Sitke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása

Sitke Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 28

Sitke Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Általános indokolás

A veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletés a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének – Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. §-ában meghatározott – feladat- és hatáskörét a veszélyhelyzet fennállásának időtartama alatt a polgármester gyakorolja.

Sitke Község Önkormányzata 2020. évi költségvetéséről szóló 2/2020. (II. 13.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott, és évközben a 5/2020. (V.25.), a 7/2020. (IX.22.), a 11/2020.(XII.16.) és az 2/2021. (II.15.) számú rendeletekkel módosított 2020. évi költségvetési előirányzatok teljesítéséről és a gazdálkodásról az alábbi beszámolót fogadom el:

1. Bevételi források és azok teljesítésének részletezése

2020. évi bevételeink összege 224.755.752 Ft, mely 62.597.696 Ft-tal haladja meg az eredeti előirányzatot. Ebből 109.354.450 Ft finanszírozási bevétel (előző évi költségvetési maradvány igénybevétele, 2020. évi állami támogatás megelőlegezése), ami a már meglévő forrásaink felhasználását jelenti.

Bevételeink forrásonkénti összetételének részletezését az 1., kötelező, önként vállalt, illetve állami (államigazgatási) bontását a 2. melléklet mutatja be. A bevételek költségvetési szervenkénti alakulásáról a 3., működési bevételek szerinti részletézéséről a 4., felhalmozási bevételekről a 5.mellékletben adunk számot.

2020-ban tárgyévi bevételeink 76,9 %-a – 94.578.027 Ft - származott központi költségvetési forrásokból, mely 38,3 %-a működtetési, 61,7 %-a pedig felhalmozási célokat szolgált. Az általános működtetéshez és ágazati feladatainkhoz kapott támogatásokat a meghatározott célra használhattuk fel. A 2020. évi szociális célú tűzifavásárlásra biztosított 552.450 Ft felhasználása 2021 januárjában megtörtént.

Egyéb működési támogatások között szerepel a nyári diákmunka támogatása valamint Vas megyei Önkormányzat Elnökének nyári táborra nyújtott támogatása, ezek összege összesen: 221.276 Ft.

Felhalmozási célú támogatásként 2020. évben 58.356.314 Ft összeg került kiutalásra az önkormányzatnak.

Ezek az alábbiak:

Önkormányzati étkeztetések fejlesztése támogatás 23.990.545 Ft,

Magyar Falu Program útfelújítás 29.997.830 Ft,

TOP belterületi csapadékvíz elvezése támogatási előleg 4.367.939 Ft.

Önkormányzatunk gazdálkodásában fontos szerepe van a közhatalmi bevételeknek, melyek 2020-ban a teljesített tárgyévi bevételeink 4,1 %-át jelentették. A koronavírus-járvány jelentős változásokat hozott az adóbevételeknél az idegenforgalmi adó és a gépjármű adó esetében.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5. § alapján a Rendelet hatálybalépésétől (ami 2020. április 26. volt) 2020. december 31-ig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek nem kell beszednie, befizetne, a megállapított, de be nem szedett adót azonban be kell vallania az adóhatósághoz. Nem kell bevallani a megállapított adót, ha annak összege nulla.

A Magyarország 2020. évi központi költségvetésről szóló 2019. évi LXXI. törvény 3. melléklet 10. Önkormányzati elszámolások i) pontja alapján az előirányzatból a települési önkormányzat vissza nem térítendő támogatást igényelhet az illetékességi területén bevallott, de meg nem fizetett idegenforgalmi adó összegével egyező összegben. A 2020. október 20-án benyújtott igénylés alapján 206.400 Ft támogatásban részesültünk. A IV. negyed évre 109.500 Ft támogatást megigényelhettünk.

A 2020. évi gépjármű adó teljes összege a központi költségvetéshez került átutalásra.

A közhatalmi bevételeink összeg: 9.209.819 Ft.

Az alaptevékenységhez kapcsolódó működési bevételeink teljesülése 65,0 % .

Az önkormányzati helyiségek bérbeadása, lakbérbevételek, földbérleti díjak, óvodások, alkalmazottak, szociális étkezők térítési díjaiból, ÁFA bevételek és egyéb szolgáltatások nyújtásából a beszedett bevétel összege 7.677.182 Ft.

A tervezett bevételek között szerepel a VASIVÍZ Zrt. által a vízközmű és csatorna használat után fizetendő bérleti díj is. A 2020. évi használat utáni díj kiszámlázásra került. Bevételei a gördülő fejlesztési terv alapján, a csatornahálózattal, szennyvíztisztítóval kapcsolatos kiadások elszámolásakor kompenzálással kerülnek kiegyenlítésre.

Felhalmozási bevételünk telek, földterület értékesítéséből származik 65.000 Ft összegben.

A felhalmozási célra átvett pénzeszközök teljesítése 3.671.274 Ft.

Melyből az első lakáshoz jutóknak adott kamatmentes kölcsönök törlesztésének összege

323.200 Ft, a megszűnt Viziközmű társulattól átvett összeg 3.348.074 Ft.

A finanszírozási bevételek összege: 109.354.450 Ft.

2020. évi költségvetés összeállításakor az áthúzódó feladatokra 98.322.035 Ft előző évi költségvetési maradvány igénybevételt terveztünk. A 2019. évi jóváhagyott maradvány teljes összegű igénybevétele a számviteli szabályoknak megfelelően megtörtént 108.075.284 Ft összegben. Az állami támogatások megelőlegezésére 1.279.166 Ft szerepel a finanszírozási bevételek között.

2. Kiadások alakulása

2020. évi összkiadásunk 141.945.632 Ft, mely 226.412.050 Ft-tal marad alatta a módosított előirányzatnak. (a támogatásként felújításokra és beruházásokra elnyert összegek 2021-ben kerülnek felhasználásra.)

2/1. Működési kiadások

Működtetési feladataink ellátására 50.867.367 Ft-ot, az összkiadásaink 35,8 %-át fordítottuk, melyből a településüzemeltetési, az intézményi és a szociális feladatellátáshoz kapcsolódó gazdálkodásunkat 2020. évben is sikerült jó színvonalon teljesíteni.

A személyi juttatásoknál a közalkalmazotti törvény által előírt alapilletményt és meghatározott jogcímen járó nem rendszeres személyi juttatásokat az e célra kapott központi támogatásokkal kiegészítve valamennyi önkormányzati dolgozó esetében biztosítottuk.

A tervezett dologi előirányzataink elégséges forrást nyújtottak az önkormányzat által kötelezően ellátandó igazgatási, kommunális és községüzemeltetési kiadásokra, a gyermek- és szociális étkeztetésre, illetve a művelődési feladatokra. Dologi kiadásokra fordított összegek 42,9 %-át készletbeszerzésekre, 33,2 %-át szolgáltatások igénybevételére, 23,9 %-át áfa-kiadásokra és egyéb befizetési kötelezettségekre, adókra, kiküldetésekre, reklám- és propagandakiadásokra használtuk fel. Mind a készletbeszerzésnél, mind pedig a szolgáltatások igénybevételénél keletkezett maradvány, ami segítséget nyújthat a 2021. évi feladataink megvalósításához.

A költségvetési forrásainkból 2020. évben is biztosítani tudtuk a községben működő sport- és kulturális alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek működtetésének támogatását 1.001.700 Ft összegben.

A házi segítségnyújtás feladatainak ellátásáért Sárvár Város Önkormányzatának 600.000 Ft-ot adtunk át.

Társadalom- és szociálpolitikai célokra a kapott központi támogatások felhasználásával 1.835.300 Ft összeget fordítottunk, melyből valamennyi jogos támogatási igényt kielégítettünk. Minden általános és középiskolásunknak a tanév kezdésekor beiskolázási támogatást nyújtottunk, évvégén az időskorúaknak is tudtuk támogatást biztosítani. Ezen felül fedeztük a szociális és gyermekétkeztetés kiadásait is.

A kiadásainkat kormányzati funkciónként és kiemelt előirányzatonként a 6., 7. és 8., kötelező, önként vállalt, illetve állami (államigazgatási) bontását a 9. melléklet mutatja be. A 2020. évben teljesített egyéb működési és felhalmozási kiadásokról a 10. melléklet ad számot. A szociálpolitikai célokra, ellátottak juttatásaira fordított kiadásokat a 11. melléklet tartalmazza.

2/2. Fejlesztési feladatok

A beruházási kiadások alakulását a 12, a felújítási kiadásokat a 13., a működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét közgazdasági tagolásban a 14. melléklet részletezi. Az önkormányzat pénzeszközeinek alakulását a 15. melléklet szerint határozza meg.

Beruházási kiadásaink között a Magyar Falu Program pályázat keretében óvodai eszközök beszerzése (1.999.905 Ft), emlékparkba padok, hulladáktároló beszerzése (234.696 Ft), kisértékű eszközbeszerzés (mobiltelefonok, router, kézfertőtlenítő állvány) (319.815 Ft) és a TOP-2.1.-3-16 Belterületi csapadékvíz elvezetésével megvalósuló települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése pályázathoz tervdokumentációk készítése (4.098.290 Ft) szerepel.

Felújítások között Magyar Falu Program pályázati forrásból megvalósult az Óvodafejlesztése (77.988.121 Ft) és az Óvoda udvar felújítása (4.988.079 Ft) .

2/3. Adósságszolgálati feladatok

2020. december 31-én sem hitel, sem kötvény állományunk nem volt.

3. A vagyon alakulása

Az önkormányzat összvagyona 2020. évben 4,7 %-kal, 35.765.196 Ft-tal csökkent.

Ezen belül az egyes vagyoni elemek a következőképpen alakultak:

megnevezés

előző év

tárgyév

változás %-a

ESZKÖZÖK

immateriális javak

244 933

tárgyi eszközök

631 018 056

615 947 305

97,6

befektetett pénzügyi eszközök

1 845 000

1 845 000

100,0

nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök összesen:

633 107 989

617 792 3056

97,6

készletek

77 262

95 324

123,4

nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök összesen:

77262

95 324

124,3

pénzeszközök

109 025 317

81 192 889

74,5

követelések

17 202 149

25 588 912

148,7

egyéb sajátos eszközoldali elszámolások

-193 080

- 1 264 957

Aktív időbeli elhatárolások

2 351 584

2 401 552

102,1

eszközök összesen:

761 571 221

725 806 025

95,3

FORRÁSOK

saját tőke

658 331 456

708 534 882

101,3

kötelezettségek

3 494 928

5 386 082

154,1

egyéb sajátos forrásoldali elszámolások

passzív időbeli elhatárolások

99 744 834

11 885 061

11,9

források összesen:

761 571 221

725 806 025

95,3

Az összesített önkormányzati vagyon alakulását a 16., 17., a vagyonkimutatását a 18., a befektetett eszközök eszközcsoportonkénti és forgalomképesség és intézmények szerinti részletezését a 19., 20., 21., a részesedések és értékpapírok állományát a 22. melléklet tartalmazza.

A költségvetési maradvány levezetése a 23. mellékletben, intézményenként bemutatása a 24. mellékletben történik. Az önkormányzat 2020. évben keletkezett maradványának összege 82.810.120 Ft, a feladattal terhelt maradvány összege 67.900.331 Ft.

Az önkormányzat 2020. évi mérleg szerinti eredményét a 25., a 2020. évi létszámadatait a 26. melléklet szerint határozza meg.

4. Közvetett támogatások

Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 27. mellékletet határozza meg. Magánszemélyek kommunális adója esetében az állandó lakás céljára ténylegesen használt ingatlanok adóalanyainak nyújtott adókedvezmény összege 2.318.000 Ft volt. Gépjárműadó vonatkozásában 2020. évben a gépjárműadóról szóló 1991. LXXXII. törvény (a továbbiakban Gjt.) 5. §-a alapján igénybe vehető adómentesség 88.000 Ft. A Gjt. 6. §-ában szereplő adóztatási módok alapján 31.000 Ft volt az adókedvezmény. Egyéb jogcímeken közvetett támogatás összege, a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök esetében – gyermekkedvezmény - jogcímen nem volt.

Az Európai Uniós támogatásból finanszírozott projektek kimutatását a 28. mellékletben, az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek bemutatása a 29. mellékletben történik.

5. Kiegészítő mellékletek

A 30. mellékletben az eszközök értékvesztésének alakulását, 31. mellékletben a kiegészítő tájékoztató adatokat, a 32. mellékletben az önkormányzat 2020. évi visszafizetési

kötelezettségét, pótlólagos támogatását, és a jogtalan igénybevétele után fizetendő ügyleti kamatát, a 33. mellékletben az immateriális javak, tárgyi eszközök, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulását mutatjuk be.

Az önkormányzatot megillető pótlólagos támogatás összeg: 109.500 Ft.

Összegzés:

Az elmúlt év gazdálkodása jónak minősíthető, a bevételeink kedvező alakulása miatti többletforrások és a meglévő tartalékaink lehetővé tették, hogy 2020. évben megvalósuljanak a költségvetésben tervezett feladatok, biztosított legyen a működtetés.

Az elnyert pályázati támogatások, valamint a működési kiadásoknál keletkezett megtakarítás biztosította, hogy fejlesztéseket tudtunk megvalósítani, a 2020. évi gazdálkodásunkat hitel felvétele nélkül tudtuk teljesíteni, melyet likviditási gondok sem nehezítettek.

A 2020. évi gazdálkodásunk maradványa, számításba véve a megelőlegezések visszafizetési kötelezettségét, valamint a feladattal terhelt összeget (98.322.035 Ft), mely tartalmazza a Magyar Falu Program keretében elnyert pályázati összegeket, ez évben 9.945.412 Ft összegben áll rendelkezésre a rendkívüli feladatok, illetve pályázati lehetőségek forrásául.

A 2020. évi költségvetés elfogadásakor megfogalmazott célkitűzések – működőképesség megtartása, a kötelező önkormányzati feladatok ellátása, új fejlesztési célokhoz pályázatok benyújtása, tartalékok képzése – az éves gazdálkodás során megvalósultak.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdése szerint: „A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen, erre tekintettel a zárszámadási rendelet megalkotása a veszélyhelyzet - a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény rendelkezésein alapuló, 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon történő - megszűnéséig nem halasztható.

Részletes indokolás

Az 1–15. §-hoz

1. §

Az önkormányzat 2020. évi teljesített működési, felhalmozási és finanszírozási bevételeinek és kiadásainak főösszegét mutatja be.

2. §

Az önkormányzat 2020. évi költségvetési bevételeinek összetételét, valamint a bevételeket bemutató mellékleteket határozza meg.

3. §

Az önkormányzat 2020. évi költségvetési kiadásainak összetételét, valamint a kiadásokat bemutató mellékleteket határozza meg.

4. §

Az önkormányzat költségvetési közgazdasági tagolású költségvetési mérlegét és a pénzeszközök 2020. évi alakulását tartalmazza.

5. §

Az önkormányzat 2020. december 31-i állapot szerint vagyonának főösszegét, vagyonkimutatását, a befektetett eszközök 2020. december 31-i állapotát, valamint az azokat bemutató mellékleteket fogalmazza meg.

6. §

Az önkormányzat 2020. évi összes, feladattal terhelt, illetve szabad költségvetési maradványát, annak intézményenkénti részletezését valamint felhasználási szabályát határozza meg és a 2020. évi mérleg szerinti eredményét mutatja be.

7. §

A 2020. évi jóváhagyott létszámkeretet és teljesítését mutatja be.

8. §

Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat és az azt bemutató mellékletet határozza meg.

9. §

Az Európai uniós támogatásokkal megvalósuló projektek teljesítését, valamint az azt bemutató mellékletet határozza meg.

10. §

A Stabilitási tv. által meghatározott adósságot keletkeztető ügyletek, valamint az törvény végrehajtására kiadott rendelet szerint bevételek 2020. évi alakulását tartalmazza.

11. §

Az eszközök értékvesztésnek alakulását határozza meg.

12. §

Tájékoztató adatokat határozza meg.

13. §

A 2020. évi visszafizetési kötelezettségét, pótlólagos támogatását, és a jogtalan igénybevétele után fizetendő ügyleti kamatát határozza meg.

14. §

Az önkormányzat immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulását határozza meg.

15. §

A rendelet hatályba lépéséről rendelkezik.

Előzetes hatásvizsgálat

Sitke község Önkormányzata Képviselő-testületének 2020. évi zárszámadási rendelet tervezetében (továbbiakban: rendelet-tervezet) foglaltak várható hatásai - a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 17. §. (2) bekezdésében foglalt elvárások tükrében – az alábbiak szerint összegezhetők:

1. Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatások:

I. társadalmi hatásai: a költségvetési rendelet alapján végrehajtott gazdálkodás az állampolgárok számára nyomon követhető, átfogó képet ad az önkormányzat pénzügyi helyzetéről, végrehajtott feladatokról, fejlesztésekről.

II. gazdasági hatásai: a rendelet-tervezetnek gazdasági hatása nincs.

III. költségvetési hatásai: a költségvetés zárszámadásakor számot ad az önkormányzat a tervezett és teljesített feladatokról, azok végrehajtásáról.

2. Környezeti, egészségi hatások:

A rendelet-tervezetnek környezeti és egészségügyi hatásai nincsenek.

3. A jogszabály adminisztratív terheket befolyásoló hatásai:

A 2020. évi zárszámadásról szóló rendelet-tervezet – a jogszabályokban meghatározott feladatokon túl – adminisztratív többletterhet nem jelent.

4. A rendelet megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei:

A rendeletalkotás elmaradásának várható következménye az államháztartásról szóló törvényben, annak végrehajtási rendeletében, továbbá a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvényben foglaltak megsértése. Ennek elmaradása mulasztásban megnyilvánuló jogszabálysértést von maga után, mely esetben Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 132. §. (1) bekezdés a./ pontja alapján a Kormányhivatal törvényességi felhívással élhet, valamint kezdeményezheti a Magyar Államkincstárnál a központi költségvetésből járó támogatás jogszabályban meghatározott részének visszatartását vagy megvonását.

5. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:

A rendelet-tervezet elfogadása az új rendelet a jelenlegi szabályozáshoz képest többlet személyi, szervezeti és tárgyi feltételt nem igényel.

A rendelet alkalmazásához szükséges személyi állomány rendelkezésre áll.