Györgytarló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2021. (VIII. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása

a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális támogatás helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 08. 28

a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális támogatás helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosításáról

Általános indokolás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya szakmai segítségnyújtással élt a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális támogatás helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet vonatkozásában. A rendeletben lévő megjelölt jogszabálysértések megszüntetése miatt indokolt és szükséges a rendelet módosítása.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az alaprendelet bevezető szövegrészében a jogszabály megalkotásához szükséges érvényességi kellékek teljes felsorolására és a jogalkotás aktualitására utaló kifejezések kiegészítése volt szükséges a törvényi megfelelősség érdekében.

A 2. §-hoz

Az alaprendeletben a segély szó szerepel támogatás helyett, így azt módosítani szükséges, valamint egyéb pontosítás történt.

A 3. §-hoz

A bekezdés módosítását az teszi indokolttá, hogy a bekezdésben található hivatkozás a rendelet módosítását követően törlésre kerül.

A 4. §-hoz

A paragrafusban szövegpontosítások, valamint szavak törlésére került sor.

Az 5. §-hoz

A Képviselő-testület a rendeletben meghatározott támogatási összeg alapján hozhat egyedi határozatot a támogatás megállapításáról, ezért a támogatás összegének rögzítése szükséges. Valamint kiegészítésre került az (1) bekezdés az önkormányzat szóval.

A 6. §-hoz

A Képviselő-testület a rendeletben meghatározott támogatási összeg alapján hozhat egyedi határozatot a támogatás megállapításáról, ezért a támogatás összegének rögzítése szükséges, ezért volt indokolt a módosítás.

A 7. §-hoz

A Képviselő-testület a rendeletben meghatározott támogatási összeg alapján hozhat egyedi határozatot a támogatás megállapításáról, ezért a támogatás összegének rögzítése szükséges, ezért volt indokolt a módosítás.

A 8. §-hoz

Pontosításra kerültek az étkeztetéshez kapcsolatos szabályozások.

A 9. §-hoz

A paragrafus kiegészül a rendkívüli élethelyzetbe került személyek ellátásának szabályaival.

A 10. §-hoz

A melléklet módosításáról rendelkezik. Fogalom pontosítás történt.

A 11. §-hoz

A szövegcserés rendelkezéseket tartalmazza a paragrafus.

A 12. §-hoz

A hatályon kívül helyezendő rendelkezéseket tartalmazza.

A 13. §-hoz

A hatályba léptető rendelkezést tartalmazza.