Tiszamogyorós Község Önkormányzat Képviselő- testületének 1/2020(I.21.)önkormányzati rendelete

A Tiszamogyorós község településképének védelméről szóló 11/2017. (XII.20.) számú rendelet módosításáról

Hatályos: 2020. 02. 01
  1. §

A rendelet bevezetése az alábbiak szerint módosul:


Tiszamogyorós Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatokról szóló 2011 évi CLXXXIX törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintéz­ményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. §-ban biztosított véleményezési jogkörében eljáró

  • az állami főépítészi hatáskörében eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal,
  • Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatala, Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály,
  • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság; valamint
  • Tiszamogyorós község a településfejlesztési koncepciójával, integrált településfejlesztési stratégiájával és a településrendezési eszközök, valamint településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet készítésével, módosításával összefüggő partnerségi egyeztetés szabályai szerint bevont partnerek [a település lakossága, a településen működő és a településen székhellyel, telephellyel rendelkező érdekképviseleti szervezetek, a településen működő és a településen székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezetek, a településen működő és a településen székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek, a településen működő vallási közösségek (az Országgyűlés által elismert egyházak)].

véleményének kikérésével – a következőket rendeli el:

  1. §


(1) A rendelet 1. §-a előtti fejezet megszövegezése az alábbi:


I. ÁLTALÁNOS- BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK


(2)A rendelet 34. §-a előtti fejezet megszövegezése az alábbi:


V.  TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

(3)A rendelet 35. §-a előtti fejezet megszövegezése az alábbi:

VI. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

(4)A rendelet 39. §-a előtti fejezet megszövegezése az alábbi:

VIII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

  1. §


A rendelet 5. §  1., 13., 14. pontja hatályon kívül helyezésre kerül, számozása ennek megfelelően alakul.

  1. §

A rendelet 6. §-a az alábbiak szerint módosul:


II. A HELYI VÉDELEM

1.A helyi védelem feladata


A helyi védelem feladata a helyi védelmet igénylő építészeti örökség meghatározása, dokumentálása, védetté nyilvánítása, nyilvántartása, megőrzése, megőriztetése, a lakossággal történő megismertetése, valamint a védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.

  1. §


A rendelet 14. §-a az alábbiak szerint módosul:


III. A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK


12. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása




  1. A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a belterületre vonatkozóan az 1. melléklet tartalmazza.
  2. Településkép szempontjából meghatározó területek
  1. a Településközpont településrész,
  2. Beépítésre nem szánt terület

  1. A településkép szempontjából meghatározó Településközpont településrészt az 1. melléklet szerint kell beazonosítani. A területi lehatárolásukat a helyi építési szabályzat és a hozzá tartozó szabályozási terven kell megállapítani.

A 14. § (2)  a)-b) pontokban felsorolt településkép szempontjából meghatározó területek beazonosítása a helyi építési szabályzat és a hozzá tartozó szabályozási terven történik. A területi lehatárolásukat az országos jogszabályok alapján kell megállapítani.


  1. §


A rendelet 15. §-a az alábbiak szerint módosul:


IV. A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK


13.Teljes közigazgatási területen

az építmények anyaghasználatára vonatkozó

általános építészeti követelmények



  1. Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőszerkezete nem fedhetők és nem újíthatók fel hullámpala, műanyag hullámlemez és trapézlemez, valamint bitumenes hullámlemez alkalmazásával.
  2. A tetőfedő anyagok közül kék, sárga színek és árnyalatai nem alkalmazhatók.
  3. Homlokzatokra és tetőszerkezet héjazataként csillogó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.
  4. A homlokzatok színezésére harsány, élénk színek nem alkalmazhatók.
  5. Építmények átszínezésekor nem alkalmazható az építmény egészének színezésével és anyaghasználatával, valamint a szomszédos épületekkel és az utcaképpel nem harmonizáló homlokzat színezés.

Az utcai homlokzat átszínezése részlegesen nem történhet.


  1. §


A rendelet 16. § (3) és a 17. §     (2) bekezdése hatályon kívül helyezésre kerül.


  1. §


A rendelet 18. §-a az alábbiak szerint módosul:


16. Belterületen a beépítésre szánt

településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó

egyedi építészeti követelmények

18. §


  1. A homlokzat és a fedés színének, megválasztásánál a harsány, élénk színek nem alkalmazhatóak, kivételt képeznek azok az épületek, melyeket múltjukra visszatekintve alapvető színük határoz meg.
  2. A homlokzati anyaghasználat esetében a tájidegen anyagok nem alkalmazhatóak. 
  3. Rönkfából gerendaház, továbbá műanyag lambériás borítású homlokzat nem építhető.
  4. A tető formája egyszerű legyen, többszörösen összetett tető nem építhető. A tájra és a kulturális hagyományokra tekintettel a tájidegen attikával nem takart 10°-nál meredekebb félnyereg-, vagy 20°-nál alacsonyabb hajlású tető, az úgynevezett mediterrán tetőforma nem alkalmazható.
  5. Rikító színű fémlemez, cserepes lemezfedés nem alkalmazható.
  6.  A nyílászárók és a homlokfelület anyaga az épület és építmény rendeltetésétől eltérő igényű és megjelenésű nem lehet.


  1. §


(1) A rendelet 19. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezésre kerül, és a (6) bekezdése az alábbiak szerint változik:


(6) A bejárati előlépcső, az akadálymentesítésre szolgáló építményt (rámpát és elemeit), közterületbe nyúló épületrészt nem lehet úgy kialakítani, hogy az a kapcsolódó közterület funkcionális használatát akadályozza, és ne igazodjon annak használatához.


  1. Ezáltal a 19. § bekezdéseinek számozása az alábbiak szerint módosul:

(2)-ről- (1)-re, (3)-ról- (2)-re, (4)-ről- (3)-ra, (5)-ről- (4)-re, (6)-ról- (5)-re


  1. §


A rendelet 20. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezésre kerül, a (2) bekezdés (1) bekezdésre módosul.


11.§


A rendelet 21. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:


  1. Az újonnan kialakításra kerülő termelő, tároló és állattartó épületeket magastetős kialakítással kell kialakítani. Ettől való eltérés csak technológiával igazolt módon és esetben történhet.


12. §

A rendelet 26. §-a az alábbiak szerint módosul:


26. §

Természetvédelemmel, műemlékkel és annak szomszédos 1-1 telkével érintett területeken, amennyiben műszakilag lehetséges, az energiaellátást földkábellel kell biztosítani, illetve reklámhordozó berendezések nem helyezhetők el. Kültéri világítás kialakítása csak biztonsági szempontok (különösen élet- vagyonvédelem) esetén, teljesen ernyőzött, síkburás világító eszközzel lehetséges.

  1. §


(1) A rendelet 27. §-a teljes egészében hatályon kívül helyezésre kerül.

(2) A rendelet 28. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

  1. A településkép szempontjából meghatározó és az egyéb besorolású területeket a Településképi Arculati Kézikönyv és az 1. melléklet szerint kell beazonosítani. Településképi szempontból meghatározó terület az alábbi:
    1. Településközpont
    2. Beépítésre nem szánt terület

(3)  A rendelet 31. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezésre kerül.

(4) A rendelet 37. §-a teljes egészében hatályon kívül helyezésre kerül.


  1. §


A rendelet 38. §-a az alábbiak szerint módosul:


VII. TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI BÍRSÁG

26. A településképi kötelezési eljárás, a településkép-védelmi bírság kiszabásának esetkörei, mértéke, a kiszabásának és behajtásának módja

38.§

  1. A településképi követelmények teljesítése érdekében a polgármester – hivatalból vagy kérelemre – településképi kötelezési eljárást folytat le.
  2. A településkép védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció betartását a polgármester ellenőrzi.
  3. A településképi követelmények be nem tartása esetén a polgármester településkép-védelmi bírságot szabhat ki az ingatlan tulajdonosára, mely többször is kivethető, amíg a jogszerűtlen állapot fennmarad.
  4. A településkép-védelmi bírságot határozatban kell kiszabni és azt tértivevényes levél útján kell kézbesíteni a bírsággal sújtott érintettnek.
  5. A településkép-védelmi bírság összege
    1. településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint 100. 000 - 200.000 forint,
    2. településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint 50.000 - 100.000 forint,
    3. egyéb településképi követelmény és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmény be nem tartása esetén 20.000 - 50.000 forint,
    4. minden más esetben 10.000 - 20.000 forint

(6)  A településkép-védelmi bírság befizetése a bírság kiszabásáról szóló határozatban meghatározott határidőben és az abban megjelölt önkormányzati bankszámlaszámra történő befizetéssel történik. A megfizetés elmaradása esetén – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény értelmében – a meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül, és adók módjára történik a behajtása.


15.§


(1) A rendelet számozása az alábbiak szerint változik:

A 28. §- 27.§-re,  a 29. §- 28.§-ra, a 30. §- 29.§-re, a 31. §- 30.§-ra, a 32. §- 31.§-re, a 33. §- 32.§-re, a 34. §- 33.§-ra ,a 35. §- 34.§-re, a 36. §- 35.§-re, a 38. §- 36.§-ra, a 39. §- 37.§-re, a 40. §- 38.§-ra változik.

(2)  A rendelet címeinek számozása az alábbiak szerint változik:

A 21/B- 21/A-ra, a 21/C-21/B-re, 21/D-21/C-re változik.


16.§


A rendelet 39. §-a az alábbiak szerint módosul:


A rendelet módosításokkal egységes szerkezetben 2020. február 1. napján lép hatályba.




    Ésik Árpád sk.                                                                                                                   Dr. Gál-Lakatos Enikő sk.

    polgármester                                                                                                                                  jegyző