Kisrécse Község Önkormányzatának 7/2010. (VIII.04.) számú rendelete

az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról

Hatályos: 2014. 01. 01- 2015. 02. 27


Kisrécse Község Önkormányzatának


7/2010. (VIII.04.) számú rendelete


az önkormányzat által biztosított

gyermekvédelmi gondoskodásról




Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről, és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított 1997. évi XXXI. törvény 18. §. (1) bekezdés b./ pontjában , a 131. §. (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. §. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról a következő rendeletet alkotja:




I. fejezet


A rendelet célja, hatálya



1. §



(1) E rendelet célja, hogy megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az önkormányzat meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújt a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, illetve gondoskodik a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről.



2. §



(1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, a település területén tartózkodó hajléktalan magyar állampolgárságú, valamint - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire;


(2) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(3) A rendelet hatálya a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országok állampolgárainak a Magyar Köztársaság területén jogszerűen tartózkodó gyermekeire is.


(4) E rendelet szerint kell eljárni az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezésnek, a nevelési felügyelet elrendelésének vagy az eseti gondnok kirendelésének az elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna. A Magyar Köztársaság területén a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező és szokásos tartózkodási helyet létesítő gyermek védelmét szolgáló eljárás során e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, feltéve, hogy a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK tanácsi rendelet vagy nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.




II. fejezet


Eljárási szabályok



3. §



(1) Az e rendeletben szabályozott támogatások megállapítása:

a) kérelemre,

b) hivatalból indul.


(2) A kérelmet a körjegyzőség hivatalában kell előterjeszteni. A kérelmet írásban kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell a kérelmező:

a) alapvető személyazonosító adatait;

b) állampolgárságát, bevándorolt vagy menekült státuszát;

c) belföldi lakó- vagy tartózkodási helyét, ennek hiányában azt a címet, amelyre a támogatás folyósítását kéri;

d) által kért támogatási forma megnevezését, indoklását.


(3) Az eljáró szerv az eljárásban mindenkor vizsgálja a kérelmező állampolgárságát, jogállását, valamint személyes jogát.


(4) Az eljáró szerv az ellátásra való jogosultság elbírálásához a kérelmezőt kötelezheti arra, hogy családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék, és azokat igazolja.


(5) A jövedelemszámításnál irányadó időszak - ha a törvény másképpen nem rendelkezik - a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél a megelőző hónap, egyéb jövedelmeknél pedig a megelőző egy év.


(6) A gyermek szülője és más törvényes képviselője, gondozója köteles a saját vagy gyermeke egészségi állapotáról, munkavégzéséről, tanulói, hallgatói jogviszonyáról nyilatkozni, és azokat igazolni.


4.§



(1) Ha az eljáró szerv a kérelmező vagyoni, szociális, egészségügyi, kulturális, lakás- vagy egyéb körülményeinek tisztázására helyszíni szemlét tart, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és a megállapításokat jegyzőkönyvben (a továbbiakban: környezettanulmány) rögzíti.


(2) Az ellátásban részesülő az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles értesíteni az eljáró szervet.


(3) Az azonnali intézkedést igénylő körülmények alapján a kérelmező írásbeli nyilatkozata alapján is biztosítható az ellátás. A jövedelmi és vagyoni igazolásokat 15 napon belül pótolni kell.


(4) Ha a helyi önkormányzat - hivatalos tudomása vagy környezettanulmány lefolytatása alapján, a kérelmező életkörülményeire tekintettel - a (4) bekezdés szerinti jövedelemnyilatkozatban foglaltakat vitatja, felhívhatja a kérelmezőt az általa lakott lakás, illetve saját és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában álló vagyon fenntartási költségeit igazoló dokumentumok benyújtására. Abban az esetben, ha a fenntartási költségek meghaladják a jövedelemnyilatkozatban szereplő jövedelem 50%-át, a valós jövedelem az igazolt fenntartási költségek figyelembevételével kerül megállapításra.



Az ellátások megállapítása



5. §



(1) Az e rendelet szerint szabályozott ellátások megállapításáról – a 13.§-ban meghatározott kivételekkel – a képviselő-testület határozattal dönt.


(2) A képviselő-testület az e rendeletben szabályozott ellátásokkal kapcsolatos hatáskörét a polgármesterre ruházza.


(3) A pénzbeli és természetbeni ellátás jogerős megállapítása esetén – eltérő rendelkezés hiányában – a kérelem benyújtásától esedékes.


                                                                     

A jogosulatlanul felvett támogatás megtérítése



6. §



(1) Az e rendeletben meghatározott feltételek hiányában vagy e rendelet rendelkezéseinek megsértésével nyújtott ellátást meg kell szüntetni, az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vevőt pedig kötelezni kell

a) a pénzbeli ellátás visszafizetésére,

b) természetbeni ellátás esetén a pénzegyenérték megfizetésére,

c) személyes gondoskodás nyújtása esetében az intézményi térítési díj összegének megfizetésére.


(2) A folyamatosan nyújtott ellátás megtérítését legfeljebb egy évre visszamenőleg lehet elrendelni.


(3) Az ellátás megtérítését az eljáró szerv az igénybevétel jogosulatlanságáról való tudomásszerzéstől számított 3 hónapon belül rendelheti el. Nem lehet a megtérítést elrendelni, ha az igénybevételtől, illetve az ellátás megszűnésétől egy év már eltelt.



7. §



(1) A 6. § (1) bekezdés szerinti megtérítést az ellátást megállapító hatáskört gyakorlója rendeli el.


(2) A megtérítést méltányosságból, környezettanulmány alapján szintén az ellátást megállapító hatáskört gyakorlója engedheti el, csökkentheti, valamint engedélyezhet részletfizetést, ha a jogosulatlanul felvett támogatás visszafizetése a családban élő gyermek megélhetését veszélyezteti.


(3) A méltányossági döntés alapja a környezettanulmány.



III. fejezet


A gyermekek védelmének rendszere



8. §



(1) A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység.


(2) A gyermekek védelmét pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint a vonatkozó jogszabályban meghatározott hatósági intézkedések biztosítják.



9. §[1]



A gyermekek védelmét a következő pénzbeli és természetbeni ellátások segítik:

            a) rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény,

            b) kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

            c) óvodáztatási támogatás

10. §



(1) A személyes gondoskodás körébe tartozó gyermekjóléti alapellátások:

            a) gyermekjóléti szolgáltatás;

            b) gyermekek napközbeni ellátása;

            c) gyermekek átmeneti gondozása.



IV. fejezet


A pénzbeli és természetbeni ellátások



11.§[2]



(1)   A  pénzbeli és természetbeni ellátások támogatás megállapítása iránti kérelmet a szülő, vagy más törvényes képviselő , illetve fiatal felnőtt  a körjegyzőség hivatalában nyújthatja be.



12.§[3]



(1) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás ellátás megállapítását az általános szabályokon túlmenően kezdeményezheti

a) a nevelési-oktatási intézmény,

b) a gyámhatóság, továbbá

c) más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy

d)a gyermek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet.






13.§[4]


(1) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, óvodáztatási támogatás megállapítására Kisrécse Község Önkormányzata a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi LXXXI. tv.(Gyvt.) rendelkezéseit változtatás nélkül alkalmazza.



Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás



14. §



(1) A települési önkormányzat képviselő-testülete a gyermeket a 15. §-ban meghatározott mértékű rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíti (a továbbiakban: rendkívüli támogatás), ha a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került.


(2) Elsősorban azokat a gyermekeket, családokat kell alkalmanként rendkívüli támogatásban részesíteni, akiknek az ellátásáról más módon nem lehet gondoskodni, illetve az alkalmanként jelentkező többletkiadások - különösen a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartása, a gyermek fogadásának előkészítéséhez kapcsolódó kiadások, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásának, valamint a gyermek családba való visszakerülésének elősegítése, betegség vagy iskoláztatás - miatt anyagi segítségre szorulnak.




15. §


(1) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás a tárgyév folyamán legfeljebb két alkalommal állapítható meg, összege: 1 családnak gyermekenként max. 10.000,- Ft, gyermekét egyedül nevelő igénylő esetében gyermekenként max. 12.000,- Ft lehet.




V. fejezet


Gyermekjóléti alapellátások


A gyermekjóléti alapellátások célja



16. §



(1) Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez.


(2) Az alapellátás keretében nyújtott személyes gondoskodást a jogosult lakóhelyéhez, tartózkodási helyéhez legközelebb eső ellátást nyújtó személynél vagy intézményben kell biztosítani.


17. §



(1)A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások keretében a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását, valamint a gyermekek átmeneti gondozását kell a Gyvt. rendelkezéseinek megfelelően biztosítani. Ezeket az ellátásokat az önkormányzat külön megállapodások alapján biztosítja.



VI. fejezet


Térítési díj



18. §


(1) A személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi ellátásért a (2) bekezdésben foglaltak kivételével térítési díjat kell fizetni.


(2) Nem kell térítési díjat fizetni a gyermekjóléti szolgálat igénybevétele esetén.



 (3) Az e törvényben meghatározottak szerint a személyi térítési díjat

a) az ellátást igénybe vevő nagykorú jogosult,

b) az ellátást igénybe vevő gyermek esetén a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő,

c) az ellátást igénybe vevő gondnokolt esetében a törvényes képviselő

az intézménynek fizeti meg.


(4) A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés kivételével a személyes gondoskodást nyújtó alapellátások személyi térítési díjának megállapításánál az ellátást igénybe vevő jogosult, gyermek esetén a szülő vagy más törvényes képviselő rendszeres havi jövedelme vehető figyelembe.


(5) A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni

a) a bölcsődében, hetes bölcsődében,

b) a családi napközi keretében, családi gyermekfelügyelet során

c) az óvodában,

d) a nyári napközis otthonban, napközis táborban,

e) az általános és középiskolai diákotthonban, kollégiumban, illetve az itt szervezett externátusi ellátásban,

f) az általános iskolai menzai ellátás, továbbá - ha külön jogszabály másképpen nem rendelkezik - középfokú iskolai menzai ellátás keretében,

g) a fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését, oktatását ellátó intézményben, illetve a fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok nappali intézményébe nyújtott étkeztetésre,

h) a szociális nyári gyermekétkeztetés keretében.

Iskolai étkeztetésben részesülhet az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe.


(6) A személyes gondoskodás körébe tartozó ellátások intézményi térítési díját az intézményt fenntartó évente kétszer állapíthatja meg.


19. §


(1) A személyi térítési díjról a személyes gondoskodás iránti igényt elbíráló értesíti a kötelezettet.



VII. fejezet


Záró rendelkezések



20. §


(1) Ezen rendelet kihirdetés napján lép hatályba. A kihirdetésről a körjegyző a helyben szokásos módon-falitáblára történő kifüggesztéssel- gondoskodik. E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Kisrécse Község Önkormányzatának 2/2006. (II.25.) számú rendelete.


(2) E rendelet rövidítése: Gyrv. rendelet


(3) A jelen rendeletben nem szabályozott eljárási kérdésekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, a Gyvt., és a Gyer-ben foglalt eltérésekkel.



Kisrécse, 2010. július 28.



Tóth Lucia                                                                                             Papné Szabó Mónika

polgármester                                                                                                   körjegyző



Záradék:

                                                                                            

A rendeletet a mai napon kihirdetésre került.


Kisrécse, 2010. augusztus 4.


                                                                                                             Papné Szabó Mónika

                                                                                                                     körjegyző



[1] Módosította a 16/2013.(XII.20.) ör. 4. §-a. Hatályos 2014. január 1-től.

[2] Hatályon kívül helyezte a 16/2013.(XII.20.) 5. §-a . Hatálytalan 2014. január 1. napjától.

[3] Hatályon kívül helyezte a 16/2013.(XII.20.) 5. §-a. Hatálytalan 2014. január 1. napjától.

[4] Hatályon kívül helyezte a 16/2013.(XII.20.) 5. §-a. Hatálytalan 2014. január 1. napjától.