Felsőrajk Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (III.12.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2021.évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 06. 01- 2024. 05. 17az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről1
Felsőrajk Község Önkormányzatának Képviselőtestülete hatáskörében eljárva a Polgármester az Alaptörvény 32. cikkének (1) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 6/C. § (1) bekezdésében és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdésének b) pontjából eredő törvényi kötelezettségének eleget téve, figyelemmel arra is, hogy Magyarország Kormánya 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelettel ismét veszélyhelyzetet hirdetett ki az élet-és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó koronavírus járvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére, ezért a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésének felhatalmazása alapján veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat-és hatáskörét a polgármester gyakorolja. E rendelkezések alapján a polgármester a mai napon Felsőrajk Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről a következő rendeletet alkotja:
Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya: A rendelet hatálya: A rendelet hatálya a képviselőtestületre, annak bizottságára, a polgármesterre, a költségvetési szervekre és az önkormányzatnál foglalkoztatottakra terjed ki.
(2) E rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó, e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. A költségvetés főösszegei
2. § A képviselőtestület az önkormányzat 2021. évi költségvetését 106.629.930.- Ft bevétellel, 106.629.930.- Ft kiadással fogadja el.
3. § (1)2 A képviselőtestület az Önkormányzat 2021. évi költségvetését 180.162.206.- Ft bevétellel, 180.162.206.- Ft kiadással fogadja el.
(2) A polgármester a tárgyévi költségvetési bevételeket és kiadásokat összesítve az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A polgármester az önkormányzat 2021. évi költségvetési mérlegét az 5. melléklet szerint fogadja el.
(4) A költségvetési évben létrejött bevételi többlet felhasználásáról a képviselőtestület dönt.
4. Költségvetési bevételek
4. § (1)3 A képviselőtestület a bevételi előirányzaton belül:
Megnevezés |
Ár áfa nélkül |
Áfa összege |
Térítési díj Ft/nap |
---|---|---|---|
Óvodás gyermekek |
457 |
123 |
580 |
Ebből nyersanyag költsége |
457 |
123 |
580 |
Napközis gyermekek |
394 |
106 |
500 |
Ebből nyersanyag költsége |
307 |
83 |
390 |
Ebédes gyermekek |
315 |
85 |
400 |
Ebből nyersanyag költsége |
224 |
61 |
285 |
Vendégétkezők |
559 |
151 |
710 |
5. Költségvetési kiadások
5. § (1) Az önkormányzat működési és felhalmozási kiadásait a 3.melléklet, 4.melléklet tartalmazza.
(2) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásait összesen, célonként és feladatonként a 9. melléklet tartalmazza.
(3) Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit, valamint a saját bevételek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 18. melléklet és 19. melléklet részletezi.
6. A költségvetési pénzmaradvány
6. § (1) Az önkormányzat tervezett pénzmaradványa: 0 e Ft.
(2) Az önkormányzat gazdálkodására többéves kihatással járó döntések évenkénti bontását – tájékoztató jelleggel - a 14. melléklet tartalmazza.
7. A költségvetési létszámkeret
7. § (1) A képviselőtestület az önkormányzat létszám előirányzatát:
a) 18 fő átlagos statisztikai állományi létszámban és
b) 18 fő, az év utolsó napján foglalkoztatható záró létszámban állapítja meg.
c) A tervezett közfoglalkoztatottak éves átlagos statisztikai létszámát 8 főben hagyja jóvá.
(2) Az önkormányzat létszám előirányzatát összesítve a képviselőtestület a 12. melléklet szerint állapítja meg.
A költségvetés végrehajtása
8. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
8. § (1) A költségvetés gazdálkodásának biztonságáért az önkormányzat képviselőtestülete, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős.
(2) A polgármester – a költségvetés végrehajtása során – az önkormányzat szervezeti-, működési szabályzatában meghatározott hatáskörök szerint jár el.
(3) A polgármester a képviselőtestület jóváhagyása nélkül, saját hatáskörben 500 e Ft összeghatárig vállalhat kötelezettséget.
9. § (1) Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak.
(2) A képviselőtestület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása, amelyet a képviselőtestület negyedévente, de legkésőbb az éves beszámoló tárgyalását megelőző testületi ülésen napirendjére tűz.
(3) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselőtestületet negyedévenként köteles tájékoztatni. A képviselőtestület legalább félévenként – adott év június 30-ig, illetve december 31-ig – dönt költségvetési rendeletének pótelőirányzatok szerinti módosításáról.
(4) Kifizetéseket teljesíteni csak a jóváhagyott előirányzat mértékéig lehet a költségvetési célokra és feladatokra. Többlet-feladat finanszírozása csak a források és az előirányzat egyidejű biztosításával vállalható a szervezeti-, működési szabályzat előírásai szerint.
(5) A költségvetésben jóváhagyott feladatokat a végrehajtás során rangsorolni kell. Elsőbbséget kell biztosítani az intézmény-finanszírozásnak. Az önkormányzat működésével összefüggő kiadásokat igénybevételükkel időarányosan, felhalmozási, felújítási kiadásokat teljesítményarányosan lehet kiutalni. Ettől eltérő finanszírozás csak a képviselőtestület jóváhagyása szerint történhet.
10. § (1) Az év közben keletkezett többletbevételek – mely saját hatáskörű előirányzat módosítás – felhasználására csak a képviselőtestület döntését követően kerülhet sor.
(2) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött hiány finanszírozási módja a hitelfelvétel a számlavezető pénzintézettől.
(3) A hitelfelvétellel kapcsolatos szerződés megkötésének a jogát a képviselőtestület 1 millió forint értékhatárig a polgármesterre ruházza át. A polgármester a hitelszerződésről annak aláírását követő első képviselőtestületi ülésen köteles tájékoztatást adni.
(4) Az 1 millió forint feletti hitelügyletekkel kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a képviselőtestületet illetik meg.
(5) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött költségvetési többletet értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti pénzlekötés útján kell hasznosítani.
(6) Az 5. bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását 2 millió forintig a képviselőtestület a polgármester hatáskörébe utalja.
(7) A 6. bekezdésben meghatározott összeget meghaladó költségvetési többlet felhasználásáról a képviselőtestület határozatban dönt.
9. Támogatások és támogatásértékű kiadások
11. § (1) A köztisztviselői illetményalap 2021. január 01-től 50.000.- Ft.
(2) Az önkormányzat által folyósított ellátásokat a 7. melléklet tartalmazza.
(3) Az Áht-n belülre történő pénzeszköz átadásait a 8. melléklet tartalmazza.
(4) Az Áht-n kívülre nyújtott támogatások részletezését a 8. melléklet mutatja be.
(5) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 13. melléklete tartalmazza.
Vegyes és záró rendelkezések
10. Tájékoztatás a költségvetés végrehajtásáról
12. § (1) A polgármester az önkormányzat 2021. évi költségvetésének I. félévi, valamint I-III negyedéves végrehajtásáról, a gazdálkodási helyzetéről az Áht. rendelkezései szerint köteles tájékoztatni a képviselőtestületet.
(2) A képviselőtestület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről – a bevételek beszedése, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítése – szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
11. Hatálybalépés
13. § (1) Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2021. év január 01-től kell alkalmazni.
(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
1. melléklet
Jogcímek |
Eredeti előirányzat |
K1. Személyi juttatások |
24 966 792 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 665 466 |
K3. Dologi kiadások |
18 787 460 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 930 000 |
K5. Egyéb működési célú kiadások |
36 072 937 |
K6. Beruházási kiadások |
13 736 923 |
K1-8. Költségvetési kiadások |
104 159 578 |
K9. Finanszírozási kiadások |
2 470 352 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) |
106 629 930 |
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
71 966 425 |
B3. Közhatalmi bevételek |
12 600 000 |
B4. Működési bevételek |
1 970 000 |
B5. Felhalmozási bevételek |
480 000 |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök |
95 000 |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
15 000 |
B1-7. Költségvetési bevételek |
87 126 425 |
B8. Finanszírozási bevételek |
19 503 505 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) |
106 629 930 |
2. melléklet4
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
---|---|---|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
18 861 101 |
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
22 078 750 |
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
11 409 000 |
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
7 139 938 |
5 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
18 548 938 |
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
7 |
Önkormányzatok működési támogatása |
61 758 789 |
8 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
10 207 636 |
9 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
71 966 425 |
10 |
Vagyoni tipusú adók |
8 400 000 |
11 |
Értékesítési és forgalmi adók |
4 000 000 |
12 |
Termékek és szolgáltatások adói |
4 000 000 |
13 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
200 000 |
14 |
Közhatalmi bevételek |
12 600 000 |
15 |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 920 000 |
16 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
40 000 |
17 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
10 000 |
18 |
Működési bevételek |
1 970 000 |
19 |
Ingatlanok értékesítése |
480 000 |
20 |
Felhalmozási bevételek |
480 000 |
21 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
95 000 |
22 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
95 000 |
23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
15 000 |
24 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
15 000 |
25 |
Költségvetési bevételek |
87 126 425 |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás mértéke |
|
---|---|---|---|---|
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
16 151 300 |
22 449 648 |
6298348 |
|
Normatív jutalmak |
0 |
55 075 |
55075 |
|
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
454 800 |
464 715 |
9915 |
|
Választott tisztségviselők juttatásai |
7 140 692 |
8 175 697 |
1035005 |
|
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
1 220 000 |
2 814 125 |
1 594 125 |
|
Egyéb külső személyi juttatások |
0 |
9 830 |
9 830 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 665 466 |
4 397 096 |
731 630 |
|
Szakmai anyagok beszerzése |
50 000 |
50 000 |
0 |
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
3 500 000 |
5 179 979 |
1 679 979 |
|
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
0 |
164 000 |
164 000 |
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
230 000 |
230 000 |
0 |
|
Közüzemi díjak |
4 200 000 |
4 934 663 |
734 663 |
|
Vásárolt élelmezés |
557 460 |
557 460 |
0 |
|
Bérleti és lízingdíjak |
0 |
243 738 |
243 738 |
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
700 000 |
1 559 939 |
859 939 |
|
Közvetített szolgáltatások |
0 |
320 000 |
320 000 |
|
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
100 000 |
100 000 |
0 |
|
Egyéb szolgáltatások |
3 700 000 |
11 789 520 |
8 089 520 |
|
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
250 000 |
250 000 |
0 |
|
Reklám- és propagandakiadások |
0 |
24 000 |
24 000 |
|
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
3 500 000 |
5 176 971 |
1 676 971 |
|
Fizetendő általános forgalmi adó |
500 000 |
500 000 |
0 |
|
Egyéb dologi kiadások |
1 500 000 |
1 260 000 |
-240 000 |
|
Egyéb nem intézményi ellátások |
6 930 000 |
6 930 000 |
0 |
|
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
0 |
158 598 |
158 598 |
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
33 570 240 |
33 570 240 |
0 |
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
0 |
257 000 |
257 000 |
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
500 000 |
1 039 550 |
539 550 |
|
Tartalékok |
2 002 697 |
8 507 965 |
6 505 268 |
|
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
0 |
1 050 000 |
1 050 000 |
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
10 816 475 |
12 078 271 |
1 261 796 |
|
Részesedések beszerzése |
0 |
5 000 |
5 000 |
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
2 920 448 |
3 322 539 |
402 091 |
|
Ingatlanok felújítása |
0 |
31 244 140 |
31 244 140 |
|
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
0 |
181 955 |
181 955 |
|
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
0 |
8 485 045 |
8 485 045 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
2 470 352 |
2 625 447 |
155 095 |
3. melléklet5
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás mértéke |
|
---|---|---|---|---|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
18 861 101 |
18 912 579 |
51 478 |
|
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
22 078 750 |
23 090 520 |
1 011 770 |
|
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
11 409 000 |
12 132 261 |
723 261 |
|
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
7 139 938 |
6 319 844 |
-820 094 |
|
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
2 270 000 |
0 |
|
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
9 673 064 |
9 673 064 |
|
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
332 460 |
332 460 |
|
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
10 207 636 |
14 415 573 |
4 207 937 |
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
44 619 927 |
44 619 927 |
|
Vagyoni típusú adók |
8 400 000 |
8 437 461 |
37 461 |
|
Értékesítési és forgalmi típusú adók |
4 000 000 |
17 100 892 |
13 100 892 |
|
Egyéb közhatalmi bevételek |
200 000 |
200 000 |
0 |
|
Szolgáltatások ellenértéke |
1 920 000 |
2 773 549 |
853 549 |
|
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
40 000 |
290 449 |
250 449 |
|
Tulajdonosi bevételek |
0 |
982 279 |
982 279 |
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
10 000 |
10 000 |
0 |
|
Egyéb működési bevételek |
0 |
300 000 |
300 000 |
|
Ingatlanok értékesítése |
480 000 |
480 000 |
0 |
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
95 000 |
167 000 |
72 000 |
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
15 000 |
15 000 |
0 |
|
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
19 503 505 |
17 484 253 |
-2 019 252 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
155 095 |
155 095 |
Adatok: Ft-ban |
||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Sor-sz. |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
2021. évi módosított előirányzat |
Sor-sz. |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
2021. évi módosított előirányzat |
|
1. |
Működési célú támogatások |
71 966 425 |
87 146 301 |
1. |
Személyi juttatások |
24 966 792 |
33 969 090 |
|
2. |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
44 619 927 |
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok |
3 665 466 |
4 397 096 |
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
12 600 000 |
25 738 353 |
3. |
Dologi kiadások |
18 787 460 |
32 340 270 |
|
4. |
Működési bevételek |
1 970 000 |
4 356 277 |
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 930 000 |
6 930 000 |
|
5. |
Felhamozási bevételek |
480 000 |
480 000 |
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
36 072 937 |
43 533 353 |
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
95 000 |
167 000 |
6. |
Beruházások |
13 736 923 |
16 455 810 |
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
15 000 |
15 000 |
Felújítások |
0 |
39 911 140 |
||
8. |
Finanszírozási bevételek |
19 503 505 |
17 639 348 |
7. |
Finanszírozási kiadások |
2 470 352 |
2 625 447 |
|
Bevételek összesen |
106 629 930 |
180 162 206 |
Kiadások összesen |
106 629 930 |
180 162 206 |
4. melléklet
Finanszírozási bevételek és kiadások |
|||
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
||
1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
2 470 352 |
|
2 |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
2 470 352 |
|
3 |
Finanszírozási kiadások |
2 470 352 |
|
4 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
19 503 505 |
|
5 |
Maradvány igénybevétele |
19 503 505 |
|
6 |
Belföldi finanszírozás bevételei |
19 503 505 |
|
7 |
Finanszírozási bevételek |
19 503 505 |
5. melléklet
Költségvetési bevételek |
Költségvetési kiadások |
||||
2021. évi előirányzat |
2021. évi előirányzat |
||||
összesen |
összesen |
||||
1. Működési költségvetés |
86 631 425 |
1. Működési költségvetés |
90 422 655 |
||
1.1 |
Műk.célú tám.áht-n belülről |
71 966 425 |
1.1 |
Személyi juttatások |
24 966 792 |
1.2 |
Közhatalmi bevételek |
12 600 000 |
1.2 |
Munkaadókat terhelő járulékok |
3 665 466 |
1.3 |
Működési bevételek |
1 970 000 |
1.3 |
Dologi kiadások |
18 787 460 |
1.4 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
95000 |
1.4 |
Egyéb működési kiadások |
36 072 937 |
1.5 |
Ellátottak pénzbeni juttatásai |
6 930 000 |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés |
495 000 |
2. |
Felhalmozási költségvetés |
13 736 923 |
2.1 |
Felhalmozási bevételek |
480 000 |
2.1 |
Beruházási kiadások áfával |
13 736 923 |
2.2 |
Felhalm.célú átvett pénzeszközök |
15 000 |
|||
3. |
Költségvetési bevételek összesen (1+2) |
87 126 425 |
3. |
Költségvetési kiadások összesen (1+2) |
104 159 578 |
4. |
Finanszírozási bevételek |
19 503 505 |
4. |
Finanszírozási kiadások |
2 470 352 |
5. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (3+4) |
106 629 930 |
5. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (3+4) |
106 629 930 |
6. melléklet
Megnevezés |
Rovat |
2021. évi eredeti előirányzat |
Építményadó |
B34 |
3 200 000 |
Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
5 200 000 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
8 400 000 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
4 000 000 |
ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
B351 |
4 000 000 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
12 400 000 |
Egyéb adópótlék, adóbírság |
B36 |
200 000 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
200 000 |
Közhatalmi bevételek összesen |
B3 |
12 600 000 |
7. melléklet
Sorszám |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
1 |
Települési támogatás |
5 900 000 |
2 |
Temetési segély |
500 000 |
3 |
Természetbeni települési támogatás |
530 000 |
Összesen |
6 930 000 |
8. melléklet
Áht-n belülre történő pénzeszköz átadás |
||
---|---|---|
Sorszám |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
1 |
Felsőrajki Arany János Napköziotthonos Óvoda Társulása |
31 458 799 |
2 |
Közép-Zalai Szociális és Gyermekjóléti Társulás |
886 800 |
3 |
Városkörnyéki Ügyeleti Társulás |
734 641 |
4 |
Nagykanizsa MJV Önkormányzata - Fogorvosi ügyelet |
75 000 |
5 |
Gelse Község Önkormányzata - Fogorvosi alapellátás |
15 000 |
6 |
BURSA ösztöndíj |
400 000 |
Összesen: |
33 570 240 |
|
Áht-n kívülre történő pénzeszköz átadás |
||
Sor-szám |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
1 |
Egyéb támogatások |
500 000 |
9. melléklet
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2021. évi előirányzat |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
10816475 |
Ebből: |
||
Falugondnoki busz beszerzése - MFP-TFB/2020 |
10816475 |
|
EU-s forrásból megvalósuló projektek |
0 |
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
2920448 |
Beruházások |
K6 |
13736923 |
0 |
||
Felújítások |
K7 |
0 |
10. melléklet
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
Egyéb, előre nem látható kiadások fedezete |
2 002 697 |
Általános tartalékok |
2 002 697 |
- |
0 |
Céltartalékok |
0 |
Tartalékok összesen |
2 002 697 |
11. melléklet
Rovat megnevezése |
Rovat |
JANUÁR |
FEBRUÁR |
MÁRCIUS |
ÁPRILIS |
MÁJUS |
JÚNIUS |
JÚLIUS |
AUGUSZTUS |
SZEPTEMBER |
OKTÓBER |
NOVEMBER |
DECEMBER |
ÖSSZESEN |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 942 |
1 345 941 |
1 345 941 |
1 345 941 |
1 345 941 |
16 151 300 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
37 900 |
454 800 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
595 058 |
595 058 |
595 058 |
595 058 |
595 058 |
595 058 |
595 058 |
595 058 |
595 057 |
595 057 |
595 057 |
595 057 |
7 140 692 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
101 666 |
101 666 |
101 666 |
101 666 |
101 667 |
101 667 |
101 667 |
101 667 |
101 667 |
101 667 |
101 667 |
101 667 |
1 220 000 |
Személyi juttatások |
K1 |
2 080 566 |
2 080 566 |
2 080 566 |
2 080 566 |
2 080 567 |
2 080 567 |
2 080 567 |
2 080 567 |
2 080 565 |
2 080 565 |
2 080 565 |
2 080 565 |
24 966 792 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
305 456 |
305 456 |
305 455 |
305 455 |
305 456 |
305 456 |
305 456 |
305 456 |
305 455 |
305 455 |
305 455 |
305 455 |
3 665 466 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
25 000 |
25 000 |
50 000 |
||||||||||
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
290 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
290 000 |
290 000 |
290 000 |
290 000 |
280 000 |
290 000 |
290 000 |
290 000 |
3 500 000 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
19 167 |
19 167 |
19 167 |
19 167 |
19 167 |
19 167 |
19 167 |
19 167 |
19 166 |
19 166 |
19 166 |
19 166 |
230 000 |
Közüzemi díjak |
K331 |
600 000 |
600 000 |
500 000 |
300 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
300 000 |
500 000 |
600 000 |
4 200 000 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
50 000 |
0 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
150 000 |
150 000 |
0 |
0 |
0 |
157 460 |
557 460 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
58 334 |
58 334 |
58 334 |
58 334 |
58 333 |
58 333 |
58 333 |
58 333 |
58 333 |
58 333 |
58 333 |
58 333 |
700 000 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 000 |
100 000 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
308 333 |
308 333 |
308 333 |
308 333 |
308 333 |
308 333 |
308 333 |
308 333 |
308 334 |
308 334 |
308 334 |
308 334 |
3 700 000 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
20 833 |
20 833 |
20 833 |
20 833 |
20 833 |
20 833 |
20 833 |
20 833 |
20 834 |
20 834 |
20 834 |
20 834 |
250 000 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
280 000 |
280 000 |
280 000 |
200 000 |
200 000 |
240 000 |
300 000 |
320 000 |
350 000 |
3 500 000 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
125 000 |
1 500 000 |
Dologi kiadások |
K3 |
2 321 667 |
1 781 667 |
1 681 667 |
1 461 667 |
1 261 666 |
1 336 666 |
1 331 666 |
1 331 666 |
1 211 667 |
1 421 667 |
1 641 667 |
2 004 127 |
18 787 460 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
6 930 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
577 500 |
6 930 000 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
2 797 520 |
33 570 240 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
500 000 |
Tartalékok-általános |
K513 |
166 892 |
166 892 |
166 892 |
166 892 |
166 892 |
166 891 |
166 891 |
166 891 |
166 891 |
166 891 |
166 891 |
166 891 |
2 002 697 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
2 964 412 |
2 964 412 |
2 964 412 |
2 964 412 |
2 964 412 |
2 964 411 |
2 964 411 |
2 964 411 |
2 964 411 |
2 964 411 |
2 964 411 |
3 464 411 |
36 072 937 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
10 816 475 |
10 816 475 |
|||||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
2 920 448 |
2 920 448 |
|||||||||||
Beruházások |
K6 |
0 |
0 |
0 |
13 736 923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 736 923 |
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
8 249 601 |
7 709 601 |
7 609 600 |
21 126 523 |
7 189 601 |
7 264 600 |
7 259 600 |
7 259 600 |
7 139 598 |
7 349 598 |
7 569 598 |
8 432 058 |
104 159 578 |
Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
2 470 352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 470 352 |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
2 470 352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 470 352 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) |
10 719 953 |
7 709 601 |
7 609 600 |
21 126 523 |
7 189 601 |
7 264 600 |
7 259 600 |
7 259 600 |
7 139 598 |
7 349 598 |
7 569 598 |
8 432 058 |
106 629 930 |
|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
1 571 759 |
1 571 759 |
1 571 759 |
1 571 759 |
1 571 759 |
1 571 758 |
1 571 758 |
1 571 758 |
1 571 758 |
1 571 758 |
1 571 758 |
1 571 758 |
18 861 101 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
1 839 895 |
1 839 895 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
1 839 896 |
22 078 750 |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B113 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 745 |
1 545 744 |
1 545 744 |
18 548 938 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
189 167 |
189 167 |
189 167 |
189 167 |
189 167 |
189 167 |
189 167 |
189 167 |
189 166 |
189 166 |
189 166 |
189 166 |
2 270 000 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
5 146 566 |
5 146 566 |
5 146 567 |
5 146 567 |
5 146 567 |
5 146 566 |
5 146 566 |
5 146 566 |
5 146 565 |
5 146 565 |
5 146 564 |
5 146 564 |
61 758 789 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
850 636 |
850 636 |
850 636 |
850 636 |
850 636 |
850 636 |
850 636 |
850 636 |
850 637 |
850 637 |
850 637 |
850 637 |
10 207 636 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
5 997 202 |
5 997 202 |
5 997 203 |
5 997 203 |
5 997 203 |
5 997 202 |
5 997 202 |
5 997 202 |
5 997 202 |
5 997 202 |
5 997 201 |
5 997 201 |
71 966 425 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
4 200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 200 000 |
0 |
0 |
0 |
8 400 000 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
100 000 |
100 000 |
200 000 |
||||||||||
Közhatalmi bevételek |
B3 |
0 |
0 |
6 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 300 000 |
0 |
0 |
0 |
12 600 000 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
1 920 000 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
3 334 |
3 334 |
3 334 |
3 334 |
3 333 |
3 333 |
3 333 |
3 333 |
3 333 |
3 333 |
3 333 |
3 333 |
40 000 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
834 |
834 |
834 |
834 |
833 |
833 |
833 |
833 |
833 |
833 |
833 |
833 |
10 000 |
Működési bevételek |
B4 |
164 168 |
164 168 |
164 168 |
164 168 |
164 166 |
164 166 |
164 166 |
164 166 |
164 166 |
164 166 |
164 166 |
164 166 |
1 970 000 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áhtartáson kívülről |
B62 |
7 916 |
7 916 |
7 916 |
7 916 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
95 000 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
7 916 |
7 916 |
7 916 |
7 916 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
7 917 |
95 000 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
480 000 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B72 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 000 |
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
6 214 286 |
6 214 286 |
12 514 287 |
6 209 287 |
6 209 286 |
6 209 285 |
6 209 285 |
6 209 285 |
12 509 285 |
6 209 285 |
6 209 284 |
6 209 284 |
87 126 425 |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
19 503 505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 503 505 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) |
25 717 791 |
6 214 286 |
12 514 287 |
6 209 287 |
6 209 286 |
6 209 285 |
6 209 285 |
6 209 285 |
12 509 285 |
6 209 285 |
6 209 284 |
6 209 284 |
106 629 930 |
12. melléklet
Éves létszám-előirányzat Önkormányzat |
||
---|---|---|
Kormányzati funkció |
Megnevezés |
Éves létszám-előirányzat (fő) |
011130 |
Önkormányzatok és önk. hivatalok jogalkotó és ált. igazgatási tevékenysége |
7 |
074031 |
Család és nővédelmi egészségügyi gondozás |
2 |
107055 |
Falugondnoki szolgálat |
1 |
Önkormányzat összesen |
10 |
|
Éves létszám-előirányzat Közfoglalkoztatás |
||
Szakfeladat száma |
Megnevezés |
Éves létszám-előirányzat (fő) |
041233 |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
8 |
Közfoglalkoztatás összesen |
8 |
|
Éves létszám-előirányzat Óvoda |
||
Szakfeladat száma |
Megnevezés |
Éves létszám-előirányzat (fő) |
091110; 091140 |
Óvodai nevelés, ellátás, szakmai feladatai; Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai |
4 |
096015 |
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
3 |
Óvoda összesen |
7 |
|
Önkormányzat és intézményei összesen |
25 |
13. melléklet
Ssz. |
Kedvezményezett |
Kedvezmény |
Mentesség |
Összesen |
||||
Jogcím |
Mérték ( %) |
Összeg (e Ft) |
Jogcím |
Mérték (% ) |
Összeg |
e Ft |
||
I. |
Helyi adók, gépjárműadó |
|||||||
1. |
Építményadó |
|||||||
2. |
Magánszemélyek kommunális adója |
|||||||
3. |
Helyi iparűzési adó |
|||||||
4. |
Gépjárműadó |
|||||||
II. |
Ellátottak térítési díjának méltányossági alapon történő elengedése |
|||||||
III. |
lakosság részére nyújtott kölcsönök elengedése |
|||||||
IV. |
helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény |
|||||||
V. |
Egyéb nyújtott kedvezmény, kölcsön elengedése |
|||||||
Összesen |
14. melléklet
Kötelezettségek megnevezése |
Köt.vállalás éve |
Tárgyévi kifizetés (2021. évi ei.) |
2022. évi kifizetés |
2023. évi kifizetés |
2024. évi kifizetés |
2024. év utáni kifizetések |
Összesen |
Működési célú hiteltörlesztések összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú hiteltörlesztések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felújítások összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
MINDÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15. melléklet
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek Óvodapedagógusok |
10 921 800 |
2 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek NOKS |
5 587 326 |
3 |
Törvény szerinti illetmények Konyha |
7 698 400 |
4 |
Jubileumi jutalom |
1 689 975 |
5 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
25 897 501 |
6 |
Munkavégz.irányuló egyéb jogv.nem saját dolg. Fiz. Jutt. |
400 000 |
7 |
Külső személyi juttatások |
400 000 |
8 |
Személyi juttatások |
26 297 501 |
9 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 069 913 |
10 |
Összesen |
30 367 414 |
11 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
18 000 000 |
12 |
Informatikai szolg. Igénybevétele |
160 000 |
13 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
170 000 |
14 |
Közüzemi díjak |
2 500 000 |
15 |
Karbantartási, kisjavítási szolg. Telj. |
200 000 |
16 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
200 000 |
17 |
Egyéb szolgáltatások |
1 800 000 |
18 |
Kiküldetés |
80 000 |
19 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
5 000 000 |
20 |
Fizetendő áfa |
3 000 000 |
21 |
Egyéb dologi kiadások |
200 000 |
22 |
Dologi kiadások |
31 310 000 |
23 |
Költségvetési kiadások |
61 677 414 |
16. melléklet
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
1 |
Óvodaműködtetési támogatás |
3 116 800 Ft |
2 |
Pedagógusok bértámogatása |
16 042 950 Ft |
3 |
NOKS bértámogatása |
2 919 000 Ft |
4 |
Intézményi gyermekétkeztetés bértámogatása |
2 471 040 Ft |
5 |
Intézményi gyermekétkeztetés működtetés |
4 111 438 Ft |
6 |
Állami támogatás összesen |
28 661 228 Ft |
7 |
Szolgáltatások ellenértéke teljesítése - Térítési díjak |
20 000 000 Ft |
8 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó teljesítése |
5 400 000 Ft |
9 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevét. |
3 619 656 Ft |
10 |
Központi, irányítószervi támogatás |
3 996 530 Ft |
11 |
Összesen |
61 677 414 Ft |
17. melléklet
Megnevezés |
Eredeti előirányzat 2021 |
|
1 |
Állami támogatás |
28 661 228 Ft |
2 |
Irányítószervi támogatás |
3 996 530 Ft |
3 |
Előző évi maradvány igénybevétele |
12 488 Ft |
4 |
Költségvetési bevételek |
32 670 246 Ft |
5 |
Egyéb szolgáltatások - bankköltség |
12 488 Ft |
6 |
Központi, irányítószervi tám.folyósítása teljesítése |
32 657 758 Ft |
7 |
Költségvetési kiadások |
32 670 246 Ft |
18. melléklet
A TÁBLÁZAT NEM TARTALMAZ ADATOT |
|||||||||
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
kiadási eredeti előirányzat |
ebből kiadási előirányzat fedezete-saját forrás |
ebből kiadási előirányzat fedezete-adósságot keletkeztető ügylet |
adósságot keletkeztető ügylet fajtája |
adósságot keletkeztető ügylet rovatszáma (B8) |
adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja |
adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja |
adósságot keletkeztető ügylet- várható visszatérítendő összege (kamattal) leáratig mindösszesen |
hitel/lízing/kölcsön/értékpapír |
|||||||||
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
||||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
||||||||
Részesedések beszerzése |
K65 |
||||||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
||||||||
Beruházások |
K6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
||||||||
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
||||||||
Felújítások |
K7 |
19. melléklet
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja |
adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja |
adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek |
saját bevételek 2020. |
saját bevételek 2021. |
saját bevételek 2022. |
saját bevételek 2022.után |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
|||||||
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8111 |
|||||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
|||||||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
|||||||
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8113 |
|||||||
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
B811 |
|||||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
|||||||
ebből: befektetési jegyek |
B8121 |
|||||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
|||||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
|||||||
ebből: kárpótlási jegyek |
B8123 |
|||||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
|||||||
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
|||||||
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
|||||||
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
|||||||
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
|||||||
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
|||||||
ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek |
B824 |
|||||||
ebből: más kormányok |
B824 |
|||||||
ebből: külföldi pénzintézetek |
B824 |
|||||||
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
|||||||
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
|||||||
353/2011. (XII. 30.) Korm. Rendeletértelmében az önkormányzat saját bevételének minősül |
||||||||
1. a helyi adóból származó bevétel, |
B34; B35 |
4 104 855 |
||||||
2. az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel, |
||||||||
3. az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel, |
||||||||
4. a tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel, |
||||||||
5. bírság-, pótlék- és díjbevétel, valamint |
B36 |
778 776 |
||||||
6. a kezességvállalással kapcsolatos megtérülés. |
||||||||
ÖSSZESEN: |
4 883 631 |
Az önkormányzati rendeletet a Felsőrajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (V. 17.) önkormányzati rendelete 13. §-a hatályon kívül helyezte 2024. május 18. napjával.
Módosította Felsőrajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (V. 31.) önkormányzati rendelete 1. §-a. Hatályos 2022. június 1-től.
Módosította Felsőrajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (V. 31.) önkormányzati rendelete 2. §-a. Hatályos 2022. június 1-től.
Módosította Felsőrajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (V. 31.) önkormányzati rendelete 3. § a) pontja. Hatályos 2022. június 1-től.
Módosította Felsőrajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (V. 31.) önkormányzati rendelete 3. § b) pontja. Hatályos 2022. június 1-től.