Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

a 2020. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 29

a 2020. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

Általános indokolás

A veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletalapján a veszélyhelyzetben alkalmazni kell a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: katasztrófavédelmi törvény) 46. §-ának (4) bekezdését, amely az alábbiak szerint rendelkezik.

Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.

Mindezek alapján sem a képviselő-testület, sem a bizottságok ülésének az Mötv. szerinti összehívására nincs lehetőség, a képviselő-testület valamennyi hatáskörét a polgármester gyakorolja, a képviselő-testületnek veszélyhelyzetben nincs döntési jogköre. Arra természetesen mód van, főleg a kialakult járványügyi helyzetben, hogy a polgármester e-mailben vagy más módon a döntést megelőzően kikérje a képviselő-testület tagjainak véleményét, a döntés felelőssége azonban a polgármesteré.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a jegyző által elkészített zárszámadási rendelet-tervezetet a polgármester úgy terjeszti a képviselő-testület elé, hogy az a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

Ezen jogszabályi előírásoknak megfelelően Murakeresztúr Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadás elkészült, melyet az alábbiak szerint terjesztem elő.

I.

BEVEZETŐ

Murakeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. február 25-ei hatállyal fogadta el az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló rendeletét, ami a költségvetés végrehajtásának időszakában három alkalommal került módosításra.

Murakeresztúr lakosainak száma 2020. január 1-én 1 674 fő volt, 38 fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

Murakeresztúr Község Önkormányzat és intézményei 2020. évi eredeti költségvetését a Képviselő-testület 4/2020. (II.25.) önkormányzati rendeletével 460 032 571 Ft költségvetési bevételi, 510 225 510 Ft költségvetési kiadási főösszeggel, 50 192 939 Ft költségvetési hiánnyal fogadta el. A forráshiány fedezetéül a rendeletben belső finanszírozásként előző évi költségvetési maradvány felhasználást határozott meg.

A költségvetés végrehajtásának időszakában a költségvetési rendelet 3 alkalommal került módosítására, melyek eredményeként a módosított kiadási és bevételi főösszeg 565 061 549 Ft-ra változott.

Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek az éves beszámolási kötelezettségnek eleget tettek, melyek továbbítása a MÁK felé megtörtént.

A hivatal az intézmények vonatkozásában a kötelező számszaki egyezőséget felülvizsgálta.

A beszámolási időszak végén Murakeresztúr Község Önkormányzat összevont

Költségvetési bevételek főösszege 431 736 724 Ft

Finanszírozási bevételek főösszege 61 664 571 Ft

Költségvetési kiadások főösszege 337 287 025 Ft

Finanszírozási kiadások főösszege 5 762 250 Ft

Alaptevékenység maradványa 150 352 020Ft

Bevételek alakulása

Tervezett bevételek önkormányzati szintre összesített főösszege a beszámolási időszak végén 565 061 549 Ft, teljesítése 493 401 295 Ft (87,3%)

Központi költségvetésből származó bevételek

Központi költségvetési forrásból származott a költségvetési bevételeink 36,4%-a, ami összegszerűen 179 660 041 Ft támogatást jelent. Ez az összeg 27 958 737 Ft-tal több az előző évinél. A feladat-finanszírozási rendszer az előző évhez képest nem változott, továbbra is négy területre csoportosította a forrásokat: általános, köznevelési, szociális és gyermekjóléti, valamint kulturális feladatok támogatására

A beszámolási időszakban az alábbi támogatások kerültek folyósításra:

Helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása 100 479 719 Ft összegben.

A központi költségvetés támogatást biztosít az önkormányzati közös hivatal működési kiadásaihoz. A támogatás meghatározása az elismert hivatali létszám alapján (2020. évben 10,82 fő volt) a személyi és dologi kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével történik. A támogatás összege 75 660 071 Ft volt.

Itt kerül elszámolásra az önkormányzatok település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása is, azaz zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok, közvilágítás, köztemető fenntartása, közutak fenntartása 11 830 733 Ft összegben.

Polgármesteri illetmény támogatás jogcímen 142 200 Ft-ot, bérkompenzáció támogatására 206 826 Ft támogatást kaptunk.

A központi költségvetés ezen a jogcímen biztosít támogatást az egyéb kötelező feladatokhoz, úgymint: lakott külterülettel kapcsolatos feladatok, az igazgatással, településfejlesztéssel, településrendezéssel, környezet- és természetvédelemmel, lakás-és helyiséggazdálkodással, vízgazdálkodással, vízkárelhárítással, ivóvízellátással, szennyvízkezeléssel, helyi adóval, sport, ifjúsági, nemzetiségi ügyekkel, közbiztonsággal, hulladékgazdálkodással, közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatokhoz. 12 292 825 Ft összegben. Ezen kívül 2020-ban kiegészítő támogatást biztosított a központi költségvetés 347 064 Ft összegben.

A kapott támogatások a megadott feladatokra felhasználásra és elszámolásra kerültek, visszafizetési kötelezettség nem keletkezett.

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 30 979 970 Ft volt.

Óvodapedagógusok és óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 21 411 700 Ft

A központi költségvetés feladathoz kötött támogatást biztosít az óvodát fenntartó települési önkormányzatok részére, az általa foglalkoztatott óvodapedagógusok és segítők bérének és járulékainak kifizetéséhez. A támogatás a települési önkormányzatot a Köznevelési törvény nevelés szervezési paraméterei szerint számított pedagóguslétszám után illeti meg. Az elismert pedagóguslétszám januártól szeptemberig 3,8 fő, szeptembertől 3,7 fő volt. Az óvodapedagógusok munkáját segítők elismert létszáma egész évben 2 fő volt. A gyereklétszám szeptemberig 38,3 fő, szeptembertől 37,7 fő volt. A támogatás teljes egészében felhasználásra és elszámolásra került.

Óvodaműködtetési támogatás 3 730 420 Ft. A kötött felhasználású támogatás az óvodai nevelést biztosító, jogszabályban foglalt eszközök és felszerelések beszerzéséhez, valamint a feladatellátásra szolgáló épület és annak infrastruktúrája folyamatos működtetéséhez szükséges kiadásokhoz biztosít forrást.

Kiegészítő támogatás óvodapedagógusok minősítéséből adódó többlettköltségekre 793 400 Ft.

Nemzetiségi pótlék támogatása jogcímen 3 246 400 Ft támogatást kaptunk.

Ezen a jogcímen is biztosított a központi költségvetési kiegészítő támogatást, mely összege 1 798 050 Ft.

A köznevelési támogatások felhasználásra és elszámolásra kerültek, visszafizetési kötelezettség nem keletkezett.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 43 125 849 Ft

Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása 10 313 190 Ft.

A támogatás a szoc. étkeztetés, házi segítségnyújtás, gyermekétkeztetés állami támogatással nem fedezett részére, az önkormányzati helyi hatáskörű pénzbeli és természetbeni ellátások nyújtására használható fel.

A támogatás teljes egészében felhasználásra került.

Szociális étkeztetés támogatása 4 444 480 Ft. Az önkormányzat 70 fő részére igényelt szociális étkeztetéshez támogatást. Az elszámolás alapján azonban 68 fő vette igénybe az étkeztetést, ezért ezen a jogcímen 130 720 Ft visszafizetési kötelezettség keletkezett.

Házi segítségnyújtás támogatása 1 140 000 Ft. Az önkormányzat 8 fő részére igényelt támogatást a házi segítségnyújtáshoz. Az ellátottak száma az elszámolás után 9 fő lett, ami 330 000 Ft többlettámogatást eredményezett. A támogatásra az az önkormányzat jogosult, amely a házi segítségnyújtást a Szoctv. 63 §-a alapján és a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően működteti.

Család- és gyermekjóléti szolgálat támogatása 3 780 000 Ft. A támogatás a család-és gyermekjóléti szolgálatot biztosító települési önkormányzatokat illeti meg, a feladathoz kapcsolódó személyi és dologi kiadásainak biztosításához. A támogatás az előírásoknak megfelelően felhasználásra került.

Gyermekétkeztetés támogatása 20 333 951 Ft. Feladathoz kötött támogatás illeti meg az önkormányzatot az óvodai, iskolai gyermekétkeztetés kiadásaihoz, valamint az intézményen kívüli (szünidei) gyermekétkeztetés kiadásaihoz is. A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása 88 000 Ft pótlólagos támogatásra jogosult az önkormányzat, a szünidei gyermekétkeztetés elszámolásából szintén 68 970 Ft pótlólagos támogatásra jogosult.

Szociális ágazati és kiegészítő pótlék támogatása 1 438 878 Ft. A juttatás a szociális ágazatban dolgozók részére került kifizetésre. A kiegészítő támogatás összege pedig 1 317 960 Ft.

Települési önkormányzatok könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása 3 512 403 Ft.

2 139 210 Ft támogatás lakosságszám alapján illeti meg az önkormányzatot az Mötv-ben, valamint a Kult.tv-ben meghatározott könyvtári és közművelődési feladatainak ellátásához.

Kulturális illetménypótlék címen 637 893 Ft támogatást kaptunk, mely összeg az ágazatban dolgozók részére került kifizetésre. Ezen a jogcímen is kaptunk kiegészítő támogatást a központi költségvetéstől, mely összege 735 300 Ft.

A könyvtári és közművelődési támogatások felhasználásra és elszámolásra kerültek, visszafizetési kötelezettség nem keletkezett

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása 1 562 100 Ft, melyből:

- Szociális célú tüzelőanyag vásárlás támogatása 1 562 100 Ft-ot, 82 köbméter keménylombos tűzifa.

A különféle feladatokra kapott támogatások elszámolásra kerültek, összességében 139 340 Ft visszafizetési kötelezettség keletkezett, mely összeget 2020. évben kellett a központi költségvetés részére visszafizetni, 5 040 Ft megillető pótlólagos támogatás illeti meg az önkormányzatot.

Saját működésből származó bevételek

Működési célú támogatások államháztartáson belülről előirányzata és teljesítése is 28 930 250 Ft.

Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása 1 904 377 Ft.

Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól kapott támogatás 15 954 400 Ft, melyet az iskola egészségügyi feladataira, valamint a védőnői szolgálat működtetésére kaptunk.

Elkülönített állami pénzalapoktól a közfoglalkoztatás, illetve a diákmunka támogatásra 9 419 331 Ft támogatás folyt be.

Helyi önkormányzatoktól kapott támogatás 861 121 Ft 1 198 961 Ft, mely összegből 217 783 Ft Fityeház Község Önkormányzat, 223 320 Ft Eszteregnye Község Önkormányzat, illetve 144 018 Ft Rigyác Község Önkormányzat támogatása a Közös Hivatal kiadásaihoz, ezen kívül Eszteregnye Község Önkormányzata 172 500 Ft és Rigyác Község Önkormányzata 103 500 Ft működési támogatást biztosított a családsegítő feladatok ellátásához.

Óvoda-hivatal?

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről előirányzata 207 371 356 Ft és teljesítése 132 740 674 Ft

TEFA támogatás 786 000 Ft

TOP-3.2.1-16-ZA1-2018-00024 Hivatal energetikai korszerűsítése 26 955 530 Ft vissza nem térítendő támogatást kaptunk, mely pályázatot 2021-es évbe fogunk lezárni, illetve teljes mértékben felhasználni.

TOP 3.1.1-15-ZA1-2016-00010 "Fenntartható, biztonságos közösségi közlekedés Murakeresztúron" 90 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatást kaptunk

Közhatalmi bevételek módosított előirányzata 36 222 788 Ft, teljesítése 34 169 432 Ft.

Magánszemélyek kommunális adója előirányzata 8 300 000 Ft, teljesítése 8 151 679 Ft.

Az adó mértéke 12 000 Ft/ingatlan.

Iparűzési adó előirányzata 27 000 000 Ft, teljesítése 25 094 965 Ft

.

Az iparűzési adó mértékében nem történt változás, továbbra is az adóalap 2 %-a.

A Magyarország 2020. évi központi költségvetésének a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól szóló 92/2020. (IV.6.) Kormány rendelet szerint a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzatot az általa 2020. évben beszedett gépjárműadó nem illeti meg, ezért az eredeti költségvetésbe tervezett 4 300 000 Ft gépjárműadó előirányzata megszüntetésre, a beszedett gépjárműadó összege teljes egészében a központi költségvetés részére átutalásra került.

Pótlékok, bírságok, talajterhelési díj, szabálysértési bírság, egyéb közhatalmi bevételek előirányzata 922 788 Ft, illetve a teljesítése is.

Működési bevételek tervezett összege 55 306 238 Ft, teljesítés 53 427 577 Ft.

Nyújtott szolgáltatások ellenértéke 22 420 917 Ft. Itt került elszámolásra az óvodai költségvetésben szereplő vendég étkezők étkezési térítési díja, valamint a bérleti díjakból befolyt bevétel.

Közvetített szolgáltatások értéke 384 216 Ft, ami a továbbszámlázott közüzemi és telefondíjak bevétele.

Tulajdonosi bevételekre 1 898 499 Ft került elszámolásra, ami a víz-és csatornahálózat Vízmű részére történő bérbeadásából származik

Ellátási díjakra befolyt összeg 11 729 767 Ft, ami az óvodai, iskolai és szociális étkezők térítési díját jelenti.

Kiszámlázott általános forgalmi adó 10 028 750 Ft

Kamatbevételek és más nyereség jellegű bevételek 95 390 Ft, mely összeg a kamatjóváírásból tevődik össze

Egyéb működési bevétek teljesítése 6 870 038 Ft volt, mely kerekítési eltérésekből, szerződésszegésből tevődik össze.

Felhalmozási bevételek előirányzata és teljesítése is 875 000 Ft.

FGG241 és a FDT600 gépkocsik értékesítéséből származó bevétel.

Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről módosított előirányzata és teljesítése is 1 880 000 Ft.

A háziorvosi rendelő működésének támogatására 705 000 Ft

Böllér-fesztivál támogatása vállalkozásoktól 1 175 000 Ft

Felhalmozási kölcsön visszatérülés előirányzata 100 000 Ft teljesítése 53 750 Ft. Itt kerültek megtervezésre és elszámolásra a lakosságnak nyújtott felhalmozási kölcsön törlesztések.

Finanszírozási bevételek előirányzata 54 715 876 Ft, teljesítése 61 664 571 Ft, ebből

az előző évi költségvetési maradvány igénybevétele 54 614 742 Ft,

6 948 695 Ft a 2021. évi állami támogatás 2020. decemberben folyósított előlege.

101 134 Ft közfoglalkoztatás támogatás megelőlegezése.

A tervezett és tényleges bevételek főbb jogcímek szerinti megoszlásának alakulása:

Bevételi jogcím

Megoszlás %-ban

Mód.előirányzat

Teljesítés

Önkormányzat működési támogatásai

31,79

36,41

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

5,12

5,86

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

36,70

26,90

Közhatalmi bevételek

6,41

6,93

Működési bevételek

9,79

10,83

Felhalmozási bevételek

0,15

0,18

Működési célú átvett pénzeszközök

0,34

0,38

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0,02

0,01

Finanszírozási bevételek

9,68

12,50

Összesen:

100.00

100.00

Kiadások alakulása

Az önkormányzati szintre összesített tervezett kiadási főösszeg 565 061 549 Ft, teljesítés 343 049 275 Ft (60,7 %).

A tervezett és tényleges kiadások főbb jogcímek szerinti megoszlásának alakulása

Kiadási jogcím

Megoszlás %-ban

Módosított előirányzat.

Teljesítés.

Személyi juttatások

25,66

41,46

Munkaa-terh.járul.és szoc.hozzáj.adó

4,18

6,67

Dologi kiadások

24,81

31,90

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0,33

0,49

Egyéb működési célú kiadások

1,23

1,84

Felhalmozási kiadások

41,75

15,96

Tartalékok

1,02

0

Finanszírozási kiadások

1,02

1,68

Összesen:

100.00

100.00

Működési kiadások alakulása

Személyi juttatások előirányzata 144 997 920 Ft, teljesítés 142 242 086 Ft (98,1 %)

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

Törvény szerinti illetményekre, munkabérekre (alapilletmények, pótlékok) fordítottuk a személyi juttatások legjelentősebb részét, 113 077 979 Ft-ot. A foglalkoztatottak átlagos statisztikai létszáma az alábbiak szerint alakult:

Közös Hivatalban 8 fő köztisztviselő

Óvodában 12 fő közalkalmazott

Önkormányzatnál 28 fő alkalmazott, ebből 9 fő közfoglalkoztatott, 5 fő képviselő, 1 fő polgármester és 1 fő alpolgármester, 7 fő közalkalmazott, 5 fő egyéb bérrendszerbe tartozó munkavállaló.

- Teljesítményösztönző juttatásban, jutalomban 2 512 250 Ft összegben részesültek a

dolgozók

- Végkielégítésre 2 794 800 Ft-ot költöttünk.

- Jubileumi jutalom 2 687 415 Ft összegben került kifizetésre.

Béren kívüli juttatás (cafetéria juttatás a köztisztviselők részére) teljesítése 1 551 741 Ft.

Közlekedési költségtérítés 900 360 Ft, mely összeg a munkába járási támogatást jelenti.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatási jogcímen 2 966 154 Ft betegszabadságra, bérkompenzációra, saját dolgozónk részre fizetett megbízási díjra, illetve a köztisztviselők részére képernyő előtti munkavégzéshez védőszemüveg költség térítésére került kifizetésre.

Külső személyi juttatások

Választott tisztségviselők juttatásai teljesítése 11 219 882 Ft. Ezen a jogcímen a polgármester és a képviselők részére fizetett juttatások szerepelnek.

Egyéb jogviszonyban fizetett juttatások teljesítése 3 976 160 Ft, ami a választások lebonyolításában résztvevők megbízási és tiszteletdíja, illetve a honlap karbantartásra, a hóeltakarításra, helyettesítő védőnő részére fizetett megbízási díj.

Egyéb külső személyi juttatásokon a reprezentációs kiadásokra fordított összeg szerepel, melynek teljesítése 555 345 Ft.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó tervezett összege

23 642 710 Ft, teljesítés 22 876 982 Ft (96,76 %)

szociális hozzájárulási adó címen befizetett összeg 22 314 540 Ft,

Munkaadót a foglalkoztatottak részére történő kifizetésekkel kapcsolatban terhelő más járulék jellegű kötelezettségek 504 Ft,

táppénz hozzájárulás 201 358 Ft,

munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó 360 580 Ft.

Dologi kiadásokra tervezett előirányzat 140 166 622 Ft, teljesítés 109 443 380 Ft (78%).

Készletbeszerzések 30 958 673 Ft. Itt kerültek elszámolásra a szakmai és üzemeltetési anyagok beszerzése, azaz élelmiszer, irodaszer, nyomtatvány, könyv, folyóirat, munka és védőruha, üzemanyag, karbantartási és egyéb anyag beszerzések.

Kommunikációs szolgáltatás 3 249 970 Ft, ami a telefon, internet szolgáltatás, és egyéb kommunikációs (program felügyeleti díjak) szolgáltatások díját tartalmazza.

Szolgáltatási kiadások 56 377 045 Ft, ami a bérleti díjak, közüzemi díjak, karbantartási kiadások, vásárolt élelmezés, hulladékszállítási költségek, szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások, egyéb szolgáltatási kiadások költsége.

Belföldi kiküldetés kiadása 251 073 Ft

Reklám, propaganda kiadások 99 600 Ft

ÁFA kiadások 17 816 142 Ft, melyből 721 000 Ft volt az ÁFA befizetés összege.

Egyéb dologi kiadásokra elszámolt költség 690 877 Ft, ami a továbbképzésekre, járművek műszaki vizsgáira, tagdíjakra kifizetett összeg.

Ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzata 1 875 000 Ft, teljesítése 1 692 000 Ft (90,2%).

Ellátottak pénzbeli juttatásai (önkormányzat által alapított év diákja címre fizetett összeg) 70 000 e Ft

Lakhatással kapcsolatos ellátások, temetési és születési támogatások, valamint egyéb települési támogatások teljesítése 1 622 000 Ft.

Egyéb működési kiadások

Elvonások, befizetések jogcímen

703 648 Ft került kifizetésre, a 2019. évi állami támogatások elszámolása utáni visszafizetési kötelezettségként.

Működési támogatások államháztartáson belülre előirányzata 4 864 612 teljesítése 4 233 670 Ft (87 %), melyből:

Muramenti Területfejlesztési Társulásnak 282 150 Ft,

Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás részére 342 000 Ft,

Városkörnyéki Ügyeleti Társulás 1 288 781 Ft,

Térségi Közterületfelügyeleti és Mezőőri Szolgálati Társulás működéséhez 2 005 739 Ft,

Bursa Hungarica támogatásként 265 000 Ft került kifizetésre.

Zrínyi Miklós Általános Iskola 20 000 Ft

Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 30 000 Ft

Működési célú támogatások államháztartáson kívülre módosított előirányzata 1 358 900 Ft, teljesítése 1 338 000 Ft (98,5 %). Az egyesületek, alapítványok, egyházak támogatásai szerepelnek ezen a rovaton.

Felhalmozási célú kiadásokra tervezett összeg 235 913 061 Ft, teljesítés 54 757 259 Ft.

Beruházásokra 11 552 422 Ft-ot fordítottunk, melyből:

Közösségi közlekedés projekt beruházás része 3 687 856 Ft

Dacia gépkocsi vásárlás 3 465 830 Ft

Szárzuzó vásárlás 574 040 Ft

STIHL fűkasza vásárlás 273 900 Ft

Karácsonyi fénydekoráció 1 229 900 Ft

Vízmű -Nk-i víztorony állapotfelmérés tanulmányi terve 218 758 Ft

Kis értékű tárgyi eszköz beszerzések (Önkormányzat) 738 237 Ft

Kis értékű tárgyi eszköz beszerzések (Óvoda) 915 781 Ft

Kis értékű tárgyi eszköz beszerzés (Hivatal) 198 120 Ft

251/1. hrsz-ú közterületi játszótér építési terve 250 000 Ft

Felújítások teljesített kiadása 39 554 837 Ft

Közösségi közlekedés projekt felújítás része 21 860 259 Ft

Zrínyi Miklós utcai épület felújítása 895 600 Ft

Hivatal Energetikai felújítás (TOP-os projekt) 13 031 204 Ft

Hivatalban villamosenergia fogyasztási mérőhely szabványosítás 738 000 Ft

Vízmű ingatlanok felújítása 2 192 336 Ft

Közvilágítás bővítés 837 438 Ft

Egyéb felhalmozási kiadások teljesítése 3 650 000 Ft

Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre, a TEFA alapba befizetett

2020. évi 50 000 Ft összegű támogatás.

- Kulturno drustvo Keresztur Közművelődési Egyesület Murakeresztúrnak 3 500 000 Ft-ot és Sportegyesület Murakeresztúrnak 100 000 Ft-ot felhalmozási támogatást adtunk.

A hivatal 2020. évben csak kötelező feladatokat látott el, az önkormányzat és az óvoda feladatai között szerepel önként vállalt feladat is. Az óvodában a konyha szabad kapacitásának kihasználása érdekében folytatott egyéb étkezési tevékenység kiadásai szerepelnek 13 170 159 Ft összegben. Az önkormányzat önként vállalt feladatai közé tartozik a civil szervezetek részére nyújtott működési támogatások, illetve a közterületfelügyeleti és mezőőri feladatokra fizetett támogatás összességében 6 880 740 Ft összegben. Az önként vállalt feladatok forrását az óvoda a feladat saját működési bevételéből, az önkormányzat pedig iparűzési adó bevételből tudta biztosítani. Az önként vállalt feladatok finanszírozása nem veszélyeztette a kötelező feladatok ellátását.

Finanszírozási kiadások

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 5 762 250 Ft.

2019. december hónapban 5 661 116Ft 2020. évi állami előleget kaptunk, mely összeget 2020. évben államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése jogcímen pénzforgalom nélküli kiadásként kellett kimutatni. Ezen kívül 101 134Ft előleget kaptunk a közfoglalkoztatáshoz, melyet szintén vissza is fizettünk ezen a jogcímen.

Költségvetési maradvány alakulása

Az önkormányzatnál és intézményeinél 2019. december 31-én 150 352 020 Ft alaptevékenységből származó maradvány képződött. Az intézmények év végi maradványa nem kerül elvonásra, a 2020. évi költségvetésükben működési kiadásaik forrásaként finanszírozási bevételként használhatják fel.

Vagyoni helyzet alakulása

Az önkormányzat és intézményei mérlegfőösszege 2020. december 31-én 1 303 496 997 Ft, 38,8 %-kal (364 293 897 Ft-tal) nőtt az év eleji nyitó adathoz képest.

A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök (immateriális javak, tárgyi eszközök befektetett pénzügyi eszközök) nettó állománya 1 144 763 074 Ft, 272 745 841 Ft-tal nőtt az előző évhez képest. Ennek a jelentős összegű növekedésnek az oka, hogy a Délzalai Víz-és Csatornamű Zrt. vagyonértékelést hajtott végre az általuk üzemeltetett tárgyi eszközök körében. További növekedést eredményezett az év során megvalósult beruházások és felújítások aktiválása is. Az év folyamán aktivált eszközbeszerzések, felújítások értéke nagyobb volt, mint az elszámolt értékcsökkenés.

A forgóeszközök állománya a mérleg fordulónapján 520 384 Ft, ami a konyha év végi raktári készlet állományát, illetve a szociális célú tüzelőanyag 2020. évben ki nem osztott készletét foglalja magában.

Év végén az önkormányzat és intézményei forintpénztárainak záró érték 1 458 535 Ft volt, a bankszámlák záró értéke pedig 150 275 904 Ft.

A követelések év végi állománya 4 459 600 Ft-tal növekedett, záró követelések értéke 12 780 812 Ft, ami a közhatalmi bevételek (helyi adók) be nem folyt tartozásait 3 928 732 Ft-tal, a működési bevételek követeléseit (bérleti díjak, tulajdonosi bevételek) 4 287 856Ft-tal, a kölcsöntörlesztések követeléseit 148 445 Ft-tal tartalmazza. Követelés jellegű egyéb sajátos elszámolások záró egyenlege 4 415 779Ft, ami a Kincstárral szembeni forgótőke követelés összegét, illetve december havi TB ellátást tartalmazza.

Az általános forgalmi adó elszámolásból adódóan év végén 6 301 712Ft befizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatnak és az óvodának.

Az önkormányzatnak, a hivatalnak és az óvodának sem volt év végén szállítói kötelezettsége.

A helyi adó túlfizetésekből adódó kötelezettség az év végén 6 485 993Ft volt. Következő évi kötelezettségként szerepel a mérlegben 7 734 695Ft, ami a 2021. évi állami támogatás december hónapban folyósított előlegének 2021. évi visszafizetési kötelezettsége.

Az önkormányzat és intézmények mérleg szerinti eredménye a beszámolási időszakban

54 497 368 Ft volt.

Összegzésként megállapítható, hogy az önkormányzat vagyoni helyzete a befektetett eszközök tekintetében javult, a követelések és a pénzeszközök állománya is növekedett az előző év záró állományához képest, ez a pályázatok miatt alakult így, mivel a bevételek megérkeztek önkormányzatunkhoz, de a kiadások akkora mértékben még nem kerültek teljesítésre. A kötelezettségek állománya is növekedett az előző évhez képest. Összességében az önkormányzat vagyona növekedett az előző év záró állományához képest.

A 2020. évi költségvetési rendeletben megfogalmazott célok a végrehajtás során szükségessé vált módosításokkal, valamin takarékos gazdálkodással, teljesültek.