Ispánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 11/2017 (IX.29.) Önkormányzati Rendelete

az épített és természeti értékek helyi védelméről

Hatályos: 2017. 09. 30

Ispánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 62. § (6) bekezdés 1. pontjában, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII törvény 24. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 6/A. § (1) bekezdés aa) alpontjában és az 57. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az alábbiakat rendeli el:


I. Fejezet

 Általános rendelkezések

1. A helyi védelem célja


1. §

A helyi védelem célja Ispánk község közigazgatási területén található minden olyan hagyományt képviselő, értékes, jellegzetes épített értékek (épületek, épületegyüttesek, szobrok stb.) településszerkezet, valamint helyi jelentőségű táji, természeti értékek megőrzése, melyek külön jogszabályok által nem védettek.


2. A rendelet hatálya


2. §

A rendelet hatálya Ispánk község közigazgatási területén lévő, e rendelet alapján védetté nyilvánított értékekre terjed ki.

A helyi védelem hatálya alá tartozó védett értékeket jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.


3. A helyi védelem fajtái


3. §

(1) Helyi területi védelem:


a) A község hagyományt képviselő, kialakult településszerkezetének megőrzésre szánt része: utcahálózat, utcák és terek kialakult határvonalai, telekstruktúra védelme.

b) Településkarakter (beépítési módok, anyag, homlokzati díszek, tetőformák) védelme.

c) Helyi értéket képviselő természeti területek (értékes növényzet, vízfolyások, legelők stb.) védelme. A helyi területi védelemmel érintett területek lehatárolását a településrendezési eszközök részét képező településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat mellékletét képező szabályozási terv tartalmazza.


(2) Helyi egyedi védelem:


 a) Helyi értéket képviselő épületek, műtárgyak, épületegyüttesek egészére vagy egyes részletére, valamint azokhoz tartozó földrészletekre is kiterjedhet.

b) Szobrok, emlékoszlopok, táblák és környezetüket képező földrészletek (parkok) védelme. c) Táji értéket képviselő, közterületen lévő növényzet (fa, facsoport, fasor) egyedi természeti védelme.


II. Fejezet

Védetté nyilvánítás és megszüntetés


4. Épített értékek helyi védelme és megszüntetése


4. §


(1) Az építmények védetté nyilvánítására, számbavételére /nyilvántartásba vételére/ illetve annak megszüntetésére bármely civil szervezet, állampolgár, írásban javaslatot tehet az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatalban, de hivatalból is javaslat tehető. A javaslatnak tartalmaznia kell a vonatkozó adatokat (helység, utca, házszám, helyrajzi szám, tulajdonos, kezelő, használó megnevezését) valamint rövid indoklást is.


(2) A helyi védetté nyilvánítás szakmai előkészítése a hivatali építész, vagy az építész feladatokkal megbízott feladata.


(3) A védetté nyilvánítás és a számbavétel előkészítését (szakterületek szakvéleményeinek, kutatásoknak, dokumentációknak stb. összegyűjtése) az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal folytatja le és javaslatot tesz a védetté nyilvánítási eljárás lefolytatására, melyről a Képviselő- testület határozattal dönt. A határozatról az illetékes kormányhivatal illetékes irodáit tájékoztatni, valamint az érdekelteket (tulajdonos, használó) 20 napon belül írásban értesíteni kell azzal, hogy az abban foglaltakkal kapcsolatban a kiértesítés kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül észrevételt tehetnek.


(4) A védetté nyilvánítási eljárás lefolytatására előkészített javaslatnak tartalmaznia kell:


 a) a védetté nyilvánított, védelemre kijelölt vagy arra méltó érték megnevezését (helység, utca, házszám, helyrajzi szám, tulajdonos, kezelő, használó - továbbiakban: tulajdonos) valamint a védelem indoklását, (szükség esetén szakértő bevonásával),

b) az értékre vonatkozó térkép, fotó és egyéb, a megértéshez szükséges dokumentációkat,

c) az építésznek, a szabályozási (településrendezési) tervek előírásai és az esetlegesen felmerülő, speciális szakterületek figyelembevételével alkotott véleményét.


(5) A helyi értékek védetté nyilvánítása, megszüntetése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A védetté nyilvánításról a Képviselő-testület dönt. A védetté nyilvánításról a védetté nyilvánítási eljárásról történt határozatban megjelölt észrevételezési határidő lejártát követően kerülhet sor. A rendelet meghozatalánál a Képviselő-testület az érdekeltek észrevételeinek ismeretében dönt:


 - a védetté nyilvánítási eljárás megszüntetéséről - a védetté nyilvánítási eljárás legfeljebb 90 naptári napi meghosszabbításáról vagy

 - a védelem alá helyezésről.


Az érdekeltek észrevételei mérlegelés tárgyát képezik, de a rendeletalkotásnál nem kötelező erejűek. A védetté nyilvánításnak tartalmaznia kell, hogy a védettség az objektum, mely részére terjed ki (épület egésze, vagy épület része, belső tér, épülethez tartozó telek, kerítés stb.)




 (6) A döntésről tájékoztatni kell:


a) a tulajdonost,

b) az illetékes kormányhivatal illetékes irodáit,

c) más jogszabály alapján is védendő érték esetében a hatáskörrel bíró, területileg illetékes hatóságot (pl. természetvédelmi, múzeumok igazgatósága stb.),

d) a védetté nyilvánítás kezdeményezőjét.


(7) A védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell annak okait. A védelem megszüntetéséhez a 4. § (1)-(6) bekezdésben foglalt eljárást kell lefolytatni.


5. Természeti értékek helyi védelme és megszüntetése


 5 §

(1) A védetté nyilvánításra javaslatot tehet bármely civil szervezet, állampolgár, de az eljárás hivatalból is lefolytatható.


(2) A védetté nyilvánításról (vagy indokolt esetben a védelem megszüntetéséről) a Képviselő-testület dönt.


(3) A rendeletileg védett érték védelmének megszüntetésére csak az érték biológiai károsodása esetén kerülhet sor.


(4) A természeti terület helyi védelme a településrendezési eszközök (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat mellékletét képező szabályozási terv) módosításával szüntethető meg.


III. Fejezet

 A védett és védelemben nem részesített értékek nyilvántartása


6. Épített értékek nyilvántartása


6. §

A helyi egyedi védelem alatt álló értékekről érték-katasztert kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell:

a) Egyedi védettség esetén a védetté nyilvánításról szóló rendeletszámon kívül a nyilvántartásnak tartalmaznia kell:

aa) a védett érték pontos megnevezését és helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),

ab) a védelem szakszerű, rövid indoklását,

ac) a védett érték rendeltetését és használatának módját,

ad) a tulajdonos, ill. használó nevét,

ae) a védett érték fotóját.


b) Területi védelem esetén az (1) bekezdés a) pontban felsoroltakon kívül a nyilvántartásnak tartalmazni kell a terület méretétől függően az áttekintéshez szükséges léptékű, a szabályozási tervvel azonosítható, a védett terület határát egyértelműen rögzítő helyszínrajzot, digitális és (vagy) nyomtatott térképi nyilvántartást. A nyilvántartás céljára készült helyszínrajzot olyan méretarányban kell elkészíteni, hogy a helyi védelemmel kapcsolatos megállapítások az egyes telkekre, az érintett építési területekre és közterületekre egyértelműen értelmezhetőek legyenek.



7. Természeti értékek nyilvántartása


7. §


a) A helyi természeti értékek esetében a védetté nyilvánításról szóló rendelet számán kívül a nyilvántartásnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:


aa) A védelem szakszerű, rövid indokolását, az érintett szakterület szakvéleményét.

ab) Helyszínrajzot, helyrajzi számot.

ac) A helyi védelem kategóriáját.

ad) A védett területről ill. a védelem tárgyát képező egyedi értékről fotóanyagot.


b) Területi védelem esetén a szabályozási tervvel azonosítható, a védett terület határát egyértelműen rögzítő helyszínrajzot digitális és/vagy nyomtatott térképi nyilvántartást. A nyilvántartás céljára készült helyszínrajzot olyan méretarányban kell elkészíteni, hogy a helyi védelemmel kapcsolatos megállapítások az érintett természeti területekre egyértelműen értelmezhetők legyenek.


8. A védett értékek ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzése


8. §


(1) A helyileg védett épített és természeti értékké nyilvánítás, illetőleg a megszüntetés tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.


(2) Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés végett az illetékes földhivatalt az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal keresi meg. A bejegyzés elmaradása a védelem tényét nem érinti.


(3) A nyilvántartásba vett, de helyileg nem védett épített értékeket az ingatlan nyilvántartásba nem kell bejegyezni.


9. Védelemben nem részesített értékek nyilvántartása


9. §


Amennyiben a védelemre javasolt épített érték nem kerül a rendeletileg helyi védettség alá, de értékes, nyilvántartásba vehető. A nyilvántartás az Őriszentpéter Közös Önkormányzati Hivatal feladata. A nyilvántartás ténye a tulajdonosra kötelezettséget nem ró, azonban a hivatal a nyilvántartásba vételről értesíti a tulajdonost. A nyilvántartásba vett értékek indokolt esetben bármikor rendeletileg védetté nyilváníthatók, ill. a nyilvántartásba vétel indokolt esetben megszüntethető. Ha a nyilvántartott érték védelem alá helyezése indokolt a 4. § (1) - (6) bekezdésben foglalt eljárást le kell folytatni. A nyilvántartásnak az 6. § (1) bekezdésében megfogalmazottakat kell értelemszerűen tartalmazni, de tájékoztatni csak a tulajdonost (használót) kell.






IV. Fejezet

Védett értékek megjelölése, használata


10. A védett épített és természeti területek, helyi értékek megjelölése


10. §


A védelem megjelöléséről az objektum jellege alapján a polgármesteri hivatal gondoskodik. A nyilvántartásba vett, de helyileg nem védett értékeket nem kell megjelölni


11. A védett értékek használata, fenntartása


11. §


(1) A tulajdonos (használó) a helyileg védett építmény vagy épület törvényben (az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, 1997. évi LXXVIII. törvény 54. § (2) bekezdésben) meghatározott rendszeres karbantartásáról, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni, a védett érték állapotát a hatályos építési törvényben foglaltak szerint meghatározott módon és időszakonként felülvizsgálni és a szükséges munkálatokat elvégezni köteles.


(2) A használat a védett értékeket nem veszélyeztetheti.


(3) A védett építmény vagy épület, valamint a hozzá tartozó terület fenntartásának költségei a tulajdonost terhelik. (4) A védett természeti értékek megóvásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.


12. Önkormányzati támogatás mértéke és módja


12. §

 (1) A védett értékek megóvása érdekében a tulajdonos kérelmére – támogatás nyújtható.

(2) A tulajdonos (használó) kérelmére, visszatérítendő (kamatmentes kölcsön) vagy vissza nem térítendő támogatás nyújtható. A támogatás a fenntartás és állagmegóvás tulajdonosi kötelezettségét meghaladó költségeire adható (értékkülönbözet), illetve kivételesen az állagmegóvás miatt szükséges gyors beavatkozás (pl. állékonyság) esetében, ha a védett érték megtartása településképi, településtörténeti szempontból mindenképpen szükséges. A kérelemhez olyan költségvetést kell becsatolni, amelyből az értékkülönbözet, illetve a gyors beavatkozás költsége egyértelműen megállapítható.

 (3) A kérelem, döntésre történő előkészítéséről – az építész közreműködésével – az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal gondoskodik.

(4) A kérelmeket a Képviselő-testület bírálja el.

(5) A döntésnek tartalmaznia kell a támogatásban részesítettek megnevezését, a támogatás mértékét, a védett épített érték és az azon végzett munkák megjelölését, a munkák igazolt költségét, visszatérítendő támogatás esetén a visszatérítés időtartamát.

(6) A konkrét támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött megállapodásban kell rögzíteni.

(7) A támogatás folyósításának feltétele a megállapodásban foglaltak igazolt teljesítése.

(8) Védett természeti értékek megóvására támogatás nem nyújtható.

V. Fejezet

Záró rendelkezések


13. Vegyes és hatályba léptető rendelkezések


13. §

(1) A helyi építészeti értékek vizsgálatáról készült dokumentációk egy-egy példányát az önkormányzat megőrzi.

(2) E rendelet alkalmazása során figyelembe kell venni a hatályos Helyi Építési Szabályzatot (HÉSZ), valamint annak mellékletét képező szabályozási terveket.

(3) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


Ispánk. 2017. szeptember 28.





Tamaskó Gábor Tamás                                                                                 Tóth Jenő

polgármester                                                                                                 jegyző



A rendelet kihirdetése megtörtént:



Ispánk, 2017. szeptember 29.-án


























                        1. számú melléklet a 11/2017.(IX.29.) önkormányzati rendelethez



Helyi védelem alatt álló épületek


143 hrsz

133 hrsz

38/2 hrsz

157 hrsz

40 hrsz

148 hrsz

185 hrsz

190 hrsz

192 hrsz

80 hrsz

192 hrsz

42 hrsz

72 hrsz

154 hrsz

76 hrsz

116/2 hrsz




Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága által felmért egyedi tájértékek


Hrsz.

Megnevezés

Típ.

Hrsz.

Megnevezés

Típ.

2

kút kútházzal

1.1.7.

152

öreg szoliter fák, 6 db hárs

2.1.1.

18

öreg szoliter kislevelű hárs

2.1.1.

111/1

lápos, sásos rét

2.2.1.4.2.

18

öreg szoliter vadkörte

2.1.1.

143

kút kútházzal

1.1.7.

80

kerekes kút fa kútházzal

1.1.7.

152

kopjafa

1.1.4.2.

72

kút kútházzal

1.1.7.

186

kút fa kútházzal

1.1.7.

40

kút kútházzal

1.1.7.

190

kút kútházzal

1.1.7.

42

lábas pajta és istálló

1.3.1.4.

190

lábas pajta és istálló

1.3.1.4.

42

magtár

1.3.1.3.

190

kamra

1.1.1.

148

élősövény

2.1.2.

190

tóka

2.2.1.6.

151

öreg szoliter fa

1.1.1.6.

100/1

öreg szoliter fa

2.1.1.

89/15

erdei tó

2.2.1.6.

070/1

patakmenti égerliget

2.2.1.4.1.

17/7

öreg fa

2.1.1.

061/1

patakmenti égerliget

2.2.1.4.1.

151

öreg szoliter fa

2.1.1.

040/21

sásos tó

2.2.1.6.