Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2004. (II. 28.) önkormányzati rendelete

Kislőd közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról

Hatályos: 2014. 01. 29- 2015. 11. 06

Kislőd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló- többször módosított - 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 8.§. (1) bekezdésében, illetve a 16.§ (1) bekezdésében biztosított feladat- és jogkörében eljárva, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 6.§ (1) bekezdésben, továbbá az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről (OTÉK) szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet 4.§-ban foglaltak alapján a mellékelt dokumentáció szerint az alábbi rendeletet alkotja.

Általános előírások

Az előírások hatálya

1. §

(1)A helyi építési szabályzat hatálya Kislőd Község közigazgatási területére terjed ki.

(2) [1]

(3)

(4)

(5)

(6) A szabályozási terven jelölt új beépítésre szánt területek átmeneti hasznosítása (a besorolásnak megfelelő ingatlan-nyilvántartási és műszaki állapot eléréséig) csak a jelenlegivel azonos mezőgazdasági művelésű lehet.[2]



[1] Az 1. § (2)-(5) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

[2] Az 1. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Az előírások alkalmazása

2. §

(1) Az előírásokat a szabályozási tervvel együtt kell alkalmazni. Kislőd Község Helyi Építési Szabályzatának mellékletei:

a.) Kislőd belterületi Szabályozási Terv a belterület bővítés SZ-1 jelű szabályozási terve szerint   M = 1: 2000 (FA-KO TERV Kft. által készített tervlap)

b.) Kislőd  belterületi Szabályozási Terv a belterület bővítés SZ-1 jelű szabályozási terve szerinti területre hatálytalanítva  M = 1:  2000 (TÓNUS Kft. Építész és Mérnökiroda Keszthely)

c.) Kislőd Borsodpuszta Szabályozási Terv                                                     M=1: 2000

d.) Kislőd  Vashámor és Üveghegy melletti terület Szabályozási Terve               M=1: 2000

e.) Kalandpark szabályozási terve (SZT-2) (FA-KO TERV Kft. által készített tervlap)[1]

(2) A település területén területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetését megváltoztatni és ezekre hatósági engedélyt adni - az OTÉK és az 1997. évi LXXVIII. törvény előírásai mellett - csak a szabályozási terv és jelen szabályzat rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelően szabad.[2]

(3) [3]


[1] A 2. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.

[2] Az 2. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 2. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] Az 2. § (3) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

A szabályozás elemei

3. § [1]

(1) Kötelező szabályozási elemek:

a.) Beépítésre szánt terület határvonala

b.) Szabályozási vonal

c.) Övezeti besorolás

d.) Az övezeten belül megengedett legkisebb telekméret

e.) A telek megengedett maximális beépítettségének mértéke

f.) Megengedett legkisebb és legnagyobb építmény magasság

g.) A telken belül a zöldfelület legkisebb mértéke

h.) A beépíthetőség feltételéül szabott közművesítettség mértéke

i.) Építési hely

(2) Irányadó szabályozási elemek:

a.) Telekhatár
b.) Irányadó telekhatár
c.) Megszüntető jel
d.) A tető hajlásszöge

(3) A kötelező szabályozási elemek módosítása csak a szabályozási terv részleges felülvizsgálatával, illetve módosításával hajtható végre.

(4) Az irányadó szabályozási elemek tájékoztató jellegű ajánlások a szabályozási terv módosítása nélkül pontosíthatóak, módosíthatóak.


[1] A 3. § rendelkezéseit módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 3. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Terület-felhasználás

4. § [1]

(1) A település közigazgatási területe építési szempontból

a.) beépítésre szánt
b.) beépítésre nem szánt területbe tartozik.

(2) A település igazgatási területe a beépített és beépítésre szánt területek építési használatuk általános jellege szerint az alábbi terület felhasználási kategóriákba tagolódik:

a.) lakó:                  falusias és kertvárosias[2]
b.) településközponti vegyes-,
c.) gazdasági:        kereskedelmi- szolgáltató-, ipari-,
d.) üdülőterület:     üdülőházas-
e.) különleges:       temető-

(3) A település közigazgatási területének beépítésre nem szánt területei az alábbi terület felhasználási kategóriákba tartoznak:

a.) közlekedési- és közmű elhelyezési-,
b.) zöld (közpark, közkert)-,
c.) erdő-,
d.) mezőgazdasági-,
e.) vízgazdálkodási terület

f.) különleges beépítésre nem szánt terület - Kalandpark, valamint parkoló


[1] A 4. § rendelkezéseit módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 4. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 4. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.

Beépítésre szánt területek

Falusias lakóterület

5. §

(1) Falusias lakóterületi besorolásúak a 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23,  24, 25, 26, 27, 28, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36 számú belterületi tömbök, valamint Vashámor 47,48,49,52 sz. és Borsod-puszta 45. sz.  lakóterületei.

(2) A község falusias lakóterületein az OTÉK 14.§ szerinti építmények helyezhetők el. Az 5 számú tömbben telephely engedélyhez kötött tevékenységekhez szükséges létesítmény nem építhető.

(3) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.      

 Lf

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret


Övezet

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret

Lf 1

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

500 m2

Lf 2

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

300 m2

Lf 3

oldalhatáron álló

40%

4,5 m

450 m2

Lf 4

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

900 m2

Lf 5

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

1000 m2

Lf 6

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

300 m2

Lf 7

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

250 m2

Lf 8

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

1200 m2

Lf 9

oldalhatáron álló

20%

4,5 m

1200 m2

Lf 10

szabadon álló

20%

4,5 m

1500 m2

Lf 11

oldalhatáron álló

25%

4,5 m

900 m2

Lf 12

szabadon álló

20%

4,5 m

2800 m2

Lf 13

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

800 m2

Lf 14

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

600 m2

Lf 15

oldalhatáron álló

30%

6 m

1100 m2

Lf 16

oldalhatáron álló

30%

6 m

1000 m2

Lf 17

oldalhatáron álló

25%

4,5 m

1500 m2

Lf 18

szabadon álló

20%

4,5 m

3000 m2

Lf 19

oldalhatáron álló

30%

6 m

1200 m2

Lf 20

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

700 m2

Lf 21

oldalhatáron álló

30%

4,5 m

1400 m2

Lf 22

szabadon álló

20%

4,5 m

5000 m2

Lf 23

szabadon álló

20%

4,5 m

2800 m2

Lf 24

oldalhatáron álló

20%

4,5 m

  1 ha

Lf 25

szabadon álló

20%

4,5 m

700 m2

Lf 26

szabadon álló

30%

4,5 m

350 m2

Lf 27

szabadon álló

20%

4,5 m

900 m2

Lf 28

szabadon álló

20%

4,5 m

2500 m2

Lf 29

zártsorú

20%

4,5 m

400 m2

Lf 30

oldalhatáron álló

ikerházas

20%

4,5 m

550 m2

Lf 31

szabadon álló

20%

4,5 m

400 m2

Lf 32

szabadon álló

30%

6 m

2000 m2

Lf 33

szabadon álló

30%

6 m

1200 m2[1]


(4) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 40 %

(5) Az építési hely meghatározása már beépített környezet esetén: [2]

a.) A település lakótelkei jellemzően oldalhatáron álló beépítésűek. Csurgó távolság az oldalhatártól mérve: 1m.

b.) Hátsó és oldalkert magasabb rendű jogszabályokban meghatározottak szerint.

c.) A lakó és települési gyűjtő utak mentén a lakóépületek homlokfalának az úttengelytől mért távolsága a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, de minimum: 8 m legyen.

d.) az építési sáv mélysége 50 m-nél nagyobb nem lehet.

(6) Az építési hely meghatározása újonnan kialakított lakóterület esetén:[3]

a.) az elő, oldal és hátsó kert meghatározása magasabb rendű jogszabályokban meghatározottak szerint történik

b.) az 5000 m²-nél nagyobb telkeken minden telekhatártól 15 m távolságot kell betartani.

c.) az építési hely mélysége 35 m-nél nagyobb nem lehet.

d.) Külterületi út mentén kialakított hátsókert min. 20 m.

(7) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 1,6 m magas átlátható kerítéssel, vagy 1,20 m magas rakott kőkerítéssel, illetve korlátozás nélküli magasságú élő sövénnyel lehet bekeríteni.

(8) [4]

(9) Az övezetben a főépületek csak magas tetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 38°-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet.[5]

(10) Közútról vagy magánútról közvetlenül fel nem tárható telkeken az épületek csak állagmegóvás céljából újíthatók fel, bővítésük nem lehetséges.

(11)

(12) Térszint alatti építmény csak épület elhelyezésére alkalmas helyen építhető, meglévő épülettől legalább 6 m távolságban.[6]

(13) Amennyiben a telek beépítettsége az övezeti előírásokat meghaladja, akkor bontási, valamint az örökségvédelem érdekében szükséges építési és általánosságban állagmegóvási, felújítási tevékenység folytatható.[7]

(14) A falusias lakóterület építési övezeteiben csatornázott területen - építési engedély csak szennyvízcsatorna hálózat bekötés megléte esetén adható. Csatornázatlan területen a HÉSZ 13.§ (6) pontja szerint kialakított közműpótló létesítmény elfogadható.[8]

(15) A szükséges parkoló területet telken belül biztosítani kell.

(16) Kisüzemi állattartásnak nem minősülő, állattartásra szolgáló épületek a község állattartási rendeletében meghatározott védőtávolságokkal építhetők.

(17) Az Lf 32 és az Lf 33 jelű építési övezetben épületek tervezését geotechnikai jelentés alapján kell előkészíteni.

(18) Az SZ-1 jelű szabályozási tervlapon „telken belüli zöldfelület” jelölésű területrészeken épület, építmény elhelyezése nem lehetséges, azt művelt zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani. [9]



[1] A 3. § (3) bekezdésének Lf32 és Lf33 övezetekre vonatkozó rendelkezéseit  beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 3. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.

[2] Az 5. § (5) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] Az 5. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[4] Az 5. § (8) és (11) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

[5] Az 5. § (9) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[6] Az 5. § (12) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[7] Az 5. § (13) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[8] Az 5. § (14) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (5) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[9] Az 5. § (17)-(18)  bekezdéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 4. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.

Kertvárosias lakóterület[1]

5/A. §

(1) A község kertvárosias lakóterületein magasabb rendű jogszabályokban az övezetre meghatározott előírások szerinti építmények helyezhetők el.

(2) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.


 Lke

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret


Övezet

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret

Lke

szabadon álló

30%

6 m

800 m2


(3) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 40 %

(4) Az építési övezetben telkenként csak egy épület építhető.

(5) Az építési hely meghatározása:

a.) az előkert legalább 5 m

b.) az oldalkert legalább 3 m

c.) a hátsókert legalább 6 m

(6) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 1,6 m magas átlátható kerítéssel, vagy 1,20 m magas rakott kőkerítéssel, illetve korlátozás nélküli magasságú élő sövénnyel lehet bekeríteni.

(7) Az övezetben épületek csak magas tetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 30-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet.

(8) Térszint alatti építmény csak épület elhelyezésére alkalmas helyen építhető, meglévő épülettől legalább 6 m távolságban.

(9) A szükséges számú parkolót telken belül biztosítani kell.

(10) Az Lke jelű építési övezetben épületek tervezését geotechnikai jelentés alapján kell előkészíteni.

(11) Az SZ-1 jelű szabályozási tervlapon „telken belüli zöldfelület” jelölésű területrészeken épület, építmény elhelyezése nem lehetséges, azt művelt zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.



[1] Az 5/A. §-t és rendelkezéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 4. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.

Településközponti vegyes terület

6. §

(1) Településközponti vegyes terület az 1, 2, 3, 4, jelű tömbökben, műemléki környezetben található.

(2) A község településközponti vegyes területein az OTÉK 16.§ szerinti építmények helyezhetők el. Az 1, 2, 3, 4, számú tömbökben telephely engedélyhez kötött tevékenységekhez szükséges létesítmény nem építhető.

(3) A település központi vegyes területen a kialakult beépítési módhoz kell igazodni. Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.             

               

 Vt

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret


Övezet

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret

Vt 1

oldalhatáron álló

60%

6 m

500 m2

Vt 2

oldalhatáron álló

40%

4,5 m

800 m2[1]

Vt 3

oldalhatáron álló

40%

7,5 m

600 m2

Vt 4

szabadon álló

30%

kialakult

kialakult








(4) A településközponti vegyes terület építési övezeteiben építési engedély csak teljes közművesítettség esetén adható.

(5) Állattartás céljára szolgáló gazdasági épületek, épületrészek nem létesíthetők.

(6) Meglévő épületek elhelyezkedésüktől függetlenül fenntarthatóak, felújíthatók, bővíthetők.

(7) Az építési hely meghatározása új épület esetén:[2]

a.) az oldal és hátsó kert meghatározása magasabb rendű jogszabályokban előírtak szerint történik

b.) előkert kialakítása nem kötelező.

(8) Ha a meglévő intézmény parkolási igényeit saját telken belül kielégíteni, a telek beépítettsége illetve használata miatt nem lehetséges, magasabb rendű jogszabályokban és helyi rendeletben meghatározottak alkalmazhatók. A közterületen újonnan kialakított parkolók terveihez közútkezelői hozzájárulást kell kérni.[3]



[1] A minimális telekméretet módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2012. (II. 14.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos 2012. 02. 15-től.

[2] A 6. § (7) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 6. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 6. § (8) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 6. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

A gazdasági területre vonatkozó előírások

7. §

(1) Az építési övezetben épületek szabadon álló beépítési móddal alakíthatók ki.

(2) Az épületeket a szabályozási terven jelölt, vagy az elő- oldal- és hátsókerti előírások alapján meghatározható építési helyen belül kell elhelyezni. Oldalkert mérete minimum 6 méter, míg hátsókertnek minimum 15 métert el kell hagyni.[1]

(3) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 2,0 m magas átlátható kerítéssel, vagy 1,50 m magas rakott kőkerítéssel, illetve korlátozás nélküli magasságú élő sövénnyel lehet bekeríteni.

(4) Az épületek csak magas tetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 15°-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet.

(5) A telken belül az épületek közötti minimális távolság magasabb rendű jogszabályokban meghatározottak alapján határozandó meg.[2]



[1] A 7. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 7. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 7. § (5) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 7. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Gazdasági területek
Kereskedelmi, szolgáltató terület

8. §

(1) A kereskedelmi, szolgáltató terület telkei a szabályozási terv szerinti 29, 37, 38 és 39 számú, belterülethez kapcsolódó tömbben található.[1]

(2) A kereskedelmi, szolgáltató területen nem helyezhetők el a környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek, melyek körét a magasabb rendű jogszabály határozza meg.[2]

(3) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.

             

 Gksz

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzatmagasság

min. telekméret



Övezet

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret

Gksz 1

szabadon álló

20%

4,5 m2

8000 m2

Gksz 2

szabadon álló

20%

4,5 m2

3 ha


(4) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 20 %.

(5) Építési hely meghatározása a szabályozási terv szerint.

(6) A 37,38,39 sz. tömbszámú területek tervezett beépítése esetén az illetékes közútkezelői hozzájárulása is szükséges.[3]



[1] A 8. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 8. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 8. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 8. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 8. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 8. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Ipari gazdasági terület

9. §

(1) Ipari gazdasági terület a 40, 41 számú és Borsod-puszta 42, 43, 44, 46 számú tömbben találhatók.

(2) Az ipari gazdasági területen végezhető tevékenységek körét a környezetvédelmi előírások tartalmazzák.

(3) Az ipari területeken csak olyan létesítmények alakíthatók ki, amelyek védőtávolságot nem igényelnek, illetve amelyek a szakhatósági előírások és a magasabb rendű jogszabályokban meghatározott védőtávolságai az adott telephelyen belül biztosíthatók.[1]

(4) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.

        

 Gip

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzatmagasság

mini. telekméret


Övezet

beépítési mód

legnagyobb beépítettség %

max. homlokzat magasság

min. telekméret

Gip 1

szabadon álló

40%

4,5 m

4000 m2

Gip 2

szabadon álló

30%

6 m

1 ha

Gip 3

szabadon álló

30%

6 m

3000 m2


(5) A területen megengedett építési használat határértékei:

a.) a beépíthető telek minimális szélessége a beépítési vonalon 30 m.

b.) egyszintes üzemi csarnok, földszint + 1 emelet szintszámú üzemi, iroda és szociális épület építhető.

(6) Építési hely meghatározása a szabályozási terv szerint.

(7) Az építési hatóság az építési engedély megadását megtagadhatja, ha megállapítása szerint az üzem létesítése, fenntartása a településre káros.

(8) Az övezetben épületet, építményt elhelyezni csak az egész tömböt bemutató M=1:500 beépítési helyszínrajz alapján lehet. A beépítési helyszínrajzon az épületek ábrázolásán túl szerepelni kell a közlekedési felületeknek, a telepített, valamint a meglévő növényzetnek.[2]

(9) Az Ipari gazdasági területen épületek tervezéséhez talajmechanikai és vízföldtani szakvéleményt kell készíttetni.[3]

(10) Az ipari telephelyek gépjárművek közlekedésére szolgáló területét portalanított szilárd burkolattal kell ellátni. A parkoló felületek gyephézagos burkolattal is kialakíthatók. A terület üzemeléséhez szükséges parkoló férőhelyeket telken belül kell (11) Állattartásra szolgáló épületek a község állattartási rendeletében meghatározott védőtávolságokkal építhetők.



[1] A 9. § (3) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 9. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 9. § (8) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 9. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 9. § (9) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 9. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Üdülő terület

10. §

(1) Üdülő házas üdülő terület az Üveg-hegy melletti külterületen alakítható ki, a 0103 és a 0110/4 hrsz. és a 095/7, 095/8 hrsz-ú telkek együtteséből kialakított beépítésre szánt részlet a szabályozási terven lehatárolt területen.[1]

(2) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.

               

 Üü

beépítési mód:

szabadon álló

legnagyobb beépítettség:

 10 %

max. homlokzatmagasság:

5 m

min. telekméret::

3 ha


(3) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 40 %

(4) Az építési hely meghatározása:[2]

a.) az 51 sz tömbben a telekhatártól 25 m távolságot be kell tartani, szabályozási terven ábrázoltak szerint

b.) az 50 sz tömbben szabályozási terven ábrázoltak szerinti

c.) a területen több épület elhelyezhető, de egyik sem lehet nagyobb 300 m²-nél.

(5) Állattartásra szolgáló épületek a község állattartási rendeletében meghatározott védőtávolságokkal építhetők.

(6) A területeken az épületek terveztetéséhez minden esetben talajmechanikai szakvélemény készítése szükséges.[3]

(7) A területen a használatbavételi eljárás megindításáig háromszintű természet közeli jellegű növénytelepítés szükséges.[4] [5]

(8) Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.[6]



[1] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.

[2] A 10. § (4) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 10. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 10. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 10. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[4] A 10. § (6)-(7) bekezdéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.

[5] A 10. § (7) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 10. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[6] A 10. § (8) bekezdését beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (V. 2.) számú rendeletének 10. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Különleges területek

Temető terület

11. §

(1) A temető területén csak a temetésekhez tartozó, illetve azt kiszolgáló épületek és létesítmények (kápolna, keresztút, halottasház, ravatalozó, sírépítmények, kripták, urnahelyek), valamint úthálózat, közművek, utcabútorok, képzőművészeti alkotások és növényzet helyezhető el.

(2) A temető körül 30 m-es védőtávolságon belül élelmiszer előállító és kereskedelmi, vendéglátó létesítmény nem alakítható ki.

(3) [1]



[1] A 11. § (3) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

Beépítésre nem szánt területek

Közlekedési és közmű terület [1]

12. §

(1) A közlekedési és közmű területek vasúti és közúti közlekedési és közmű területekből állnak.

(2) Közúti közlekedési terület - szabályozási terv szerint - az alábbi övezet:

- KÖu jelű övezet a község közterületein (utcák, terek, gyalogutak) a gépjármű, kerékpár és gyalogos közlekedés és kapcsolódó létesítményei, valamint közmű elhelyezésére szolgáló területek

(3) Az újonnan nyitott utcákban az utak mentén közvilágítás kiépítése földkábellel történhet, és az utcai fásítás telepítése kötelező.

(4) 20 személygépjármű befogadóképességűnél nagyobb parkolófelületek kialakítása esetén a csapadékvíz elvezetése a vízügyi hatóság engedélye szerint történhet.

(5) A beépítésre szánt területek feltétele az alapközművek: víz, szennyvízcsatorna, elektromos energia, valamint nyílt árkos, vagy zárt csatornás csapadékvíz elvezetés kiépítése.[2]

(6) A közutak elhelyezésére az OTÉK-ban megállapított, illetve alábbi szabályozási, építési szélességű területeket kell biztosítani:

a.) Forgalmi utak (települési összekötő utak) - K.III.B: 60 m,  M-8 gyorsforgalmi út tervezett négysávos nyomvonala

b.) Gyűjtő utak: A 73121 sz. bekötőút meglévő szabályozási szélessége 16-20 m.

lakott területen kívül                                        K.V.B                      külterületi közút

lakott területen belül                                       B.V.c B                    belterületi közút

c.) Az újonnan kialakítandó lakóutcák szabályozási szélessége min. 12m.

kiszolgáló-lakóutak                                           B.VI.d.B , ill. B.VI.d.C [3]

d.) A már meglévő utcák szabályozási szélessége a következő:

  • Kossuth Lajos utca                       12 m
  • Görgey utca                                 12 m
  • Rákóczi Ferenc utca                     10 m
  • József Attila utca                          15,5 m
  • Arany János utca                          14 m
  • Hunyadi János utca                       14 m
  • Bocskai utca                                 14 m
  • Bajcsy Zsilinszky utca                   10 m
  • Szécheny utca                              10 m
  • Zrinyi utca                                     10 m

Zrinyi utca Kis-Torna patak partján futó egyoldali beépítésű szakasza          6,5 m

  • Dózsa György utca                        10 m
  • Petőfi Sándor utca                          10 m

e.) Az alábbi utcákra részletes forgalom vizsgálatot kell készíteni, melynek alapján egyirányúsítani kell, vagy forgalomtechnikai eszköz (sebességcsökkentő küszöb, kitérő stb) alkalmazásával kell a közlekedésbiztonságot javítani

  • Hunyadi J. utca és Bocskai utca közötti északi átkötés                          6 m
  • Kossuth L. u. 0157/22 út közötti átkötés                                                7 m

f.) Gyalogút

  • Hunyadi János utca és Rákóczi F. utca közötti gyalogos átkötés             4 m

(7) Kerékpár és gyalogos utak: minimum 4 m.

(8) Egy telket feltáró magán és közutak: minimum 4 m.

(9) Külterületi mezőgazdasági út min 6 m

(10) A közlekedési területen közlekedési műtárgyakat, közvilágítást, közterületi építményeket, növényzetet úgy kell elhelyezni, hogy azok a közlekedést és az utak láthatóságát, a sarkok beláthatóságát ne akadályozzák.

(11) A közút, és vasút szintbeni keresztezésénél a 20/1984.(XII.21) KM rendeletben meghatározott rálátási háromszög területén belül az út és a vasút szintjétől számított 50 cm –nél magasabb építményt elhelyezni, 50cm-nél magasabb növényzetet ültetni tilos.

(12) A közutak területének belterületbe vonásával egyidejűleg a belterületbe vont útszakaszok közvilágítását is ki kell építeni.

(13) Új épület építése vagy a meglévő korszerűsítése csak az OTÉK 42§-ában előírt gépjármű várakozó és tároló helyek biztosításával engedélyezhető. A gépjármű elhelyezésének lehetőségét elsősorban telken belül kell megoldani. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy az önkormányzat rendeletet hozhat, hogy a hiányzó gépjármű várakozóhelyeket közterületen milyen feltételekkel lehet biztosítani.

(14) Az közutak melletti zöldsávban telepítendő ajánlott növényfajták:

a.) A légvezetékek alatt is ültethető fafajok: gömbjuhar (Acer platanoides ’Globosum’) gömbkőris (Fraxinus ornus ’Mecsek’)  pseudoacacia ’Umbraculifera’) madárberkenye (Sorbus aucuparia) díszalma (Malus purpurea)

b.) A településre vezető utak mentén szélesebb koronájú, magasabb termetű fák is ültethetők, de csak a tájban honos fajtákból, pl.:kőris fajok (Fraxinus sp.) hársfajok (Tilia sp.) bükkfa (Fagus sylvatica) gyertyán (Carpinus betulus) tölgyfajok (Quercus sp.) erdei fenyő (Pinus sylvestris)

(15) Az új lakóutak kialakítása során a mintakeresztszelvényeknek megfelelő módon kell a közterületeket kialakítani.

(16) Az egyes útcsatlakozásokban a csomóponti rálátási háromszögeket biztosítani kell. Útcsatlakozásoknál és vasúti átjáróknál a szabadlátást gátló létesítményt elhelyezni, 0.8 m-nél magasabb növényzetet ültetni tilos.

(17) [4]

(18) A közterületi parkolókat az OTÉK vonatkozó előírásainak megfelelően- fásítva kell kialakítani.

(19) A közlekedési területeken és a közlekedési védőtávolságon belül bármit elhelyezni, bármilyen építési tevékenységet folytatni csak az illetékes közlekedési hatóság hozzájárulásával és előírásai szerint lehet.[5]



[1] A címet megváltoztatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (V. 2.) számú rendeletének 11. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 12. § (1)-(5) bekezdéseit módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 12. § (1)-(5) bekezdései. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 12. § a.)-c.) pontjait módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 12. § (6) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[4] A 12. § (17) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

[5] A 12. § (15)-(19) bekezdéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 12. § (7) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Közművek[1]

13. §

(1) A község területét az OTÉK, az ágazati szabványok és az általános előírások szerint teljes közművesítéssel kell ellátni.

(2) Nyomvonal jellegű közműlétesítmény elsősorban a közlekedési területen, közterületen, vagy a közművet üzemeltető szerv területén helyezhető el.      

(3) Amennyiben ez nem oldható meg, a közművezetékek magánterületen, a tulajdonosok hozzájárulásával is elhelyezhetők, az egyéb hatályos jogszabályok figyelembevételével.

(4) Magánterületen vezetett közművezetékek közműkezelők általi megközelítését a tulajdonosnak biztosítani kell. A közműkiváltásra a kezelő nem kötelezhető.

(5) A közművezetékek védelme érdekében az előírt védőtávolságokat be kell tartani.( A HÉSZ 1.sz. melléklete)

(6) A község területén ahol a szennyvízcsatorna hálózat nem épült ki:

a.) Új épület, építmény építésére építésügyi hatósági engedélyt adni, illetve az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak akkor lehet, ha az illetékes környezetvédelmi és vízügyi hatóság által elfogadott szennyvíztároló illetve szennyvíztisztító létesült.

b.) Beépítésre szánt területen építési engedélyi eljárást lefolytatni és területeket belterületbe vonni csak a szennyvízcsatorna-hálózat, vagy ennek hiánya esetén zárt rendszerű közműpótló műtárgy megléte esetén lehet.[2]

(7) Tilos a szennyvizet, szemetet felhagyott kutakba, a csapadékvíz-elvezető rendszerbe gyűjteni, illetve bevezetni.

(8) Az ivóvíz minőségű víz beszerzésére, kezelésére, tárolására, továbbítására és szétosztására szolgáló létesítmények védőterületein csak a rendeltetésszerű üzemeltetés érdekében végzett építési tevékenység folytatható.

(9) A meglévő 20 kV-os elektromos légvezetékek szabad megközelítését, védőtávolságát biztosítani kell.

(10) A település csapadékvízét nyílt árokhálózatban, csapadékvíz csatornahálózatban kell elvezetni.

(11) Közhasznú közműterületen (árkok, vízfolyások, vízmedrek, vízgazdálkodási területek) építményeket elhelyezni nem lehet. A területen csak a működés és fenntartás műtárgyai helyezhetők el.

(12) A vízpartok, patakok mentén egyoldali minimum 6 méter széles, árkok mentén egyoldali minimum 4 méter széles fenntartási sávot kell biztosítani. A fenntartási sávban semmiféle tevékenység nem folytatható, növényzet nem telepíthető.

(13) Az ivóvíz és ásványgyógyvíz kezelő műtárgyak és szállító vezetékek védőterületeit és védősávjait biztosítani kell.[3]

(14) A tervezett közművezetékek építésekor az esetleges közös kivitelezés érdekében a vezetékek nyomvonalát egyeztetni kell a közmű üzemeltetőkkel.

(15) A meglévő fákat, fasorokat óvni kell. A közműfejlesztések során az elkerülhetetlenül kivágott fát pótolni kell.

(16) A közművek műtárgyait a szakhatósági előírásoknak megfelelően kell elhelyezni.

(17) Az utak és közművek építésénél, korszerűsítésénél, egyéb építmények és más létesítmények megvalósításánál, felújításánál biztosítani kell a közcélú távközlő eszközök elhelyezésének lehetőségét.

(18) A távközlési kábeleket érintő bárminemű munka csak a távközlési szolgáltatóval történő előzetes egyeztetés után, a szolgáltató szakfelügyelete jelenlétében folyhat.



[1] A címet módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 13. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.

[3] A 13. § (13) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 13. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Zöldterületek [1]

14. §

(1) A zöldterületi rendeltetésű területeket a szabályozási terv tünteti fel.

(2) A tervezett zöldfelületi rendszer kialakítására a terület biztosítandó, más célra fel nem használható. A zöldterület az állandóan növényzettel fedett közterület (közkert, közpark).

(3) A zöldterületen víz- és zöldfelületek, gyalogutak, játék, sport, pihenés célját szolgáló területek, közművek, a szabadidő eltöltéséhez szükséges létesítmények helyezhetők el.

(4) A zöldterületen épületek legfeljebb 2 %-os beépítettséggel helyezhetők el.

(5) A zöldterületen bármilyen építmény csak úgy helyezhető el, hogy a kivágott fákat pótolni kell. A meglévő fák építés közbeni védelméről gondoskodni kell.

(6) Közpark kialakítása előtt a területre vonatkozó kertészeti tervet kell készíteni.[2]

(7) [3]

(8)

(9)



[1] A címet módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 14. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 14. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 14. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 14. § (7)-(9) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

Erdőterület

15. §

(1) Az erdőterületeket a Szabályozási tervek tüntetik fel. Az erdő használatának kereteit az Erdőről és az erdő védelméről szóló 1996.LIV. törvény szabályozza.[1]

(2) Kislőd közigazgatási területén az erdők elődleges rendeltetés szerint:

a.) védelmi (EV),

b.) gazdasági(EG) rendeltetésű.

(3) [2]

(4) A védelmi rendeltetésű erdő területen vonalas közműlétesítményeken kívül semmilyen más épület és építmény nem helyezhető el.[3]

(5) 10 ha-t meghaladó területnagyságú telken gazdasági erdőterületen 0,5%-os beépítettséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.

(6) Az esetleges beruházással érintett erdőterület igénybevételét az erdészeti hatóságnál engedélyeztetni kell.[4]

(7) A táj gazdagítására javasolt fasorok, facsoportok telepítése erdészeti szakszemélyzet irányítása és tervei alapján történhet.[5]



[1] A 15. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 15. § (3) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

[3] A 15. § (4) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[4] A 15. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[5] A 15. § (7) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Mezőgazdasági terület

16. §

(1) A mezőgazdasági rendeltetésű területeket a szerkezeti- és terület felhasználási terv tünteti fel, amelyeken az OTÉK 29.§-a szerint lehet építési tevékenységet végezni.

(2) Mezőgazdasági területen korlátozás nélkül kialakítható birtok központ az OTÉK szerint megszabott feltételek és a HÉSZ. előírásainak betartása mellett.[1]

(3) Mezőgazdasági rendeltetésű területeken figyelembe kell venni a természetvédelmi, tájvédelmi és környezetvédelmi előírásokat.

(4) Mezőgazdasági területen kerítés csak a művelési ágak elválasztó vonalán építhető. A már meglévő kerítések bontását az elsőfokú építési hatóság elrendelheti.[2]

(5) [3]

(6) A mezőgazdasági területek művelés alóli kivonásánál és a területek beépítésénél a szomszédos mezőgazdasági területek megközelítését továbbra is biztosítani kell.



[1] A 16. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 16. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 16. § (4) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 16. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[3] A 16. § (5) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

Vízgazdálkodási terület

17. §

(1) A vízgazdálkodással kapcsolatos összefüggő terület:

a.) a folyóvizek medre és partja,

b.) állóvizek medre és partja,

c.) a közcélú mesterséges víztározó medre és partja,

d.) a vízbeszerzési területek (védett vízbázis) és védőterületeik (hidrogeológiai védőterület),

(2) A területen – közcélú vízgazdálkodási terület kivételével - csak a vízkár-elhárítási építmények helyezhetők el.

(3) Közcélú mesterséges víztározó területén belül a vízügyi hatósági létesítési előírások betartása mellett turisztikai szolgáltató és szállásépület is elhelyezhető a HÉSZ 12. §, üdülőterületi övezeti előírások szabályozási előírásainak alkalmazásával a mesterséges víztározó meder és partterületének 3%-os mértékéig.[1]



[1] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.

Különleges beépítésre nem szánt terület - Kalandpark [1]

17/A. §

(1) A különleges beépítésre nem szánt terület – Kalandpark övezetbe sorolt területek elsősorban a meglévő növényzet figyelembe vételével történő sport és ügyességi eszközök elhelyezésére szolgálnak, a szabadidős létesítmény fenntartható fejlesztése érdekében.
(2) Az övezetben kialakítható legkisebb telekméret 3 ha.
(3) Az övezet területén épületek szabadonálló beépítési móddal, legfeljebb 2 %-os beépítettséggel helyezhetők el, max. 4,5 m-es építménymagassággal.
(4) Az övezet területén kizárólag csak a szabadidőparkhoz kapcsolódó funkciójú épületek létesíthetők, úgymint nyilvános illemhelyek, vizesblokkok, öltözők, továbbá vendéglátó pavilonok, valamint foglalkozató és bemutató termeket tartalmazó épületek.
(5) A különleges terület - Kalandpark övezet területén belül legalább 80 %-os zöldfelületi arányt biztosítani kell.
(6) Az övezet területén belül az ingatlan-nyilvántartás szerint erdőterület művelési ágba sorolt területek összességében nem csökkenthetők.
(7) Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.

(8) Az övezetben kizárólag hagyományos tömegformájú, tömegarányú és építészeti megfogalmazású épületek helyezhetők el természetes látszó anyaghasználattal. Épület csak magastetővel létesíthető 37-45o közötti tetőhajlásszöggel, cserép, nád, zsup, fazsindely, vagy természetes pala fedéssel.  Homlokzati nyílászáró csak fa anyagú lehet, homlokzatképző anyagként fehér, törtfehér, vagy pasztell színű vakolat és homlokzatfestés, valamint tégla, kő és fa alkalmazható. Egy tömegben legfeljebb 500 m2 bruttó beépített alapterületű épület létesíthető. Az épületek telepítésekor a meglévő, kialakult növényzet mind nagyobb arányú megtartására kell törekedni.


[1] A 17/A. §-t és a 17/B. §-t beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 17. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Különleges beépítésre nem szánt terület - parkoló
17/B. §

(1) A K-parkoló jelű különleges beépítésre nem szánt terület övezete elsősorban a Kalandpark látogatóinak biztosítandó parkoló felület kialakítására szolgál.

(2) Az övezetben a szabályozási terv szerinti telek alakítandó ki, melynek legfeljebb 50%-án létesíthető gépjármű várakozóhely. A telek visszamaradó részén legalább kétszintes zöldfelületet kell fenntartani. A kiépítendő parkolókat a meglévő faállomány figyelembe vételével kell megtervezni, állapotrögzítő és értékelő munkarészt is tartalmazó kertészeti terv alapján.

(3) Az övezet területén épületek szabadonálló beépítési móddal, legfeljebb 1 %-os beépítettséggel helyezhetők el, max. 4,5 m-es építménymagassággal.

(4) Az övezet területén kizárólag csak az utasforgalom ellátásához kapcsolódó funkciójú épületek létesíthetők, úgymint nyilvános illemhelyek, vizesblokkok, öltözők, továbbá váróhelyet biztosítóépület, valamint esőbeálló.

Környezetvédelem

Általános követelmények

18. § [1]

(1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik.

(2) Újabb területek belterületbe vonása, a termőföldön történő beruházások a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatják, nem csökkenthetik a meglévő talajvédelmi létesítmények működőképességét. A beruházások megvalósítása és üzemeltetése során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.
(3) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a hatóságok, illetve a szakhatóságok előírása szerint.
(4) A 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 számú tönbökben „telepengedély”-hez kötött tevékenységekhez kapcsolódó létesítmények nem alakíthatók ki (a hatályos TEÁOR kódszámai csoportosítása szerint): vegyi anyag készítő és előállító [24.1, 24.2], építési betontermékgyártás [26.61], előkevert beton gyártása [26.63], habarcsgyártás [26.64], egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása [26.66], kőmegmunkálás [26.70], csiszoló termék gyártása [26.81], vas, acél, vasötvözet-alapanyag gyártása [27.10], öntött cső gyártása [27.21], acélcső gyártás [27.22], hidegen húzott vas, acéltermék gyártása [27.31], alumíniumgyártás [27.42], ólom, cink, ón gyártása [27.43], rézgyártás [27.44], fémszerkezet gyártás (fémszerkezet lakatos) [28.11], fémtartály gyártása [28.21], fémalakítás, porkohászat [28.40], fémfelület kezelés (pl. galvanizáló, ónozó, ólmozó, mártó) [28.51], gépgyártás [29.24, 29.31, 29.32, 29.40, 29.51, 29.52, 29.53, 29.54, 29.55, 29.56], autófényező, karosszérialakatos, autóbontó [50.20], műanyagfeldolgozás, műanyagdarálás, -darabolás [25.24], építőanyagkereskedés [51.53, 52.46].

(5) A jelenleg a meglévő területen üzemelő és a (4) bekezdés listáján szereplő tevékenységek esetén üzemelés-technológiai terv készítése, majd az érintett szakhatóságok értékelése alapján dönthető el a feltételekhez kötött telepengedélyek kiadása.
(6) Az újonnan kijelölt építési övezetek területei beépítésének előfeltétele a közművesítés, a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése.
(7) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni.
(8) A „nagyvízi medrek, a parti sávok, vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásokról” szóló vízügyi követelményeket be kell tartani, valamint az előírásoknak megfelelő védősáv fennmaradását biztosítani kell.
(9) A vizek és közcélú vizilétesítmények fenntartása esetén a jogszabályi előírásokat érvényesíteni kell.
(10) Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése.
(11) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni.
(12) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket.


[1] A 18. §-t módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 18. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Környezetterhelési határértékek

19. § [1]

(1) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelményeket és a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, valamint határértékeket.
(2) Élővízbe bocsátott szennyvíz vagy folyékony hulladék esetén a szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket, küszöbértékeket be kell tartani.

(3) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzemeltethető, hogy zajkibocsátása nem haladhatja meg az előírt zajterhelési határértéket a zajtól védendő területeken.
(4) Meglévő közlekedési útvonalak melletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy megváltozott övezeti besorolású területeken, megfelelő beépítési távolság meghatározásával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolással, illetve műszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését.
(5) Új út létesítésének, a forgalmi viszonyok lényeges és tartós megváltozását eredményező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalom figyelembe vételével zajcsökkentő létesítmények, berendezések alkalmazását kell szükség esetén előírni.

(6) Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biztosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belül vagy azzal szomszédos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az előírt határértékeket.


[1] A 19. §-t módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 19. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Speciális eljárási szabályok

20. § [1]


[1] A 20. §-t hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

Kulturális örökségvédelem és az építészeti örökség helyi értékvédelme

22. §

(1) Műemléki védettség alatt áll:

a.) Római Katolikus Templom, barokk, 1770-1780. Berendezés: fő- és mellékoltár, szószék, keresztelőmedence. Cím: Hősök tere 405 hrsz. Műemléki törzsszám: 4947
b.) Római Katolikus plébánia, klasszicista, 1821. Cím: Zrinyi utca 7. 292/1 hrsz. Műemléki törzsszám:4946

(2) 2001. évi LXIV. törvény 40.§ alapján az (1) pontban felsorolt védett épületek műemléki környezete az alábbi helyrajzi számú telkeket érinti: 1, 132, 133,.213,214, 217, 219-221, 282-292/2, 402-406/2, 457-461, 464-465.[1]
(3) Régészeti lelőhelyek:

a.) 30/1   lelőhely: 423 hrsz.

b.) 30/2   lelőhely: 0157/8 hrsz.

c.) 30/3   lelőhely: 0166/50, 0166/51, 0166/54 hrsz.

d.) 30/4   lelőhely: 095/20, 095/32, 095/33 hrsz.

e.) 5. lelőhely:              

f.)  6. lelőhely: 028/3 Kereszt-major

g.) 7. lelőhely: 146, 147 hrsz.

h.) 8. lelőhely: 033 hrsz.

(4) A (3) bekezdésben felsorolt területeken nyilvántartott régészeti lelőhely található. Régészeti lelőhelyen 30 cm mélységet meghaladó, talajbolygatással járó vagy végleges eltakarást eredményező tevékenységet csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatósági állásfoglalásának birtokában, megelőző régészeti feltárások után lehet végezni.
(5) Amennyiben a felsorolt területeken kívül kerülnek elő régészeti emlékek, a leleteket veszélyeztető tevékenységet azonnal abba kell hagyni és jelenteni kell a területileg illetékes múzeumnak. (Lackó Dezső Múzeum, Veszprém Erzsébet park 1.)
(6) A területi helyi értékvédelemmel érintett területen védett a telekszerkezet, az utcahálózat és az utcakép. A védelemre javasolt területek listáját a HÉSZ 2 számú melléklete tartalmazza.
(7) A területi helyi értékvédelemmel érintett területen az épületek csak magastetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 38°-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet. Tetőhéjazatként műanyag és bitumenes tábláslemez- és azbesztpala fedések alkalmazása nem megengedett. A pikkelyfedések közül a bitumenes lemez és az azbesztpala fedések alkalmazása nem megengedett.
(8) A területi helyi értékvédelemmel érintett területen a lakóépületek fő tömegét utcára merőleges tetőgerinccel kell kialakítani, az épület utcafronton mért szélessége 7,5 méternél nagyobb nem lehet.
(9) A területi helyi értékvédelemmel érintett területen a lakóépület földszinti padlószintje az épület mellett kialakított terep legmagasabb szintje felett maximum 0,45 m-re, a legalacsonyabb szintje felett 1,40 m-re lehet.
(10) Az egyedi helyi értékvédelemmel védett építmények és épületek az alábbiak. (Ezeket az objektumokat állagmegóvó felújítással, restaurálással kell karban tartani, sem elbontásuk, sem átépítésük nem megengedett.)

a.) Út menti feszület a 134 hrsz. területen,
b.) Út menti feszület a 455 hrsz. területen, (a védelem a feszület mögött álló két értékes vadgesztenye fára is kiterjed)
c.) Út menti feszület az 553 hrsz. területen,
d.) Temetőkápolna és kálvária a 775 hrsz. Római Katolikus temető területén

e.) [2]


[1] A 21. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 20. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 21. § (10) b.) pontját módosította valamint e.) pontját hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.

Természetvédelmi területek

22. § [1]

(1) Természetvédelem alatt áll Kislőd közigazgatási területén 031/1 hrsz. terület. A területén található ingatlanokon folytatandó bármilyen építési tevékenység esetén előzetesen egyeztetni kell az illetékes környezetvédelmi hatósággal.

(2) A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Kislőd község Képviselő-testülete külön rendeletet alkot.


[1] A 22. §-t módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 21. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Tűzvédelem

23. §

(1) A tűzvédelmi előírásokat a vonatkozó jogszabályok és a mindenkor érvényben lévő, kötelezően alkalmazandó szabványok, tűzvédelmi előírások figyelembevételével az illetékes tűzvédelmi hatóság állapítja meg.[1]

(2) A tűzoltóság vonulása és működése céljára olyan utat, illetőleg területet kell biztosítani, amely alkalmas a tűzoltógépjárművek nem rendszeres közlekedésére és működésére.

(3) Az építmények közötti legkisebb távolság szabályozása az OTÉK 36.§-a szerint történik.

(4) Kialakult állapot esetén, amennyiben a jogszabályban előírt épületek közötti legkisebb távolság nem tartható, a tűzvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalása irányadó az elsőfokú építési engedélyezési eljárásban.

(5) [2]

(6) A területen a tűzi-vizet vezetékes hálózatról az OTSZ által meghatározott mennyiségben és módon föld feletti tűzcsapok alkalmazásával kell biztosítani.

(7) A területen tűzjelzésre alkalmas, mindenki számára hozzáférhető nyilvános telefonfülkét kell, létesíteni illetve üzemben tartani.

(8) A tisztán gázüzemű, a vegyes üzemű, illetve a kettősüzemű járműveket talajszintnél mélyebb helyen tilos elhelyezni.



[1] A 23. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 22. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 23. § (5) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

Egyéb rendelkezések - A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények

Helyi közút céljára történő lejegyzés

24. §

(1) Az 1997. évi LXXVIII. törvény 27.§- alapján e rendelet 1.§ (1) pontjában foglalt területek Szabályozási Terv szerinti telkek út kialakítására szükséges részét  az Önkormányzat céljára le kell jegyezni.

A telekalakítás és építés engedélyezése

25. §

(1) A település területén a telekalakítás és az építés csak akkor engedélyezhető, ha az a településrendezési eszközökben meghatározott fejlesztési célkitűzéssel összhangban van, annak megvalósítását nem akadályozza, nem nehezíti, és nem teszi költségesebbé. [1]

(2) Telekalakítás a meglévő telekstruktúrához igazodva, a Szabályozási terv és a HÉSZ szerinti minimális teleknagyság betartásával és a tervezett úthálózat kötelező szabályozási vonalainak figyelembevételével engedélyezhető.

(3) [2]

(4) Ha a község állattartási rendelete és a Helyi Építési Szabályzat övezeti előírásai között eltérés van, a szigorúbb szabályozást kell alkalmazni.

(5) A beépítésre szánt területek átmeneti hasznosítása csak mezőgazdasági illetve zöldövezeti funkciójú lehet.

(6)

(7)

(8) Felvonulási épület építési engedély alapján kizárólag az építkezés időtartamára létesíthető és a használatbavétel időpontjáig, de maximum 3 évig tartható fenn.

(9) Törmeléket lerakni csak az illetékes hatóság által kijelölt területen szabad.

(10) A tervezett földmunkák során a felső humuszos réteget külön kell letermelni, deponálni és azt csak helyben parkosítás céljára lehet felhasználni.

(11)

(12) Az építési tevékenységhez szükséges nyersanyagokat (homok, kavics, agyag, stb) érvényes  hatósági engedéllyel rendelkező kitermelő helyről kell beszerezni.

(13)

(14) Négy gépjárműnél nagyobb befogadó képességű parkolófelület esetén a parkolót fásítással kell kialakítani.[3]



[1] A 25. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 23. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

[2] A 25. § (3), (6), (7), (11) és (13) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.

[3] A 25. § (14) bekezdését beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 23. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Záró rendelkezések

26. §

(1) Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, kihirdetéséről a Jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.

(2) A rendelet rendelkezéseit a hatályba lépést követően indított ügyekben kell alkalmazni.


Kelt: Kislőd, 2004. február 28.


polgármester                                                                                                       körjegyző

1. sz. melléklet


Közműlétesítmények védőtávolságai


(1) Nyomvonalas létesítmények esetén a védőtávolság a tengelyvonaltól mindkét irányban érvényes.

(2) Villamos távvezetéknél

a.) 220 kV-os villamos légvezeték         2×18 méter

b.) 120 kV-os villamos légvezeték         2×13 méter

c.) 20 kV-os villamos légvezeték

- külterületen                            2×5 méter

- belterületen                            2×2,5 méter.

d.) 20 kV-os villamos földkábel             2×1,5 méter.

e.) Villamos berendezés esetén           10×10 méter.

f.) Villanyoszlop, légvezeték oszloptól dőléstávolságán belül A, B tűzveszélyességi osztályba sorolt építmény nem helyezhető el.

g.) 20/0,4 kV-os transzformátor állomásnál 10 t darus gépkocsi megközelítési lehetősége szükséges.

(3) Gázvezetékek védőtávolságai

a.) 6 bar-os földgázvezeték                       2×5 méter

b.) 3 bar-os földgázvezeték                       2×4 méter

c.) MOL 40 bar nagynyomású gázvezeték  2x30 méter

(4) Háztartási tüzelőolaj tartály, kimérő hely R=8 méter kör, illetve tartálykocsi megközelítést igényel.

(5) Távbeszélő hálózatok                                                    2x2 méter.

(6) Az ivóvíz és ásvány-gyógyvíz kezelő, tározó műtárgyak és szállító vezetékek védőterületei és védősávjait biztosítani kell. {123/197. (VII.18.) Korm. rendelet 4 sz. melléklettel összhangban}[1]


Műtárgyak

Védőterületek méretezése

Zárt vagy épületben lévő vízkezelő vagy tároló

A védőterület sugara a műtárgy vagy építmény külső szélétől számított 10 m.  5 m-nél magasabb földfeltöltés esetén a rézsü talpától mért 5 m.

Szabadban, nyílt vízfelszínnel történő víz-kezelés vagy tárolás

50 m (különleges esetekben max. 100 m).

Víztechnológiai célra történő levegőbeszívás helye (légszűrés nélküli esetben)

A védőterület szélétől legalább 20 m-re, a terepszint felett legalább 3 m-re.

Víztornyok (magastéri tárolók) zártrendszerű átemelők és nyomásfokozók

Védőterületek nem, csak a vezetékek védősávjának kijelölése szükséges.

Földbe fektetett vízvezeték

A védősáv határa a vezeték felett a föld felszínéig, alatta 1 m mélységig, kétoldalt 2-2 m távolságig terjed.

Párhuzamosan haladó vízvezetékek és szennyvízcsatornák

ha a szennyvízcsatorna magasabban fekszik, mint a vízcső, vagy ha mélyebben fekszik, de a vízvezeték talajvízben, vagy annak közelében van



A védősáv szélessége a vízcső mindkét oldalán vízszintes irányban mért 1-1 m; 2 m-nél kisebb tengelytávolságú két vezeték esetében megfelelő állékonyságú szennyvízcsatorna alkalmazásával.

Műtárgyak

Védőterületek méretezése

ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a vízcső száraz talajban van

A védősáv szélessége a vízcső mindkét oldalán vízszintes irányban mért 0,5-0,5 m.


nyomás alatti szennyvízcsatornacső esetében

A védősáv szélessége a vízcső mindkét oldalán vízszintes irányban 2-2 m.

Szennyvízcsatorna és vízvezetékcső kereszteződése

ha a szennyvízcsatorna magasabban fekszik, mint a vízcső

A szennyvízcsatorna elhelyezése a keresztezési ponttól számított 2-2 m hosszúságú vízzáró védő-csőben vagy fedett vasbeton vályúban a közúti terhelés mértékének megfelelő állékonysággal.

ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a két vezeték közötti szintkülönbség 0,5 m-nél kisebb


A vízcső megépítése a kereszteződési ponttól mind-két irányban mért 2-2 m, összesen tehát 4 m hosszúságon belül csőkötés nélkül, a szennyvíz-csatorna építése a keresztezési ponttól mindkét irányban mért 1-1 m, összesen tehát 2 m hosszban, legalább 10 cm vastag beton burkolattal.

ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a két vezeték közötti szintkülönbség 0,5-1 m között van

ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a két vezeték közötti szintkülönbség 0,5-1 m között van




[1] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

2. sz. melléklet


A helyi értékvédelmi rendeletben területi védettség alá javasolt lakóterületek

  1. 6 számú tömb,
  2. 8 számú tömb,
  3. 9 számú tömb,
  4. 10 számú tömb,
  5. 14 számú tömb,
  6. 15 számú tömb,
  7. 16 számú tömb.

1. számú függelék[1]

Környezetvédelmi előírások jogszabályi háttere


(1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik. [Jelenleg: a követelményeket a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVI. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény tartalmazza.]

(2) Újabb területek belterületbe vonása, a termőföldön történő beruházások a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatják, nem csökkenthetik a meglévő talajvédelmi létesítmények működőképességét. A beruházások megvalósítása és üzemeltetése során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: 1994. évi LV. törvény 70.§-a szerint.]

(3) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a hatóságok, illetve a szakhatóságok előírása szerint. [Jelenleg: a környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Kormányrendelet, vagy a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]

(4) A 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 számú tönbökben „telepengedély”-hez kötött tevékenységekhez kapcsolódó létesítmények nem alakíthatók ki (a hatályos TEÁOR kódszámai csoportosítása szerint):

vegyi anyag készítő és előállító [24.1, 24.2], építési betontermékgyártás [26.61], előkevert beton gyártása [26.63], habarcsgyártás [26.64], egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása [26.66], kőmegmunkálás [26.70], csiszoló termék gyártása [26.81], vas, acél, vasötvözet-alapanyag gyártása [27.10], öntött cső gyártása [27.21], acélcső gyártás [27.22], hidegen húzott vas, acéltermék gyártása [27.31], alumíniumgyártás [27.42], ólom, cink, ón gyártása [27.43], rézgyártás [27.44], fémszerkezet gyártás (fémszerkezet lakatos) [28.11], fémtartály gyártása [28.21], fémalakítás, porkohászat [28.40], fémfelület kezelés (pl. galvanizáló, ónozó, ólmozó, mártó) [28.51], gépgyártás [29.24, 29.31, 29.32, 29.40, 29.51, 29.52, 29.53, 29.54, 29.55, 29.56], autófényező, karosszérialakatos, autóbontó [50.20], műanyagfeldolgozás, műanyagdarálás, -darabolás [25.24], építőanyagkereskedés [51.53, 52.46].

(5) A jelenleg a meglévő területen üzemelő és a (4) bekezdés listáján szereplő tevékenységek esetén üzemelés-technológiai terv készítése, majd az érintett szakhatóságok értékelése alapján dönthető el a feltételekhez kötött telepengedélyek kiadása.

(6) Az újonnan kijelölt építési övezetek területei beépítésének előfeltétele a közművesítés, a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése. [Jelenleg: A felszín alatti vizek védelméről szóló, a 367/2004. (XII.26.) Korm. rendelettel módosított 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területen levő települések besorolásáról szóló, a 7/2005. (III.1.) KvVM rendelettel módosított 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet szerint.]

(7) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni. [Jelenleg: A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet szerint kell eljárni.]

(8) A „nagyvízi medrek, a parti sávok, vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásokról” szóló vízügyi követelményeket be kell tartani, valamint az előírásoknak megfelelő védősáv fennmaradását biztosítani kell. [Jelenleg: A vízügyi követelményeket a 21/2006. (I.31.) Kormányrendelet tartalmazza.]

(9) A vizek és közcélú vizilétesítmények fenntartása esetén a jogszabályi előírásokat érvényesíteni kell. [Jelenleg: A követelményeket a 120/1999. (VIII.6.) Kormányrendelet tartalmazza.]

(10) Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése. [Jelenleg: A levegő védelmével kapcsolatosan kiadott 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 5.§-a szerint.]

(11) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni. [Jelenleg: A levegővédelmi övezet meghatározását a 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 6.§-a és 2. sz. melléklete szerint kell elvégezni.]

(12) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket. [Jelenleg: A hulladék-gazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény elvárásai figyelembe vételével.]



[1] Az 1. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

2. számú függelék[1]

Környezetterhelési határértéket tartalmazó jogszabályok


(1) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelményeket és a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, valamint határértékeket. [Jelenleg: Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél a levegő védelmével kapcsolatosan kiadott és többször módosított 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet és a végrehajtására kiadásra kerülő jogszabályok szabályait kell alkalmazni. A légszennyezettségi határértékeket, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeit a szintén többször módosított 14/2001. (V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet tartalmazza. Az egyes tevékenységek és berendezések illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról a 10/2001. (IV.19.) KöM, a 140 kWth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről a 23/2001. (XI.13.) KöM rendelet rendelkezik.]

(2) Élővízbe bocsátott szennyvíz vagy folyékony hulladék esetén a szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket, küszöbértékeket be kell tartani. [Jelenleg: A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló, módosított 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk         egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII.25.) KvVM rendelet szerint.]

(3) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzemeltethető, hogy zajkibocsátása nem haladhatja meg az előírt zajterhelési határértéket a zajtól védendő területeken. [Jelenleg: Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység létesíthetésének, illetve üzemeltetésének zajkibocsátási, zajterhelési határértékeit, a zajtól védendő területeken a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely a kibocsátási határérték megállapításának az alapja.]

(4) Meglévő közlekedési útvonalak melletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy megváltozott övezeti besorolású területeken, megfelelő beépítési távolság meghatározásával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolással, illetve műszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.]

(5) Új út létesítésének, a forgalmi viszonyok lényeges és tartós megváltozását eredményező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalom figyelembe vételével zajcsökkentő létesítmények, berendezések alkalmazását kell szükség esetén előírni. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.]

(6) Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biztosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belül vagy azzal szomszédos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az előírt határértékeket. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.]



[1] A 2. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

3. számú függelék[1]

Tájékoztató a speciális eljárási szabályokról


(1)A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárások során állapítja meg a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság az elérhető legjobb technikán alapuló intézkedéseket. [Jelenleg: A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás szabályait a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet határozza meg.]

(2) Kislőd a felszín alatti vizek minőségi védelmét szolgáló besorolás szerint fokozottan érzékeny és a sajátosságokra tekintettel kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi területen helyezkedik el. A felszín alatti vizek minőségének védelme érdekében a kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetése tilos, illetve a létesítési engedélyezés során megállapított feltételek szerint – engedély alapján - történhet. [Jelenleg: a kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetésének engedélyezése a felszín alatti vizek védelméről szóló, a 367/2004. (XII.26.) Korm. rendelettel módosított 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területen levő települések besorolásáról szóló, a 7/2005. (III.1.) KvVM rendelettel módosított 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet előírásai szerint történhet.]

(3) A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vizi létesítmények védelméről szóló jogszabályoknak megfelelően kell a vízügyi hatóság előírásai szerint az engedélyezéseket lefolytatni. [Jelenleg: a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet szerint.]

(4) Erdőterületeket érintő beruházások során az erdő védelméről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: az 1996. évi LIV. törvény és a 29/1997. (IV.30.) FM rendelet szerint.]

(5) A telephelyengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek engedélyezése a környezeti kölcsönhatások ellenőrzése alapján történhet a szakhatóságok előírásai szerint. [Jelenleg: a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]

(6) Az üzletek és kereskedelmi egységek, vendéglátó üzletek a lakosság jogos érdekeit, nyugalmát sértő tevékenysége, működése esetén (pl. zavaró, határértéket meghaladó zajterhelés) a jegyző korlátozó intézkedéseket érvényesít. [Jelenleg: az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló többször módosított 4/1997. (I.22.) Kormányrendelet 17.§ (4) bekezdése és 18.§-a.]

(7) Beruházások megvalósítása során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: az 1994. évi LV. törvény 70.§-ának előírásai szerint.]

(8) A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésének megelőzése, csökkentése érdekében érvényesíteni kell az előírásokat és a “helyes mezőgazdasági gyakorlat” szabályait. [Jelenleg: a 27/2006. (II.7.) Kormányrendelet és a 49/2001. (IV.3.) Korm. rendelet és az 1. sz. melléklete szerint.]

(9) Kislőd településen az állattartásra vonatkozó önkormányzati rendelet szerinti volumenben és az építmények közötti legkisebb távolságok megtartásával építhetők állattartó létesítmények.

(10) A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a termelési és veszélyes hulladékokra - gondoskodni kell. Hulladékok keletkezésével járó tevékenységek engedélyezése során a kérelmezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok megfelelő elhelyezéséről, ártalmatlanításáról. [Jelenleg: a hulladékok elhelyezésével, ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységek végzése során a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és a 98/2001. (VI.15.) Kormányrendelet előírásait kell figyelembe venni és betartani, illetve a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtására hatályba kerülő jogszabályokat. A hulladékok jegyzékét a többször módosított 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet tartalmazza.]

(11) Az engedélyezési tervdokumentációnak tartalmaznia kell az építési és bontási hulladékok kezelésére, a keletkezett hulladékok mennyiségének tervezésére és elszámolására, azaz építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó tervlapokat. [Jelenleg: az építési és bontási hulladékok kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet 2. és 3. sz. melléklete tartalmazza.]



[1] A 3. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

4. számú függelék[1]


Intézkedési terv a szabályozási terven jelölt új beépítésre szánt területek belterületbe vonásának ütemezéséről


A szabályozási tervek hatálya a község jelenlegi és tervezett belterületére, Vashámorra mint a településtől különálló belterület beépítésre szánt területére, a városlődi út mellett kialakított beépítésre szánt gazdasági területekre, Borsod-pusztára és az Üveghegy melletti külterületi településrész területére terjed ki.

a.) Vashámor területi lehatárolása: 915-926 hrsz.,

b.) Városlődi út mellett kialakított beépítésre szánt gazdasági területek területi lehatárolása:

                     03/3 hrsz.03/4 hrsz. 0164/3 hrsz. 0164/14 hrsz. 0164/15 hrsz. a 04/1 hrsz. út mellett,

                     valamint  a  052/1 hrsz. 055/3 hrsz.  a 050/1 hrsz. út mellett,

c.) Borsod-puszta területi lehatárolása: 0212/1-25 hrsz.,

d.) Üveghegy melletti külterületi településrész területi lehatárolása:

                     0106/24-33 hrsz. 089/2 hrsz. 089/3 hrsz. 089/4 hrsz. 089/6 hrsz. 0103 hrsz. 0110/4 hrsz.

A belterületi növekmény tervezett területei és ütemei:

a.) I.ütem       048/6 hrsz. 02 hrsz. 03/2 hrsz. 03/3 hrsz. 03/4 hrsz. 03/5 hrsz.  0164/3 hrsz. 0164/14 hrsz.                      164/15 hrsz. a 04/1 hrsz.

       b.) II. ütem      052/1 hrsz. 052/2 hrsz. 052/3 hrsz.052/4 hrsz. 052/5 hrsz. 055/3 hrsz. 057 hrsz.

c.) III. ütem      0157/18 hrsz. 0157/19 hrsz. 0157/20 hrsz. szabályozási terv szerinti része

A belterületi határ módosításáról a szabályozási tervnek és jelen előírásoknak megfelelően kell gondoskodni.



[1] A 4. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.

Mellékletek