Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 19.) önkormányzati rendeletének indokolása

a 2024. évi költségvetésről

Hatályos: 2024. 02. 20

Zalaszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 19.) önkormányzati rendeletének indokolása

2024.02.20.
a 2024. évi költségvetésről
Végső előterjesztői indokolás
Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdésének f) pontja alapján a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 11. § (2) bekezdése alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, ebből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező, valamint önként vállalt feladatait.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: ÁHt.) 24 §. (3) bekezdése szerint a jegyző által előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester február 15-éig, ha a központi költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. A költségvetési rendelet az Áht. 23. § (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott adatokat tartalmazza.
A rendelethez az alább felsorolt mellékletek tartoznak:
1. melléklet: Címrend
2. melléklet: Állami támogatások részletezése
3. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzata bevételeit bemutató táblázat rovatonként
4. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzata kiadásait összefoglaló táblázat rovatonként
5. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzata Fejlesztési pénzeszközök mérlege
6. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzata Működési pénzeszközök mérlege
7. melléklet: Működési kiadások részletezése címenként, szakfeladatonként és kiemelt
előirányzatonként (Zalaszentlászló Község Önkormányzata).
8. melléklet: Integrált Szociális Intézmény költségvetése
9. melléklet: Integrált Szociális Intézmény működési kiadásainak részletezése címenként, szakfeladatonként és kiemelt előirányzatonként
10. melléklet: Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde költségvetése
11. melléklet: Zalaszentlászlói Kerekerdő Óvoda-Bölcsőde működési kiadásainak részletezése címenként, szakfeladatonként és kiemelt előirányzatonként
12. melléklet: Létszámkeret
13. melléklet: Előirányzat felhasználási, likviditási és finanszírozási ütemterv
14. melléklet: Zalaszentlászló Község Önkormányzata várható működési és felhalmozási bevételeinek és kiadásainak alakulása 3 évre vetítve
15. melléklet: Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások
Zalaszentlászló Község Önkormányzatának intézményei: az Integrált Szociális Intézmény és a Zalaszentlászlói Makovecz Imre Óvoda-bölcsőde.
A költségvetési intézmények költségvetése elkülönül ugyan, de beépül az Önkormányzat költségvetésébe.
Az intézményeknek önálló gazdasági szervezete nincs, a gazdasági szervezet feladatainak ellátása a Türjei Közös Önkormányzati Hivatal Zalaszentlászlói Kirendeltségének feladatkörébe tartozik.
Költségvetési kiadások
011130 Igazgatás
Bér, járulék
(1 fő igazgatási ügyintéző): 4.872.901 Ft
Tiszteletdíj, járulék
(polgármester, képviselők): 7.073.184 Ft
Üzemeltetési anyagok
(tisztítószer, Renault üzemanyag, hivatal eszk, irodaszerek, tisztítószerek…): 300.000 Ft
Informatikai szolgáltatások
(nyomtató és számítógépek karbantartása, weboldal tárhely és megújítás): 100.000 Ft
Telefondíj
(polg.): 26.000 Ft
Karbantartás:
100.000 Ft
Foglalkozás e.ü.
: 360.000 Ft
Igénybe vett szolgáltatások
(munkavédelmi szaktev. 15.000 Ft/hó,
Procomp átalánydíj 15.000 Ft+ÁFA/hó, bankköltség kb 1.500.000 Ft/év,
Renault biztosítás, TÖOSZ tagdíj, Zala Termálvölgye Egyesület tagdíj… stb.): 2.300.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA
(előzőek ÁFA tartalma): 150.000 Ft
Egyéb dologi kiadások
(pl. kerekítési különbözetek, igazgatási szolg. díj): 100.000 Ft
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés:
300.000 Ft+ÁFA = 381.000 Ft
Pénzeszközátadás:
Polgárőr Egyesület: 700.000 Ft/év
Zalaszentlászlóért Egyesület: 700.000 Ft/év
(Sportegyesület támogatását a Sport kormányzati funkciónál tűntettük fel)
013320 Temetőfenntartás
Üzemeltetési anyagok
(pl. üzemanyag fűnyíráshoz): 100.000 Ft
Közüzemi díjak
: 60.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA
: 20.000 Ft
013350 Vagyongazdálkodás
Üzemeltetési anyagok:
50.000 Ft
Közüzemi díjak
(lakások továbbszámlázni, külter vízmű, iskola, Széchenyi 1.): 610.000 Ft
Karbantartás:
200.000 Ft
Igénybe vett szolgáltatások
(szemétszállítás, kéményseprő, biztosítás, kéményseprő.. stb): 1.000.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA
: 250.000 Ft
041237 Közfoglalkoztatás
Bér, járulék
: 9.102.548 Ft
Üzemeltetési anyagok
(közmunka program tervezett költsége): 1.895.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
511.650 Ft
107055 Falugondnoki szolgáltatás
Bér, járulék
: 4.926.773 Ft
Üzemeltetési anyagok
(üzemanyag, munkaruha… stb)
:
1.100.000 Ft
Igénybe vett szolgáltatások
(biztosítás): 180.000Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
297.000 Ft
042130 Növénytermesztés
Üzemeltetési anyagok
(vetőmag, vegyszer, műtrágya… stb)
:
2.500.000 Ft
Igénybevett szolgáltatás
(aratás, tisztítás… stb): 3.000.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
700.000 Ft
Egyéb dologi kiadás
(kárenyhítési hozzájár)
:
25.000 Ft
042180 Gyepmester
Igénybe vett szolgáltatások:
378.276 Ft
045160 Közutak
Üzemeltetési anyagok:
500.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
135.000 Ft
063080 Víztermelés, -kezelés, -ellátás
Igénybe vett szolgáltatások
(laborvizsgálatok, kutak karbantartása): 60.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
16.200 Ft
Felújítás
(Zalavíz): 1.890.000 Ft
Felújítási ÁFA:
510.000 Ft
052080 Szennyvízcsatorna
Felújítás
(Zalavíz): 1.685.000 Ft
Felújítási ÁFA:
455.000 Ft
064010 Közvilágítás
Közüzemi díj:
9.600.000 Ft
Karbantartás:
445.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
2.700.000Ft
066010 Zöldterületkezelés
Bér, járulék (1 fő):
4.233.413 Ft
Üzemeltetési anyagok
(pl. üzemanyag, alkatrészek): 170.000 Ft
Karbantartás:
100.000 Ft
Igénybe vett szolgáltatások
(biztosítás, parlagfű zúzás, tereprendezés)
:
150.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
50.000 Ft
Egyéb dologi kiadás:
10.000 Ft
072312 Fogorvosi ügyeleti ellátás
Szolgáltatások:
50.000 Ft
074031 Védőnői ellátás
Közüzemi díjak
: 330.000 Ft
Igénybe vett szolgáltatások
(szemétszállítás):
11.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
90.000 Ft
081045 Sport
Üzemeltetési anyagok (
javításhoz kellékek)
:
20.000 Ft
Közüzemi díjak
: 322.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
90.000 Ft
Pénzeszközátadás:
700.000 Ft/év
082044 Könyvtár
Internetdíj
: 70.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
4.000 Ft
082093 Közművelődés
Bér, járulék (1 fő):
5.404.085 Ft
Üzemeltetési anyagok
(pl. tisztítószer, papíráru, rendezvényekre kellékek, dekoráció): 1.500.000 Ft
Telefondíj:
60.000 Ft
Karbantartás:
150.000 Ft
Közüzemi díj:
3.260.000 Ft
Igénybe vett szolgáltatások
pl. rendezvényekre fellépők, mosás, kéményseprő, szálláshely közvetítés, szemétszállítás)
:
2.500.000 Ft
Előzetesen felszámított ÁFA:
1.650.000 Ft
Egyéb dologi kiadás:
40.000 Ft
Fizetendő ÁFA
(szálláshely szolgáltatás után): 100.000 Ft
107060 Szociális
Települési támogatások:
700.000 Ft
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek
Pénzeszközátadás
Türjei Közös Hivatal Fenntartása: 13.888.000 Ft
Szociális és Gyermekjóléti Alapszolg.: 211.776 Ft
Belső ellenőrzés: 481.968 Ft
Tűzoltóság: 250.000 ft
Zala-Kar: 97.680 Ft
Megelőlegezés visszafizetése:
8.816.411 Ft (könyvelési)
Költségvetési bevételek
1. Állami támogatások
A kötelező feladatok támogatása mutatószámok alapján történik 2024. évben is. A 2. melléklet részletezi a kötelezően ellátott feladatok vonatkozásában az igényelt állami támogatás összegét jogcímenként. Ezek a támogatások felhasználásukat tekintve nagyrészt kötött felhasználásúak és csak jogcímeken belül átcsoportosíthatók. A támogatások felhalmozási célra is felhasználhatók abban az esetben, ha mindez a működést nem veszélyezteti.
A működés általános támogatása tartalmazza a zöldterület-kezelésre, a közvilágításra, a köztemető fenntartásra, a közutak fenntartására, valamint általános működtetéshez szükséges feladatok ellátására kapott összeget is. A polgármesteri illetmény és költségtérítés támogatására az állam 1.957.827 Ft/év támogatást biztosít, ezt a működési bevételek tartalmazzák.
Nem tartalmazza a táblázat a szociális ágazati pótlék összegét, mert eredeti előirányzatként nem tervezhető, minden hónapban kell vele megemelni az előirányzatot. Éves összege 2023-ban 9.060.000 Ft volt. Ez módosítással kerül bele a költségvetésbe.

I. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

1. Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok

a. Zöldterület-gazdálkodás:

4 953 000

b. Közvilágítás alaptámogatása

4 321 500

- Közvilágítás üzemeltetési támogatása

7 790 000

c. Köztemető fenntartási támogatás

2 278 000

d. Közutak fenntartási támogatása

1 591 275

2. Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

6 600 000

3. Lakott külterületekkel kapcsolatos feladatok

38 250

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott kiegészítő támogatás

1 957 827

Összesen:

29 529 852

II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1. Óvoda pedagógusok és segítők bértámogatása

- óvodapedagógusok bértámogatása

20 930 000

- óvodapedagógusok munkáját segítők bértámogatása

5 268 000

2. Óvodaműködési támogatás

3 619 854

3. Óvodaüzemeltetési támogatás

2 580 000

Összesen:

32 397 854

III. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

1. Települési önkormányzatok szociális feladatainak támogatása

5 102 000

2. Falugondnoki szolgálat

6 047 200

3. Szociális étkezés összesen

2 376 080

Összesen:

13 525 280

IV. Bölcsőde támogatása

a. Bértámogatás

17 095 000

b. Bölcsődei üzemeltetési támogatás

3 260 000

Bölcsődei támogatás összesen

20 355 000

V. A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása

Időskorúak tartós bentlakásos ellátása

a. Bértámogatás

86 986 800

b. Intézmény-üzemeltetési támogatás

43 691 130

Időskorúak tartós bentlakásos ellátása összesen

130 677 930

VI. Intézményi gyermekétkeztetés támogatása

Gyermekétkeztetés támogatása

a. Bértámogatás:

3 330 400

b. Üzemeltetésének támogatása

8 672 641

Gyermekétkeztetés összesen

12 003 041

VII. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

Könyvtári, közművelődési feladatok támogatása

2 270 000

2024. évben állami ktgv.-ből származó bevételek összesen:

240 758 957

2) Működési célra átvett pénzeszközök államháztartáson belülről
A bevételek között kerül kimutatásra az ifjúság-egészségügyi ellátás támogatása (12.000 Ft/év) és a közfoglalkoztatásra igényelt támogatás (11.309.378 Ft)
3) Felhalmozási célra átvett pénzeszközök államháztartáson belülről
Felhalmozásra átvett pénzeszközök között kerül kimutatásra 2017. évtől a területalapú támogatás, melynek éves összege 2.000.000 Ft.
4) Közhatalmi bevételek

Adónemek

Tervezett bevétel

1.1. Építményadó

2.000.000 Ft

1.2. Magánszemélyek kommunális adója

2.000.000 Ft

1.3 Telekadó

1.000.000 Ft

1.4 Iparűzési adó

13.000.000 Ft

1.5 Talajterhelési díj

300.000 Ft

1.6 Idegenforgalmi adó

300.000 Ft

1.7 Pótlékok, bírságok

100.000 Ft

Összes tervezett bevétel

18.700.000 Ft

5) Intézményi működési bevételek
A mezőgazdasági ágazat készletértékesítése (tervezett bevétel: 6.500.000 Ft).
A szolgáltatási bevételek között az árak – díjak rendelet alapján bérbe adható ingatlanok bérbeadásából származó bevétel szerepel, ebből a
- faluház-panzió tervezett szállásdíjbevétele: 2.870.000 Ft + ÁFA/év,
bérleti díj bevétele 1.970.000 Ft,
- a lakások bérleti díjából származó éves bevétel: 2.977.440 Ft,
- a temetőfenntartási hozzájárulás, sírhelymegváltás, közterülethasználat éves tervezett bevétele: 50.000 Ft.
Ezen kívül itt kerül kimutatásra a kiszámlázott bevételek áfa-bevétele (terv: 300.000 Ft), a kapott kamatok (3.000 Ft), a továbbszámlázott közüzemi díjak bevétele is (terv: 250.000 Ft).
6) Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
A felhalmozási és tőkejellegű bevételek között a víz- és csatornarendszer bérleti díja került megtervezésre. A 2023. évi adatok alapján a csatornahálózat éves bérleti díj bevétele 2.140.000 Ft, az ivóvízhálózaté 2.400.000 Ft. Ezek az összegek pénzforgalom szempontjából nem kerülnek be az Önkormányzat költségvetésébe, mert a Zalavíz által kiállított ivóvíz- és szennyvízhálózat felújítási számlákkal kerülnek kompenzálásra.
A számlázáskor a jelenleg érvényes árszabás:
szennyvíz: lakossági 50 Ft+ÁFA/m3, közületi 357 Ft+ÁFA/m3,
ivóvíz: lakossági 36 Ft+ÁFA/m3, közületi 35 Ft+ÁFA/m3.
7) A bevételi terv pénzmaradványának levezetése
A korrigált pénzmaradvány 76.704.516 Ft, mely figyelembe veszi az Önkormányzat főszámlájának, alszámláinak és lekötött betétszámláinak 2023.12.31-i záró egyenlegét (összesen: 78.510.892 Ft), a pénztár záró egyenlegét (61.825 Ft), növelő tételként a forgótőkét (13.000 Ft). Csökkentő tétel a gépjármű alszámla egyenlege, melyet 2024-ban a MÁK részére tovább kell utalnunk (23.496 Ft), a lakások bérbevételekor fizetett kaució összege (30.000 Ft), valamint a helyi adók túlfizetése (1.827.705 Ft)
Tartalékok:
2024. évi költségvetésben tartalékként jelentkező összeg 63.559.521 Ft, amelyből a lekötött számlák egyenlege 16.247.550 Ft.
Az általános működési tartalék 5.766.356 Ft. Év közben utalják a szociális ágazati pótlék összegét, mely a falugondnoki szolgálat bevételét növeli kb 400.000 Ft-tal, a kiadási részt már beterveztük, így ez az összeg a tartalékot növeli.
A fejlesztési tartalékok között szerepeltetjük a mezőgazdasági területalapú támogatás tervezett bevételét (2.000.000 Ft), valamint a víziközmű alszámla (5.934.312 Ft) és lakbér számla (5.301.303) egyenlegét is. A szálláshely befejezésére az EMMI-től kapott pályázati összeg fennmaradó részét, 28.410.000 Ft fejlesztési céltartalékként szerepeltetjük a felhasználásig.