Zalaszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2018 . (V.30.) önkormányzati rendelete

a Zalaszentlászló Község Önkormányzata 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2018. 05. 30- 2022. 05. 11

Zalaszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2018 . (V.30.) önkormányzati rendelete

a Zalaszentlászló Község Önkormányzata 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról

2018.05.30.

Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a 2017. évi költségvetés teljesítéséről a következőket rendeli el:”

1. §

(1) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2017. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót az 1. - 24. mellékletben foglaltaknak megfelelően elfogadja.
(2) Zalaszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat összevont bevételi és kiadási főösszegét az 1. – 2. mellékletnek megfelelően
325 932,0 ezer forint bevételi főösszeggel,
264 546,0 ezer forint kiadási főösszeggel jóváhagyja.
1. ) Zalaszentlászló Község Önkormányzata 2017. évi költségvetés teljesítéséről készült beszámoló a következő mellékletek szerint jóváhagyja.
1. melléklete az önkormányzat bevételeit forrásonként
2. melléklete az önkormányzat kiadásait forrásonként
3. melléklet a fejlesztési pénzeszközöket
4. melléklet a Központi költségvetési támogatások
5. melléklet a működési kiadásokat feladatonként és kiemelt előirányzatonként
1. melléklet a létszámkeretet és a ténylegesen foglalkoztatotti létszámot
2. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzat mérlegét
3. melléklet a tárgyi eszköz állomány alakulását
4. melléklet a vagyonkimutatást
18. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzata eredmény kimutatását
1. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzatának maradvány kimutatását tartalmazza
1. melléklet az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat
2. melléklet az önkomrányzat több évre kiható döntéseit
3. melléklet az előirányzat felhasználási ütemterv, pénzeszközök változása
(3) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete Zalaszentlászló Község Önkormányzata mérlegfőösszegét 778 467,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(4) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete Zalaszentlászló Község Önkormányzata mérleg szerinti eredményt - 6 034,0 ezer Ft-ban jóváhagyja
(5) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete Zalaszentlászló Község Önkormányzata maradványát 64 494,0 ezer Ft-ban a 21. sz. melléklet szerinti tagolásban állapítja meg.
(6) Zalaszentlászló Község Önkormányzata nem számolt el értékvesztést:
Elszámolt értékvesztés összege: - e Ft

2. §

(1) Képviselő-testület a Integrált Szociális Intézmény költségvetésének teljesítésére vonatkozó adatokat a 6., 7., 14., 15., 19,. 22., melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület a Integrált Szociális Intézmény bevételének főösszegét 108 922,0 ezer Ft-ban, a kiadásainak főösszegét 111 433,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(3) A Integrált Szociális Intézmény 2017. évi költségvetésének teljesítéséről készült beszámoló részletes adatait
6. melléklet a Integrált Szociális Intézmény bevételeit és kiadásait tartalmazza
7. melléklet a Integrált Szociális Intézmény működési kiadásait feladatonként és kiemelt előiányzatonként.
14. melléklet a Integrált Szociális Intézmény mérlegét.
15. melléklet a Integrált Szociális Intézmény tárgyi eszközállományának alakulását
19. melléklet Integrált Szociális Intézmény eredménykimutatását
22. melléklet Integrált Szociális Intézmény maradánykimutatását tartalmazza.
(4) A Képviselő-testület a Integrált Szociális Intézmény mérlegfőösszegét 5122,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(5) A Képviselő-testület a Integrált Szociális Intézmény 2017. évi pénzmaradványát -2511,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület a Integrált Szociális Intézmény a mérleg szerinti eredményét -3762,0 e Ft-ban állapítja meg.

3. §

(1) Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda költségvetésének teljesítésére vonatkozó adatokat a 8., 9., 16., 17., 20., 23. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda bevételének főösszegét 67 443,0 ezer Ft-ban, a kiadásainak főösszegét 68 039,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(3) A Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda 2017. évi költségvetésének teljesítéséről készült beszámoló részletes adatait
8. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda bevételeit és kiadásait tartalmazza
9. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda működési kiadásait feladatonként és kiemelt előiányzatonként.
16. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda mérlegét.
17. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda tárgyi eszközállományának alakulását
20. melléklet Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda eredménykimutatását
23. melléklet Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda maradánykimutatását tartalmazza.
(4) A Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda mérlegfőösszegét 3058,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(5) A Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda 2017. évi pénzmaradványát- 596,0 ezer Ft-ban állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda a mérleg szerinti eredményét 121,0 e Ft-ban állapítja meg.

4. §

(1) Képviselő-testület a Zalaszentlászló Község Önkormányzata és a felügyelete alá tartozó Integrált Szociális Intézmény és a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda 2017. évi költségvetési maradványát az alábbiak szerint állapítja meg:
1. Zalaszentlászló Község Önkormányzata 64 494,0 ezer forint,
2. Integrált Szociális Intézmény - 2 511,0 ezer forint
3. Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda - 596,0 ezer forint
4. Összes költségvetési pénzmaradvány : 56387,0 ezer forint.
5. Kötelezettséggel terhelt: 8 280,0 ezer forint
célszámlák elkülönített összege
6. Szabadon felhasználható pénzmaradvány : 48 107,0 ezer forint

5. §

Zalaszentlászló Község Önkormányzatának a mérlegkészítés időpontjában több éves kihatással járó adósságállománya nem volt.

5. §

A rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba.

1. melléklet

Zalaszentlászló Község Önkormányzata

2017. évi költlségvetés teljesítése

1. melléklete

e Ft-ban

BEVÉTELEK

Bevételi jogcímek

Előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

Eredeti

Módosított

I. Műkködési célú támogatások államháztartáson belülről

88 126

117 486

117 486

100,00%

1. Központi költségvetésből kapott ktgvetési tám.

81 035

98 780

98 780

100,00%

1.2. Működés általános támogatása

20 160

21 254

21 254

100%

1.3. Köznevelési feladatok támogatása

13 767

17 655

17 655

100%

1.4. Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

41 692

48 834

48 834

100%

1.5. Kulturális feladatok támogatása

1 200

1 200

1 200

100%

1.6. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

4 216

9 233

9 233

100%

1.7. Elszámolásból származó bevételek

604

604

100%

2. Működési célra átvett pénz ÁHT belülről

7 091

18 706

18 706

100,00%

2.2. Működési célra átvett pénz a TB. Alapoktól

8

8

8

100,00%

2.3. Műk. Célú pénzátvétel az elkül. Állami pénzalapoktól

4 882

4 882

4 882

100,00%

2017. évi startmunka

13 671

13 671

100,00%

2.4. Egyéb működési bevétel fejezettől

2 201

2.8. Támogatás értékű bevétel fejezettől (erzsébet utalvány)

145

145

100,00%

II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

6587

6587

100,00%

Kistelepülések fejlesztési támogatása

1250

1250

100,00%

Felhalmozásra átvett pénz elkülönített állami pénzalaptól

5337

5337

100,00%

III. Közhatalmi bevételek

12 824

12 213

10 574

86,58%

1.2. Helyi adók

10 919

9 914

8 599

86,74%

1.2.1. Építmény adó

1 837

1 505

1 280

85,05%

1.2.2. Magánszemélyek kommunális adója

1 831

1 949

1 837

94,25%

1.2. Telekadó

727

860

574

66,74%

1.2.3. Iparűzési adó

4 993

4 229

4 149

98,11%

1.2. Talajterhelési díj

471

425

0

0,00%

1.2. Idegenforgalmi adó

960

0

0

0,00%

1.2.4. Pótlékok, bírságok

100

60

0

0,00%

1.2. Egyéb közhatalmi bevételek

886

759

85,67%

1.3. Átengedett központi adók

1 905

2 299

1 975

85,91%

1.3.1. Gépjárműadó helyi önkormányzatot megillető része

1 905

2 299

1 975

85,91%

1.4. Különféle bírságok

0

0

0

IV. Intézményi működési bevételek

3 108

24 255

22 857

94,24%

1.1. Készletértékesítés (kertészet)

1 795

3 493

3 493

100,00%

1.4. Tulajdonosi bevételek

597

1 006

1 006

100,00%

1.4.1.1. Bérleti díjak

597

1 006

1 006

100,00%

1.6. ÁFA bevételek, visszatérülések

485

2 371

974

41,08%

1.6.1.kiszámlázott Áfa bevétel

485

2 371

973

41,04%

1.7. Kamatbevételek

150

37

37

100,00%

1.7.1.Költségvetési és adószámlák kamata

150

37

37

100,00%

1.8. Egyéb bevételek

81

12 910

12 909

99,99%

1.8.3. Egyéb sajátos bevételek

81

12 910

12 909

99,99%

1.9. Biztosító Által fizetett kártérítés

0

102

102

100,00%

1.10 Költségek visszatérítései

469

469

100,00%

1.11. Szolgátlatások bevételei

3 867

3 867

100,00%

Konyha 2016. évról áthozott bevételei

3 287

Köztemető feladatok bevételei

50

Közművelődési feladatok bevételei

410

Növénytermesztéshez kapcsolódó szolgáltatások bevételei

120

III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

4 020

5 178

0

0,00%

1.2.Csatornahálózat bérleti díja

1 966

3 124

0

0,00%

1.3.Vízműhálózat bérleti díj ( koncessziós)

2 054

2 054

0

0,00%

VIII. Felhalmozásra átvett pénz

0

759

758

99,87%

1. Tárgyi eszköz értékesítés

55

55

100,00%

2. Területalapú támogatás

704

703

Költségvetési bevételek Összesen ( I+…..+XV)

108 078

166 478

158 262

95,06%

IX. Államháztartáson belüli megelőlegezések

3 610

3 610

100,00%

X. Előző évi korrigált pénzmaradvány

86 039

59 316

59 316

100,00%

1.1. Működési ( állami támogatás megelőlegezése 2915)

73 006

46 283

46 283

100,00%

1.2. Fejlesztési: dósságkonszolidáció, út, viziközmű számla

13 033

13 033

13 033

100,00%

Finanszírozási bevételek összesen

86 039

62 926

62 926

100,00%

XIII. Zalaszentlászló Község Önkormányzata összesen ( XVI +….+XIX.)

194 117

229 404

221 188

96,42%

XIV. Integrált Szociális iNtézmény

99 869

111 710

108 922

97,50%

XV. Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

67 702

71 599

67 443

94,20%

XVI. Levonva az intézmények Finanszírozása

65 231

71 621

71 621

100,00%

XVII. Zalaszentlászló Község Önkormányzatának összevont bevételei

296 457

341 092

325 932

95,56%

2. melléklet

Zalaszentlászló Község Önkormányzata

2017. évi költségvetés teljesítése

2. melléklete

e Ft-ban

KIADÁSOK

Kiadási jogcímek

Előirányzat

Teljesítés

Teljesítés

Eredeti

Módosított

%

I. Működési kiadások

34 535

63 459

61 452

96,84%

1.1. Személyi juttatások

15 931

27 665

27 665

100,00%

1.2. Munkaadókat terhelő járulékok

3 309

4 902

4 902

100,00%

1.3. Dologi kiadások

15 295

30 892

28 885

93,50%

II. Juttatások, segélyek

600

902

902

100,00%

III. Fejlesztések, felújítások

13 883

10 528

9 211

87,49%

IV. Elvonások, befizetések

500

103

103

100,00%

V. Működési célú támogatásértékű pénzátadás

8 291

8 515

8 515

100,00%

1./ Önkormányzatoknak és költságvetési szerveinek

8 291

8 497

8 351

98,28%

Ebből - Szociális és Gyermekjóléti Alapszolg. Központ

134

134

134

100,00%

- Belső Ellenőrzési Társulás

258

258

258

100,00%

- Bucsuszentlászló önkormányzatának

176

60

34,09%

- Türje Község Önkormányzat részére

7 899

7 929

7 899

99,62%

Társulások részére Zalakar

96

Központi költségvetési szervek részére - BURSA

50

Elkülönített állami pénzalapok

0

18

18

100,00%

VI. Működési Célú Támogatások Államháztartáson kívülre

2 234

2 234

1 976

88%

2.) Társadalmi szervezetek, alapítványok összesen

2 234

2 234

1 976

88,45%

Ebből: - Sportegyesület

700

- Zalaszentlászlóért Egyesület

470

- Polgárőrség

700

- Zala Termálvölgye

30

Zalai Falvakért egyesület

10

- Szimat Állatvédő Egyesület

50

- Töosz

16

VII. Tartalékok

65 928

69 127

0

1./ Működési tartalék

62 758

54 098

- Általános

57 423

48 763

Cél (Lakásbérleti szerződés szerint)

5 335

5 335

2./ Fejlesztési

3 170

15 029

- célhoz kötött (szennyvíz hálózat bérleti díja)

3 170

15 029

Költségvetési kiadások

125 971

154 868

82 159

53,05%

VIII. Felügyelet alá tartozó ktgv.szerv támogatása

65 231

71 621

71 621

100,00%

-Integrált Szociális Intézmény

48 467

54 276

54 276

100,00%

- Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

16 764

17 345

17 345

100,00%

IX. Megelőlegezés visszafizetése

2 915

2915

2 915

100,00%

Finanszírozási kiadások

68 146

74 536

74 536

100,00%

Önkormányzati kiadások mindösszesen

194 117

229 404

156 695

68,31%

X. Integrált Szociális Intézmény

99 869

111 710

111 433

99,75%

XI. Zalaszentlászló Kerekerdő Óvoda

67 702

71 599

68 039

95,03%

XII. Levonás az intézmények finanszírozási összege:

65 231

71 621

71 621

100,00%

XIII. Zalaszentlászló község Önkormányzatának összevont kiadásai

296 457

341 092

264 546

77,56%

3. melléklet

Fejlesztési pénzeszközök

Fejlesztési kiadások

Eredeti ei.

Módosított ei.

Teljesítés

Teljesítés %

4/ Immateriális javak - TAK készítés

0

936

936

100%

5./ Felújítások

13 883

1 317

0

0%

Ebből: - Vizmű hálózat, karbantartás, felújítás

2 054

0

0

0%

- Csatorna hálózat felújítás

1 966

1 317

0

0%

- út felújítás

9 863

0

0%

6./ Beruházások

0

7 990

7 990

100%

Tároló melegedő

450

450

100%

ISZI kémény és gáztervek

242

242

100%

Informatikai eszköz - szünetmentes tápegyésg

15

15

100%

Mobil hűtő

558

558

100%

Pótkocsi

2 471

2 471

Kavics

325

325

100%

Vákumfóliázó, gázzsámoly, befőzőautómata, öltözőszekrény

809

809

100,00%

Falábakon álló tető

2 406

2 406

100,00%

Burgonyakoptató, zöldségszeletelő

714

714

100,00%

7./ Tárgyi eszköz vásárlás

0

285

285

100,00%

-Kisértékű tárgyi eszközvásárlás

285

285

100,00%

igazgatás

8./ Tartalékok

3 170

15 029

0

0,00%

- szabadon felhasználható

- célhoz kötött ( Környezetvédelmi alap számlán lévő)

3 170

15 029

Fejlesztési kiadások összesen (1+…+8) :

17 053

25 557

9 211

36,04%

4. melléklet

Központi költségvetési támogatások

Működési bevételek

Eredeti ei.

Módosított ei.

Teljesítés

Teljesítés %

1./ Központi költségvetésből kapott támogatások

81 035

98 780

98 780

100%

1.2. Működés általános támogatása

20 160

21 254

21 254

100%

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

0

Zöldterületgazdálkodás

4 248

Közvilágítás fenntartása

4 096

Köztemető fenntartása

1 811

Közutak fenntartása

1 473

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

5 000

lakott külterületekkel kapcsolatos feladatok

28

Üdülőhelyi feladatok támogatása

428

Kiegészítés

3 075

2016. évi bérkompenzáció

94

Település arculati kézikönyv támogatása

1 000

1.3. Köznevelési feladatok támogatása

13 767

17 655

17 655

100%

2017. 8 hónapra óvoda pedagógusok elismert létszáma

7 152

2017. 4 hónapra óvoda pedagógusok elismert létszáma

4 172

2017. 8 hónapra óvoda ped. munkáját segítők létszáma

2 400

2017. 4 hónapra óvoda ped. munkáját segítők létszáma

1 200

Pedagógusi bérfejlesztés pótlólagos összeg

107

Óvodaműködési támogatás 8 hónapra

980

Óvodaműködési támogatás 8 hónapra

626

Minősített pedagógus bértámogatása

384

Óvodapedagógusok munkáját segítők kiegészítő támogatása

634

1.4. Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

41 692

48 834

48 834

100%

Települési önkormányzatok szociális feladatainak támogatása

7 147

Szociális étkezés támogatása

1 772

Szakosított ellátások szakmai dolgozók bértámogatása

31 272

Intézményüzemeltetési támogatás

2 159

Gyerekétkezés támogatása - elismert dolgozók

1 045

Gyerekétkezés támogatása - üzemeltetési támogatás

733

Gyermekétkezés szünidei támogatása

Ágazati pótlék

4 653

Bölcsődei pótlék

53

1.5. Kulturális feladatok támogatása

1 200

1 200

1 200

100%

Közművelődés támogatása

1 200

1.6. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

4 216

9 233

9 233

100%

2017. évi kompenzáció

848

Rendkívüli önkormányzati támogatás

6 264

Garantált bérminimum támogatása

1 583

Polgármester béremelésének támogatása

538

Közbiztonság támogatása

Központi költségvetési támogatások összesen:

81 035

98 780

98 780

100%

5. melléklet

2017. évi Működési kiadások részletezése kormányzati funkciónként és kiemelt előirányzatonként

Szakfeladat

Bér

Munkaadót terhelő járulékok

Egyéb müködési kiadás

Összesen

megnevezése

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Igazgatás

7 291

7 315

8 064

1 485

1 751

1 824

2 326

17 180

6 735

11 102

26 246

16 623

Temetőfenntartás

1 061

1 144

694

244

263

156

216

216

324

1 521

1 623

1 174

vagyon gazdálkodás

523

523

451

523

523

451

Egyéb kiegészítő szolgáltatás

413

413

állategészségügyi ellátás

50

50

12

50

50

12

Közutak fenntartása

1 473

1 473

3 527

1 473

1 473

3 527

Hulladékgazdálkodás

456

456

456

456

0

Közvilágítás

2 898

2 898

2 445

2 898

2 898

2 445

Zöldterületgazdálkodás

1 089

1 172

672

244

262

150

2 483

2 483

2 103

3 816

3 917

2 925

Város és községgazdálkodás

1 061

1 143

1 753

243

262

381

290

290

173

1 594

1 695

2 307

Háziorvosi szolgálat

222

222

212

222

222

212

Fogorvosi szolgálat

41

41

41

41

0

védőnői szolgálat

309

309

266

309

309

266

Könyváti állomány gyarapítása

275

275

300

61

61

61

90

90

46

426

426

407

Közművelődés

1 061

1 144

1 660

243

262

323

1 806

1 806

2 857

3 110

3 212

4 840

Növénytermesztés

2 064

2 064

3 575

2 064

2 064

3 575

sport

48

48

312

48

48

312

Óvoda

290

0

0

290

gyerekétkeztetés

33

33

munkahelyi étkeztetés

13

13

időskorúak bentlakásos eláltása

384

384

Szociális étkezés

673

231

1 825

2 729

0

Összesen

11 838

12 193

13 816

2 520

2 861

3 126

15 295

30 149

25 996

29 653

45 203

42 938

Közfoglalkoztatás

4 093

4 093

13 849

789

789

1 776

0

4 882

4 882

15 625

Közfoglalkoztatás 2017

11 379

1 252

743

2 889

13 374

2 889

Összesn közfoglalkoztatás

4 093

15 472

13 849

789

2 041

1 776

0

743

2 889

4 882

18 256

18 514

ÖSSZESEN:

15 931

27 665

27 665

3 309

4 902

4 902

15 295

30 892

28 885

34 535

63 459

61 452

6. melléklet

Integrált Szocális Intézmény

2017. évi költségvetés teljesítés

6. melléklete

e Ft-ban

BEVÉTELEK

Bevételi jogcímek

Előirányzat

Teljesítés

Teljesítés

Eredeti

Módosított

%

Szolgáltatási bevételek

100

0

0

Ellátási bevétel

47 995

52 960

50 172

94,74%

Kamatbevételek

30

0

Költségek visszatérítései áfával

4 243

4 243

100,00%

Egyéb bevételek

6

6

100,00%

I. Intézményi működési bevételek összesen:

48 125

57 209

54 421

95,13%

II. ÁHT belülről műk pénzátvétel kp-i ktgvetési előirányzat

III. Irányitó (felügyeleti) szervtől kapott támogatás

48 467

54 276

54 276

100,00%

Irányító(felügyeleti) szervtől kapott támogatás - állami támogatás címén

36 916

46 467

51 660

111,18%

Fenntartó települések hozzájárulása

11 551

7 809

2 616

33,50%

III. Előző évi pénzmaradvány

3 277

225

225

100,00%

III. Intézményi bevételek összesen: (I+II+III)

99 869

111 710

108 922

97,50%

e Ft-ban

K I A D Á S O K

Kiadási jogcímek

Előirányzat

Teljesítés

Teljesítés

Eredeti

Módosított

%

I. Működési kiadások

99 869

108 660

108 383

99,75%

- 1.) 51-52.Személyi juttatások

46 997

48 554

48 277

99,43%

- 2.) 53. Munkaadókat terhelő járulékok

10 717

10 941

10 941

100,00%

- 3.) 54-56.Dologi kiadások

42 155

49 165

49 165

100,00%

II.Beruházási kiadások (kisértékű eszközbeszerzés

0

3 050

3 050

100,00%

III.Intézményi kiadások összesen: (I+II.)

99 869

111 710

111 433

99,75%

7. melléklet

Integrált Szocális Intézmény

Költségvetés teljesítés

7. melléklet

E Ft-ban

2017. évi Működési kiadások részletezése szakfeladatonként és kiemelt előirányzatonként

Szakfeladat

Bér

Munkaadót terhelő járulékok

Egyéb müködési kiadás

Kisértékű eszköz beszerzés

Összesen

megnevezése

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Időskorűak tartós bentlakásos ellátása

46 851

46 622

46 345

10 444

10 491

10 491

38 428

44 766

44 494

3 050

3 050

95 723

104 929

104 380

Házi segítségnyújtás

146

1 932

1 932

273

450

450

0

419

2 382

2 382

Szociális étkezés

0

3 727

4 399

4 400

3 727

4 399

4 400

Igazgatás

271

271

Összesen:

46 997

48 554

48 277

10 717

10 941

10 941

42 155

49 165

49 165

0

3 050

3 050

99 869

111 710

111 433

8. melléklet

Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

2017. évi költségvetés teljesítése

8. melléklete

e Ft-ban

BEVÉTELEK

Bevételi jogcímek

Előirányzat

Teljesítés

Teljesítés

Eredeti

Módosított

%

II. Intézményi működési bevételek összesen:

50 615

53 348

49 192

92,21%

Szolgáltatási bevétel

39 605

38 263

35 270

92,18%

Kiszámlázott áfa

10 995

11 267

10 458

92,82%

Kamatbevételek

15

0

0

0,00%

Ellátási díjbevétel

0

3 464

3 464

100,00%

Költségek visszatérítései

354

0

0,00%

III. Irányitó (felügyeleti) szervtől kapott támogatás

16 764

17 345

17 345

100,00%

Irányító(felügyeleti) szervtől kapott támogatás - állami támogatás címén

16 764

17 345

17 345

100,00%

IV. Előző évi pénzmaradvány

323

906

906

Intézményi bevételek összesen

67 702

71 599

67 443

94,20%

e Ft-ban

K I A D Á S O K

Kiadási jogcímek

Előirányzat

Teljesítés

Teljesítés

Eredeti

Módosított

%

I. Működési kiadások

66 922

71 346

67 786

95,01%

- 1.) 51-52.Személyi juttatások

23 688

22 464

22 464

100,00%

- 2.) 53. Munkaadókat terhelő járulékok

5 483

5 111

5 111

100,00%

- 3.) 54-56.Dologi kiadások

37 751

43 771

40 211

91,87%

II.Beruházási kiadások (kisértékű eszközbeszerzés

780

253

253

100,00%

óvoda

253

0

III.Intézményi kiadások összesen: (I+II.)

67 702

71 599

68 039

95,03%

9. melléklet

Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

2017. évi költségvetés teljesítése

9. melléklet

e Ft-ban

2017. évi Működési kiadások részletezése szakfeladatonként és kiemelt előirányzatonként

Szakfeladat

Bér

Munkaadót terhelő járulékok

Egyéb müködési kiadás

Összesen

megnevezése

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Előirányzat

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Köznevelés

14 250

12 980

12 980

3 300

2 858

2 859

1 562

4 557

3 442

19 112

20 395

19 281

Könyha

9 438

9 484

9 484

2 183

2 253

2 252

36 189

39 214

36 769

47 810

50 951

48 505

ebből: gyerekétkezés

345

82

1 363

1 790

ebből: munkahelyi étkezés

164

39

548

751

ebből: szociális étkezés

649

154

2 165

2 968

ebből: Iszi

4 060

964

13 403

18 427

ebből: egyéb vendéglátás

4 266

1 013

14 239

19 518

fizetendő áfa

5 051

5 051

Összesen:

23 688

22 464

22 464

5 483

5 111

5 111

37 751

43 771

40 211

66 922

71 346

67 786

10. melléklet

2017. évi költségvetés teljesítése

10. melléklet

Létszámkeret, személyi juttatás és munkáltató által fizetendő járulékok

Szakfeladatok

2017. évi

átlagos statisztikai létszám

főfoglalkozású

Részfoglalkozású

Zalaszentlászló Község Önkormányzata

Közfoglalkoztatás

14

0

Önkorm.Igazg. tev.(polgármester,képviselők)

1,5

0

Temetőfenntartás

0,5

0

Zöldterületgazdálkodás

0,5

0

Művelődési Ház

0,5

Önkormányzat összesen

17

0

Felügyelet alá tartozó költségvetési szervek összesen

28

Integrált Szociális Intézmény

19

0

Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

9

0

Összesen:

45,00

0,00

11. melléklet

Zalaszentlászló Község Önkormányzata

11. melléklete

e Ft-ban

12/A - Mérleg

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

02

A/I/2 Szellemi termékek

0

0

842

04

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

0

0

842

05

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

670 829

0

663 798

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

31 294

0

24 405

08

A/II/4 Beruházások, felújítások

12 591

0

2 398

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

714 714

0

690 602

11

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

1 000

0

1 000

13

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

1 000

0

1 000

21

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

1 000

0

1 000

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

715 714

0

692 444

29

B/I/1 Vásárolt készletek

474

0

0

34

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

474

0

0

43

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

474

0

0

47

C/II/1 Forintpénztár

76

0

75

50

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

76

0

75

51

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

82 292

0

77 551

53

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

82 292

0

77 551

57

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

82 369

0

77 626

62

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

1 186

0

1 639

66

D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

152

0

624

67

D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

702

0

828

68

D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

332

0

187

69

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

7 530

0

6 576

70

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

4 010

0

0

71

D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

2 013

0

5 178

72

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

892

0

0

73

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

561

0

1 398

75

D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

14

0

0

78

D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

41

0

0

101

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

8 717

0

8 214

143

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

2 377

0

183

145

D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

558

0

0

148

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

1 819

0

183

158

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

2 377

0

183

159

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

11 093

0

8 397

160

E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

154

0

0

164

E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

154

0

0

171

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

154

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

809 805

0

778 467

177

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

825 726

0

825 726

181

G/III/3 Pénzeszközön kívüli egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

44 397

0

44 397

182

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai (=G/III/1+G/III/2+G/III/3)

44 397

0

44 397

183

G/IV Felhalmozott eredmény

-71 068

0

-96 460

185

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-25 393

0

-6 035

186

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

773 663

0

767 628

189

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

1 351

0

2 006

195

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

1 317

0

1 317

212

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

2 669

0

3 323

225

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j)

2 915

0

3 610

230

H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

2 915

0

3 610

236

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

2 915

0

3 610

237

H/III/1 Kapott előlegek

13 616

0

1 297

239

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

0

0

50

247

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

13 616

0

1 347

248

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

19 200

0

8 280

251

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

6 942

0

2 558

252

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

10 000

0

0

253

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

16 942

0

2 558

254

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

809 805

0

778 467

12. melléklet

12. melléklet

E Ft-ban

15/A - Kimutatás az immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulásáról

#

Megnevezés

Immateriális javak

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

Tenyészállatok

Beruházások és felújítások

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

Összesen (=3+4+5+6+7+8)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

01

Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány)

0

1 050 150

73 223

0

12 591

0

1 135 964

02

Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások

937

0

0

0

0

0

937

04

Beruházásokból, felújításokból aktivált érték

0

12 883

5 951

0

0

0

18 834

05

Térítésmentes átvétel

0

0

0

0

2 207

0

2 207

07

Egyéb növekedés

0

7 910

0

0

0

0

7 910

08

Összes növekedés (=02+…+07)

937

20 793

5 951

0

2 207

0

29 888

13

Egyéb csökkenés

0

0

5 145

0

12 400

0

17 545

14

Összes csökkenés (=09+…+13)

0

0

5 145

0

12 400

0

17 545

15

Bruttó érték összesen (=01+08-14)

937

1 070 943

74 029

0

2 398

0

1 148 307

16

Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya

0

379 321

41 929

0

0

0

421 250

17

Terv szerinti értékcsökkenés növekedése

95

27 823

8 149

0

0

0

36 067

18

Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése

0

0

454

0

0

0

454

19

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18)

95

407 144

49 624

0

0

0

456 863

24

Értékcsökkenés összesen (=19+23)

95

407 144

49 624

0

0

0

456 863

25

Eszközök nettó értéke (=15-24)

842

663 799

24 405

0

2 398

0

691 444

13. melléklet

Vagyonkimutatás forgalomképesség szerint

Típus

Forgalomképesség

Mennyiség

Könyvélsi (bruttó) érték (Ft)

Értékcsökkenés (ft)

Nettó érték (Ft)

Gép - berendezés - felszerelés

forgalom képtelen

korlátozottan forgalomképes

8 db

44 432 Ft

24 009 Ft

20 423 Ft

üzleti

27 db

10 053 Ft

1 825 Ft

8 228 Ft

Kisértékű

56 db

2 118 Ft

2 118 Ft

0 Ft

O-ra leírt üzleti

39 db

5 637 Ft

5 637 Ft

0 Ft

O-ra leírt korlátozottan forgalomképes

3 db

6 469 Ft

6 469 Ft

0 Ft

összesen

133 db

68709 db

40058 db

28 651 Ft

Immateriális

korlátozottan forgalomképes

2 db

937 Ft

49 Ft

888 Ft

összesen

2 db

937 Ft

49 Ft

888 Ft

Ingatlan

forgalomképtelen

276 db

324 103 Ft

111 527 Ft

212 576 Ft

korlátozottan forgalomképes

25 db

717 651 Ft

287 653 Ft

429 998 Ft

üzleti

51 db

29 189 Ft

2 112 Ft

27 077 Ft

összesen

352 db

1 070 943 Ft

401 292 Ft

669 651 Ft

MINDÖSSZESEN

0

1 140 589 Ft

441 399 Ft

699 190 Ft

14. melléklet

Könyviteli mérleg 2017.

Integrált Szociális Intézmény

14. melléklet

e Ft-ban

12/A - Mérleg

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

2 840

0

2 079

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

2 840

0

2 079

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

2 840

0

2 079

47

C/II/1 Forintpénztár

127

0

210

50

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

127

0

210

51

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

6 471

0

2 833

53

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

6 471

0

2 833

57

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

6 599

0

3 043

58

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a)

196

0

0

69

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

2 969

0

0

72

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

2 969

0

0

101

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

3 164

0

0

143

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

231

0

0

148

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

231

0

0

158

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

231

0

0

159

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

3 395

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

12 834

0

5 122

177

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

2 821

0

2 821

181

G/III/3 Pénzeszközön kívüli egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

3 964

0

3 964

182

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai (=G/III/1+G/III/2+G/III/3)

3 964

0

3 964

183

G/IV Felhalmozott eredmény

-1 190

0

-3 100

185

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-1 190

0

-3 762

186

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

3 685

0

-78

187

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

247

0

0

189

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

2 377

0

0

212

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

2 623

0

0

244

H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

1 050

0

0

247

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

1 050

0

0

248

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

3 674

0

0

250

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

3 474

0

0

251

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

2 002

0

5 200

253

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

5 476

0

5 200

254

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

12 834

0

5 122

15. melléklet

Integrált Szociális Intézmény

15. melléklet

e Ft-ban

15/A - Kimutatás az immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulásáról

#

Megnevezés

Immateriális javak

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

Tenyészállatok

Beruházások és felújítások

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

Összesen (=3+4+5+6+7+8)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

01

Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány)

0

0

3 002

0

0

0

3 002

02

Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások

0

0

0

0

1

0

04

Beruházásokból, felújításokból aktivált érték

0

2 207

33

0

0

0

2 240

08

Összes növekedés (=02+…+07)

0

2 207

33

0

1

0

2 240

11

Térítésmentes átadás

0

2 207

0

0

0

0

2 207

13

Egyéb csökkenés

0

0

0

0

1

0

14

Összes csökkenés (=09+…+13)

0

2 207

0

0

1

0

2 207

15

Bruttó érték összesen (=01+08-14)

0

0

3 035

0

0

0

3 035

16

Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya

0

0

162

0

0

0

162

17

Terv szerinti értékcsökkenés növekedése

0

0

956

0

0

0

956

18

Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése

0

0

162

0

0

0

162

19

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18)

0

0

956

0

0

0

956

24

Értékcsökkenés összesen (=19+23)

0

0

956

0

0

0

956

25

Eszközök nettó értéke (=15-24)

0

0

2 079

0

0

0

2 079

16. melléklet

Könyviteli mérleg 2017.

Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

16. melléklet

E Ft-ban

12/A - Mérleg

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

42

0

0

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

42

0

0

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

42

0

0

47

C/II/1 Forintpénztár

1

0

49

50

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

1

0

49

51

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

322

0

136

53

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

322

0

136

57

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

322

0

184

69

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

0

0

4 156

70

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

0

0

2 994

73

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

0

0

808

78

D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

354

101

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

0

0

4 156

143

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

560

0

0

148

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

560

0

0

158

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

560

0

0

159

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

560

0

4 156

166

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

0

0

-1 283

167

E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

0

0

-1 283

168

E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása

779

0

0

169

E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

24

0

0

170

E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

803

0

0

171

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

803

0

-1 283

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

1 728

0

3 058

181

G/III/3 Pénzeszközön kívüli egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

1 363

0

1 363

182

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai (=G/III/1+G/III/2+G/III/3)

1 363

0

1 363

183

G/IV Felhalmozott eredmény

-794

0

-656

185

G/VI Mérleg szerinti eredmény

136

0

121

186

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

705

0

828

187

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

16

0

0

189

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

262

0

4

212

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

278

0

4

248

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

278

0

4

251

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

744

0

2 225

253

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

744

0

2 225

254

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

1 728

0

3 058

17. melléklet

Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda

17. melléklet

e Ft-ban

15/A - Kimutatás az immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulásáról

#

Megnevezés

Immateriális javak

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

Tenyészállatok

Beruházások és felújítások

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

Összesen (=3+4+5+6+7+8)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

01

Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány)

0

0

42

0

0

0

42

04

Beruházásokból, felújításokból aktivált érték

0

0

199

0

0

0

199

08

Összes növekedés (=02+…+07)

0

0

199

0

0

0

199

15

Bruttó érték összesen (=01+08-14)

0

0

241

0

0

0

241

17

Terv szerinti értékcsökkenés növekedése

0

0

241

0

0

0

241

19

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18)

0

0

241

0

0

0

241

24

Értékcsökkenés összesen (=19+23)

0

0

241

0

0

0

241

18. melléklet

Zalaszentlászló Község Önkormányzata

18. melléklet

E Ft-ban

13/A1 - Eredménykimutatás

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

01

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

58 874

0

4 744

02

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

0

0

8 334

03

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

0

0

3 167

04

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03)

58 874

0

16 246

08

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

124 974

0

98 780

09

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

0

0

18 707

10

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

0

0

6 041

11

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

0

0

43 178

12

III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09)

124 974

0

166 705

13

10 Anyagköltség

31 958

0

8 797

14

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

11 666

0

14 036

17

IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13)

43 624

0

22 833

18

14 Bérköltség

34 945

0

14 257

19

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

5 958

0

8 579

20

16 Bérjárulékok

7 290

0

5 347

21

V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16)

48 193

0

28 183

22

VI Értékcsökkenési leírás

20 912

0

31 362

23

VII Egyéb ráfordítások

96 641

0

106 645

24

A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII)

-25 523

0

-6 072

28

20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

131

0

37

32

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21)

131

0

37

43

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX)

131

0

37

44

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B)

-25 392

0

-6 035