Hosszúpereszteg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2004. (VIII.3.) önkormányzati rendelete

egységes szerkezetben a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről

Hatályos: 2012. 12. 29- 2015. 12. 17

Hosszúpereszteg Község Képviselő Testülete a módosított épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben, az Országos Településrendezési és Építési követelményekről szóló módosított 253/1997.(XII.20.) Kormányrendeletben (továbbiakban OTÉK) foglaltak alapján, valamint a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. §. (1) bekezdésében és a 16. §. (1) bekezdésében biztosított feladat- és jogkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:


I. RÉSZ

Általános rendelkezések

1. §


(1) A 253/1997. (XII.20.) kormányrendelettel megállapított Országos Településrendezési és Építési Követelmények (a továbbiakban OTÉK), valamint Hosszúpereszteg község Helyi Építési Szabályzatát (továbbiakban HÉSZ) megállapítja, a község Szabályozási Tervét jóváhagyja és ezek együttes alkalmazását elrendeli.

(2) A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban: HÉSZ) az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területére, annak beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket rögzíti.

(3) A község közigazgatási területén területet felhasználni, építési telket és területet kialakítani, épületet, továbbá műtárgyat és más építményt tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni és elbontani, rendeltetését megváltoztatni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni:

a)  a Helyi Építési Szabályzatban foglaltak,

b)  és az SZT1 jelű szabályozási tervlap szerint szabad.

2. §


(1)  Jelen rendelet, valamint a szabályozási terv kötelező szabályozási elemeket tartalmaz.

(2)  I. rendű szabályozási elemek:

a)    beépítésre szánt építési övezetek és beépítésre nem szánt övezetek területének lehatárolása és a hozzájuk rendelt előírások;

b)    a szabályozási vonalak (forgalmi és gyűjtő utak, helyi utak és közforgalom előtt megnyitott magánutak szabályozási területének határai);

c)    a területfelhasználási módok határa, egyben kötelező telekhatár (beépítésre szánt és – nem szánt területek határa, ha az nem szabályozási vonal);

d)    az építési hely határa.

(3)     II. rendű szabályozási elemek:

a)    védőterület, védősáv határa.

b)    belterületi határvonal.

(4)     Kötelező elemek:

  1. az I. rendű kötelező szabályozási elemek módosítása csak a szabályozási terv és a HÉSZ felülvizsgálatával és módosításával lehetséges;
  2. a II. rendű kötelező szabályozási elemek módosítása az érdekelt államigazgatási szerv(ek) vagy közműszolgáltató szervezet(ek) felmentésének birtokában a felmentés mértékéig a HÉSZ és a szabályozási terv módosítása nélkül lehetséges.

II. RÉSZ


ÁLTALÁNOS Építési elŐírások

a beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területekre


3. §

(1)     Hosszúpereszteg község közigazgatási belterületre és külterületre oszlik az SZT1 tervlapon ábrázoltak szerint.

(2)     A szabályozási terv új építési övezeteket hoz létre, amely a belterület növekedésével jár (SZT1 tervlap szerint).

(3)     A szabályozási terv beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területeket határol le az alábbiak szerint:

Beépítésre szánt területek:

Lf      falusias lakóterület

Vt     településközponti vegyes terület

Gm    mezőgazdasági, élelmiszeripari építési övezet

Gk     kereskedelmi szolgáltató gazdasági övezet

Üh     hétvégiházas üdülőterület

Kk     különleges terület - rekreációs központ kiszolgáló létesítményei

Kz     különleges terület - közkert középület elhelyezésének biztosításával

Kte    különleges terület - köztemető területe

Ksz   különleges terület - szennyvíztisztító


Beépítésre nem szánt területek:

Ku     közlekedési és közműterület - útterület

Kp     közlekedési és közműterület - parkoló terület

Zk     zöldterület – közpark területe

E       erdő - gazdasági erdőterület

Ev     erdő - védelmi célú erdőterület

Eo     erdő – oktatási és turisztikai erdőterület

Eg     erdő - galériaerdő

M      mezőgazdasági terület – általános erdőterület

Mk    mezőgazdasági terület – szőlő, gyümölcsös, kert terület

Mv    mezőgazdasági terület – korlátozott használatú védőterület

Mgy mezőgazdasági terület – gyepterület

Vf     vízgazdálkodási terület –folyóvizek medre és partja

Vv     vízgazdálkodási terület – ivóvízbázis, vízműterület

Vá     vízgazdálkodási terület – állóvizek medre és partja

4. §

Környezetvédelem


Zöldfelületi értékvédelem

(1) Az építésre kijelölt területeken a település jellegének megfelelő hagyományos zöldfelület kialakítására kell törekedni. A meglévő őshonos növényzet egyedeit általánosan védeni kell. A védelem módját, mértékét a magasabb rendű jogszabályok és a helyi értékvédelemről szóló rendelet együttesen határozza meg.

(2) A közterületek területhasználati egységek előírt zöldfelületi elemeit (gyep-pótló, gyep, cserje, facsoport, fasor, zöldtető stb.) érintő beavatkozások közül a létesítés és megszüntetés csak kertépítészeti terv alapján, a felújítás legalább kertészeti szakvélemény alapján végezhető.

(3) A beépítésre szánt területeken fa kivágása - d= 50 cm átmérő felett - nem közterületen (telken belül) is csak előzetes engedély alapján történhet.

(4) A vízfolyások természetes ártéri növényállománya (puhafa és keményfa ligeterdők, láprétek, nádasok, stb.) országos, illetve helyi értékvédelemben részesül. A vízfolyások vízmedrének területén belül és a vízmedrével érintkező földrészleteken tájidegen növényzetet telepíteni tilos.

(5) A községi utak mentén, a zöldterületei sávban kialakult hagyományos gyümölcsfa-sorok (meggy, gesztenye, dió, hárs, stb.) védelmet élveznek. Ezek fajta szerinti besorolását a község értékvédelmi rendeletének helyi természeti értékeiről szóló fejezete tartalmazza. Új növénykiültetés vagy –pótlás esetén a védett fajták valamelyikét kell választani. Ezen előírás a hivatkozott rendelet életbelépésétől kötelezően betartandó, addig ajánlásként a PAGONY Kft. által összeállított, az alátámasztó javaslatok TÁJTERV-i munkarészében található növénylistája veendő figyelembe.

(6) Az közúttal határos ingatlanok közterületről látható, be nem épített területein hagyományos növénypopuláció telepítendő és gondozandó (pl.: virágoskert, szőlőlugas, zöldséges kert stb.). A telek ezen részén tájidegen növényzetet (pl.: nem honos örökzöldet) telepíteni tilos.

(7) A beépítésre szánt területek be nem épített, művelésből ki nem vett telekrészei az eredeti művelési ág szerint művelendők. A beépítetlen területek gondozásáról, gyomtalanításáról (így a művelésből kivett de be nem építetett területekéről is) a tulajdonos köteles gondoskodni.


Levegőtisztaság-védelem


(8) A község igazgatási területét levegőtisztaság-védelmi szempontból a 21/2001.(II.14.) Korm.rendelet, 14/2002.(V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet, a 10/2001.(IV.19.) és a 17/2001. (VIII. 3.)KöM rendelet alapján kell meghatározni.


Zaj- és rezgés-védelem


(9) A zaj és rezgés elleni védelem területeire a közlekedési zaj – 8/2002 (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet előírásait kell alkalmazni.

(10) Abban az esetben, ha az egyedi övezeti táblázat relatív zajvédelmi értéket határoz meg, akkor az adott övezet zajkibocsátása a szomszédos lakó- vagy üdülő építési övezet ténylegesen mérhető zajkibocsátását akkor is csak a megengedett értékkel lépheti túl, ha egyébként a maximális zajkibocsátási értéken belül marad.


Hulladékártalmatlanítás

(11) A rendelet hatálya alá eső területen bármely (veszélyes, termelési és kommunális szilárd) hulladék gyűjtése, elszállítása csak szervezett keretek között történhet. Hulladék csak zárt térben, illetve gyűjtőedényben tárolható.

(12) Az egyes hulladéknemek csak egymástól elkülönítve gyűjthetők, tárolhatók és kezelhetők. Szelektív hulladékgyűjtő a 0141/1-8 hrsz-ú gazdasági területen helyezhető el. Veszélyes hulladék kezelése csak a vonatkozó jogszabályok szerint történhet.

(13) A közterületeken elhelyezett hulladékgyűjtő edényzetek kiválasztása, elhelyezési módjának, környezetének kialakítása a 4. § (2) bekezdésben előírt kertépítészeti terv vagy –szakvélemény részét kell, hogy képezze.


Földvédelem


(14) Hulladék, útsózási és egyéb, a talajra, felszín alatti vizekre potenciálisan veszélyes hatású anyag – az avar, kerti, növényi eredetű hulladék kivételével – csak zárt térben, illetve edényzetben tárolható, nem burkolt felületen ideiglenesen sem helyezhető el. A területek feltöltése csak szennyeződésmentes anyaggal történhet.

(15) Épületek, utak, egyéb létesítmények kivitelezésekor az érintett területen lévő termőföld, humuszos termőréteg védelméről, újrahasznosításáról gondoskodni kell. Külszíni anyagnyerő hely, bánya területét az anyagnyerés megszüntetése után a tulajdonos, üzemeltető a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően köteles újrahasznosításra előkészíteni.

(16) A terepszint alatt létesülő építmények, berendezések (pl. tartályok, vezetékek, stb.) építése esetén azokat úgy kell kialakítani, hogy azok sem az építés idején, sem a későbbi működés során ne okozzanak talaj és felszín alatti vízszennyezést.

(17) Az építési törmeléket, valamint a kikerülő föld-felesleget a kommunális hulladéktól elkülönítve kell deponálni.

(18) Külterületen a telek tulajdonosa köteles gondoskodni a keletkező szennyvíz, trágya, kommunális hulladék és egyéb hulladék ártalommentes átmeneti tárolásáról és a kijelölt telepekre szállításáról.


Élővizek védelme


(19) Minden forrás természeti védelem alatt áll. A források 100 méteres környezete védőterület, építésre nem vehető igénybe. Kivételesen, a védőtávolságon belül is elhelyezhető a forrás használatával összefüggő kútház, esőbeálló, tájékoztatótábla, stb. építmény.

(20) Vízfolyások, csatornák, vízelvezető árkok, védgátak folyamatos karbantartásáról, tisztításáról a kezelő, üzemeltető köteles gondoskodni.

(21) A talaj és a felszíni, ill. felszín alatti vizek védelme érdekében veszélyes hulladékot, növényvédő szert, műtrágyát, útsózási anyagot csak fedett, szivárgásmentes, vízzáró szigetelésű, zárt tárolóban szabad elhelyezni.

(22) Élővízfolyásokba, csapadékcsatornákba, felhagyott kutakba bármely hulladékot, szennyvizet, szennyezett csapadékvizet vezetni tilos, a meglévő szennyvízbekötéseket a jelen rendelet hatályba lépését követő egy éven belül meg kell szüntetni.

(23) A talaj- és talajvíz védelme érdekében kommunális szennyvíz belterületen csak közcsatornába vezethető, annak kiépítéséig zárt tárolóban gyűjthető. Külterületen, ha a szennyvíz közcsatornába nem vezethető, csak zárt szennyvíztároló vagy egyedi szennyvíztisztító berendezés létesíthető. Ez utóbbihoz a VIFE és a Környezetvédelmi Felügyelőség hozzájárulását be kell szerezni.


Az állattartás szabályai


(24) A település teljes igazgatási területén állattartó építmény elhelyezése csak az állattartás szabályozásáról szóló rendelet, a jelen előírások és a vonatkozó egyéb jogszabályok, hatósági előírások együttes figyelembevételével engedélyezhető.

(25) A település igazgatási területén, ahol állattartó telepek létesítése és üzemeltetése a vonatkozó szabályozás szerint lehetséges, csak olyan állattartó telepet szabad üzemeltetni, ahol a keletkező trágya kezelése, ártalmatlanítása megoldott.


5. §

A közművek elhelyezésének általános előírásai


(1) Új útépítésnél, útrekonstrukciónál a tervezett közművek egyidejő kiépítéséről, a csapadékvizek elvezetéséről és a meglévő közművek szükséges egyidejű rekonstrukciójáról gondoskodni kell.

(2)  A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos területhasználatra figyelmet kell fordítani. Törekedni kell a közművek olyan vonalvezetésére, hogy azok a burkolatlan területeket vegyék igénybe. Amennyiben a hely szűkössége folytán a közművek egy rész útburkolat alá kerül, azok építését a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét biztosítva kell megvalósítani. A közművek elrendezésénél az utcák fásítási igényét is figyelembe kell venni, különös tekintettel a védett fasorokra.

(3) Mindennemű építési tevékenységnél gondoskodni kell a meglévő és a megmaradó közművezetékek, közműlétesítmények védelméről, az érintett építési terület helyreállításáról.

(4) Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a faluképi megjelenítésre, a környezetvédelmi (zaj, rezgés, szag) és az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.


6. §

Közművek elhelyezésének ágazatonkénti előírásai


Ívóvízellátás


(1) Lakás, kereskedelmi, vendéglátási célú és szállásjellegű új épület építése vagy meglévő épület felsorolt célra történő átalakítása csak az ÁNTSZ által is elfogadott egészséges ivóvízellátás megléte esetén engedélyezhető.

(2) A felszíni víz védőtávolságon belül építmény elhelyezése nem engedélyezhető.


Szennyvízkezelés, elhelyezés


(3) A szennyvízcsatorna megépítése után az érintett fogyasztókat kötelezni kell a csatornára való rákötésre, kivéve ha a szennyvíz gyűjtése, ártalmatlanítása és elhelyezése egyedi berendezéssel a rendelet hatálybalépésekor már megoldott.

(4) Szennyvízcsatorna és tisztítórendszer létesítése esetén a szennyvízátemelő műtárgy védőtávolsága és technológiája a környezetvédelmi és terület-fejlesztési miniszter 8001/1994. (K.Ép.Ért.11.) KTM tájékoztatójában előírtaknak feleljen meg. A központi szennyvíztisztító telep védőtávolsága a technológia függvényében határozandó meg.

(5) Ipari tevékenység során keletkező szennyvizeket a közcsatornákba csak megfelelő előtisztítás után szabad bevezetni. A szükséges előtisztítást a keletkezés telkén belül, a hatóságok által előírt mértékben kell elvégezni.

(6) A parkolók felületéről a csapadékvizeket 40 gépkocsibeállást meghaladó parkolószám felett mindenképpen homok- és olajfogó műtárgyon átvezetve szabad a közcsatornába engedni.

(7) Élővízfolyásba ipari eredetű tevékenységből származó szennyvíz csak a hatóságok által előírt kezelést követően engedhető be.

(8) A közcsatornába vezetett szennyvizek minőségének meg kell felelnie a 204/2001.(X.26.)Korm.rendeletben előírtaknak.


Árvíz-, és belvízvédelem


(8) Vízfolyások mentén mindennemű tevékenység, műszaki infrastruktúra létesítése csak az illetékes vízügyi hatóság hozzájárulásával végezhető.

(9) A vizek természetes lefolyását, illetve áramlását csak a vízügyi hatóság engedélyével, az abban foglalt előírások megtartása mellett szabad megváltoztatni.

(10) A VÍZIG kezelésében lévő vízfolyások árvízvédelmi töltéseinek lábától 10-10 m, a társulati kezelésű vízfolyások partélétől 6-6 m és az önkormányzati kezelésben lévő vízfolyások, árkok partélétől 3-3 m szélességű sáv karbantartás számára szabadon hagyandó. A nyílt árkok karbantartására az egyik oldalon legalább 3 m, a másik oldalon legalább 1,0 m sáv biztosítandó karbantartási célra.


Villamosenergia-ellátás


(11) A villamos művek biztonsági övezetét a 11/1984. (VIII.22.) IpM számú rendelet szerint kell biztosítani. A védőtávolságot a föld feletti vezeték mindkét oldalán a szélső, nyugalomban levő áramvezetőtől vízszintesen kell mérni. Azokon a helyeken, ahol a belterület felett nagyfeszültségű légvezeték helyezkedik el, azok áthelyezéséről gondoskodni kell.

(12) Nagyfeszültségű föld feletti vezeték esetén a védőtávolság:

- 20 kV-ig:                                                                    15 - 15 m;

- 20 kV felett:                                                                30 - 30 m.

       Kisfeszültségű föld feletti vezeték esetén:                                     6-6 m.

(13) Földben elhelyezett vezeték biztonsági övezete mindkét oldalon:

- 35 kV-ig                                                                     1-1 m;

- 35 kV-120 kV között                                                1,5-1,5 m.

A szabadtéri villamos alállomások biztonsági övezetét 120-400 kV-ig, a létesítmény kerítésétől, ill. a kisajátított terület szélétől vízszintesen mért 20 m-es sáv.

(14) Turizmusfejlesztési szempontból:

Az Ü (üdülő), K (különleges), SZT1 tervlapon jelzett területek, valamint az Mk (szőlő-hegy szőlő, kert, gyümölcsös mezőgazdasági terület) övezeteken belül a villamos közép-kisfeszültségű és közvilágítási, valamint a kábeltelevízió hálózatokat földkábellel kell tervezni és kialakítani. A már meglévő légvezetékek kiváltásáról azok korszerűsítésekor, bővítésekor kell gondoskodni.

Ezen övezeteken belül, illetve azok 100 méteres körzetében trafóállomás csak mészhabarcsba rakott tégla építményben elhelyezve létesíthető. Köré három oldalról - a kezelhetőség megtartására ügyelve - fűzfa kiültetés telepítendő.

(15) Falukép védelmi szempontból:

Lehetőség szerint törekedni kell arra, hogy a villamos közép-kisfeszültségű és közvilágítási, valamint a kábeltelevízió hálózatok a (14) bekezdésben nem említett övezeteken belül is földalatti elhelyezéssel valósuljanak meg. Amennyiben ez – finanszírozási vagy más technikai okból – nem biztosítható, úgy a kábeleket közös oszlopsorra kell elhelyezni.

Földgáz-ellátás


(16) A gázátadó állomások biztonsági övezete a létesítmény telkétől vízszintesen mért 15 m, az átadó borítható szerelvényeitől mért 26 m védőtávolság által kijelölt terület. A nagynyomású földgázvezeték biztonsági sávja a földgázvezeték falsíkjától mért 23-23 m.

(17) Középnyomású gázelosztó vezetékek védőtávolsága keresztmetszettől függetlenül 4 - 4 m

(18) A biztonsági sávon, ill. védőterületen belül épület, építmény elhelyezése nem engedélyezhető.


Elektronikus hírközlés


(19)   Turizmusfejlesztési szempontból:

Az Ü (üdülőterület), K (különleges), valamint az Mk (szőlő, kert, gyümölcsös mezőgazdasági terület) övezeteken belül a távközlési hálózatokat földkábellel kell tervezni és kialakítani. A már meglévő légvezetékek kiváltásáról azok korszerősítésekor, bővítésekor kell gondoskodni.

(20)   Falukép védelmi szempontból:

 Törekedni kell arra, hogy a távközlési hálózatokat a (19) bekezdésben nem említett övezeteken belül is a földalatti elhelyezéssel valósuljanak meg. Amennyiben ez – finanszírozási vagy más technikai okból – nem biztosítható, úgy a kábeleket közös oszlopsorra kell elhelyezni.

7. §


Reklámfelületek kialakítása


(1) Hosszúpereszteg területén kereskedelmi célú reklám elhelyezése csak a helyi termelés, szolgáltatás, vendéglátás tevékenységének segítése céljából lehetséges. Létesítésük építési engedély köteles tevékenység.

(2) A lakosság általános tájékoztatását szolgáló útbaigazító tábla, térkép vagy más jelzés közterületen szabadon elhelyezhető. Kialakítása, anyaghasználata, formavilága a helyi hagyományokhoz alkalmazkodjon. Elhelyezése a táj- és településképet, utcaképet nem bonthatja meg, jogos érdeket nem sérthet, közforgalmat nem akadályozhat és a közbiztonságot nem veszélyeztetheti.

(3) A helyi termelő, szolgáltató, vendéglátó egységek tevékenységük hirdetésére saját ingatlanukon belül cégéreket, becsalogató táblákat, feliratokat stb. (továbbiakban reklámot) helyezhetnek el, illetve más ingatlanon belül ilyeneket - a tulajdonos beleegyezésével - kialakíthatnak.

Reklám csak kerítés, kapuzat, épület/építmény homlokzatának szerves (építészetileg megkomponált) részeként kerülhet kialakításra. Megvilágítása hideg színhőmérsékletű fényforrással (neon, halogén, lézer fény) nem engedélyezhető, vibráló, pulzáló fényjelenség nem alkalmazható.

(4) Amennyiben a község helyi értékvédelemről alkotott rendelete a reklám elhelyezésére is kitér, úgy a két szabályozást együttesen kell alkalmazni.

8. §

Tűzvédelem


(1) A tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátását a működési körzet szerinti hivatásos önkormányzati tűzoltóság látja el.

(2) Az éjjel-nappali tűzjelzés lehetősége a nyilvános telefonállomásokról biztosított.

(3) Az újonnan parcellázott területeken a tűzivíz-nyerésről az önkormányzat gondoskodik.

(4) Az épületek közötti tűztávolság és a legkisebb távolság biztosításáról az épületek építésének engedélyezésekor gondoskodni kell.

(5) Az új építési területeken biztosítani kell a tűzoltógépjárművek számára, az akadálytalan közlekedést.


III. RÉSZ


a beépítésre szánt területek Építési előírásai


9. §

Általános előírások


A beépítésre szánt területek építési övezeteinek lehatárolása, beépíthetősége


(1) Hosszúpereszteg beépítésre szánt területe az ingatlannyilvántartás szerint a rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas egyedi telkekre oszlik. Beépítésre szánt terület egyes építési övezeteiben épületet, építményt, műtárgyat elhelyezni csak egyedi építési telken lehet.

(2) A telkek rendeltetésszerű használatához a megközelíthetőséget közúti kapcsolattal vagy közforgalom előtt megnyitott magánúttal biztosítani kell.Az építési telken épületet, építményt, műtárgyat elhelyezni az OTÉK 33. §-ban előírt feltételek teljesítésével lehet. Fenti feltételek megteremtésére külterületen az önkormányzat nem kötelezhető.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (továbbiakban: OTSZ), valamint az érvényben lévő ágazati jogszabályokat együttes kell alkalmazni.



10. §

Szabályozási kötelezettségű területekre vonatkozó előírások


(1) A jóváhagyott szerkezeti terv azon beépítésre szánt területeire, melyek az SZT1 jelű tervlap szabályozásán kívül esnek, a fejlesztési célok pontosítását követően a területhasználat kijelölésén túl a beépítés feltételeinek tisztázására külön szabályozási terv készítendő.

11. §

Szabályozási tervvel rendelkező beépítésre szánt területek előírásai


(1) Az építési övezetek lehatárolása a beépítésre szánt területeken szabályozási vonallal, beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területeket elválasztó határvonallal (ha ezek nem szabályozási vonalak is egyben) és építési övezeteket elválasztó határvonallal (építési övezetek egymástól való leghatárolása) valósul meg. Az SZT1 szabályozási terven az építési övezeteket ezen határvonalakon túl az egyes területrészek jelkulcs szerinti sraffozása és színe/árnyalata, valamint az “építési övezet jele” hivatkozó tábla is megkülönbözteti.

A természetben ezek a határok általában élővízfolyás, közút, valamint közforgalom előtt megnyitott magánút formájában jelentkeznek.

(2) Az építési telek terepszint alatti építményeinek, épületrészeinek alapterülete együttesen nem haladhatja meg a telek legnagyobb beépítettségére számított területérték félét.


Az építési hely


(3) Azon építési övezeteken belül, ahol építési hely határvonallal lehatárolt ún. építési helyek lettek kijelölve, az építési telken belül épületet elhelyezni csak ezen az építési helyen belül szabad. Az építési hely azon része, amely védőtávolságon belül helyezkedik el, csak a II. rendű korlátozás megszűnését követően vehető építési helyként figyelembe.

(4) Az építési hely határa az egyes építési övezetekben az SZT1 tervlap szerint rögzített. Elhelyezkedésük, méretük – hasonlóan a többi I. rendű szabályozási eleméhez – csak a szabályozási terv és a HÉSZ együttes módosításával változtatható meg.

(5) Az építési hely feltáró úttal (egyéb közterülettel vagy közforgalom előtt megnyitott magánúttal) határos homlokvonala azokban az építési övezetekben, ahol ezt jelen rendelet 12. §-ának egyedi előírásai rögzítik, egyben kötelező építési vonal is. Amennyiben a rendelet kötelező építési vonalat ír elő, a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló épület az építési helyen belül csak az így definiált építési vonalra kerülhet. Az egyéb rendeltetésű épületek, építmények az illeszkedés szabályát is figyelembevéve az építési hely egyéb részein is létesülhetnek a HÉSZ és más vonatkozó jogszabályok egyidejű betartásával.

(6) Azon oldalhatáros építési övezeteken belül, ahol az “építési hely határa” oldalhatárra eső vonala egyben kötelező építési vonal is (HÉSZ 12.§), az épület egyes részeinek eltávolodása ettől a vonaltól legfeljebb 2,95 méterig lehetséges.

(7) Amennyiben telekosztás, telekhatár-rendezés vagy más szabályos telekalakítási eljárás folytán a telekhatár az építési hely határa vonalra vagy az építési helyen belülre kerül, sem az OTÉK 35. §-a szerint meghatározott elő- oldal- és hátsókert területe sem az OTÉK 36. §-a szerinti építmények közötti legkisebb távolsággal lehatárolt terület nem vehető építési helyként figyelembe.

(8) Az építési övezetek építési helyein kívül állandó emberi tartózkodásra nem szolgáló sport- és játszóeszközök, kerti pavilonok, szabadtéri medencék, stb. szabadon elhelyezhetők a zöldfelületre vonatkozó előírások, valamint az OTÉK 35. § - 36. §-ban előírtak betartása mellett. Az építmények elhelyezése a szomszéd ingatlan rendeltetésszerű használatát nem korlátozhatja, a tulajdonos jogos érdekeit nem sértheti.

(9) Az építési hely utcához (megközelítésre szolgáló közterülethez vagy közforgalom előtt megnyitott magánúthoz) közelebb eső 1/3-nyi területén, de min. 15 méteren belül az építési övezeti előírásban egyébként megengedett különálló árnyékszék, állattartó épület, állatkifutó, trágyatároló, komposztáló, siló, valamint ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló melléképítmény - a terepszint alatti fedett kialakítású kivételével - nem helyezhető el.


Az épített környezet értékvédelme


(10) Az építési övezetekben elhelyezett épületek és építménye tömege és anyaghasználata tükrözze az épület (építmény) funkcióját, illeszkedjen a kialakult épített és természeti környezethez, tartsa tiszteletben a hagyományokat.

(11) Az építmények megközelítése, a járművek telken belüli elhelyezése, kerítés építés és terepalakítás tekintetében az OTÉK 40-45. §-ban foglaltak az irányadók.

          Ezen belül a lakó- és üdülőépületek, valamint azok melléképítményei az alábbi kikötésekkel létesíthetők:

a)  magastető esetén 35°-60° hajlásszögű kerámiacserép héjalással;

b)  alacsony hajlásszögű tető- vagy, dongaboltozat: zöldtető, üveg- vagy polikarbonát lemez, vagy titán-cink héjalás.

(12) A lakó- (L), vegyes- (V), üdülő- (Ü), különleges (K) területeken, a mezőgazdasági kert-szőlő-gyümölcsös (Mk) területeken és azok határától számított 800 m-en belül elektronikus hírközlési és műsorszóró  adó-vevő műtárgy nem helyezhető el.

Egyéb területen a létesítés feltétele (a vonatkozó jogszabályokon kívül):

-      önálló építményként létesíthető,

-      a közúti megközelítést biztosítani kell,

-      létesítését a terepadottságok kihasználásával, tájba illesztve, növényzettel takartan kell megtervezni.

(13) Az építési övezetek zöldfelületei esetében az egyes övezetekben előírt telekterületre vonatkozó zöldfelületi arányt biztosítani kell. A létesítmény használatbavételi engedélye csak akkor adható meg ha a zöldfelület kialakítása már megtörtént.

12. §

AZ EGYES ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK EGYEDI ELŐÍRÁSAI • TÁBLÁZAT




IV. RÉSZ

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ELŐÍRÁSAI


13. §

A beépítésre nem szánt területek övezeteinek lehatárolása, beépíthetősége


(1) Az övezetek lehatárolása a beépítésre nem szánt területeken szabályozási vonallal, beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területeket elválasztó határvonallal (ha ezek nem szabályozási vonalak is egyben) és övezeteket elválasztó határvonallal (az övezetek egymástól való leghatárolása) történt. Az SZT1 szabályozási terven az övezeteket ezen határvonalakon túl az övezet jelkulcs szerinti sraffozása és színe /árnyalata, valamint az övezet jele hivatkozó tábla is megkülönbözteti.

A természetben ezek a határok általában élővízfolyás, közút, valamint közforgalom előtt megnyitott magánút formájában jelentkeznek.



Általános közlekedési és közműterület

(2) Az általános közlekedési és közműterület a vasúti és a légi közlekedés kivételével közlekedési célú, valamint közművek elhelyezésére szolgál.

(3) A közlekedési területek rendeltetése, kialakítása:

Funkció

megnevezése

Övezeti

jel

Tervezési

osztály

Szabályozási szélesség

(m)

Tengelytől mért védő-

távolság

(m)

Megjegyzés

OTÉK szerint

tervezett

I. rendű főút


8. sz.

Székesfehérvár-Jánosháza-

-Rábafüzes főút

Külterületi szakasz

Ku11

K.III.C

40

40

100

gyorsforgalmi úttá  nem fejleszthető a jelenlegi nyomvonalon

Belterületi szakasz

Ku12

B.III.C

40

40

-

Összekötő utak


7365. jelű

Hosszúpereszteg-Mikosszéplak

ök út

Külterületi szakasz


Ku21

K.V.B

30

30

50

-

Belterületi szakasz

Ku23

B.V.c.C

30

50

-

Ku24

B.V.c.C

22-30

-

OTÉK-tól eltérő keresztmetszet

7366. jelű

Bögöte-Hosszúpereszteg ök. út

Külterületi szakasz

Ku21

K.V.B

30

-

-

Belterületi szakasz

Ku25

B.V.c.C

12-22

-

OTÉK-tól eltérő keresztmetszet

Helyi

mellékutak

Helyi gyűjtőút

Külterületi szakasz

Ku52

K.V.c

22

22

-

-

Belterületi szakasz

Ku53

B.V.c.C

16-22

-

OTÉK-tól eltérő keresztmetszet

Helyi kiszolgáló utak

Külterületi szakasz

Ku61

K.VII.c

12

16-22

-

-

Ku62

K.VII.c

12-16

-

-

Belterületi szakasz

Ku63

B.V.c.D

16-22

-

-

Ku64

B.V.c.D

12-16

-

-

Ku65

B.V.c.D

8-12

-

OTÉK-tól eltérő keresztmetszet

Egyéb helyi utak

Gyalog és kerékpár út

Ku72

B.IV.c

3

3

-

-

Fontosabb mezőgazdasági utak

Ku81

-

-

-

-

-

Egyéb közlekedési terület

Parkoló

Kp01

-

-

-

-

önkormányzati közparkoló, illetve közforgalom előtt megnyított magánparkoló


(4) Az OTÉK előírásaitól eltérő keresztmetszetű utak esetén kártérítési igény az útkezelő felé nem érvényesíthető.

(5) Az utak építéséhez szükséges építési területek szélességét az SZT2 rajzszámú tervlap tartalmazza. A mintakeresztszelvénnyel nem szabályozott utak esetében az OTÉK 26.§ (2) bekezdése előírásait kell alkalmazni.

(6) Az utak szabályozási szélességén belül csak a közút létesítményei és berendezései, valamint közművek helyezhetők el, illetve növényzet telepíthető az OTÉK 26. § (1) és (6) bekezdése, valamint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 42/A. § (1) és annak végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV.21) MT rendelet 31. § (3) előírásainak megfelelően. Egyéb létesítmények közterület-szabályozási előírások alapján helyezhetők el.

(7) A közlekedési területen belül elhelyezhető építmény által elfoglalt terület a telekterület 2%-át, magassága az útmenti kápolna, emlékhely kivételével a 4,5 m-t nem haladhatja meg. Útmenti kápolna, emlékhely magassági korlátozás nélkül építhető.

(8) A közutakat és a közforgalom előtt megnyitott magánutakat 12 m szabályozási szélességű vagy nagyobb keresztmetszet esetén jelen rendelet 4. § (1)-(6) bekezdése szerinti fásítással kell megvalósítani.


A zöldterület


(9) Hosszúpereszteg község zöldterületi övezetei – közpark rendeltetésű területek.

    Rendeltetésük szerint:

- közpark területe:                                                           (Zk);

(10)  A közpark (Zk) területen emlékmű, kegyhely emelhető, illetve az OTÉK 27. § (4) a) és (4) c) pontjaiban foglalt épület vagy építmény helyezhető el. Vendéglátó épület elhelyezése az övezetben tilos.


Az erdőterület


(11) Az erdőterület erdő céljára szolgáló terület. Felhasználása az OTÉK 28. §-nak előírásai szerint történhet.

Rendeltetésük szerint:

- gazdasági erdőterület:                                                             (E);

- védelmi(védő) erdőterület:                                                        (Ev)

- galériaerdő                                                                             (Eg)

- turisztikai,

   oktatási-kutatási turisztikai (rehabilitációs) erdőterület:              (Eo).


(12) A turisztikai, oktatási-kutatási erdőterület a területen honos ökoszisztémát rehabilitáló, az ehhez szükséges erdőkezelési módokat feltáró tevékenység kutatására, megvalósítására és oktatására szolgáló terület .

Az övezetben a fatermesztő parcellákat természetes erdősülést elősegítő üzemterv alapján szálalásos művelésű, vegyes kor- és fajtatösszetételő erdőkre kell kiváltani (Pro Silva-módszer). A teljes gyep-, cserje- és koronaszint helyreállítása mellett az állatvilág igényeire is tekintettel kell lenni. A vadállomány létszámvizsgálatának függvényében vadvédelmi kerítést kell létesíteni a lékekben feljövő csemeték védelmére.

A területen épület nem helyezhető el.

(13) Az erdőterületen elhelyezett építmények magassága - a kilátótorony kivételével - a 4,5m-t nem haladhatja meg. Anyaghasználatában a természeti környezetbe illeszkedő, természetes anyagokat és a hagyományos szerkezeti megoldásokat kell előnyben részesíteni.

(14) A galériaerdő a területen honos vizesélőhelyhez köthető ökoszisztémát rehabilitáló, az ehhez szükséges erdőkezelési módokat feltáró tevékenység kutatására, megvalósítására és oktatására szolgáló terület .

Az övezetben a fatermesztő parcellákat természetes erdősülést elősegítő üzemterv alapján szálalásos művelésű, vegyes kor- és fajtatösszetételű puha liget erdőre kell kiváltani (Pro Silva-módszer). A teljes gyep-, cserje- és koronaszint helyreállítása mellett az állatvilág igényeire is tekintettel kell lenni.


Mezőgazdasági terület


(15) Általános mezőgazdasági terület (M)

A mezőgazdasági terület a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az azokkal kapcsolatos termékfeldogozás és tárolás építményei elhelyezése céljára szolgáló terület.

A termőföld védelme, a talajminőség és a mikroklíma javítására érdekében – elsősorban az utak, árkok, vetődések mentén - mezővédő erdősávok telepítése indokolt. A HÉSZ a tulajdonviszonyokba történő beavatkozást kerülve a fenti célt az alábbi ösztönző-korlátozó előírásokkal kívánja elérni:

a)  10.000 m2 vagy azt meghaladó nagyságú területen épületet, építményt elhelyezni csak akkor szabad, ha a telek úttal, árokkal határos területének min. 10 m-es sávjában legalább 2 szintes (cserje és lombosfa) növénykiültetés kerül telepítésre;

b)  10.000 m2-nél kisebb méretű területen épületet elhelyezni, építményt 1,5% beépítési arány megtartásával szabad, kivéve ha a telek úttal, árokkal határos területének min. 5 m-es sávjában legalább 1 szintes (cserje vagy lombosfa) növénykiültetés kerül telepítésre. Ez utóbbi esetben a beépítési arány max.: 3% lehet.

Fenti rendelkezéseket, valamint az OTÉK 29. §-ban foglalt előírásokat együttesen kell alkalmazni. Az a-b) pontokban előírt növénykiültetésnek az épületre és építményre vonatkozó használatbavételi eljárás megkezdéséig kell megvalósulnia.

(16) Mezőgazdasági védőterület (Mv)

A mezőgazdasági védőterület a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az azokkal kapcsolatos termékfeldogozás céljára szolgáló olyan terület, amely a közeli beépítésre szánt területek védelme érdekében korlátozás alatt áll: a védőterületen bűzös, zajos, porszennyezéssel járó tevékenység tartósan nem folytatható, ehhez szükséges épület, építmény nem létesíthető.

Az övezetben egyéb épület, építmény is csak akkor helyezhető el, ha a telek úttal, árokkal határos területének min. 10 m-es sávjában legalább 2 szintes (cserje és lombosfa) növénykiültetés kerül telepítésre.

Fenti rendelkezéseket, valamint az OTÉK 29. §-ban foglalt előírásokat együttesen kell alkalmazni. Az előírt növénykiültetésnek az épületre és építményre vonatkozó használatbavételi eljárás megkezdéséig kell megvalósulnia.

(17) Mezőgazdasági gyepterület (Mgy)

A szántóföldi művelésre nem (vagy kevésbé) alkalmas terület, amely takarmányozási,   legeltetési célt szolgál.

Az övezetben az 1 ha területnagyságot el nem érő telken épületet, építményt elhelyezni tilos.

Az épületek, építmények nem létesíthetők látszó vasbeton, vagy látszó acél szerkezettel, fém héjalással, alacsony hajlásszögű tetővel vagy lapostetővel.

A megengedett építménymagasság 5,0 m. Ettől az általános értéktől a terület fenntartásához szükséges, a megengedett beépítési arány 50 %-t meg nem haladó alapterületű gazdasági vagy tároló épületek esetében el lehet térni. Ebben az esetben a megengedett építménymagasság értéke a technológiai terv által igazolt mérték, ennek hiányában 7,5 m.

Állattartó épület építése esetén a művelésből kivont terület határán örökzöld növényekkel kombinált, három szintes védő erdősáv alakítandó ki, min. 20 m szélességben.

 Az övezetben birtokközponthoz tartozó birtoktest nem alakítható ki.


Egyéb rendeltetésű terület


(18) Folyóvizek medre és partja (Vf)

a)       Az övezetben csak az OTÉK 30. §. (1), (3)-(4), (6) bekezdés szerinti területhasználat engedélyezhető.

b)      Az övezetben elhelyezhető épület:

  • által elfoglalt terület a telekterület 0,5 %-át,
  • építménymagassága a 4 m-t nem érheti el.

(19) Állóvizek medre és partja (Vá)

a)    Az övezetben csak az OTÉK 30. §. (2), (6) bekezdés szerinti területhasználat engedélyezhető.

b)    Az övezetben elhelyezhető épület

                   - által elfoglalt terület a telekterület 0,5 %-át,

                   - építménymagassága a 4 m-t nem érheti el.

(20) Ivóvízbázis, vízműterület (Vv)

a)    Az övezetben csak az OTÉK 30. §. (5) bekezdés szerinti területhasználat engedélyezhető.

b)    Az övezetben elhelyezhető épület, építmény magassága az építési engedélyezési tervdokumentáció technológiai tervfejezetében meghatározott szükséges mértéket nem haladhatja meg.

V. RÉSZ

A települési értékvédelem előírásai


14. §

Országos objektum és területi védelem


(1) Hosszúpereszteg közigazgatási területén belül nyilvántartott régészeti lelőhely: nincs

(2)  Hosszúpereszteg közigazgatási területén belül nyilvántartott műemlék:

                   Szent István templom (MJ: 7738, határozatszám:50041/1958, hrsz:723)

Műemléki környezete: 106-116, 652-654, 673-678, 721/1 hrsz-ú ingatlanok.


Helyi objektum védelem


(3) A helyi védelem területére, illetve objektumaira vonatkozó általános és részletes előírásokat, a védelem- és a költségviselés mértékét a község helyi értékvédelemről szóló rendelete határozza meg.

(4) Helyi objektumvédelem az alábbi ingatlanokat érinti:

          Külterületen: nincs

Belterületen:

          -79,83,84,86, 139,151, 171, 413, 687, 711 hrsz- ú lakóházak

          -171, 380/3, 557, 699 hrsz-ú ingatlanon állított kőkeresztek


Országos védelemben részesülő természeti értékek


(5) ex-lege lápterületek: 020/, 023/2, 0359/3


Helyi védelemben részesülő természeti értékek


(6)  Az természeti értékek védelme érdekében a község értékvédelmi rendeletének helyi táj- és természet védelméről szóló fejezetében előírtakat kell alkalmazni.



VI. RÉSZ

A kialakult állapotra vonatkozó előírások


15. §


(1) Az építési övezeti, övezeti előírásoktól eltérően kialakult telekméretet, telekhasználatot vagy a már megvalósult épületet illetően bármely más, a követelményeknek meg nem felelő övezeti tényezőt, ha az jogszerűen vagy jóhiszeműen valósult meg a HÉSZ hatályba lépése előtt, továbbá ha annak megvalósítása érvényes építési engedély alapján folyamatban van, kialakultnak kell tekinteni. A kialakult, az előírásoknak meg nem felelő állapot fenntartható és folytatható a következő kikötésekkel:

(2 )Ha a beépítettség mértéke magasabb a megengedettnél, és ha az eltérés a korábbi előírások szerint alakult ki, akkor a telken a meglévő épület felújítható, de sem a beépítettség, sem az épület(ek) szintterülete, építménymagassága nem növelhető.

(A tetőtér beépíthető, ezáltal a építménymagasság és a beépítettség megtartása mellett a szintterület növelése megengedhető). Ha az épület lebontásra kerül, a telket beépítetlen teleknek kell tekinteni és a HÉSZ előírásait kell alkalmazni.

(3) Ha a telek beépítési módja nem felel meg az építési övezeti előírásoknak, és az előírás szerinti beépítési mód a szomszédos telkeken kialakult állapot miatt új épület elhelyezésénél vagy meglévő átépítésénél nem érvényesíthető, az építési hatóság az övezeti előírástól eltérő beépítési módot határozhat meg. A telekre vonatkozó építési övezet egyéb előírásait be kell tartani.

(4) Ha a meglévő épület építménymagassága nem felel meg az építési övezeti előírásoknak, a meglévő épület csak úgy bővíthető, ha annak építménymagassága nem növekszik, és a telekre vonatkozó építési övezet egyéb előírásai betarthatók. Ha a meglévő épület lebontásra kerül, a telket beépítetlen teleknek kell tekinteni és a rá vonatkozó övezet előírásait érvényesíteni kell.

(5) Az elemi kár vagy baleset során megrongálódott, az előírásoknak meg nem felelő épület a káresetet követő egy éven belül az eredetivel azonos módon helyreállítható.

(6) A HÉSZ hatálybalépését megelőzően kiadott érvényes építési engedély alapján megvalósuló, építés alatt lévő épületek a HÉSZ szabályai alól kivételt képeznek.



VII. RÉSZ


TELEPÜLÉSTERVEZÉS

SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEI


16. §


(1) Közérdekű korlátozások:

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. Tv. 10. §-a alapján jelen rendelet “a magasabb jogszabályokban nem rendezett társadalmi viszonyok” tisztázására, a természeti és lakókörnyezet védelme érdekében a rendezési terv az alábbi korlátozást rendeli el:

1.1 A község közigazgatási területén bányatelek-feltárásra alkalmas területet és bányászattal érintett területet nem jelöl ki.

Ilyen terület kijelölése bányanyitásra, illetve felszíni művelésű bányászati tevékenység folytatására csak kiemelt állami érdekből a rendezési terv előzetes módosítását követően, hatástanulmányokkal megalapozottan lehetséges.


1.2 Az Önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg az alább felsorolt ingatlanok esetén:

04/10-30, 0,297/9, 0161, 0162, 0163, 0164/1,2, 0165, 0166/1 hrsz., valamint a 032/13 és a 065/8 hrsz-ú terület SZT1 jelű szabályozási tervlapon Kk 01 73,74 táblaszámmal jelölt része.

17.§

Vegyes és zárórendelkezések


(1)     E rendelet, a kihirdetése napján lép hatályba. Rendelkezéseit az I. fokú határozattal el nem bírált, folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2)     E rendelet kihirdetésével egyidejűleg a ……………………. számú rendelet hatályát veszti.


Hosszúpereszteg, 2004. augusztus 3.



              Dénes Károly  sk.                                                  Dr. Mörk László sk.

polgármester                                                       jegyző



Záradék: A rendelet 2004. augusztus 3-án kihirdetésre került.


Hosszúpereszteg, 2004. augusztus 3.


Dr. Mörk László

jegyző