Csempeszkopács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2024. (V. 22.) önkormányzati rendeletének indokolása

az önkormányzat 2023. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2024. 05. 23

Csempeszkopács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2024. (V. 22.) önkormányzati rendeletének indokolása

Hatályos: 2024. 05. 23
az önkormányzat 2023. évi zárszámadásáról
Végső előterjesztői indokolás
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht) a 87. §-ban kimondja, hogy a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról
a) a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót,
b) az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (a továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni.
Az Áht. 91. §. (1) bekezdésében foglaltak alapján a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/A. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
(2) Az Áht. 91. § (2) bekezdése értelmében a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:
a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket (költségvetési mérleg közgazdasági tagolásban), kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,
b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a stabilitási törvény 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban
c) a vagyonkimutatást,
d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását (Az önkormányzat tulajdonában gazdálkodó szervezet nincsen).
Az Áht. (24. § (4) A költségvetés előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell - szöveges indokolással együtt - bemutatni:
a) a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban és pénzeszközök változásnak bemutatását,
b) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,
c) a közvetett támogatásokat - így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket - tartalmazó kimutatást, és
d) a 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a 29/A. § szerinti tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait
Az előterjesztés mellékletei:
1. Az önkormányzat kiadási főösszegeinek előirányzatonkénti, kiemelt előirányzatok szerinti, valamint a kötelező és önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezése
2. Az önkormányzat bevételi főösszegeinek előirányzatonkénti, kiemelt előirányzatok szerinti, valamint a kötelező és önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezése
3. Az önkormányzat maradványkimutatása
4. Az önkormányzat létszámkerete
5. Az önkormányzat mérlege
6. Az önkormányzat eredménykimutatása
7. Az önkormányzat tárgyidőszaki pénzforgalom levezetése a főkönyvi kivonat adatai alapján
8. Az önkormányzat vagyonkimutatása
9. Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei
Az Önkormányzat által biztosított közvetett támogatások:
Az Ávr. 162. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete részére a zárszámadáshoz a közvetett támogatásokat a 28. § szerinti részletezettséggel kell bemutatni.
Az Ávr. 28. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja szerinti közvetett támogatásokat legalább az alábbi részletezettségben kell bemutatni:
a) az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege,
b) a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege,
c) a helyi adónál, biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként,
d) a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege, és
e) az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege.
Az Önkormányzatnál 2023. évben közvetett támogatás – így különösen adóelengedés, adókedvezmény - nem jelentkezett.
A fentiek alapján Csempeszkopács Község Önkormányzata 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (III.2.) önkormányzati rendelettel jóváhagyott és módosított 2023. évi költségvetési előirányzatok teljesítéséről és az önkormányzat gazdálkodásáról az alábbi beszámolót terjesztem elő:
2023. évi gazdálkodásunkat az önkormányzat 328.666.552 Ft bevétellel, 165.319.526 Ft kiadással, 163.347.026 Ft tárgyévi maradvánnyal zártuk.
1. Bevételi források és azok teljesítésének részletezése
Csempeszkopács Község Önkormányzata a 2023. évet 328.666.552 Ft bevétellel zárta. Működési támogatások jogcímen 25.680.280 Ft, az egyéb működési támogatások jogcímen 4.350.441 Ft bevétele volt az Önkormányzatnak. A működési támogatások a Magyar Államkincstár által folyósított állami támogatásokat tartalmazza. Ebből a rendkívüli támogatás 1.029.298 Ft, a szociális tüzelőanyag támogatás 480.060 Ft,. Az egyéb működési támogatásokból 2.500.000 Ft Hungarikum pályázat 20245.évi Középkori Vásárra 1.850.441 Ft az elkülönített állami pénzalapoktól (közfoglalkoztatási, diákmunka támogatás 39.2670 Ft),
A közhatalmi bevételek között a helyi adók kerültek elszámolásra, mint az iparűzési adó (7.909.313Ft) , az idegenforgalmi adó 104.000 Ft), valamint a késedelmi pótlék és egyéb közhatalmi bevételek (43.566 Ft).
Felhalmozási célú támogatások 62.308.347 Ft az önkormányzati fejlesztések támogatására kapott állami támogatást tartalmazza (támogatás fűnyíró 4.768.358 Ft, Bölcsőde pályázat kiegészítő támogatás 22.953.709 Ft Leader támogatás turisztikai sétány 3.127.485 Ft ,Külterületi helyi közutak 31.458.795 Ft Felhalmozási bevételek 500.000 Ft összeg teljesítéssel zárt, amely a JCB földmunkagép értékesítését tartalmazza.
Működési bevételek között szerepel a számlázott szolgáltatások bevétele (5.021.113 Ft), az alábbi alábontás szerint:
a szolgáltatások ellenértéke 2.531.110 Ft volt, amely tartalmazza a terembérleti díjakat, szennyvízközműhasználati díj, kerékpárút kaszálás
tulajdonosi bevételek: 484.295 Ft (földbérlet)
ellátási díjak: 906.481. Ft (étkezési térítési díjak)
kiszámlázott általános forgalmi adó1.015.488 Ft
egyéb működési bevételek: 83.322 Ft (E.on ködbér, kerekítési különbözet, közterülethasználati díj
1. Kiadások alakulása
Csempeszkopács Község Önkormányzata a 2023. évet 165.319.526 Ft kiadással zárta, az alábbiak szerint
A személyi juttatások összege 16.633.805 Ft, a hozzájuk kapcsoló járulékok pedig 2.079.000 Ft összeggel teljesült. Ez tartalmazza az önkormányzat által foglalkoztatottak bérét, valamint a választott képviselők juttatásait és könyvtáros megbízási díját.
A dologi kiadások összesen 47.533..208 Ft az alábbi bontásban:
Üzemeltetési anyagok: 3.086.441 Ft (üzemanyago, anyagok rendezvények….
kommunikációs szolgáltatások telefondíj:496.208 Ft
Villamosenergia díja: 3.759.499 Ft
Gázenergia díja: 4.294.624 Ft
Vízdíj 45.109 Ft
Karbantartási szolgáltatások díja: 1.948.532 Ft közvilágítás karbantartás, autók, gépek javítása
Szakmai tevékenységet segítő szolg:5.225.185 Ft élményjáték szolgáltatás és zeneszolgáltatás rendezvény, pályázatokkal kapcsolatos díjak, ingatlanvagyonkateszter, Weboldal fenntartás, műszaki vizsga díjak
Egyéb szolgáltatások, díjak (bankköltség, szemétszállítás, biztosítások kéményseprés, bankköltségek, fuvardíjak stb.) 1.833.647 Ft
Általános forgalmi adó: 4.941.988 Ft
Fizetendő ÁFA (bevételek után fizetendő áfa, valamint fordított adózású számlák után fizetendő áfa): 19.599.000 Ft
Egyéb dologi kiadások (felszólítási díj, kerekítési különbözet stb.) 15.030 Ft
Ellátottak pénzbeni juttatásai:1.119.780 Ft (segélyek, nyugdíjasok segélye, szoc.tüzifa)
Egyéb müködési célú kiadások: 1.829.367 Ft (1.025.401 Ft előző évi elszámolásból származó kiadás BURSA 225.000 Ft 578.966 Ft Társulás, Pálos Károly,vérszállítás
Felhalmozási kiadások mindösszesen: 95.236.623 Ft
beruházások 19.921.270 FT
ebből ingatlanos beszerzése 2.160.000 ft szennyvíz hálózat bővítés 1500.000 Ft 660.000 Ft MZG út kiviteli terv
egyéb tárgyieszköz beszerzések: mosogató és mosogatószekrény orvosi rendelő 54.233 Ft Bölcsőde eszközei: 9.244.831 Ft, AS fűnyíró 3.929.134 Ft( álló lámpák, alumínium felhajtó, akkus sarokcsiszoló, kerti ágvágó 438.155 Ft értékben
Beruházáshoz kapcsolódó Áfa:4.094.917 Ft
Felújítások:75.297.483 Ft
Bölcsőde felújítás 69.664.115 Ft
Kultúrház energetikai felújítás 3.325.000 Ft
Felújítási Áfa 2.308.368 Ft
Egyéb felhalmozási célú kiadás 17.870 Ft Orvosi rendelő pályázatból visszafizetés
Államháztatáson belüli megelőlegezések visszafizetése 887.743 Ft