Márokpapi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014 (IX.1.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
Hatályos: 2014. 09. 01Márokpapi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014 (IX.1.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
2014-09-01-tól
Márokpapi Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. §. (5) bekezdésében és 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1.§
- A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének és a házszám-megállapításnak az egységes rendjét biztosítsa, és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési- tájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat.
- A község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.
2.§
E rendelet alkalmazásában:
- Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII törvény 2.§ 13. pontjában meghatározott terület.
- Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI.14.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés j) pontjában meghatározott név.
- Házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.
II.
A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
3. §
- Minden belterületi közterületet el kell nevezni, minden magánutat és külterületi közterületet el lehet nevezni.
- A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére utaló meghatározásból (út, utca, tér, köz, sor stb.) áll.
- A közterületek elnevezésénél figyelemmel kell lenni a helyi kulturális, természeti vagy történelmi értékekre, sajátosságokra, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, továbbá arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.
- A község közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület csak akkor lehet, ha a közterület jellege különböző. Az azonos közterületek legyenek egymással kapcsolatban.
- Az újonnan létesített közterület nevét a közterületnek a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban történő bejegyzését követő egy éven belül meg kell állapítani.
- Ha egy közterület rendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik és – az elkülönüléstől számított egy éven belül – új nevet kell adni a közterületnek.
- A közterület nevének megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
4.§
- A közterületek elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.
- A közterület nevének megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:
- polgármester,
- a helyi önkormányzat képviselője,
- a közterületen bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgárok legalább 10 %-a,
- a közterületen ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.
- A közterület nevét megváltoztatni az alábbi esetekben lehet:
- ha az azonos hangzású közterületnevek zavart keltőek és a névazonosság másként nem kezelhető,
- ha a névhasználatban kimutatható változás következett be,
- ha a névhasználat a közérdek szempontjából nem megfelelő.
- A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Márokpapi Község Önkormányzat Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
- A közterület elnevezéséről szóló döntést a helyben szokásos módon – az Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján, a honlapon – közzé kell tenni.
5.§
- A közterületi névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.
- A közterületi névtáblákat jól látható, az eligazodást, tájékoztatást segítő helyen, a helyszíni adottságok figyelembevételével kell elhelyezni.
- A régi elnevezést feltüntető névtáblákat a változásról szóló döntést követő 1 évig átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi mellett kell elhelyezni.
III.
A HÁZSZÁM MEGÁLLAPÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
6.§
- A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat házszámmal kell ellátni. A közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.
- Külterületi ingatlant – közterületi elnevezés hiányában – helyrajzi számmal kell jelölni.
- A közterület házszám-megállapítását úgy kell elvégezni, hogy a számok a község központjától kifelé haladva 1-től kezdődően növekedjenek és az utca bal oldalán a páros, jobb oldalán a páratlan számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni.
- A csak egyoldalon beépíthető közterület házszám-megállapítása 1-től kezdődően folyamatosan is történhet.
- Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot megállapítani, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.
- Tömbtelken kialakított többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.
7.§
- Az ingatlanok számozására arab számokat kell használni. Kisegítő jelzésként a házszámot szám/betűjel formátumban a magyar ABC ékezet nélküli betűi alkalmazhatóak.
- Telekfelosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell elvégezni.
- Telekegyesítés után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy az egyesítés előtti legalacsonyabb és legmagasabb számot kötőjellel kell összekötni.
- Ha az ingatlanon újabb lakások létesülnek, akkor a többlakásos épület házszámának megállapítását úgy kell elvégezni, hogy meglévő házszámot meghagyva alátöréssel, a magyar ABC ékezet nélküli kisbetűivel kell az új lakásokat ellátni.
8.§
- E rendelet 7-8.§-ainak rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglevő közterületek házszámozását nem érintik.
- A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozzák.
9.§
- Az ingatlan házszámát a jegyző határozattal állapítja meg.
- A házszám-megállapításra irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.
- Több ingatlant érintő házszám-megállapítás közterületenként egy határozatban történik.
- A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosaival, továbbá az ingatlan- vagy lakcímnyilvántartó hatóságokkal.
- A házszám-megállapítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.§
- A házszámot jelző táblát ( továbbiakban: házszámtábla ) az ingatlan utcafronti kerítésre vagy a házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan használójának, kezelőjének, ennek hiányában tulajdonosának elhelyezni.
- A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, olvasható állapotban tartásáról, szükség szerint cseréjéről, pótlásáról az (1) bekezdés szerinti kötelezettnek kell gondoskodnia.
IV.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
11.§
Ez a rendelet 2014. szeptember 1. napján lép hatályba.
Vassné Szűcs Róza sk. Hibály István sk.
helyettes jegyző | polgármester |