Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 02. 21Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] A rendelet megalkotásának célja, hogy megteremtse az Önkormányzat 2025. évi gazdálkodásának biztonságos és jogszerű alapjait, az önkormányzati társulások és intézmények finanszírozási keretét, megállapítsa az alkalmazotti létszámkeretet és kijelölje az erőforrás-gazdálkodásra biztosított lehetőséget, továbbá a közösségi célok eléréséhez szükséges forrásokat. Mindezt annak érdekében, hogy a település törvényben előírt kötelező közszolgáltatásai és a működés alapfeltételei biztosítottak legyenek. Ennek megvalósításához a rendelet szabályozza az Önkormányzat törvényben meghatározott kötelező feladatainak ellátásához szükséges bevételeket és kiadásokat, valamint lehetőséget ad az Önkormányzat önként vállat feladatainak finanszírozására. A költségvetési rendelet a hatályos jogszabályi előírások alapján tartalmazza az állami finanszírozást, a saját bevételeket, az Önkormányzat korábbi döntéseinek költségvetési kihatásait, elnyert pályázatainak kötelezettségvállalásait. A rendelet célja a források felhasználásának takarékos és hatékony biztosítása, figyelembe véve a gazdasági realitás, stabilitás és fenntarthatóság elvét.
[2] Hegyhátszentjakab Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 4. § (5) bekezdés vonatkozásában a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 78. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában, a 4. § (5) bekezdés vonatkozásában az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya az Önkormányzatra terjed ki.
2. § Az Önkormányzat nevelési intézményének és a közös önkormányzati hivatalának a fenntartását társulási megállapodás alapján valósítja meg, a Zalalövői Borostyán Óvoda és Mini Bölcsőde költségvetését a Zalalövői Óvodafenntartó Társulás 2025. évre vonatkozó költségvetési határozata, az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal költségvetését pedig Őriszentpéter Város Önkormányzat Képviselő-testületének költségvetési rendelete tartalmazza. Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata a finanszírozások rá jutó részét támogatás értékű működési kiadásként állapítja meg.
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. § (1) Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat 2025. évi költségvetésének
bevételi főösszegét 62 040 000 Ft-ban
kiadási főösszegét 62 040 000 Ft-ban
állapítja meg.
(2) Bevételek és kiadások csoportosítva önkormányzati szinten:
A/ BEVÉTELEK
Önkormányzati működési támogatás 37 700 987 Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülről 6 110 682 Ft
Közhatalmi bevételek 8 350 000 Ft
Működési bevételek 4 398 584 Ft
Működési célú átvett pénzeszközök 0 Ft
Működési célú bevételek 56 560 253 Ft
Felhalmozási célú önkormányzati működési támogatás 0 Ft
Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 0 Ft
Felhalmozási bevételek 0 Ft
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Ft
Felhalmozási célú bevételek 0 Ft
Költségvetési bevételek 56 560 253 Ft
Finanszírozási bevételek 5 479 747 Ft
Bevételek mindösszesen 62 040 000 Ft
B/ KIADÁSOK
Személyi juttatások 29 963 338 Ft
Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 909 362 Ft
Dologi kiadások 18 454 705 Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 535 000 Ft
Elvonások, befizetések 0 Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre 2 195 538 Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n kívülre 1 000 000 Ft
Tartalékok 0 Ft
Működési célú kiadások 57 057 943 Ft
Beruházások 200 000 Ft
Felújítások 3 619 848 Ft
Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre 0 Ft
Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kívülre 0 Ft
Felhalmozási célú kiadások 3 819 848 Ft
Költségvetési kiadások 60 877 791 Ft
Finanszírozási kiadások 1 162 209 Ft
Kiadások mindösszesen 62 040 000 Ft
(3) A Képviselő-testület a költségvetési engedélyezett létszámkeretet 5 főben állapítja meg. Az engedélyezett létszámkeretet az 5. számú melléklet tartalmazza.
Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
4. § (1) Az Önkormányzat bevételeit és kiadásait mérlegszerűen, kiemelt előirányzatok, valamint kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat működési bevételi és kiadási előirányzatainak kiemelt előirányzatok szerinti megbontását a 2. számú melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat felhalmozási bevételi és kiadási előirányzatainak kiemelt előirányzatok szerinti megbontását a 3. számú mellékletek tartalmazza.
(4) Az Önkormányzat felújítási kiadásait célonként, a beruházási kiadásait feladatonként a 4. számú melléklet tartalmazza.
(5) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapját 2025. évre 46 380 Ft összegben állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület által adott közvetett támogatásokat a 6. számú melléklet tartalmazza.
5. § A Képviselő-testület az Önkormányzat alkalmazásában álló közalkalmazottak 2025. évi éves cafetéria keretét bruttó 200 000 Ft/fő/év összegben határozza meg.
Általános és céltartalékok
6. § A Képviselő-testület a 2025. költségvetési évben nem képez tartalékot.
Vagyonkimutatás
7. § Az Önkormányzat vagyonkimutatását a 8. számú melléklet tartalmazza.
Többéves kihatással járó feladatok
8. § (1) A Képviselő-testület 2025. évre nem határoz meg olyan fejlesztési célt, melynek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény alapján adósságot keletkeztető ügylet megkötése válhat szükségessé. A törvényhez kapcsolódóan a saját bevételek kimutatását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(2) A finanszírozási célú pénzügyi műveleteket a Képviselő-testület a 2025. évre nem tervez.
(3) A Képviselő-testület EU forrásokból megvalósuló projektet 2025. évben nem tervez megvalósítani.
A 2025. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
9. § (1) A költségvetési gazdálkodás biztosítása a képviselő-testület feladata, a gazdálkodás szabályszerűségéért a Polgármester a felelős.
(2) A Képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatai közötti átcsoportosítás jogát 500.000 Ft összeghatárig a Polgármesterre ruházza át.
(3) A 9. § (2) bekezdésében foglalt átcsoportosításról negyedévente a negyedévet követő első képviselő-testületi ülésen a Polgármester köteles előterjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(4) A költségvetési rendeletet módosítani a tárgyévet követő év február 28-ig lehet.
(5) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel – a Képviselő-testület dönt a Polgármester előterjesztésében, a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.
10. § Az Önkormányzat vagyonértékesítésére, hasznosítására a Képviselő-testület egyedi döntéssel jogosult.
11. § Az Önkormányzat költségvetésében keletkező többletbevételek felhasználásáról a Képviselő-testület saját hatáskörben dönt.
12. § A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatáskört a Képviselő-testület gyakorolja.
13. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az elfogadott kiadási előirányzatokon belül 500.000 Ft összeghatárig külön képviselő-testületi döntés nélkül önállóan kötelezettséget vállalhat.
14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
15. § E rendelet rendelkezéseit 2025. január 1 napjától kell alkalmazni.
1. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||||
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat összesen |
eredeti előirányzatból |
||
|
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
állam-igazgatási feladatok |
|||
|
B |
BEVÉTELEK |
||||
|
B11 |
Önkormányzatok müködési támogatásai |
37 700 987 |
37 700 987 |
0 |
0 |
|
B16 |
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülről |
6 110 682 |
6 110 682 |
0 |
0 |
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
8 350 000 |
8 350 000 |
0 |
0 |
|
B4 |
Működési bevételek |
4 398 584 |
2 083 090 |
2 315 494 |
0 |
|
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési bevételek összesen |
56 560 253 |
54 244 759 |
2 315 494 |
0 |
|
|
B21 |
Önkormányzatok felhalmozási támogatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
B25 |
Egyéb felhalm. célú támogatások ÁH-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
56 560 253 |
54 244 759 |
2 315 494 |
0 |
|
|
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY |
-4 317 538 |
-4 104 783 |
-212 755 |
0 |
|
|
B8131 |
Előző évi pénzmaradvány működési célú igénybevétele |
1 659 899 |
1 859 899 |
0 |
0 |
|
B8131 |
Előző évi pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele |
3 819 848 |
3 607 093 |
212 755 |
0 |
|
B812 |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
B814 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
FINANSZIROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 479 747 |
5 466 992 |
212 755 |
0 |
|
|
Működési bevételek mindösszesen |
58 220 152 |
56 104 658 |
2 315 494 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek mindösszesen |
3 819 848 |
3 607 093 |
212 755 |
0 |
|
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
62 040 000 |
59 711 751 |
2 528 249 |
0 |
|
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat összesen |
eredeti előirányzatból |
||
|
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
állam-igazgatási feladatok |
|||
|
K |
KIADÁSOK |
||||
|
K1 |
Személyi juttatások |
29 963 338 |
29 663 338 |
300 000 |
0 |
|
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
3 909 362 |
3 874 262 |
35 100 |
0 |
|
K3 |
Dologi kiadások |
18 454 705 |
17 474 311 |
980 394 |
0 |
|
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 535 000 |
1 535 000 |
0 |
0 |
|
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
3 195 538 |
2 195 538 |
1 000 000 |
0 |
|
Működési kiadások összesen |
57 057 943 |
54 742 449 |
2 315 494 |
0 |
|
|
K6 |
Beruházások |
200 000 |
200 000 |
0 |
0 |
|
K7 |
Felújítás |
3 619 848 |
3 407 093 |
212 755 |
0 |
|
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási kiadások összesen |
3 819 848 |
3 607 093 |
212 755 |
0 |
|
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
60 877 791 |
58 349 542 |
2 528 249 |
0 |
|
|
KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
K912 |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
K914 |
ÁH-n belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 162 209 |
1 162 009 |
0 |
0 |
|
FINANSZIROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 162 209 |
1 162 009 |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások mindösszesen |
58 220 152 |
55 904 458 |
2 315 494 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások mindösszesen |
3 819 848 |
3 607 093 |
212 755 |
0 |
|
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
62 040 000 |
59 511 551 |
2 528 249 |
0 |
|
2. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK |
||
|
B1 |
Működési célú támogatások ÁH-n belülről |
43 811 669 |
|
B11 |
Önkormányzatok müködési támogatásai |
37 700 987 |
|
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
26 488 763 |
|
B113 |
Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása |
8 561 900 |
|
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális támogatása |
2 650 324 |
|
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
|
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH-n belülről |
6 110 682 |
|
B16 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok |
4 177 150 |
|
B16 |
Elkülönített állami pénzalapok |
1 846 532 |
|
B16 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik |
0 |
|
B16 |
Társulások és költségvetési szerveik |
87 000 |
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
8 350 000 |
|
B34 |
Vagyoni tipusú adók |
0 |
|
B34 |
Építményadó |
0 |
|
B351 |
Értékesítési és forgalmi adók |
6 500 000 |
|
B351 |
Helyi iparűzési adó |
6 500 000 |
|
B355 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
1 800 000 |
|
B355 |
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
1 800 000 |
|
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
50 000 |
|
B36 |
Késdelmi és önellenőrzési pótlék |
50 000 |
|
B36 |
Talajterhelési díj |
0 |
|
B4 |
Működési bevételek |
4 398 584 |
|
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 471 771 |
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
150 000 |
|
B404 |
Tulajdonosi bevételek |
1 166 310 |
|
B408 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
20 |
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
610 483 |
|
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
|
B8 |
Működési célú finanszírozási bevételek |
1 659 899 |
|
B8131 |
Előző évi pénzmaradvány működési igénybevétele |
1 659 899 |
|
B811 |
Likvid hitel felvétele |
0 |
|
B8113 |
Rövid lejáratú hitel, kölcsön felvétele |
0 |
|
B8121 |
Forgatási célú értékpapír értékesítés bevétele |
0 |
|
B817 |
Lekötött bankbetét megszüntetése |
0 |
|
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
58 220 152 |
|
|
MŰKÖDÉSI HIÁNY |
0 |
|
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK |
||
|
K1 |
Személyi juttatások |
29 963 338 |
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmény |
14 869 830 |
|
K1107 |
Béren kívüli juttatások |
429 688 |
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
300 000 |
|
K121 |
Választott tisztviselők juttatásai |
14 183 820 |
|
K122 |
Munkavégzésre ir.e.jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fiz.jutt. |
0 |
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatás |
180 000 |
|
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájár.adó |
3 909 362 |
|
K3 |
Dologi kiadások |
18 454 705 |
|
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 535 000 |
|
K48 |
Települési támogatás (tanévkezdési, temetési, rendkívüli) |
650 000 |
|
K48 |
Önk. álatal saját hatáskörben adott más ellátás |
885 000 |
|
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
3 195 538 |
|
K502 |
Elvonások és befizetések |
0 |
|
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
2 195 538 |
|
Központi költségvetési szervnek |
500 000 |
|
|
Bursa Hungarica ösztöndíj |
500 000 |
|
|
Helyi önkormányzatoknak és költségvetési szerveik |
1 590 000 |
|
|
fogorvos |
90 000 |
|
|
közös önkormányzati hivatal |
1 500 000 |
|
|
Társulásoknak és költségvetési szerveinek |
105 538 |
|
|
Zalamenti és Őrségi Önkorm.Szoc. és Gyermekj.Társ. |
76 538 |
|
|
Zalalövői Napközi Otthonos Óvoda |
0 |
|
|
Hulladékgazdálkodási Társulás |
29 000 |
|
|
Előző évi fel nem használt állami támogatás visszafizetése |
0 |
|
|
K512 |
Egyéb működési kiadások államháztartáson kivülre |
1 000 000 |
|
Helyi és egyéb civil szervezetek |
1 000 000 |
|
|
K513 |
Tartalékok |
0 |
|
K9 |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 162 209 |
|
K59112 |
Likvid hitel törlesztése |
0 |
|
K9113 |
Rövid lejáratú hitel, kölcsön törlesztése |
0 |
|
K9121 |
Forgatási célú értékpapír vásárlás |
0 |
|
K914 |
ÁH-n belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 162 209 |
|
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
58 220 152 |
|
|
MŰKÖDÉSI TÖBBLET |
0 |
3. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK |
||
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
|
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
|
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH-n belülről |
0 |
|
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik |
0 |
|
|
Társulások és költségvetési szerveik |
0 |
|
|
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása |
0 |
|
|
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
|
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
|
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
|
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
|
B54 |
Részesedések értékesítése |
0 |
|
B55 |
Részesedések megszünéséhez kapcsolódó bevétel |
0 |
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|
B8 |
Finanszirozási bevételek |
3 819 848 |
|
B811 |
Hitel, kölcsön felvétel államháztartáson kivűlről |
0 |
|
B8131 |
Előző évi pénzmaradvány felhalmozási igénybevétele |
3 819 848 |
|
B812 |
Forgatási célú értékpapír bevétele |
0 |
|
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
3 819 848 |
|
|
FELHALMOZÁSI HIÁNY |
0 |
|
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK |
||
|
K6 |
Beruházások |
200 000 |
|
K7 |
Felújítás |
3 619 848 |
|
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|
K83 |
Felhalmozási célú kölcsönök törlesztése áh.belülre |
0 |
|
K84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
|
Társulások és költségvetési szerveik |
0 |
|
|
K86 |
Felhalmozási támogatási kölcsönök nyújtása áh.kivülre |
0 |
|
K89 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivűlre |
0 |
|
K9 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
|
K9111 |
Hosszú leljáratú hitelek, kölcsönök törlésztése |
0 |
|
K922 |
Befektetési célú értékpapír vásárlás |
0 |
|
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
3 819 848 |
|
|
FELHALMOZÁSI TÖBBLET |
0 |
4. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
rovat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
K6 |
BERUHÁZÁSOK |
200 000 |
|
K61 |
Immateriális javak beszerzése |
0 |
|
K62 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
0 |
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
0 |
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
200 000 |
|
Év közben szükségessé váló kis értékű tárgyi eszközök beszerzése |
200 000 |
|
|
K7 |
FELÚJÍTÁSOK |
3 619 848 |
|
K71 |
Ingatlanok felújítása |
3 619 848 |
|
Vendégházhoz redőny beszerzés |
212 755 |
|
|
Közvilágítás korszerűsítés (1. részlet) |
3 407 093 |
|
|
K72 |
Informaikai eszközök felújítása |
0 |
|
K73 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
0 |
|
K8 |
EGYÉB FELHALMOZÁSI KIADÁS |
0 |
|
K84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre |
0 |
|
K89 |
Egyéb felhalmozási célú támogatás államháztartáson kivülre |
0 |
|
A fenti előirányzatokból 2025. költségvetési év azon fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé |
||
|
forrás Ft-ban |
||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása |
0 |
|
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala |
0 |
|
|
Váltó kibocsátása |
0 |
|
|
Pénzügyi lizing |
0 |
|
|
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés |
0 |
|
|
Halasztott fizetés, részletfizetés |
0 |
|
|
Hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az ÁKK Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek |
0 |
|
5. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok főben |
|||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
|
1. |
Közalkalmazottak |
3 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
1 |
|
|
fizikai állomány |
1 |
||
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
1 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
2. |
Köztisztviselők |
0 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
3. |
Munkatörvénykönyve alapján foglalkoztatott |
0 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
szakmai állomány |
0 |
|
|
fizikai állomány |
0 |
||
|
4. |
közfoglalkoztatás |
1 |
|
|
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
fizikai állomány |
1 |
|
|
részmunkaidőben foglalkoztatott |
fizikai állomány |
0 |
|
|
5. |
választott tisztségviselő |
1 |
|
|
ÖSSZESEN |
5 |
||
6. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
|
|
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
|
|
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
|
|
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
|
|
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
|
|
ebből: építményadó |
||
|
idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
|
iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tev. után |
||
|
6. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
|
|
7. |
Helységek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
|
|
8. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
|
|
9. |
Egyéb kedvezmény |
|
|
10. |
Egyéb kölcsön elengedése |
|
|
11. |
Átvállalt térítési díj |
270 000 |
|
ebből: szociális étkeztetés |
270 000 |
|
|
házi segítségnyújtás |
0 |
|
|
Összesen |
270 000 |
7. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
Sorsz. |
Megnevezés |
2025. évi előirányzatok |
|
1. |
Helyi adóból és települési adóból származó bevételek |
8 300 000 |
|
2. |
Önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevételek |
3 638 081 |
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj hozambevétel |
0 |
|
4. |
Tárgyi eszköz és immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítésből vagy privatizációból származó bevétel |
0 |
|
5. |
Bírság, pótlék és díjbevétel |
50 020 |
|
6. |
Kezesség, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
0 |
|
7. |
Saját bevételek összesen: |
11 988 101 |
|
I. |
Az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-a |
5 994 051 |
|
8. |
Felvett, átvállalt hitel, kölcsön és annak tőketartozása |
0 |
|
9. |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala |
0 |
|
10. |
Váltó kibocsátása |
0 |
|
11. |
Pénzügyi lízing |
0 |
|
12. |
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés |
0 |
|
13. |
Szerződésben kapott, legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés |
0 |
|
14. |
Hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az ÁKK Zrt-nél elhelyezett betétek |
0 |
|
II. |
Adósságot keletkeztető ügyletek kiadásai összesen: |
0 |
8. melléklet a 2/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||
|
Ssz. |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
ESZKÖZÖK |
|||
|
I/1. |
Vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
|
I/2. |
Szellemi termékek |
0 |
0 |
|
A/I. |
Immateriális javak |
0 |
0 |
|
II.1. |
Ingatlanok és vagyoni értékű jogok |
431 156 131 |
415 750 991 |
|
II.2. |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
4 418 988 |
3 138 020 |
|
II.4. |
Beruházások, felújítások |
0 |
0 |
|
A/II. |
Tárgyi eszközök |
435 575 119 |
418 889 011 |
|
III.1. |
Tartós részesedések |
8 880 600 |
8 980 600 |
|
A/III. |
Befektetett pénzügyi eszközök |
8 880 600 |
8 980 600 |
|
IV/1. |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
0 |
0 |
|
A/IV. |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
0 |
0 |
|
A) |
Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök |
444 455 719 |
427 869 611 |
|
B/I. |
Készletek |
0 |
0 |
|
II/1 |
Nem tartós részesedések |
10 000 000 |
7 188 100 |
|
II/2. |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
|
B/II. |
Értékpapírok |
10 000 000 |
7 188 100 |
|
B) |
Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök |
10 000 000 |
7 188 100 |
|
C/I. |
Hosszú lejáratú betétek |
0 |
0 |
|
C/II. |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
47 780 |
199 265 |
|
C/III. |
Forintszámlák |
6 026 851 |
6 699 294 |
|
C/IV. |
Devizaszámlák |
0 |
0 |
|
C/V. |
Idegen pénzeszközök |
0 |
0 |
|
C) |
Pénzeszközök |
6 074 631 |
6 898 559 |
|
I/3. |
Költségvetési évben esedékes követelés közhatalmi bevételre |
553 003 |
496 788 |
|
I/4. |
Költségvetési évben esedékes követelés működési bevételre |
2 334 057 |
2 094 937 |
|
D/I. |
Költségvetési évben esedékes követelések |
2 887 060 |
2 591 725 |
|
II/3 |
Kötlségvetési évet követően esedékes követelés közhatalmi bevételre |
1 809 322 |
2 026 281 |
|
II/4 |
Költségvetési évet követően esedékes követelés működési bevételre |
739 |
411 107 |
|
D/II. |
Költségvetési évet követően esedékes követelések |
1 810 061 |
2 437 388 |
|
III/1 |
Adott előlegek |
0 |
50 000 |
|
III/7 |
Foyósított, megelőlegezett társ.bizt. és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
0 |
|
D/III. |
Követelés jellegű sajátos elszámolások |
0 |
50 000 |
|
D) |
Követelések |
4 697 121 |
5 079 113 |
|
E) |
Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások |
0 |
0 |
|
F/1. |
Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
|
F/2. |
Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
343 294 |
297 166 |
|
F/3. |
Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
|
F) |
Aktív időbeli elhatárolások |
343 294 |
297 166 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
465 570 765 |
447 332 549 |
|
|
FORRÁSOK |
|||
|
G/I. |
Nemzeti vagyon induláskori értéke |
466 085 355 |
466 185 355 |
|
G/II. |
Nemzeti vagyon változásai |
0 |
0 |
|
G/III. |
Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
43 915 917 |
43 915 917 |
|
G/IV. |
Felhalmozott eredmény |
-127 219 180 |
-151 221 703 |
|
G/V. |
Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
0 |
0 |
|
G/VI. |
Mérleg szerinti eredmény |
-24 002 523 |
-14 247 513 |
|
G) |
Saját tőke |
358 779 569 |
344 632 056 |
|
I/3. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
8 470 |
75 104 |
|
I/4. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
|
H/I. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
8 470 |
75 104 |
|
II/3. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
757 899 |
834 789 |
|
II/4. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
10 980 |
|
II/5. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra |
15 760 |
0 |
|
II/9. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra |
1 406 517 |
1 162 209 |
|
H/II. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
2 180 176 |
2 007 978 |
|
III/1. |
Kapott előlegek |
1 483 919 |
1 468 812 |
|
III/3. |
Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
0 |
0 |
|
H/III. |
Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
1 483 919 |
1 468 812 |
|
H) |
Kötelezettségek |
3 672 565 |
3 551 894 |
|
I) |
Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások |
0 |
0 |
|
J/1. |
Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
1 809 322 |
47 257 |
|
J/2. |
Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
2 249 967 |
0 |
|
J/3. |
Halasztott eredményszemléletű bevételek |
99 059 342 |
99 101 342 |
|
J) |
Passzív időbeli elhatárolások |
103 118 631 |
99 148 599 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
465 570 765 |
447 332 549 |