Hosszúpereszteg Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V.26.) önkormányzati rendelete
a 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2021. 05. 27Hosszúpereszteg Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 26.) önkormányzati rendelete
a 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hosszúpereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, a Képviselő-testület feladat és hatáskörében eljárva Hosszúpereszteg Község Önkormányzata Polgármestere a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
2. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak teljesítési főösszege, költségvetési egyenleg
2. § A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi költségvetési teljesítésének főösszegét
- a) 135.920.250 Ft bevétellel állapítja meg, s ezen belül
- aa) a működési költségvetési előirányzat csoport összege: 65.135.164 Ft,
- ab) a felhalmozási költségvetési előirányzat csoport összege: 43.731.622 Ft,
- ac) finanszírozási bevételek összege: 27.053.464 Ft.
- b) 89.494.966 Ft kiadással állapítja meg, ezen belül
- ba) a működési költségvetési előirányzat csoport összege: 60.461.007 Ft,
- bb) a felhalmozási költségvetési előirányzat csoport összege: 27.737.535 Ft,
- bc) finanszírozási kiadások összege: 1.296.424 Ft.
- c) A 2020. évi költségvetési egyenleg 46.425.284 Ft többlet, melyből a működési költségvetés teljesítésének egyenlege 4.674.157 Ft többlet, felhalmozási költségvetés teljesítésének egyenlege 15.994.087 Ft többlet, a finanszírozás költségvetés teljesítésének egyenlege 25.757.040 Ft többlet.
3. § Képviselő-testület a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások teljesítésének kiemelt előirányzatonkénti, rovatonkénti megoszlását önkormányzati szinten a rendelet 1. melléklet; 2. melléklet; 3. melléklet; 4. melléklet; és 7. melléklete szerint jóváhagyja.
4. § A helyi önkormányzat által folyósított ellátottak pénzbeli juttatásai a rendelet 5. melléklete szerinti részletezésben 4.618.600 Ft.
5. § A képviselő-testületnek a helyi önkormányzat nevében végzett
- a) beruházási kiadásai beruházásonként a rendelet 6. melléklete szerinti részletezésben 14.357.834 Ft,
- b) felújítási kiadásai a rendelet 6. melléklete szerinti részletezésben
12.385.555 Ft.
6. § Az önkormányzat többéves kihatással járó feladatai, valamint adósságot keletkeztető ügyeletekből származó kötelezettségei (hitel-, kölcsöntartozás, kezességvállalás) az önkormányzatnak nincsenek.
7. § A beszámolási évben Hosszúpereszteg Község Önkormányzatának nem volt olyan fejlesztési célja, amelynek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkező ügylet megkötése vált volna szükségessé.
8. § Az önkormányzat összevont költségvetésében az általános tartalék 28.451.703 Ft a rendelet 8. melléklete szerinti részletezésben.
9. § A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évre összesített létszám-előirányzatát a rendelet 9. mellékletében részletezettek szerint az alábbiakban állapítja meg: átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –10 fő, ebből a közfoglalkoztatottak átlaglétszáma: 5 fő.
10. § Hosszúpereszteg Község Önkormányzata és költségvetési szervei 2020. évi felülvizsgált maradványát a 10. mellékletben foglalt részletezésnek megfelelően jóváhagyja.
11. § Az önkormányzatnak Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programja, projektje nem volt.
12. § Az önkormányzat 2020. december 31-i állapot szerinti vagyonkimutatást és mérleget a 11. melléklet és a 12. mellékletben foglaltaknak megfelelően elfogadja.
13. § Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 13. mellékletben foglaltak szerint elfogadja.
3. Záró rendelkezések
14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
Bevételek
Hosszúpereszteg Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetési beszámolója | |||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Bevételek (Ft) | |||||||||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |||||||||||
Rovat megnevezése | Rovat- | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | állami (államigazgatási) feladatok | ÖSSZESEN | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | állami (államigazgatási) feladatok | ÖSSZESEN | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | állami (államigazgatási) feladatok | ÖSSZESEN |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 20387033 | 20387033 | 20044496 | 20044496 | 20044496 | 20044496 | ||||||
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | ||||||||||||
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | B1131 | 4960000 | 4960000 | 8589268 | 8589268 | 8589268 | 8589268 | ||||||
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B1132 | 5263579 | 5263579 | 4328697 | 4328697 | 4328697 | 4328697 | ||||||
Települési önkormányzatok szoc. gyermekjóléti és és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B113 | 10223579 | 10223579 | 12917965 | 12917965 | 12917965 | 12917965 | ||||||
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 1800000 | 1800000 | 2398264 | 2398264 | 2398264 | 2398264 | ||||||
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások | B115 | 0 | 129600 | 129600 | 129600 | 129600 | |||||||
Elszámolásból származó bevételek | B116 | 0 | 228000 | 228000 | 228000 | 228000 | |||||||
Önkormányzatok működési támogatásai | B11 | 32410612 | 32410612 | 35718325 | 35718325 | 35718325 | 35718325 | ||||||
Elvonások és befizetések bevételei | B12 | ||||||||||||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről | B13 | ||||||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B14 | ||||||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B15 | ||||||||||||
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 10598720 | 10598720 | 10598720 | 10598720 | 9894508 | 9894508 | ||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről | B1 | 43009332 | 43009332 | 46317045 | 46317045 | 45612833 | 45612833 | ||||||
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | B21 | 4999350 | 4999350 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről | B22 | ||||||||||||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B23 | ||||||||||||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B24 | ||||||||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B25 | 42731622 | 42731622 | 42731622 | 42731622 | ||||||||
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 4999350 | 4999350 | 42731622 | 42731622 | 42731622 | 42731622 | ||||||
Magánszemélyek jövedelemadói | B311 | ||||||||||||
Társaságok jövedelemadói | B312 | ||||||||||||
Jövedelemadók | B31 | ||||||||||||
Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | ||||||||||||
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | ||||||||||||
Vagyoni tipusú adók | B34 | 3100000 | 3100000 | 3100000 | 3100000 | 3253684 | 3253684 | ||||||
Értékesítési és forgalmi adók | B351 | 7000000 | 7000000 | 7000000 | 7000000 | 7838123 | 7838123 | ||||||
Fogyasztási adók | B352 | ||||||||||||
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók | B353 | ||||||||||||
Gépjárműadók | B354 | 1900000 | 1900000 | 0 | 0 | 18640 | 18640 | ||||||
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | B355 | 300000 | 300000 | 300000 | 300000 | 0 | |||||||
Termékek és szolgáltatások adói | B35 | 9200000 | 9200000 | 7300000 | 7300000 | 7856763 | 7856763 | ||||||
Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 95201 | 95201 | ||||||||||
Közhatalmi bevételek | B3 | 12300000 | 12300000 | 10400000 | 10400000 | 11205648 | 11205648 | ||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 805979 | 805979 | ||||||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 54387 | 54387 | ||||||||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 1445684 | 1445684 | ||||||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 2649368 | 2649368 | 2649368 | 2649368 | 2557317 | 2557317 | ||||||
Ellátási díjak | B405 | 281385 | 281385 | 281385 | 281385 | 163773 | 163773 | ||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 505382 | 505382 | 505382 | 505382 | 1690424 | 1690424 | ||||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||||||||
Kamatbevételek | B408 | 20 | 20 | ||||||||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | ||||||||||||
Egyéb működési bevételek | B410 | 1198137 | 1198137 | ||||||||||
Működési bevételek | B4 | 3436135 | 3436135 | 3436135 | 3436135 | 7915721 | 7915721 | ||||||
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||||||||
Részesedések értékesítése | B54 | ||||||||||||
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | ||||||||||||
Felhalmozási bevételek | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről | B61 | ||||||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B62 | 0 | 0 | 1000000 | 1000000 | ||||||||
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök | B63 | 0 | 0 | 400962 | 400962 | ||||||||
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről | B71 | 1400962 | 1400962 | ||||||||||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B72 | 1000000 | 1000000 | 1000000 | 1000000 | 0 | |||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B73 | ||||||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B7 | 1000000 | 1000000 | 1000000 | 1000000 | 1400962 | 1400962 | ||||||
Költségvetési bevételek | B1-B7 | 64744817 | 64744817 | 103884802 | 103884802 | 108866786 | 108866786 | ||||||
költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI | |||||||||||||
költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI | |||||||||||||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | B8111 | ||||||||||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | B8112 | ||||||||||||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | B8113 | ||||||||||||
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről | B811 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B8121 | ||||||||||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | B8122 | ||||||||||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B8123 | ||||||||||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | B8124 | ||||||||||||
Belföldi értékpapírok bevételei | B812 | ||||||||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 4420476 | 4420476 | 4420476 | 4420476 | 4420476 | 4420476 | ||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 22101820 | 22101820 | 21044530 | 21044530 | 21044530 | 21044530 | ||||||
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8132 | ||||||||||||
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8132 | ||||||||||||
Maradvány igénybevétele | B813 | 26522296 | 26522296 | 25465006 | 25465006 | 25465006 | 25465006 | ||||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 1588458 | 1588458 | ||||||||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | ||||||||||||
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | ||||||||||||
Betétek megszüntetése | B817 | ||||||||||||
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | ||||||||||||
Belföldi finanszírozás bevételei | B81 | 26522296 | 26522296 | 25465006 | 25465006 | 27053464 | 27053464 | ||||||
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B821 | ||||||||||||
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B822 | ||||||||||||
Külföldi értékpapírok kibocsátása | B823 | ||||||||||||
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | B824 | ||||||||||||
Külföldi finanszírozás bevételei | B82 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | B83 | ||||||||||||
Finanszírozási bevételek | B8 | 26522296 | 26522296 | 25465006 | 25465006 | 27053464 | 27053464 |
2. melléklet
Kiadások
Kiadások (Ft) | |||||||||||||
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | |||||||||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |||||||||||
Rovat megnevezése | Rovat-szám | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | állami (államigazgatási) feladatok | ÖSSZESEN | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | állami (államigazgatási) feladatok | ÖSSZESEN | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | állami (államigazgatási) feladatok | ÖSSZESEN |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek | K1101 | 14253619 | 14253619 | 16953619 | 16953619 | 16862868 | 16862868 | ||||||
Normatív jutalmak | K1102 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Céljuttatás, projektprémium | K1103 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat | K1104 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Végkielégítés | K1105 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Jubileumi jutalom | K1106 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Béren kívüli juttatások | K1107 | 300000 | 300000 | 300000 | 300000 | 290000 | 290000 | ||||||
Ruházati költségtérítés | K1108 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Közlekedési költségtérítés | K1109 | 477840 | 477840 | 1389720 | 1389720 | 221530 | 221530 | ||||||
Egyéb költségtérítések | K1110 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Lakhatási támogatások | K1111 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Szociális támogatások | K1112 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | K1113 | 300000 | 300000 | 1004620 | 1004620 | 957632 | 957632 | ||||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 15331459 | 15331459 | 19647959 | 19647959 | 18332030 | 18332030 | ||||||
Választott tisztségviselők juttatásai | K121 | 4660188 | 4660188 | 4660188 | 4660188 | 4660188 | 4660188 | ||||||
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások | K122 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb külső személyi juttatások | K123 | 0 | 900000 | 900000 | 889213 | 889213 | |||||||
Külső személyi juttatások | K12 | 4660188 | 4660188 | 5560188 | 5560188 | 5549401 | 5549401 | ||||||
Személyi juttatások | K1 | 19991647 | 19991647 | 25208147 | 25208147 | 23881431 | 23881431 | ||||||
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 3279007 | 3279007 | 3660219 | 3660219 | 3469613 | 3469613 | ||||||
Szakmai anyagok beszerzése | K311 | 371000 | 371000 | 371000 | 371000 | 133420 | 133420 | ||||||
Üzemeltetési anyagok beszerzése | K312 | 3062444 | 3062444 | 3562444 | 3562444 | 3259083 | 3259083 | ||||||
Árubeszerzés | K313 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Készletbeszerzés | K31 | 3433444 | 3433444 | 3933444 | 3933444 | 3392503 | 3392503 | ||||||
Informatikai szolgáltatások igénybevétele | K321 | 80000 | 80000 | 140777 | 140777 | 100787 | 100787 | ||||||
Egyéb kommunikációs szolgáltatások | K322 | 240000 | 240000 | 240000 | 240000 | 117646 | 117646 | ||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 320000 | 320000 | 380777 | 380777 | 218433 | 218433 | ||||||
Közüzemi díjak | K331 | 5670000 | 5670000 | 7112829 | 7112829 | 5822918 | 5822918 | ||||||
Vásárolt élelmezés | K332 | 5617123 | 5617123 | 5617123 | 5617123 | 4346472 | 4346472 | ||||||
Bérleti és lízing díjak | K333 | 0 | 684714 | 684714 | 684714 | 684714 | |||||||
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások | K334 | 2410000 | 2410000 | 2410000 | 2410000 | 1230714 | 1230714 | ||||||
Közvetített szolgáltatások | K335 | 0 | 8134 | 8134 | 8134 | 8134 | |||||||
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások | K336 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb szolgáltatások | K337 | 4822000 | 4822000 | 4822000 | 4822000 | 2919546 | 2919546 | ||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 18519123 | 18519123 | 20654800 | 20654800 | 15012498 | 15012498 | ||||||
Kiküldetések kiadásai | K341 | 55000 | 55000 | 55000 | 55000 | 0 | |||||||
Reklám- és propagandakiadások | K342 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 55000 | 55000 | 55000 | 55000 | 0 | 0 | ||||||
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K351 | 5714204 | 5714204 | 5714204 | 5714204 | 4094736 | 4094736 | ||||||
Fizetendő általános forgalmi adó | K352 | 0 | 100000 | 100000 | 86000 | 86000 | |||||||
Kamatkiadások | K353 | 0 | 28317 | 28317 | 26754 | 26754 | |||||||
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai | K354 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb dologi kiadások | K355 | 468000 | 468000 | 468000 | 468000 | 233818 | 233818 | ||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 6182204 | 6182204 | 6310521 | 6310521 | 4441308 | 4441308 | ||||||
Dologi kiadások | K3 | 28509771 | 28509771 | 31334542 | 31334542 | 23064742 | 23064742 | ||||||
Társadalombiztosítási ellátások | K41 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Családi támogatások | K42 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések | K43 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások | K44 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások | K45 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Lakhatással kapcsolatos ellátások | K46 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai | K47 | 1180000 | 1180000 | 180000 | 180000 | 10000 | 10000 | ||||||
Egyéb nem intézményi ellátások | K48 | 3168000 | 3168000 | 4780000 | 4780000 | 4608600 | 4608600 | ||||||
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 4348000 | 4348000 | 4960000 | 4960000 | 4618600 | 4618600 | ||||||
Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | 0 | 188111 | 188111 | 188111 | 188111 | |||||||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre | K503 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K504 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K505 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre | K506 | 4689849 | 4689849 | 4919510 | 4919510 | 4919510 | 4919510 | ||||||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre | K507 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K508 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Árkiegészítések, ártámogatások | K509 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Kamattámogatások | K510 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K511 | 612000 | 755000 | 1367000 | 612000 | 755000 | 1367000 | 209000 | 110000 | 319000 | |||
Tartalékok-általános | K512 | 4683888 | 4683888 | 28451703 | 28451703 | 0 | |||||||
Tartalékok-cél | K512 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb működési célú kiadások | K5 | 9985737 | 755000 | 10740737 | 34171324 | 755000 | 34926324 | 5316621 | 110000 | 5426621 | |||
Működési költségvetés előirányzat csoport | 66114162 | 755000 | 66869162 | 99334232 | 755000 | 100089232 | 60351007 | 110000 | 60461007 | ||||
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 240000 | 240000 | 80000 | 80000 | |||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 10317066 | 10317066 | 11225382 | 11225382 | 11225382 | 11225382 | ||||||
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 2785634 | 2785634 | 3052452 | 3052452 | 3052452 | 3052452 | ||||||
Beruházások | K6 | 13102700 | 13102700 | 14517834 | 14517834 | 14357834 | 14357834 | ||||||
Ingatlanok felújítása | K71 | 7873076 | 7873076 | 10326421 | 10326421 | 10326421 | 10326421 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 2125751 | 2125751 | 2125751 | 2125751 | 2059134 | 2059134 | ||||||
Felújítások | K7 | 9998827 | 9998827 | 12452172 | 12452172 | 12385555 | 12385555 | ||||||
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre | K81 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K82 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K83 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre | K84 | 0 | 994146 | 994146 | 994146 | 994146 | |||||||
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre | K85 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K86 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Lakástámogatás | K87 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K88 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások | K8 | 0 | 0 | 0 | 994146 | 0 | 994146 | 994146 | 0 | 994146 | |||
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport | 23101527 | 0 | 23101527 | 27964152 | 0 | 27964152 | 27737535 | 0 | 27737535 | ||||
Költségvetési kiadások | K1-K8 | 89215689 | 755000 | 89970689 | 127298384 | 755000 | 128053384 | 88088542 | 110000 | 88198542 | |||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | K9111 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | K9112 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | K9113 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre | K911 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | K9121 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása | K9122 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | K9123 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása | K9124 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Belföldi értékpapírok kiadásai | K912 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | ||||||
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása | K915 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Pénzeszközök betétként elhelyezése | K916 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Pénzügyi lízing kiadásai | K917 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai | K918 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Belföldi finanszírozás kiadásai | K91 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | ||||||
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | K921 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | K922 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Külföldi értékpapírok beváltása | K923 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése | K924 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Külföldi finanszírozás kiadásai | K92 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai | K93 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Finanszírozási kiadások | K9 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | 1296424 | ||||||
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) | 90512113 | 755000 | 0 | 91267113 | 128594808 | 755000 | 0 | 129349808 | 89384966 | 110000 | 0 | 89494966 |
3. melléklet
Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek
Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek (Ft) | ||||
Megnevezés | Rovat-szám | eredeti ei. | módosított ei. | teljesítés |
építményadó | B34 | |||
épület után fizetett idegenforgalmi adó | B34 | |||
magánszemélyek kommunális adója | B34 | 3100000 | 3100000 | 3253684 |
telekadó | B34 | |||
Vagyoni tipusú adók | B34 | 3100000 | 3100000 | 3253684 |
Értékesítési és forgalmi adók | B351 | 7000000 | 7000000 | 7838123 |
ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó | B351 | 7000000 | 7000000 | 7838123 |
ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó | B351 | |||
Gépjárműadók | B354 | 4750000 | 0 | |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része | B354 | 2850000 | 0 | |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része | B354 | 1900000 | 18640 | |
ebből: külföldi gépjárművek adója | B354 | |||
ebből: gépjármű túlsúlydíj | B354 | |||
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | B355 | 300000 | 300000 | 17400 |
ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó | B355 | 300000 | 300000 | 17400 |
ebből: talajterhelési díj | B355 | |||
Termékek és szolgáltatások adói | B35 | 9200000 | 7300000 | 7874163 |
eljárási illetékek | B36 | |||
igazgatási szolgáltatási díjak | B36 | |||
felügyeleti díjak | B36 | |||
ebrendészeti hozzájárulás | B36 | |||
környezetvédelmi bírság | B36 | |||
természetvédelmi bírság | B36 | |||
műemlékvédelmi bírság | B36 | |||
építésügyi bírság | B36 | |||
szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része | B36 | |||
egyéb bírság | B36 | |||
Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 0 | 0 | 0 |
4. melléklet
Támogatások, kölcsönök bevételei
Támogatások, kölcsönök bevételei (Ft) | ||||
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | ||||
Megnevezés | Rovat-szám | eredeti ei. | módosított ei. | teljesítés |
központi költségvetési szervektől | B14 | |||
központi kezelésű előirányzatoktól | B14 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától | B14 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól | B14 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól | B14 | |||
elkülönített állami pénzalapoktól | B14 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B14 | |||
társulások és költségvetési szerveiktől | B14 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B14 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől | B14 | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B14 | |||
központi költségvetési szervektől | B15 | |||
központi kezelésű előirányzatoktól | B15 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától | B15 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól | B15 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól | B15 | |||
elkülönített állami pénzalapoktól | B15 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B15 | |||
társulások és költségvetési szerveiktől | B15 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B15 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől | B15 | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B15 | |||
központi költségvetési szervektől | B16 | 2500000 | 2500000 | 25000 |
központi kezelésű előirányzatoktól | B16 | 3187500 | 3187500 | |
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától | B16 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól | B16 | 0 | ||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól OEP védőnő | B16 | 2314800 | 2314800 | 3646300 |
elkülönített állami pénzalapoktól munkaügy közfogl. | B16 | 1595950 | 1595950 | 5356133 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől Vhf. étkezés rezsiktg | B16 | 1000470 | 1000470 | 867075 |
társulások és költségvetési szerveiktől | B16 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B16 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől | B16 | |||
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 10598720 | 10598720 | 9894508 |
központi költségvetési szervektől | B23 | |||
központi kezelésű előirányzatoktól | B23 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától | B23 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól | B23 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól | B23 | |||
elkülönített állami pénzalapoktól | B23 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B23 | |||
társulások és költségvetési szerveiktől | B23 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B23 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől | B23 | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B23 | |||
központi költségvetési szervektől | B24 | |||
központi kezelésű előirányzatoktól | B24 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától | B24 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól | B24 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól | B24 | |||
elkülönített állami pénzalapoktól | B24 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B24 | |||
társulások és költségvetési szerveiktől | B24 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B24 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől | B24 | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B24 | |||
központi költségvetési szervektől | B25 | |||
központi kezelésű előirányzatoktól | B25 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától | B25 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól | B25 | 42731622 | 42731622 | |
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól | B25 | |||
elkülönített állami pénzalapoktól | B25 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B25 | |||
társulások és költségvetési szerveiktől | B25 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől | B25 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől | B25 | |||
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B25 | 42731622 | 42731622 | |
egyházi jogi személyektől | B62 | |||
egyéb civil szervezetektől | B62 | |||
háztartásoktól | B62 | |||
pénzügyi vállalkozásoktól | B62 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B62 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B62 | |||
egyéb vállalkozásoktól | B62 | |||
Európai Uniótól | B62 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetektől | B62 | |||
egyéb külföldiektől | B62 | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B62 | |||
egyházi jogi személyektől | B63 | |||
egyéb civil szervezetektől | B63 | |||
háztartásoktól | B63 | |||
pénzügyi vállalkozásoktól | B63 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B63 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B63 | |||
egyéb vállalkozásoktól kábeltv áramdíj, horgászegyesület 250 | B63 | 600 | 0 | 0 |
Európai Uniótól | B63 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetektől | B63 | |||
egyéb külföldiektől | B63 | |||
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök | B63 | 600 | 0 | 0 |
egyházi jogi személyektől | B72 | |||
egyéb civil szervezetektől | B72 | |||
háztartásoktól | B72 | |||
pénzügyi vállalkozásoktól | B72 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B72 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B72 | |||
egyéb vállalkozásoktól | B72 | |||
Európai Uniótól | B72 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetektől | B72 | |||
egyéb külföldiektől | B72 | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B72 | 0 | 0 | 0 |
egyházi jogi személyektől | B73 | |||
egyéb civil szervezetektől | B73 | 1000000 | 1000000 | 1000000 |
háztartásoktól | B73 | |||
pénzügyi vállalkozásoktól | B73 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B73 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól | B73 | |||
egyéb vállalkozásoktól | B73 | |||
Európai Uniótól | B73 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetektől | B73 | |||
egyéb külföldiektől | B73 | |||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B73 | |||
5. melléklet
Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások
Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások (Ft) | ||||
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | ||||
Megnevezés | Rovat-szám | eredeti ei. | módosított ei. | teljesítés. |
mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása | K44 | |||
mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása | K44 | |||
megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése | K44 | |||
cukorbetegek támogatása | K44 | |||
helyi megállapítású ápolási díj | K44 | |||
helyi megállapítású közgyógyellátás | K44 | |||
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások | K44 | 0 | 0 | 0 |
foglalkoztatást helyettesítő támogatás | K45 | |||
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások | K45 | 0 | 0 | 0 |
hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez | K46 | |||
lakbértámogatás | K46 | |||
lakásfenntartási támogatás | K46 | |||
adósságcsökkentési támogatás | K46 | |||
természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [ | K46 | |||
adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása | K46 | |||
Lakhatással kapcsolatos ellátások | K46 | 0 | 0 | 0 |
állami gondozottak pénzbeli juttatásai | K47 | |||
oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai | K47 | 1180000 | 180000 | 10000 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai | K47 | 1180000 | 180000 | 10000 |
időskorúak járadéka | K48 | |||
rendszeres szociális segély | K48 | |||
átmeneti segély | K48 | 2188000 | 3800000 | 4308600 |
temetési segély | K48 | 200000 | 200000 | |
egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás | K48 | |||
természetben nyújtott rendszeres szociális segély | K48 | |||
átmeneti segély | K48 | |||
temetési segély | K48 | |||
köztemetés | K48 | 80000 | 80000 | 0 |
rászorultságtól függõ normatív kedvezmények [Gyvt. 151. § (5) bek.] | K48 | |||
önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott pénzügyi ellátás | K48 | 700000 | 700000 | 300000 |
önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott természetbeni ellátás | K48 | |||
Egyéb nem intézményi ellátások | K48 | 3168000 | 4780000 | 4608600 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 4348000 | 4960000 | 4618600 |
6. melléklet
Beruházások és felújítások
Beruházások és felújítások (Ft) | ||||||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | ||||||||
Rovat megnevezése | Rovat-szám | ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN | ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN | ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | |||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | 240000 | 240000 | 80000 | 80000 | |||
Talajvízkút (felső-hegy) engedélyezése | 240000 | 240000 | 80000 | 80000 | ||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | |||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 10317066 | 10317066 | 11225382 | 11225382 | 11225382 | 11225382 | |||
falugondnoki busz | 10317066 | 10317066 | 10212598 | 10212598 | 10212598 | 10212598 | ||||
Samsung nyomtató orvosi rendelő | 50079 | 50079 | 50079 | 50079 | ||||||
Postaláda hivatal | 7079 | 7079 | 7079 | 7079 | ||||||
Élve fogó csapda | 16520 | 16520 | 16520 | 16520 | ||||||
Vízmelegítő hivatal | 27969 | 27969 | 27969 | 27969 | ||||||
Samsung Galaxy telefon falugondnok | 43394 | 43394 | 43394 | 43394 | ||||||
Huawei telefon polgármester | 48417 | 48417 | 48417 | 48417 | ||||||
Magyar Falu pályázat orvosi rendelő felújítása eszköz | 747508 | 747508 | 747508 | 747508 | ||||||
Bútorszéf hivatal | 13409 | 13409 | 13409 | 13409 | ||||||
Huawei telefon | 58409 | 58409 | 58409 | 58409 | ||||||
Részesedések beszerzése | K65 | |||||||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | |||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 2785634 | 2785634 | 3052452 | 3052452 | 3052452 | 3052452 | |||
Beruházások | K6 | 13102700 | 13102700 | 14517834 | 14517834 | 14357834 | 14357834 | |||
Ingatlanok felújítása | K71 | 7873076 | 7873076 | 10326421 | 10326421 | 10326421 | 10326421 | |||
Zártkert pályázat Felső-hegy út | 7873076 | 7873076 | 6990000 | 6990000 | 6990000 | 6990000 | ||||
Szolgálati lakás fűtés felújítűs | 0 | 636421 | 636421 | 636421 | 636421 | |||||
Magyar Falu orvosi rendelő tető előleg | 0 | 2700000 | 2700000 | 2700000 | 2700000 | |||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | |||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | |||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 2125751 | 2125751 | 2125751 | 2125751 | 2125751 | 2125751 | |||
Felújítások | K7 | 9998827 | 9998827 | 12452172 | 12452172 | 12452172 | 12452172 | |||
Megnevezés | nettó | áfa | bruttó | nettó | áfa | bruttó | nettó | áfa | bruttó | |
Immateriális javak beszerzése, létesítése K61 | ||||||||||
0 | 0 | 0 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése K62 | 10317066 | 0 | 240000 | 0 | 240000 | 80000 | 0 | 80000 | ||
Talajvízkút | 240000 | 240000 | 80000 | 80000 | ||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése K68 | ||||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése K64 | 10317066 | 2785634 | 13102700 | 11225382 | 3052452 | 14277834 | 11225382 | 3052452 | 14277834 | |
falugondnoki busz | 10317066 | 2785634 | 13102700 | 10212598 | 2779002 | 12991600 | 10212598 | 2779002 | 12991600 | |
Samsung nyomtató | 50079 | 13521 | 63600 | 50079 | 13521 | 63600 | ||||
Postaláda | 7079 | 1911 | 8990 | 7079 | 1911 | 8990 | ||||
Élve fogó csapda | 16520 | 4460 | 20980 | 16520 | 4460 | 20980 | ||||
vízmelegítő | 27969 | 7552 | 35521 | 27969 | 7552 | 35521 | ||||
Samsung Galaxy telefon | 43394 | 11716 | 55110 | 43394 | 11716 | 55110 | ||||
Huawei telefon | 48417 | 13073 | 61490 | 48417 | 13073 | 61490 | ||||
Orvosi eszköz | 747508 | 201827 | 949335 | 747508 | 201827 | 949335 | ||||
Bútorszéf | 13409 | 3620 | 17029 | 13409 | 3620 | 17029 | ||||
Huawei telefon | 58409 | 15770 | 74179 | 58409 | 15770 | 74179 | ||||
Beruházások K6 | 10817066 | 2785634 | 13102700 | 11465382 | 3052452 | 14517834 | 11305382 | 3052452 | 14357834 | |
Ingatlanok felújítása K71 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Zártkert pályázat Felső-hegy út | 7873076 | 2125751 | 9998827 | 6990000 | 1953917 | 8943917 | 6990000 | 1953917 | 8943917 | |
Szolgálati lakás fűtés | 636421 | 171834 | 808255 | 636421 | 171834 | 808255 | ||||
Magyar Falu orvosi rendelő tető | 2700000 | 2700000 | 2700000 | 2700000 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása K72 | ||||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása K73 | ||||||||||
Felújítások K7 | 7878076 | 2125751 | 9998827 | 10326421 | 2125751 | 12452172 | 10326421 | 2125751 | 12452172 |
7. melléklet
Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése
Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése (Ft) | ||||
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | ||||
Megnevezés | Rovat-szám | Eredeti ei. | Módosított ei. | Teljesítés |
központi költségvetési szervek részére | K504 | |||
központi kezelésű előirányzatok részére | K504 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére | K504 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére | K504 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére | K504 | |||
elkülönített állami pénzalapok részére | K504 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K504 | |||
társulások és költségvetési szerveik részére | K504 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K504 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére | K504 | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K504 | |||
központi költségvetési szervek részére | K505 | |||
központi kezelésű előirányzatok részére | K505 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére | K505 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére | K505 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére | K505 | |||
elkülönített állami pénzalapok részére | K505 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K505 | |||
társulások és költségvetési szerveik részére | K505 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K505 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére | K505 | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K505 | |||
központi költségvetési szervek részére | K506 | 400000 | 400000 | 400000 |
központi kezelésű előirányzatok részére | K506 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére | K506 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére | K506 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére | K506 | |||
elkülönített állami pénzalapok részére | K506 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K506 | 4002149 | 4098510 | 4098510 |
társulások és költségvetési szerveik részére | K506 | 287700 | 421000 | 421000 |
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K506 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére | K506 | |||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre | K506 | 4689849 | 4919510 | 4919510 |
egyházi jogi személyek részére | K508 | |||
egyéb civil szervezetek részére | K508 | |||
háztartások részére | K508 | |||
pénzügyi vállalkozások részére | K508 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K508 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K508 | |||
egyéb vállalkozások részére | K508 | |||
Európai Unió részére | K508 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetek részére | K508 | |||
egyéb külföldiek részére | K508 | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K508 | |||
egyházi jogi személyek részére | K511 | |||
egyéb civil szervezetek részére | K511 | 755000 | 755000 | 110000 |
háztartások részére | K511 | |||
pénzügyi vállalkozások részére | K511 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K511 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K511 | |||
egyéb vállalkozások részére házi segítségnyújtás | K511 | 612000 | 612000 | 209000 |
Európai Unió részére | K511 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetek részére | K511 | |||
egyéb külföldiek részére | K511 | |||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K511 | 1367000 | 1367000 | 319000 |
központi költségvetési szervek részére | K82 | |||
központi kezelésű előirányzatok részére | K82 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére | K82 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére | K82 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére | K82 | |||
elkülönített állami pénzalapok részére | K82 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K82 | |||
társulások és költségvetési szerveik részére | K82 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K82 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére | K82 | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K82 | |||
központi költségvetési szervek részére | K83 | |||
központi kezelésű előirányzatok részére | K83 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére | K83 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére | K83 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére | K83 | |||
elkülönített állami pénzalapok részére | K83 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K83 | |||
társulások és költségvetési szerveik részére | K83 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K83 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére | K83 | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K83 | |||
központi költségvetési szervek részére | K84 | 994146 | 994146 | |
központi kezelésű előirányzatok részére | K84 | |||
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére | K84 | |||
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére | K84 | |||
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére | K84 | |||
elkülönített állami pénzalapok részére | K84 | |||
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K84 | |||
társulások és költségvetési szerveik részére | K84 | |||
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére | K84 | |||
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére | K84 | |||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre | K84 | 994146 | 994146 | |
egyházi jogi személyek részére | K86 | |||
egyéb civil szervezetek részére | K86 | |||
háztartások részére | K86 | |||
pénzügyi vállalkozások részére | K86 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K86 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K86 | |||
egyéb vállalkozások részére | K86 | |||
Európai Unió részére | K86 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetek részére | K86 | |||
egyéb külföldiek részére | K86 | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K86 | |||
egyházi jogi személyek részére | K88 | |||
egyéb civil szervezetek részére | K88 | |||
háztartások részére | K88 | |||
pénzügyi vállalkozások részére | K88 | |||
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K88 | |||
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére | K88 | |||
egyéb vállalkozások részére | K88 | |||
Európai Unió részére | K88 | |||
kormányok és nemzetközi szervezetek részére | K88 | |||
egyéb külföldiek részére | K88 | |||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K88 | 0 | 0 | 0 |
8. melléklet
Általános és céltartalék
Általános- és céltartalékok (Ft) | |||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat-szám | ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN | ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN |
Általános tartalékok | K512 | 4683888 | 4683888 | 28451703 | 28451703 | ||
Céltartalékok- | K512 | ||||||
9. melléklet
Foglalkoztatottak létszáma
Foglalkoztatottak létszáma (fő) | ||||||||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | ||||||||||
MEGNEVEZÉS | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) ÖNKORMÁNYZAT B6:E23B1B6:E21B6:D21B6:D17B6:D16 | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) ÖNKORMÁNYZAT B6:E23B1B6:E21B6:D21B6:D17B6:D16 | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) ÖNKORMÁNYZAT B6:E23B1B6:E21B6:D21B6:D17B6:D16 | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) KÖLTSÉGVETÉSI SZERV | MINDÖSSZESEN |
főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző | ||||||||||||
I. besorolási osztály összesen | ||||||||||||
II. besorolási osztály összesen | ||||||||||||
III. besorolási osztály összesen | ||||||||||||
KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN | ||||||||||||
igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) | ||||||||||||
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető | ||||||||||||
főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs | ||||||||||||
"A", "B" fizetési osztály összesen | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | ||||||
"C", "D" fizetési osztály összesen | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | ||||||
"E"-"J" fizetési osztály összesen | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | ||||||
kutató, felsőoktatásban oktató | ||||||||||||
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | ||||||
fizikai alkalmazott, | ||||||||||||
ösztöndíjas foglalkoztatott | ||||||||||||
közfoglalkoztatott | 6 | 6 | 6 | 6 | 5 | 5 | ||||||
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN | 6 | 6 | 6 | 6 | 5 | 5 | ||||||
polgármester, főpolgármester | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | ||||||
helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja | 3 | 3 | 3 | 3 | 3 | 3 | ||||||
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | ||||||
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | ||||||
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA MINDÖSSZESEN | 11 | 11 | 11 | 11 | 10 | 10 | ||||||
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek | ||||||||||||
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek létszáma | ||||||||||||
ösztöndíjas foglalkoztatottak (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet) | ||||||||||||
munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek | ||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE NEM TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA AZ IDŐSZAK VÉGÉN ÖSSZESEN (=80+…+86) |
10. melléklet
Maradványkimutatás
07/A - Maradványkimutatás | ||
# | Megnevezés | Összeg |
1 | 2 | 3 |
01 | 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 108 866 786 |
02 | 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 88 198 542 |
03 | I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | 20 668 244 |
04 | 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 27 053 464 |
05 | 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 1 296 424 |
06 | II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 25 757 040 |
07 | A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 46 425 284 |
15 | C) Összes maradvány (=A+B) | 46 425 284 |
17 | E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) | 46 425 284 |
11. melléklet
Vagyonkimutatás
Vagyonkimutatás 2020. évről | ||||
megnevezés | 2020. év | EBBŐL forgalomképtelen törzsvagyyon | EBBŐL korlátozottan forgalomképes törzsvagyon | EBBŐL üzleti vagyon |
ESZKÖZÖK | ||||
1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke (111-ből,112-ből) | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke (111-ből,112-ből) | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
3. Vagyoni értékű jogok (111-ből,112-ből) | 235 452 | 235452 | ||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
4. Szellemi termékek (111-ből,112-ből) | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
5. Immateriális javakra adott előlegek (1181.,1182.) | ||||
6. Immateriális javak értékhelyesbítése (119.) | ||||
I. Immateriális javak összesen | 235 452 | 235452 | ||
1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok (121.,122-ből) | 357 999 202 | 160312042 | 170765620 | 26921540 |
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
2. Gépek, berendezések és felszerelések (1311.,1312-ből) | 10 847 714 | 10847714 | ||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
3. Járművek (1321.,1322-ből) | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
4. Tenyészállatok (141.,142-ből) | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
5. Beruházások,felújítások (122-ből,127.,1312-ből,1317.,1322-ből,1327.,142-ből,147.) | 3 194 262 | 3194262 | ||
6. Beruházásra adott előlegek (128.,1318.,1328.,148.1598.,1599.) | ||||
7. Állami készletek, tartalékok (1591.,1592.) | ||||
8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (129.,1319.,1329.,149.) | ||||
II. Tárgyi eszközök összesen | 368 846 916 | 160312042 | 184807596 | 26921540 |
1. Tartós részesedés (1711., 1751.) | 6 783 820 | |||
Ebből - tartós társulási részesedés (1711-ből, 1751-ből) | ||||
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (172-174.,1752.) | ||||
3. Tartósan adott kölcsön (191-194-ből,1981-ből) | ||||
4. Hosszú lejáratú betétek (178., 1988.) | ||||
Ebből: 4/a Hosszú lejáratú betétek bekerülési (könyv szerinti) értéke (178) | ||||
4/b Hosszú lejáratú betétek elszámolt értékvesztése (1988) | ||||
5. Egyéb hosszú lejáratú követelések (195-ből, 1982-ből) | ||||
6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (179.) | ||||
III. Befektetett pénzügyi eszközök összesen | 6 783 820 | |||
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya | ||||
EBBŐL a „0”-ra leírt, használaton kívüli eszközök állománya | ||||
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 379 060 450 | |||
I. Készletek összesen | 0 | |||
II. Követelések összesen | 7 185 679 | |||
III. Értékpapírok összesen | ||||
IV. Pénzeszközök összesen | 47 508 693 | |||
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen | -724 199 | |||
B) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 46 784 494 | |||
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 433 030 623 | 160312042 | 184807596 | 26921540 |
az önkormányzatok tulajdonában lévő, a jogszabály alapján érték nélkül nyilvántartott eszközök állománya (használatban lévő kis értékű immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek, a szakmai nyilvántartásokban szereplő képzőművészeti alkotások, régészeti leletek, kép- és hangarchívumok, gyűjtemények, kulturális javak), | ||||
függő követelések állománya | ||||
biztos ( jövőbeni ) követelések | ||||
FORRÁSOK | ||||
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen | ||||
II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen | 2 716 867 | |||
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen | ||||
KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN | 2 716 867 | |||
a mérlegben értékkel nem szereplő kötelezettségek, ideértve a kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségeket. | ||||
függő kötelezettségek |
12. melléklet
Mérleg
12/A - Mérleg | ||||
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
01 | A/I/1 Vagyoni értékű jogok | 0 | 0 | 32 820 |
02 | A/I/2 Szellemi termékek | 367 452 | 0 | 202 632 |
04 | A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 367 452 | 0 | 235 452 |
05 | A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 363 310 508 | 0 | 357 999 202 |
06 | A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 1 452 261 | 0 | 10 847 714 |
08 | A/II/4 Beruházások, felújítások | 1 862 000 | 0 | 3 194 262 |
10 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 366 624 769 | 0 | 372 041 178 |
11 | A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) | 6 783 820 | 0 | 6 783 820 |
13 | A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban | 6 783 820 | 0 | 6 783 820 |
21 | A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 6 783 820 | 0 | 6 783 820 |
28 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 373 776 041 | 0 | 379 060 450 |
47 | C/II/1 Forintpénztár | 381 520 | 0 | 548 210 |
50 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) | 381 520 | 0 | 548 210 |
51 | C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 26 446 852 | 0 | 46 885 039 |
52 | C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák | 75 444 | 0 | 75 444 |
53 | C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 26 522 296 | 0 | 46 960 483 |
57 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 26 903 816 | 0 | 47 508 693 |
62 | D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) | 4 216 465 | 0 | 791 316 |
66 | D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra | 386 570 | 0 | 449 655 |
67 | D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira | 3 809 601 | 0 | 282 917 |
68 | D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre | 20 294 | 0 | 58 744 |
69 | D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) | 2 860 704 | 0 | 3 361 724 |
70 | D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére | 11 024 | 0 | 59 544 |
71 | D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre | 2 364 294 | 0 | 2 751 283 |
72 | D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra | 46 743 | 0 | 46 743 |
73 | D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra | 378 423 | 0 | 443 934 |
78 | D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre | 60 220 | 0 | 60 220 |
85 | D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) | 1 000 000 | 0 | 0 |
88 | D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről | 1 000 000 | 0 | 0 |
101 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 8 077 169 | 0 | 4 153 040 |
106 | D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) | 0 | 0 | 2 987 639 |
111 | D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira | 0 | 0 | 2 987 639 |
142 | D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) | 0 | 0 | 2 987 639 |
143 | D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) | 3 587 741 | 0 | 0 |
148 | D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek | 3 587 741 | 0 | 0 |
152 | D/III/4 Forgótőke elszámolása | 25 000 | 0 | 45 000 |
158 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 3 612 741 | 0 | 45 000 |
159 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 11 689 910 | 0 | 7 185 679 |
166 | E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó | 0 | 0 | -731 179 |
167 | E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) | 0 | 0 | -731 179 |
169 | E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai | 224 666 | 0 | 0 |
170 | E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) | 224 666 | 0 | 0 |
171 | E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) | 224 666 | 0 | -731 179 |
173 | F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása | 0 | 0 | 6 980 |
175 | F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) | 0 | 0 | 6 980 |
176 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 412 594 433 | 0 | 433 030 623 |
177 | G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 352 106 278 | 0 | 352 106 278 |
178 | G/II Nemzeti vagyon változásai | 41 841 499 | 0 | 31 660 828 |
179 | G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 11 539 056 | 0 | 11 539 056 |
180 | G/IV Felhalmozott eredmény | 2 172 185 | 0 | -2 386 790 |
182 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | -2 571 190 | 0 | -5 957 032 |
183 | G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 405 087 828 | 0 | 386 962 340 |
186 | H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 461 964 | 0 | 0 |
187 | H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira | 112 000 | 0 | 0 |
188 | H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) | 200 000 | 0 | 0 |
191 | H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra | 160 000 | 0 | 0 |
209 | H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 933 964 | 0 | 0 |
222 | H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) | 1 296 424 | 0 | 1 588 458 |
227 | H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére | 1 296 424 | 0 | 1 588 458 |
233 | H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) | 1 296 424 | 0 | 1 588 458 |
234 | H/III/1 Kapott előlegek | 5 222 631 | 0 | 1 078 240 |
236 | H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása | 53 586 | 0 | 50 169 |
243 | H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 5 276 217 | 0 | 1 128 409 |
244 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 7 506 605 | 0 | 2 716 867 |
247 | J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 0 | 0 | 2 324 405 |
248 | J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek | 0 | 0 | 41 027 011 |
249 | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) | 0 | 0 | 43 351 416 |
250 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 412 594 433 | 0 | 433 030 623 |
13. melléklet
Közvetett támogatások
A közvetett támogatások (Ft) | ||||
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK | ||||
Rovat megnevezése | Rovat-szám | tervezett elvárt bevétel | közvetett támogatás | várható bevétel |
az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege | B405 | |||
a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege | B72 | |||
építményadó | B34 | |||
épület után fizetett idegenforgalmi adó | B34 | |||
magánszemélyek kommunális adója | B34 | 5197500 | 1767500 | 3430000 |
telekadó | B34 | |||
Gépjárműadók | B354 | |||
Értékesítési és forgalmi adók | B351 | |||
a helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként | B3, B7 | |||
B402 | ||||
B5 | ||||
a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege | B4, B5 | |||
az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege | ||||
Magánszemélyek kommunális adója | e ft | |||
Éves kivetett adó összege | 5197500 | |||
Biztosított kedvezmények összege (tűzoltó+helyi lakos) | 1767500 | |||
Méltányosságból elengedett adó összege | ||||
Elvárt éves adóbevétel | 3430000 |