Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 18.) önkormányzati rendeletének indokolása
Az önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2022. 05. 19
Az önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról
Végső előterjesztői indokolás
Az államháztartásról szóló
2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban ÁHT) 88. § (1) bekezdése és az államháztartás szervezeti, beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló
249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat a tárgyévet követően költségvetési beszámolót készít. Az ÁHT 91. § (1) bekezdése alapján a jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé úgy, hogy az a Képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A Képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot.
Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése
Zalaszentlászló Község Önkormányzatának 2021. évi gazdálkodását a vonatkozó jogszabályok, valamint a helyi rendeletek szabályozták. Zalaszentlászló Község Önkormányzata a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően hajtotta végre feladatait. A Képviselő-testület az önkormányzati rendelet-módosításokkal biztosította és rögzítette az Önkormányzat és intézményei gazdálkodásának éves kereteit.
2021. évben Zalaszentlászló Község Önkormányzata kötelező feladatait, valamint önként vállalt feladatait is ellátta. A feladatellátás tekintetében mind a tárgyi, mind a személyi feltételek adottak voltak, így az Önkormányzat, valamint a költségvetési intézmények zavartalan működése egész évben biztosítva volt.
A beszámoló tartalmazza a Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde és az Integrált Szociális Intézmény beszámolóját is.
A költségvetés végrehajtása során a Képviselő-testület által meghatározott szempontok teljesültek.
Az Önkormányzat és intézményei összevont 2021. évi bevétele 669.924 ezer Ft, kiadása 390.771 ezer Ft, valamint összevont pénzmaradványa 279.153 ezer Ft.
Költségvetési bevételek
1) Állami támogatások
A kötelező feladatok támogatása mutatószámok (lakosságszám, feladatmutatók… stb.) alapján történt 2021. évben is. A 2. melléklet részletezi a kötelezően ellátott feladatok vonatkozásában az igényelt és elszámolt állami támogatás összegét. Ezek a támogatások felhasználásukat tekintve nagyrészt kötött felhasználásúak és csak jogcímeken belül átcsoportosíthatók. A támogatások felhalmozási célra is felhasználhatók abban az esetben, ha mindez a működést nem veszélyezteti.
A működés általános támogatása tartalmazza a zöldterület-kezelésre, a közvilágításra, a köztemető fenntartásra, a közutak fenntartására, valamint általános működtetéshez szükséges feladatok ellátására kapott összeget is.
Az Önkormányzat az iparűzési adó kiegészítő támogatására 1.555.038 Ft támogatásban részesült. A 2020. évi beszámolóban foglalt adatok alapján 1.575.500 Ft pótlólagos támogatás illette meg az önkormányzatot.
Jogcím |
Összeg |
Működés általános támogatás |
23.299.385 Ft |
Óvoda támogatása |
18.295.500 Ft |
Bölcsőde támogatása |
11.204.000 Ft |
Gyermekétkeztetés támogatása - konyha |
5.352.999 Ft |
Általános szociális normatíva |
4.961.912 Ft |
Falugondnoki szolgálat |
4.789.610 Ft |
Szociális étkeztetés |
1.756.820 Ft |
Integrált Szociális Intézmény támogatása |
74.261.075 Ft |
Közművelődés támogatása |
2.270.000 Ft |
Iparűzési adó kiegészítő támogatása |
1.555.038 Ft |
Előző évi elszámolásból eredő bevétel (2020. évi beszámolóból) |
1.575.500 Ft |
Összesen |
149.321.839 Ft |
2) Működési célra átvett pénzeszközök államháztartáson belülről
A bevételek között kerül kimutatásra az ifjúság-egészségügyi ellátás támogatása (14.000 Ft/év) és a közfoglalkoztatás működési célú (bér, járulék, dologi kiadások) támogatása (7.858.000 Ft/év).
3) Felhalmozási célra átvett pénzeszközök államháztartáson belülről
Felhalmozásra átvett pénzeszközök között kerül kimutatásra 2017. évtől a területalapú támogatás, melynek éves összege 1.491.000 Ft.
A LEADER Játszótérépítés utófinanszírozású pályázat elszámolásakor 3.810.000 Ft bevétel illette meg az Önkormányzatot.
A közfoglalkoztatás felhalmozási kiadásra (eke vásárlása) 2.032.000 Ft támogatásban részesült.
A faluház szálláshelyekkel és óvodával bővítése pályázat III. ütemében a Magyar Falu Program által 149.980.000 Ft, az EMMI-től pedig további 100.000.000 Ft támogatásban részesült az Önkormányzat.
A helyi közművelődés támogatására az EMMI 1.000.000 Ft támogatást biztosított az Önkormányzat részére.
4) Közhatalmi bevételek
III. Közhatalmi bevételek |
Tervezett |
Teljesített |
1. Helyi adók |
9 556 |
9 554 |
1.1. Építmény adó |
1 400 |
1 520 |
1.2. Magánszemélyek kommunális adója |
1 900 |
1 985 |
1.3 Telekadó |
500 |
1 128 |
1.4 Iparűzési adó |
5 411 |
4 026 |
1.5 Talajterhelési díj |
242 |
359 |
1.6 Idegenforgalmi adó |
25 |
396 |
1.7 Pótlékok, bírságok |
78 |
140 |
5) Intézményi működési bevételek
A mezőgazdasági ágazat készletértékesítésének bevétele 5.426.000 Ft.
A szolgáltatási bevételek között az árak – díjak rendelet alapján bérbe adható ingatlanok bérbeadásából származó bevétel szerepel, ebből a - faluház-panzió tervezett bérleti díj- és szállásdíjbevétele: 677.000 Ft/év, - a lakások bérleti díjából származó éves bevétel: 1.902.000 Ft, - a temetőfenntartási hozzájárulás, sírhelymegváltás, közterülethasználat éves bevétele: 110.000 Ft.
Ezen kívül itt kerül kimutatásra a kiszámlázott bevételek áfa-bevétele (519.000 Ft), a kapott kamatok (5.000 Ft), a továbbszámlázott közüzemi díjak bevétele és egyéb bevételek is.
A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges gazdasági intézkedésekről szóló
603/2020.(XII.18.) Korm. rendelet alapján a rendelet hatályba lépésének napjától (azaz 2020. december 19-től) 2021. december 31. napjáig a helyi önkormányzat, valamint költségvetési szerve által nyújtott szolgáltatásért, végzett tevékenységéért megállapított díj, egyéb díjfizetési kötelezettség mértéke nem lehet magasabb, mint a rendelet hatályba lépését megelőző napon hatályos és alkalmazandó mértéke 2022. június 30. napjáig
6) Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
A felhalmozási és tőkejellegű bevételek között a víz- és csatornarendszer bérleti díja szerepel A 2021. csatornahálózat éves bérleti díj bevétele 2.784.000 Ft, az ivóvízhálózaté 1.357.000 Ft. Ezek az összegek pénzforgalom szempontjából nem kerülnek be az Önkormányzat költségvetésébe, mert a Zalavíz által kiállított ivóvíz- és szennyvízhálózat felújítási számlákkal kerülnek kompenzálásra.
A számlázáskor a jelenleg érvényes árszabás:
szennyvíz: lakossági 50 Ft+ÁFA/m3, közületi 357 Ft+ÁFA/m3,
ivóvíz: lakossági 36 Ft+ÁFA/m3, közületi 35 Ft+ÁFA/m3.
Az Önkormányzatnak 2021. év végén hitelállománya nem volt.
Az Önkormányzat kiadásait a 4. melléklet tartalmazza.
A minimálbér összege 2021. február 1-jétől 167.400 Ft, a garantált bérminimum összege 219.000 Ft. A személyi juttatások előirányzata a közalkalmazottaknál a kategória-váltásból eredő többletet és a garantált bérminimumra történő kiegészítést, a közalkalmazotti illetménykiegészítéseket, a kötelező pótlékokat is tartalmazza.
A személyi juttatások előirányzatában a fentieken kívül a 2020. évről áthúzódó, folyamatban lévő közfoglalkoztatási projekt összesen 5 dolgozójának bére is szerepel
A munkáltatót terhelő járulék mértéke 2021.12.31-ig 15,5 %-.
A személyi juttatások és munkáltatót terhelő járulékok összesített tervezett éves összege kormányzati funkciónként:
igazgatás (1 fő): 3.288.000 Ft
tiszteletdíj: polgármester, képviselők: 5.323.000 Ft
igazgatás megbízási díj (Köllisné B. A.): 139.000 Ft
temető (megosztott bér): 1.089.000
közfoglalkoztatás: 5.370.000 Ft
zöldterület (megosztott bér): 1.057.000 Ft
város és községgazdálkodás (megosztott bér): 1.902.000 Ft
faluház (1 fő + 1 főmegosztott bére): 5.896.000 Ft
falugondnok szolgálat: 3.374.000 Ft
A dologi kiadások éves összege kormányzati funkciónként:
lakások, régi iskola, egyéb épületek: 4.640.000 Ft
közfoglalkoztatás: 2.529.000 Ft
mezőgazdaság: 3.861.000 Ft
gyepmester (Star Laguna): 12.000 Ft
közutak fenntartása: 0 Ft
közvilágítás áramdíj + karbantartás: 1.713.000 Ft
város és községgazdálkodás: 32.000 Ft
háziorvosi ügyeleti ellátás:1.781.000 Ft
fogászati ügyeleti ellátás: 47.000 Ft
védőnői ingatlan közüzemi díj: 257.000 Ft
faluház fenntartás rezsi, rendezvények költsége: 20.258.000 Ft
falugondnoki szolgálat működés (üzemanyag, munkaruha, biztosítás… stb): 1.438.000 Ft
2.) A segélyek között a települési támogatás és az újszülöttek támogatása szerepel.
A 2021. évben az önkormányzat segítette a szociálisan rászorult családokat, erre a célra a szociális rendelet alapján 437 ezer Ft-ot költött.
3.) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásának összetétele:
Az Önkormányzat 2021-ben 65.641.000 Ft-ot fordított beruházásra és felújításra. A beruházások között a szerepel pályázat útján nyert támogatásból a Faluház bővítése óvodával és szálláshellyel. Az új óvoda és faluház szálláshelyekkel bővítésekor a számlázás fordított ÁFA-san történik, az Önkormányzat részére a számlákat nettó értéken állítják ki, ezért a felhalmozási kiadások között a beruházás nettó értéke szerepel 57.362.000 Ft, az ÁFA a dologi kiadások között kerül kimutatásra (15.488.000 Ft).
A közfoglalkoztatási program keretében 2.032.000 Ft értékben került sor eszközbeszerzésre (eke). A fejlesztési bevételek között a csatorna- és ivóvízhálózat felújítása miatt a Zalavíz Zrt. által kiszámlázott és pénzforgalmunkban nem szereplő tételeket számoljuk el. Ivóvízhálózat felújítása 1.371.000 Ft, csatornahálózat felújítása 2.771.000 Ft. Ezen számlákat az Önkormányzat által kiállított használatii díj számlákkal kompenzáljuk.
4.) Pénzeszközátadás
Államháztartáson kívüli civil szervezetek támogatására az Önkormányzat 1.984.000 Ft-ot költött. A civil szervezetek közül támogatást kapott a Sportegyesület (700.000 Ft), a Polgárőr Egyesület (350.000 Ft), a Zalaszentlászlóért Egyesület (350.000 Ft) a Zalaszentlászló-Manneville francia baráti társaság (500.000 Ft), a Szimat Állatvédő Egyesület (65.000 Ft) és a TÖOSZ (19.000 Ft).
Ezen kívül a Zalaszentgróti Tűzoltó Egyesületet (203.000 Ft) támogatta az Önkormányzat.
Az Önkormányzat az alábbi feladatok ellátását megállapodások alapján biztosította.
Türjei Közös Önkormányzati Hivatal fenntartására Türje község Önkormányzatnak átadott pénzeszköz 5.761.000 Ft
Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat 171.000 Ft
Belső Ellenőrzési Társulás 334.000 Ft
A Zala-KAR Térségi Innovációs Társulás tagdíjára 47.000 Ft-ot fizetett az Önkormányzat 2021-ben.
Az Önkormányzat takarékos gazdálkodásának köszönhetően pozitív folyószámla egyenleggel zárta a költségvetési évet.
Az Önkormányzat korrigált pénzmaradványa 274.506.000 Ft
Az Önkormányzat mérleg szerinti eredménye 216.127.000 Ft
Integrált Szociális Intézmény
Az Önkormányzat az intézmény keretein belül biztosítja az idősek bentlakásos ellátását, a szociális étkezést, valamint a házi segítségnyújtást.
Az intézmény a 2021-as költségvetési évet 133.880.000 Ft bevétellel és 133.547.000 Ft kiadással teljesítette.
Bevételek
Az intézmény működési bevételeinek döntő többségét az időskorúak bentlakásos ellátása térítési díjakból származó befizetések teszik ki (53.116.000 Ft), a szociális étkeztetési térítési díjából származó bevétel 2.609.000 Ft, a házi segítségnyújtásból pedig 10.000 Ft.
A fenntartó Önkormányzat 74.306.000 Ft állami támogatást finanszírozott a felügyelet alá tartozó szerv részére, amely a fennta
fenntartótól egyéb támogatást nem vett igénybe. A támogatás növekedése oka a tervezett előirányzathoz képest a szociális ágazati pótlék összege, mellyel év közben módosítjuk a költségvetést.
Előző évi közüzemi díjakból 709.000 Ft-ot térített vissza a szolgáltató az elszámoláskor.
Az intézmény előző évi pénzmaradványa 3.130.000 Ft volt
Kiadások
Személyi juttatásokra az intézmény 2021-ben 62.239.000 Ft-ot, munkáltatói járulékra 10.082.000 Ft-ot fordított. A dologi kiadásokból 5.282.000 Ft-ot szociális étkeztetésre, 55.511.000 Ft-ot bentlakásos ellátás kiadásaira fordított.
Az intézmény kisértékű tárgyi eszközökre 433.000 ft-ot költött.
Az intézmény az állami támogatás egészét felhasználta.
Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde
Az intézmény 2017. január 1-jétől a köznevelési feladatokon túl az intézményi kereteken belül biztosítja a gyermekétkeztetést, munkahelyi és egyéb vendéglátást, az Integrált Szociális Intézmény ellátottjainak étkeztetését.
Az intézmény a 2021-as költségvetési évet 112.432.000 Ft bevétellel és 108.118.000 Ft kiadással teljesítette.
Bevételek
Az intézmény működési bevételeinek döntő többségét az étkezési térítési díjakból származó szolgáltatási bevételek teszik ki (51.552.000 Ft), a kiszámlázott ÁFA 13.946.000 Ft, a gyermekétkeztetés bevétele 101.000 Ft. Előző évi közüzemi díjakból 419.000 Ft-ot térített vissza a szolgáltató az elszámoláskor.
A fenntartó Önkormányzat 34.853.000 Ft állami támogatást finanszírozott a felügyelet alá tartozó szerv részére, amelyből 11.204.000 Ft a bölcsődét, 18.296.000 Ft az Óvodát, 5.353.000 Ft a konyhát illette meg. Az intézmény igénybevett az Önkormányzattól további 4.931.000 Ft támogatást kiadásai fedezetére.
Kiadások
Személyi juttatásokra az intézmény 2021-ben 36.427.000 Ft-ot fordított,a melyből 12.341.000 Ft az Óvoda, 8.040.000 Ft a bölcsőde, 16.046.000 Ft a konyha személyi juttatásainak fedezetére szolgált.
A munkáltatói járulékok 5.624.000 Ft-ot tettek ki 2021-ben, melyből 1.904.000 Ft az Óvoda, 1.276.000 Ft a bölcsőde, 2.444.000 Ft a konyha kiadásait jelentette.
A dologi kiadásokra az intézmény 560.944.000 Ft-ot fordított, ebből 2.722.000 Ft az Óvoda, 1.997.000 Ft a bölcsőde, 56.225.000 Ft a konyha kiadásainak fedezetére szolgált.
Kisértékű tárgyi eszközökre 5.123.000 Ft-ot költött az intézmény 2021-ben, ebből 1.333.000 Ft az Óvoda, 2.663.000 ft a bölcsőde, 1.127.000 Ft a konyha kiadásai.
Az intézmény az állami támogatás egészét felhasználta.
A zárszámadási rendelet mellékletei tételesen bemutatják a 2021. évi gazdálkodás eredményét a következők szerint:
1. melléklet: az Önkormányzat tevékenységei kormányzati funkciónkénti bontásban
2. melléklet: központi költségvetési támogatások
3. melléklet: az Önkormányzat bevételei forrásonként
4. melléklet: az Önkormányzat kiadásai forrásonként
5. melléklet: fejlesztési pénzeszközök
6. melléklet: működési pénzeszközök
7. melléklet: a működési kiadásokat részletezése kormányzati funkciónként és kiemelt előirányzatonként
8. melléklet: az Integrált Szociális Intézmény bevételei és kiadásai
9. melléklet: az Integrált Szociális Intézmény működési kiadásai feladatonként és kiemelt előirányzatonként
10. melléklet: a Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde bevételei és kiadásai
11. melléklet: a Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde működési kiadásai feladatonként és kiemelt előirányzatonként
12. melléklet: létszámkeret és ténylegesen foglalkoztatotti létszám
13. melléklet: előirányzat-felhasználási és finanszírozási ütemterv
14. melléklet: várható működési és felhalmozási bevételek és kiadások
15. melléklet: az Önkormányzat által 2020. évben nyújtott közvetett támogatások és kedvezmények
16. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzatának mérlege
17. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzata tárgyi eszközállomány alakulása
18. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzatának maradványkimutatása
19. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzatának eredménykimutatása
20. melléklet: Integrált Szociális Intézmény mérlege
21. melléklet: Integrált Szociális Intézmény tárgyi eszközök állományának alakulása
22. melléklet: Integrált Szociális Intézmény maradványkimutatása
23. melléklet: Integrált Szociális Intézmény eredménykimutatása
24. melléklet: Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde mérlege
25. melléklet: Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde tárgyi eszközök állományának alakulása
26. melléklet: Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde maradványkimutatása
27. melléklet: Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde eredménykimutatása