Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 05. 20Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] A rendelet megalkotásának célja, hogy megteremtse az Önkormányzat 2025. évi gazdálkodásának biztonságos és jogszerű kereteit, az önkormányzati társulások és intézmények finanszírozási keretét, megállapítsa az alkalmazotti létszámkeretet és kijelölje az erőforrás-gazdálkodásra biztosított lehetőséget, továbbá a közösségi célok eléréséhez szükséges forrásokat. Mindezt annak érdekében, hogy a település törvényben előírt kötelező közszolgáltatásai és a működés alapfeltételei biztosítottak legyenek. Ennek megvalósításához a rendelet szabályozza az Önkormányzat törvényben meghatározott kötelező feladatainak ellátásához szükséges bevételeket és kiadásokat és lehetőséget ad az Önkormányzat önként vállat feladatinak finanszírozására. A költségvetési rendelet a hatályos jogszabályi előírások alapján tartalmazza az állami finanszírozást, a saját bevételeket, a korábbi döntések költségvetési kihatásait, az elnyert pályázatok kötelezettségvállalásait. A rendelet célja a források felhasználásának takarékos és hatékony biztosítása, figyelembe véve a gazdasági realitás, a stabilitás és a fenntarthatóság elvét.
[2] Velemér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 4. § (5) bekezdés vonatkozásában a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi CX. törvény 78. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában, a 4. § (5) bekezdés vonatkozásában az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya az Önkormányzatra terjed ki.
2. § Az Önkormányzat nevelési intézményének és a közös önkormányzati hivatalának a fenntartását társulási megállapodás alapján valósítja meg, melyek közül a Bajánsenyei Pöttömsziget Óvoda és Mini Bölcsőde költségvetését a Bajánsenye, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Magyarszombatfa, Velemér Községek Önkormányzatának Intézményfenntartó Társulása 2025. évi vonatkozó költségvetési határozata, az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal költségvetését pedig Őriszentpéter Város Önkormányzata Képviselő-testületének költségvetési rendelete tartalmazza. Velemér Község Önkormányzata a finanszírozások rá jutó részét támogatás értékű működési kiadásként állapítja meg.
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. § (1)1 Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat 2025. évi költségvetésének
bevételi főösszegét 43.981.162 Ft-ban
kiadási főösszegét 43.981.162 Ft-ban
állapítja meg.
(2)2 Bevételek és kiadások csoportosítva önkormányzati szinten:
A/ BEVÉTELEK
Önkormányzati működési támogatás 28.478.131 Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülről 5.570.226 Ft
Közhatalmi bevételek 1.685.000 Ft
Működési bevételek 238.472 Ft
Működési célú átvett pénzeszközök 0 Ft
Pénzforgalom nélküli bevételek 6.327.333Ft
Működési célú bevételek 42.299.162 Ft
Felhalmozási célú önkormányzati támogatás 1.682.000 Ft
Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 0 Ft
Felhalmozási bevételek 0 Ft
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Ft
Felhalmozási célú bevételek 1.682.000 Ft
Költségvetési bevételek 37.653.829 Ft
Finanszírozási bevételek 6.327.333 Ft
Bevételek mindösszesen 43.981.162 Ft
B/ KIADÁSOK
Személyi juttatások 23.600.429 Ft
Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2.991.215 Ft
Dologi kiadások 11.656.779 Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai 650.000 Ft
Elvonások, befizetések 0 Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre 950.061 Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁH-n kívülre 100.000 Ft
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások 3.925.326 Ft
Működési célú kiadások 43.873.810 Ft
Beruházások 107.352 Ft
Felújítások 0 Ft
Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre 0 Ft
Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kívülre 0 Ft
Felhalmozási célú kiadások 107.352 Ft
Költségvetési kiadások 40.055.836 Ft
Finanszírozási kiadások 3.925.326 Ft
Kiadások mindösszesen 43.981.162 Ft
(3) A Képviselő-testület a költségvetési engedélyezett létszámkeretet 6 főben állapítja meg. Az engedélyezett létszámkeretet az 5. számú melléklet tartalmazza.
Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
4. § (1) Az Önkormányzat bevételeit és kiadásait mérlegszerűen, kiemelt előirányzatok, valamint kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat működési bevételi és kiadási előirányzatainak kiemelt előirányzatok szerinti megbontását a 2. számú melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat felhalmozási bevételi és kiadási előirányzatainak kiemelt előirányzatok szerinti megbontását a 3. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Önkormányzat felújítási kiadásait célonként, a beruházási kiadásait feladatonként a 4. számú melléklet tartalmazza.
(5) A Képviselő-testület a köztisztviselők illetményalapját 2025. évre 46.380 Ft összegben állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület által adott közvetett támogatásokat a 6. számú melléklet tartalmazza.
5. § A Képviselő-testület az Önkormányzat alkalmazásában álló közalkalmazottak és Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatottak részére 2025. évben az éves cafetéria keretét maximálisan bruttó 200 000 Ft/fő/év összegben állapíthatja meg.
Általános és céltartalékok
6. § A Képviselő-testület a 2025. költségvetési évben 3.008.053 Ft tartalékot képez.
Vagyonkimutatás
7. § Az Önkormányzat vagyonkimutatását a 9. számú melléklet tartalmazza.
Többéves kihatással járó feladatok
8. § (1) A Képviselő-testület 2025. évre nem határoz meg olyan fejlesztési célt, melynek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény alapján adósságot keletkeztető ügylet megkötése válhat szükségessé. A törvényhez kapcsolódóan a saját bevételek kimutatását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(2) A finanszírozási célú pénzügyi műveleteket a Képviselő-testület a 8. számú melléklet szerint határozza meg.
(3) A Képviselő-testület EU forrásokból megvalósuló projektet 2025. évben nem tervez megvalósítani.
A 2025. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
9. § (1) A költségvetési gazdálkodás biztosítása a képviselő-testület feladata, a gazdálkodás szabályszerűségéért a Polgármester a felelős.
(2) A Képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatai közötti átcsoportosítás jogát 500.000 Ft összeghatárig a Polgármesterre ruházza át.
(3) A 9. § (2) bekezdésében foglalt átcsoportosításról negyedévente a negyedévet követő első képviselő-testületi ülésen a Polgármester köteles előterjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(4) A költségvetési rendeletet módosítani a tárgyévet követő év február 28-ig lehet.
(5) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel – a Képviselő-testület dönt a Polgármester előterjesztésében, a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.
10. § Az Önkormányzat vagyonértékesítésére, hasznosítására a Képviselő-testület egyedi döntéssel jogosult.
11. § Az Önkormányzat költségvetésében keletkező többletbevételek felhasználásáról a Képviselő-testület saját hatáskörben dönt.
12. § A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatáskört a Képviselő-testület gyakorolja.
13. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az elfogadott kiadási előirányzatokon belül 500.000 Ft összeghatárig külön képviselő-testületi döntés nélkül önállóan kötelezettséget vállalhat.
14. § E rendelet rendelkezéseit 2025. január 1. napjától kell alkalmazni.
15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez3
adatok Ft-ban |
|||||||
Sor- |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
módosított előirányzatból |
||||
kötelező feladatellátás |
önként vállalt feladatellátás |
||||||
BEVÉTELEK |
|||||||
Működési és közhatalmi bevételek |
1 923 472 |
1 923 472 |
0 |
||||
1. |
Intézményi működési bevételek |
238 472 |
238 472 |
0 |
|||
2. |
Közhatalmi bevételek |
1 685 000 |
1 685 000 |
0 |
|||
3. |
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
0 |
|||||
3.1. |
Illetékek |
0 |
|||||
3.2. |
Helyi adók |
1 680 000 |
1 680 000 |
0 |
|||
Magánszemélyek kommunális adója |
130 000 |
130 000 |
0 |
||||
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
50 000 |
50 000 |
0 |
||||
Talajterhelési díj |
0 |
0 |
0 |
||||
Iparűzési adó |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
||||
3.3. |
Átengedett központi adók |
0 |
0 |
0 |
|||
Gépjárműadó |
0 |
0 |
0 |
||||
Önkormányzatok SZJA bevétele |
0 |
0 |
0 |
||||
3.4. |
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek |
5 000 |
5 000 |
0 |
|||
Kapott támogatások |
34 048 357 |
34 048 357 |
0 |
||||
4. |
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
34 048 357 |
34 048 357 |
0 |
|||
4.1. |
Települési önkormányzatok támogatása |
16 890 672 |
16 890 672 |
0 |
|||
4.2. |
Települési önkormányzatok szoc.és gyeremkj. támogatása |
8 639 632 |
8 639 632 |
0 |
|||
4.3. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 947 827 |
2 947 827 |
0 |
|||
4.4. |
Működési célú kv-i támogatások és kieg. Támogatások |
0 |
0 |
0 |
|||
4.5 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
0 |
0 |
|||
4.6 |
Egyéb műk. célú tám. bevételei ÁH-on belülről |
5 570 226 |
5 570 226 |
0 |
|||
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek |
0 |
0 |
0 |
||||
5. |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
|||
6. |
Önkormányzatok felhalmozási célú támogatása |
0 |
0 |
0 |
|||
7. |
Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||
Véglegesen átvett pénzeszközök |
1 682 000 |
1 682 000 |
0 |
||||
8. |
Támogatásértékű működési bevétel |
0 |
0 |
0 |
|||
- ebből OEP-től átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
||||
9. |
Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről |
0 |
0 |
0 |
|||
10. |
Támogatásértékű felhalmozási bevétel |
1 682 000 |
1 682 000 |
0 |
|||
11. |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
|||
Bevételek összesen |
37 653 829 |
37 653 829 |
0 |
||||
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
||||
12. |
Likvid hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|||
13. |
Rövid lejáratú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|||
14. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
|||
15. |
Értékpapír értékesítés bevétele |
0 |
0 |
0 |
|||
16. |
Átengedett központi adók |
0 |
0 |
0 |
|||
Pénzforgalom nélküli bevételek |
6 327 333 |
6 327 333 |
0 |
||||
17. |
Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele |
6 327 333 |
6 327 333 |
0 |
|||
18. |
ÁH-on belüli megelőlegezések |
0 |
0 |
0 |
|||
43 981 162 |
43 981 162 |
0 |
|||||
KIADÁSOK |
|||||||
Működési kiadások |
39 948 484 |
39 906 603 |
41 881 |
||||
19. |
Személyi jellegű kiadások |
23 600 429 |
23 600 429 |
0 |
|||
20. |
Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárlási adó |
2 991 215 |
2 991 215 |
0 |
|||
21. |
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások |
11 656 779 |
11 614 898 |
41 881 |
|||
22. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
650 000 |
650 000 |
0 |
|||
23. |
Egyéb működési célú kiadások, ebből |
1 050 061 |
1 050 061 |
0 |
|||
Támogatásértékű működési kiadások |
950 061 |
950 061 |
0 |
||||
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre |
100 000 |
100 000 |
|||||
Előző évi befizetési köt., visszafizetési köt. |
0 |
0 |
0 |
||||
Felhalmozási kiadások összesen |
107 352 |
107 352 |
0 |
||||
24 |
Intézményi beruházások |
107 352 |
107 352 |
0 |
|||
25. |
Felújítási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||
26. |
Kormányzati beruházások |
0 |
|||||
27. |
Lakástámogatás, lakásépítés |
0 |
|||||
28. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||
Támogatásértékű felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-nkívülre |
0 |
||||||
Kiadások összesen |
40 055 836 |
40 013 955 |
41 881 |
||||
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
29. |
Likvid hitel törlesztés |
||||||
30. |
Rövid lejáratú hitel törlesztés |
||||||
31. |
Felhalmozási célú hitel törlesztés |
||||||
32. |
Értékpapír vásárlás |
||||||
33. |
Egyéb finanszírozás kiadásai |
||||||
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások |
3 925 326 |
3 925 326 |
0 |
||||
34. |
Általános tartalék |
2 953 684 |
2 953 684 |
0 |
|||
35. |
ÁH-on belüli megelőlegezések visszafizetése |
971 642 |
971 642 |
0 |
|||
Kiadások mindösszesen |
43 981 162 |
43 939 281 |
41 881 |
||||
Költségvetési létszámkeret |
6 |
6 |
2. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez4
adatok Ft-ban |
|||||||
Sor- |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Módosított előirányzatból |
||||
Kötelező feladatellátás |
Önként vállalt |
||||||
BEVÉTELEK |
|||||||
Működési és közhatalmi bevételek |
1 923 472 |
1 923 472 |
0 |
||||
1. |
Intézményi működési bevételek |
238 472 |
238 472 |
0 |
|||
2. |
Közhatalmi bevételek |
1 685 000 |
1 685 000 |
0 |
|||
3. |
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
0 |
|||||
3.1. |
Illetékek |
0 |
|||||
3.2. |
Helyi adók |
1 680 000 |
1 680 000 |
0 |
|||
Magánszemélyek kommunális adója |
130 000 |
130 000 |
0 |
||||
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
50 000 |
50 000 |
0 |
||||
Talajterhelési díj |
0 |
0 |
0 |
||||
Iparűzési adó |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
||||
3.3. |
Átengedett központi adók |
0 |
0 |
0 |
|||
Gépjárműadó |
0 |
0 |
0 |
||||
Önkormányzatok SZJA bevétele |
0 |
0 |
0 |
||||
3.4. |
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek |
5 000 |
5 000 |
0 |
|||
Kapott támogatások |
34 048 357 |
34 048 357 |
0 |
||||
4. |
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
34 048 357 |
34 048 357 |
0 |
|||
4.1. |
Települési önkormányzatok támogatása |
16 890 672 |
16 890 672 |
0 |
|||
4.2. |
Települési önkormányzatok szoc. és gyermekj.támogatása3592 |
8 639 632 |
8 639 632 |
0 |
|||
4.3. |
Települési önkormányzatok kulturális fela. támogatása |
2 947 827 |
2 947 827 |
0 |
|||
4.4. |
Működési célú tám.és kieg. Támogatások |
0 |
0 |
0 |
|||
4.5 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
0 |
0 |
|||
4.6 |
Egyéb műk. célú tám. bevételei ÁH-on belülről |
5 570 226 |
5 570 226 |
0 |
|||
Véglegesen átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
||||
5. |
Támogatásértékű működési bevétel |
0 |
0 |
0 |
|||
- ebből OEP-től átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
||||
6. |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
|||
7. |
Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről |
0 |
0 |
0 |
|||
Működési bevételek összesen |
35 971 829 |
35 971 829 |
0 |
||||
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
||||
8. |
Likvid hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|||
9. |
Rövid lejáratú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|||
10. |
Értékpapír értékesítés bevétele |
0 |
0 |
0 |
|||
11. |
Egyéb finanszírozás bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||
Pénzforgalom nélküli bevételek |
6 327 333 |
6 327 333 |
0 |
||||
12. |
Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele |
6 327 333 |
6 327 333 |
0 |
|||
13. |
ÁH-on belüli megelőlegezések |
0 |
0 |
0 |
|||
Működési bevételek mindösszesen |
42 299 162 |
42 299 162 |
0 |
||||
Működési hiány (Kiadások-Bevételek) |
|||||||
KIADÁSOK |
|||||||
Működési kiadások |
39 948 484 |
39 906 603 |
41 881 |
||||
13. |
Személyi jellegű kiadások |
23 600 429 |
23 600 429 |
0 |
|||
14. |
Munkaadót terhelő járulékok és |
2 991 215 |
2 991 215 |
0 |
|||
szociális hozzájárulási adó |
|||||||
15. |
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások |
11 656 779 |
11 614 898 |
41 881 |
|||
16. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
650 000 |
650 000 |
0 |
|||
17. |
Egyéb működési célú kiadások, ebből |
1 050 061 |
1 050 061 |
0 |
|||
Támogatásértékű működési kiadások |
950 061 |
950 061 |
0 |
||||
Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre |
100 000 |
100 000 |
0 |
||||
Előző évi befizetési köt., visszafizetési köt. |
0 |
0 |
0 |
||||
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
18. |
Likvid hitel törlesztés |
||||||
19. |
Rövid lejáratú hitel törlesztés |
||||||
20. |
Értékpapír vásárlás |
||||||
21 |
Egyéb finanszírozás kiadásai |
||||||
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások |
3 925 326 |
3 925 326 |
0 |
||||
22. |
Általános tartalék |
2 953 684 |
2 953 684 |
0 |
|||
23. |
ÁH-on belüli megelőlegezések visszafizetése |
971 642 |
971 642 |
0 |
|||
Működési kiadások mindösszesen |
43 873 810 |
43 831 929 |
41 881 |
||||
3. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez5
adatok Ft-ban |
|||||||
Sor-sz. |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Kötelező feladat ellátás |
Önként vállalt |
|||
BEVÉTELEK |
0 |
||||||
1. |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítés |
0 |
0 |
0 |
|||
Ingatlan értékesítése-rész |
0 |
0 |
0 |
||||
2. |
Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||
Osztalék-és hozambevétel |
|||||||
Tartós részesedések értékesítése |
|||||||
Felhalmozási célú kamatbevétel |
|||||||
Felhalmozási célú árfolyamnyereség |
|||||||
3. |
Önkorm. sajátos felhalmozási és tőke bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||
Önkormányzati lakások,lakótelkek értékesítése |
|||||||
Privatizációból származó bevétel |
|||||||
Vállalatértékesítésből származó bevétel |
|||||||
Vadászati jog érétkesítéséből származó bevétel |
|||||||
Egyéb felhalmozási bevétel |
|||||||
Önk. vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból sz.bev. |
|||||||
4. |
Támogatásértékű felhalmozási bevételek |
1 682 000 |
1 682 000 |
0 |
|||
5. |
Felhalmozási c. pénzeszköz átvét ÁHT-n kívülről |
0 |
0 |
0 |
|||
6. |
Címzett-,cél-és vis major feladatok támogatása |
0 |
0 |
0 |
|||
7. |
Felhalmozási célú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|||
8. |
Előző évi felhalmozási célú maradvány igénybev |
0 |
0 |
0 |
|||
Felhalmozási bevételek összesen |
1 682 000 |
1 682 000 |
0 |
||||
KIADÁSOK |
|||||||
9. |
Intézményi beruházások |
107 352 |
107 352 |
0 |
|||
Eszköz beszerzés |
107 352 |
107 352 |
0 |
||||
Település rendezési terv elkészítése |
|||||||
10. |
Felújítási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||
11. |
Kormányzati beruházások |
||||||
12. |
Lakástámogatás, lakásépítés |
||||||
13. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||
Támogatásértékű felhalmozási kiadások Hulladégg.t. |
|||||||
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH-on kívülre |
|||||||
Felhalmozási kiadások összesen |
107 352 |
107 352 |
0 |
4. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
adatok ezer Ft-ban |
|||||
Sor-sz. |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|||
1. |
Felújítási kiadások |
0 |
|||
0 |
|||||
2. |
Beruházások |
50 800 |
|||
Tárgyi eszköz vásárlás |
50 800 |
||||
3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
|||
Hulladékgazdálkodási társuláshoz hozzájárulás |
0 |
||||
Kiadások mindösszesen |
50 800 |
5. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Megnevezés |
Önkormányzati |
|
Közalkalmazottak |
3 |
||
Szakmai állomány |
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
1 |
|
Fizikai állomány |
0 |
||
Szakmai állomány |
részmunkaidőben foglalkoztatott |
1 |
|
Fizikai állomány |
1 |
||
Köztisztviselők |
0 |
||
Szakmai állomány |
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
0 |
|
Fizikai állomány |
0 |
||
Szakmai állomány |
részmunkaidőben foglalkoztatott |
0 |
|
Fizikai állomány |
0 |
||
Munka Tvk. alapján foglalkoztatottak |
0 |
||
Szakmai állomány |
teljes munkaidőben foglalkoztatott |
0 |
|
Fizikai állomány |
0 |
||
Szakmai állomány |
részmunkaidőben foglalkoztatott |
0 |
|
Fizikai állomány |
0 |
||
Teljes munkaidőben foglalkoztatott polgármester |
1 |
||
Közfoglalkoztatás |
2 |
||
Költségvetési engedélyezett létszámkeret |
6 |
6. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
adatok Ft-ban |
||
1. |
Magánszemélyek kommunális adója |
128 300 |
2. |
Szociális étkeztetés |
- |
Összesen |
128 300 |
7. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, |
|||||
az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az |
|||||
Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. |
|||||
Adatok Ft-ban |
|||||
Sorsz. |
Megnevezés |
2025. évi |
|||
előirányzatok |
|||||
1. |
Illetékek |
- |
|||
2. |
Helyi adók |
1 680 000 |
|||
3. |
Gépjárműadó |
- |
|||
4. |
Kamatbevételek |
5 000 |
|||
5. |
Bírság |
- |
|||
6. |
Osztalék bevételek |
- |
|||
7. |
Vagyon bérbeadás, haszonbérlet, üzemeltetés, koncesszió bevételei |
- |
|||
8. |
Egyéb sajátos bevételek |
- |
|||
I. |
Saját bevételek összesen: |
1 685 000 |
|||
9. |
…………... felvett hitel tőketörlesztései |
- |
|||
II. |
Adósságot keletkeztető ügyletek kiadásai összesen: |
- |
8. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
Sorsz. |
ÉVEK |
Zalamenti és Őrségi Szoc. Intézmény |
Nyugat-Dunán- |
Nyugat-Dunántúli Regionális Hulla- |
Összesen |
---|---|---|---|---|---|
1. |
2025. év |
20 260 |
- |
20 260 |
|
2. |
2026. év |
20 260 |
- |
20 260 |
|
3. |
2027. év |
20 260 |
- |
20 260 |
|
4. |
2028. év |
20 260 |
- |
20 260 |
|
5. |
2029. év |
20 260 |
- |
20 260 |
|
ÖSSZESEN: |
101 300 |
- |
- |
101 300 |
9. melléklet az 1/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
adatok Ft-ban |
|||
Ssz. |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
ESZKÖZÖK |
|||
I/1. |
Vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
I/2. |
Szellemi termékek |
0 |
0 |
A/I. |
Immateriális javak |
0 |
0 |
II.1. |
Ingatlanok és vagyoni értékű jogok |
277 331 762 |
290 240 870 |
II.2. |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
2 510 644 |
1 610 006 |
II.4. |
Beruházások, felújítások |
2 474 025 |
0 |
A/II. |
Tárgyi eszközök |
282 316 431 |
291 850 876 |
III.1. |
Tartós részesedések |
15 580 |
43 580 |
A/III. |
Befektetett pénzügyi eszközök |
15 580 |
43 580 |
IV/1. |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
0 |
0 |
A/IV. |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
0 |
0 |
A) |
Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök |
282 332 011 |
291 894 456 |
B/I. |
Készletek |
0 |
184 000 |
II/1 |
Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
II/2. |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
B/II. |
Értékpapírok |
0 |
0 |
B) |
Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök |
0 |
184 000 |
C/I. |
Hosszú lejáratú betétek |
0 |
0 |
C/II. |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
67 040 |
137 140 |
C/III. |
Forintszámlák |
11 003 493 |
8 270 387 |
C/IV. |
Devizaszámlák |
0 |
0 |
C/V. |
Idegen pénzeszközök |
0 |
0 |
C) |
Pénzeszközök |
11 070 533 |
8 407 527 |
I/3. |
Költségvetési évben esedékes követelés közhatalmi bevételre |
1 018 410 |
70 902 |
I/4. |
Költségvetési évben esedékes követelés működési bevételre |
625 280 |
547 180 |
D/I. |
Költségvetési évben esedékes követelések |
1 643 690 |
618 082 |
II/3 |
Kötlségvetési évet követően esedékes követelés közhatalmi bevételre |
1 476 576 |
1 097 157 |
II/4 |
Költségvetési évet követően esedékes követelés működési bevételre |
0 |
0 |
D/II. |
Költségvetési évet követően esedékes követelések |
1 476 576 |
1 097 157 |
III/1 |
Adott előlegek |
0 |
0 |
III/7 |
Foyósított, megelőlegezett társ.bizt. és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
0 |
D/III. |
Követelés jellegű sajátos elszámolások |
0 |
0 |
D) |
Követelések |
3 120 266 |
1 715 239 |
E) |
Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások |
2 433 033 |
34 020 |
F/1. |
Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
F/2. |
Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
F/3. |
Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
F) |
Aktív időbeli elhatárolások |
0 |
0 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
298 955 843 |
302 235 242 |
|
FORRÁSOK |
|||
G/I. |
Nemzeti vagyon induláskori értéke |
511 204 262 |
511 232 262 |
G/II. |
Nemzeti vagyon változásai |
-10 559 964 |
41 725 502 |
G/III. |
Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
3 047 359 |
3 047 359 |
G/IV. |
Felhalmozott eredmény |
-205 469 734 |
-241 958 739 |
G/V. |
Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
0 |
0 |
G/VI. |
Mérleg szerinti eredmény |
-1 994 091 |
-16 660 606 |
G) |
Saját tőke |
296 227 832 |
297 385 778 |
I/3. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
I/4. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaire |
0 |
0 |
I/6. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
89 653 |
H/I. |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
0 |
89 653 |
II/3. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
167 954 |
229 999 |
II/9. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra |
851 069 |
971 642 |
H/II. |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
1 019 023 |
1 201 641 |
III/1. |
Kapott előlegek |
1 708 988 |
2 080 094 |
III/3. |
Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
0 |
0 |
H/III. |
Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
1 708 988 |
2 080 094 |
H) |
Kötelezettségek |
2 728 011 |
3 371 388 |
I) |
Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások |
0 |
0 |
J/1. |
Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
0 |
1 478 076 |
J/2. |
Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
J/3. |
Halasztott eredményszemléletű bevételek |
0 |
0 |
J) |
Passzív időbeli elhatárolások |
0 |
1 478 076 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
298 955 843 |
302 235 242 |
A 3. § (1) bekezdése a Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 19.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § (2) bekezdése a Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 19.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 19.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 19.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Velemér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 19.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.