Litke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete

a közterületnév és település rész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének részletes szabályairól

Hatályos: 2014. 08. 15

Litke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete

a közterületnév és település rész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének részletes szabályairól

2014.08.15.

Litke Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében a 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 51. § (5) bekezdésében, valamint a 143. § (3) bekezdésében kapott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet célja

E rendelet célja, hogy a közterület elnevezése Egyházasgerge Község közterületeit pontosan megjelölje, azonosítsa, a tájékozódás céljára szolgáljon, egyben emléket állítson, hagyományokat ápoljon és a közterületek elnevezésére, azok megváltoztatására vonatkozó szabályokat egységes rendbe foglalja.

2. §

Értelmező rendelkezések

E rendelet alkalmazásában:
Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás is ekként tartja nyilván. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása, a pihenő és emlékhelyek kialakítása.
Közterületnév: a város területén lévő közutak és terek rendszerint út, utca, tér, park, köz, sétány stb. utótagot tartalmazó neve.

3. §

Általános szabályok

(1) Litke községben minden közterületet el kell nevezni.
(2) Új közterület kialakítása után, közterületként való bejegyzését követően egy éven belül meg kell állapítani a közterület nevét.
(3) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét veszi fel (meghosszabbítás).

4. § (1) Közterület elnevezésekor különös figyelemmel kell lenni a helyi hagyományokra, a helytörténeti kutatásokra, a lakosság élő névhasználatára, a magyar nyelv követelményeire, az egyszerűségre és arra, hogy a név a többitől írásban is, hangzásában is jól megkülönböztethető legyen.

(2) Közterület élő személyről nem nevezhető el, valamint alkalmazni kell a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.törvény 14. § (2)-(3) bekezdéseit.

(3) A közterület elnevezésekor névazonosság nem állhat elő. I

(4) Közterület elnevezését kezdeményezhetik az önkormányzati képviselők, a Képviselő- testület bizottságai és Egyházasgergén lakóhellyel rendelkező állampolgárok legalább tíz főből álló csoportja, akik az indítvány benyújtásának időpontjában az érintett közterületen beje1entett 1akó- vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.

5. § Hatásköri és eljárási szabályok

(l)A közterület elnevezése és megváltoztatása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
Az elnevezésről a Képviselő-testület határozattal dönt. A képviselő-testületi döntéssel kapcsolatos előkészítési és végrehajtási feladatokat Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatalának Egyházasgergei kirendeltsége végzi el. I
(2) Ha a közterület elnevezésének megváltoztatását az érintett lakosság kezdeményezi, akkor az adott közterületen lakók véleményét ki kell kémi. A lakosság vélemény- nyilvánítása e rendelet 8. §-a alapján történik, azonban a lakosság véleményének a Képviselő-testület döntésére nincs kötelező ereje.
(3) Nem lakossági kezdeményezés esetében a Képviselő-testület kikérheti a közterület elnevezésével, megváltoztatásával érintett lakosság véleményét, azonban a lakosság véleményének a Képviselő-testület döntésére nincsen kötelező ereje.

6. § (1) A közterületnév megállapításáról, illetőleg megváltoztatásáról szóló határozatban a Képviselő-testület köteles rendelkezni arról, hogy az új, illetőleg megváltozott közterületnév mely időponttói lép hatályba. A határozatban rendelkeznie kell az utcanév-táblák elhelyezésének határidejéről.

(2) A Képviselő-testület döntéséről a Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége 30 napon belül köteles értesíteni:

a) az érintett tulajdonosokat (lista szerint, ingatlanonként 1 személyt),

b) a települési lakcímnyilvántartót helyben,

c) a települési adó hivatalt helyben,

d) a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatalát,

e) a közhiteles ingatlan-nyilvántartást vezető szervet,

f) a Magyar Posta egyházasgergei postahivatalát,

g) a Salgótarjáni Rendőrkapitányságot,

h) a tűzvédelmi hatóságot,

i) Salgótarjáni Kórház-Rendelőintézetét,

j) a Salgótarjáni Mentőállomást,

k) a közműszolgáltatókat (ÉMÁSZ, VÍZMŰ TIGÁZ.)

l) a Földrajzinév-bizottságot valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézetet (csak telepüIésrész-névvel kapcsolatos döntés esetében).

7. § Közterületnév táblák

(1) Az utcanév-táblák elkészíttetése, elhelyezése, karbantartása és szükség szerinti pótlása a Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal kirendeltségének a feladata.

(2) Az utcanév-táblákat építményeken (épületen, kerítésen, támfalon), illetőleg önálló vagy pedig más célra is szolgáló oszlopon, jól látható helyen kell elhelyezni.

(3) Növényzetre utcanév-táblát elhelyezni nem szabad.

(4) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója a közterületnév tábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. Amennyiben a tábla elhelyezés évei az ingatlanon kár keletkezik, azt a kihelyezésért felelős szerv köteles megtéríteni.

8. §

A lakosság vélemény-nyilvánításának rendjére vonatkozó szabályok

(1) A lakosság véleményének kikérésében, azok összesítésében, a Képviselő-testület döntésének előkészítésében a Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal kirendeltsége működik közre.
(2) A lakosság a Képviselő-testülethez a véleményét, kérelmét, javaslatát postai és elektronikus úton egyaránt benyújthatja.
(3) Az érintett lakosság véleményének kikérése esetén a Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal kirendeltsége hirdetményt tesz közzé - az Önkormányzat honlapján, illetőleg a Hivatal hirdetőfalán a tervezett névváltozásról, amelyre a helyi érdekeltségű civil szervezetek, illetve bármely helyi lakos észrevételt tehet.

9. §

Házszámtáblák, címmegállapítás

(1) A házak (építési telkek) megszámozását a Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal kirendeltsége köteles elvégezni minden új utca vagy telek kialakítása alkalmával és erről köteles értesíteni a tulajdonosokat és a mindenkori közhiteles ingatlan-nyilvántartást végző szervet.
(2) A mindenkori közhiteles ingatlan-nyilvántartást vezető szerv köteles a házszámokról térképi nyilvántartást vezetni jelen rendelet 6. § (2) e.) pont alapján, ezt a Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal pedig köteles az egyes államigazgatási ügyek intézése alkalmával mindig figyelembe venni.
(3) A Mihálygergei Közös Önkormányzati Hivatal köteles a házszámozást felülvizsgálni és az esetleg szükséges változtatásokat elvégezni, ha valamelyik utca neve megváltozik, ha
valamelyik utcát közterület-szabályozás érinti, vagy ha ezt a kialakult házszámozás rendezése indokolja.
(4) Az épületek házszámait az ingatlanok tulajdonosai (kezelői) kötelesek saját költségükön a közterületről jól látható módon (táblán vagy más módon) feltüntetni. Az utcanév házankénti feltüntetése nem kötelező.

10. § Emléktábla állítás rendjére vonatkozó szabályok

(1) A község közterületein emléktábla csak a Képviselő-testület hozzájárulásával helyezhető el.

(2) A műemlék, műemlék jellegű és a helyi védettségű épületeken emléktábla elhelyezéséhez az illetékes műemlékvédelmi hatóság előzetes hozzájárulása is szükséges.

(3) A képviselő-testületi hozzájárulás nélkül vagy a hozzájárulásról szóló határozatban foglaltaknak nem megfelelően elhelyezett emléktáblát a polgármester - az eltávolításra vonatkozó felszólításban megjelölt határidő eredménytelen eltelte esetén- az emléktábla tulajdonosának költségére leszerelteti és elszállíttatja.

11. § Vegyes és záró rendelkezések

(1) Közterületnév, házszám, épület, lépcsőház, szint, ajtó számozásának változása miatt, költözéssel nem járó lakcímváltozásról az állampolgárnak nem kell bejelentést tennie. A lakcímadat ilyen megváltozás a nem minősül adatváltozásnak. Társasházak esetében alakcímek pontosításakor egyidejűleg, szükség esetén az ajtószámozások ellenőrzését, pontosítását is el kell végezni.

(2) A jegyző az (1) bekezdés szerinti változást hivatalból vezeti át a nyilvántartáson.

(3) A házszámtáblával nem rendelkező ingatlan tulajdonosa, kezelője, használója a jelen rendelet 9. § (4) bekezdésében foglalt tábla-kihelyezési kötelezettségének e rendelet hatályba lépését követő fél éven belül köteles eleget tenni.

12. §

Hatálybalépés

(1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.