |||||
B1 | Működési célú támogatások ÁH-n belülről | 33 539 861 | 36 302 683 | 36 090 999 | 99% |
B11 | Önkormányzatok müködési támogatásai | 28 700 041 | 31 558 181 | 31 558 181 | 100% |
B111 | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 20 875 741 | 19 503 797 | 19 503 797 | 100% |
B113 | Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása | 6 024 300 | 6 509 184 | 6 509 184 | 100% |
B114 | Települési önkormányzatok kulturális támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 | 100% |
B115 | Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások | 0 | 3 545 200 | 3 545 200 | 100% |
B16 | Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH-n belülről | 4 839 820 | 4 744 502 | 4 532 818 | 96% |
B16 | Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása | 3 394 382 | 3 394 382 | 3 394 380 | 100% |
B16 | Elkülönített állami pénzalapok | 1 063 968 | 838 438 | 838 438 | 100% |
B16 | Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik | 0 | 300 000 | 300 000 | 100% |
B16 | Társulások és költségvetési szerveik | 381 470 | 211 682 | 0 | 0% |
B3 | Közhatalmi bevételek | 6 375 000 | 4 832 600 | 4 649 351 | 96% |
B34 | Vagyoni tipusú adók | 1 100 000 | 1 100 000 | 923 895 | 84% |
B34 | Építményadó | 1 100 000 | 1 100 000 | 923 895 | 84% |
B351 | Értékesítési és forgalmi adók | 3 000 000 | 3 155 000 | 3 151 937 | 100% |
B351 | Helyi iparűzési adó | 3 000 000 | 3 155 000 | 3 151 937 | 100% |
B354 | Gépjárműadó | 815 000 | 0 | 0 | 0% |
B355 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 1 450 000 | 542 600 | 542 400 | 100% |
B355 | Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó | 1 450 000 | 542 600 | 542 400 | 100% |
B36 | Egyéb közhatalmi bevételek | 10 000 | 35 000 | 31 119 | 89% |
B36 | Késedelmi és önellenőrzési pótlék | 10 000 | 35 000 | 31 119 | 89% |
B4 | Működési bevételek | 3 346 171 | 5 333 270 | 5 185 195 | 97% |
B401 | Készletértékesítés ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0% |
B402 | Szolgáltatások ellenértéke | 2 502 000 | 3 672 000 | 3 667 478 | 100% |
B403 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 660 000 | 660 000 | 541 727 | 82% |
B404 | Tulajdonosi bevételek | 164 000 | 981 099 | 975 937 | 99% |
B408 | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | 171 | 171 | 32 | 19% |
B411 | Egyéb működési bevételek | 20 000 | 20 000 | 21 | 0% |
B6 | Működési célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | 0 | 0% |
B8 | Működési célú finanszírozási bevételek | 16 082 738 | 17 608 391 | 18 703 017 | 106% |
B8131 | Előző évi pénzmaradvány működési igénybevétele | 16 082 738 | 17 608 391 | 17 608 391 | 100% |
B811 | Likvid hitel felvétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
B8113 | Rövid lejáratú hitel, kölcsön felvétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
B8121 | Forgatási célú értékpapír értékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
B81 | Egyéb finanszírozás bevételei | 0 | 0 | 1 094 626 | 0% |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 59 343 770 | 64 076 944 | 64 628 562 | 101% | |
MŰKÖDÉSI HIÁNY | 0 | 0 | 0 |
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
2020. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK TELJESÍTÉSE KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok Ft-ban | |||||
Rovat | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK | |||||
K1 | Személyi juttatások | 14 065 374 | 14 921 622 | 14 535 354 | 97% |
K1101 | Törvény szerinti illetmények | 7 871 585 | 8 671 893 | 8 665 542 | 100% |
K1107 | Béren kívüli juttatások | 301 886 | 372 826 | 372 826 | 100% |
K1113 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | 60 000 | 70 000 | 61 103 | 87% |
K121 | Választott tisztviselők juttatásai | 4 759 903 | 4 782 873 | 4 782 873 | 100% |
K122 | Munkavégzésre ir.e.jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fiz.jutt. | 182 000 | 182 000 | 151 500 | 83% |
K123 | Egyéb külső személyi juttatás | 890 000 | 842 030 | 501 510 | 60% |
K2 | Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájár.adó | 2 534 614 | 2 607 362 | 2 258 587 | 87% |
K3 | Dologi kiadások | 18 515 382 | 20 518 982 | 19 030 590 | 93% |
K4 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 190 000 | 1 540 500 | 1 260 500 | 82% |
K48 | Települési támogatás (tanévkezdési, temetési, rendkívüli) | 555 000 | 1 165 500 | 885 500 | 76% |
K48 | Önk. által saját hatáskörben adott más ellátás (idősek) | 635 000 | 375 000 | 375 000 | 100% |
K5 | Egyéb működési célú kiadások | 5 821 695 | 7 271 773 | 2 624 084 | 36% |
K502 | Elvonások és befizetések | 0 | 228 755 | 228 755 | 100% |
K506 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre | 1 179 895 | 1 327 140 | 1 326 729 | 100% |
Központi költségvetési szervek | 0 | 230 000 | 230 000 | 100% | |
Bursa Hungarica ösztöndíj | 0 | 230 000 | 230 000 | 100% | |
Helyi önkormányzatoknak és költségvetési szerveik | 40 000 | 48 968 | 48 557 | 99% | |
fogorvos | 40 000 | 30 000 | 29 398 | 98% | |
EFOP projektmenedzser bér- és járulékköltségei | 0 | 18 968 | 19 159 | 101% | |
Társulásoknak és költségvetési szerveinek | 923 140 | 1 048 172 | 1 048 172 | 100% | |
Zalamenti és Őrségi Önkorm.Szoc. és Gyermekj.Társ. | 248 900 | 248 900 | 248 900 | 100% | |
Zalalövői Napközi Otthonos Óvoda | 378 000 | 415 000 | 415 000 | 100% | |
Körmend és Kistérésége Önk.Társ. | 267 240 | 355 272 | 355 272 | 100% | |
Nyugat-dtúli Regionális Hulladékgazd.Önk.Társ. | 29 000 | 29 000 | 29 000 | 100% | |
Előző évi fel nem használt támogatás visszavizetése | 216 755 | 0 | 0 | 0% | |
K512 | Egyéb működési kiadások államháztartáson kivülre | 1 015 000 | 1 313 600 | 1 068 600 | 81% |
Egyéb civil szervezetek | 1 015 000 | 1 015 000 | 770 000 | 76% | |
Vasivíz Zrt. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás kts. támogatása | 0 | 298 600 | 298 600 | 100% | |
K513 | Tartalékok | 3 626 800 | 4 402 278 | 0 | 0% |
K9 | Működési célú finanszírozási kiadások | 17 216 705 | 17 216 705 | 17 216 705 | 100% |
K59112 | Likvid hitel törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0% |
K9113 | Rövid lejáratú hitel, kölcsön törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0% |
K9121 | Forgatási célú értékpapír vásárlás | 16 068 703 | 16 068 703 | 16 068 703 | 0% |
K914 | ÁH-n belüli megelőlegezések visszafizetése | 1 148 002 | 1 148 002 | 1 148 002 | 100% |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 59 343 770 | 64 076 944 | 56 925 820 | 89% | |
MŰKÖDÉSI TÖBBLET | 0 | 0 | 7 702 742 |
3. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
2020. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK TELJESÍTÉSE KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok Ft-ban | |||||
Rovat | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK | |||||
B2 | Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről | 4 999 995 | 6 265 758 | 5 984 560 | 96% |
B21 | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | 0 | 0 | 0 | 0% |
B25 | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH-n belülről | 4 999 995 | 6 265 758 | 5 984 560 | 96% |
B25 | fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása | 4 999 995 | 5 830 758 | 5 549 560 | 95% |
B25 | társulásoktól és ktgvetési szerveitől | 0 | 435 000 | 435 000 | 100% |
B5 | Felhalmozási bevételek | 0 | 200 000 | 200 000 | 100% |
B51 | Immateriális javak értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0% |
B52 | Ingatlanok értékesítése | 0 | 200 000 | 200 000 | 100% |
B53 | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0% |
B54 | Részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0% |
B55 | Részesedések megszünéséhez kapcsolódó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
B7 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 3 000 000 | 3 000 000 | 100% |
Kisfaludy pályázat | 0 | 3 000 000 | 3 000 000 | 100% | |
B8 | Finanszirozási bevételek | 25 944 735 | 24 658 042 | 24 658 042 | 0% |
B811 | Hitel, kölcsön felvétel államháztartáson kivűlről | 0 | 0 | 0 | 0% |
B8131 | Előző évi pénzmaradvány felhalmozási igénybevétele | 25 944 735 | 24 658 042 | 24 658 042 | 0% |
B812 | Befektetési célú értékpapír bevétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 30 944 730 | 34 123 800 | 33 842 602 | 99% | |
FELHALMOZÁSI HIÁNY | 0 | 0 | 0 | ||
Rovat | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK | |||||
K6 | Beruházások | 300 000 | 733 070 | 732 414 | 100% |
K7 | Felújítások | 30 499 730 | 33 245 730 | 30 266 709 | 91% |
K8 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 145 000 | 145 000 | 38 100 | 26% |
K83 | Felhalmozási célú kölcsönök törlesztése áh.belülre | 0 | 0 | 0 | 0% |
K84 | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre | 145 000 | 145 000 | 38 100 | 26% |
K86 | Felhalmozási támogatási kölcsönök nyújtása áh.kivülre | 0 | 0 | 0 | 0% |
K89 | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivűlre | 0 | 0 | 0 | 0% |
K9 | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | 0% |
K9111 | Hosszú leljáratú hitelek, kölcsönök törlésztése | 0 | 0 | 0 | 0% |
K922 | Befektetési célú értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | 0% |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 30 944 730 | 34 123 800 | 31 037 223 | 91% | |
FELHALMOZÁSI TÖBBLET | 0 | 0 | 2 805 379 |
4. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
2020. ÉVI BERUHÁZÁSI ÉS FELÚJÍTÁSI KIADÁSAINAK TELJESÍTÉSE FELADATONKÉNT/CÉLONKÉNT
adatok Ft-ban | |||||
Rovat | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
K6 | BERUHÁZÁSOK | 300 000 | 733 070 | 732 414 | 100% |
K61 | Immateriális javak beszerzése | 0 | 0 | 0 | 0% |
K62 | Ingatlanok beszerzése, létesítése | 0 | 0 | 0 | 0% |
K63 | Informatikai eszközök beszerzése | 0 | 0 | 0 | 0% |
K64 | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése | 300 000 | 733 070 | 576 704 | 79% |
Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése (kézszárító, szőnyeg, franciaágy, kamera rendszer, szerszámgép szett, szállítóláda, tűzoltókészülék) | 300 000 | 733 070 | 576 704 | 79% | |
K67 | Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA | 0 | 0 | 155 710 | 0% |
K7 | FELÚJÍTÁSOK | 30 499 730 | 33 245 730 | 30 266 709 | 91% |
K71 | Ingatlanok felújítása | 30 499 730 | 33 245 730 | 23 920 810 | 72% |
Vadása út felújítása (MFP) | 26 999 730 | 26 999 730 | 21 229 630 | 79% | |
Út melletti árkok felújítása | 2 000 000 | 951 000 | 0 | 0% | |
Nyilvános WC felújítása (pénzérmés beléptető rendszer) | 1 500 000 | 1 500 000 | 417 480 | 0% | |
Vízműtelep felújítása | 0 | 795 000 | 623 700 | 0% | |
Vendégház felújítása | 0 | 3 000 000 | 1 650 000 | 0% | |
K74 | Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA | 0 | 0 | 6 345 899 | 0% |
K8 | EGYÉB FELHALMOZÁSI KIADÁS | 145 000 | 145 000 | 38 100 | 26% |
K84 | Egyéb felhalmozási célú támogatás ÁH-n belülre | 145 000 | 145 000 | 38 100 | 26% |
NYD Regionális Hulladékgazd. Önkormányzati Társulás | 145 000 | 145 000 | 0 | 0% | |
Egyéb fejezeti kezeléső előirányzatok (fel nem használt MFP támogatás visszafizetése | 0 | 0 | 38 100 | 0% |
A fenti előirányzatokból 2020. költségvetési év azon fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé
forrás Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Váltó kibocsátása | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Pénzügyi lizing | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Halasztott fizetés, részletfizetés | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Külföldi hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az ÁKK Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek | 0 | 0 | 0 | 0% | |
5. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2020. ÉVI LÉTSZÁMADATAI
adatok főben | ||||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban | |
1. | Közalkalmazottak | 2 | 2 | 2 | 100% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 1 | 1 | 1 | 100% | |
fizikai állomány | 1 | 1 | 1 | 0% | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
2. | Köztisztviselők | 0 | 0 | 0 | 0% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
3. | Munkatörvénykönyve alapján foglalkoztatott | 1 | 1 | 1 | 100% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 1 | 1 | 1 | 100% | ||
4. | közfoglalkoztatás | 1 | 1 | 1 | 100% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | fizikai állomány | 1 | 1 | 1 | 100% | |
részmunkaidőben foglalkoztatott | fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
5. | választott tisztségviselő | 1 | 1 | 1 | 100% | |
ÖSSZESEN | 5 | 5 | 5 | 100% | ||
6. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
SAJÁT BEVÉTELEINEK ÉS ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEKBŐL FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEINEK KIMUTATÁSA
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §, valamint Magyarország stabilitásáról szóló CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja alapján
Az Önkormányzat Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdés szerinti adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át.
adatok Ft-ban | ||||||
Sorsz. | Megnevezés | 2020. évi tény | 2021. évi terv | 2022. évi terv | 2023. évi terv | |
1. | Illetékek | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | Helyi adók | 4 618 232 | 2 450 000 | 2 500 000 | 2 550 000 | |
3. | Gépjárműadó | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Kamatbevételek | 32 | 258 | 20 | 20 | |
5. | Bírság, pótlék | 31 119 | 15 000 | 20 000 | 20 000 | |
6. | Osztalék bevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Vagyon bérbeadás, haszonbérlet, üzemeltetés, koncesszió bevételei | 4 136 765 | 3 274 000 | 3 300 000 | 3 350 000 | |
8. | Egyéb működési bevételek | 1 048 398 | 859 550 | 879 980 | 979 980 | |
9. | Saját bevételek összesen | 9 834 546 | 6 598 808 | 6 700 000 | 6 900 000 | |
I. | Az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-a | 4 917 273 | 3 299 404 | 3 350 000 | 3 450 000 | |
adatok Ft-ban | ||||||
Sorsz. | Adósságot keletkeztető ügyletekből, és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek | futamidő kezdete | 2020. | 2021. | 2022. | 2023. |
10. | Felvett, átvállalt hitel, kölcsön és annak tőketartozása | |||||
11. | Hitelviszonyt megtestesító értékpapír | |||||
12. | Váltó kibocsátása | |||||
13. | Pénzügyi lizing | |||||
14. | Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés | |||||
15. | Halasztott fizetés, részletfizetés | |||||
16. | Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség | |||||
II. | Adósságot keletkeztető ügyeletek kiadásai összesen | 0 | 0 | 0 | 0 |
7. melléklet
Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata
Európai Uniós projektjei
EU projekt megnevezése: EFOP-1.5.3-16-2017-00061 Humán szolgáltatások fejlesztése az Őrségben
adatok Ft-ban | |||||
Bevételek | 2018. év | 2019. év | 2020. év | Következő évek | Összesen |
EU forrás | 6 184 500 | 2 362 486 | 3 394 380 | 11 941 366 | |
Egyéb forrás | 0 | ||||
Saját forrás | 0 | ||||
Összesen | 6 184 500 | 2 362 486 | 3 394 380 | 0 | 11 941 366 |
Kiadások | 2018. év | 2019. év | 2020. év | Következő évek | Összesen |
Személyi juttatások | 900 003 | 1 527 284 | 205 300 | 2 632 587 | |
Járulékok | 175 500 | 359 262 | 35 928 | 570 690 | |
Dologi kiadások | 169 157 | 2 045 938 | 4 969 471 | 7 184 566 | |
Felújítások | 0 | ||||
Beruházások | 1 317 085 | 1 317 085 | |||
Átadott pénzeszközök | 0 | ||||
Összesen | 1 244 660 | 5 249 569 | 5 210 699 | 0 | 11 704 928 |
8. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2020. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA
adatok Ft-ban | ||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi teljesítés |
1. | Alaptevékenység költségvetési bevételei | 55 110 105 |
2. | Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 70 746 338 |
I. | Alaptevékenység költségvetési egyenlege | -15 636 233 |
3. | Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 43 361 059 |
4. | Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 17 216 705 |
II. | Alaptevékenység finanszírozási egyenlege | 26 144 354 |
A | Alaptevékenység maradványa | 10 508 121 |
5. | Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei | 0 |
6. | Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai | 0 |
III. | Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege | 0 |
7. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei | 0 |
8. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
IV. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege | 0 |
B | Vállalkozási tevékenység maradványa | 0 |
C | ÖSSZES MARADVÁNY | 10 508 121 |
D | Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa | 0 |
E | Alaptevékenység szabad maradványa | 10 508 121 |
F | Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség | 0 |
G | Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa | 0 |
9. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2020. ÉVI EREDMÉNYKIMUTATÁSA
adatok Ft-ban | |||
Megnevezés | Előző év | Tárgyév | |
01. | Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 5 987 132 | 5 410 469 |
02. | Eszközök és szolgáltatások nettó eredményszemléletű bevételei | 4 120 280 | 4 305 424 |
03. | Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 521 868 | 595 374 |
I. | Tevékenység nettó eredményszemléletű bevételei | 10 629 280 | 10 311 267 |
04. | Saját termelésű készletek állományváltozása | 0 | 0 |
05. | Saját előállítású eszközök aktívált értéke | 0 | 0 |
II. | Aktívált saját teljesítmények értéke | 0 | 0 |
06. | Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 28 456 554 | 31 558 181 |
07. | Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 3 445 801 | 4 532 818 |
08. | Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 43 711 479 | 21 084 985 |
09. | Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 311 517 | 544 613 |
III. | Eredményszemléletű bevételek | 75 925 351 | 57 720 597 |
10. | Anyagköltség | 3 631 348 | 3 417 159 |
11. | Igénybe vett szolgáltatások értéke | 24 471 835 | 7 992 798 |
12. | Eladott áruk beszerzési értéke | 0 | 0 |
13. | Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke | 475 092 | 295 047 |
IV. | Anyagjellegű ráfordítások | 28 578 275 | 11 705 004 |
14. | Bérköltség | 8 173 737 | 8 736 131 |
15. | Személyi jellegű egyéb kifizetések | 6 649 603 | 5 864 812 |
16. | Bérjárulékok | 2 879 363 | 2 235 753 |
V. | Személyi jellegű ráfordítások | 17 702 703 | 16 836 696 |
VI. | Értékcsökkenési leírás | 17 963 518 | 19 136 495 |
VII. | Egyéb ráfordítások | 31 626 188 | 14 096 843 |
A) | TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE | -9 316 053 | 6 256 826 |
17. | Kapott (járó) osztalék és részesedés | 0 | 0 |
18. | Részesedékeből szárm. eredményszemléletű bev, árfolyamnyer. | 0 | 0 |
19. | Bef.pügyi eszközökből szárm.eredményszemléletű bev, árfolyamnyer. | 0 | 0 |
20. | Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 21 | 32 |
21. | Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei | 533 415 | 0 |
VII. | Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei | 533 436 | 32 |
22. | Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 | 0 |
23. | Bef.pügyi eszközökből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 | 0 |
24. | Fizetendő kamatok és és kamatjellegű ráfordítások | 0 | 0 |
25. | Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése | 0 | 0 |
26. | Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai | 0 | 0 |
VIII. | Pénzügyi műveletek ráfordításai | 0 | 0 |
B) | PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE | 533 436 | 32 |
C) | MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY | -8 782 617 | 6 256 858 |
10. melléklet
HEGYHÁTSZENTJAKAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2020. ÉVI VAGYONMÉRLEGE
adatok Ft-ban | |||
Ssz. | Megnevezés | Előző év | Tárgyév |
ESZKÖZÖK | |||
I/1. | Vagyoni értékű jogok | 0 | 0 |
I/2. | Szellemi termékek | 259 885 | 0 |
A/I. | Immateriális javak | 259 885 | 0 |
II.1. | Ingatlanok és vagyoni értékű jogok | 414 464 057 | 423 949 667 |
II.2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 16 487 361 | 11 886 655 |
II.4. | Beruházások, felújítások | 110 000 | 1 650 000 |
A/II. | Tárgyi eszközök | 431 061 418 | 437 486 322 |
III.1. | Tartós részesedések | 8 880 600 | 8 880 600 |
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 8 880 600 | 8 880 600 |
IV/1. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | 0 |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | 0 |
A) | Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök | 440 201 903 | 446 366 922 |
B/I. | Készletek | 0 | 0 |
II/1 | Nem tartós részesedések | 0 | 35 000 000 |
II/2. | Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | 18 931 297 | 0 |
B/II. | Értékpapírok | 18 931 297 | 35 000 000 |
B) | Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök | 18 931 297 | 35 000 000 |
C/I. | Hosszú lejáratú betétek | 0 | 0 |
C/II. | Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 411 265 | 318 845 |
C/III. | Forintszámlák | 43 043 250 | 11 350 142 |
C/IV. | Devizaszámlák | 0 | 0 |
C/V. | Idegen pénzeszközök | 0 | 0 |
C) | Pénzeszközök | 43 454 515 | 11 668 987 |
I/3. | Költségvetési évben esedékes követelés közhatalmi bevételre | 710 492 | 1 173 524 |
I/4. | Költségvetési évben esedékes követelés működési bevételre | 2 285 328 | 2 301 474 |
D/I. | Költségvetési évben esedékes követelések | 2 995 820 | 3 474 998 |
II/3 | Kötlségvetési évet követően esedékes követelés közhatalmi bevételre | 1 325 061 | 1 609 113 |
II/4 | Költségvetési évet követően esedékes követelés működési bevételre | 350 489 | 342 841 |
D/II. | Költségvetési évet követően esedékes követelések | 1 675 550 | 1 951 954 |
III/1 | Adott előlegek | 0 | 30 738 |
III/4. | Forgótőke elszámolása | 5 000 | 0 |
D/III. | Követelés jellegű sajátos elszámolások | 5 000 | 30 738 |
D) | Követelések | 4 676 370 | 5 457 690 |
E) | Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | 0 | 0 |
F/1. | Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása | 0 | 0 |
F/2. | Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása | 272 595 | 292 583 |
F/3. | Halasztott ráfordítások | 0 | 0 |
F) | Aktív időbeli elhatárolások | 272 595 | 292 583 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 507 536 680 | 498 786 182 | |
FORRÁSOK | |||
G/I. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 466 085 355 | 466 085 355 |
G/II. | Nemzeti vagyon változásai | 0 | 0 |
G/III. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 43 915 917 | 43 915 917 |
G/IV. | Felhalmozott eredmény | -106 223 737 | -115 016 354 |
G/V. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 |
G/VI. | Mérleg szerinti eredmény | -8 782 617 | 6 256 858 |
G) | Saját tőke | 394 994 918 | 401 241 776 |
I/3. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 0 | 1 638 |
I/4. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaire | 0 | 0 |
H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 0 | 1 638 |
II/3. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 4 915 907 | 546 794 |
II/9. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra | 1 148 002 | 1 094 626 |
H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 6 063 909 | 1 641 420 |
III/1. | Kapott előlegek | 1 193 082 | 1 165 417 |
III/3. | Más szervezetet megillető bevételek elszámolása | 0 | 26 187 |
H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 1 193 082 | 1 191 604 |
H) | Kötelezettségek | 7 256 991 | 2 834 662 |
I) | Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | 0 | 0 |
J/1. | Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása | 0 | 0 |
J/2. | Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 1 305 264 | 1 346 325 |
J/3. | Halasztott eredményszemléletű bevételek | 103 989 507 | 93 363 419 |
J) | Passzív időbeli elhatárolások | 105 294 771 | 94 709 744 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | 507 546 680 | 498 786 182 |
11. melléklet
Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata 2020. évi finanszírozási célú pénzügyi bevételei, kiadásai
a költségvetési hiány finanszírozására vagy a többlet felhasználására
adatok Ft-ban | ||||||
Megnevezés | 2020. évi előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés | ||
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei | ||||||
1. | Működési célú | |||||
Rövid lejáratú hitelek felvétele | ||||||
Likvid hitelek felvétele | ||||||
Forgatási célú értékpapírok értékesítése | ||||||
2. | Felhalmozási célú | |||||
Támogatásmegelőlegező hitel felvétel | ||||||
Befektetési célú érétkpapír értékesítése | ||||||
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadása | ||||||
3. | Működési célú | |||||
Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
Likvid hitelek törlesztése | ||||||
Forgatási célú értékpapírok vásárlása | 16 068 703 | 16 068 703 | 16 068 703 | 100% | ||
4. | Felhalmozási célú | |||||
Támogatásmegelőlegező hiteltörlesztés | ||||||
Befektetési célú értékpapír vásárlása | ||||||