Gétye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1994. (VII. 20.) önkormányzati rendelete

a díszpolgári cím,valamint a községért emlékérem adományozásának rendjéről

Hatályos: 1994. 08. 20



Gétye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete


- módosított, egységes szerkezetbe foglalt -


4/1994.(VII.20.) számú rendelete


Díszpolgári cím, Községért emléktárgy,  Községért emléklap adományozásának rendjéről.


A községi önkormányzat abból a célból vezérelve, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként a jelen és az utókor elé.


KÖZSÉGI DÍZSPOLGÁRI CÍMET

KÖZSÉGÉRT EMLÉKTÁRGYAT

valamint

KÖZsÉGÉRT EMLÉKLAPOT


alapít, s ezen elismerések adományozásának feltételeit és az eljárás rendjét a következő rendeletben szabályozza:


Díszpolgári cím:


  1. §

/1/ „Gétye Község Díszpolgára” cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével mind a községen belül, mind pedig országosan vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárult a község jó hívnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll.


/2/ Díszpolgári cím évente egy adományozható.


/3/ A díszpolgári címmel külön erre célra készített:

  • díszoklevél,
  • emlékgyűrű jár, amelyen alábbi bevésés található: „Gétye Község Díszpolgára”, adományozás éve.


  1. §


/1/ A község díszpolgára az adományozástól kezdve viselheti a kitüntető címet, valamint élvezi azokat a kiváltságokat, amelyek e rendelet szerint a díszpolgárokat megilletik.


/2/ A község díszpolgára:

            a/ tanácskozási joggal részt vehet a képviselő-testület ülésén,

            b/ az önkormányzat által rendezett minden ünnepségre hivatalos, és a lehetőségek        szerint ezeken megkülönböztetett hely illeti meg.

            c/ díjtalan utazásra jogosult a helyi közforgalmú közlekedési eszközön, s ennek            költségeit az Önkormányzat viseli.

            d/ díjtalanul látogathatja az Önkormányzat valamennyi közművelődési, valamint ilyen    jellegű rendezvényeit.

            e/ elhalálozás esetén – családja beleegyezésével – az Önkormányzat saját halottjának tekinti, és ingyenes díszsírhelyet biztosít számára.



[1]Községért Emléktárgy:


  1. §


/1/ A Községért Emléktárgy adományozható azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek, akik vagy amelyek a község fejlesztésében, a társadalmi, szociális, kulturális és gazdasági élet bármely ágazatában kiemelkedően hasznos munkát végeztek, és ennek révén a község érdekeit növelő, maradandó eredményeket értek el.


/2/ Községért Emléktárgy kitüntetésben részesülők számát a képviselő-testület évenként állapítja meg.


/3/ A Községért Emléktárgy mellé oklevél és jutalom jár, melynek mértéke nem lehet kevesebb 5.000,- Ft-nál.


[2]3/A §


Községért emléklap


/1/ A Községért emléklap adományozható azoknak a személyeknek, akik a község fejlesztésében, társadalmi, szociális, kulturális és gazdasági életében kiemelkedően hasznos munkát végeztek.


/2/ Községért emléklap kitüntetésben részesülők számát a képviselő-testület évenként állapítja meg.


/3/ A Községért emléklap mellé oklevél és jutalom jár, melynek mértéke nem lehet kevesebb 2.000,- Ft-nál.


Az elismerések adományozásának rendje:


  1. §


/1/ Díszpolgári címet és a Községért Emlékérmet /továbbiakban: elismeréseket/ az Önkormányzat minden év augusztus 20-i ünnepség alkalmából adományozza.


/2/ Elismerések odaítélését és átadását megelőző eljárás lefolytatására a képviselő-testület előkészítő bizottságot jelöl ki, amelynek tagjait – a község köztiszteletben álló polgárai, a különböző egyesületek, érdekközösségek, valamint lakóhelyi közösségek képviselői közül – név szerint kéri fel.


/3/ Az előkészítő bizottság a közvéleményt is figyelembe véve alakítja ki javaslatát. Egyetértés hiányában rangsor szerinti alternatív javaslatot terjeszt a képviselő-testület elé.


/4/ Az elismerésre érdemes személy elhalálozása esetén „posztumusz” kitüntetés is adományozható. Ebben az esetben az elismerés átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.


/5/ A képviselő-testület az elismerések odaítéléséről – minősített szavazattal - , a megválasztott képviselők több mint – felének szavazatával dönt.



Az elismerések visszavonása:


  1. §


/1/ A Díszpolgári cím és a Községért emlékérem visszavonható, ha az elismerésben részesített személy arra érdemtelenné válik.


/2/ Érdemtelen az elismerésre különösen az, akit bíróság a közügyek gyakorlásától – kivétel politikai nézetei miatt – jogerősen elítélt.


/3/ A visszavonás módjára a 4. §-ban foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.


Vegyes rendelkezések:


  1. §


/1/ Az elismerésben részesített személyekről és szervezetekről az önkormányzat hivatala nyilvántartást vezet és gondoskodik a 2. § /2/ bekezdésben foglalt rendelkezések érvényesüléséről.


/2/ Az elismerések és juttatások költségeinek fedezetét az éves költségvetésében kell biztosítani.


  1. §


Ez a rendelet kihirdetés napján lép hatályba, első esetben 1994. augusztus 20-i ünnepség keretén belül lehet alkalmazni, illetve rendkívüli évforduló alkalmából.


Gétye, 1994. július 20.



            Salamon János                                                            Kovács Katalin

            Polgármester                                                                          mb. körjegyző



[1]

Módosította: 9/1998.(IV.22.) számú rendelet, hatályos 1998. május 1-től

[2]

Megállapította a 9/1998.(IV.22.) számú rendelet, hatályos 1998. május 1-től