Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2021. (XII. 13.) önkormányzati rendeletének indokolása
Zalacsány község önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 2/2021. (II.3.) önkormányzati rendelet módosításáról
Hatályos: 2021. 12. 14
Az 1–5. §-hoz és az 1–8. melléklethez
Tárgy: 2021. évi költségvetés II. módosítása
Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-Testületének
Tisztelt Képviselő-Testület!
Zalacsány Község Önkormányzata 2/2021. (II.3.) számú képviselő-testületi rendeletével 241.773.365 forint bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el az önkormányzat összevont- óvoda költségvetését is magába foglaló 2021. évi költségvetését. Az időközben meghozott a költségvetést érintő jogszabályok, testületi döntések, egyéb gazdasági események miatt szükségessé vált annak módosítása.
A rendelet – módosítás a könnyebb áttekinthetőség érdekében a módosított részeket kiemeltük, külön táblázatba foglaltuk. A táblázat tartalmazza a módosított előirányzat megnevezését, a módosításnak a bevételt, illetve kiadást növelő vagy csökkentő mivoltát.
A költségvetési rendelet módosítását az alábbi indokok alapján javasoljuk végrehajtani:
A helyi iparűzési adó kiegészítő támogatása révén az első ütemben az Önkormányzat 3.268.380 Ft támogatásban részesült. A Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása pályázat által az Önkormányzat 842.000 Ft támogatásban részesült. A 2020. évi állami támogatások elszámolása révén az Önkormányzatot 1.351.700 Ft pótlólagos támogatás illeti meg.
Az Önkormányzat több ízben részesült felhalmozási célú támogatásban: LEADER Közösségi tér, Csapadékvíz elvezetés támogatása, Magyar Falu Program támogatás.
Keletkező többletbevételek, kiadások.
társadalmi kihatásai: nincs
gazdasági kihatásai: nincs
költségvetési kihatásai: többletbevétel és többletkiadás lakossági csatornatámogatás és és a pályázati támogatások miatt
környezeti következményei: nincsenek
egészségügyi következményei: nincsenek
adminisztratív terheket befolyásoló hatásai: nincs
megalkotásának szükségessége: az Áht. Alapján törvényi kötelem
megalkotása elmaradásának várható következményei: törvényességi észrevétel alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: a körjegyzőségen dolgozók foglalkoztatása révén a személyi feltételek jelenleg biztosítottak, szervezeti változást, tárgyi feltételeket nem igényel.
Lehetséges döntési alternatívák és az azokhoz kapcsolódó előnyök és hátrányok:
1. A képviselő-testület egyetért az előzetes hatásvizsgálatban foglaltakkal.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést vitassák meg, és döntsenek az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének módosításáról.
Zalacsány, 2021. december 6.
Előirányzat módosítási javaslat
Zalacsány Község Önkormányzat 2021. 12.09.-én tartandó ülésére
a 2021. évi költségvetés módosításához
Rovat |
Bevételi oldal |
Ft |
Rovat |
Kiadási oldal |
Ft |
Zalacsány Község Önkormányzata
|
B115 |
Működési célú kiegészítő támogatás (iparűzési adó kieg. támogatása)
|
+3.268.380 |
K513 |
Tartalékok |
+3.268.380 |
B115 |
Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás pályázat |
+842.000 |
K513 |
Tartalékok |
+842.000 |
B25 |
Csapadékvíz elvezetés támogatása |
+29.976.582 |
K513 |
Tartalékok |
+29.976.582 |
B25 |
MVH támogatás |
+2.494.530 |
K513 |
Tartalékok |
+2.494.530 |
B25 |
LEADER Közösségi tér |
+3.999.990 |
K513 |
Tartalékok |
+3.999.990 |
B25 |
MFP – Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése/felújítása |
+25.359.650 |
K513 |
Tartalékok |
+25.359.650 |
B351 |
Helyi iparűzési adó |
+1.200.000 |
K513 |
Tartalékok |
+1.200.000 |
B814 |
Közfoglalkoztatás megelőlegezés |
+72.009 |
K914 |
Megelőlegezés |
+72.009 |
B116 |
Előző évi normatíva elszámolás |
+1.351.700 |
K513 |
Tartalékok |
+1.351.700 |
B4 |
Szolgáltatások |
+4.000 |
K5021 |
Előző évi elszámolás (ivóvíz és szennyvíz – MÁK) |
+4.000 |
Előirányzat átcsoportosítás |
|
|
|
K6 K513 |
Beruházás Tartalékok |
+638.614 -638.614 |
|
|
|
K7 K513 |
Felújítás Tartalékok |
+22.316.304 -22.316.304 |
|
Összesen
|
+68.568.841
|
|
Összesen
|
+68.568.841
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Rovat |
Bevételi oldal |
Ft |
Rovat |
Kiadási oldal |
Ft |
Zalacsányi Csány László Óvoda
|
B6 |
Befizetés |
+53.149 |
K6 |
Beruházás |
+53.149 |
B6 |
Befizetés |
+85.420 |
K3 |
Dologi kiadások |
+85.420 |
|
Összesen
|
+138.569
|
|
Összesen
|
+138.569
|
|
|
|
|
|
|
|
|