Királd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelete
Az önkormányzat 2023. évi költségvetési zárszámadásáról
Hatályos: 2024. 05. 25Királd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelete
Az önkormányzat 2023. évi költségvetési zárszámadásáról1
Királd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást 302.006.300 forint költségvetési bevétellel, 278.394.390 forint kiadással, 23.611.900 forint pénzmaradvánnyal fogadja el.
(2) Az önkormányzat mérlegszerűen bemutatott kiadásait, bevételeit az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(3) A működési célú bevételek és kiadások, valamint a tőkejellegű bevételek és kiadások mérlegét a 2. melléklet és 3. melléklet szerint fogadja el.
(4) A bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási feladatok szerinti bontásban) a 4. melléklet, 5. melléklet, 6. melléklet szerint fogadja el.
(5) Az 1. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, továbbá költségvetési szervenként, feladatonként a 7. melléklet, 8. melléklet, 9. mellékletek szerint határozza meg.
2. § (1) Az önkormányzat beruházási és felújítási kiadásait a 10. melléklet és 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az önkormányzat kiadási előirányzatának teljesítését feladatonként a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célonkénti és címenkénti alakulását a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) Az önkormányzat által nyújtott hitelek és kölcsönök állományát lejárat és eszközök szerint a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) Az önkormányzat a 2023. december 31-ei állapot szerinti adósságállományát lejárat és eszközök szerinti bontásban a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) Az önkormányzat által adott közvetett támogatások összegét a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.
3. § (1) A céljelleggel nyújtott támogatások felhasználását a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulást, pénzügyi elszámolását a 18. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A képviselő-testület a pénzeszközök változásának levezetését a 19. mellékletben szereplő adatok alapján hagyja jóvá.
(4) A képviselő-testület az önkormányzat 2023. évi pénzmaradványát és annak felhasználását a 20. mellékletekben foglaltak szerint hagyja jóvá.
(5) Az önkormányzat a 2023. december 31-ei állapot szerinti vagyonát – 21. melléklet, 22. melléklet, 23. mellékletben foglaltak szerint 352.640.947 forintban állapítja meg.
4. § (1) A záró létszám 2023. december 31-én 1 fő polgármester, 4 fő képviselő, 22 fő alkalmazott és 23 fő közfoglalkoztatott.
(2) A képviselő-testület utasítja az önkormányzat polgármesterét és jegyzőjét, hogy a pénzmaradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel.
(3) Az önkormányzat jegyzője és a költségvetési szervek vezetői a pénzmaradványnak a 2024. évi előirányzatokon történő átvezetéséről gondoskodni kötelesek.
5. § A képviselő-testület utasítja az önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról a pénzmaradvány jóváhagyott összegéről a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse.
6. §2
7. §3
8. § Ez a rendelet 2024. május 24-én lép hatályba.
1. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Királd Község Önkormányzata |
||||
|---|---|---|---|---|
|
2023. évi ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE |
||||
|
B E V É T E L E K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
224 467 345 |
256 123 543 |
255 222 291 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
119 626 737 |
129 272 648 |
129 272 648 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
21 647 780 |
25 434 298 |
25 434 298 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
40 181 010 |
43 162 718 |
43 162 718 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
5 023 129 |
4 799 130 |
4 799 130 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
3 640 735 |
3 640 735 |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
1 614 443 |
1 614 443 |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
188 748 656 |
210 193 972 |
210 193 972 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 718 689 |
45 929 571 |
45 028 319 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
5 400 000 |
5 400 000 |
5 174 317 |
|
24 |
Építményadó |
1 600 000 |
1 600 000 |
1 547 692 |
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
26 |
Iparűzési adó |
3 800 000 |
3 800 000 |
3 615 301 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|||
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
Pótlék |
11 324 |
||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
8 006 000 |
8 902 677 |
8 775 046 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 942 205 |
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 056 000 |
2 056 000 |
2 918 617 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
36 |
Ellátási díjak |
3 750 000 |
3 750 000 |
1 921 900 |
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
19 |
7 701 |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
200 000 |
1 096 658 |
1 984 623 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 924 342 |
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 524 342 |
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
400 000 |
||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
240 873 345 |
275 426 220 |
275 095 996 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
19 073 700 |
19 007 441 |
19 007 441 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
19 073 700 |
19 007 441 |
19 007 441 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
41 274 |
7 902 863 |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
41 274 |
7 902 863 |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
19 073 700 |
19 048 715 |
26 910 304 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
259 947 045 |
294 474 935 |
302 006 300 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
250 707 000 |
282 084 671 |
267 388 345 |
|
2 |
Személyi juttatások |
157 602 921 |
170 357 305 |
169 676 594 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
17 172 869 |
18 535 070 |
18 300 010 |
|
4 |
Dologi kiadások |
63 402 063 |
76 721 211 |
63 796 321 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 144 000 |
11 645 203 |
11 640 203 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 385 147 |
4 825 882 |
3 975 217 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
968 235 |
968 235 |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 285 147 |
1 285 147 |
485 147 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
100 000 |
2 572 500 |
2 521 835 |
|
19 |
- Tartalékok |
|||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
1 690 100 |
4 799 045 |
3 414 826 |
|
23 |
Beruházások |
1 690 100 |
2 225 998 |
841 779 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
2 573 046 |
2 573 046 |
|
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
1 |
1 |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
1 |
1 |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
252 397 100 |
286 883 716 |
270 803 171 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
60 |
Váltókiadások |
|||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
259 947 045 |
294 474 935 |
278 394 390 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
|
Forintban! |
||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-11 523 755 |
-11 457 496 |
4 292 825 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
11 523 755 |
11 457 496 |
19 319 085 |
2. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege |
2. melléklet |
|||||||
|
Forintban! |
||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
|
Megnevezés |
2023. évi eredeti előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
2023. XII. 31. |
Megnevezés |
2023. évi eredeti előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
2023. XII. 31. |
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
188 748 656 |
210 193 972 |
210 193 972 |
Személyi juttatások |
157 602 921 |
170 357 305 |
169 676 594 |
|
2 |
1.-ból EU-s támogatás |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
17 172 869 |
18 535 070 |
18 300 010 |
|||
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
5 400 000 |
5 400 000 |
5 174 317 |
Dologi kiadások |
63 402 063 |
76 721 211 |
63 796 321 |
|
4 |
Működési bevételek |
8 006 000 |
8 902 677 |
8 775 046 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 144 000 |
11 645 203 |
11 640 203 |
|
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
35 718 689 |
45 929 571 |
45 028 319 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 385 147 |
4 825 882 |
3 975 217 |
|
6 |
5.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||||
|
7 |
Egyéb működési bevételek |
|||||||
|
8 |
||||||||
|
9 |
Az 5-ből -Tartalékok |
|||||||
|
10 |
||||||||
|
11 |
||||||||
|
12 |
||||||||
|
13 |
Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.) |
237 873 345 |
270 426 220 |
269 171 654 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12) |
250 707 000 |
282 084 671 |
267 388 345 |
|
14 |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
19 073 700 |
19 007 441 |
19 007 441 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||
|
15 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
19 073 700 |
19 007 441 |
19 007 441 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|||
|
16 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
17 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
18 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21) |
41 274 |
7 902 863 |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
20 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
41 274 |
7 902 863 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
|
22 |
Váltóbevételek |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
|
23 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Váltókiadások |
||||||
|
24 |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23) |
19 073 700 |
19 048 715 |
26 910 304 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23) |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
25 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24) |
256 947 045 |
289 474 935 |
296 081 958 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24) |
258 256 945 |
289 675 890 |
274 979 564 |
|
26 |
Költségvetési hiány: |
12 833 655 |
11 658 451 |
- |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
1 783 309 |
|
27 |
Bruttó hiány: |
1 309 900 |
200 955 |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
21 102 394 |
3. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege |
3. melléklet |
||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Bevételek |
Kiadások |
||||||
|
Megnevezés |
2023. évi eredeti előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
2023. XII. 31. |
Megnevezés |
2023. évi eredeti előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
2023. XII. 31. |
|
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
1 690 100 |
2 225 998 |
841 779 |
|||
|
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
|
Felhalmozási bevételek |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 924 342 |
Felújítások |
2 573 046 |
2 573 046 |
|
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||
|
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
1 |
1 |
||||
|
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||||
|
Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11) |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 924 342 |
Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11) |
1 690 100 |
4 799 045 |
3 414 826 |
|
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||
|
Költségvetési maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||||||
|
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
|
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||||
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
|
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19) |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
||||||
|
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 924 342 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
1 690 100 |
4 799 045 |
3 414 826 |
|
Költségvetési hiány: |
- |
- |
- |
Költségvetési többlet: |
1 309 900 |
200 955 |
2 509 516 |
|
Bruttó hiány: |
- |
- |
- |
Bruttó többlet: |
1 309 900 |
200 955 |
2 509 516 |
4. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
2023. ÉVI ZÁRSZÁMADÁS KÖTELEZŐ FELADATAINAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE |
||||
|
4. melléklet |
||||
|
B E V É T E L E K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
139 172 631 |
165 652 918 |
164 751 666 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
34 332 023 |
38 802 023 |
38 802 023 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
21 647 780 |
25 434 298 |
25 434 298 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
40 181 010 |
43 162 718 |
43 162 718 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
5 023 129 |
4 799 130 |
4 799 130 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
3 640 735 |
3 640 735 |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
1 614 443 |
1 614 443 |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
103 453 942 |
119 723 347 |
119 723 347 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 718 689 |
45 929 571 |
45 028 319 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
5 300 000 |
4 712 000 |
5 117 410 |
|
24 |
Építményadó |
1 500 000 |
912 000 |
1 490 785 |
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
26 |
Iparűzési adó |
3 800 000 |
3 800 000 |
3 615 301 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|||
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
Pótlék |
11 324 |
||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
6 750 000 |
7 646 677 |
6 885 585 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 942 205 |
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
800 000 |
800 000 |
1 059 430 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
36 |
Ellátási díjak |
3 750 000 |
3 750 000 |
1 921 900 |
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
19 |
7 427 |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
200 000 |
1 096 658 |
1 954 623 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 924 342 |
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 524 342 |
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
400 000 |
||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
154 222 631 |
183 011 595 |
182 679 003 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
15 314 044 |
15 247 785 |
15 247 785 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
15 314 044 |
15 247 785 |
15 247 785 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
41 274 |
7 902 863 |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
41 274 |
7 902 863 |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
15 314 044 |
15 289 059 |
23 150 648 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
169 536 675 |
198 300 654 |
205 829 651 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
160 296 630 |
186 446 288 |
173 634 460 |
|
2 |
Személyi juttatások |
83 325 696 |
93 303 202 |
92 622 492 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 212 871 |
9 398 190 |
9 163 130 |
|
4 |
Dologi kiadások |
56 814 063 |
67 858 958 |
56 718 565 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 144 000 |
11 645 203 |
11 640 203 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
800 000 |
4 240 735 |
3 490 070 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
968 235 |
968 235 |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
800 000 |
800 000 |
|
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
2 472 500 |
2 521 835 |
|
|
19 |
- Tartalékok |
|||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
1 690 100 |
4 263 147 |
2 878 928 |
|
23 |
Beruházások |
1 690 100 |
1 690 100 |
305 881 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
2 573 046 |
2 573 046 |
|
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
1 |
1 |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
1 |
1 |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
161 986 730 |
190 709 435 |
176 513 388 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
60 |
Váltókiadások |
|||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
169 536 675 |
198 300 654 |
184 104 607 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
|
Forintban! |
||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-7 764 099 |
-7 697 840 |
6 165 615 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
7 764 099 |
7 697 840 |
15 559 429 |
5. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Királd Község Önkormányzata |
||||
|---|---|---|---|---|
|
2023. ÉVI ZÁRSZÁMADÁS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATAINAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE |
||||
|
5. melléklet |
||||
|
B E V É T E L E K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
|||
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|||
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|||
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
|||
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
|||
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
100 000 |
688 000 |
56 907 |
|
24 |
Építményadó |
100 000 |
688 000 |
56 907 |
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
26 |
Iparűzési adó |
|||
|
27 |
Talajterhelési díj |
|||
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
Pótlék |
|||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
1 016 000 |
1 016 000 |
1 546 500 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 016 000 |
1 016 000 |
1 546 500 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
36 |
Ellátási díjak |
|||
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
|||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
1 116 000 |
1 704 000 |
1 603 407 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
|||
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
|||
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|||
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
|||
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
1 116 000 |
1 704 000 |
1 603 407 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
1 116 000 |
1 704 000 |
1 603 407 |
|
2 |
Személyi juttatások |
|||
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|||
|
4 |
Dologi kiadások |
1 016 000 |
1 604 000 |
1 603 407 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
100 000 |
100 000 |
|
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
100 000 |
100 000 |
|
|
19 |
- Tartalékok |
|||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
|||
|
23 |
Beruházások |
|||
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
|||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
1 116 000 |
1 704 000 |
1 603 407 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
|||
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
60 |
Váltókiadások |
|||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
|||
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
1 116 000 |
1 704 000 |
1 603 407 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
|
Forintban! |
||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
|||
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
|||
6. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
2023. ÉVI ZÁRSZÁMADÁS ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATAINAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE |
||||
|
6. melléklet |
||||
|
B E V É T E L E K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
85 294 714 |
90 470 625 |
90 470 625 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
85 294 714 |
90 470 625 |
90 470 625 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|||
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
|||
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
85 294 714 |
90 470 625 |
90 470 625 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
|||
|
24 |
Építményadó |
|||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
26 |
Iparűzési adó |
|||
|
27 |
Talajterhelési díj |
|||
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
Pótlék |
|||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
240 000 |
240 000 |
342 961 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
240 000 |
240 000 |
312 687 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
36 |
Ellátási díjak |
|||
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
274 |
||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
30 000 |
||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
85 534 714 |
90 710 625 |
90 813 586 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
3 759 656 |
3 759 656 |
3 759 656 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
3 759 656 |
3 759 656 |
3 759 656 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|||
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
3 759 656 |
3 759 656 |
3 759 656 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
89 294 370 |
94 470 281 |
94 573 242 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2023. évi |
||
|
Eredeti |
Módosított |
2023. XII. 31. |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
89 294 370 |
93 934 383 |
92 150 478 |
|
2 |
Személyi juttatások |
74 277 225 |
77 054 103 |
77 054 102 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 959 998 |
9 136 880 |
9 136 880 |
|
4 |
Dologi kiadások |
5 572 000 |
7 258 253 |
5 474 349 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
485 147 |
485 147 |
485 147 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
485 147 |
485 147 |
485 147 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
19 |
- Tartalékok |
|||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
535 898 |
535 898 |
|
|
23 |
Beruházások |
535 898 |
535 898 |
|
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
|||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
89 294 370 |
94 470 281 |
92 686 376 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
|||
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
60 |
Váltókiadások |
|||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
|||
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
89 294 370 |
94 470 281 |
92 686 376 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
|
Forintban! |
||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-3 759 656 |
-3 759 656 |
-1 872 790 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
3 759 656 |
3 759 656 |
3 759 656 |
7. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
7. melléklet |
||||
|
Királd Község Önkormányzata |
01 |
|||
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|||
|
Forintban! |
||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
Bevételek |
||||
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
224 467 345 |
256 123 543 |
255 222 291 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
119 626 737 |
129 272 648 |
129 272 648 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
21 647 780 |
25 434 298 |
25 434 298 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
40 181 010 |
43 162 718 |
43 162 718 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
5 023 129 |
4 799 130 |
4 799 130 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
3 640 735 |
3 640 735 |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
1 614 443 |
1 614 443 |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
188 748 656 |
210 193 972 |
210 193 972 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 718 689 |
45 929 571 |
45 028 319 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
5 400 000 |
5 400 000 |
5 174 317 |
|
24 |
Építményadó |
1 600 000 |
1 600 000 |
1 547 692 |
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
26 |
Iparűzési adó |
3 800 000 |
3 800 000 |
3 615 301 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|||
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
Pótlék |
11 324 |
||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
7 766 000 |
7 766 000 |
7 535 408 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 942 205 |
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 816 000 |
1 816 000 |
2 605 930 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
36 |
Ellátási díjak |
3 750 000 |
3 750 000 |
1 921 900 |
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
7 408 |
||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
200 000 |
200 000 |
1 057 965 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 924 342 |
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 524 342 |
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
400 000 |
||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
240 633 345 |
274 289 543 |
273 856 358 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
13 938 174 |
13 938 174 |
13 938 174 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
13 938 174 |
13 938 174 |
13 938 174 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
41 274 |
7 902 863 |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
41 274 |
7 902 863 |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
13 938 174 |
13 979 448 |
21 841 037 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
254 571 519 |
288 268 991 |
295 697 395 |
|
Kiadások |
||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
125 785 980 |
150 685 869 |
140 810 495 |
|
2 |
Személyi juttatások |
58 123 300 |
66 624 048 |
66 527 019 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 850 000 |
5 850 000 |
5 617 978 |
|
4 |
Dologi kiadások |
50 768 680 |
62 225 883 |
53 535 225 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 144 000 |
11 645 203 |
11 640 203 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
900 000 |
4 340 735 |
3 490 070 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
968 235 |
968 235 |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
800 000 |
800 000 |
2 521 835 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
100 000 |
2 572 500 |
|
|
19 |
- Tartalékok |
|||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
306 100 |
2 879 147 |
2 753 048 |
|
23 |
Beruházások |
306 100 |
306 100 |
180 001 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
2 573 046 |
2 573 046 |
|
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
1 |
1 |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
1 |
1 |
|
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
126 092 080 |
153 565 016 |
143 563 543 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
128 479 439 |
134 703 975 |
130 990 154 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
51 |
Központi, irányító szervi támogatás |
120 929 494 |
127 112 756 |
123 398 935 |
|
52 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
53 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
54 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
55 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
57 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
59 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
60 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
61 |
Váltókiadások |
|||
|
62 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
128 479 439 |
134 703 975 |
130 990 154 |
|
63 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
254 571 519 |
288 268 991 |
274 553 697 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
5 |
|||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
30 |
|||
8. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Királdi Közös Önkormányzati Hivatal |
8. melléklet |
|||
|---|---|---|---|---|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|||
|
#HIV! |
||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
#HIV! |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
Bevételek |
||||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
240 000 |
240 000 |
342 961 |
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
240 000 |
240 000 |
312 687 |
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
6 |
Ellátási díjak |
|||
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|||
|
9 |
Kamatbevételek |
|||
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
274 |
||
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
30 000 |
||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
|||
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||
|
17 |
16-ból EU támogatás |
|||
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
|||
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
|||
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
|||
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
240 000 |
240 000 |
342 961 |
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
89 054 370 |
94 230 281 |
94 230 281 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
3 759 656 |
3 759 656 |
3 759 656 |
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
85 294 714 |
90 470 625 |
90 470 625 |
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
89 294 370 |
94 470 281 |
94 573 242 |
|
Kiadások |
||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
89 294 370 |
93 934 383 |
92 150 478 |
|
2 |
Személyi juttatások |
74 277 225 |
77 054 103 |
77 054 102 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 959 998 |
9 136 880 |
9 136 880 |
|
4 |
Dologi kiadások |
5 572 000 |
7 258 253 |
5 474 349 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
485 147 |
485 147 |
485 147 |
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
535 898 |
535 898 |
|
|
8 |
Beruházások |
535 898 |
535 898 |
|
|
9 |
Felújítások |
|||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|||
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
|||
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
89 294 370 |
94 470 281 |
92 686 376 |
|
Tényleges állományi létszám előirányzat (fő) |
14 |
14 |
||
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
||||
9. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Királdi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde |
9. melléklet |
|||
|---|---|---|---|---|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|||
|
#HIV! |
||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
#HIV! |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
Bevételek |
||||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
896 677 |
896 677 |
|
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
6 |
Ellátási díjak |
|||
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|||
|
9 |
Kamatbevételek |
|||
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
19 |
19 |
|
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
896 658 |
896 658 |
|
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
|||
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||
|
17 |
16-ból EU támogatás |
|||
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
|||
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
|||
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
|||
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
896 677 |
896 677 |
|
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
37 010 650 |
37 951 742 |
34 237 921 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
1 375 870 |
1 309 611 |
1 309 611 |
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
35 634 780 |
36 642 131 |
32 928 310 |
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
37 010 650 |
38 848 419 |
35 134 598 |
|
Kiadások |
||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
35 626 650 |
37 464 419 |
34 427 372 |
|
2 |
Személyi juttatások |
25 202 396 |
26 679 154 |
26 095 473 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 362 871 |
3 548 190 |
3 545 152 |
|
4 |
Dologi kiadások |
7 061 383 |
7 237 075 |
4 786 747 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
1 384 000 |
1 384 000 |
125 880 |
|
8 |
Beruházások |
1 384 000 |
1 384 000 |
125 880 |
|
9 |
Felújítások |
|||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|||
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
|||
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
37 010 650 |
38 848 419 |
34 553 252 |
|
Tényleges állományi létszám előirányzat (fő) |
6 |
6 |
||
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
||||
10. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata és teljesítése beruházásonként |
||||||
|
Forintban! |
||||||
|
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2022. XII. 31-ig |
2023. évi |
Teljesítés |
Összes teljesítés |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G=(D+F) |
|
Kisértékű tárgyi eszköz óvoda |
868 500 |
2 023 |
868 500 |
13 900 |
13 900 |
|
|
Kisértékű tárgyi eszköz bölcsőde |
515 500 |
2 023 |
515 500 |
111 980 |
111 980 |
|
|
Benzinmotoros fűkasza közfoglalkoztatás |
306 100 |
2 023 |
306 100 |
180 001 |
180 001 |
|
|
Kisértékű tárgyi eszköz közös hivatal |
535 898 |
2 023 |
535 898 |
535 898 |
535 898 |
|
|
Összesen: |
2 225 998 |
2 225 998 |
841 779 |
841 779 |
||
11. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Felújítási kiadások előirányzata és teljesítése felújításonként |
||||||
|
Forintban! |
||||||
|
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2022. XII. 31-ig |
2023. évi |
Teljesítés |
Összes teljesítés |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G=(D+F) |
|
Kossuth út 100. felújítása |
2 573 046 |
2 023 |
2 573 046 |
2 573 046 |
2 573 046 |
|
|
Összesen: |
2 573 046 |
2 573 046 |
2 573 046 |
2 573 046 |
||
12. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Királd Község Önkormányzata és intézményei összesen |
|||
|---|---|---|---|
|
2023. évi teljesített kiadások |
|||
|
013350 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése |
|||
|
készletbesz. karb.ag. |
100 000 |
0 |
0 |
|
vízdíj |
100 000 |
100 000 |
76 417 |
|
villamos energia |
50 000 |
50 000 |
44 575 |
|
egyéb üz.,fenntart.szolg. |
100 000 |
100 000 |
50 464 |
|
ÁFA |
95 000 |
95 000 |
46 274 |
|
Összesen: |
445 000 |
345 000 |
217 730 |
|
011130 Önkormányzat igazgatási tevékenysége (Közös hivatal) |
|||
|
béralap |
48 446 960 |
48 192 279 |
48 192 279 |
|
jutalom |
11 925 510 |
14 321 550 |
14 321 550 |
|
külső személyi juttatás |
9 867 255 |
11 100 065 |
11 100 065 |
|
béren kívüli juttatás (cafetéria) |
2 437 500 |
2 221 105 |
2 221 104 |
|
közlekedési költségtérítés |
1 400 000 |
1 185 285 |
1 185 285 |
|
reprezentáció |
200 000 |
33 819 |
33 819 |
|
munkaadókat terhelő járulék |
8 959 998 |
9 136 880 |
9 136 880 |
|
készletbeszerzés |
1 200 000 |
2 733 033 |
2 280 047 |
|
informatikai szolgáltatás igénybevétele |
1 400 000 |
919 682 |
369 171 |
|
egyéb kommunikációs szolgáltatás |
500 000 |
500 000 |
496 254 |
|
belföldi kiküldetés |
0 |
220 000 |
137 109 |
|
szakmai tevékenységet segítő szolgáltatás |
1 400 000 |
1 400 000 |
987 080 |
|
egyéb szolgáltatás |
370 000 |
370 000 |
289 381 |
|
ÁFA |
702 000 |
1 115 538 |
915 307 |
|
kisértékű tárgyieszköz beszerzés |
0 |
421 967 |
421 967 |
|
beruházási célú ÁFA |
0 |
113 931 |
113 931 |
|
Összesen: |
88 809 223 |
93 985 134 |
92 201 229 |
|
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége (Önkormányzat) |
|||
|
polgármester juttatása |
7 800 000 |
9 750 000 |
9 750 000 |
|
költségtérítés |
1 602 000 |
1 602 000 |
1 602 000 |
|
cafetéria |
187 500 |
187 500 |
187 500 |
|
tiszteletdíj |
4 200 000 |
4 200 000 |
4 200 000 |
|
reprezentáció |
200 000 |
587 580 |
490 600 |
|
szociális hozzájárulási adó |
690 000 |
727 000 |
726 025 |
|
irodaszer, nyomtatvány |
100 000 |
340 000 |
339 097 |
|
készletbesz. |
100 000 |
||
|
egyéb kommunikációs szolgáltatás |
900 000 |
1 381 000 |
1 366 760 |
|
gázenergia |
2 300 000 |
1 200 000 |
1 193 014 |
|
karb. kisjav. |
100 000 |
100 000 |
0 |
|
egyéb üz.szolg. |
1 600 000 |
1 250 000 |
1 247 133 |
|
egyéb dologi kiadás |
0 |
28 500 |
28 500 |
|
ÁFA |
975 000 |
844 000 |
799 796 |
|
Összesen: |
20 754 500 |
22 197 580 |
21 930 425 |
|
062020 Településfejlesztési projekt |
|||
|
egyéb szolgáltatás |
0 |
100 000 |
100 000 |
|
ÁFA |
0 |
27 000 |
27 000 |
|
Összesen: |
0 |
127 000 |
127 000 |
|
066020 Községgazdálkodás máshová nem sorolható szolg. |
|||
|
Béralap |
3 520 400 |
3 495 700 |
3 495 700 |
|
Szociális hozzájárulási adó |
458 000 |
458 000 |
480 441 |
|
Bérenkívüli juttatás |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
|
Munkáltatót terhelő SZJA |
56 000 |
56 000 |
30 000 |
|
Üzemeltetési anyag |
600 000 |
600 000 |
522 290 |
|
Villamos energia |
1 400 000 |
1 796 000 |
1 795 824 |
|
Gázenergia |
0 |
33 000 |
32 080 |
|
Vízdíj |
600 000 |
600 000 |
287 441 |
|
Karbantartás, kisjavítás |
0 |
228 000 |
227 520 |
|
Egyéb üzemeltetési szolg. |
1 600 000 |
1 224 000 |
41 825 |
|
Egyéb szolgáltatás biztosítási díjak |
400 000 |
400 000 |
209 894 |
|
Egyéb dologi kiadások |
0 |
400 000 |
398 000 |
|
ÁFA befizetés |
500 000 |
500 000 |
0 |
|
ÁFA |
1 134 000 |
1 134 000 |
711 445 |
|
Összesen: |
10 468 400 |
11 124 700 |
8 432 460 |
|
041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram |
|||
|
közfoglalkoztatottak illetménye |
26 600 000 |
20 517 316 |
20 517 316 |
|
szociális hozzájárulási adó |
1 729 000 |
1 436 000 |
1 405 350 |
|
üzemeltetési anyag beszerzés |
6 208 000 |
6 512 000 |
6 511 513 |
|
egyéb szolgáltatás |
500 000 |
652 000 |
651 507 |
|
karbantartás, kisjavítás |
500 000 |
500 000 |
18 899 |
|
gép beszerzés |
241 000 |
241 000 |
141 733 |
|
ÁFA |
1 946 000 |
1 946 000 |
1 895 063 |
|
beruházás ÁFA |
65 100 |
65 100 |
38 268 |
|
Ingatlan felújítás |
0 |
2 026 021 |
2 026 021 |
|
Felújítás ÁFA |
0 |
547 025 |
547 025 |
|
Összesen: |
37 789 100 |
34 442 462 |
33 752 695 |
|
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
|||
|
Közfoglalkoztatottak illetménye |
0 |
10 561 630 |
10 561 630 |
|
Szociális hozzájárulási adó |
0 |
1 000 000 |
804 039 |
|
Összesen: |
0 |
11 561 630 |
11 365 669 |
|
104042 Család- és gyermekjóléti szolgálat |
|||
|
béralap |
8 687 800 |
9 358 366 |
9 358 366 |
|
bérenkívüli juttatás |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
|
jutalom |
57 200 |
357 200 |
357 151 |
|
szociális hozzájárulási adó |
1 168 000 |
1 346 000 |
1 345 287 |
|
munkáltatói SZJA |
112 000 |
60 000 |
60 000 |
|
kommunikációs szolgáltatás |
150 000 |
150 000 |
129 450 |
|
egyéb szolgáltatás |
0 |
64 000 |
65 915 |
|
üzemeltetési anyag |
400 000 |
176 000 |
175 830 |
|
egyéb efizetési kötelezettség (cégautó adó, köt.bizt.) |
242 000 |
242 000 |
239 916 |
|
ÁFA |
150 000 |
150 000 |
58 921 |
|
Összesen: |
11 367 000 |
12 303 566 |
12 190 836 |
|
064010 Közvilágítás |
|||
|
villamos energia |
6 200 000 |
15 881 441 |
15 738 708 |
|
ÁFA |
1 674 000 |
4 395 139 |
4 199 385 |
|
Összesen: |
7 874 000 |
20 276 580 |
19 938 093 |
|
107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
|||
|
béralap |
4 396 400 |
4 396 400 |
4 396 400 |
|
jutalom |
72 000 |
810 356 |
810 356 |
|
bérenkívüli juttatás |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
|
szociális hozzájárulási adó |
581 000 |
737 000 |
736 836 |
|
munkáltatói SZJA |
56 000 |
30 000 |
30 000 |
|
telefon |
150 000 |
131 000 |
130 377 |
|
benzin |
1 200 000 |
855 000 |
531 343 |
|
egyéb befiz.köt. |
300 000 |
320 000 |
319 511 |
|
karb.szolg. |
400 000 |
172 000 |
125 224 |
|
egyéb dologi kiadás |
220 000 |
191 500 |
96 000 |
|
ÁFA |
365 000 |
365 000 |
190 672 |
|
Összesen: |
7 940 400 |
8 208 256 |
7 566 719 |
|
072111 Egyéb máshová nem sorolt kieg.eü.szolgáltatás |
|||
|
biztosítás |
90 000 |
60 000 |
58 375 |
|
távközlési díj |
130 000 |
130 000 |
128 155 |
|
készletbeszerzés |
20 000 |
20 000 |
0 |
|
villamos energia |
100 000 |
100 000 |
32 369 |
|
gázenergia |
500 000 |
344 000 |
215 409 |
|
vízdíj |
20 000 |
20 000 |
570 |
|
egyéb szolgáltatás |
0 |
60 000 |
60 030 |
|
ÁFA |
208 000 |
208 000 |
79 690 |
|
Összesen: |
1 068 000 |
942 000 |
574 598 |
|
013320 Köztemető fenntartása és működtetése |
|||
|
üzemeltetési anyag |
0 |
107 000 |
107 000 |
|
villamos energia |
80 000 |
80 000 |
11 125 |
|
vízdíj |
30 000 |
30 000 |
2 991 |
|
egyéb szolgáltatás |
430 000 |
790 000 |
788 954 |
|
ÁFA |
146 000 |
150 000 |
149 315 |
|
Összesen: |
686 000 |
1 157 000 |
1 059 385 |
|
082092 Közművelődési intézmények működtetése |
|||
|
készletbeszerzés |
200 000 |
318 000 |
317 803 |
|
villamos energia |
1 200 000 |
1 200 000 |
1 124 157 |
|
gázenergia |
500 000 |
273 000 |
272 519 |
|
vízdíj |
150 000 |
500 000 |
8 611 |
|
egyéb szolgáltatás |
1 200 000 |
1 200 000 |
813 006 |
|
egyéb üz.szolg. |
200 000 |
238 000 |
37 575 |
|
vagyonbiztosítás |
200 000 |
200 000 |
227 192 |
|
ÁFA |
932 000 |
932 000 |
635 473 |
|
Összesen: |
4 582 000 |
4 861 000 |
3 436 336 |
|
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
|||
|
vásárolt élelmezés |
2 600 000 |
2 600 000 |
2 047 380 |
|
ÁFA |
702 000 |
702 000 |
552 795 |
|
Összesen: |
3 302 000 |
3 302 000 |
2 600 175 |
|
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben óvoda |
|||
|
Üzemeltetési anyag |
50 000 |
50 000 |
15 614 |
|
Egyéb szolgáltatás |
100 000 |
100 000 |
0 |
|
Gázenergia |
600 000 |
600 000 |
417 379 |
|
Villamos energia |
160 000 |
160 000 |
147 935 |
|
Víz és csatorna díj |
20 000 |
20 000 |
18 431 |
|
ÁFA |
251 000 |
251 000 |
159 673 |
|
Összesen: |
1 181 000 |
1 181 000 |
759 032 |
|
107051 Szociális étkeztetés |
|||
|
vásárolt élelmezés |
4 705 000 |
3 200 623 |
2 368 147 |
|
ÁFA |
1 270 350 |
1 145 350 |
639 399 |
|
Összesen: |
5 975 350 |
4 345 973 |
3 007 546 |
|
900020 Egyéb vendéglátás |
|||
|
vásárolt élelmezés |
800 000 |
1 263 000 |
1 262 526 |
|
ÁFA |
216 000 |
341 000 |
340 881 |
|
Összesen: |
1 016 000 |
1 604 000 |
1 603 407 |
|
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
|||
|
Béralap |
15 221 000 |
16 287 660 |
16 287 660 |
|
Köt.ill.pótl. |
|||
|
Jutalom |
0 |
240 602 |
240 602 |
|
Béren kívüli juttatás |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
|
Béren kívüli juttatás járuléka |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
|
Reprezentáció |
100 000 |
100 000 |
3 650 |
|
Szociális hozzájárulási adó |
2 056 730 |
2 242 049 |
2 242 049 |
|
Közlekedési költs.térítés |
144 000 |
235 752 |
235 752 |
|
Szakmai anyag |
0 |
31 410 |
31 410 |
|
Munkaruha |
30 000 |
30 000 |
16 842 |
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
50 000 |
50 000 |
6 725 |
|
Egyéb szolgáltatás |
100 000 |
100 000 |
4 581 |
|
Eü. alkalmassági vizsgálat |
36 000 |
36 000 |
22 000 |
|
Tárgyieszköz beszerzés |
534 000 |
534 000 |
0 |
|
Beruházási célú ÁFA |
144 000 |
144 000 |
0 |
|
ÁFA |
76 000 |
76 000 |
9 412 |
|
Összesen: |
19 181 730 |
20 797 473 |
19 790 683 |
|
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai |
|||
|
Könyv, folyóirat, inf. hord. |
42 000 |
42 000 |
3 962 |
|
Szakmai anyag |
50 000 |
50 000 |
0 |
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
210 000 |
253 703 |
243 703 |
|
Reprezentáció |
0 |
2 594 |
2 594 |
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
80 000 |
83 642 |
83 642 |
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
200 000 |
200 000 |
0 |
|
Gázenergia |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 043 452 |
|
Vill.energia |
400 000 |
400 000 |
369 836 |
|
Víz- és csat.díj |
50 000 |
50 000 |
46 079 |
|
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatás |
0 |
30 000 |
30 000 |
|
Egyéb szolgáltatás |
300 000 |
362 937 |
362 937 |
|
Tárgyi eszközök beszerzése |
150 000 |
150 000 |
10 945 |
|
Beruházási ÁFA |
40 500 |
40 500 |
2 955 |
|
ÁFA |
738 000 |
738 000 |
502 755 |
|
Összesen: |
3 760 500 |
3 903 376 |
2 702 860 |
|
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
|||
|
Béralap |
8 493 396 |
8 418 170 |
8 034 467 |
|
Jutalom |
0 |
150 376 |
150 376 |
|
Szociális hozzájárulási adó |
1 156 141 |
1 156 141 |
1 164 528 |
|
Béren kívüli juttatás |
400 000 |
400 000 |
323 836 |
|
Munkáltatói járulék |
60 000 |
60 000 |
48 575 |
|
Munkaruha |
20 000 |
20 000 |
7 008 |
|
Közlekedési költségtérítés |
244 000 |
244 000 |
216 536 |
|
Eü. alkalmassági vizsgálat |
18 000 |
22 000 |
22 000 |
|
Szakmai anyag |
20 000 |
20 000 |
0 |
|
Üzemeltetési anyag |
150 000 |
150 000 |
82 908 |
|
Karbantartás, kisjavítás |
50 000 |
50 000 |
0 |
|
Egyéb szolgáltatás |
182 383 |
182 383 |
4 229 |
|
Tárgyieszköz beszerzés |
406 000 |
406 000 |
89 280 |
|
Gázenergia |
900 000 |
900 000 |
626 066 |
|
Villamos energia |
240 000 |
240 000 |
221 905 |
|
Vízdíj |
30 000 |
30 000 |
27 646 |
|
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
109 500 |
109 500 |
22 700 |
|
Működési célú előzetesen elszámított ÁFA |
408 000 |
408 000 |
258 617 |
|
Összesen: |
12 887 420 |
12 966 570 |
11 300 677 |
|
Átadott pénzeszköz: |
|||
|
rendkívüli települési támogatás |
11 144 000 |
11 645 203 |
11 640 203 |
|
rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése |
780 330 |
780 330 |
630 195 |
|
Államháztartáson belül átadott KSH |
485 147 |
485 147 |
485 147 |
|
ÉRV Zrt-nek átadott pénzeszköz |
0 |
2 472 500 |
2 472 500 |
|
MFP elszámolásból adódó különbözet |
0 |
1 |
1 |
|
előző évi elszámolásból származó visszafizetés |
0 |
968 235 |
968 235 |
|
társasházak |
100 000 |
100 000 |
0 |
|
társulások |
800 000 |
800 000 |
49 335 |
|
Összesen: |
13 309 477 |
17 251 416 |
16 245 616 |
|
Államháztatáson belüli megelőlegzés visszafizetése |
7 549 945 |
7 591 219 |
7 591 219 |
|
Összes kiadás |
259 947 045 |
294 474 935 |
278 394 390 |
13. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerinti, évenkénti bontásban |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
#HIV! |
|||||||||
|
Sor- |
Kötelezettség |
Kötelezettség- |
Összes vállalt kötelezettség |
2023. évi teljesítés |
Kötelezettségek a következő években |
Még fennálló kötelezettség |
|||
|
2024. |
2025. |
2026. |
2026. után |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J=(F+…+I) |
|
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
||||||||
|
2. |
............................ |
||||||||
|
3. |
............................ |
||||||||
|
4. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
||||||||
|
5. |
............................ |
||||||||
|
6. |
............................ |
||||||||
|
7. |
Beruházási kiadások beruházásonként |
||||||||
|
8. |
............................ |
||||||||
|
9. |
Felújítási kiadások felújításonként |
||||||||
|
10. |
............................ |
||||||||
|
11. |
Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) |
||||||||
|
12. |
............................ |
||||||||
|
Összesen: |
|||||||||
14. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
14. melléklet |
|||||||
|
#HIV! |
|||||||
|
Sor- |
Hitel, kölcsön |
Kölcsön- |
Lejárat |
Hitel, kölcsön állomány 2023. dec.31-én |
Hitel, kölcsön állomány december 31-én |
2025. után |
|
|
2024. |
2025. |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|
1. |
Rövid lejáratú |
||||||
|
2. |
............................ |
||||||
|
3. |
............................ |
||||||
|
4. |
............................ |
||||||
|
5. |
............................ |
||||||
|
6. |
............................ |
||||||
|
7. |
............................ |
||||||
|
8. |
Hosszú lejáratú |
||||||
|
9. |
............................ |
||||||
|
10. |
............................ |
||||||
|
11. |
............................ |
||||||
|
12. |
............................ |
||||||
|
13. |
............................ |
||||||
|
14. |
............................ |
||||||
|
15. |
Összesen (1+8) |
||||||
15. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Adósság állomány alakulása lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
15. melléklet |
||||||||
|
Sor-szám |
Adósságállomány |
Nem lejárt |
Lejárt |
Összes |
||||
|
1-90 nap közötti |
91-180 nap közötti |
181-360 nap közötti |
360 napon |
Összes lejárt tartozás |
||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H=(D+…+G) |
I=(C+H) |
|
I. Belföldi hitelezők |
||||||||
|
1. |
Adóhatósággal szembeni tartozások |
|||||||
|
2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
7 500 005 |
7 500 005 |
|||||
|
3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
|||||||
|
4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
|||||||
|
5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
|||||||
|
6. |
Szállítói tartozás |
|||||||
|
7. |
Egyéb adósság |
|||||||
|
Belföldi összesen: |
7 500 005 |
7 500 005 |
||||||
|
II. Külföldi hitelezők |
||||||||
|
1. |
Külföldi szállítók |
|||||||
|
2. |
Egyéb adósság |
|||||||
|
Külföldi összesen: |
||||||||
|
Adósságállomány mindösszesen: |
7 500 005 |
7 500 005 |
||||||
16. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
16. melléklet |
|||
|
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások |
|||
|
(kedvezménye) |
|||
|
#HIV! |
|||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Tervezett |
Tényleges |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
|
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
|
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
||
|
6. |
-ebből: Építményadó |
||
|
7. |
Telekadó |
||
|
8. |
Magánszemélyek kommunális adója |
||
|
9. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
|
10. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
|
11. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
||
|
12. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
|
13. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
14. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
15. |
Egyéb kedvezmény |
||
|
16. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
|
17. |
|||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
Összesen: |
||
|
A helyi adókból biztosított kedvezményeket, mentességeket, adónemenként kell feltüntetni. |
|||
17. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
K I M U T A T Á S |
||||
|
2023. évi céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról |
||||
|
#HIV! |
||||
|
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Tervezett támogatás összeg |
Teljesítés |
|
1. |
Társasházak |
működési |
100 000 |
|
|
2. |
ÉRV Zrt |
működési |
2 472 500 |
2 472 500 |
|
3. |
Sajó-Bódva Völgye Hulladékkezelő Önk.Társ. |
társulási díj |
49 335 |
|
|
4. |
Putnok és Térsége Önkormányzati Társulás |
társulási díj |
800 000 |
|
|
5. |
||||
|
6. |
||||
|
7. |
||||
|
8. |
||||
|
9. |
||||
|
10. |
||||
|
11. |
||||
|
12. |
||||
|
13. |
||||
|
14. |
||||
|
15. |
||||
|
16. |
||||
|
17. |
||||
|
18. |
||||
|
19. |
||||
|
20. |
||||
|
21. |
||||
|
22. |
||||
|
23. |
||||
|
24. |
||||
|
25. |
||||
|
26. |
||||
|
27. |
||||
|
28. |
||||
|
29. |
||||
|
30. |
||||
|
31. |
||||
|
32. |
||||
|
33. |
||||
|
Összesen: |
3 372 500 |
2 521 835 |
||
18. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
||||||||
|
Támogatott neve |
Eredeti ei. |
Módosított |
2023. XII. 31-ig |
|||||
|
Összesen: |
||||||||
|
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
||||||||
|
bevételei, kiadásai |
||||||||
|
EU-s projekt neve, azonosítója:* |
||||||||
|
Forintban! |
||||||||
|
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
|||||||
|
Módosítás utáni összes forrás, kiadás |
Évenkénti ütemezés |
|||||||
|
2023. előtti kiadás |
Eredeti |
Módosított |
Összes teljesítés 2023. XII. 31-ig |
Eredeti |
Módosított |
Összes teljesítés 2023. XII. 31-ig |
||
|
2023. évi |
2023. utáni |
|||||||
|
A |
B=C+E+H |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=C+F |
|
Saját erő |
||||||||
|
- saját erőből központi támogatás |
||||||||
|
EU-s forrás |
||||||||
|
Társfinanszírozás |
||||||||
|
Hitel |
||||||||
|
Egyéb forrás |
||||||||
|
Források összesen: |
||||||||
|
Személyi jellegű |
||||||||
|
Beruházások, beszerzések |
||||||||
|
Szolgáltatások igénybe vétele |
||||||||
|
Adminisztratív költségek |
||||||||
|
Kiadások összesen: |
||||||||
|
* Amennyiben több projekt megvalósítása történi egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni! |
||||||||
19. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
19. melléklet |
||
|
PÉNZESZKÖZÖK VÁLTOZÁSÁNAK LEVEZETÉSE |
||
|
Sorszám |
Megnevezés |
Összeg (Ft ) |
|
1. |
Pénzkészlet 2023. január 1-jén |
18 957 041 |
|
2. |
Bankszámlák egyenlege |
18 535 486 |
|
3. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
421 555 |
|
4. |
Bevételek ( + ) |
425 405 235 |
|
5. |
Kiadások ( - ) |
401 793 325 |
|
6. |
Egyéb korrekciós tételek (+,-) |
-19 286 941 |
|
7. |
Pénzkészlet 2023. december 31-én |
23 282 010 |
|
8. |
Bankszámlák egyenlege |
22 644 015 |
|
9. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
637 995 |
20. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
20. melléklet |
||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MARADVÁNYÁNAK ALAKULÁSA |
||||||
|
Forintban! |
||||||
|
Sor-szám |
Költségvetési szerv neve |
Költségvetési maradvány összege |
Elvonás |
Intézményt megillető maradvány |
||
|
Jóváhagyott |
Jóváhagyott-ból működési |
Jóváhagyott-ból felhalmozási |
||||
|
A |
B |
C |
D |
E=(C-D) |
F |
G |
|
1. |
Királd Község Önkormányzata |
21 143 698 |
21 143 698 |
21 143 698 |
||
|
2. |
Királdi Közös Önkormányzati Hivatal |
1 886 866 |
1 886 866 |
1 886 866 |
||
|
3. |
Királdi Napközi Otthonos Óvoda-Bölcsőde |
581 346 |
581 346 |
581 346 |
||
|
4. |
||||||
|
5. |
||||||
|
6. |
||||||
|
7. |
||||||
|
8. |
||||||
|
9. |
||||||
|
10. |
||||||
|
11. |
||||||
|
12. |
||||||
|
13. |
||||||
|
14. |
||||||
|
15. |
||||||
|
16. |
||||||
|
17. |
||||||
|
18. |
||||||
|
19. |
||||||
|
20. |
||||||
|
21. |
||||||
|
22. |
||||||
|
23. |
||||||
|
24. |
||||||
|
25. |
||||||
|
26. |
||||||
|
27. |
||||||
|
28. |
||||||
|
29. |
||||||
|
30. |
||||||
|
31. |
||||||
|
Összesen: |
23 611 910 |
23 611 910 |
23 611 910 |
|||
21. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
VAGYONKIMUTATÁS |
||||
|---|---|---|---|---|
|
a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről |
||||
|
2023.év |
||||
|
#HIV! |
||||
|
ESZKÖZÖK |
Sorszám |
Bruttó |
Könyv szerinti |
Becsült |
|
állományi érték |
||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
I. Immateriális javak |
01. |
3 449 968 |
||
|
II. Tárgyi eszközök (03+08+13+18+23) |
02. |
457 578 345 |
284 080 250 |
|
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07) |
03. |
403 867 370 |
267 051 896 |
|
|
1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
04. |
104 987 607 |
51 408 949 |
|
|
1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó |
05. |
|||
|
1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
06. |
272 386 125 |
193 640 009 |
|
|
1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
07. |
26 493 638 |
22 002 938 |
|
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12) |
08. |
53 710 975 |
17 028 354 |
|
|
2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
09. |
|||
|
2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések, |
10. |
|||
|
2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
11. |
|||
|
2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
12. |
53 710 975 |
17 028 354 |
|
|
3. Tenyészállatok (14+15+16+17) |
13. |
|||
|
3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok |
14. |
|||
|
3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok |
15. |
|||
|
3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok |
16. |
|||
|
3.4. Üzleti tenyészállatok |
17. |
|||
|
4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22) |
18. |
|||
|
4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások |
19. |
|||
|
4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások |
20. |
|||
|
4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások |
21. |
|||
|
4.4. Üzleti beruházások, felújítások |
22. |
|||
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27) |
23. |
|||
|
5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
24. |
|||
|
5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök |
25. |
|||
|
5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
26. |
|||
|
5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
27. |
|||
|
III. Befektetett pénzügyi eszközök (29+34+39) |
28. |
1 870 000 |
1 870 000 |
|
|
1. Tartós részesedések (30+31+32+33) |
29. |
1 870 000 |
1 870 000 |
|
|
1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések |
30. |
|||
|
1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések |
31. |
|||
|
1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések |
32. |
|||
|
1.4. Üzleti tartós részesedések |
33. |
1 870 000 |
1 870 000 |
|
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38) |
34. |
|||
|
2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
35. |
|||
|
2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt |
36. |
|||
|
2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
37. |
|||
|
2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
38. |
|||
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43) |
39. |
|||
|
3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
40. |
|||
|
3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi |
41. |
|||
|
3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
42. |
|||
|
3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
43. |
|||
|
IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
44. |
85 397 049 |
38 867 963 |
|
|
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
45. |
548 295 362 |
324 818 213 |
|
|
I. Készletek |
46. |
|||
|
II. Értékpapírok |
47. |
|||
|
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47) |
48. |
|||
|
I. Lekötött bankbetétek |
49. |
|||
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
50. |
637 995 |
637 995 |
|
|
III. Forintszámlák |
51. |
22 644 015 |
22 644 015 |
|
|
IV. Devizaszámlák |
52. |
|||
|
C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52) |
53. |
23 282 010 |
23 282 010 |
|
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
54. |
4 206 617 |
4 206 617 |
|
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
55. |
|||
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
56. |
329 900 |
329 900 |
|
|
D) KÖVETELÉSEK (54+55+56) |
57. |
4 536 517 |
4 536 517 |
|
|
I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
58. |
|||
|
Fizetendő ÁFA |
59. |
4 207 |
4 207 |
|
|
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (58+59) |
60. |
4 207 |
4 207 |
|
|
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
61. |
|||
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (45+48+53+57+60+61) |
62. |
576 118 096 |
352 640 947 |
|
22. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
VAGYONKIMUTATÁS |
||
|
a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról |
||
|
2023.év |
||
|
#HIV! |
||
|
FORRÁSOK |
Sorszám |
állományi |
|
A |
B |
C |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
01. |
443 640 768 |
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
02. |
|
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
03. |
10 420 479 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
04. |
-113 999 642 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
05. |
|
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
06. |
-11 243 781 |
|
G) SAJÁT TŐKE (01+….+06) |
07. |
328 817 824 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
08. |
|
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
09. |
7 861 589 |
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
10. |
|
|
H) KÖTELEZETTSÉGEK (08+09+10) |
11. |
7 861 589 |
|
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
12. |
|
|
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
13. |
15 961 534 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN (07+11+12+13) |
14. |
352 640 947 |
23. melléklet a 4/2024. (V. 23.) önkormányzati rendelethez
|
23. melléklet |
|||
|
VAGYONKIMUTATÁS |
|||
|
az érték nélkül nyilvántartott eszkzözkről |
|||
|
2023.év |
|||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Mennyiség |
Értéke |
|
A |
B |
C |
D |
|
„0”-ra leírt eszközök |
1. |
76 282 687 |
|
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak |
2. |
124 250 |
|
|
Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök |
3. |
13 232 149 |
|
|
Készletek |
4. |
||
|
01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (6+…+9) |
5. |
||
|
Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök |
6. |
||
|
Bérbe vett befektetett eszközök |
7. |
||
|
Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök |
8. |
||
|
PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök |
9. |
||
|
02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (11+…+13) |
10. |
||
|
Bérbe vett készletek |
11. |
||
|
Letétbe bizományba átvett készletek |
12. |
||
|
Intervenciós készletek |
13. |
||
|
Gyűjtemény, régészeti lelet* (15+…+17) |
14. |
||
|
Közgyűjtemény |
15. |
||
|
Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak |
16. |
||
|
Régészeti lelet |
17. |
||
|
Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök |
18. |
||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
|||
|
28. |
|||
|
29. |
|||
|
30. |
|||
|
31. |
|||
|
32. |
|||
|
33. |
|||
|
Összesen (1+…+4)+5+10+14+(18+…+31): |
89 639 086 |
||
|
* Nvt. 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti eszközök |
|||
Az önkormányzati rendelet a 2010. évi CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2024. május 26. napjával.
A 6. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.