Zalaszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2021. 06. 01Zalaszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Zalaszentlászló Község Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról a következőket rendeli el:
1. § (1) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat és intézményei 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót az 1 - 27. mellékletben foglaltak szerint elfogadja.
(2) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat összevont bevételi és kiadási főösszegét az 3. – 4. mellékletnek megfelelően 574.279 ezer forint bevételi főösszeggel, 482.126 ezer forint kiadási főösszeggel jóváhagyja.
(3) Zalaszentlászló Község Önkormányzata a 2020. évi költségvetésének teljesítéséről készült beszámolót a következő mellékletek szerint hagyja jóvá:
- a) 1. melléklet az Önkormányzat tevékenységei kormányzati funkciónkénti bontásban
- b) 2. melléklet központi költségvetési támogatások
- c) 3. melléklet az Önkormányzat bevételei forrásonként
- d) 4. melléklet az Önkormányzat kiadásai jogcímenként
- e) 5. melléklet fejlesztési pénzeszközök
- f) 6. melléklet működési pénzeszközök
- g) 7. melléklet működési kiadások kormányzati funkciónként és kiemelt előirányzatonként
- h) 8. melléklet Integrált Szociális Intézmény bevételei és kiadásai, 9. melléklet Integrált Szociális Intézmény működési kiadásai feladatonként és kiemelt előirányzatonként
- i) 10. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde bevételei és kiadásai, 11. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde működési kiadásai feladatonként és kiemelt előirányzatonként
- j) 12. melléklet létszámkeretet és ténylegesen foglalkoztatotti létszám
- k) 13. melléklet előirányzat-felhasználási és finanszírozási ütemterv
- l) 14. melléklet várható működési és felhalmozási bevételek és kiadások
- m) 15. melléklet az Önkormányzat által 2020. évben nyújtott közvetett támogatások, kedvezmények
- n) 16. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzatának mérlege
- o) 17. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzata tárgyi eszközállományának alakulása
- p) 18. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzatának maradványkimutatása
- q) 19. melléklet Zalaszentlászló Község Önkormányzatának eredménykimutatása
- r) 20. melléklet Integrált Szociális Intézmény mérlege, 21. melléklet Integrált Szociális Intézmény tárgyi eszközök állományának alakulása, 22. melléklet Integrált Szociális Intézmény maradványkimutatása, 23. melléklet Integrált Szociális Intézmény eredménykimutatása
- s) 25. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde tárgyi eszközök állományának alakulása, 24. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde mérlege, 24. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde mérlege, 25. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde tárgyi eszközök állományának alakulása, 27. melléklet Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde eredménykimutatása.
(4) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete Zalaszentlászló Község Önkormányzata mérleg szerinti eredményét -79.242 ezer Ft-ban jóváhagyja.
(5) Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete Zalaszentlászló Község Önkormányzata maradványát 92.171 ezer Ft-ban állapítja meg.
2. § (1) Képviselő-testület az Integrált Szociális Intézmény költségvetésének teljesítésére vonatkozó adatokat a 8., 9., 20., 21., 22., 23. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(2) Képviselő-testület az Integrált Szociális Intézmény 2020. évi bevételeinek főösszegét 131.504 ezer Ft-ban, 2020. évi kiadásainak főösszegét 128.374 ezer Ft-ban hagyja jóvá.
(3) Az Integrált Szociális Intézmény 2020. évi költségvetésének teljesítéséről készült beszámoló részletes adatait a
- a) 8. melléklet az Integrált Szociális Intézmény bevételeit és kiadásait,
- b) 9. melléklet az Integrált Szociális Intézmény működési kiadásait feladatonként és kiemelt előirányzatonként,
- c) 20. melléklet az Integrált Szociális Intézmény mérlegét,
- d) 21. melléklet az Integrált Szociális Intézmény tárgyi eszköz állományának alakulását,
- e) 22. melléklet az Integrált Szociális Intézmény maradványkimutatását,
- f) 23. melléklet az Integrált Szociális Intézmény eredménykimutatását
tartalmazza
(4) Képviselő-testület az Integrált Szociális Intézmény 2020. évi pénzmaradványát 3.130 ezer Ft-ban állapítja meg.
(5) Képviselő-testület az Integrált Szociális Intézmény mérleg szerinti eredményét -1.899 ezer Ft-ban állapítja meg.
3. § (1) Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde költségvetésének teljesítésére vonatkozó adatokat a 10., 11., 24., 25., 26., 27. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(2) Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde 2020. évi bevételeinek főösszegét 100.527 ezer Ft-ban, 2020. évi kiadásainak főösszegét 93.897 ezer Ft-ban hagyja jóvá.
(3) A Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde 2020. évi költségvetésének teljesítéséről készült beszámoló részletes adatait a
- a) 10. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde bevételeit és kiadásait,
- b) 11. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde működési kiadásait feladatonként és kiemelt előirányzatonként,
- c) 24. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde mérlegét,
- d) 25. melléklet a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde tárgyi eszköz állományának alakulását,
- e) 26. melléklet Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde maradványkimutatását,
- f) 27. melléklet Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde eredménykimutatását
tartalmazza.
(4) Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde 2020. évi pénzmaradványát 6.630 Ft-ban állapítja meg.
(5) Képviselő-testület a Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde mérleg szerinti eredményét 326 ezer Ft-ban állapítja meg.
4. § Képviselő-testület Zalaszentlászló Község Önkormányzata és a felügyelete alá tartozó Integrált Szociális Intézmény és Zalaszentlászlói Kerekedő Óvoda-Bölcsőde 2020. évi költségvetési maradványát az alábbiak szerint állapítja meg:
- 1. Zalaszentlászló Község Önkormányzata 92.171 ezer Ft,
- 2. Integrált Szociális Intézmény 3.130 ezer Ft
- 3. Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde 6.630 ezer Ft
- 4. Összes költségvetési pénzmaradvány : 101.931 ezer Ft
5. § Zalaszentlászló Község Önkormányzatának a mérlegkészítés időpontjában több éves kihatással járó adósságállománya nem volt.
6. § Ez a rendelet 2021. június 1-jén lép hatályba.
1. melléklet
COFOG száma COFOG elnevezése
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége
011320 Köztemető-fenntartás és működtetés
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok (Lakóingatlan és nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése)
013390 Egyéb kiegészítő szolgáltatások
016010 Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselők választásához kapcsolódó tevékenységek
016020 Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek
041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
042130 Növénytermesztés,állattenyésztés és kapcsolodó szolgáltatások
042180 Állat-egészségügy
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása
051030 Nem veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása
052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése
063020 Víztermelés-, kezelés-, ellátás
063080 Vízellátással kapcsolatos közmű fenntartása
064010 Közvilágítás
066010 Zöldterületkezelés
066020 Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások
072111 Háziorvosi alapellátás
072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás
072311 Fogorvosi alapellátás
072312 Fogorvosi ügyeleti ellátás
074031 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
081045 Szabadidősport és tevékenység támogatása
082042 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
082044 Könyvtári szolgáltatások
082092 Közművelődés- hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása
082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
091140 Óvodai nevelés , ellátás működési feladatai
096015 Gyermekétkeztetés
096025 Munkahelyi vendéglátás
107051 Szociális étkeztetés
107052 Házisegítségnyújtás
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások
900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
091140 Óvodai nevelés, ellátás működési feladatai
096015 Gyermekétkeztetés
096025 Munkahelyi vendéglátás
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében
049010 Egyéb vendéglátás
107051 Szociális étkeztetés
107052 Házi segítségnyújtás
102023 Bentlakásos ellátás
2. melléklet
ÁLLAMI TÁMOGATÁS
Jogcímek Támogatási összeg forintban
I. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
1. Település üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok
a. Zöldterület-gazdálkodás: (25.200 Ft/ha) 4 800 600 4 800 600 4 800 600
b. Közvilágítás fenntartási támogatás 4 096 000 4 096 000 4 096 000
c. Köztemető fenntartási támogatás 1 849 200 1 849 200 1 849 200
d. Közutak fenntartási támogatása 1 473 230 1 473 230 1 473 230
2. Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000
3. Lakott külterületekkel kapcsolatos feladatok (2.550 Ft/lakos) 28 050 28 050 28 050
4. Kiegészítés 7 835 740 7 835 740 7 835 740
5. Polgármesteri illetmény 512 400 512 400 512 400
Bérkompenzáció 0 378 551 378 551
Összesen: 25 595 220 25 973 771 25 973 771
II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
1. Óvoda pedagógusok és segítők bértámogatása
- óvodapedagógusok elismert létszáma 11 803 050 11 000 180 11 000 180
- óvoda pedagógusok munkáját segítők létszáma 2 400 000 2 400 000 2 400 000
2. Óvodaműködési támogatás 97.400 Ft/ fő / év 2 435 000 2 464 220 2 464 220
Összesen: 16 638 050 15 864 400 15 864 400
III. Települési önk. szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
1. Települési önkormányzatok szociális feladatainak támogatása 3 726 700 3 726 700 3 726 700
2. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása
a. Szociális étkezés 1 960 800 1 895 440 1 895 440
b. Házi segítségnyújtás 330 000 0 0
c. Falugondnoki szolgáltatás 0 2 833 333 2 833 333
Kiegészítő támogatás 0 182 667 182 667
Szociális ágazati pótlék 136 788 136 788
3.Szociális szakosított ellátások (időskorúak bentlakásos ellátása)
a. A finanszirozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása (12fő) 46 296 480 46 296 480 46 296 480
b. Intézmény-üzemeltetési támogatás 19 145 000 11 218 000 11 218 000
Kiegészítő támogatás 0 4 512 000 4 512 000
Szociális ágazati pótlék 6 730 965 6 730 965
4. Gyermekétkeztetés támogatása
a. Elismert dolgozók bértámogatása: 1,2 fő 2 640 000 2 288 000 2 288 000
b. Gyerm. Étk. Üzemeltetésének támogatása 2 882 242 2 753 995 2 753 995
Kiegészítő támogatás 0 183 040 183 040
5. Bölcsőde támogatása
a. A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása (2,5 fő) 7 482 500 7 482 500 7 482 500
b. Bölcsődei üzemeltetési támogatás 1 209 000 1 524 000 1 524 000
Szociális ágazati pótlék 11 986 11 986
Kiegészítő támogatás 0 1 502 500 1 502 500
Összesen: 85 672 722 93 278 394 93 278 394
IV. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1.) Könyvtári, közművelődési feladatok támogatása 1 800 000 1 800 000 1 800 000
Kiegészítő támogatás 0 353 460 353 460
2020. évben állami ktgv.-ből származó bevételek összesen: 129 705 992 137 270 025 137 270 025
3. melléklet
ZALASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Bevételek
ezer Ft-ban
BEVÉTELEK | |||
Bevételi jogcímek | Előirányzat | Teljesítés | |
Eredeti | Módosított | ||
I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 131 448 | 147 917 | 147 917 |
1. Központi költségvetésből kapott ktgvetési tám. | 129 706 | 137 623 | 137 623 |
1.1. Működés általános támogatása | 25 595 | 25 974 | 25 974 |
1.2. Köznevelési feladatok támogatása | 16 638 | 15 864 | 15 864 |
1.3. Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása | 85 673 | 93 278 | 93 278 |
1.4. Kulturális feladatok támogatása | 1 800 | 2 154 | 2 154 |
Idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó támogatás | 0 | 298 | 298 |
Elszámolásból származó bevétel | 0 | 55 | 55 |
2. Működési célra átvett pénz ÁHT belülről | 1 742 | 10 294 | 10 294 |
2.1 Működési célra átvett pénz a TB. alapoktól | 14 | 14 | 14 |
2.2 Működési célú pénzátvétel az elkül. állami pénzalapoktól (közfoglalk.) | 1 728 | 10 280 | 10 280 |
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 2 000 | 16 560 | 16 019 |
1. Felhalmozási bevételek (területalapú támogatás) | 2 000 | 2 000 | 1 459 |
2. Egyéb felhalmozási bevételek (közfoglalkoztatás) | 0 | 3 926 | 2 415 |
3. Kisfaludy szálláshely pályázat | 8 000 | 8 000 | |
4. TOP MINEK pályázat | 0 | 2 634 | 2 634 |
5. MFP Temetői Infrastruktúra fejlesztése | 0 | 0 | 1 511 |
III. Közhatalmi bevételek | 12 649 | 10 083 | 11 542 |
1. Helyi adók | 10 083 | 10 083 | 11 542 |
1.1. Építmény adó | 1 352 | 1 352 | 1 702 |
1.2. Magánszemélyek kommunális adója | 1 900 | 1 900 | 1 940 |
1.3 Telekadó | 500 | 500 | 367 |
1.4 Iparűzési adó | 5 411 | 5 411 | 7 059 |
1.5 Talajterhelés | 242 | 242 | 235 |
1.6 Idegenforgalmi adó | 600 | 600 | 141 |
1.7 Pótlékok, bírságok | 78 | 78 | 98 |
2. Átengedett központi adók | 2 566 | 0 | 0 |
2.1. Gépjárműadó helyi önkormányzatot megillető része | 2 566 | 0 | 0 |
IV. Intézményi működési bevételek | 6 504 | 6 559 | 7 960 |
1. Készletértékesítés | 4 348 | 4 348 | 5 149 |
2.Szolgáltatások ellenértéke (sírhelymegváltás, közterülethasználat, köztemető fenntartási hozzájárulás, szállásdíj, lakbér) | 1 926 | 1 926 | 2 410 |
Faluház szállásdíj, bérleti díj | 276 | 276 | 386 |
Lakásbérleti díj | 1 380 | 1 380 | 1 674 |
Egyéb (pl. közterülethasználat, sírhelymegváltás, temetőfenntartási hj) | 270 | 270 | 350 |
3. ÁFA bevételek, visszatérülések | 50 | 50 | 101 |
3.1. Kiszámlázott Áfa bevétel | 50 | 50 | 101 |
4. Kamatbevételek | 10 | 10 | 3 |
4.1. Költségvetési és adószámlák kamata | 10 | 10 | 3 |
5. Egyéb bevételek | 170 | 225 | 297 |
5.1. Egyéb működési bevételek | 170 | 225 | 297 |
V. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek | 4 893 | 4 893 | 4 040 |
1. Csatornahálózat bérleti díja | 1 595 | 1 595 | 2 714 |
2.Vízműhálózat bérleti díj (koncessziós) | 3 298 | 3 298 | 1 326 |
VI. Bevételek Összesen ( I.+…..+V.) | 157 494 | 186 012 | 187 478 |
VII. Előző évi korrigált pénzmaradvány | 383 301 | 381 230 | 381 230 |
1. Működési (állami megelőlegezés 5.188, pénztár 49 , főszámla 14.405, lekötött betét számlák 16.247, alszámlák 1.185) | 37 074 | 36 039 | 36 039 |
2. Fejlesztési: ( víziközmű számla 5.934 , lakbér célelszámolási 3.243 , faluház pályázat 324.297 , falugondnoki autó 12.753) | 346 227 | 345 191 | 345 191 |
VIII. Államháztartáson belüli megelőlegezés | 0 | 0 | 5 589 |
IX. Zalaszentlászló Község Önkormányzata összesen (VII.+VIII.) | 540 795 | 567 242 | 574 297 |
ISZI költségvetése | 123 970 | 132 083 | 131 504 |
Óvoda költségvetése | 99 644 | 107 060 | 100 527 |
X. Levonva az intézmények finanszírozása | 98 584 | 110 205 | 103 831 |
XI. Zalaszentlászló Község Önkormányzatának összevont bevételei | 665 825 | 696 180 | 702 497 |
4. melléklet
ezer Ft-ban
KIADÁSOK
Kiadási jogcímek Előirányzat Teljesítés
Eredeti Módosított
I. Működési kiadások 43 726 103 877 97 183
1. Személyi juttatások 16 680 24 049 23 765
2. Munkaadókat terhelő járulékok 2 925 3 375 3 233
3. Dologi kiadások 24 121 76 453 70 185
II. Juttatások, segélyek 600 640 640
III. Fejlesztések, felújítások 330 790 133 178 129 955
IV. Beruházások 1 000 198 254 138 438
V. Működési célú támogatásértékű pénzátadás 9 378 9 378 5 841
1. Önkormányzatoknak és költségvetési szerveinek 9 228 9 228 5 691
Ebből - Szociális és Gyermekjóléti Alapszolg. Központ 182 182 181
- Szimat Állatvédő Egyesület 65 65 65
- Belső Ellenőrzési Társulás 300 300 300
-Türje Község Önkormányzata (Hivatal fenntartáshoz) 8 357 8 357 4 722
-Tűzoltóság 203 203 203
-TÖOSZ 21 21 21
-Zala-Kar 100 100 99
-Sényei Kápolna és Nemzeti Zászló Alapítvány 0 0 100
2. Fejezeti kezelésű előirányzat részére BURSA 150 150 150
VI. Működési pénzátadás ÁHT. kívülre 2 250 2 250 1 050
Társadalmi szervezetek, alapítványok összesen 1 750 1 750 1 050
Francia Baráti Társaság 500 500 0
VII. Felügyelet alá tartozó ktgv.szerv támogatása 98 584 110 205 103 831
- Integrált Szociális Intézmény 67 732 7 72 416 72 416
- Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde 30 852 37 789 31 415
VIII. Tartalékok 49 279 4 272 0
IX. Megelőlegezés visszafizetése 5 188 5 188 5 188
X. Zalszentlászló Község Önkormányzata összesen ( I.+….+IX.) 540 795 567 242 482 126
ISZI költségvetése 123 970 132 083 128 374
Óvoda költségvetése 99 644 107 060 93 897
XI. Levonva az intézmények Finanszírozása 98 584 110 205 103 831
XII. Zalaszentlászló Község Önkormányzatának összevont bevételei 665 825 696 180 808 228
5. melléklet
Fejlesztési pénzeszközök
ezer Ft-ban
Fejlesztési bevételek | Eredeti ei. | Módosított ei. | Teljesítés |
|---|---|---|---|
1./ Csatorna hálózat bérleti díja | 1 595 | 1 595 | 2 714 |
2./ Vízműhálózat : - bérleti díj, koncessziós díj | 3 298 | 3 298 | 1 326 |
3./ Pénzmaradvány | 346 227 | 311 664 | 311 664 |
4./ Adó bevételből | 2 600 | 2 600 | 4 059 |
5./ Szabad felhasználású támogatás | 2 000 | 2 000 | 1 459 |
6./ Közfoglalkoztatás felhalmozási célú támogatása | 0 | 3 926 | 2 415 |
7./ Kisfaludy szálláshelypályázat | 0 | 8 000 | 8 000 |
8./ TOP MINEk felhalmozási része | 0 | 349 | 349 |
9./ MFP Temetői Infrastruktúra fejlesztése | 0 | 0 | 1 511 |
Fejlesztési bevételek összesen: ( 1.+….+9.): | 355 720 | 333 432 | 333 497 |
ezer Ft-ban | |||
Fejlesztési kiadások | Eredeti ei. | Módosított ei. | Teljesítés |
1./ Felújítások | 330 790 | 133 178 | 129 955 |
Ebből: - Vízmű hálózat, karbantartás, felújítás | 1 595 | 2 340 | 2 340 |
- Csatorna hálózat felújítás | 3 298 | 2 714 | 2 714 |
- Temető kerítésének felújítása | 1 600 | 1 650 | 1 650 |
- Faluház felújítás | 324 297 | 125 024 | 121 801 |
- Önkormányzat lakás felújítása | 0 | 1 450 | 1 450 |
2./ Beruházások | 1 000 | 198 254 | 138 438 |
Ebből: faluház melletti telek megvétele | 1 000 | 1 000 | 1 000 |
Faluház panzió építés | 177 126 | 117 363 | |
Köfoglalkoztatás eszközbeszerzés | 2 467 | 2 467 | |
Falugondoki autóbeszerzés | 12 724 | 12 724 | |
Irodabútor vásárlás | 195 | 195 | |
I. vh emlékmű tábla | 40 | 40 | |
TOP MINEK eszközbeszerzés | 349 | 349 | |
Kisértékű eszközbeszerzás | 73 | 20 | |
Játszótéri eszközök | 4 280 | 4 280 | |
3./ Tartalékok | 23 930 | 2 000 | 0 |
Fejlesztési kiadások összesen (1.+…+3.): | 355 720 | 333 432 | 268 393 |
6. melléklet
Működési pénzeszközök
adatok ezer Ft-ban
Működési bevételek | Eredeti ei. | Módosított ei. | Teljesítés |
|---|---|---|---|
1./ Központi költségvetésből kapott támogatások | 129 706 | 137 623 | 137 623 |
2./ Működési célra átvett pénz ÁHT belülről | 1 742 | 10 294 | 10 294 |
3./ Közhatalmi bevételek | 10 049 | 7 483 | 7 483 |
4./ Intézményi működési bevételek | 6 504 | 6 559 | 7 960 |
5./ TOP MINEK pályázat működési része | 0 | 2 285 | 2 285 |
6./ Pénzmaradvány | 37 074 | 69 566 | 69 566 |
- kötött felhasználású | 0 | 0 | 0 |
- szabad felhasználású | 37 074 | 69 566 | 69 566 |
7. Megelőlegezés | 0 | 0 | 5 589 |
Működési bevételek összesen: ( 1.+….+7.): | 185 075 | 233 810 | 240 800 |
adatok ezer Ft-ban | |||
Működési kiadások | Eredeti ei. | Módosított ei. | Teljesítés |
1. Működési kiadások | 43 726 | 103 877 | 97 183 |
Személyi jellegű juttatások | 16 680 | 24 049 | 23765 |
Járulékok | 2 925 | 3 375 | 3 233 |
Dologi kiadások | 24 121 | 76 453 | 70185 |
2./ Juttatások, segélyek | 600 | 640 | 640 |
3./ Elvonások, befizetések | 0 | 0 | 0 |
4./ Működési pénzeszközátadás áht-n belül | 9 378 | 9 378 | 5 353 |
5./ Működési pénzeszközátadás áht-n kívül | 2 250 | 2 250 | 1 538 |
6./ Felügyelet alá tartozó költségvetési szervek támogatása | 98 584 | 110 205 | 103 831 |
7./ Megelőlegezés visszafizetése | 5 188 | 5 188 | 5 188 |
8./ Tartalékok | 25 349 | 2 272 | 0 |
Működési kiadások összesen (1.+…+8.): | 185 075 | 233 810 | 213 733 |
7. melléklet
2020. évi Működési kiadások részletezése kormányzati funkciónként és kiemelt előirányzatonként
ezer Ft-ban
Cofog Bér Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Összesen
megnevezése Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés
Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított
Igazgatás 8 524 9 020 9 020 1 494 1 228 1 227 4 342 4 342 3 866 14 360 14 590 14 113
Temetőfenntartás 1 218 1 007 864 214 214 144 445 445 100 1 877 1 666 1 108
Vagyongazdálkodás 1 600 1 600 320 1 600 1 600 320
Állat e.ü. 12 12 12 12 12 12
Közutak fenntartása 381 381 0 381 381 0
Közvilágítás 1 778 1 778 1 688 1 778 1 778 1 688
Zöldterületgazdálkodás 1 219 1 027 886 214 214 147 3 493 3 493 196 4 926 4 734 1 229
Város- és községg. dás 1 218 1 696 1 696 213 278 278 927 947 947 2 358 2 921 2 921
Háziorvosi szolgálat 216 8 8 216 8 8
Háziorvosi ügyeleti ellátás 1 440 1 664 1 664 1 440 1 664 1 664
Fogászati ügyeleti ellátás 50 50 49 50 50 49
Védőnői szolgálat 292 316 316 292 316 316
Könyvtár 300 300 300 53 48 45 533 463 68 886 811 413
Közművelődés 3 151 3 787 3 787 552 625 625 3 139 52 217 52 217 6 842 56 629 56 629
Növénytermesztés 4 482 4 713 4 712 4 482 4 713 4 712
Szociális étkeztetés 890 429 429 890 429 429
Víztermelés, kezelés, ellátás 0 221 221 0 221 0
Sport 101 104 103 101 104 103
Falugondnok 0 1 555 1 555 0 250 250 913 913 2 718
Összesen 15 630 18 392 18 108 2 740 2 857 2 716 24 121 74 096 67 829 42 491 95 345 85 714
Közfoglalkoztatás 1 050 5 657 5 657 185 518 518 0 2 357 2 356 8 532 8 531
Összesen közfoglalk.s 1 050 5 657 5 657 185 518 517 0 2 357 2 356 1 235 8 532 8 531
ÖSSZESEN: 16 680 24 049 23 765 2 925 3 375 3 233 24 121 76 453 70 185 43 726 103 877 94 245
8. melléklet
Integrált Szociális Intézmény
ezer Ft-ban
BEVÉTELEK
Bevételi jogcímek Előirányzat Teljesítés
Eredeti Módosított
I. Intézményi működési bevételek összesen 54 988 55 461 54 882
Bentlakásos ellátási bevétel 52 000 52 000 51 573
Szociális étkezés bevétel 2 988 2 988 2 786
Házi segítségnyújítás bevétel 16
Egyéb bevétel 473 507
II. Irányító (felügyeleti) szervtől kapott támogatás 67 732 72 416 72 416
Állami támogatás 67 732 69 416 69 416
Irányító (felügyeleti) szervtől kapott támogatás 0 3 000 3 000
III. Előző évi pénzmaradvány 1 250 4 206 4 206
IV. Intézményi bevételek összesen: (I.+II.+III.) 123 970 132 083 131 504
K I A D Á S O K
Kiadási jogcímek Előirányzat Teljesítés
Eredeti Módosított
I. Működési kiadások 120 852 130 011 127 047
- 1.) Személyi juttatások 57 397 62 392 62 308
- 2.) Munkaadókat terhelő járulékok 14 096 10 480 10 479
- 3.) Dologi kiadások 49 359 57 139 54 260
II.Beruházási kiadások (kisértékű eszközbeszerzés) 318 1 329 1 327
III. Felújítások 2 800 743 0
IV.Intézményi kiadások összesen: (I+II.+III.) 123 970 132 083 128 374
9. melléklet
2020. évi kiadások részletezése szakfeladatonként és kiemelt előirányzatonként
Integrált Szociális Intézmény
ezer Ft-ban
Szakfeladat megnevezése Bér Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Tárgyi eszköz beszerzés, felújítás Összesen
Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés
Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított
bentlakásos 54 089 62 392 62 308 13 449 10 480 10 479 43 707 51 487 49 161 3 118 2 072 1 327 114 363 126 431 123 275
házi segítségnyújtás 3 308 0 0 647 0 0 0 0 0 0 0 0 3 955 0 0
szociális étkeztetés 0 0 0 0 0 0 5 652 5 652 5 099 0 0 0 5 652 5 652 5 099
Összesen : 57 397 62 392 62 308 14 096 10 480 10 479 49 359 57 139 54 260 3 118 2 072 1 327 123 970 132 083 128 374
10. melléklet
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
ezer Ft-ban
BEVÉTELEK | |||
|---|---|---|---|
Bevételi jogcímek | Előirányzat | Teljesítés | |
Eredeti | Módosított | ||
I. Intézményi működési bevételek összesen: | 65 702 | 65 908 | 65 749 |
Szolgáltatási bevétel | 51 512 | 51 512 | 51 326 |
Kiszámlázott ÁFA | 13 908 | 13 908 | 13 954 |
Ellátási díjak (gyermekétkeztetés) | 282 | 282 | 151 |
Egyéb bevétel | 0 | 206 | 318 |
II. Irányitó (felügyeleti) szervtől kapott támogatás | 30 852 | 37 789 | 31 415 |
Irányító (felügyeleti) szervtől kapott támogatás | 0 | 6 179 | 1 307 |
Bölcsőde támogatása | 8 692 | 10 521 | 9 019 |
Állami támogatás óvoda | 16 638 | 15 864 | 15 864 |
Gyermekétkeztetés támogatása | 5 522 | 5 225 | 5 225 |
III. Előző évi pénzmaradvány | 3 090 | 3 137 | 3 137 |
IV. GINOP páláyzati bevéte | 0 | 226 | 226 |
Intézményi bevételek összesen: (I.+II.+III.+IV): | 99 644 | 107 060 | 100 527 |
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde | |||
2020. évi költségvetése | |||
ezer Ft-ban | |||
K I A D Á S O K | |||
Kiadási jogcímek | Előirányzat | Teljesítés | |
Eredeti | Módosított | ||
I. Működési kiadások | 99 344 | 105 420 | 92 262 |
- 1.) Személyi juttatások | 36 138 | 36 171 | 35 775 |
- 2.) Munkaadókat terhelő járulékok | 6 656 | 6 656 | 6 088 |
- 3.) Dologi kiadások | 56 550 | 62 593 | 50 399 |
II.Beruházási kiadások (kisértékű eszközbeszerzés) | 300 | 1 640 | 1 635 |
III. Felújítások | 0 | 0 | 0 |
Intézményi kiadások összesen: (I.+II.+III.) | 99 644 | 107 060 | 93 897 |
11. melléklet
2020. évi kiadások részletezése szakfeladatonként és kiemelt előirányzatonként
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
ezer Ft-ban
Szakfeladat megnevezése Bér Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Kisértékű eszköz beszerzés Összesen
Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés
Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított
óvoda 9 721 10 902 10 902 1 743 1 743 1 783 3 163 5 163 2 117 100 1 320 1 315 14 727 19 128 16 117
bölcsőde 6 581 6 581 6 484 1 120 1 120 1 050 2 857 4 857 2 703 100 320 320 10 658 12 878 10 557
konyha 19 836 18 688 18 389 3 793 3 793 3 255 50 530 52 573 45 579 100 0 0 74 259 75 054 67 223
Összesen: 36 138 36 171 35 775 6 656 6 656 6 088 56 550 62 593 50 399 300 1 640 1 635 99 644 107 060 93 897
12. melléklet
Létszámkeret, személyi juttatás és munkáltató által fizetendő járulékok
Szakfeladatok 2020. évi átlagos statisztikai létszám
Eredeti előirányzat Módosítás
Közfoglalkoztatás 6 6
Önkorm.Igazg. tev.(polgármester, képviselők) 5 5
Önkorm. Fogl. 1 1
Temetőfenntartás 0,5 0,5
Zöldterületgazdálkodás 0,5 0,5
Védőnői szolgálat
Művelődési Ház
Közműv. Könyvtár 1,5 1,5
Város és községgazdálkodás 0,5 0,5
Összesen: 15 15
Integrált Szociális Intézmény 19 19
Óvoda 12,5 12,5
Összesen: 46,5 46,5
13. melléklet
ELŐIRÁNYZAT FELHASZNÁLÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI ÜTEMTERV
e Ft-ban
BEVÉTELEK | 2020. év | ||||||||||||
I. | II. | III. | IV. | V. | VI. | VII. | VIII. | IX. | X. | XI. | XII. | ||
1. Saját bevételek ( a+b) | 23 542 | 894 | 2 020 | 5 280 | 2 020 | 894 | 663 | 1 673 | 1 818 | 4 126 | 2 250 | 894 | 1 010 |
a/ Folyó bevételek | 19 502 | 894 | 1 010 | 5 280 | 1 010 | 894 | 663 | 663 | 1 818 | 4 126 | 1 240 | 894 | 1 010 |
- helyi adók | 11 542 | 231 | 346 | 4 617 | 346 | 231 | 1 154 | 3 463 | 577 | 231 | 346 | ||
-intézményi műk. bevét. | 7 960 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 | 663 |
b/ Felhalmozási és tőkejell. bev | 4 040 | 0 | 1 010 | 0 | 1 010 | 0 | 0 | 1 010 | 0 | 0 | 1 010 | 0 | 0 |
- bérleti díj | 4 040 | 1 010 | 1 010 | 1 010 | 1 010 | ||||||||
2. Központilag szabály. bev. | 137 623 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 |
- állami tám. | 137 623 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 | 11 469 |
3. Átvett pénzeszközök | 10 294 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 |
Ebből: - működési célú | 10 294 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 | 858 |
4. Felhalm. célú támogatások | 16 019 | 2 675 | 2 415 | 8 000 | 7 | 2 132 | 790 | ||||||
5. Megelőlegezés bevétel | 5 589 | 5 589 | |||||||||||
Tárgyévi pénzforgalmi bev.össz. | |||||||||||||
( 1.+ 2.+ 3.+ 4.+5.) | 193 067 | 13 221 | 14 346 | 17 607 | 17 021 | 13 221 | 15 405 | 14 000 | 22 144 | 16 459 | 14 577 | 15 353 | 19 715 |
6. Pénzmaradvány | |||||||||||||
381 230 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | 31 769 | |
I.GAZDÁLKODÁSI BEVÉTELEK | |||||||||||||
ÖSSZESEN ( 1.+2.+3.+4.+5.+6.) | 574 297 | 44 990 | 46 115 | 49 376 | 48 790 | 44 990 | 47 174 | 45 769 | 53 913 | 48 229 | 46 346 | 47 122 | 51 484 |
GAZDÁLKODÁSI KIADÁSOK | |||||||||||||
2020. év | I. | II. | III. | IV. | V. | VI. | VII. | VIII. | IX. | X. | XI: | XII. | |
1. Működési kiadások | 97 183 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 | 8 152 |
Ebből: - személyi juttatások | 23 765 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 | 1 980 |
- munkaadót terh. járulék | 3 233 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 | 269 |
- dologi kiadások | 70 185 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 | 5 849 |
2. Juttatások, segélyek | 640 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 | 53 |
3. Felhalmozási kiadások | 268 393 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 | 22 366 |
Ebből: - felújítások | 129 955 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 | 10 830 |
- beruházások | 138 438 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 | 11 537 |
4. Elvonások, befizetések | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
5. Pénzeszközátadás | 110 722 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 | 9 227 |
Működési célú áht-n belül | 5 353 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 | 446 |
Működési célú áht-n kívül | 1 538 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 | 128 |
Ktgvetési szervek támogatása | 103 831 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 | 8 653 |
6. Kölcsönnyújtás | 0 | ||||||||||||
7. Tervezett tartalék | 0 | ||||||||||||
8. Megelőlegezés visszafizetés | 5 188 | 5 188 | |||||||||||
II. Gazdálkodási kiadás össz. | 0 | ||||||||||||
( 1.+2.+3.+4.+5.+6.+7.+8.) | 482 126 | 44 933 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 | 39 745 |
III. Tárgyévi gazdálkodási | |||||||||||||
egyenleg ( I.- II.) | 92 171 | 57 | 6 370 | 9 631 | 9 045 | 5 245 | 7 429 | 6 024 | 14 168 | 8 484 | 6 601 | 7 377 | 11 739 |
Értékpapír eladás ( + ) | |||||||||||||
Értékpapír vásárlás ( - ) | |||||||||||||
IV. Értékpapír műveletek | |||||||||||||
egyenlege | 0 | ||||||||||||
Hitelfelvétel ( +) | |||||||||||||
Hiteltörlesztés ( - ) | |||||||||||||
V.Hitelműveletek egyenlege | 0 | ||||||||||||
VI. Tárgyévi egyenleg finan- | |||||||||||||
szírozási műveletek után | |||||||||||||
( III +/- IV. +/- V.) | 0 | ||||||||||||
14. melléklet
Zalaszentlászló Község Önkormányzat várható működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak alakulása mérleg rendszerben
ezer Ft-ban
Kiadások | 2020. évi | 2021. évi | 2022. évi | Bevételek | 2020. évi | 2021. évi | 2022. évi |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
Müködési kiadások | Működési bevételek | ||||||
K1. Személyi juttatások | 16 680 | 17 514 | 18 390 | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 131 448 | 138 020 | 144 921 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 925 | 3 071 | 3 225 | B3. Közhatalmi bevételek | 10 049 | 10 551 | 11 079 |
K3. Dologi kiadások | 24 121 | 25 327 | 26 593 | B4. Működési bevételek | 6 504 | 6 829 | 7 171 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 600 | 630 | 662 | B6. Működési célú átvett pénzeszközök | |||
K5. Egyéb működési célú kiadások | 11 628 | 12 209 | 12 820 | B8. Finanszírozási bevételek (működési) | |||
tartalék (működési) | 25 349 | 26 616 | 27 947 | maradvány igénybevétel | 37 074 | 38 928 | 40 874 |
K9. Finanszírozási kiadások (állami megelőlegezéssel) | 103 772 | 108 961 | 114 409 | ||||
Müködési kiadás összesen: | 185 075 | 194 329 | 204 045 | Müködési bevétel összesen: | 185 075 | 194 329 | 204 045 |
Működési bevételek és kiadások egyenlege: 0 | |||||||
Felhalmozási kiadások | Felhalmozási bevételek | ||||||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 2 000 | 2 100 | 2 205 | ||||
B3. Közhatalmi bevételek | 2 600 | 2 730 | 2 867 | ||||
K5. Felhalmozási célú tartalék | 23 930 | 25 127 | 26 383 | B4. Működési bevételek | |||
K6. Beruházások | 1 000 | 1 050 | 1 103 | B5. Felhalmozási bevételek | 4 893 | 5 138 | 5 395 |
K7. Felújítások | 330 790 | 347 330 | 364 696 | B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | B8. Finanszírozási bevételek (felhalmozási) | ||||||
maradvány igénybevétel | 346 227 | 363 538 | 381 715 | ||||
Felhalmozási kiadás összesen: | 355 720 | 373 506 | 392 181 | Felhalmozási bevétel összesen: | 355 720 | 373 506 | 392 181 |
Felhalmozási bevételek és kiadások egyenlege: 0 | |||||||
M i n d ö s s z e s e n : | 540795 | 567 835 | 596 226 | M i n d ö s s z e s e n : | 540 795 | 567 835 | 596 226 |
15. melléklet
Az Önkormányzat által 2020. évben nyújtott közvetett támogatások
( kedvezmények)
adatok ezer Ft-ban
Sor-szám | Bevételi jogcím | Kedvezmény nélkül elérhető bevétel | Kedvezmények összege |
|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 |
1. | Ellátottak térítési díjának elengedése | ||
2. | Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése | ||
3. | …………..-ból biztosított kedvezmény, mentesség* | ||
4. | …………..-ból biztosított kedvezmény, mentesség* | ||
5. | …………..-ból biztosított kedvezmény, mentesség* | ||
6. | Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség 1991.évi LXXXII.tv. 5. § | ||
7. | Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség terembéreleti díj határozata alapján/ | ||
8. | Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség | ||
9. | Egyéb kedvezmény | ||
10. | Egyéb kölcsön elengedése | ||
11. | Építmény adó kedvezmény (70 %) | 3 122 | |
12. | Telekadó kedvezmény (70 %) | 1 040 | |
13. | Talajterhelési díj kedvezmény | ||
14. | Iparűzési adó kedvezmény (1 %) | 5 411 | |
Összesen: | 9 573 | ||
* | A helyi adókból biztosított kedvezményeket, mentességeket, adónemenként kell feltüntetni. | ||
16. melléklet
Zalaszentlászló Község Önkormányzata
e/Ft-ban
Mérleg | ||||
|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
02 | A/I/2 Szellemi termékek | 269 | 7 | |
04 | A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 269 | 7 | |
05 | A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 778 141 | 761 934 | |
06 | A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 19 915 | 20 809 | |
08 | A/II/4 Beruházások, felújítások | 10 496 | 245 216 | |
10 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 808 552 | 1 027 959 | |
11 | A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) | 0 | 0 | |
13 | A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban | 0 | 0 | |
21 | A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 0 | 0 | |
28 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 808 821 | 1 027 966 | |
47 | C/II/1 Forintpénztár | 49 | 29 | |
50 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) | 49 | 29 | |
51 | C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 384 032 | 92 150 | |
52 | C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák | 0 | 2 011 | |
53 | C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 384 032 | 94 161 | |
57 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 384 081 | 94 190 | |
62 | D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) | 1 602 | 1 670 | |
66 | D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra | 1 169 | 639 | |
67 | D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira | 247 | 823 | |
68 | D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre | 186 | 208 | |
69 | D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) | 3 034 | 0 | |
71 | D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre | 2 377 | 0 | |
73 | D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra | 642 | 0 | |
78 | D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre | 15 | 0 | |
101 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 4 636 | 1 670 | |
143 | D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) | 10 | 10 | |
145 | D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek | 0 | 0 | |
148 | D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek | 10 | 0 | |
151 | D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések | 0 | 0 | |
154 | D/III/4 Forgótőke elszámolása | 65 | 0 | |
155 | D/III/7 Foloysított, megelőlegezett társadalombiztosítása és családtámogatási ellátások | 0 | 19 | |
158 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 75 | 19 | |
159 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 4 711 | 1 689 | |
168 | E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó | -5 | -11 443 | |
169 | E/I Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/II/4) | -5 | -11 443 | |
175 | E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) | -5 | -11 443 | |
180 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 1 197 608 | 1 112 402 | |
182 | G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 825 726 | 825 726 | |
182 | G/II Nemzeti vagyon változásai | 2 399 | 2 399 | |
183 | G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai (=G/III/1+G/III/2+G/III/3) | 44 397 | 44 397 | |
184 | G/IV Felhalmozott eredmény | 19 378 | 306 183 | |
186 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | 286 805 | -79 242 | |
187 | G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 1 178 705 | 1 099 463 | |
190 | H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 410 | 0 | |
196 | H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra | 7 929 | 3 222 | |
214 | H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 8 339 | 3 222 | |
227 | H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) | 5 188 | 5 589 | |
232 | H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére | 5 188 | 5 589 | |
238 | H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) | 5 188 | 5 589 | |
239 | H/III/1 Kapott előlegek | 2 053 | 1 617 | |
241 | H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása | 812 | 360 | |
245 | H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok | 60 | 60 | |
247 | H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 2 925 | 2 037 | |
248 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 16 452 | 10 848 | |
251 | J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 2 450 | 2 091 | |
252 | J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek | 0 | 0 | |
253 | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) | 2 450 | 2 091 | |
254 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 1 197 607 | 1 112 402 | |
17. melléklet
Zalaszentlászló Község Önkormányzata
Vagyonkimutatás
E Ft-ban
Tárgyi eszköz | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | Tenyészállatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
01 | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 1 055 | 1 227 545 | 88 172 | 0 | 10 496 | 0 | 1 327 268 |
02 | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 0 | 0 | 0 | 0 | 133 638 | 0 | 133 638 |
3 | Nem aktivált felújítások | 0 | 0 | 0 | 0 | 123 207 | 0 | 123 207 |
04 | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | 9 684 | 12 441 | 0 | 0 | 0 | 22 125 |
05 | Térítésmentes átvétel | 0 | 707 | 0 | 0 | 0 | 0 | 707 |
07 | Egyéb növekedés | 0 | 0 | 644 | 0 | 0 | 0 | 644 |
08 | Összes növekedés (=02+…+07) | 0 | 10 391 | 13 085 | 0 | 256 845 | 0 | 280 321 |
09 | Értékesítés | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
13 | Egyéb csökkenés | 0 | 644 | 0 | 22 125 | 0 | 22 769 | |
14 | Összes csökkenés (=09+…+13) | 0 | 0 | 644 | 0 | 22 125 | 0 | 22 769 |
15 | Bruttó érték összesen (=01+08-14) | 1 055 | 1 237 936 | 100 613 | 0 | 245 216 | 0 | 1 584 820 |
16 | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 786 | 449 404 | 68 257 | 0 | 0 | 0 | 518 447 |
17 | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 262 | 26 598 | 11 547 | 0 | 0 | 0 | 38 407 |
18 | Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
19 | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) | 1 048 | 476 002 | 79 804 | 0 | 0 | 0 | 556 854 |
24 | Értékcsökkenés összesen (=19+23) | 1 048 | 476 002 | 79 804 | 0 | 0 | 0 | 556 854 |
25 | Eszközök nettó értéke (=15-24) | 7 | 761 934 | 20 809 | 0 | 245 216 | 0 | 1 027 966 |
26 | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 118 | 17 890 | 18 008 | ||||
18. melléklet
Zalaszentlászló Község Önkormányzatának 8/2021. (V.28.) rendelete a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról
Zalaszentlászló Község Önkormányzata
Ezer Ft-ban
Maradványkimutatás | ||
|---|---|---|
# | Megnevezés | Összeg |
1 | 2 | 3 |
01 | 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 187 477 |
02 | 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 373 106 |
03 | I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | -185 629 |
04 | 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 565 536 |
05 | 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 287 736 |
06 | II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 277 800 |
07 | A) Alaptevékenység maradványa | 92 171 |
15 | C) Összes maradvány (=A+B) | 92 171 |
19. melléklet
Zalaszentlászló Község Önkormányzata
ezer Ft-ban
Eredménykimutatás | ||||
|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
01 | 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 11 125 | 0 | 10 973 |
02 | 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 6 353 | 0 | 7 558 |
03 | 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 3 854 | 0 | 804 |
04 | I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) | 21 332 | 0 | 19 335 |
08 | 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 116 776 | 0 | 137 623 |
09 | 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 16 322 | 0 | 10 294 |
10 | 08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 351 515 | 0 | 16 019 |
11 | 09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 9 917 | 0 | 1 987 |
12 | III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) | 494 530 | 0 | 165 923 |
13 | 10 Anyagköltség | 7 487 | 0 | 4 834 |
14 | 11 Igénybe vett szolgáltatások értéke | 14 639 | 0 | 11 946 |
17 | IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) | 22 126 | 0 | 16 780 |
18 | 14 Bérköltség | 20 364 | 0 | 17 032 |
19 | 15 Személyi jellegű egyéb kifizetések | 6 165 | 0 | 6 494 |
20 | 16 Bérjárulékok | 4 287 | 0 | 3 113 |
21 | V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) | 30 816 | 0 | 26 639 |
22 | VI Értékcsökkenési leírás | 35 416 | 0 | 38 407 |
23 | VII Egyéb ráfordítások | 140 704 | 0 | 182 678 |
24 | A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) | 286 801 | 0 | -79 246 |
28 | 20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 4 | 0 | 4 |
32 | VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) | 4 | 0 | 4 |
33 | 22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 | 0 | |
42 | IX PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI | 0 | 0 | |
43 | B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) | 4 | 0 | 4 |
44 | C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) | 286 805 | 0 | -79 242 |
20. melléklet
Integrált Szociális Intézmény
e/Ft-ban
Mérleg | ||||
|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
06 | A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 1 527 | 1 092 | |
10 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 1 527 | 1 092 | |
28 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 1 527 | 1 092 | |
49 | C/II/1 Forintpénztár | 419 | 295 | |
52 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) | 419 | 295 | |
53 | C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 4 543 | 5 244 | |
55 | C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 4 543 | 5 244 | |
59 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 4 962 | 5 539 | |
58 | D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) | 0 | 0 | |
71 | D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) | 0 | 0 | |
74 | D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra | 0 | 0 | |
103 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 0 | 0 | |
145 | D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) | 63 | 0 | |
150 | D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek | 63 | 0 | |
155 | D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása | 0 | 200 | |
160 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 63 | 200 | |
161 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 63 | 200 | |
180 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 6 552 | 6 831 | |
181 | G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 2 821 | 2 821 | |
182 | G/II Nemzeti vagyon változásai | -2 399 | -2 399 | |
183 | G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai (=G/III/1+G/III/2+G/III/3) | 3 964 | 3 964 | |
184 | G/IV Felhalmozott eredmény | -6 602 | -3 909 | |
186 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | 2 693 | -1 899 | |
187 | G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 477 | -1 422 | |
187 | H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra | 0 | 0 | |
189 | H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 105 | 0 | |
214 | H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 105 | 0 | |
245 | H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok | 819 | 2 609 | |
248 | H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 819 | 2 609 | |
249 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 924 | 2 609 | |
251 | J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 5 151 | 5 644 | |
253 | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) | 5 151 | 5 644 | |
254 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 6 552 | 6 831 | |
21. melléklet
Integrált Szociális Intézmény
e/Ft-ban
Tárgyi eszközök | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | Tenyészállatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
01 | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 0 | 0 | 3 581 | 0 | 0 | 0 | 3 581 |
02 | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 071 | 0 | 1 071 |
03 | Nem aktivált felújítások | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
04 | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | 1 071 | 0 | 0 | 0 | 1 071 | |
07 | Egyéb növekedés | 0 | 0 | 1 071 | 0 | 0 | 0 | 1 071 |
08 | Összes növekedés (=02+…+07) | 0 | 0 | 2 142 | 0 | 1 071 | 0 | 3 213 |
13 | Egyéb csökkenés | 0 | 0 | 1 071 | 0 | 1 071 | 0 | 2 142 |
14 | Összes csökkenés (=09+…+13) | 0 | 0 | 1 071 | 0 | 1 071 | 0 | 2 142 |
15 | Bruttó érték összesen (=01+08-14) | 0 | 0 | 4 652 | 0 | 0 | 0 | 4 652 |
16 | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 0 | 0 | 2 054 | 0 | 0 | 0 | 2 054 |
17 | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 0 | 0 | 1 505 | 0 | 0 | 0 | 1 505 |
18 | Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
19 | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) | 0 | 0 | 3 560 | 0 | 0 | 0 | 3 560 |
24 | Értékcsökkenés összesen (=19+23) | 0 | 0 | 3 560 | 0 | 0 | 0 | 3 560 |
25 | Eszközök nettó értéke (=15-24) | 0 | 0 | 1 092 | 0 | 0 | 0 | 1 092 |
26 | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 0 | 0 | 1 592 | 0 | 0 | 0 | 1 592 |
22. melléklet
Integrált Szociális Intézmény
e/Ft-ban
Maradványkimutatás | ||
|---|---|---|
# | Megnevezés | Összeg |
1 | 2 | 3 |
01 | 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 54 882 |
02 | 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 128 374 |
03 | I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | -73 492 |
04 | 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 76 622 |
05 | 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
06 | II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 76 622 |
07 | A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 3 130 |
15 | C) Összes maradvány (=A+B) | 3 130 |
23. melléklet
Integrált Szociális Intézmény
e/Ft-ban
Eredménykimutatás | ||||
|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
02 | 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 49 719 | 0 | 54 379 |
03 | 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 0 | 0 | 0 |
04 | I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) | 49 719 | 0 | 54 379 |
08 | 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 66 134 | 0 | 72 416 |
09 | 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 1 693 | 0 | 0 |
11 | 09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 841 | 0 | 406 |
12 | III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) | 68 668 | 0 | 72 822 |
13 | 10 Anyagköltség | 3 709 | 0 | 5 054 |
14 | 11 Igénybe vett szolgáltatások értéke | 31 343 | 0 | 36 029 |
17 | IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) | 35 052 | 0 | 41 083 |
18 | 14 Bérköltség | 54 685 | 0 | 57 256 |
19 | 15 Személyi jellegű egyéb kifizetések | 5 520 | 0 | 5 597 |
20 | 16 Bérjárulékok | 11 151 | 0 | 10 427 |
21 | V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) | 71 356 | 0 | 73 280 |
22 | VI Értékcsökkenési leírás | 476 | 0 | 1 505 |
23 | VII Egyéb ráfordítások | 8 811 | 0 | 13 232 |
24 | A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) | 2 693 | 0 | -1 899 |
44 | C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) | 2 693 | 0 | -1 899 |
24. melléklet
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
e/Ft-ban
Mérleg | ||||
|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
06 | A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 0 | 789 | |
10 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 0 | 789 | |
28 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 0 | 789 | |
29 | B/I/1 Vásárolt készletek | 974 | 1 096 | |
34 | B/I Készletek (B/I/1+…+B/I/5) | 974 | 1 096 | |
43 | B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (B/I+B/II) | 974 | 1 096 | |
49 | C/II/1 Forintpénztár | 43 | 76 | |
52 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) | 43 | 76 | |
53 | C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 3 047 | 6 553 | |
55 | C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 3 047 | 6 553 | |
59 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 3 090 | 6 629 | |
71 | D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) | 0 | 98 | |
72 | D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére | 0 | 77 | |
75 | D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra | 0 | 21 | |
103 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 0 | 98 | |
145 | D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) | 47 | 0 | |
150 | D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek | 47 | 0 | |
160 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 47 | 0 | |
161 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 47 | 98 | |
168 | E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó | -510 | -4 619 | |
169 | E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) | -510 | -4 619 | |
175 | E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) | 0 | 0 | |
171 | E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) | -510 | -4 619 | |
180 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 3 601 | 3 993 | |
183 | G/III/3 Pénzeszközön kívüli egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 1 363 | 1 363 | |
182 | G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai (=G/III/1+G/III/2+G/III/3) | 1 363 | 1 363 | |
184 | G/IV Felhalmozott eredmény | 1 501 | -1 163 | |
186 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | -2 664 | 326 | |
187 | G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 200 | 526 | |
188 | H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra | 0 | 0 | |
190 | H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 695 | 254 | |
214 | H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 695 | 254 | |
249 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 695 | 254 | |
252 | J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 2 706 | 3 214 | |
254 | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) | 2 706 | 3 214 | |
255 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 3 601 | 3 994 | |
25. melléklet
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
e/Ft-ban
# | Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | Tenyészállatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
01 | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 0 | 0 | 1 021 | 0 | 0 | 0 | 1 021 |
02 | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 287 | 0 | 1 287 |
04 | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | 0 | 1 287 | 0 | 0 | 0 | 1 287 |
07 | Egyéb növekedés | 0 | 0 | 494 | 0 | 0 | 0 | 494 |
08 | Összes növekedés (=02+…+07) | 0 | 0 | 1 781 | 0 | 1 287 | 0 | 3 068 |
13 | Egyéb csökkenés | 0 | 0 | 494 | 0 | 1 287 | 0 | 1 781 |
14 | Összes csökkenés (09+…+13) | 0 | 0 | 494 | 0 | 1 287 | 0 | 1 781 |
15 | Bruttó érték összesen (=01+08-14) | 0 | 0 | 2 308 | 0 | 0 | 0 | 2 308 |
16 | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 0 | 0 | 1 020 | 0 | 0 | 0 | 1 020 |
17 | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 0 | 0 | 499 | 0 | 0 | 0 | 499 |
19 | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) | 0 | 0 | 1 519 | 0 | 0 | 0 | 1 519 |
24 | Értékcsökkenés összesen (=19+23) | 0 | 0 | 1 519 | 0 | 0 | 0 | 1 519 |
25 | Eszközök nettó értéke (=15-24) | 0 | 0 | 789 | 0 | 0 | 0 | 789 |
26 | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 0 | 0 | 1 515 | 0 | 0 | 0 | 1 514 |
26. melléklet
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
e/Ft-ban
Maradványkimutatás | ||
|---|---|---|
# | Megnevezés | Összeg |
1 | 2 | 3 |
1 | 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 65 974 |
2 | 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 93 897 |
3 | I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | -27 923 |
4 | 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 34 553 |
5 | 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
6 | II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 34 553 |
7 | A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 6 630 |
8 | C) Összes maradvány (=A+B) | 6 630 |
27. melléklet
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
adatok ezer Ft-ban
Eredménykimutatás | ||||
|---|---|---|---|---|
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
02 | 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 42 294 | 0 | 51 554 |
04 | I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) | 42 294 | 0 | 51 554 |
08 | 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 25 950 | 0 | 31 415 |
09 | 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 1 252 | 0 | 226 |
11 | 09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 407 | 0 | 441 |
12 | III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) | 27 609 | 0 | 32 082 |
13 | 10 Anyagköltség | 28 862 | 0 | 35 123 |
14 | 11 Igénybe vett szolgáltatások értéke | 3 581 | 0 | 4 272 |
17 | IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) | 32 443 | 0 | 39 395 |
18 | 14 Bérköltség | 27 932 | 0 | 32 931 |
19 | 15 Személyi jellegű egyéb kifizetések | 4 188 | 0 | 3 363 |
20 | 16 Bérjárulékok | 6 017 | 0 | 6 077 |
21 | V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) | 38 136 | 0 | 42 371 |
22 | VI Értékcsökkenési leírás | 207 | 0 | 499 |
23 | VII Egyéb ráfordítások | 1 782 | 0 | 1 046 |
24 | A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) | -2 664 | 0 | 325 |
44 | C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) | -2 664 | 0 | 325 |