Kercaszomor Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V.27.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL
Hatályos: 2021. 05. 28Kercaszomor Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL
Kercaszomor Község Polgármestere a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület tagjai véleményének kikérésével következő rendeletet alkotja. Kercaszomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást az alábbiak szerint állapítja meg:
1. § (1) Az Önkormányzat 2020. évi bevételi főösszegének
eredeti előirányzata 49 453 ezer forint
módosított előirányzata 65 706 ezer forint
2020. évi teljesítése 69 656 ezer forint
(2) A bevételi előirányzatokat és azok teljesítését az alábbiak szerint hagyja jóvá:
Eredeti | Módosított | 2020. évi | |
---|---|---|---|
· a közhatalmi bevételek | 13 101 ezer Ft | 13 101 ezer Ft | 13 685 ezer Ft |
· az intézményi működési bevételek | 1 350 ezer Ft | 1 350 ezer Ft | 2 502 ezer Ft |
· a támogatások | 13 515 ezer Ft | 14 714 ezer Ft | 14 714 ezer Ft |
· a támogatásértékű bevételek | 11 643 ezer Ft | 11 643 ezer Ft | 10 886 ezer Ft |
· az ÁH-n kívülről származó átvett pénzeszközök | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· a felhalmozási bevételek | 0 ezer Ft | 10 325 ezer Ft | 13 031 ezer Ft |
· a támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· az előző évi pénzmaradvány igénybevétele | 9 844 ezer Ft | 14 573 ezer Ft | 14 137 ezer Ft |
· a finanszírozási bevételek | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 701 ezer Ft |
(3) A bevételi főösszegeket forrásonként a rendelet 1. számú melléklete, a működési bevételeket a 2. számú melléklete, a felhalmozási bevételeket a 3. számú melléklete tartalmazza.
2. § (1) Az Önkormányzat 2020. évi kiadási főösszegének
eredeti előirányzata 49 453 ezer forint
módosított előirányzata 65 706 ezer forint
2020. évi teljesítése 54 813 ezer forint
(2) A kiadási előirányzatokat és azok teljesítését az alábbiak szerint hagyja jóvá:
Eredeti | Módosított | 2020. évi | |
---|---|---|---|
· a személyi jellegű kiadások | 16 889 ezer Ft | 17 129 ezer Ft | 16 850 ezer Ft |
· a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 806 ezer Ft | 2 806 ezer Ft | 2 270 ezer Ft |
· a dologi kiadások | 15 317 ezer Ft | 16 717 ezer Ft | 15 043 ezer Ft |
· az ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 150 ezer Ft | 1 281 ezer Ft | 1 280 ezer Ft |
· az egyéb működési kiadások | 4 833 ezer Ft | 5 072 ezer Ft | 4 269 ezer Ft |
· elvonások és befizetések | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· az intézményi beruházások | 770 ezer Ft | 9 891 ezer Ft | 9 722 ezer Ft |
· a felújítások | 4 147 ezer Ft | 4 839 ezer Ft | 4 838 ezer Ft |
· a kormányzati beruházások | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· a lakástámogatások | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· az egyéb felhalmozási kiadások | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· a támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· a tartalékok, céltartalékok | 3 000 ezer Ft | 7 430 ezer Ft | 0 ezer Ft |
· a finanszírozási kiadások | 541 ezer Ft | 541 ezer Ft | 541 ezer Ft |
A kiadási főösszegeket költség-nemenként a rendelet 1. számú melléklete, a működési kiadásokat a 2. számú melléklete, a felhalmozási kiadásokat a 3. számú melléklete, a felhalmozási kiadásokat célonként és feladatonként a rendelet 4. számú melléklete tartalmazza. A 2020. évben képzett általános és céltartalékok változásait az 5. számú melléklet tartalmazza.
3. § Az Önkormányzat költségvetési átlagos létszámkeretének alakulását a rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.
4. § Az Önkormányzat az adósságot keletkeztető ügyletet és kezességvállalásból fennálló kötelezettséget 2020. évben nem vállalt. Saját bevételeinek kimutatását a rendelet 7. számú melléklete tartalmazza.
5. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi maradványát a 8. számú melléklet szerint 13 006 ezer Ft-ban állapítja meg. Az Önkormányzat pénzeszközeinek állománya 2020. december 31-én 13 290 ezer Ft volt.
6. § A Képviselő - testület az Önkormányzat 2020. évi vagyonmérlegének főösszegét 353 036 ezer Ft-ban határozza meg. A vagyonmérleg adatainak részletezése a rendelet 9. számú mellékletében található.
7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(1) A rendelet kihirdetéséről az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője gondoskodik.
Kercaszomor, 2021. május 26.
Kapornaky Sándor Tóth Jenő
polgármester jegyző
Záradék:
A rendelet kihirdetésre került Kercaszomor község hirdetőtábláján 2021. május 27.
Tóth Jenő
jegyző
1. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT ELLÁTANDÓ FELADATOK SZERINTI BONTÁSBAN
adatok ezer Ft-ban | |||||||||||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | 2020. évi teljesítésből | Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | 2020. évi teljesítésből | ||
kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | kötelező feladatok | önként vállalt feladatok | ||||||||||
A | BEVÉTELEK | B | KIADÁSOK | ||||||||||
I. | Intézményi működési bevételek | 1 350 | 1 350 | 2 502 | 1 074 | 1 428 | I. | Személyi juttatások | 16 889 | 17 129 | 16 850 | 15 410 | 1 440 |
II. | Közhatalmi bevételek | 13 101 | 13 101 | 13 685 | 10 860 | 2 825 | II. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 806 | 2 806 | 2 270 | 1 752 | 518 |
IV. | Támogatások | 13 515 | 14 714 | 14 714 | 14 714 | 0 | III. | Dologi kiadások | 15 317 | 16 717 | 15 043 | 14 238 | 805 |
V. | Támogatásértékű működési bevételek | 11 643 | 11 643 | 10 886 | 10 886 | 0 | IV. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 150 | 1 281 | 1 280 | 0 | 1 280 |
VI. | Működési célú pe. átvétel ÁH-n kivülről | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | V. | Egyéb működési kiadások | 4 833 | 5 072 | 4 269 | 4 059 | 210 |
VII. | Támogatási kölcsön igénybev., visszatér. | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | XII. | Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
XIII. | Működési tartalék, céltartalék | 0 | 4 430 | 0 | 0 | 0 | |||||||
Működési bevételek összesen | 39 609 | 40 808 | 41 787 | 37 534 | 4 253 | Működési kiadások összesen | 40 995 | 47 435 | 39 712 | 35 459 | 4 253 | ||
III. | Felhalmozási bevétel | 0 | 0 | 27 | 27 | 0 | VI. | Intézményi beruházás | 770 | 9 891 | 9 722 | 9 722 | 0 |
IV. | Támogatások | 0 | 1 025 | 1 025 | 1 025 | 0 | VII. | Felújítás | 4 147 | 4 839 | 4 838 | 4 838 | 0 |
V. | Támogatásértékű felhalmozási bevételek | 0 | 8 300 | 8 979 | 8 979 | 0 | VIII. | Kormányzati beruházás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
VI. | Felhalmozási célú pe. átvétel ÁH-n kivülről | 0 | 1 000 | 3 000 | 3 000 | 0 | IX. | Lakástámogatás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
VII. | Támogatási kölcsön igénybev., visszatér. | 0 | 0 | 0 | 0 | X. | Lakásépítés | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
XI. | Egyéb felhalmozási kiadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||
XII. | Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||
XIII. | Felhalmozási célú tartalék, céltartalék | 3 000 | 3 000 | 0 | 0 | 0 | |||||||
Felhalmozási bevételek összesen | 0 | 10 325 | 13 031 | 13 031 | 0 | Felhalmozási kiadások összesen | 7 917 | 17 730 | 14 560 | 14 560 | 0 | ||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 39 609 | 51 133 | 54 818 | 50 565 | 4 253 | KIADÁSOK ÖSSZESEN | 48 912 | 65 165 | 54 272 | 50 019 | 4 253 | ||
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY | -9 303 | -14 032 | 0 | 0 | 0 | KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET | 0 | 0 | 546 | 546 | 0 | ||
VIII. | Előző évi pénzmaradvány, vállalkozási maradvány működési célú igénybevétele | 1 927 | 7 168 | 10 771 | 10 771 | 0 | |||||||
Előző évi pénzmaradvány, vállalkozási maradvány felhalmozási célú igénybevétele | 7 917 | 7 405 | 1 529 | 1 529 | 0 | ||||||||
IX. | Működési célú finanszírozási bevétel | 0 | 0 | 701 | 701 | 0 | XIV. | Működési célú finanszírozási kiadás | 541 | 541 | 541 | 541 | 0 |
Felhalmozási célú finanszírozási bevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | Felhalmozási célú finanszírozási kiadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Működési bevételek mindösszesen | 41 536 | 47 976 | 53 259 | 49 006 | 4 253 | Működési kiadások mindösszesen | 41 536 | 47 976 | 40 253 | 36 000 | 4 253 | ||
Felhalmozási bevételek mindösszesen | 7 917 | 17 730 | 14 560 | 14 560 | 0 | Felhalmozási kiadások mindösszesen | 7 917 | 17 730 | 14 560 | 14 560 | 0 | ||
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 49 453 | 65 706 | 67 819 | 63 566 | 4 253 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 49 453 | 65 706 | 54 813 | 50 560 | 4 253 |
2. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK | |||||
A/I. | Intézményi működési bevételek | 1 350 | 1 350 | 2 502 | 185% |
I.1. | Szolgáltatások ellenértéke | 200 | 200 | 498 | 249% |
I.2. | Tulajdonosi bevételek | 900 | 900 | 1 074 | 119% |
I.3. | Értékpapír értékesítés árfolyamnyeresége | 0 | 0 | 0 | 0% |
I.4. | Kártérítés | 0 | 0 | 0 | 0% |
I.5. | Közvetített szolgáltatások bevétele | 250 | 250 | 277 | 0% |
I.6. | Egyéb működési bevételek | 0 | 0 | 653 | |
A/II. | Közhatalmi bevételek | 13 101 | 13 101 | 13 685 | 104% |
II.1. | Idegenforgalmi adó tartózkodás után | 600 | 0 | 0 | 0% |
II.2. | Iparűzési adó | 12 000 | 13 101 | 13 633 | 104% |
II.3. | Gépjárműadó 40%-a | 501 | 0 | 0 | 0% |
II.4. | Egyéb közhatalmi bevételek | 0 | 0 | 52 | |
A/IV. | Támogatások | 13 515 | 14 714 | 14 714 | 100% |
IV.1.2. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 7 465 | 7 130 | 7 130 | 100% |
IV.2. | Egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0% |
IV.3. | Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása | 4 250 | 4 748 | 4 748 | 100% |
IV.3.1. | Falugondnoki szolgáltatás | 4 250 | 4 479 | 4 479 | 100% |
IV.3.2. | Szociális ágazati pótlék támogatás | 269 | 269 | 100% | |
IV.4. | Kulturális feladatok támogatása | 1 800 | 2 000 | 2 000 | 100% |
IV.4.1. | Nyilvános könyvtári és közművelődési feladatok támogatása | 1 800 | 2 000 | 2 000 | 100% |
IV.5. | Működési célú kiegészítő támogatás | 0 | 836 | 836 | 0% |
IV.6. | Elszámolásból származó bevételek | 0 | 0 | 0 | |
A/V. | Támogatásértékű működési bevételek | 11 643 | 11 643 | 10 886 | 93% |
V.1. | Elkülönített állami pénzalapokból | 5 320 | 5 320 | 4 358 | 82% |
V.1.1. | Közmunkaprogram támogatása | 5 320 | 5 320 | 4 358 | 82% |
V.1.2. | Nyári diákmunka támogatása | 0 | 0 | 0 | 0% |
V.1.3 | Szűrővizsgálat támogatása | 0 | 0 | 0 | |
V.2. | Helyi önkormányzatoktól és költségvetési szerveiktől | 2 927 | 2 927 | 2 554 | 87% |
V.2.1. | Ügyfélfogadási hely támogatása | 0 | 0 | 100 | |
V.2.2 | Orvosi ügyelet, fizikoterápia 2019. évi elszámolás | 2 | |||
V.2.3. | Traktor üzemeltetés | 2 927 | 2 927 | 2 452 | 84% |
V.3. | Társulásoktól és költségvetési szerveiktől | 0 | 0 | 580 | 0% |
V.3.1. | Óvoda finanszírozás 2019. évi elszámolása | 0 | 0 | 580 | 0% |
V.3.2. | 0 | 0 | |||
V.4 | Központi kezelésű előirányzatból- EFOP | 3 396 | 3 396 | 3 394 | 100% |
V.5. | 0 | ||||
A/VI. | Működési célú pénzeszköz átvétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
A/VII. | Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése | 0 | 0 | 0 | 0% |
A/VIII. | Pénzforgalom nélküli bevételek | 1 927 | 7 168 | 10 771 | 0% |
VIII.1. | Előző évi pénzmaradvány működési igénybevétele | 1 927 | 7 168 | 10 771 | 0% |
A/IX. | Működési célú finanszírozási bevételek | 0 | 0 | 701 | 0% |
IX.1. | Likvid hitel felvétele | 0 | 0 | 0 | |
IX.2. | Rövid lejáratú hitel felvétele | 0 | 0 | 0 | |
IX.3. | Forgatási célú értékpapír értékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
IX.4. | Egyéb finanszírozás bevételei | 0 | 0 | 541 | |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 41 536 | 47 976 | 53 259 | 111% | |
2. sz. melléklet | |||||
4/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez | |||||
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA | |||||
adatok ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK | |||||
B/I. | Személyi juttatások | 16 889 | 17 129 | 16 850 | 98% |
B/II. | Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 806 | 2 806 | 2 270 | 81% |
B/III. | Dologi kiadások | 15 317 | 16 717 | 15 043 | 90% |
B/IV. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 150 | 1 280 | 1 280 | 100% |
IV.1. | Természetbeni Erzsébet utalvány | 0 | 0 | 0% | |
IV.4. | Lakhatással kapcsolatos ellátások | 0 | 0 | 0 | |
IV.4.1. | Szociális célú tüzifa támogatás | 0 | 0 | 0 | |
IV.5. | Egyéb ellátások | 1 150 | 1 280 | 1 280 | 100% |
IV.5.1. | Beiskolázási támogatás | 650 | 515 | 515 | 100% |
IV.5.2. | Települési támogatás - átmeneti, temetési segély | 250 | 380 | 380 | 100% |
IV.5.3. | Természetben nyújtott ellátások | 250 | 285 | 285 | 100% |
EFOP-helyben maradást segítő támogatás | 100 | 100 | 100% | ||
B/V. | Egyéb működési kiadások | 4 833 | 5 072 | 4 269 | 84% |
V.1. | Támogatásértékű működési kiadás | 3 833 | 4 072 | 4 059 | 100% |
Helyi önk. előző évi elszámolásából adódó kiadás | 24 | 24 | |||
V.1.1. | Pöttömsziget Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde | 1 785 | 1 785 | 1 785 | 100% |
V.1.2. | Orvosi ügyelet | 1 336 | 1 336 | 1 336 | 100% |
V.1.3. | Fizioterápia | 198 | 198 | 197 | 99% |
V.1.4. | Védőnői szolgálat | 0 | 81 | 81 | 0% |
V.1.5. | Zalamenti és Őrségi Önkormányzatok Szociális és Gyermekjóléti Társulása | 216 | 216 | 216 | 0% |
V.1.6. | NYD Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás | 23 | 23 | 0 | 0% |
V.1.7. | Bajánsenyei Kirendeltség finanszírozása | 0 | 134 | 134 | 100% |
Hozzájárulás fogorvosi székhez | 275 | 275 | 270 | ||
EFOP projektmenedzseri többletköltség fin. | 0 | 16 | |||
V.2. | Működési célú pénzeszköz átadás | 1 000 | 1 000 | 210 | 21% |
V.2.1. | Bursa ösztöndíj | 210 | 210 | 210 | 0% |
V.2.4. | Őrségi Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat (dologi) | 290 | 290 | 0 | 0% |
V.2.5. | Egyéb civil szervezetek | 500 | 500 | 0 | |
V.2.6. | Történelmi egyházak | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/XII. | Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/XIII. | Pénzforgalom nélküli kiadások | 9 104 | 6 234 | 0 | 0% |
XIII.1. | Működési tartalék, céltartalék | 9 104 | 6 234 | 0 | 0% |
B/XIV. | Működési célú finanszírozási kiadások | 501 | 501 | 501 | 100% |
IX.1. | Likvid hitel törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0% |
IX.2. | Rövid lejáratú hitel törlesztése | 0 | 0 | 0 | |
IX.3. | Forgatási célú értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | |
IX.4. | Egyéb finanszírozás kiadásai | 501 | 501 | 501 | 100% |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 50 600 | 49 739 | 40 213 | 81% |
3. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT
adatok ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK | |||||
A/III. | Felhalmozási célú saját bevételek | 0 | 0 | 27 | 0% |
III.1. | Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (falubusz) | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.2. | Pénzügyi befektetések bevételei | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.2.1. | Osztalék- és hozambevétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.2.2. | Tartós részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.2.3. | Felhalmozási célú kamatbevétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.2.4. | Felhalmozási célú árfolyamnyereség | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.3. | Önkormányzat sajátos felhalmozási és tőke bevételei | 0 | 0 | 27 | 0% |
III.3.1. | Önkormányzati lakások, lakótelkek értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.3.2. | Ingatlanértékesítésből származó bevétel | 0 | 0 | 27 | 0% |
III.3.3. | Vállalatértékesítésből származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.3.4. | Vadászati jog értékesítéséből származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.3.5. | Vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0% |
III.3.6. | Önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból szárm.bev. | 0 | 0 | 0 | 0% |
A/IV. | Támogatások | 0 | 1 025 | 1 025 | 0% |
IV.4. | Egyéb központi támogatás - vis maior | 0 | 1 025 | 1 025 | 0% |
IV.5. | Címzett támogatás | 0 | 0 | 0 | 0% |
IV.6. | Céltámogatás | 0 | 0 | 0 | 0% |
IV.7. | Vis maior támogatás | 0 | 0 | 0 | 0% |
A/V. | Támogatásértékű felhalmozási bevételek | 0 | 8 300 | 8 979 | 108% |
EFOP pályázati támogatás | 0 | 0 | |||
V.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | 0 | 0 | 0 | |
V.2. | Fejezeti kezelésű előirányzatból - Traktor beszerzés tám. | 0 | 0 | 634 | 0% |
V.3. | Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatból - Magyar Falu Program | 0 | 8 300 | 8 300 | |
V.4. | Elkülönített állami pénzalapból - Közmunka | 0 | 0 | 0 | 0% |
V.5. | Társulásoktól | 0 | 0 | 45 | 0% |
A/VI. | Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel | 0 | 1 000 | 3 000 | 0% |
A/VII. | Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése | 0 | 0 | 0 | 0% |
A/VIII. | Pénzforgalom nélküli bevételek | 7 917 | 7 405 | 1 529 | 0% |
VIII.1. | Előző évi pénzmaradvány felhalmozási igénybevétele | 7 917 | 7 405 | 1 529 | 0% |
A/IX. | Felhalmozási célú finanszírozási bevételek | 0 | 0 | 0 | 0% |
IX.1. | Támogatást megelőlegező hitel felvétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
IX.2. | Befektetési célú értékpapír bevétele | 0 | 0 | 0 | 0% |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 7 917 | 17 730 | 14 560 | 82% | |
adatok ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK | |||||
B/VI. | Intézményi beruházás | 770 | 9 891 | 9 722 | 98% |
B/VII. | Felújítás | 4 147 | 4 839 | 4 838 | 100% |
B/VIII. | Kormányzati beruházás | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/IX. | Lakástámogatás | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/X. | Lakásépítés | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/XI. | Egyéb felhalmozási kiadások | 0 | 0 | 0 | 0% |
XI.1. | Támogatásértékű felhalmozási kiadás | 0 | 0 | 0 | 0% |
XI.2. | Felhalmozási célú pénzeszköz átadás | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/XII. | Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0% |
B/XIII. | Pénzforgalom nélküli kiadások | 3000 | 3000 | 0 | 0% |
XIII.1. | Felhalmozási tartalék, céltartalék | 3000 | 3000 | 0 | 0% |
B/XIV. | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | 0% |
IX.1. | Támogatást megelőlegező hiteltörlesztés | 0 | 0 | 0 | 0% |
IX.2. | Befektetési célú értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | 0% |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 7 917 | 17 730 | 14 560 | 82% |
4. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI BERUHÁZÁSI ÉS FELÚJÍTÁSI KIADÁSAI FELADATONKÉNT/CÉLONKÉNT
adatok ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
B/VI. | INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK | 770 | 9 891 | 9 722 | 98% |
VI.1. | Informatikai eszközök beszerzése | 270 | 320 | 320 | |
VI.2. | Ingatlanok beszerzése, létesítése | 500 | 6 169 | 6 000 | |
Ingatlan vásárlás-Magyar Falu Program | 5 000 | 5 000 | |||
Trianoni emlékmű | 500 | 1 169 | 1 000 | ||
VI.4. | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése | 0 | 3 402 | 3 402 | 100% |
Magyar Falu Program-eszközbeszerzés | 3 300 | 3 300 | 100% | ||
Takarítógép | 0 | 47 | 47 | 100% | |
Mobiltelefon | 0 | 36 | 36 | 100% | |
Hangfal | 0 | 19 | 19 | 100% | |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése | |||||
B/VII. | FELÚJÍTÁSOK | 4 147 | 4 838 | 4 839 | 100% |
VII.1. | Ingatlanok felújítása | 4 147 | 4 518 | 4 519 | 100% |
Sportöltöző felújítás | 1 147 | 654 | 655 | ||
213. hrsz. út felújítása | 3 000 | 3 864 | 3 864 | ||
Önk.épület vízvezetékszerelés | 320 | 320 | |||
VII.2. | Tárgyi eszköz felújítás | ||||
B/XI. | EGYÉB FELHALMOZÁSI KIADÁS | ||||
XI.1. | Támogatásértékű felhalmozási kiadás | 0 | 0 | 0 | 0% |
0 | 0 | 0 | 0% | ||
A fenti előirányzatokból 2020. költségvetési év azon fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé | |||||
forrás ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Váltó kibocsátása | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Pénzügyi lizing | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Halasztott fizetés, részletfizetés | 0 | 0 | 0 | 0% | |
Külföldi hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az ÁKK Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek | 0 | 0 | 0 | 0% |
5. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI ÁLTALÁNOS ÉS CÉLTARTALÉKAI
adatok ezer Ft-ban | |||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban |
B/XIII.1 | ÁLTALÁNOS TARTALÉKOK | 3 000 | 7 430 | 0 | 0% |
a) | Működési célú | 0 | 4 430 | 0 | 0% |
b) | Felhalmozási célú | 3 000 | 3 000 | 0 | 0% |
B/XIII.2 | CÉLTARTALÉKOK | 0 | 0 | 0 | 0% |
a) | Működési célú | 0 | 0 | 0 | 0% |
b) | Felhalmozási célú | 0 | 0 | 0 | 0% |
6. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI LÉTSZÁMADATAI
adatok főben | ||||||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | Teljesítés %-ban | |
1. | Közalkalmazottak | 2 | 2 | 2 | 100% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 1 | 1 | 1 | 100% | |
fizikai állomány | 1 | 1 | 1 | 0% | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
2. | Köztisztviselők | 0 | 0 | 0 | 0% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
3. | Munkatörvénykönyve alapján foglalkoztatott | 0 | 0 | 0 | 0% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
részmunkaidőben foglalkoztatott | szakmai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | ||
4. | közfoglalkoztatás | 5 | 5 | 5 | 100% | |
teljes munkaidőben foglalkoztatott | fizikai állomány | 5 | 5 | 5 | 100% | |
részmunkaidőben foglalkoztatott | fizikai állomány | 0 | 0 | 0 | 0% | |
5. | Választott tisztségviselők | 1 | 1 | 1 | 100% | |
ÖSSZESEN | 7 | 7 | 7 | 100% |
7. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEKBŐL FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEI
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §, valamint Magyarország stabilitásáról szóló CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja alapján | |||||
---|---|---|---|---|---|
Az Önkormányzat Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdés szerinti adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. | |||||
adatok ezer Ft-ban | |||||
Megnevezés | 2020. évi tény | 2021. évi terv | 2022. évi terv | 2023. évi terv | |
Az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-a | 6 675 | 6 675 | 6 500 | 6 500 | |
adatok ezer Ft-ban | |||||
Adósságot keletkeztető ügyletekből, és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek | futamidő kezdete | 2020. | 2021. | 2022. | 2023. |
Összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 |
8. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA
adatok ezer Ft-ban | ||
Ssz. | Megnevezés | 2020. évi teljesítés |
1. | Alaptevékenység költségvetési bevételei | 54 818 |
2. | Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 54 272 |
I. | Alaptevékenység költségvetési egyenlege | 546 |
3. | Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 13 001 |
4. | Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 541 |
II. | Alaptevékenység finanszírozási egyenlege | 12 460 |
A | Alaptevékenység maradványa | 13 006 |
5. | Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei | 0 |
6. | Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai | 0 |
III. | Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege | 0 |
7. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei | 0 |
8. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
IV. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege | 0 |
B | Vállalkozási tevékenység maradványa | 0 |
C | ÖSSZES MARADVÁNY | 13 006 |
D | Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa | 0 |
E | Alaptevékenység szabad maradványa | 13 006 |
F | Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség | 0 |
G | Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa | 0 |
9. melléklet
KERCASZOMOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2020. ÉVI VAGYONMÉRLEGE
adatok ezer Ft-ban | |||
Ssz. | Megnevezés | Előző év | Tárgyév |
ESZKÖZÖK | |||
I/2. | Szellemi termékek | 0 | 0 |
A/I. | Immateriális javak | 0 | 0 |
II.1. | Ingatlanok és vagyoni értékű jogok | 331 108 | 330 064 |
II.2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 9 354 | 8 303 |
II.4. | Beruházások, felújítások | 300 | 300 |
A/II. | Tárgyi eszközök | 340 762 | 338 667 |
III.1. | Tartós részesedések | 15 | 15 |
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 15 | 15 |
IV/1. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | |
A) | Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök | 340 777 | 338 682 |
B/I. | Készletek | 0 | 0 |
II/2. | Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | 0 | 0 |
B/II. | Értékpapírok | 0 | 0 |
B) | Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök | 0 | 0 |
C/I. | Hosszú lejáratú betétek | 0 | |
C/II. | Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 182 | 202 |
C/III. | Forintszámlák | 12 308 | 13 088 |
C/IV. | Devizaszámlák | 0 | |
C/V. | Idegen pénzeszközök | 0 | |
C) | Pénzeszközök | 12 490 | 13 290 |
I/3. | Költségvetési évben esedékes követelés közhatalmi bevételre | 342 | 213 |
I/4. | Költségvetési évben esedékes követelés működési bevételre | 821 | 816 |
D/I. | Költségvetési évben esedékes követelések | 1 163 | 1 029 |
II/4 | Költségvetési évet követően esedékes követelés működési bevételre | 0 | |
D/II. | Költségvetési évet követően esedékes követelések | 0 | |
III/1. | Adott előlegek | 5 | 5 |
D/III. | Követelés jellegű elszámolások | 5 | |
D) | Követelések | 1 168 | 1 034 |
E) | Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | 0 | 30 |
F/I. | Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása | 0 | |
F/II. | Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása | 0 | |
F/III. | Halasztott ráfordítások | 0 | |
F) | Aktív időbeli elhatárolások | 0 | 0 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 354 435 | 353 036 | |
FORRÁSOK | |||
G/I. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 435 468 | 435 468 |
G/II. | Nemzeti vagyon változásai | 3 952 | 3 952 |
G/III. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 1 883 | 1 883 |
G/IV. | Felhalmozott eredmény | -94 869 | -91 050 |
G/V. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 |
G/VI. | Mérleg szerinti eredmény | 3 819 | 223 |
G) | Saját tőke | 350 253 | 350 476 |
I/3. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 1 899 | 49 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra | 0 | 0 | |
H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 1 899 | 49 |
II/9. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra | 541 | 701 |
II/3. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 0 | 0 |
H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 541 | 701 |
III/1. | Kapott előlegek | 194 | 319 |
H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 194 | 319 |
H) | Kötelezettségek | 2 634 | 1 069 |
I) | Egyéb sajátos forrásoldali elszámolások | 0 | 0 |
J) | Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | 0 | 0 |
K/I. | Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása | 0 | 0 |
K/II. | Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 1 548 | 1 492 |
K/III. | Halasztott eredményszemléletű bevételek | 0 | 0 |
K) | Passzív időbeli elhatárolások | 1 548 | 1 492 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | 354 435 | 353 037 |