Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 25.) önkormányzati rendeletének indokolása

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 1/2021. (II.11.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2022. 05. 25 12:00
az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 1/2021. (II.11.) önkormányzati rendelet módosításáról
Végső előterjesztői indokolás
Önkormányzat költségvetésének módosítása:
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak szociális ágazati összevont pótléka központi támogatásként kerül folyósításra, az állami támogatás mértéke ennek függvényében változik. Jelen módosításban ezzel kapcsolatban 2021. augusztus 31.november 30. közötti időszak került változtatásra kiadási oldalon a gondozónők esetében a személyi juttatások és járulék, társulás formájában működő szervezet esetében (családsegítők) a támogatás értékű átadott pénzeszköz került emelésre.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet, valamint a központi költségvetésről szóló törvény szerint az állami támogatás lemondáspótigényből adódó felülvizsgált alapján a gyermekétkeztetéshez kapcsolódó támogatás csökkentésre, míg a köznevelési feladatokra, illetve a szociális alapszolgáltatás feladataihoz kapcsolódó támogatás emelésre került.
Magyar Falu Program keretein belül sikeresen pályáztunk közösségszervezés eszközbeszerzésre, kistelepülési rendezvények támogatására, köztemető fejlesztésére, valamint játszótér fejlesztésre. Bevételi oldalon az államháztartáson belülről átvett pénzeszköz elirányzata, kiadási oldalon a személyi juttatás és járulék, dologi kiadások, valamint a felhalmozási kiadások előirányzata került emelésre.
Közhatalmi bevételek változása: A bevételek összege kedvezőbben alakult a tervezetnél.
Működési bevételek emelésének oka: a szociális étkezésben részesülők számának emelkedése, valamint a közüzemi díjak elszámolásából adódó előző évi különbözet visszautalása a szolgáltatók részéről.
A személyi juttatások és járulék előirányzat változása a közfoglalkoztatás, az MFP –közösségszervezés pályázathoz kapcsolódó bér és járulék, valamint a szociális ágazati pótlék emelése miatt vált szükségessé.
Dologi kiadások előirányzat változása: A megnövekedett szociális étkezéshez kapcsolódó vásárolt élelmezés, valamint a nyertes pályázatokhoz kapcsolódó dologi kiadások előirányzatának növekedése miatt.
Beruházási és felújítási előirányzatunk egy része átcsoportosításra került a dologi kiadások előirányzatára, valamint emelésre került az előirányzat a felújításhoz kapcsolódó nyertes pályázatok kiadása miatt.
Tartalék változás:
Növelés:
intézményi finanszírozás csökkentése Művelődési Ház 3 059 608 forint
Csökkenés:
Óvodai Intézményfenntartó Társ. állami támogatáson
felüli önkormányzati hozzájárulás előirányzata 4 482 798 forint
pályázatírás VP pályázat 702 267 forint
településgondnok felmentési időre járó juttatás 295 238 forint
önkormányzati dolgozók jutalom, járulék 749 767 forint
örökségvédelmi hatástanulmányrégészeti munkarész 245 000 forint
fizetendő áfa 1 500 000 forint
Palotási Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésének módosítása
A működési bevételek előirányzata anyakönyvi esemény szolgáltatás díja, valamint kamatjóváírás miatt került módosításra, kiadási oldalon a dologi kiadások kerültek emelésre.
Művelődési Ház és Könyvtár költségvetésének módosítása
Az előző évek tapasztalataiból kiindulva a költségvetésben finanszírozásként tervezett összeg átutalása – amennyiben az intézmény működése biztosított és likviditási gond sem jelentkezik – értelmetlen. A személyi juttatás, járulék, valamint dologi kiadás tervezett kiadási előirányzat, bevételi oldalon az önkormányzat részéről finanszírozásként átadott pénzeszköz került csökkentésre.