Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2004. (II. 28.) önkormányzati rendelete
Kislőd közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról
Hatályos: 2020. 11. 06Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2004. (II. 28.) önkormányzati rendelete
Kislőd közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról
2020-11-06-tól
Kislőd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló- többször módosított - 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 8.§. (1) bekezdésében, illetve a 16.§ (1) bekezdésében biztosított feladat- és jogkörében eljárva, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 6.§ (1) bekezdésben, továbbá az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről (OTÉK) szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet 4.§-ban foglaltak alapján a mellékelt dokumentáció szerint az alábbi rendeletet alkotja.
Általános előírások
Az előírások hatálya
1. §
(1)
(2) [1]
(3)
(4)
(5)
(6) A szabályozási terven jelölt új beépítésre szánt területek átmeneti hasznosítása (a besorolásnak megfelelő ingatlan-nyilvántartási és műszaki állapot eléréséig) csak a jelenlegivel azonos mezőgazdasági művelésű lehet.[2]
Az előírások alkalmazása
2. §
(1) Az előírásokat a szabályozási tervvel együtt kell alkalmazni. Kislőd Község Helyi Építési Szabályzatának mellékletei:
a.) Kislőd belterületi Szabályozási Terv a belterület bővítés SZ-1 jelű szabályozási terve szerint M = 1:2000 (FA-KO TERV Kft. által készített tervlap)
b.) Kislőd belterületi Szabályozási Terv a belterület bővítés SZ-1 jelű szabályozási terve szerinti területre hatálytalanítva M = 1:2000 (TÓNUS Kft. Építész és Mérnökiroda Keszthely)
c.) Kislőd Borsodpuszta Szabályozási Terv M=1:2000,
d.) Kislőd Vashámor és Üveghegy melletti terület Szabályozási Terve M=1:2000,
e.) Kalandpark módosított szabályozási terve (SZ-2M) (TÉR-SZER Kft. által készített tervlap) és a
f.) Kislőd Szabályozási Terv módosítása SZ-3 jelű szabályozási terv M=1:6000 (Pápai Építész Stúdió Kft.).[3]
g.) Településközpont SZ-4 jelű módosított szabályozási terve, M=1:2000 (TÉR-SZER Kft. által készített tervlap)
(2) A település területén területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetését megváltoztatni és ezekre hatósági engedélyt adni - az OTÉK és az 1997. évi LXXVIII. törvény előírásai mellett - csak a szabályozási terv és jelen szabályzat rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelően szabad.
(3)
A szabályozás elemei
3. § [1]
(1) Kötelező szabályozási elemek:
a.) Beépítésre szánt terület határvonala
b.) Szabályozási vonal
c.) Övezeti besorolás
d.) Az övezeten belül megengedett legkisebb telekméret
e.) A telek megengedett maximális beépítettségének mértéke
f.) Megengedett legkisebb és legnagyobb építmény magasság
g.) A telken belül a zöldfelület legkisebb mértéke
h.) A beépíthetőség feltételéül szabott közművesítettség mértéke
i.) Építési hely
(2) Irányadó szabályozási elemek:
a.) Telekhatár
b.) Irányadó telekhatár
c.) Megszüntető jel
d.) A tető hajlásszöge
(3) A kötelező szabályozási elemek módosítása csak a szabályozási terv részleges felülvizsgálatával, illetve módosításával hajtható végre.
(4) Az irányadó szabályozási elemek tájékoztató jellegű ajánlások a szabályozási terv módosítása nélkül pontosíthatóak, módosíthatóak.
[1] A 3. § rendelkezéseit módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 3. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Terület-felhasználás
4. § [1]
(1) A település közigazgatási területe építési szempontból
a.) beépítésre szánt
b.) beépítésre nem szánt területbe tartozik.
(2) A település igazgatási területe a beépített és beépítésre szánt területek építési használatuk általános jellege szerint az alábbi terület felhasználási kategóriákba tagolódik:
a.) lakó: falusias és kertvárosias[2]
b.) településközponti vegyes-,
c.) gazdasági: kereskedelmi- szolgáltató-, ipari-,
d.) üdülőterület: üdülőházas-
e.) különleges: temető-, kalandpark terület
(3) A település közigazgatási területének beépítésre nem szánt területei az alábbi terület felhasználási kategóriákba tartoznak:
a.) közlekedési- és közmű elhelyezési-,
b.) zöld (közpark, közkert)-,
c.) erdő-,
d.) mezőgazdasági-,
e.) vízgazdálkodási terület
f.) különleges beépítésre nem szánt terület - Kalandpark, valamint parkoló
g) különleges – (egyéb) rekreációs terület.[3]
[1] A 4. § rendelkezéseit módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 4. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[2] A 4. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.
[3] A 4. § (3) g) pontját beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2015. (XI. 12.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2015. 12. 11-től.
Beépítésre szánt területek
Falusias lakóterület
5. §
(1) Falusias lakóterületi besorolásúak a 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36 számú belterületi tömbök, valamint Vashámor 47,48,49,52 sz. és Borsod-puszta 45. sz. lakóterületei.
(2) A község falusias lakóterületein az OTÉK 14.§ szerinti építmények helyezhetők el. Az 5 számú tömbben telephely engedélyhez kötött tevékenységekhez szükséges létesítmény nem építhető.
(3) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.
Lf | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % |
max. homlokzat magasság | min. telekméret |
Övezet | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % | max. homlokzat magasság | min. telekméret |
Lf 1 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 500 m2 |
Lf 2 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 300 m2 |
Lf 3 | oldalhatáron álló | 40% | 4,5 m | 450 m2 |
Lf 4 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 900 m2 |
Lf 5 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 1000 m2 |
Lf 6 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 300 m2 |
Lf 7 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 250 m2 |
Lf 8 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 1200 m2 |
Lf 9 | oldalhatáron álló | 20% | 4,5 m | 1200 m2 |
Lf 10 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 1500 m2 |
Lf 11 | oldalhatáron álló | 25% | 4,5 m | 900 m2 |
Lf 12 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 2800 m2 |
Lf 13 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 800 m2 |
Lf 14 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 600 m2 |
Lf 15 | oldalhatáron álló | 30% | 6 m | 1100 m2 |
Lf 16 | oldalhatáron álló | 30% | 6 m | 1000 m2 |
Lf 17 | oldalhatáron álló | 25% | 4,5 m | 1500 m2 |
Lf 18 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 3000 m2 |
Lf 19 | oldalhatáron álló | 30% | 6 m | 1200 m2 |
Lf 20 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 700 m2 |
Lf 21 | oldalhatáron álló | 30% | 4,5 m | 1400 m2 |
Lf 22 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 5000 m2 |
Lf 23 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 2800 m2 |
Lf 24 | oldalhatáron álló | 20% | 4,5 m | 1 ha |
Lf 25 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 700 m2 |
Lf 26 | szabadon álló | 30% | 4,5 m | 350 m2 |
Lf 27 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 900 m2 |
Lf 28 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 2500 m2 |
Lf 29 | zártsorú | 20% | 4,5 m | 400 m2 |
Lf 30 | oldalhatáron álló ikerházas | 20% | 4,5 m | 550 m2 |
Lf 31 | szabadon álló | 20% | 4,5 m | 400 m2 |
Lf 32 | szabadon álló | 30% | 6 m | 2000 m2 |
Lf 33 | szabadon álló | 30% | 6 m | 1200 m2[4] |
(4) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 40 %
(5) Az építési hely meghatározása már beépített környezet esetén: [5]
a.) A település lakótelkei jellemzően oldalhatáron álló beépítésűek. Csurgó távolság az oldalhatártól mérve: 1m.
b.) Hátsó és oldalkert magasabb rendű jogszabályokban meghatározottak szerint.
c.) A lakó és települési gyűjtő utak mentén a lakóépületek homlokfalának az úttengelytől mért távolsága a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, de minimum: 8 m legyen.
d.) az építési sáv mélysége 50 m-nél nagyobb nem lehet.
(6) Az építési hely meghatározása újonnan kialakított lakóterület esetén:[3]
a.) az elő, oldal és hátsó kert meghatározása magasabb rendű jogszabályokban meghatározottak szerint történik
b.) az 5000 m²-nél nagyobb telkeken minden telekhatártól 15 m távolságot kell betartani.
c.) az építési hely mélysége 35 m-nél nagyobb nem lehet.
d.) Külterületi út mentén kialakított hátsókert min. 20 m.
(7) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 1,6 m magas átlátható kerítéssel, vagy 1,20 m magas rakott kőkerítéssel, illetve korlátozás nélküli magasságú élő sövénnyel lehet bekeríteni.
(8) [4]
(9) Az övezetben a főépületek csak magas tetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 38°-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet.[5]
(10) Közútról vagy magánútról közvetlenül fel nem tárható telkeken az épületek csak állagmegóvás céljából újíthatók fel, bővítésük nem lehetséges.
(11)
(12) Térszint alatti építmény csak épület elhelyezésére alkalmas helyen építhető, meglévő épülettől legalább 6 m távolságban.[6]
(13) Amennyiben a telek beépítettsége az övezeti előírásokat meghaladja, akkor bontási, valamint az örökségvédelem érdekében szükséges építési és általánosságban állagmegóvási, felújítási tevékenység folytatható.[7]
(14) A falusias lakóterület építési
övezeteiben csatornázott területen építkezni csak szennyvízcsatorna hálózat
bekötés megléte esetén lehet. Csatornázatlan területen a HÉSZ 13.§ (6) pontja szerint kialakított közműpótló létesítmény elfogadható.[8]
(15) A szükséges parkoló területet telken belül biztosítani kell.
(16) Kisüzemi állattartásnak nem minősülő, állattartásra szolgáló épületek a község állattartási rendeletében meghatározott védőtávolságokkal építhetők.
(17) Az Lf 32 és az Lf 33 jelű építési övezetben épületek tervezését geotechnikai jelentés alapján kell előkészíteni.
(18) Az SZ-1 jelű szabályozási tervlapon „telken belüli zöldfelület” jelölésű területrészeken épület, építmény elhelyezése nem lehetséges, azt művelt zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani. [9]
[3] Az 5. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[4] Az 5. § (8) és (11) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
[5] Az 5. § (9) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[6] Az 5. § (12) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[7] Az 5. § (13) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[8] Az 5. § (14) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (5) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[9] Az 5. § (17)-(18) bekezdéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 4. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.
Kertvárosias lakóterület[6]
5/A. §
(1) A község kertvárosias lakóterületein magasabb rendű jogszabályokban az övezetre meghatározott előírások szerinti építmények helyezhetők el.
(2) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.
Lke | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % |
max. homlokzat magasság | min. telekméret |
Építési övezet jele | előírt beépítési mód | megengedett legnagyobb beépítettség (%) | megengedett legnagyobb építménymagasság (m) | Kialakítható legkisebb telekméret (m2) | |
oldalhatáron álló | 6,0 | ||||
szabadon álló | 6,0 | 1200 |
(3) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 40 %
(4) A kertvárosias lakóterület építési övezeteiben telkenként legfeljebb egy épület építhető.
(5) Az építési hely meghatározása:
a.) az előkert legalább 5 m
b.) az oldalkert legalább 3 m
c.) a hátsókert legalább 6 m
(6) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 1,6 m magas átlátható kerítéssel, vagy 1,20 m magas rakott kőkerítéssel, illetve korlátozás nélküli magasságú élő sövénnyel lehet bekeríteni.
(7) Az övezetben épületek csak magas tetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 30-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet.
(8) Térszint alatti építmény csak épület elhelyezésére alkalmas helyen építhető, meglévő épülettől legalább 6 m távolságban.
(9) A szükséges számú parkolót telken belül biztosítani kell.
(10) A kertvárosias lakóterület építési övezeteiben épületek tervezését geotechnikai jelentés alapján kell előkészíteni.
(11) Az SZ-1M jelű szabályozási tervlapon „telken belüli zöldfelület” jelölésű területrészeken épület, építmény elhelyezése nem lehetséges, azt művelt zöldterületként kell kialakítani és fenntartani.
(12) Az Lke-1 jelű építési övezetben 1200 m2 területet meghaladó telekméret esetén a főépületen belül létesíthető négy önálló rendeltetési egység az építési övezet további előírásainak betartásával.
(13) Az Lke-2 jelű építési övezetben 2000 m2 területet meghaladó telekméret esetén létesíthető két különálló főépület és főépületenként négy önálló rendeltetési egység, továbbá a megengedett legnagyobb építménymagasság mértéke meghaladható 1,5 méter értékkel az építési övezet további előírásainak betartásával.
Településközponti vegyes terület
6. §
(1) Településközponti vegyes terület az 1, 2, 3, 4, jelű tömbökben, műemléki környezetben található.
(2) A község településközponti vegyes területein az OTÉK 16.§ szerinti építmények helyezhetők el. Az 1, 2, 3, 4, számú tömbökben telephely engedélyhez kötött tevékenységekhez szükséges létesítmény nem építhető.
(3) A település központi vegyes területen a kialakult beépítési módhoz kell igazodni. Az övezeten kialakítható beépítési mód, legnagyobb megengedett beépítettség, legnagyobb megengedett építménymagasság és az építési telek legkisebb megengedett területe a Belterületi szabályozási és az SZ-4 jelű településközpont módosított szabályozási tervlapján az adott tömbre megállapított építési övezeti szabályozás keretében került megállapításra.
Vt | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % |
max. homlokzat magasság | min. telekméret |
Építési övezet jele | előírt beépítési mód | megengedett legnagyobb beépítettség (%) | megengedett legnagyobb építménymagasság (m) | Kialakítható legkisebb telekméret (m2) | |
Vt 1 | oldalhatáron álló | 6,0 | |||
Vt 2 | oldalhatáron álló | 4,5 | |||
Vt 3 | oldalhatáron álló | 7,5 | |||
Vt 4 | szabadon álló | kialakult | kialakult |
(4) A településközponti vegyes terület építési övezeteiben építkezni csak teljes közművesítettség esetén lehet.
(5) Állattartás céljára szolgáló gazdasági épületek, épületrészek nem létesíthetők.
(6) Meglévő épületek elhelyezkedésüktől függetlenül fenntarthatóak, felújíthatók, bővíthetők.
(7) Az építési hely meghatározása új épület esetén:[7]
a.) az oldal és hátsó kert meghatározása magasabb rendű jogszabályokban előírtak szerint történik
b.) előkert kialakítása nem kötelező.
(8) Ha a meglévő intézmény parkolási igényeit saját telken belül kielégíteni, a telek beépítettsége illetve használata miatt nem lehetséges, magasabb rendű jogszabályokban és helyi rendeletben meghatározottak alkalmazhatók.[8]
A gazdasági területre vonatkozó előírások
7. §
(1) Az építési övezetben épületek szabadon álló beépítési móddal alakíthatók ki.
(2) Az épületeket a szabályozási terven jelölt, vagy az elő-, oldal- és hátsókerti előírások alapján meghatározható építési helyen belül kell elhelyezni. Az előkert megengedett legkisebb mértéke 5 m, az oldalkert megengedett legkisebb mértéke 6 m, míg a hátsókert megengedett legkisebb mértéke 15 m.
(3) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 2,0 m magas átlátható kerítéssel, vagy 1,50 m magas rakott kőkerítéssel, illetve korlátozás nélküli magasságú élő sövénnyel lehet bekeríteni.
(4) Az épületek csak magas tetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 15°-nál alacsonyabb, 45º-nál meredekebb nem lehet.
(5) A telken belül az épületek közötti minimális távolság magasabb rendű jogszabályokban meghatározottak alapján határozandó meg.[9]
Gazdasági területek
Kereskedelmi, szolgáltató terület
8. §
(1) A kereskedelmi, szolgáltató terület telkei a szabályozási terv szerinti 29, 37, 38 és 39 számú, belterülethez kapcsolódó tömbben található.[10]
(2) A kereskedelmi, szolgáltató területen nem helyezhetők el a környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek, melyek körét a magasabb rendű jogszabály határozza meg.[11]
(3) Az övezetben kialakítható beépítési mód, legnagyobb megengedett beépítettség, legnagyobb megengedett építménymagasság és az építési telek megengedett legkisebb területe a szabályozási tervi mellékletekben az adott tömbre megállapított építési övezeti szabályozás keretében került megállapításra.
Gksz | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % |
max. homlokzatmagasság | min. telekméret |
Építési övezet jele | előírt beépítési mód | megengedett legnagyobb beépítettség (%) | megengedett legnagyobb építménymagasság (m) | Kialakítható legkisebb telekméret (m2) | |
Gksz 1 | szabadon álló | 4,5 | 8000 | ||
Gksz 2 | szabadon álló | 4,5 | 30 000 | ||
Gksz 3 | szabadon álló | 4,5 | 8000 |
(4) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 20 %.
(5) Az épületeket a szabályozási terven jelölt, vagy az elő-, oldal- és hátsókerti előírások alapján meghatározható építési helyen belül kell elhelyezni. Az előkert megengedett legkisebb mértéke 5 m, az oldalkert megengedett legkisebb mértéke 6 m, míg a hátsókert megengedett legkisebb mértéke 15 m.
(6) A Gksz-3 jelű építési övezetben a már kialakult telkek beépíthetők az építési övezet további előírásainak betartásával, amennyiben alapterületük meghaladja a 3500 m2 értéket.
Ipari gazdasági terület
9. §
(1) Ipari gazdasági terület a 40, 41 számú és Borsod-puszta 42, 43, 44, 46 számú tömbben találhatók.
(2) Az ipari gazdasági területen végezhető tevékenységek körét a környezetvédelmi előírások tartalmazzák.
(3) Az ipari területeken csak olyan létesítmények alakíthatók ki, amelyek védőtávolságot nem igényelnek, illetve amelyek a szakhatósági előírások és a magasabb rendű jogszabályokban meghatározott védőtávolságai az adott telephelyen belül biztosíthatók.[1]
(4) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.
Gip | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % |
max. homlokzatmagasság | mini. telekméret |
Övezet | beépítési mód | legnagyobb beépítettség % | max. homlokzat magasság | min. telekméret |
Gip 1 | szabadon álló | 40% | 4,5 m | 4000 m2 |
Gip 2 | szabadon álló | 30% | 6 m | 1 ha |
Gip 3 | szabadon álló | 30% | 6 m | 3000 m2 |
(5) A területen megengedett építési használat határértékei:
a.) a beépíthető telek minimális szélessége a beépítési vonalon 30 m.
b.) egyszintes üzemi csarnok, földszint + 1 emelet szintszámú üzemi, iroda és szociális épület építhető.
(6) Építési hely meghatározása a szabályozási terv szerint.
(7) Az építési hatóság az építési engedély megadását megtagadhatja, ha megállapítása szerint az üzem létesítése, fenntartása a településre káros.
(8) Az övezetben épületet, építményt elhelyezni csak az egész tömböt bemutató M=1:500 beépítési helyszínrajz alapján lehet. A beépítési helyszínrajzon az épületek ábrázolásán túl szerepelni kell a közlekedési felületeknek, a telepített, valamint a meglévő növényzetnek.[2]
(9) Az Ipari gazdasági területen épületek tervezéséhez talajmechanikai és vízföldtani szakvéleményt kell készíttetni.[3]
(10) Az ipari telephelyek gépjárművek közlekedésére szolgáló területét portalanított szilárd burkolattal kell ellátni. A parkoló felületek gyephézagos burkolattal is kialakíthatók. A terület üzemeléséhez szükséges parkoló férőhelyeket telken belül kell (11) Állattartásra szolgáló épületek a község állattartási rendeletében meghatározott védőtávolságokkal építhetők.
[1] A 9. § (3) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 9. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[2] A 9. § (8) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 9. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[3] A 9. § (9) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 9. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Üdülő terület
10. §
(1) Üdülő házas üdülő terület az Üveg-hegy melletti külterületen alakítható ki, a 0103 és a 0110/4 hrsz. és a 095/7, 095/8 hrsz-ú telkek együtteséből kialakított beépítésre szánt részlet a szabályozási terven lehatárolt területen.[12]
(2) Az övezetben kialakítható beépítési mód, beépítettség, maximális építménymagasság és az építési telek minimális területe a Szabályozási Tervben az adott tömbre megállapított övezeti szabályozás keretében került megállapításra.
Üü | beépítési mód: szabadon álló | legnagyobb beépítettség: 10 % |
max. építménymagasság: 5 m | min. telekméret: 3 ha |
Üü-1 | beépítési mód: oldalhatáron álló / szabadon álló | legnagyobb beépítettség: 10 % |
max. építménymagasság: 5 m | min. telekméret: 3 ha |
(3) A területen megengedett legkisebb zöldfelület: 40 %
(4) Az építési hely meghatározása:[13]
a.) Üü-1 építési övezetben az északról határoló vízgazdálkodási terület határa mentén oldalhatáron álló beépítési mód alkalmazható, az építési övezet területén legalább az oldalhatáron álló beépítési módnak megfelelő oldalkerti méret biztosítandó
b.) az 50 sz tömbben szabályozási terven ábrázoltak szerinti
c.) a területen több épület elhelyezhető, de egyik sem lehet nagyobb 300 m²-nél.
(5) Állattartásra szolgáló épületek a község állattartási rendeletében meghatározott védőtávolságokkal építhetők.
(6) A területeken az épületek terveztetéséhez minden esetben talajmechanikai szakvélemény készítése szükséges.[14]
(7) A területen háromszintű természet közeli jellegű növénytelepítés szükséges.[15] [16]
(8) Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.[17]
Temető terület
11/A. §
(1) A temető területén csak a temetésekhez tartozó, illetve azt kiszolgáló épületek és létesítmények (kápolna, keresztút, halottasház, ravatalozó, sírépítmények, kripták, urnahelyek), valamint úthálózat, közművek, utcabútorok, képzőművészeti alkotások és növényzet helyezhető el.
(2) A temető körül 30 m-es védőtávolságon belül élelmiszer előállító és kereskedelmi, vendéglátó rendeltetés nem alakítható ki.
Kalandpark terület
11/B. §
(1) A meglévő növényzet figyelembevételével történő sport-, ügyességi-, élmény- és játékelemek, valamint a működtetésükhöz szükséges kiszolgáló épületek elhelyezésére szolgáló építési övezet.
(2) A szabályozási terven K-kp jelű építési övezet
(3) Az építési övezetben kialakítható legkisebb telekméret 4000 m2
(4) Az építési övezet területén épületek szabadon álló beépítési móddal, legfeljebb 10%-os beépítettséggel helyezhetők el, legfeljebb 5 méteres építménymagassággal
(5) Az építési övezet területén kizárólag a szabadidőparkhoz kapcsolódó funkciójú épületek létesíthetők, úgymint nyilvános illemhelyek, vizesblokkok, öltözők, vendéglátó pavilonok, foglalkoztató és bemutató termeket tartalmazó épületek, valamint a játék- és élményelemek működtetéséhez és karbantartásához szükséges épületek
(6) A különleges beépítésre szánt terület – kalandpark területén legalább 80%-os zöldfelületi arányt biztosítani kell
(7) Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni
(8) Az övezetben kizárólag hagyományos tömegformájú, tömegarányú és építészeti megfogalmazású épületek helyezhetők el. Egy tömegben legfeljebb 500 m2 bruttó beépített alapterületű épület létesíthető. Az épületek telepítésekor a meglévő, kialakult növényzet mind nagyobb arányú megtartására kell törekedni.
Beépítésre nem szánt területek
Közlekedési és közmű terület [18]
12. §
(1) A közlekedési és közmű területek vasúti és közúti közlekedési és közmű területekből állnak.
(2) Közúti közlekedési terület - szabályozási terv szerint - az alábbi övezet:
- KÖu jelű övezet a község közterületein (utcák, terek, gyalogutak) a gépjármű, kerékpár és gyalogos közlekedés és kapcsolódó létesítményei, valamint közmű elhelyezésére szolgáló területek
(3) Az újonnan nyitott utcákban az utak mentén közvilágítás kiépítése földkábellel történhet, és az utcai fásítás telepítése kötelező.
(4)
(5) A beépítésre szánt területek feltétele az alapközművek: víz, szennyvízcsatorna, elektromos energia, valamint nyílt árkos, vagy zárt csatornás csapadékvíz elvezetés kiépítése.[19]
(6) A közutak elhelyezésére az OTÉK-ban megállapított, illetve alábbi szabályozási, építési szélességű területeket kell biztosítani:
a.) Forgalmi utak (települési összekötő utak) - K.III.B: 60 m, M-8 gyorsforgalmi út tervezett négysávos nyomvonala
b.) Gyűjtő utak: A 73121 sz. bekötőút meglévő szabályozási szélessége 16-20 m.
lakott területen kívül K.V.B külterületi közút
lakott területen belül B.V.c B belterületi közút
c.) Az újonnan kialakítandó lakóutcák szabályozási szélessége min. 12m.
kiszolgáló-lakóutak B.VI.d.B , ill. B.VI.d.C [20]
d.) A már meglévő utcák szabályozási szélessége a következő:
- Kossuth Lajos utca 12 m
- Görgey utca 12 m
- Rákóczi Ferenc utca 10 m
- József Attila utca 15,5 m
- Arany János utca 14 m
- Hunyadi János utca 14 m
- Bocskai utca 14 m
- Bajcsy Zsilinszky utca 10 m
- Szécheny utca 10 m
- Zrinyi utca 10 m
Zrinyi utca Kis-Torna patak partján futó egyoldali beépítésű szakasza 6,5 m
- Dózsa György utca 10 m
- Petőfi Sándor utca 10 m
e.) Az alábbi utcákra részletes forgalom vizsgálatot kell készíteni, melynek alapján egyirányúsítani kell, vagy forgalomtechnikai eszköz (sebességcsökkentő küszöb, kitérő stb) alkalmazásával kell a közlekedésbiztonságot javítani
- Hunyadi J. utca és Bocskai utca közötti északi átkötés 6 m
- Kossuth L. u. 0157/22 út közötti átkötés 7 m
f.) Gyalogút
- Hunyadi János utca és Rákóczi F. utca közötti gyalogos átkötés 4 m
(7) Kerékpár és gyalogos utak: minimum 4 m.
(8) Egy telket feltáró magán és közutak: minimum 4 m.
(9) Külterületi mezőgazdasági út min 6 m
(10) A közlekedési területen közlekedési műtárgyakat, közvilágítást, közterületi építményeket, növényzetet úgy kell elhelyezni, hogy azok a közlekedést és az utak láthatóságát, a sarkok beláthatóságát ne akadályozzák.
(11) A közút, és vasút szintbeni keresztezésénél a 20/1984.(XII.21) KM rendeletben meghatározott rálátási háromszög területén belül az út és a vasút szintjétől számított 50 cm –nél magasabb építményt elhelyezni, 50cm-nél magasabb növényzetet ültetni tilos.
(12) A közutak területének belterületbe vonásával egyidejűleg a belterületbe vont útszakaszok közvilágítását is ki kell építeni.
(13) Új épület építése vagy a meglévő korszerűsítése csak az OTÉK 42§-ában előírt gépjármű várakozó és tároló helyek biztosításával engedélyezhető. A gépjármű elhelyezésének lehetőségét elsősorban telken belül kell megoldani. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy az önkormányzat rendeletet hozhat, hogy a hiányzó gépjármű várakozóhelyeket közterületen milyen feltételekkel lehet biztosítani.
(14) Az közutak melletti zöldsávban telepítendő ajánlott növényfajták:
a.) A légvezetékek alatt is ültethető fafajok: gömbjuhar (Acer platanoides ’Globosum’) gömbkőris (Fraxinus ornus ’Mecsek’) pseudoacacia ’Umbraculifera’) madárberkenye (Sorbus aucuparia) díszalma (Malus purpurea)
b.) A településre vezető utak mentén szélesebb koronájú, magasabb termetű fák is ültethetők, de csak a tájban honos fajtákból, pl.:kőris fajok (Fraxinus sp.) hársfajok (Tilia sp.) bükkfa (Fagus sylvatica) gyertyán (Carpinus betulus) tölgyfajok (Quercus sp.) erdei fenyő (Pinus sylvestris)
(15) Az új lakóutak kialakítása során a mintakeresztszelvényeknek megfelelő módon kell a közterületeket kialakítani.
(16) Az egyes útcsatlakozásokban a csomóponti rálátási háromszögeket biztosítani kell. Útcsatlakozásoknál és vasúti átjáróknál a szabadlátást gátló létesítményt elhelyezni, 0.8 m-nél magasabb növényzetet ültetni tilos.
(17) [21]
(18) A közterületi parkolókat az OTÉK vonatkozó előírásainak megfelelően- fásítva kell kialakítani.
(19) A közlekedési területeken és a közlekedési védőtávolságon belül bármit elhelyezni, bármilyen építési tevékenységet folytatni csak az illetékes közlekedési hatóság hozzájárulásával és előírásai szerint lehet.[22]
(20) Az SZ-3 jelű szabályozási terven „közlekedési területen kötelező erdősítés”-sel jelölt területen erdő jellegű növényzet telepítendő.
Közművek[1]
13. §
(1) A község területét az OTÉK, az ágazati szabványok és az általános előírások szerint teljes közművesítéssel kell ellátni.
(2) Nyomvonal jellegű közműlétesítmény elsősorban a közlekedési területen, közterületen, vagy a közművet üzemeltető szerv területén helyezhető el.
(3) Amennyiben ez nem oldható meg, a közművezetékek magánterületen, a tulajdonosok hozzájárulásával is elhelyezhetők, az egyéb hatályos jogszabályok figyelembevételével.
(4) Magánterületen vezetett közművezetékek közműkezelők általi megközelítését a tulajdonosnak biztosítani kell. A közműkiváltásra a kezelő nem kötelezhető.
(5) A közművezetékek védelme érdekében az előírt védőtávolságokat be kell tartani.( A HÉSZ 1.sz. melléklete)
(6) A község területén ahol a szennyvízcsatorna hálózat nem épült ki:
a.) Új épület, építmény építésére építésügyi hatósági engedélyt adni, illetve az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak akkor lehet, ha az illetékes környezetvédelmi és vízügyi hatóság által elfogadott szennyvíztároló illetve szennyvíztisztító létesült.
b.) Beépítésre szánt területen építési engedélyi eljárást lefolytatni és területeket belterületbe vonni csak a szennyvízcsatorna-hálózat, vagy ennek hiánya esetén zárt rendszerű közműpótló műtárgy megléte esetén lehet.[2]
(7) Tilos a szennyvizet, szemetet felhagyott kutakba, a csapadékvíz-elvezető rendszerbe gyűjteni, illetve bevezetni.
(8) Az ivóvíz minőségű víz beszerzésére, kezelésére, tárolására, továbbítására és szétosztására szolgáló létesítmények védőterületein csak a rendeltetésszerű üzemeltetés érdekében végzett építési tevékenység folytatható.
(9) A meglévő 20 kV-os elektromos légvezetékek szabad megközelítését, védőtávolságát biztosítani kell.
(10) A település csapadékvízét nyílt árokhálózatban, csapadékvíz csatornahálózatban kell elvezetni.
(11) Közhasznú közműterületen (árkok, vízfolyások, vízmedrek, vízgazdálkodási területek) építményeket elhelyezni nem lehet. A területen csak a működés és fenntartás műtárgyai helyezhetők el.
(12) A vízpartok, patakok mentén egyoldali minimum 6 méter széles, árkok mentén egyoldali minimum 4 méter széles fenntartási sávot kell biztosítani. A fenntartási sávban semmiféle tevékenység nem folytatható, növényzet nem telepíthető.
(13) Az ivóvíz és ásványgyógyvíz kezelő műtárgyak és szállító vezetékek védőterületeit és védősávjait biztosítani kell.[3]
(14) A tervezett közművezetékek építésekor az esetleges közös kivitelezés érdekében a vezetékek nyomvonalát egyeztetni kell a közmű üzemeltetőkkel.
(15) A meglévő fákat, fasorokat óvni kell. A közműfejlesztések során az elkerülhetetlenül kivágott fát pótolni kell.
(16) A közművek műtárgyait a szakhatósági előírásoknak megfelelően kell elhelyezni.
(17) Az utak és közművek építésénél, korszerűsítésénél, egyéb építmények és más létesítmények megvalósításánál, felújításánál biztosítani kell a közcélú távközlő eszközök elhelyezésének lehetőségét.
(18) A távközlési kábeleket érintő bárminemű munka csak a távközlési szolgáltatóval történő előzetes egyeztetés után, a szolgáltató szakfelügyelete jelenlétében folyhat.
[1] A címet módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 13. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[2] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.
[3] A 13. § (13) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 13. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[23]Zöldterületek [24]
14. §
(1) A zöldterületi rendeltetésű területeket a szabályozási terv tünteti fel.
(2) A tervezett zöldfelületi rendszer kialakítására a terület biztosítandó, más célra fel nem használható. A zöldterület az állandóan növényzettel fedett közterület (közkert, közpark).
(3) A zöldterületen víz- és zöldfelületek, gyalogutak, játék, sport, pihenés célját szolgáló területek, közművek, a szabadidő eltöltéséhez szükséges létesítmények helyezhetők el.
(4) A zöldterületen épületek legfeljebb 2 %-os beépítettséggel helyezhetők el.
(5) A zöldterületen bármilyen építmény csak úgy helyezhető el, hogy a kivágott fákat pótolni kell. A meglévő fák építés közbeni védelméről gondoskodni kell.
(6)
(7) [3]
(8)
(9)
[2] A 14. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 14. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[3] A 14. § (7)-(9) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
Erdőterület
15. §
(1) Az erdőterületeket a Szabályozási tervek tüntetik fel. Az erdő használatának kereteit az Erdőről és az erdő védelméről szóló 1996.LIV. törvény szabályozza.[25]
(2) Kislőd közigazgatási területén az erdők elődleges rendeltetés szerint:
a.) védelmi (EV),
b.) gazdasági(EG) rendeltetésű.
(3) [26]
(4) A védelmi rendeltetésű erdő területen vonalas közműlétesítményeken kívül semmilyen más épület és építmény nem helyezhető el.[27]
(5) 10 ha-t meghaladó területnagyságú telken gazdasági erdőterületen 0,5%-os beépítettséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.
(6)
(7) A táj gazdagítására javasolt fasorok, facsoportok telepítése erdészeti szakszemélyzet irányítása és tervei alapján történhet.[28]
Mezőgazdasági terület
16. §
(1) A mezőgazdasági rendeltetésű területeket a szerkezeti- és terület felhasználási terv tünteti fel, amelyeken az OTÉK 29.§-a szerint lehet építési tevékenységet végezni.
(2) Mezőgazdasági területen korlátozás nélkül kialakítható birtok központ az OTÉK szerint megszabott feltételek és a HÉSZ. előírásainak betartása mellett.[1]
(3) Mezőgazdasági rendeltetésű területeken figyelembe kell venni a természetvédelmi, tájvédelmi és környezetvédelmi előírásokat.
(4) Mezőgazdasági területen kerítés csak a művelési ágak elválasztó vonalán építhető. A már meglévő kerítések bontását az elsőfokú építési hatóság elrendelheti.[2]
(5) [3]
(6) A mezőgazdasági területek művelés alóli kivonásánál és a területek beépítésénél a szomszédos mezőgazdasági területek megközelítését továbbra is biztosítani kell.
[1] A 16. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 16. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[2] A 16. § (4) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 16. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[3] A 16. § (5) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
Vízgazdálkodási terület
17. §
(1) A vízgazdálkodással kapcsolatos összefüggő terület:
a.) a folyóvizek medre és partja,
b.) állóvizek medre és partja,
c.) a közcélú mesterséges víztározó medre és partja,
d.) a vízbeszerzési területek (védett vízbázis) és védőterületeik (hidrogeológiai védőterület),
(2) A területen – közcélú vízgazdálkodási terület kivételével - csak a vízkár-elhárítási építmények helyezhetők el.
(3) Közcélú mesterséges víztározó területén belül a vízügyi hatósági létesítési előírások betartása mellett turisztikai szolgáltató és szállásépület is elhelyezhető a HÉSZ 12. §, üdülőterületi övezeti előírások szabályozási előírásainak alkalmazásával a mesterséges víztározó meder és partterületének 3%-os mértékéig.[1]
[1] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.
Különleges beépítésre nem szánt terület - Kalandpark [1]
17/A. §
(1) A különleges beépítésre nem szánt terület – kalandpark (szabályozási terven Kb-kp1 és Kb-kp2 jelű övezetek) övezetbe sorolt területek elsősorban a meglévő növényzet figyelembevételével történő sport, ügyességi és szabadidős eszközök elhelyezésére szolgálnak a szabadidős létesítmény fenntartható fejlesztése érdekében. A szabályozási terven Kb-kp2 jelű övezetben kivételesen elhelyezhető egyenként legfeljebb 100 m2 bruttó alapterületű kereskedelmi szálláshely szolgáltató épület is a meglévő természeti környezethez igazodó módon és telepítéssel.
(2) Az övezetben kialakítható legkisebb telekméret 3 ha.
(3) Az övezet területén épületek szabadonálló beépítési móddal, legfeljebb 2 %-os beépítettséggel helyezhetők el, max. 4,5 m-es építménymagassággal.
(4) Az övezet területén kizárólag csak a szabadidőparkhoz kapcsolódó funkciójú épületek létesíthetők, úgymint nyilvános illemhelyek, vizesblokkok, öltözők, továbbá vendéglátó pavilonok, valamint foglalkozató és bemutató termeket tartalmazó épületek.
(5) A különleges terület - Kalandpark övezet területén belül legalább 80 %-os zöldfelületi arányt biztosítani kell.
(6) Az övezet területén belül az ingatlan-nyilvántartás szerint erdőterület művelési ágba sorolt területek összességében nem csökkenthetők.
(7) Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
(8) Az övezetben kizárólag hagyományos tömegformájú, tömegarányú és építészeti megfogalmazású épületek helyezhetők el természetes látszó anyaghasználattal. Épület csak magastetővel létesíthető 37-45o közötti tetőhajlásszöggel, cserép, nád, zsup, fazsindely, vagy természetes pala fedéssel. Homlokzati nyílászáró csak fa anyagú lehet, homlokzatképző anyagként fehér, törtfehér, vagy pasztell színű vakolat és homlokzatfestés, valamint tégla, kő és fa alkalmazható. Egy tömegben legfeljebb 500 m2 bruttó beépített alapterületű épület létesíthető. Az épületek telepítésekor a meglévő, kialakult növényzet mind nagyobb arányú megtartására kell törekedni.
[1] A 17/A. §-t és a 17/B. §-t beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 17. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Különleges beépítésre nem szánt terület - parkoló
17/B. §
(1) A K-parkoló jelű különleges beépítésre nem szánt terület övezete elsősorban a Kalandpark látogatóinak biztosítandó parkoló felület kialakítására szolgál.
(2) Az övezetben a szabályozási terv szerinti telek alakítandó ki, melynek legfeljebb 50%-án létesíthető gépjármű várakozóhely. A telek visszamaradó részén legalább kétszintes zöldfelületet kell fenntartani. A kiépítendő parkolókat a meglévő faállomány figyelembe vételével kell megtervezni.
(3) Az övezet területén épületek szabadonálló beépítési móddal, legfeljebb 1 %-os beépítettséggel helyezhetők el, max. 4,5 m-es építménymagassággal.
(4) Az övezet területén kizárólag csak az utasforgalom ellátásához kapcsolódó funkciójú épületek létesíthetők, úgymint nyilvános illemhelyek, vizesblokkok, öltözők, továbbá váróhelyet biztosítóépület, valamint esőbeálló.
Különleges – (egyéb) rekreációs terület[1]
17/C. §
(1) A különleges – (egyéb) rekreációs területek két övezetre tagozódnak:
a) Kk-rek1 jelű, különleges – (egyéb) rekreációs terület 1 a 093. hrsz-ú ingatlan területén és
b) Kk-rek2 jelű, különleges – (egyéb) rekreációs terület 2 a 088. hrsz-ú ingatlan területén.
(2) A Kk-rek1 jelű övezetben
a) a szabadidőparkhoz kapcsolódó szállásférőhelyek építményei helyezhetők el,
b) a kialakítható, valamint beépíthető legkisebb telek mérete 1 ha és
c) az építmények szabadonálló beépítési móddal, legfeljebb 2 %-os beépítettséggel, max. 3,5 m-es építménymagassággal helyezhetők el.
(3) A Kk-rek2 jelű övezetben
a) a rekreációs használatot szolgáló vendéglátó és szállásadó épületek, építmények, továbbá parkoló, illetve sport- és ügyességi játékok helyezhetők el,
b) a kialakítható, valamint beépíthető legkisebb telek mérete 2 ha és
c) az épületek a Szabályozási terven „erdőjellegű zöldfelületként megtartandó terület” jellel jelölt területen kívül, szabadonálló beépítési móddal, legfeljebb 4 %-os beépítettséggel és legfeljebb 9 m-es építménymagassággal helyezhetők el.
(4) A különleges – (egyéb) rekreációs területek övezeteiben az egyes telkeken
a) a Kk-rek1 jelű övezeten belül legalább 90 %-os és
b) a Kk-rek2 jelű övezeten belül legalább 70 %-os
zöldfelületi borítottságot kell biztosítani.
(5) A Kk-rek2 jelű övezet területén belül az "a" alrészlet patakkal párhuzamos területrészén, valamint a "c" és "d" alrészleteken az erdő jellegű zöldfelületek megtartása kötelező.
(6) A Kk-rek2 jelű övezet területén épület(ek) elhelyezése során gondoskodni kell azok környezetének kialakításáról. Az övezet területén növénytelepítés a HÉSZ 5. függelékében foglalt növényfajok alkalmazásával ajánlott.
(7) Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
(8) Kk-rek jelű övezetekben a harmonikus településkép kialakítása érdekében
a) kizárólag hagyományos tömegformájú, tömegarányú és építészeti megfogalmazású építmények helyezhetők el,
b) az épületek anyaghasználatánál törekedni kell a hagyományos építőanyagok alkalmazására, homlokzati nyílászáró csak fa anyagú lehet, homlokzatképző anyagként fehér, törtfehér, vagy pasztell (Munsell színskála szerinti jellemzőik: 6-8V és 1-6C) színű vakolat és homlokzatfestés, valamint tégla, kő és fa alkalmazható,
c) az épületek a beépítettség legalább 80 %-át elérő mértékben magastetővel építhetők,
d) a magastető hajlásszöge 37-45 fok,
e) az épületek magastetős tetőfelületein az adott tetősík legfeljebb 20%-a bontható meg tetőfelépítménnyel, tetősíkablakkal, bevilágító felülettel vagy egyéb a tetőfedő anyagtól eltérő anyagú felületrésszel,
f) a magastetőn alkalmazható tetőfedő anyag cserép, nád, zsup, fazsindely, vagy természetes pala,
g) a tetőfedő anyag színe a természetben fellelhető vagy hagyományos égetett eljárással készülő tetőfedő anyag színével harmonizáló színű tetőfedő anyag lehet,
h) a beépítettség 20%-át nem meghaladó mértékig lapostető, zöldtető illetve kishajlású fémlemez fedésű tető is kialakítható és
i) az épületeken alkalmazható bádogos szerkezetek színe illeszkedjen a tetőfedő anyag vagy a természetes horgany színéhez.
(9) A Kk-rek2 jelű övezeten belül kialakítható parkoló elsősorban a Kalandpark és a hozzá kapcsolódó szálláshelyek látogatóinak kiszolgálására létesülhet.
(10) A Kk-rek1 és Kk-rek2 övezeteken az építmények tájba illeszkedésének bemutatására az építési engedélyezési terv mellékleteként látványtervet kell készíteni. A látványterv legalább két irányban felvett fotómontázzsal mutassa be a tervezett építmény és a környező táj viszonyát.
(11) A Kk-rek1 és Kk-rek2 övezeteken belül a Torna-patak mentén a partvonaltól számított 6 méterig tartó parti sávot a vízgazdálkodási szakfeladatok ellátására, a meder megközelítésére szabadon kell hagyni, melyet a vizek és a közcélú vízilétesítmények kezelésére jogosult és köteles személyek használhatnak. A parti sávon belül kizárólag a jogszabályban meghatározott tevékenységek végezhetők, építmény csak a jogszabály szerint helyezhető el.
[1] A 17/C. §-t beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2015. (XI. 12.) önkormányzati rendeletének 2. §-a. Hatályos: 2015. 12. 11-től.
Környezetvédelem
Általános követelmények
18. § [1]
(1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik.
(2) Újabb területek belterületbe vonása, a termőföldön történő beruházások a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatják, nem csökkenthetik a meglévő talajvédelmi létesítmények működőképességét. A beruházások megvalósítása és üzemeltetése során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.
(3) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a hatóságok, illetve a szakhatóságok előírása szerint.
(4) A 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 számú tönbökben „telepengedély”-hez kötött tevékenységekhez kapcsolódó létesítmények nem alakíthatók ki (a hatályos TEÁOR kódszámai csoportosítása szerint): vegyi anyag készítő és előállító [24.1, 24.2], építési betontermékgyártás [26.61], előkevert beton gyártása [26.63], habarcsgyártás [26.64], egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása [26.66], kőmegmunkálás [26.70], csiszoló termék gyártása [26.81], vas, acél, vasötvözet-alapanyag gyártása [27.10], öntött cső gyártása [27.21], acélcső gyártás [27.22], hidegen húzott vas, acéltermék gyártása [27.31], alumíniumgyártás [27.42], ólom, cink, ón gyártása [27.43], rézgyártás [27.44], fémszerkezet gyártás (fémszerkezet lakatos) [28.11], fémtartály gyártása [28.21], fémalakítás, porkohászat [28.40], fémfelület kezelés (pl. galvanizáló, ónozó, ólmozó, mártó) [28.51], gépgyártás [29.24, 29.31, 29.32, 29.40, 29.51, 29.52, 29.53, 29.54, 29.55, 29.56], autófényező, karosszérialakatos, autóbontó [50.20], műanyagfeldolgozás, műanyagdarálás, -darabolás [25.24], építőanyagkereskedés [51.53, 52.46].
(5) A jelenleg a meglévő területen üzemelő és a (4) bekezdés listáján szereplő tevékenységek esetén üzemelés-technológiai terv készítése, majd az érintett szakhatóságok értékelése alapján dönthető el a feltételekhez kötött telepengedélyek kiadása.
(6) Az újonnan kijelölt építési övezetek területei beépítésének előfeltétele a közművesítés, a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése.
(7) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell.
(8) A „nagyvízi medrek, a parti sávok, vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásokról” szóló vízügyi követelményeket be kell tartani, valamint az előírásoknak megfelelő védősáv fennmaradását biztosítani kell.
(9) A vizek és közcélú vizilétesítmények fenntartása esetén a jogszabályi előírásokat érvényesíteni kell.
(10) Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése.
(11) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni.
(12) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket.
[1] A 18. §-t módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 18. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Környezetterhelési határértékek
19. § [1]
(1) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelményeket és a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, valamint határértékeket.
(2) Élővízbe bocsátott szennyvíz vagy folyékony hulladék esetén a szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket, küszöbértékeket be kell tartani.
(3) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzemeltethető, hogy zajkibocsátása nem haladhatja meg az előírt zajterhelési határértéket a zajtól védendő területeken.
(4) Meglévő közlekedési útvonalak melletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy megváltozott övezeti besorolású területeken, megfelelő beépítési távolság meghatározásával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolással, illetve műszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését.
(5) Új út létesítésének, a forgalmi viszonyok lényeges és tartós megváltozását eredményező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalom figyelembe vételével zajcsökkentő létesítmények, berendezések alkalmazását kell szükség esetén előírni.
(6) Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biztosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belül vagy azzal szomszédos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az előírt határértékeket.
[1] A 19. §-t módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 19. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Speciális eljárási szabályok
20. § [1]
[1] A 20. §-t hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
Kulturális örökségvédelem és az építészeti örökség helyi értékvédelme
21. §
(1) Műemléki védettség alatt áll:
a.) Római Katolikus Templom, barokk, 1770-1780. Berendezés: fő- és mellékoltár, szószék, keresztelőmedence. Cím: Hősök tere 405 hrsz. Műemléki törzsszám: 4947
b.) Római Katolikus plébánia, klasszicista, 1821. Cím: Zrinyi utca 7. 292/1 hrsz. Műemléki törzsszám:4946
(2) 2001. évi LXIV. törvény 40.§ alapján az (1) pontban felsorolt védett épületek műemléki környezete az alábbi helyrajzi számú telkeket érinti: 1, 132, 133,.213,214, 217, 219-221, 282-292/2, 402-406/2, 457-461, 464-465.[1]
(3) Régészeti lelőhelyek:
a.) 30/1 lelőhely: 423 hrsz.
b.) 30/2 lelőhely: 0157/8 hrsz.
c.) 30/3 lelőhely: 0166/50, 0166/51, 0166/54 hrsz.
d.) 30/4 lelőhely: 095/20, 095/32, 095/33 hrsz.
e.) 5. lelőhely:
f.) 6. lelőhely: 028/3 Kereszt-major
g.) 7. lelőhely: 146, 147 hrsz.
h.) 8. lelőhely: 033 hrsz.
(4)-(10)
[1] A 21. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 20. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Természetvédelmi területek
22. § [1]
(1) Természetvédelem alatt áll Kislőd közigazgatási területén 031/1 hrsz. terület. A területén található ingatlanokon folytatandó bármilyen építési tevékenység esetén előzetesen egyeztetni kell az illetékes környezetvédelmi hatósággal.
(2) A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Kislőd község Képviselő-testülete külön rendeletet alkot.
[1] A 22. §-t módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 21. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Tűzvédelem
23. §
(1) A tűzvédelmi előírásokat a vonatkozó jogszabályok és a mindenkor érvényben lévő, kötelezően alkalmazandó szabványok, tűzvédelmi előírások figyelembevételével az illetékes tűzvédelmi hatóság állapítja meg.[29]
(2) A tűzoltóság vonulása és működése céljára olyan utat, illetőleg területet kell biztosítani, amely alkalmas a tűzoltógépjárművek nem rendszeres közlekedésére és működésére.
(3) Az építmények közötti legkisebb távolság szabályozása az OTÉK 36.§-a szerint történik.
(4)
(5) [30]
(6) A területen a tűzi-vizet vezetékes hálózatról az OTSZ által meghatározott mennyiségben és módon föld feletti tűzcsapok alkalmazásával kell biztosítani.
(7) A területen tűzjelzésre alkalmas, mindenki számára hozzáférhető nyilvános telefonfülkét kell, létesíteni illetve üzemben tartani.
(8) A tisztán gázüzemű, a vegyes üzemű, illetve a kettősüzemű járműveket talajszintnél mélyebb helyen tilos elhelyezni.
Egyéb rendelkezések - A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények
Helyi közút céljára történő lejegyzés
24. §
(1) Az 1997. évi LXXVIII. törvény 27.§- alapján e rendelet 1.§ (1) pontjában foglalt területek Szabályozási Terv szerinti telkek út kialakítására szükséges részét az Önkormányzat céljára le kell jegyezni.
A telekalakítás és építés engedélyezése
25. §
(1) A település területén a telekalakítás és az építés csak akkor engedélyezhető, ha az a településrendezési eszközökben meghatározott fejlesztési célkitűzéssel összhangban van, annak megvalósítását nem akadályozza, nem nehezíti, és nem teszi költségesebbé. [1]
(2) Telekalakítás a meglévő telekstruktúrához igazodva, a Szabályozási terv és a HÉSZ szerinti minimális teleknagyság betartásával és a tervezett úthálózat kötelező szabályozási vonalainak figyelembevételével engedélyezhető.
(3) [2]
(4) Ha a község állattartási rendelete és a Helyi Építési Szabályzat övezeti előírásai között eltérés van, a szigorúbb szabályozást kell alkalmazni.
(5) A beépítésre szánt területek átmeneti hasznosítása csak mezőgazdasági illetve zöldövezeti funkciójú lehet.
(6)
(7)
(8) Felvonulási épület építési engedély alapján kizárólag az építkezés időtartamára létesíthető és a használatbavétel időpontjáig, de maximum 3 évig tartható fenn.
(9) Törmeléket lerakni csak az illetékes hatóság által kijelölt területen szabad.
(10) A tervezett földmunkák során a felső humuszos réteget külön kell letermelni, deponálni és azt csak helyben parkosítás céljára lehet felhasználni.
(11)
(12) Az építési tevékenységhez szükséges nyersanyagokat (homok, kavics, agyag, stb) érvényes hatósági engedéllyel rendelkező kitermelő helyről kell beszerezni.
(13)
(14) Négy gépjárműnél nagyobb befogadó képességű parkolófelület esetén a parkolót fásítással kell kialakítani.[3]
[1] A 25. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 23. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
[2] A 25. § (3), (6), (7), (11) és (13) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
[3] A 25. § (14) bekezdését beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 23. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Záró rendelkezések
26. §
(1) Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, kihirdetéséről a Jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
(2) A rendelet rendelkezéseit a hatályba lépést követően indított ügyekben kell alkalmazni.
Kelt: Kislőd, 2004. február 28.
polgármester körjegyző
1. sz. melléklet
Közműlétesítmények védőtávolságai
(1) Nyomvonalas létesítmények esetén a védőtávolság a tengelyvonaltól mindkét irányban érvényes.
(2) Villamos távvezetéknél
a.) 220 kV-os villamos légvezeték 2×18 méter
b.) 120 kV-os villamos légvezeték 2×13 méter
c.) 20 kV-os villamos légvezeték
- külterületen 2×5 méter
- belterületen 2×2,5 méter.
d.) 20 kV-os villamos földkábel 2×1,5 méter.
e.) Villamos berendezés esetén 10×10 méter.
f.) Villanyoszlop, légvezeték oszloptól dőléstávolságán belül A, B tűzveszélyességi osztályba sorolt építmény nem helyezhető el.
g.) 20/0,4 kV-os transzformátor állomásnál 10 t darus gépkocsi megközelítési lehetősége szükséges.
(3) Gázvezetékek védőtávolságai
a.) 6 bar-os földgázvezeték 2×5 méter
b.) 3 bar-os földgázvezeték 2×4 méter
c.) MOL 40 bar nagynyomású gázvezeték 2x30 méter
(4) Háztartási tüzelőolaj tartály, kimérő hely R=8 méter kör, illetve tartálykocsi megközelítést igényel.
(5) Távbeszélő hálózatok 2x2 méter.
(6) Az ivóvíz és ásvány-gyógyvíz kezelő, tározó műtárgyak és szállító vezetékek védőterületei és védősávjait biztosítani kell. {123/197. (VII.18.) Korm. rendelet 4 sz. melléklettel összhangban}[1]
Műtárgyak | Védőterületek méretezése |
Zárt vagy épületben lévő vízkezelő vagy tároló | A védőterület sugara a műtárgy vagy építmény külső szélétől számított 10 m. 5 m-nél magasabb földfeltöltés esetén a rézsü talpától mért 5 m. |
Szabadban, nyílt vízfelszínnel történő víz-kezelés vagy tárolás | 50 m (különleges esetekben max. 100 m). |
Víztechnológiai célra történő levegőbeszívás helye (légszűrés nélküli esetben) | A védőterület szélétől legalább 20 m-re, a terepszint felett legalább 3 m-re. |
Víztornyok (magastéri tárolók) zártrendszerű átemelők és nyomásfokozók | Védőterületek nem, csak a vezetékek védősávjának kijelölése szükséges. |
Földbe fektetett vízvezeték | A védősáv határa a vezeték felett a föld felszínéig, alatta 1 m mélységig, kétoldalt 2-2 m távolságig terjed. |
Párhuzamosan haladó vízvezetékek és szennyvízcsatornák ha a szennyvízcsatorna magasabban fekszik, mint a vízcső, vagy ha mélyebben fekszik, de a vízvezeték talajvízben, vagy annak közelében van | A védősáv szélessége a vízcső mindkét oldalán vízszintes irányban mért 1-1 m; 2 m-nél kisebb tengelytávolságú két vezeték esetében megfelelő állékonyságú szennyvízcsatorna alkalmazásával. |
Műtárgyak | Védőterületek méretezése |
ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a vízcső száraz talajban van | A védősáv szélessége a vízcső mindkét oldalán vízszintes irányban mért 0,5-0,5 m. |
nyomás alatti szennyvízcsatornacső esetében | A védősáv szélessége a vízcső mindkét oldalán vízszintes irányban 2-2 m. |
Szennyvízcsatorna és vízvezetékcső kereszteződése ha a szennyvízcsatorna magasabban fekszik, mint a vízcső | A szennyvízcsatorna elhelyezése a keresztezési ponttól számított 2-2 m hosszúságú vízzáró védő-csőben vagy fedett vasbeton vályúban a közúti terhelés mértékének megfelelő állékonysággal. |
ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a két vezeték közötti szintkülönbség 0,5 m-nél kisebb | A vízcső megépítése a kereszteződési ponttól mind-két irányban mért 2-2 m, összesen tehát 4 m hosszúságon belül csőkötés nélkül, a szennyvíz-csatorna építése a keresztezési ponttól mindkét irányban mért 1-1 m, összesen tehát 2 m hosszban, legalább 10 cm vastag beton burkolattal. |
ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a két vezeték közötti szintkülönbség 0,5-1 m között van | ha a szennyvízcsatorna mélyebben fekszik, mint a vízcső és a két vezeték közötti szintkülönbség 0,5-1 m között van |
[1] Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
2. sz. melléklet
A helyi értékvédelmi rendeletben területi védettség alá javasolt lakóterületek
- 6 számú tömb,
- 8 számú tömb,
- 9 számú tömb,
- 10 számú tömb,
- 14 számú tömb,
- 15 számú tömb,
- 16 számú tömb.
1. számú függelék[1]
Környezetvédelmi előírások jogszabályi háttere
(1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik. [Jelenleg: a követelményeket a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVI. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény tartalmazza.]
(2) Újabb területek belterületbe vonása, a termőföldön történő beruházások a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatják, nem csökkenthetik a meglévő talajvédelmi létesítmények működőképességét. A beruházások megvalósítása és üzemeltetése során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: 1994. évi LV. törvény 70.§-a szerint.]
(3) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a hatóságok, illetve a szakhatóságok előírása szerint. [Jelenleg: a környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Kormányrendelet, vagy a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]
(4) A 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 számú tönbökben „telepengedély”-hez kötött tevékenységekhez kapcsolódó létesítmények nem alakíthatók ki (a hatályos TEÁOR kódszámai csoportosítása szerint):
vegyi anyag készítő és előállító [24.1, 24.2], építési betontermékgyártás [26.61], előkevert beton gyártása [26.63], habarcsgyártás [26.64], egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása [26.66], kőmegmunkálás [26.70], csiszoló termék gyártása [26.81], vas, acél, vasötvözet-alapanyag gyártása [27.10], öntött cső gyártása [27.21], acélcső gyártás [27.22], hidegen húzott vas, acéltermék gyártása [27.31], alumíniumgyártás [27.42], ólom, cink, ón gyártása [27.43], rézgyártás [27.44], fémszerkezet gyártás (fémszerkezet lakatos) [28.11], fémtartály gyártása [28.21], fémalakítás, porkohászat [28.40], fémfelület kezelés (pl. galvanizáló, ónozó, ólmozó, mártó) [28.51], gépgyártás [29.24, 29.31, 29.32, 29.40, 29.51, 29.52, 29.53, 29.54, 29.55, 29.56], autófényező, karosszérialakatos, autóbontó [50.20], műanyagfeldolgozás, műanyagdarálás, -darabolás [25.24], építőanyagkereskedés [51.53, 52.46].
(5) A jelenleg a meglévő területen üzemelő és a (4) bekezdés listáján szereplő tevékenységek esetén üzemelés-technológiai terv készítése, majd az érintett szakhatóságok értékelése alapján dönthető el a feltételekhez kötött telepengedélyek kiadása.
(6) Az újonnan kijelölt építési övezetek területei beépítésének előfeltétele a közművesítés, a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése. [Jelenleg: A felszín alatti vizek védelméről szóló, a 367/2004. (XII.26.) Korm. rendelettel módosított 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területen levő települések besorolásáról szóló, a 7/2005. (III.1.) KvVM rendelettel módosított 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet szerint.]
(7) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni. [Jelenleg: A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet szerint kell eljárni.]
(8) A „nagyvízi medrek, a parti sávok, vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásokról” szóló vízügyi követelményeket be kell tartani, valamint az előírásoknak megfelelő védősáv fennmaradását biztosítani kell. [Jelenleg: A vízügyi követelményeket a 21/2006. (I.31.) Kormányrendelet tartalmazza.]
(9) A vizek és közcélú vizilétesítmények fenntartása esetén a jogszabályi előírásokat érvényesíteni kell. [Jelenleg: A követelményeket a 120/1999. (VIII.6.) Kormányrendelet tartalmazza.]
(10) Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése. [Jelenleg: A levegő védelmével kapcsolatosan kiadott 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 5.§-a szerint.]
(11) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni. [Jelenleg: A levegővédelmi övezet meghatározását a 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 6.§-a és 2. sz. melléklete szerint kell elvégezni.]
(12) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket. [Jelenleg: A hulladék-gazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény elvárásai figyelembe vételével.]
[1] Az 1. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
2. számú függelék[1]
Környezetterhelési határértéket tartalmazó jogszabályok
(1) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelményeket és a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, valamint határértékeket. [Jelenleg: Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél a levegő védelmével kapcsolatosan kiadott és többször módosított 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet és a végrehajtására kiadásra kerülő jogszabályok szabályait kell alkalmazni. A légszennyezettségi határértékeket, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeit a szintén többször módosított 14/2001. (V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet tartalmazza. Az egyes tevékenységek és berendezések illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról a 10/2001. (IV.19.) KöM, a 140 kWth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről a 23/2001. (XI.13.) KöM rendelet rendelkezik.]
(2) Élővízbe bocsátott szennyvíz vagy folyékony hulladék esetén a szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket, küszöbértékeket be kell tartani. [Jelenleg: A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló, módosított 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII.25.) KvVM rendelet szerint.]
(3) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzemeltethető, hogy zajkibocsátása nem haladhatja meg az előírt zajterhelési határértéket a zajtól védendő területeken. [Jelenleg: Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység létesíthetésének, illetve üzemeltetésének zajkibocsátási, zajterhelési határértékeit, a zajtól védendő területeken a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely a kibocsátási határérték megállapításának az alapja.]
(4) Meglévő közlekedési útvonalak melletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy megváltozott övezeti besorolású területeken, megfelelő beépítési távolság meghatározásával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolással, illetve műszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.]
(5) Új út létesítésének, a forgalmi viszonyok lényeges és tartós megváltozását eredményező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalom figyelembe vételével zajcsökkentő létesítmények, berendezések alkalmazását kell szükség esetén előírni. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.]
(6) Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biztosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belül vagy azzal szomszédos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az előírt határértékeket. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.]
[1] A 2. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
3. számú függelék[1]
Tájékoztató a speciális eljárási szabályokról
(1)A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárások során állapítja meg a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság az elérhető legjobb technikán alapuló intézkedéseket. [Jelenleg: A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás szabályait a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet határozza meg.]
(2) Kislőd a felszín alatti vizek minőségi védelmét szolgáló besorolás szerint fokozottan érzékeny és a sajátosságokra tekintettel kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi területen helyezkedik el. A felszín alatti vizek minőségének védelme érdekében a kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetése tilos, illetve a létesítési engedélyezés során megállapított feltételek szerint – engedély alapján - történhet. [Jelenleg: a kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetésének engedélyezése a felszín alatti vizek védelméről szóló, a 367/2004. (XII.26.) Korm. rendelettel módosított 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területen levő települések besorolásáról szóló, a 7/2005. (III.1.) KvVM rendelettel módosított 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet előírásai szerint történhet.]
(3) A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vizi létesítmények védelméről szóló jogszabályoknak megfelelően kell a vízügyi hatóság előírásai szerint az engedélyezéseket lefolytatni. [Jelenleg: a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet szerint.]
(4) Erdőterületeket érintő beruházások során az erdő védelméről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: az 1996. évi LIV. törvény és a 29/1997. (IV.30.) FM rendelet szerint.]
(5) A telephelyengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek engedélyezése a környezeti kölcsönhatások ellenőrzése alapján történhet a szakhatóságok előírásai szerint. [Jelenleg: a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]
(6) Az üzletek és kereskedelmi egységek, vendéglátó üzletek a lakosság jogos érdekeit, nyugalmát sértő tevékenysége, működése esetén (pl. zavaró, határértéket meghaladó zajterhelés) a jegyző korlátozó intézkedéseket érvényesít. [Jelenleg: az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló többször módosított 4/1997. (I.22.) Kormányrendelet 17.§ (4) bekezdése és 18.§-a.]
(7) Beruházások megvalósítása során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: az 1994. évi LV. törvény 70.§-ának előírásai szerint.]
(8) A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésének megelőzése, csökkentése érdekében érvényesíteni kell az előírásokat és a “helyes mezőgazdasági gyakorlat” szabályait. [Jelenleg: a 27/2006. (II.7.) Kormányrendelet és a 49/2001. (IV.3.) Korm. rendelet és az 1. sz. melléklete szerint.]
(9) Kislőd településen az állattartásra vonatkozó önkormányzati rendelet szerinti volumenben és az építmények közötti legkisebb távolságok megtartásával építhetők állattartó létesítmények.
(10) A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a termelési és veszélyes hulladékokra - gondoskodni kell. Hulladékok keletkezésével járó tevékenységek engedélyezése során a kérelmezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok megfelelő elhelyezéséről, ártalmatlanításáról. [Jelenleg: a hulladékok elhelyezésével, ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységek végzése során a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és a 98/2001. (VI.15.) Kormányrendelet előírásait kell figyelembe venni és betartani, illetve a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtására hatályba kerülő jogszabályokat. A hulladékok jegyzékét a többször módosított 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet tartalmazza.]
(11) Az engedélyezési tervdokumentációnak tartalmaznia kell az építési és bontási hulladékok kezelésére, a keletkezett hulladékok mennyiségének tervezésére és elszámolására, azaz építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó tervlapokat. [Jelenleg: az építési és bontási hulladékok kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet 2. és 3. sz. melléklete tartalmazza.]
[1] A 3. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
4. számú függelék[31]
Intézkedési terv a szabályozási terven jelölt új beépítésre szánt területek belterületbe vonásának ütemezéséről
a.) Vashámor területi lehatárolása: 915-926 hrsz.,
b.) Városlődi út mellett kialakított beépítésre szánt gazdasági területek területi lehatárolása:
03/3 hrsz.03/4 hrsz. 0164/3 hrsz. 0164/14 hrsz. 0164/15 hrsz. a 04/1 hrsz. út mellett,
valamint a 052/1 hrsz. 055/3 hrsz. a 050/1 hrsz. út mellett,
c.) Borsod-puszta területi lehatárolása: 0212/1-25 hrsz.,
d.) Üveghegy melletti külterületi településrész területi lehatárolása:
0106/24-33 hrsz. 089/2 hrsz. 089/3 hrsz. 089/4 hrsz. 089/6 hrsz. 0103 hrsz. 0110/4 hrsz.
A belterületi növekmény tervezett területei és ütemei:
a.) I.ütem 048/6 hrsz. 02 hrsz. 03/2 hrsz. 03/3 hrsz. 03/4 hrsz. 03/5 hrsz. 0164/3 hrsz. 0164/14 hrsz. 164/15 hrsz. a 04/1 hrsz.
b.) II. ütem 052/1 hrsz. 052/2 hrsz. 052/3 hrsz.052/4 hrsz. 052/5 hrsz. 055/3 hrsz. 057 hrsz.
c.) III. ütem 0157/18 hrsz. 0157/19 hrsz. 0157/20 hrsz. szabályozási terv szerinti része
A belterületi határ módosításáról a szabályozási tervnek és jelen előírásoknak megfelelően kell gondoskodni.
Az 1. § (2)-(5) bekezdéseit hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
Az 1. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Az 5. § (5) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 5. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 3. § (3) bekezdésének Lf32 és Lf33 övezetekre vonatkozó rendelkezéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 3. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.
Az 5/A. §-t és rendelkezéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 4. §-a. Hatályos: 2014. 01. 29-től.
A 6. § (7) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 6. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 6. § (8) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 6. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 7. § (5) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 7. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 8. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 8. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 8. § (2) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 8. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
Módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.
A 10. § (4) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 10. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 10. § (6) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 10. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 10. § (6)-(7) bekezdéseit beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2008. (IV. 1.) számú rendelete. Hatályos: 2008. április 1-jétől.
A 10. § (7) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 10. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 10. § (8) bekezdését beiktatta Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (V. 2.) számú rendeletének 10. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A címet módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 14. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 15. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (1) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 15. § (3) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
A 15. § (4) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (2) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 15. § (7) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 15. § (4) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 23. § (1) bekezdését módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 22. §-a. Hatályos: 2013. 06. 01-től.
A 23. § (5) bekezdését hatályon kívül helyezte Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 26. §-a. Hatályon kívül: 2013. 06. 01-től.
A 4. számú függeléket módosította Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. (V. 2.) önkormányzati rendeletének 24. § (3) bekezdése. Hatályos: 2013. 06. 01-től.