Szalafő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V.27.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
Hatályos: 2021. 05. 28Szalafő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
Szalafő Község Polgármestere a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület tagjai véleményének kikérésével következő rendeletet alkotja.
1. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg:
eredeti bevételi előirányzat 62 125 600 Ft
módosított bevételi előirányzat 132 178 453 Ft
bevétel teljesítési adata 132 927 264 Ft
(2) A bevételi összegeket forrásonként az 1. és 2. számú mellékletek tartalmazzák.
(3) BEVÉTELEK
-működési célú bevételek: 96 169 421 Ft
ebből:
Saját bevételek 25 176 299 Ft
intézményi tev. bevétele 13 249 678 Ft
helyi adóbevételek 11 926 621 Ft
Költségvetési támogatás: 55 649 765 Ft
Települési önkormányzatok műk.tám. 10 845 904 Ft
Könyvtári és közműv. támogatás 2 000 000 Ft
Kiegészítés egyes szoc. feladatokhoz 5 830 950 Ft
Egyéb központi támogatások 36 972 911 Ft
Pénzeszköz átvételek (közfog., gyermekvédelmi, pályázat) 9 310 157 Ft
- felhalmozási célú bevételek: 36 757 843 Ft
- Finanszírozási bevételek 878 517 Ft
- Pénzmaradvány 5 154 683 Ft
Bevételek mindösszesen: 132 927 264 Ft
2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi kiadási főösszegét az alábbiak szerint állapítja meg:
eredeti kiadási előirányzat | 62 125 600 Ft |
módosított kiadási előirányzat | 132 178 453 Ft |
kiadás teljesítési adata | 94 466 966 Ft |
(2) A főösszegeket kiadás-nemenként az 1. számú melléklet; a költségvetésben alkotott címrendek szerint pedig a 4. számú melléklet tartalmazza.
(3) KIADÁSOK
- működési célú kiadások: 84 609 199 Ft
ebből:
személyi juttatások 17 042 655 Ft
munkaadói járulékok 2 435 078 Ft
dologi kiadások 27 473 444 Ft
szociális juttatások, támogatások 1 029 668 Ft
átadott pénzeszközök, támogatások 36 628 354 Ft
- felhalmozási célú kiadások: 9 108 364 Ft
ebből:
beruházási kiadások 6 956 078 Ft
Felújítások 1 908 829 Ft
- finanszírozási kiadások 749 043 Ft
Kiadások mindösszesen: 94 466 966 Ft
(4) Az Önkormányzat 2020. évi felhalmozási bevételeit és kiadásait a 3. számú melléklet tartalmazza.
3. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi maradványát a 6. számú mellékletnek megfelelően 38 460 298 Ft-ban állapítja meg.
(2) Az Önkormányzat pénzállománya 33 014 365 Ft-tal nőtt az előző évihez képest, a 2020. december 31-ei összege 40 001 026 Ft.
(3) A Képviselő- testület 2020. évre vonatkozóan nem hajtott végre olyan fejlesztési célt, melynek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011.évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése alapján adósságot keletkező ügylet megkötése vált volna szükségessé. A törvényhez kapcsolódóan a saját bevételek kimutatását az 5. számú melléklet tartalmazza.
4. § Az Önkormányzat 2020. december 31-i állapot szerinti vagyonát a Képviselő-testület a 7. számú mellékletben részletezett adatok alapján 359 148 507 Ft-ban állapítja meg.
5. § Az Önkormányzat 2020. évi összevont mérleg szerinti eredményét 27 403 280 Ft-ban állapítja meg, melynek kimutatását 8. számú melléklet tartalmazza.
6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Szalafő, 2021. május 26.
Lugosi Arnold Tóth Jenő
polgármester jegyző
Záradék:
A rendelet a mai napon kihirdetésre került.
Szalafő, 2021. május 27.
Tóth Jenő
jegyző
1. melléklet
Szalafő Község Önkormányzata bevételi és kiadási előirányzatai és évi teljesítési adatai 2020. évben
adatok Ft-ban | ||||||||
Sor-sz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés adatai | Teljesítés %-a | |||
BEVÉTELEK | ||||||||
Működési és közhatalmi bevételek | 23 988 500 | 24 002 500 | 25 176 299 | 105 | ||||
1. | Intézményi működési bevételek | 12 243 500 | 12 257 500 | 13 249 678 | 108 | |||
1.1. | Áru- és készletértékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 5 030 000 | 5 030 000 | 4 509 683 | 90 | |||
1.3. | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 5 560 000 | 5 560 000 | 6 512 384 | 117 | |||
1.4. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | 1 648 500 | 1 648 500 | 2 213 296 | 134 | |||
1.5. | Kamatbevételek | 5 000 | 5 000 | 21 | 0 | |||
1.6. | Egyéb működési bevételek | 0 | 14 000 | 14 294 | 102 | |||
1.7. | Tulajdonosi bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
2. | Közhatalmi bevételek | 11 745 000 | 11 745 000 | 11 926 621 | 102 | |||
2.1. | Vagyoni típusú adók | 955 000 | 955 000 | 905 617 | 95 | |||
Magánszemélyek kommunális adója | 955 000 | 955 000 | 905 617 | 95 | ||||
2.2. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 9 840 000 | 9 840 000 | 10 940 774 | 111 | |||
Idegenforgalmi adó tartózkodás után | 1 485 000 | 1 485 000 | 709 599 | 48 | ||||
Iparűzési adó | 8 355 000 | 8 355 000 | 10 231 175 | 122 | ||||
2.3. | Gépjárműadók | 940 000 | 940 000 | 0 | 0 | |||
2.4. | Egyéb közhatalmi bevételek, pótlékok és egyéb sajátos bevételek | 10 000 | 10 000 | 80 230 | 802 | |||
Kapott támogatások | 18 735 087 | 55 649 765 | 55 649 765 | 100 | ||||
3. | Önkormányzatok költségvetési támogatása | 18 735 087 | 55 649 765 | 55 649 765 | 100 | |||
3.1. | Önkormányzatok működésének általános támogatása | 11 639 327 | 10 845 904 | 10 845 904 | 100 | |||
3.2. | Települési önk.egyes köznevelési feladatainak támogatása | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
3.3. | Települési önk.szoc. és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 5 295 760 | 5 830 950 | 5 830 950 | 100 | |||
3.4. | Települési önk.kulturális feladatainak támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 | 100 | |||
3.5. | Működési célú központosított előirányzatok | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
3.6. | Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai | 0 | 36 972 911 | 36 972 911 | 100 | |||
3.7. | Előző évi ktgvetési kiegészítések visszatérülések | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek | 4 068 574 | 36 940 752 | 36 757 843 | 100 | ||||
4. | Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése | 100 000 | 100 000 | 60 027 | 60 | |||
5. | Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
6. | Önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatás | 3 968 574 | 36 840 752 | 36 697 816 | 100 | |||
Véglegesen átvett pénzeszközök | 9 754 750 | 10 430 753 | 10 188 674 | 98 | ||||
7. | Működési célú támogatások bevétele ÁHT-n belüli | 9 754 750 | 10 151 553 | 9 030 957 | 89 | |||
8. | ÁHT-n belüli megelőlegezés | 0 | 0 | 878 517 | 0 | |||
9. | Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n kívüli | 0 | 279 200 | 279 200 | 0 | |||
10. | Felhalmozási célú támogatások bevétele ÁHT-n belüli | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
11. | Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n kívüli | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Bevételek összesen | 56 546 911 | 127 023 770 | 127 772 581 | 101 | ||||
Finanszírozási bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
12. | Likvid hitel felvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
13. | Rövid lejáratú felhalmozási hitel felvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
14. | Értékpapír értékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
15. | Egyéb finanszírozás bevételei | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Pénzforgalom nélküli bevételek | 5 578 689 | 5 154 683 | 5 154 683 | 100 | ||||
16. | Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele | 5 578 689 | 4 495 422 | 4 495 422 | 100 | |||
17. | Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele | 0 | 659 261 | 659 261 | 100 | |||
Bevételek mindösszesen | 62 125 600 | 132 178 453 | 132 927 264 | 101 | ||||
1. számú melléklet folytatása | ||||||||
adatok Ft-ban | ||||||||
Sor-sz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés adatai | Teljesítés %-a | |||
KIADÁSOK | ||||||||
Működési kiadások | 52 276 647 | 120 857 665 | 84 609 199 | 70 | ||||
18. | Személyi jellegű kiadások | 16 898 465 | 17 728 682 | 17 042 655 | 96 | |||
19. | Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 591 990 | 2 663 348 | 2 435 078 | 91 | |||
20. | Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások | 27 005 142 | 29 683 551 | 27 473 444 | 93 | |||
21. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 518 000 | 1 047 668 | 1 029 668 | 98 | |||
22. | Egyéb működési célú kiadások, ebből | 4 263 050 | 69 734 416 | 36 628 354 | 53 | |||
Felhalmozási kiadások összesen | 9 099 550 | 10 571 385 | 9 108 364 | 86 | ||||
23. | Intézményi beruházások | 5 727 700 | 6 956 078 | 6 956 078 | 100 | |||
24. | Felújítási kiadások | 3 371 850 | 3 371 850 | 1 908 829 | 57 | |||
25. | Kormányzati beruházások | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
26. | Lakástámogatás, lakásépítés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
27. | Egyéb felhalmozási kiadások | 0 | 243 457 | 243 457 | 100 | |||
Támogatásértékű felhalmozási kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-n belülre | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Kiadások összesen | 61 376 197 | 131 429 050 | 93 717 563 | 71 | ||||
Finanszírozási kiadások | 749 403 | 749 403 | 749 403 | 100 | ||||
28. | Likvid hitel törlesztés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
29. | Rövid lejáratú hitel törlesztés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
30. | Felhalmozási célú hitel törlesztés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
31. | Értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
32. | Egyéb finanszírozás kiadásai | 749 403 | 749 403 | 749 403 | 100 | |||
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
33. | Általános tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
34. | Céltartalék | |||||||
Kiadások mindösszesen | 62 125 600 | 132 178 453 | 94 466 966 | 71 | ||||
Költségvetési létszámkeret | 12 | 12 | 12 |
2. melléklet
Szalafő Község Önkormányzata működési bevételi és kiadási előirányzatai és évi teljesítési adatai 2020. évben
adatok Ft-ban | ||||||||
Sor-sz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés adatai | Teljesítés %-a | |||
BEVÉTELEK | ||||||||
Működési és közhatalmi bevételek | 23 988 500 | 24 002 500 | 25 176 299 | 105 | ||||
1. | Intézményi működési bevételek | 12 243 500 | 12 257 500 | 13 249 678 | 108 | |||
1.1. | Áru- és készletértékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 5 030 000 | 5 030 000 | 4 509 683 | 90 | |||
1.3. | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 5 560 000 | 5 560 000 | 6 512 384 | 117 | |||
1.4. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | 1 648 500 | 1 648 500 | 2 213 296 | 134 | |||
1.5. | Kamatbevételek | 5 000 | 5 000 | 21 | 0 | |||
1.6. | Egyéb működési bevételek | 0 | 14 000 | 14 294 | 102 | |||
1.7. | Tulajdonosi bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
2. | Közhatalmi bevételek | 11 745 000 | 11 745 000 | 11 926 621 | 102 | |||
2.1. | Vagyoni típusú adók | 955 000 | 955 000 | 905 617 | 95 | |||
Magánszemélyek kommunális adója | 955 000 | 955 000 | 905 617 | 95 | ||||
2.2. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 9 840 000 | 9 840 000 | 10 940 774 | 111 | |||
Idegenforgalmi adó tartózkodás után | 1 485 000 | 1 485 000 | 709 599 | 48 | ||||
Iparűzési adó | 8 355 000 | 8 355 000 | 10 231 175 | 122 | ||||
2.3. | Gépjárműadók | 940 000 | 940 000 | 0 | 0 | |||
2.4. | Egyéb közhatalmi bevételek, pótlékok és egyéb sajátos bevételek | 10 000 | 10 000 | 80 230 | 802 | |||
Kapott támogatások | 18 735 087 | 55 649 765 | 55 649 765 | 100 | ||||
3. | Önkormányzatok költségvetési támogatása | 18 735 087 | 55 649 765 | 55 649 765 | 100 | |||
3.1. | Önkormányzatok működésének általános támogatása | 11 639 327 | 10 845 904 | 10 845 904 | 100 | |||
3.2. | Települési önk.egyes köznevelési feladatainak támogatása | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
3.3. | Települési önk.szoc. és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 5 295 760 | 5 830 950 | 5 830 950 | 100 | |||
3.4. | Települési önk.kulturális feladatainak támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 | 100 | |||
3.5. | Működési célú központosított előirányzatok | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
3.6. | Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai | 0 | 36 972 911 | 36 972 911 | 100 | |||
3.7. | Előző évi ktgvetési kiegészítések visszatérülések | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Véglegesen átvett pénzeszközök | 9 754 750 | 10 430 753 | 10 188 674 | 98 | ||||
4. | Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n belülről | 9 754 750 | 10 151 553 | 9 030 957 | 89 | |||
5. | ÁHT-n belüli megelőlegezés | 0 | 0 | 878 517 | 0 | |||
6. | Működési célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n kívülről | 0 | 279 200 | 279 200 | 0 | |||
Működési bevételek összesen | 52 478 337 | 90 083 018 | 91 014 738 | 101 | ||||
Finanszírozási bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
7. | Likvid hitel felvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
8. | Rövid lejáratú hitel felvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
9. | Értékpapír értékesítés bevétele | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
10. | Egyéb finanszírozás bevételei | 0 | 0 | 0 | 100 | |||
Pénzforgalom nélküli bevételek | 5 578 689 | 5 154 683 | 5 154 683 | 100 | ||||
11. | Előző évi pénzmaradvány (tartalék) igénybevétele | 5 578 689 | 4 495 422 | 4 495 422 | 100 | |||
12. | Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele | 0 | 659 261 | 659 261 | 100 | |||
Működési bevételek mindösszesen | 58 057 026 | 95 237 701 | 96 169 421 | 101 |
adatok Ft-ban | ||||||||
Sor-sz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés adatai | Teljesítés %-a | |||
KIADÁSOK | ||||||||
Működési kiadások | 52 276 647 | 120 857 665 | 84 609 199 | 70 | ||||
13. | Személyi jellegű kiadások | 16 898 465 | 17 728 682 | 17 042 655 | 96 | |||
14. | Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 591 990 | 2 663 348 | 2 435 078 | 91 | |||
15. | Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások | 27 005 142 | 29 683 551 | 27 473 444 | 93 | |||
16. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 518 000 | 1 047 668 | 1 029 668 | 98 | |||
17. | Egyéb működési célú kiadások, ebből | 4 263 050 | 69 734 416 | 36 628 354 | 53 | |||
Finanszírozási kiadások | 749 403 | 749 403 | 749 403 | 100 | ||||
18. | Likvid hitel törlesztés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
19. | Rövid lejáratú hitel törlesztés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
20. | Értékpapír vásárlás | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
21. | Egyéb finanszírozás kiadásai | 749 403 | 749 403 | 749 403 | 100 | |||
Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
22. | Általános tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
23. | Céltartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Működési kiadások mindösszesen | 53 026 050 | 121 607 068 | 85 358 602 | 70 |
3. melléklet
Szalafő Község Önkormányzata felhalmozási bevételi és kiadási előirányzatai és évi teljesítési adatai 2020. évben
adatok Ft-ban | ||||||||
Sor-sz. | Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés adatai | Teljesítés %-a | |||
BEVÉTELEK | ||||||||
1. | Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítés | 100 000 | 100 000 | 60 027 | 60 | |||
2. | Pénzügyi befektetések bevételei | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Osztalék-és hozambevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Tartós részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú kamatbevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú árfolyamnyereség | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
3. | Önkorm. sajátos felhalmozási és tőke bevételei | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Önkormányzati lakások,lakótelkek értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Privatizációból származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Vállalatértékesítésből származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Vadászati jog érétkesítéséből származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Önk. vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból sz.bev. | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
4. | Támogatásértékű felhalmozási bevételek | 3 968 574 | 36 840 752 | 36 697 816 | 100 | |||
5. | Felhalmozási c. pénzeszköz átvét ÁHT-n kívülről | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
6. | Önk.felhalmozási célú költségvetési támogatás | 0 | 0 | 0 | 104 | |||
7. | Felhalmozási célú hitel felvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
8. | Előző évi felhalmozási célú maradvány igénybev | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Felhalmozási bevételek összesen | 4 068 574 | 36 940 752 | 36 757 843 | 100 | ||||
KIADÁSOK | ||||||||
9. | Intézményi beruházások | 5 727 700 | 6 956 078 | 6 956 078 | 100 | |||
Eszközbeszerzések | 5 727 700 | 6 956 078 | 6 956 078 | 100 | ||||
10. | Felújítási kiadások | 3 371 850 | 3 371 850 | 1 908 829 | 57 | |||
11. | Felhalmozási hitel törlesztése | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
12. | Lakástámogatás, lakásépítés | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
13. | Egyéb felhalmozási kiadások | 0 | 243 457 | 243 457 | 100 | |||
Támogatásértékű felhalmozási kiadások Hulladégg.t. | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-n belülre | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási kiadások összesen | 9 099 550 | 10 571 385 | 9 108 364 | 86 |
4. melléklet
Szalafő Község Önkormányzatának szakfeladatonkénti kiadási előirányzata és éves teljesítési adatai 2020. költségvetési évben
adatok Ft-ban | |||||||
Megnevezés | Személyi | Járulék | Dologi | Pe.át./Fh | Összesen | ||
tény | tény | tény | tény | tény | Lsz | ||
Önkormányzat igazgatási tev. | 6 471 301 | 1 250 194 | 2 816 418 | 5 754 480 | 16 292 393 | 5 | |
I. | Önkormányzat igazgatási tevékenysége | 6 471 301 | 1 250 194 | 2 816 418 | 5 754 480 | 16 292 393 | 5 |
Kis- és nagykerekkedelem | - | - | - | - | - | ||
Italgyártás | 665 640 | 104 396 | 926 233 | - | 1 696 269 | ||
Közutak, hidak, au., üzemeltetése fenntartása | - | - | 2 120 400 | 1 398 829 | 3 519 229 | ||
Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek | - | - | - | 182 475 | 182 475 | ||
Város- és községgazdálkodás | - | - | 1 635 404 | 302 598 | 1 938 002 | ||
Közfoglalkoztatási mintaprogram | 5 993 386 | 498 964 | - | - | 6 492 350 | 6 | |
Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése | - | 4 426 | 6 305 513 | 32 246 984 | 38 556 923 | ||
Köztemető fenntartás és műk. | - | - | 164 277 | - | 164 277 | ||
Közvilágítási feladatok | - | - | 1 613 990 | - | 1 613 990 | ||
Nem veszélyes hulladékok kezelése | - | - | 138 336 | - | 138 336 | ||
Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése | 545 425 | 23 888 | 1 818 033 | 105 000 | 2 492 346 | ||
Közművelődési társadalmi és közösségi részvétel fejlesztése | 200 000 | 31 500 | 2 596 283 | 510 000 | 3 337 783 | ||
Könyvtári áll. gyarapítása | - | - | - | - | - | ||
Könyvtári szolgáltatások | 120 000 | 18 000 | 6 400 | - | 144 400 | ||
Sportcélok és feladatok | - | - | 286 566 | 794 000 | 1 080 566 | ||
Állategészségügyi feladatok | - | - | 152 400 | - | 152 400 | ||
Civil szervezetek működési tám. | - | - | - | 300 000 | 300 000 | ||
Hallgatói és oktatói ösztöndíjak ,egyéb juttatások | - | - | - | 50 000 | 50 000 | ||
Önkormányzatok elszámolásai a központi ktgvetéssel | - | - | - | 914 653 | 914 653 | ||
Önkormányzati funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívűlről | - | - | - | - | - | ||
Egyéb kiegészítő szolgáltatások | - | - | 886 535 | - | 886 535 | ||
II. | Önkormányzat város és községgazdálkodási feladatai | 7 524 451 | 681 174 | 18 650 370 | 36 804 539 | 63 660 534 | |
III. | Önkormányzat közokt. fa. | - | - | - | - | ||
Átadott pénzeszközök ÁHT-n belül | - | - | - | 3 927 102 | 3 927 102 | ||
IV. | Önkormányzati egészségügyi feladatai | - | - | - | 3 927 102 | 3 927 102 | |
Falugondnoki szolgáltatás | 3 046 903 | 503 710 | 1 567 850 | - | 5 118 463 | 1 | |
Rendszeres pénzbeli ellátás | - | - | - | - | - | ||
Eseti pénzbeli ellátás | - | - | 482 600 | 977 261 | 1 459 861 | ||
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás | - | - | - | - | - | ||
Szociális étkeztetés | - | - | - | 3 259 210 | 3 259 210 | ||
V. | Önkormányzati szociális feladatai | 3 046 903 | 503 710 | 2 050 450 | 4 236 471 | 9 837 534 | 1 |
VI. | Hiteltörlesztés | - | - | - | - | - | |
VII. | Tartalékok | - | - | - | - | - | |
VIII. | Fin.előleg befiz.kötelezettsége | - | - | - | - | 749 403 | |
Kiadás mindösszesen | 17 042 655 | 2 435 078 | 23 517 238 | 50 722 592 | 94 466 966 | 12 |
5. melléklet
Szalafő Község Önkormányzata saját bevételeinek kimutatása
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §, | ||||
---|---|---|---|---|
valamint Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a.) pontja alapján | ||||
Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. | ||||
adatok Ft-ban | ||||
Megnevezés | 2020. évi | |||
teljesítés | ||||
Illetékek | - | |||
Helyi adók | 11 926 621 | |||
Gépjárműadó | - | |||
Kamatbevételek | 21 | |||
Bírság | - | |||
Osztalék bevétrelek | - | |||
Vagyon bérbeadás, haszonbérlet, üzemeltetés, koncesszió bevételei | - | |||
Egyéb sajátos bevételek | ||||
Saját bevételek összesen: | 11 926 642 | |||
…………... felvett hitel tőketörlesztései | - | |||
- | ||||
- | ||||
- | ||||
- | ||||
- | ||||
Adósságot keletkeztető ügyletek kiadásai összesen: | - |
6. melléklet
Szalafő Község Önkormányzatának MARADVÁNYKIMUTATÁSA a 2020. költségvetési évben
sorszám | Megnevezés | Összeg |
---|---|---|
1 | 2 | 3 |
01. | Alaptevékenység költségvetési bevételei | 124 929 254 |
02. | Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 92 021 294 |
I. | Alaptevékenységek költségvetési egyenlege | 32 907 960 |
03. | Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 5 373 939 |
04. | Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 749 403 |
II. | Alaptevékenységek finanszírozási egyenlege | 4 624 536 |
A.) | Alaptevékenység maradványa | 37 532 496 |
05. | Vállakozási tevékenység költségvetési bevételei | 1 964 810 |
06. | Vállakozási tevékenység költségvetési kiadásai | 1 696 269 |
III. | Vállakozási tevékenységek költségvetési egyenlege | 268 541 |
07. | Vállakozási tevékenység finanszírozási bevételei | 659 261 |
08. | Vállakozási tevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
IV. | Vállakozási tevékenységek finanszírozási egyenlege | 659 261 |
B.) | Vállakozási tevékenység maradványa | 927 802 |
C.) | Összes maradvány | 38 460 298 |
D.) | Alaptevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa | 37 532 496 |
E.) | Alaptevékenység szabad maradványa | 4 919 436 |
F.) | Vállalkozási tevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa | 83 502 |
G.) | Vállalkozási tevékenység szabad maradványa | 844 300 |
7. melléklet
Szalafő Község Önkormányzatának MÉRLEGE a 2020. költségvetési évben
ssz. | Megnevezés | ELŐZŐ ÉV | TÁRGYÉV |
---|---|---|---|
ESZKÖZÖK | |||
A.) Befektetett eszközök összesen | 310 687 186 | 303 037 896 | |
I. Immateriális javak | 264 771 | 5 721 | |
II. Tárgyi eszközök | 310 388 993 | 302 998 753 | |
III. Befektetett pénzügyi eszközök | 33 422 | 33 422 | |
B.) Készletek | 1 716 000 | 2 036 000 | |
C.) Pénzeszközök | 6 986 661 | 40 001 026 | |
D.) Követelések | 12 963 553 | 13 873 585 | |
E.) Egyéb sajátos eszközoladali elszámolások | 0 | 200 000 | |
F.) Aktív időbeli elhatárolások | 0 | 0 | |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 332 353 400 | 359 148 507 | |
FORRÁSOK | |||
G.) Saját tőke | 309 707 254 | 337 110 534 | |
H.) Kötelezettségek | 5 811 209 | 3 053 251 | |
I.) Egyéb sajátos forrásoladali elszámolások | 0 | 0 | |
J.) Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | 0 | 0 | |
K.) Passzív időbeli elhatárolások | 16 834 937 | 18 984 722 | |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | 332 353 400 | 359 148 507 |
8. melléklet
Szalafő Község Önkormányzatának EREDMÉNYKIMUTATÁSA a 2020. költségvetési évben
ssz. | Megnevezés | ELŐZŐ ÉV | TÁRGYÉV |
---|---|---|---|
01. | Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 16 073 567 | 14 202 202 |
02. | Eszközök és szolgáltatások nettó eredményszemléletű bevételei | 13 495 433 | 9 960 601 |
03. | Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 0 | 0 |
I. | Tevékenység nettó eredményszemléletű bevételei | 29 569 000 | 24 162 803 |
04. | Saját termelésű készletek állományváltozása | 0 | 0 |
05. | Saját előállítású eszközök aktívált értéke | 0 | 0 |
II. | Aktívált saját teljesítmények értéke | 0 | 0 |
06. | Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 43 070 611 | 55 649 765 |
07. | Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 10 330 962 | 5 614 626 |
08. | Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 4 059 857 | 33 001 942 |
09. | Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 2 245 511 | 5 927 607 |
III. | Eredményszemléletű bevételek | 59 706 941 | 100 193 940 |
10. | Anyagköltség | 3 702 505 | 3 884 665 |
11. | Igénybe vett szolgáltatások értéke | 18 249 710 | 15 060 806 |
12. | Eladott áruk beszerzési értéke | 0 | 0 |
13. | Eladott közvetített szolgáltatások értéke | 0 | 0 |
IV. | Anyagjellegű ráfordítások | 21 952 215 | 18 945 471 |
14. | Bérköltség | 8 862 025 | 9 112 670 |
15. | Személyi jellegű egyéb kifizetések | 8 727 822 | 8 009 726 |
16. | Bérjárulékok | 2 785 291 | 2 440 165 |
V. | Személyi jellegű ráfordítások | 20 375 138 | 19 562 561 |
VI. | Értékcsökkenési leírás | 15 654 733 | 14 955 232 |
VII. | Egyéb ráfordítások | 34 106 973 | 42 860 653 |
A) | TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE | -2 813 118 | 28 032 826 |
17. | Kapott (járó) osztalék és részesedés | 0 | 0 |
18. | Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek | 0 | 0 |
19. | Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek | 0 | 0 |
20. | Egyéb kapott járó kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételei | 19 | 21 |
21. | Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei | 0 | 0 |
21a. | ebből : lekötött bankbetétek meérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége | 0 | 0 |
21b. | ebből: egyéb pénzeszközök mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége | 0 | 0 |
VIII. | Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei | 19 | 21 |
22. | Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 | 0 |
23. | Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 | 0 |
24. | Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások | 0 | 0 |
25. | Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése | 0 | 0 |
25a. | ebből: lekötött bankbetétek értékvesztése | 0 | 0 |
25b. | ebből: Kincstáron kívüli forint- és devizaszámlák értékvesztése | 0 | 0 |
26. | Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai | 758 928 | 629 567 |
26a. | ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége | ||
26b. | ebből: egyéb pénzeszközök mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége | ||
IX. | Pénzügyi műveletek ráfordításai | 758 928 | 629 567 |
B) | PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE | -758 909 | -629 546 |
C) | MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY | -3 572 027 | 27 403 280 |