Nagyrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete

a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 29

Nagyrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete

a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról

Nagyrákos Község Polgármestere a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület tagjai véleményének kikérésével következő rendeletet alkotja. Nagyrákos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadását az alábbiak szerint állapítja meg:

1. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg:
eredeti bevételi előirányzat 53 664 736,- Ft
módosított bevételi előirányzat 71 557 756,- Ft
bevétel teljesítési adata 71 605 951,- Ft

(2) A bevételi összegeket forrásonként az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) BEVÉTELEK
-működési célú bevételek: 42 600 221,- Ft
ebből:
Intézményi működési bevételek 2 074 468,- Ft
Közhatalmi bevételek 14 408 277,- Ft
helyi adóbevételek 14 392 357,- Ft
adópótlék, bírság 15 920,- Ft
gépjárműadó bevételek 0,- Ft
Működési célú pénzeszköz átvétele 7 184 751,- Ft
Költségvetési támogatás: 18 932 725,- Ft
települési önkormányzatok
támogatása 17 869 425,- Ft
önk. kiegészítő támog. 1 063 300,- Ft
- felhalmozási célú bevételek: 6 681 182,- Ft
ebből:
Saját bevételek
te. értékesítés bevétel 69 225,- Ft
felhalmozási pe. átvétel 6 611 957,- Ft
- finanszírozási műveletek bevételei: 22 324 548,- Ft
ebből:
előző évi pénzmaradvány 21 579 473,- Ft
egyéb finanszírozási bevételek,
megelőlegezések 745 075,- Ft
Bevételek mindösszesen: 71 605 951,- Ft

2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi kiadási főösszegét az alábbiak szerint állapítja meg:

eredeti kiadási előirányzat

53 664 736,- Ft

módosított kiadási előirányzat

71 557 756,- Ft

kiadás teljesítési adata

58 263 501,- Ft

(2) A főösszegeket kiadás-nemenként, illetve önként vállalt feladatonként az 1. számú melléklet; a költségvetésben alkotott tagolások szerint pedig a 4. számú melléklet tartalmazza.

(3) KIADÁSOK
- működési célú kiadások: 34 388 890,- Ft
ebből:
személyi juttatások 11 977 720,- Ft
munkaadói járulékok 1 566 268,- Ft
dologi kiadások 15 406 671,- Ft
szociális juttatások, támogatások 884 000,- Ft
átadott pénzeszközök, támogatások 4 554 231,- Ft
- felhalmozási célú kiadások: 23 183 815,- Ft
ebből:
beruházási kiadások 23 155 835,- Ft
felújítási kiadások 0,- Ft
egyéb felhalmozási kiadások 27 980,- Ft
- finanszírozási műveletek kiadásai: 690 796,- Ft
ebből:
egyéb finanszírozási kiadások,
megelőlegezések visszatérítése 690 796,- Ft
Kiadások mindösszesen: 58 263 501,- Ft

(4) Az Önkormányzat 2020. évi működési bevételeit és kiadásait a 2. számú mellékletek tartalmazza.

(5) Az Önkormányzat 2020. évi felhalmozási bevételeit és kiadásait a 3. számú melléklet tartalmazza.

3. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi maradványát a 6. számú mellékletnek megfelelően 13 342 450,- Ft-ban állapítja meg, melyből 2 111 561,- Ft feladattal terhelt maradvány.

(2) Az Önkormányzat pénzállománya 7 805 065,- Ft-tal csökkent az előző évihez képest, a 2020. december 31-ei összege 14 688 270,- Ft.

(3) A Képviselő- testület 2020. évre vonatkozóan nem hajtott végre olyan fejlesztési célt, melynek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011.évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése alapján adósságot keletkező ügylet megkötése vált volna szükségessé. A törvényhez kapcsolódóan a saját bevételek kimutatását az 5. számú melléklet tartalmazza.

4. § Az Önkormányzat 2020. december 31-i állapot szerinti vagyonát a Képviselő-testület a 7.számú mellékletben részletezett adatok alapján 349 916 119,- Ft-ban állapítja meg.

5. § Az Önkormányzat 2020. évi összevont mérleg szerinti eredményét -2 087 560,- Ft-ban állapítja meg, melynek kimutatását 8. számú melléklet tartalmazza.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A kihirdetésről a jegyző gondoskodik.
Nagyrákos, 2021. május 28.
Németh Istvánné Tóth Jenő
polgármester jegyző
Záradék:
A rendelet a mai napon kihirdetésre került.
Nagyrákos, 2021. május 28.
Tóth Jenő
jegyző

1. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának bevételi és kiadási előirányzatai és évi teljesítési adatai 2020. évben

adatok Ft-ban

Sor-sz.

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés adatai

Teljesítés %-a

2020. évi teljesítés adataiból önként vállalt feladatok

BEVÉTELEK

Működési és közhatalmi bevételek

8 478 150

16 403 775

16 482 745

100

1 268 903

1.

Intézményi működési bevételek

1 426 150

1 995 055

2 074 468

104

0

1.1.

Áru- és készletértékesítés bevétele

0

0

0

-

0

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

576 000

824 000

824 000

100

0

1.3.

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

850 000

1 043 810

1 043 810

100

0

1.4.

Biztosítási kártérítés bevétele

0

38 260

38 260

100

0

1.5.

Kamatbevételek

100

101

19

19

0

1.6.

Egyéb működési bevétel

50

88 884

168 379

189

0

2.

Közhatalmi bevételek

7 052 000

14 408 720

14 408 277

100

1 268 903

2.1.

Vagyoni típusú adók

450 000

427 000

427 000

100

0

Magánszemélyek kommunális adója

450 000

427 000

427 000

100

0

2.2.

Értékesítési és forgalmi adók

5 000 000

13 864 000

13 863 557

100

1 268 903

Iparűzési adó

5 000 000

13 864 000

13 863 557

100

1 268 903

2.3.

Gépjárműadók

1 100 000

0

0

-

0

2.4.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

500 000

101 800

101 800

100

0

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

500 000

101 800

101 800

100

0

Talajterhelési díj

0

0

0

-

0

2.5.

Egyéb közhatalmi bevételek, pótlékok és egyéb sajátos bevételek

2 000

15 920

15 920

100

0

Önkormányzatok működési támogatásai

17 269 888

18 932 725

18 932 725

100

0

3.

Önkormányzatok költségvetési támogatása

17 269 888

18 932 725

18 932 725

100

0

3.1.

Önkormányzatok működésének általános támogatása

9 458 288

9 270 248

9 270 248

100

0

3.2.

Települési önk.egyes köznevelési feladatainak támogatása

0

0

0

-

0

3.3.

Települési önk.szoc. és gyermekjóléti feladatainak támogatása

6 011 600

6 599 177

6 599 177

100

0

3.4.

Települési önk.kulturális feladatainak támogatása

1 800 000

2 000 000

2 000 000

100

0

3.5.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

0

1 063 300

1 063 300

100

0

3.6.

Elszámolásból származó bevételek

0

0

0

-

0

Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

100 000

100 000

69 225

69

0

4.

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése

100 000

100 000

69 225

69

0

5.

Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei

0

0

0

-

0

6.

Önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatás

0

0

0

-

0

Véglegesen átvett pénzeszközök

6 089 993

13 796 708

13 796 708

100

0

7.

Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről

6 089 993

7 139 751

7 139 751

100

0

8.

Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n kívülről

0

45 000

45 000

100

0

9.

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről

0

6 611 957

6 611 957

100

0

10.

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n kívülről

0

0

0

-

0

Bevételek összesen

31 938 031

49 233 208

49 281 403

100

1 268 903

Finanszírozási bevételek

0

745 075

745 075

100

0

11.

Likvid hitel felvétel

12.

Rövid lejáratú hitel felvétel

13.

Felhalmozási célú hitel felvétel

14.

Értékpapír értékesítés bevétele

15.

Egyéb finanszírozás bevételei, megelőlegezések

0

745 075

745 075

100

0

Pénzforgalom nélküli bevételek

21 726 705

21 579 473

21 579 473

100

0

16.

Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele

21 726 705

21 579 473

21 579 473

100

0

17.

Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele

Bevételek mindösszesen

53 664 736

71 557 756

71 605 951

100

1 268 903

adatok Ft-ban

Sor-sz.

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés adatai

Teljesítés %-a

2020. évi teljesítés adataiból önként vállalt feladatok

KIADÁSOK

Működési kiadások

34 600 397

34 760 620

34 388 890

99

1 268 903

18.

Személyi jellegű kiadások

11 522 129

12 061 154

11 977 720

99

0

19.

Munkaadót terhelő járulékok és

1 762 820

1 569 817

1 566 268

100

0

szociális hozzájárulási adó

20.

Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások

16 212 431

15 640 418

15 406 671

99

0

21.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

920 000

920 000

884 000

96

0

22.

Egyéb működési célú kiadások, ebből

4 183 017

4 569 231

4 554 231

100

1 268 903

Támogatásértékű működési kiadások

3 152 017

3 527 231

3 527 231

100

238 903

Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre

1 031 000

1 030 000

1 015 000

99

1 030 000

Előző- és tárgyévi évi befizetési kötelezettség

0

12 000

12 000

100

0

Felhalmozási kiadások összesen

11 092 865

28 534 633

23 183 815

81

0

23.

Intézményi beruházások

10 812 865

28 506 653

23 155 835

81

0

24.

Felújítási kiadások

0

0

0

-

0

25.

Kormányzati beruházások

0

0

0

-

0

26.

Lakástámogatás, lakásépítés

0

0

0

-

0

27.

Egyéb felhalmozási kiadások

280 000

27 980

27 980

100

0

Támogatásértékű felhalmozási kiadások

0

27 980

27 980

100

0

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-nkívülre

280 000

0

0

-

0

Kiadások összesen

45 693 262

63 295 253

57 572 705

91

1 268 903

Finanszírozási kiadások

690 796

690 796

690 796

100

0

28.

Likvid hitel törlesztés

29.

Rövid lejáratú hitel törlesztés

30.

Felhalmozási célú hitel törlesztés

31.

Értékpapír vásárlás

32.

Egyéb finanszírozás kiadásai, megelőlegezés visszatérítése

690 796

690 796

690 796

100

Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások

7 280 678

7 571 707

0

0

0

33.

Általános tartalék

7 280 678

7 571 707

0

0

0

34.

Céltartalék

Kiadások mindösszesen

53 664 736

71 557 756

58 263 501

81

1 268 903

Létszámkeret

6

6

6

2. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának működési bevételi és kiadási előirányzatai és évi teljesítési adatai 2020. évben

adatok Ft-ban

Sor-sz.

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés adatai

Teljesítés %-a

BEVÉTELEK

Működési és közhatalmi bevételek

8 478 150

16 403 775

16 482 745

100

1.

Intézményi működési bevételek

1 426 150

1 995 055

2 074 468

104

1.1.

Áru- és készletértékesítés bevétele

0

0

0

-

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

576 000

824 000

824 000

100

1.3.

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

850 000

1 043 810

1 043 810

100

1.4.

Biztosítási kártérítés bevétele

0

38 260

38 260

100

1.5.

Kamatbevételek

100

101

19

19

1.6.

Egyéb működési bevétel

50

88 884

168 379

189

2.

Közhatalmi bevételek

7 052 000

14 408 720

14 408 277

100

2.1.

Vagyoni típusú adók

450 000

427 000

427 000

100

Magánszemélyek kommunális adója

450 000

427 000

427 000

100

2.2.

Értékesítési és forgalmi adók

5 000 000

13 864 000

13 863 557

100

Iparűzési adó

5 000 000

13 864 000

13 863 557

100

2.3.

Gépjárműadók

1 100 000

0

0

-

2.4.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

500 000

101 800

101 800

100

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

500 000

101 800

101 800

100

Talajterhelési díj

0

0

0

-

2.5.

Egyéb közhatalmi bevételek, pótlékok és egyéb sajátos bevételek

2 000

15 920

15 920

100

Önkormányzatok működési támogatásai

17 269 888

18 932 725

18 932 725

100

3.

Önkormányzatok költségvetési támogatása

17 269 888

18 932 725

18 932 725

100

3.1.

Önkormányzatok működésének általános támogatása

9 458 288

9 270 248

9 270 248

100

3.2.

Települési önk.egyes köznevelési feladatainak támogatása

0

0

0

-

3.3.

Települési önk.szoc. és gyermekjóléti feladatainak támogatása

6 011 600

6 599 177

6 599 177

100

3.4.

Települési önk.kulturális feladatainak támogatása

1 800 000

2 000 000

2 000 000

100

3.5.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

0

1 063 300

1 063 300

100

3.6.

Elszámolásból származó bevételek

0

0

0

-

Véglegesen átvett pénzeszközök

6 089 993

7 184 751

7 184 751

100

4.

Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről

6 089 993

7 139 751

7 139 751

100

5.

Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n kívülről

0

45 000

45 000

100

Működési bevételek összesen

31 838 031

42 521 251

42 600 221

100

Finanszírozási bevételek

0

745 075

745 075

100

6.

Likvid hitel felvétel

7.

Rövid lejáratú hitel felvétel

8.

Értékpapír értékesítés bevétele

9.

Egyéb finanszírozás bevételei, megelőlegezések

0

745 075

745 075

100

Pénzforgalom nélküli bevételek

21 726 705

21 579 473

21 579 473

100

10.

Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele

21 726 705

21 579 473

21 579 473

100

11.

Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele

Működési bevételek mindösszesen

53 564 736

64 845 799

64 924 769

100

adatok Ft-ban

Sor-sz.

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés adatai

Teljesítés %-a

KIADÁSOK

Működési kiadások

34 600 397

34 760 620

34 388 890

99

13.

Személyi jellegű kiadások

11 522 129

12 061 154

11 977 720

99

14.

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 762 820

1 569 817

1 566 268

100

15.

Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások

16 212 431

15 640 418

15 406 671

99

16.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

920 000

920 000

884 000

96

17.

Egyéb működési célú kiadások, ebből

4 183 017

4 569 231

4 554 231

100

Támogatásértékű működési kiadások

3 152 017

3 527 231

3 527 231

100

Működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre

1 031 000

1 030 000

1 015 000

99

Előző- és tárgyévi befizetési kötelezettség

0

12 000

12 000

100

Finanszírozási kiadások

690 796

690 796

690 796

100

18.

Likvid hitel törlesztés

19.

Rövid lejáratú hitel törlesztés

20.

Értékpapír vásárlás

21

Egyéb finanszírozás kiadásai, megelőlegezés visszatérítése

690 796

690 796

690 796

100

Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások

7 280 678

7 571 707

0

-

22.

Általános tartalék

7 280 678

7 571 707

0

-

23.

Céltartalék

Működési kiadások mindösszesen

42 571 871

43 023 123

35 079 686

82

3. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának felhalmozási bevételi és kiadási előirányzatai és évi teljesítési adatai 2020. évben

adatok Ft-ban

Sor-sz.

Megnevezés

2020. évi eredeti előirányzat

2020. évi módosított előirányzat

2020. évi teljesítés adatai

Teljesítés %-a

BEVÉTELEK

1.

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítés

100 000

100 000

69 225

69

2.

Pénzügyi befektetések bevételei

0

0

0

0

Osztalék-és hozambevétel

Tartós részesedések értékesítése

Felhalmozási célú kamatbevétel

Felhalmozási célú árfolyamnyereség

3.

Önkorm. sajátos felhalmozási és tőke bevételei

0

0

0

0

Önkormányzati lakások,lakótelkek értékesítése

Privatizációból származó bevétel

Vállalatértékesítésből származó bevétel

Vadászati jog érétkesítéséből származó bevétel

Vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel

Önk. vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból sz.bev.

4.

Támogatásértékű felhalmozási bevételek

0

0

0

-

5.

Felhalmozási c. pénzeszköz átvét ÁHT-n belülről

0

6 611 957

6 611 957

100

6.

Felhalmozási c. pénzeszköz átvét ÁHT-n kívülről

0

0

0

-

7.

Felhalmozási célú központi támogatás bevétele

0

0

0

-

8.

Előző évi felhalmozási célú maradvány igénybev

0

0

0

-

Felhalmozási bevételek összesen

100 000

6 711 957

6 681 182

100

KIADÁSOK

9.

Intézményi beruházások

10 812 865

28 506 653

23 155 835

81

Játszótéri beruházás - Községgazdálkodás

1 003 300

19 457 410

14 106 592

72

Temető kerítés építése - pályázati támogatás

4 793 065

5 222 659

5 222 659

100

Közvilágítási hálózat bővítése

4 000 500

427 990

427 990

100

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzése - Tájékoztató táblák

508 000

24 384

24 384

100

Kisértékű tárgyi eszközbeszerzés - Közművelődés

254 000

60 990

60 990

100

Beruházás - Közművelődés

0

3 052 300

3 052 300

100

Kisértékű tárgyi eszközbeszerzés - Községgazdálkodás

254 000

0

0

-

Tárgyieszköz beszerzés - Igazgatás

0

248 880

248 880

100

Kisértékű tárgyi eszközbeszerzés - Falugondnoki szolgálat

0

12 040

12 040

100

Szennyvíz beruházás

0

0

0

-

10.

Felújítási kiadások

0

0

0

-

Sportöltöző felújítása

0

0

0

-

Helyi utak felújítása

0

0

0

-

11.

Kormányzati beruházások

0

0

0

-

12.

Lakástámogatás, lakásépítés

0

0

0

-

13.

Egyéb felhalmozási kiadások

280 000

27 980

27 980

100

Támogatásértékű felhalmozási kiadások ÁHT-n belülre

0

27 980

27 980

100

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre

280 000

0

0

-

Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások

0

0

0

-

14.

Általános tartalék

0

0

0

-

15.

Céltartalék

0

0

0

-

Felhalmozási kiadások összesen

11 092 865

28 534 633

23 183 815

81

4. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának COFOG-onkénti kiadási előirányzata és éves teljesítési adatai 2020. költségvetési évben

adatok Ft-ban

Megnevezés

Személyi

Személyi

Személyi

Járulék

Járulék

Járulék

Dologi

Dologi

Dologi

Pe.át./Fh

Pe.át./Fh

Pe.át./Fh

Összesen

Összesen

Összesen

ered.

mód.

tény

%

ered.

mód.

tény

%

ered.

mód.

tény

%

ered.

mód.

tény

%

ered.

mód.

tény

%

Lsz

Önkormányzat igazgatási tev.

2 850 480

2 800 480

2 800 335

100

528 359

393 359

390 757

99

1 041 500

940 500

834 693

89

31 000

278 880

263 880

95

4 451 339

4 413 219

4 289 665

97

I.

Önkormányzat igazgatási tevékenysége

2 850 480

2 800 480

2 800 335

100

528 359

393 359

390 757

99

1 041 500

940 500

834 693

89

31 000

278 880

263 880

95

4 451 339

4 413 219

4 289 665

97

Köztemető fenntartási fa.

-

-

-

-

-

-

-

-

332 150

503 150

502 346

100

4 793 065

5 222 659

5 222 659

100

5 125 215

5 725 809

5 725 005

100

Fertőző betegségek megelőzése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

9 869

9 870

100

-

-

-

9 869

9 870

100

Közfoglalkoztatás 2019. évi

733 770

733 770

733 770

100

64 205

64 205

64 205

100

-

-

-

-

-

-

-

-

797 975

797 975

797 975

100

1

Közfoglalkoztatás 2020. évi

2 201 310

2 039 550

2 039 550

100

192 615

200 615

199 668

100

162 560

164 560

158 991

97

-

-

-

-

2 556 485

2 404 725

2 398 209

100

3

Állategészségügyi feladatok

-

-

-

-

-

-

-

-

152 400

152 400

152 400

100

-

-

-

-

152 400

152 400

152 400

100

Közutak, hidak, au., üzemeltetése fenntartása

-

-

-

-

-

-

-

-

1 993 900

852 900

851 958

100

-

24 384

24 384

100

1 993 900

877 284

876 342

100

Nem veszélyes hulladékok kezelése

-

-

-

-

-

-

-

-

254 000

50 800

50 800

100

280 000

-

-

-

534 000

50 800

50 800

100

Ár- és belvízv. összefüggő tev.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Szennyvíz kezelés

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Közvilágítási feladatok

-

-

-

-

-

-

-

-

1 447 800

1 532 800

1 532 209

100

4 000 500

427 990

427 990

100

5 448 300

1 960 790

1 960 199

100

Város- és községgazdálkodás

1 056 000

960 000

960 000

100

24 000

-

-

-

1 376 750

1 677 750

1 666 085

99

1 765 300

19 457 410

14 106 592

72

4 222 050

22 095 160

16 732 677

76

1

Sportcélok és feladatok

-

-

-

-

-

-

-

-

223 501

252 501

242 383

96

-

-

223 501

252 501

242 383

96

Könyvtári áll. gyarapítása

-

-

-

-

-

-

-

-

32 000

-

-

-

-

-

-

-

32 000

-

-

-

Könyvtári szolgáltatások

96 000

99 000

99 000

100

24 000

21 000

21 000

100

47 950

8 000

6 571

82

-

-

-

-

167 950

128 000

126 571

99

Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

231 500

351 800

351 800

100

40 513

40 565

40 565

100

2 808 497

4 561 176

4 561 176

100

-

60 990

60 990

100

3 080 510

5 014 531

5 014 531

100

Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése

400 000

719 639

719 639

100

153 400

84 075

84 075

100

2 058 229

655 229

643 617

98

254 000

3 052 300

3 052 300

100

2 865 629

4 511 243

4 499 631

100

Civil szervezetek támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1 000 000

1 000 000

1 000 000

100

1 000 000

1 000 000

1 000 000

100

Kerekítési kiadás

-

-

-

-

-

-

-

-

50

50

-

-

-

-

-

-

50

50

-

-

II.

Önkormányzat város- és községgazdálkodási feladatai

4 718 580

4 903 759

4 903 759

100

498 733

410 460

409 513

100

10 889 787

10 421 185

10 378 406

100

12 092 865

29 245 733

23 894 915

82

28 199 965

44 981 137

39 586 593

88

5

Nappali ált. iskolai oktatás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Óvodai nevelés

971 000

960 000

960 000

100

169 925

159 956

159 956

100

-

-

-

-

-

-

-

-

1 140 925

1 119 956

1 119 956

100

III.

Önkormányzat közokt. fa.

971 000

960 000

960 000

100

169 925

159 956

159 956

100

-

-

-

-

-

-

-

-

1 140 925

1 119 956

1 119 956

100

Általános orvosi finanszírozás

-

-

-

-

-

-

-

-

60 000

60 000

35 000

58

-

-

-

-

60 000

60 000

35 000

58

Paramedikális szolg.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Általános orvosi szolg.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

IV.

Önkormányzati egészségügyi feladatai

-

-

-

-

-

-

-

-

60 000

60 000

35 000

58

-

-

-

-

60 000

60 000

35 000

58

Falugondnoki szolgáltatás

2 982 069

3 396 915

3 313 626

98

565 803

606 042

606 042

100

2 697 144

1 801 144

1 741 500

97

-

12 040

12 040

100

6 245 016

5 816 141

5 673 208

98

1

Lakhatással összefüggő tám.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

627 380

627 380

100

-

-

-

-

-

627 380

627 380

100

Eseti pénzbeli ellátás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

920 000

920 000

884 000

96

920 000

920 000

884 000

96

Szociális étkeztetés

-

-

-

-

-

-

-

-

1 524 000

1 790 209

1 789 692

100

-

-

-

-

1 524 000

1 790 209

1 789 692

100

V.

Önkormányzati szociális feladatai

2 982 069

3 396 915

3 313 626

98

565 803

606 042

606 042

100

4 221 144

4 218 733

4 158 572

99

920 000

932 040

896 040

96

8 689 016

9 153 730

8 974 280

98

1

VI.

Egyéb finanszírozás kiadásai, megelőlegezés visszatérítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

690 796

690 796

690 796

100

VII.

Tartalékok

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

7 280 678

7 571 707

-

-

VIII.

Befizetési kötelezettség

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

12 000

12 000

100

IX.

Közös fenntartású fa.fin-hoz pe.átadás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

3 152 017

3 555 211

3 555 211

100

Kiadás mindösszesen

11 522 129

12 061 154

11 977 720

99

1 762 820

1 569 817

1 566 268

100

16 212 431

15 640 418

15 406 671

99

13 043 865

30 456 653

25 054 835

82

53 664 736

71 557 756

58 263 501

81

6

5. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzat saját bevételeinek kimutatása

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés,

valamint Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a.) pontja alapján

Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át.

adatok Ft-ban

adatok ezer Ft-ban

Sorsz.

Megnevezés

2020. évi

teljesítés

1.

Illetékek

-

2.

Helyi adók

14 392 357

3.

Gépjárműadó

-

4.

Kamatbevételek

19

5.

Bírság

-

6.

Osztalék bevétrelek

-

7.

Vagyon bérbeadás, haszonbérlet, üzemeltetés, koncesszió bevételei

-

8.

Egyéb sajátos bevételek

15 920

I.

Saját bevételek összesen:

14 408 296

9.

…………... felvett hitel tőketörlesztései

-

10.

-

11.

-

12.

-

13.

-

14.

-

II.

Adósságot keletkeztető ügyletek kiadásai összesen:

-

6. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának MARADVÁNYKIMUTATÁSA a 2020. költségvetési évben

sorszám

Megnevezés

Összeg Ft- ban

1

2

3

01.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

49 281 403

02.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

57 572 705

I.

Alaptevékenységek költségvetési egyenlege

-8 291 302

03.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

22 324 548

04.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

690 796

II.

Alaptevékenységek finanszírozási egyenlege

21 633 752

A.)

Alaptevékenység maradványa

13 342 450

05.

Vállakozási tevékenység költségvetési bevételei

0

06.

Vállakozási tevékenység költségvetési kiadásai

0

III.

Vállakozási tevékenységek költségvetési egyenlege

0

07.

Vállakozási tevékenység finanszírozási bevételei

0

08.

Vállakozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

IV.

Vállakozási tevékenységek finanszírozási egyenlege

0

B.)

Vállakozási tevékenység maradványa

0

C.)

Összes maradvány

13 342 450

D.)

Alaptevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa

2 111 561

E.)

Alaptevékenység szabad maradványa

11 230 889

F.)

Vállalkozási tevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa

0

G.)

Vállalkozási tevékenység szabad maradványa

0

7. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának MÉRLEGE a 2020. költségvetési évben

ssz.

Megnevezés

ELŐZŐ ÉV Ft-ban

TÁRGYÉV Ft-ban

ESZKÖZÖK

A.) Befektetett eszközök összesen

311 270 664

316 651 080

I. Immateriális javak

260 597

755

II. Tárgyi eszközök

310 976 645

316 616 903

III. Befektetett pénzügyi eszközök

33 422

33 422

B.) Készletek

504 000

416 000

C.) Pénzeszközök

22 493 335

14 688 270

D.) Követelések

14 042 276

18 160 769

E.) Egyéb sajátos eszközoladali elszámolások

8 000

0

F.) Aktív időbeli elhatárolások

0

0

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

348 318 275

349 916 119

FORRÁSOK

G.) Saját tőke

337 830 835

335 743 275

H.) Kötelezettségek

5 753 898

6 202 135

I.) Egyéb sajátos forrásoladali elszámolások

0

0

J.) Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások

0

0

K.) Passzív időbeli elhatárolások

4 733 542

7 970 709

FORRÁSOK ÖSSZESEN

348 318 275

349 916 119

8. melléklet

Nagyrákos Község Önkormányzatának EREDMÉNYKIMUTATÁSA a 2020. költségvetési évben

ssz.

Megnevezés

ELŐZŐ ÉV Ft-ban

TÁRGYÉV Ft-ban

01.

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

16 377 285

16 866 099

02.

Eszközök és szolgáltatások nettó eredményszemléletű bevételei

1 628 950

2 107 810

03.

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

1 670 890

1 749 865

I.

Tevékenység nettó eredményszemléletű bevételei

19 677 125

20 723 774

04.

Saját termelésű készletek állományváltozása

0

0

05.

Saját előállítású eszközök aktívált értéke

0

0

II.

Aktívált saját teljesítmények értéke

0

0

06.

Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

21 598 719

18 932 725

07.

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

7 806 118

7 139 751

08.

Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

6 716 195

3 210 843

09.

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

392 106

1 390 057

III.

Eredményszemléletű bevételek

36 513 138

30 673 376

10.

Anyagköltség

2 544 217

2 163 336

11.

Igénybe vett szolgáltatások értéke

9 971 894

9 494 198

12.

Eladott áruk beszerzési értéke

0

0

13.

Bérjárulékok

273 000

195 500

IV.

Anyagjellegű ráfordítások

12 789 111

11 853 034

13.

Bérköltség

10 268 163

8 305 456

14.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

3 892 243

3 567 942

15.

Bérjárulékok

2 276 007

1 506 643

V.

Személyi jellegű ráfordítások

16 436 413

13 380 041

VI.

Értékcsökkenési leírás

13 746 456

12 945 412

VII.

Egyéb ráfordítások

11 572 581

14 900 266

A)

TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE

1 645 702

-1 681 603

16.

Kapott (járó) osztalék és részesedés

0

0

17.

Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

13

19

18.

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei

0

0

18a.

- ebből árfolyamnyereség

0

0

VII.

Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

13

19

19.

Fizetendő kamatok és és kamatjellegű ráfordítások

0

0

20.

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése

0

0

21.

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

360 938

405 976

21a.

- ebből árfolyamveszteség

0

0

IX.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

360 938

405 976

B)

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

-360 925

-405 957

C)

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

1 284 777

-2 087 560