Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Hatályos: 2025. 09. 19

Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

2025.09.19.

[1] Az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva

[2] A települési önkormányzat gazdálkodásának alapja a tárgyévi költségvetés megalkotása, amely alapján finanszírozza és ellátja a jogszabályban előírt kötelező, valamint a kötelező feladat ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. A rendelet célja, hogy Ecseg Község Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben foglalt, költségvetési rendelet elfogadásával kapcsolatos kötelezettségének és a gazdálkodás folytonosságának és átláthatóságának eleget tegyen. A költségvetés a polgárok megelégedésére biztosítja a forrást a település színvonalas működéséhez, emellett lehetővé teszi a fejlesztési projektek megvalósítását, mint például infrastruktúra fejlesztése, parkok és közösségi terek létesítése. Az Önkormányzat köteles a jogszabályi előírásoknak megfelelve biztosítani a pénzügyi döntések átláthatóságát. Mindezek összességében elengedhetetlenné teszik a költségvetési rendelet megalkotását a település hatékony működése és fejlődése érdekében.

[3] Ecseg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a következőket rendeli el

A rendelet hatálya

1. § A Rendelet hatálya Ecseg Község Önkormányzatára (továbbiakban: Önkormányzat), az Önkormányzat költségvetési szerveire, valamint az Ecsegi Közös Önkormányzati Hivatalra terjed ki.

A költségvetés bevételei és kiadásai

2. § (1)1 A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését

a) költségvetési bevételi főösszegét 429 523 561 Ft-ban

b) költségvetési kiadási főösszegét 429 523 561 Ft-ban állapítja meg

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott költségvetési bevételeken felül a Képviselő-testület működési és felhalmozási célú hitelfelvételből származófinanszírozási bevétellel nem tervez.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott költségvetési kiadásokon felül a Képviselő-testület működési és felhalmozási célú hiteltörlesztést nem tervez.

3. § (1) Az (1) bekezdés a) pontjában megállapított költségvetési bevételek előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatok szerint, valamint kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezését e rendelet 1., 2., 2.1., 2.2., 2.3., 2.4., 2.5., 2.6., 2.7., 3., 3.1., 3.2., 3.3., 3.4., 3.5., 3.6., 4., 4.1., 4.2., számú mellékletei tartalmazzák.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában megállapított költségvetési kiadások előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezését e rendelet 1., 5., 5.1, 5.2., 5.3., 5.4., 5.5., 5.6., 6., 6.1., 6.2., 7., 8., 9.,10., számú mellékletei tartalmazzák.

4. § (1) Az Önkormányzat beruházási kiadási előirányzat feladatonkénti részletezését a 7. 9., számú mellékletei tartalmazzák.

(2) Az Önkormányzat felújítási kiadási előirányzat célonkénti részletezését a 8. számú melléklet tartalmazza.

5. § A Képviselő-testület a költségvetési kiadási főösszegen belül pénzügyi befektetésekből bevételt és céltartalékot a 10. számú melléklet értelmében nem tervez.

6. § Az Önkormányzat 2025. tárgyévi létszámkeretét önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervenként, valamint feladatonként a 11. – 12. számú mellékletek tartalmazzák.

7. § A Képviselő-testület az Önkormányzat 2025. tárgyévi előirányzat-felhasználási ütemtervét a 13. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

Ecsegi Közös Önkormányzati Hivatal költségvetése

8. § (1) Az Ecsegi Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Közös Hivatal) tárgyévi bevétele: 62.477.633,- Ft ebből

a) finanszírozási bevétel: 62.477.633,- Ft ebből

b) előző évi maradvány: 2.566.017,- Ft

(2) A Közös Hivatal tárgyévi kiadás: 62.477.633,- Ft forint ebből

a) költségvetési kiadás: 62.477.633,- Ft forint ebből

b) működési költségvetési kiadás: 62.477.633,- Ft

(3) A Közös Hivatal engedélyezett létszámkerete 7,14 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott köztisztviselő, ebből 1 fő jegyző, 1 fő aljegyző, 6 fő ügyintéző.

(4) A Közös Hivatal költségvetését Ecseg és Csécse Községek Önkormányzatának Képviselő-testületei együttes ülésen 2025. február 12-én fogadták el.

(5) 2025.-ös tárgyévben a Közös Hivatal köztisztviselői illetményalapja 100.000, - Ft.-ban kerül meghatározásra.

(6) A cafetéria juttatás a 2011. évi CXCIX. törvény 151. §-a, valamint Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC törvény 64. § (3) bekezdése alapján került megállapításra, melynek éves összege 2025. évben személyenként nem haladhatja meg a nettó 400 000 forintot.

(7) A Közös Hivatal köztisztviselői számára az éves cafetéria juttatás mértéke nettó 400.000 forint/ fő-ben került megállapításra a (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

Záró és vegyes rendelkezések

9. § (1) Jelen Rendelet rendelkezéseit a 8. § (5).-ik bekezdésének kivételével 2025. január 1-től kell alkalmazni.

(2) E Rendelet 8. § (5).-ik bekezdését 2025. február 1-től kell alkalmazni.

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez2

1. melléklet

KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE

2025

Ft-ban

Bevétel

Kiadás

Megnevezés

Előirányzat

Mód. előriányzat

Megnevezés

Előirányzat

Mód. előriányzat

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

331 047 189

345 593 006

K1. Személyi juttatás

224 223 060

224 205 361

B3. Közhatalmi bevételek

12 650 000

12 650 000

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

26 485 823

29 612 212

B4. Működési bevételek

21 203 130

19 062 500

K3. Dologi kiadások

117 958 329

115 982 979

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

1 783 000

822 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

652 000

7 446 772

Ebből: Általános tartalék

Céltartalék

Visszafizetési kötelezettség - 488 750

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6)

364 900 319

377 305 506

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.)

371 102 212

378 069 324

B. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN

25 520 480

30 330 015

B. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN

8 223 398

14 351 721

Ebből: B813. Maradvány igénybevétele

22 520 480

24 330 015

C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B)

390 420 799

407 635 521

C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)

379 325 610

392 421 045

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

22 895 668

20 618 040

K6. Beruházások

7 188 200

7 616 642

B5. Felhalmozási bevételek

1 020 000

K7. Felújítások

27 270 240

29 485 874

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

467 583

250 000

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

23 363 251

21 888 040

D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.)

34 458 440

37 102 516

E. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN

0

0

E. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN

0

0

Ebből: B813. Maradvány igénybevétele

0

0

F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (D+E)

23 363 251

21 888 040

F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E)

34 458 440

37 102 516

G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+D)

388 263 570

399 193 546

G. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (A+D)

405 560 652

415 171 840

H. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B+E)

25 520 480

30 330 015

H. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (B+E)

8 223 398

14 351 721

I. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F)

413 784 050

429 523 561

I. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F)

413 784 050

429 523 561

2. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez3

2. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATAI

MINDÖSSZESEN

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Önkormányzat

Önkorm.-i Hivatal

Napraforgó Óvoda

Összesen

Előirányzaat

Mód. Előirányzaat

Előirányzaat

Előirányzaat

Mód. Előirányzaat

Előirányzaat

Mód. Előirányzaat

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

107 516 485

114 081 615

107 516 485

114 081 615

B112. Települési önk. egyes köznevelési támogatás

65 370 328

68 902 588

65 370 328

68 902 588

B1131. Települési önk. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatás

46 368 348

42 669 724

46 368 348

42 669 724

B1132. Települési önk.-ok gyermekétkeztetés feladatainak támogatás

35 437 876

35 437 876

35 437 876

35 437 876

B114. Települési önk. kulturális feladatainak támogatása

3 531 312

3 839 364

3 531 312

3 839 364

B115. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

3 656 876

3 656 876

3 656 876

3 656 876

B116. elszámolásból származó bevételek

102 336

0

102 336

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

69 165 964

69 241 099

69 165 964

69 241 099

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

331 047 189

337 931 478

0

0

331 047 189

337 931 478

0

B3. Közhatalmi bevételek összesen

12 650 000

12 650 000

0

0

12 650 000

12 650 000

B401. Készletértékesítés ellenértéke

B402. Szolgáltatások ellenértéke

600 000

1 000 000

9 900 000

8 550 000

10 500 000

9 550 000

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

1 740 380

2 500 000

1 740 380

2 500 000

B404. Tulajdonosi bevételek

3 294 000

2 500 000

3 294 000

2 500 000

B405. Ellátási díjak

5 668 750

4 300 000

5 668 750

4 300 000

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

0

B408. Kamatbevételek

0

0

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

B410. Egyéb működési bevételek

212 500

0

212 500

B4. Működési bevételek összesen

5 634 380

6 212 500

0

15 568 750

12 850 000

21 203 130

19 062 500

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

349 331 569

356 793 978

0

15 568 750

12 850 000

364 900 319

369 643 978

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

6 000 000

0

0

0

6 000 000

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

B813. Maradvány igénybevétele

22 909 488

21 719 023

2 566 017

44 975

44 975

25 520 480

24 330 015

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

0

0

0

0

0

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

0

0

0

0

0

B816. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

0

0

B817. Betétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.)

22 909 488

27 719 023

2 566 017

44 975

44 975

25 520 480

30 330 015

0

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

372 241 057

384 513 001

2 566 017

15 613 725

12 894 975

390 420 799

399 973 993

3. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez4

3. melléklet

B115. Működési célú központosított előirányzatok

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Összesen

0

4. melléklet

B14. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államáhztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

5. melléklet

B15. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

6. melléklet

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

OEP finanszírozás fogászat

8 640 000

8 995 000

8 640 000

8 995 000

Közfoglalkoztatás támogatása

45 938 354

45 938 354

45 938 354

45 938 354

Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház hozzájárulása védőnői feladatokhoz

563 760

563 760

563 760

563 760

Csécse Község Önk. Fogorvosi hzj.

5 760 000

5 760 000

5 760 000

5 760 000

Nyári diák munka

3 227 880

3 227 880

Helyi humán fejlesztések

8 263 850

4 018 985

4 018 985

Magyar Falu Program - Játszótér

406 400

406 400

Versenyképes járások

130 720

130 720

Olvaséásnépszerűsítő program

200 000

200 000

Összesen

60 902 114

69 241 099

0

0

60 902 114

69 241 099

4. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez5

2.5. melléklet

B3 KÖZHATALMI BEVÉTELEK RÉSZLETEZÉSE

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

B311. Magánszemélyek jövedelemadói

Ebből:

a) termőföld bérbeadásából származó szem .jöv .adó

B34. Vagyoni típusu adók

3 600 000

Ebből:

a) építményadó

b) épület után fizetett idegenforgalmi adó

c) magánszemélyek kommunális adója

3 600 000

d) telekadó

B351. Értékesítési és forgalmi adók

9 000 000

Ebből:

a) iparűzési adó

9 000 000

B354. Gépjárműadó

0

B355. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

Ebből:

a) tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

b) talajterhelési díj

c) a korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó befiz.-ből befolyt bevétel

B36. Egyéb közhatalmi bevételek

50 000

Ebből:

a) eljárási illeték

b) igazgatási szolgáltatási díj

c) ebrendészeti hozzájárulás

d) környezetvédelmi bírság

e) természetvédelmi bírság

f) építésügyi bírság

g) szabálysértési pénz- és helyszínbírság önormányzatot megillető rész

f) késedelmi pótlék

50 000

Összesen

9 050 000

2.6. melléklet

B62. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

2.7. melléklet

B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

0

0

0

Összesen

0

0

0

0

5. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez6

10. melléklet

A 2025. évi FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATAI

MINDÖSSZESEN

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Önkormányzat

Önkorm.-i Hivatal

Napraforgó Óvoda

Összesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

22 895 668

20 618 040

22 895 668

20 618 040

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

22 895 668

20 618 040

22 895 668

20 618 040

B51. Immateriális javak értékesítése

B52. Ingatlanok értékesítése

1 020 000

20 000

1 020 000

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B54. Részesedések értékesítése

B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B5. Felhalmozási bevételek összesen

0

1 020 000

0

0

20 000

1 020 000

B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről

B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

467 583

250 000

467 583

250 000

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

467 583

250 000

467 583

250 000

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

23 363 251

21 888 040

23 363 251

21 888 040

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

B813. Maradvány igénybevétele

0

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B816. Központi, irányító szervi támogatás

B817. Betétek megszüntetése

B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.)

0

0

0

0

FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

23 363 251

21 888 040

23 363 251

21 888 040

6. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez7

11. melléklet

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Összesen

12. melléklet

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államáhztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

Összesen

13 melléklet

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

14. melléklet

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Külterületi helyi közutak fejlesztése

9 909 668

7 632 040

9 909 668

7 632 040

Vis maior támogatás

12 986 000

12 986 000

12 986 000

12 986 000

Összesen

22 895 668

20 618 040

0

0

22 895 668

20 618 040

15. melléklet

B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

16. melléklet

B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Önkormányz. Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Államháztartáson kívüli támogatás

467 583

250 000

467 583

250 000

Összesen

467 583

250 000

0

0

467 583

250 000

7. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez8

17. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATA FELADATONKÉNT

ÖNKORMÁNYZAT

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Összesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

107 516 485

114 081 615

107 516 485

114 081 615

B112. Települési önk. egyes köznevelési támogatás

65 370 328

68 902 588

65 370 328

68 902 588

B1131. Települési önk. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

46 368 348

42 669 724

46 368 348

42 669 724

B1132. Települési önk.-ok gyermekétkeztetés feladatainak támogatása

35 437 876

35 437 876

35 437 876

35 437 876

B114. Települési önk. kulturális feladatainak támogatása

3 531 312

3 839 364

3 531 312

3 839 364

B115. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

3 656 876

3 656 876

3 656 876

3 656 876

B116. Elszámolásból származó bevételek

102 336

102 336

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

69 165 964

69 241 099

69 165 964

76 903 006

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

331 047 189

337 931 478

0

331 047 189

345 593 385

B3. Közhatalmi bevételek összesen

12 650 000

12 650 000

12 650 000

12 650 000

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

600 000

1 000 000

600 000

1 000 000

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

1 740 380

2 500 000

1 740 380

2 500 000

B404. Tulajdonosi bevételek

3 294 000

2 500 000

3 294 000

2 500 000

B405. Ellátási díjak

0

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

B408. Kamatbevételek

0

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

B410. Egyéb működési bevételek

212 500

0

212 500

B4. Működési bevételek összesen

5 634 380

6 212 500

0

5 634 380

6 212 500

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

B63. Egyéb működési céló átvett pénzeszközök

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

349 331 569

356 793 978

0

349 331 569

364 455 885

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

6 000 000

0

6 000 000

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

0

B813. Maradvány igénybevétele

22 909 488

21 719 023

22 909 488

21 719 023

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

B816. Központi, irányító szervi támogatás

0

B817. Betétek megszüntetése

0

B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.)

22 909 488

27 719 023

0

22 909 488

27 719 023

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

372 241 057

384 513 001

0

372 241 057

392 174 908

8. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez9

18. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Önkormányzati Hivatal

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Állami (államigazg.) feladatok

Összesen

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

0

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

0

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

B405. Tulajdonosi bevételek

0

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

B408. Kamatbevételek

0

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

B410. Egyéb működési bevételek

0

B4. Működési bevételek összesen

0

0

0

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

B63. Egyéb működési céló átvett pénzeszközök

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B4.+B.6.)

0

0

0

0

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

0

B813. Maradvány igénybevétele

2 566 017

2 566 017

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

B816. Központi, irányító szervi támogatás

0

B817. Betétek megszüntetése

0

B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.)

0

0

2 566 017

2 566 017

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

0

0

2 566 017

2 566 017

9. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez10

19. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Napraforgó Óvoda

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Összesen

091110 Óvodai nev.szakmai feladatok

091140 Óvodai nev.működte-tési feladatok

096015 Óvodai int.étk.

096025 Munkahelyi étkeztetés

104037 Intézményen kívüli étkeztetés

107051 Szociális étkeztetés

018030 Támogatási célú finansz.bev.

Előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

9 900 000

8 550 000

9 900 000

8 550 000

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

B404. Tulajdonosi bevételek

0

B405. Ellátási díjak

1 000 000

4 668 750

3 300 000

5 668 750

4 300 000

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

B408. Kamatbevételek

0

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

B410. Egyéb működési bevételek

0

B4. Működési bevételek összesen

1 000 000

9 900 000

8 550 000

4 668 750

3 300 000

0

15 568 750

12 850 000

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

B63. Egyéb működési céló átvett pénzeszközök

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B4.+B.6.)

1 000 000

9 900 000

8 550 000

4 668 750

3 300 000

0

15 568 750

12 850 000

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

0

B813. Maradvány igénybevétele

44 975

44 975

44 975

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

B816. Központi, irányító szervi támogatás

0

B817. Betétek megszüntetése

0

B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.)

44 975

44 975

44 975

0

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

1 000 000

9 900 000

8 550 000

4 668 750

3 300 000

44 975

27 463 725

12 894 975

10. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez11

20. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI előirányzatai

MINDÖSSZESEN

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Önkormányzat

Önk.-i Hivatal

Napraforgó Óvoda

Mindösszesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

K1. Személyi juttatás

110 221 916

105 051 903

45 956 800

51 244 895

68 044 344

67 908 563

224 223 060

224 205 361

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

11 355 150

13 720 738

6 375 907

7 063 360

8 754 766

8 828 114

26 485 823

29 612 212

K3. Dologi kiadások

66 001 853

64 692 917

10 144 926

10 872 498

41 811 550

40 417 564

117 958 329

115 982 979

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

1 783 000

822 000

1 783 000

822 000

K5. Egyéb működési kiadások összesen

652 000

7 446 772

652 000

7 446 772

Ebből: Általános tartalék

0

0

Céltartalék

0

0

0

0

A. Működési költségvetési kiadások össz. (K1. …+K5.)

190 013 919

191 734 330

62 477 633

69 180 753

118 610 660

117 154 241

371 102 212

378 069 324

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

6 000 000

6 000 000

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

8 223 398

8 351 721

8 223 398

8 351 721

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

B. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.)

8 223 398

14 351 721

8 223 398

14 351 721

C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)

198 237 317

206 086 051

62 477 633

69 180 753

118 610 660

117 154 241

379 325 610

392 421 045

K6. Beruházások

2 997 200

6 958 047

500 000

4 191 000

158 595

7 188 200

7 616 642

K7. Felújítások

27 270 240

29 485 874

27 270 240

29 485 874

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

0

D. Felhalmozási költségvetési kiadások össz. (K. …+K8.)

30 267 440

36 443 921

0

500 000

4 191 000

158 595

34 458 440

37 102 516

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

E. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.)

0

0

0

0

0

0

0

0

F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E)

30 267 440

36 443 921

0

500 000

4 191 000

158 595

34 458 440

37 102 516

G. KIADÁS MINDÖSSZESEN (C+F)

228 504 757

242 529 972

62 477 633

69 680 753

122 801 660

117 312 836

413 784 050

429 523 561

11. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez12

21. melléklet

K4. Elátottak pénzbeli juttatásai

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Napraforgó Óvoda

Önkorm.-i Hivatal

Mindösszesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Települési támogatás

400 000

400 000

400 000

400000

Temetési segély

240 000

240 000

240 000

240000

Egyéb önkormányzati juttatás (Iskolakezdési támogatás)

1 143 000

182 000

1 143 000

182000

0

Összesen

1 783 000

822 000

1 783 000

822 000

22. melléklet

K504. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Napraforgó Óvoda

Önkorm.-i Hivatal

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

23. melléklet

K505. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Napraforgó Óvoda

Önkorm.-i Hivatal

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

24. melléklet

K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Napraforgó Óvoda

Önkorm.-i Hivatal

Mindösszesen

Bursa támogatás

140 000

140 000

0

0

Összesen

140 000

0

0

140 000

25. melléklet

K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Napraforgó Óvoda

Önkorm.-i Hivatal

Mindösszesen

0

Összesen

0

0

0

0

26. melléklet

K511. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Napraforgó Óvoda

Önkorm.-i Hivatal

Mindösszesen

Magánszemélynek

12 000

12 000

Alapítvány támogatása

500 000

500 000

0

0

Összesen

512 000

0

0

512 000

13. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez14

28. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

Költségvetési szerv megnevezése

Önkormányzati Hivatal

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Állami feladatok

Összesen

011130 Önkormányzati jogalkotás

011130 Önkormányzati jogalkotás

011130 Önkormányzati jogalkotás

Előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

K1. Személyi juttatás

45 956 800

51 244 895

45 956 800

51 244 895

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

6 375 907

7 063 360

6 375 907

7 063 360

K3. Dologi kiadások

10 144 926

10 872 498

10 144 926

10 872 498

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

K5. Egyéb működési kiadások összesen

0

A. Működési költségvetési kiadások össz. (K1. …+K5.)

0

0

62 477 633

69 180 753

62 477 633

69 180 753

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

0

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

0

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

0

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

0

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

0

B. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.)

0

0

0

0

0

0

C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)

0

0

62 477 633

69 180 753

62 477 633

69 180 753

K6. Beruházások

500 000

0

500 000

K7. Felújítások

0

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

0

D. Felhalmozási költségvetési kiadások össz. (K6. …+K8.)

0

0

0

500 000

0

500 000

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

0

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

0

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

0

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

0

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

0

E. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.)

0

0

0

0

0

0

F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E)

0

0

0

500 000

0

500 000

G. KIADÁS MINDÖSSZESEN (C+F)

0

0

62 477 633

69 680 753

62 477 633

69 680 753

14. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez15

29. melléklet

A 2025. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

Költségvetési szerv megnevezése

Napraforgó Óvoda

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Összesen

091110 Óvodai nev.szakmai feladatell.

091140 Óvodai nev.működte-tési feladatok

096015 Óvodai int.étk.

096025 Munkahelyi étkeztetés

104037 Intézményen kívüli étkezt.

107051 Szociális étkeztetés

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

K1. Személyi juttatás

49 412 744

48 790 123

9 315 800

9 315 800

3 726 320

1 863 160

2 350 000

3 726 320

3 726 320

68 044 344

67 908 563

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

6 332 657

6 342 716

1 211 054

1 211 054

484 422

242 211

305 500

484 422

484 422

8 754 766

8 828 114

K3. Dologi kiadások

558 800

600 000

3 784 600

3 407 274

22 455 050

22 455 050

6 005 240

3 002 620

3 450 000

6 005 240

4 500 000

41 811 550

40 417 564

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

K5. Egyéb működési kiadások összesen

0

A. Működési költségvetési kiadások össz. (K1. …+K5.)

56 304 201

55 732 839

3 784 600

3 407 274

32 981 904

32 981 904

10 215 982

5 107 991

6 105 500

10 215 982

8 710 742

118 610 660

117 154 241

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

B. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.)

C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)

56 304 201

55 732 839

3 784 600

3 407 274

32 981 904

32 981 904

10 215 982

5 107 991

6 105 500

10 215 982

8 710 742

118 610 660

117 154 241

K6. Beruházások

3 429 000

100 000

762 000

58 595

4 191 000

158 595

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

D. Felhalmozási költségvetési kiadások össz. (K6. …+K8.)

0

0

3 429 000

100 000

762 000

58 595

0

0

0

0

0

4 191 000

158 595

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

E. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.)

F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E)

0

0

3 429 000

100 000

762 000

58 595

0

0

0

0

0

4 191 000

158 595

G. KIADÁS MINDÖSSZESEN (C+F)

56 304 201

55 732 839

7 213 600

3 507 274

33 743 904

33 040 499

10 215 982

5 107 991

6 105 500

10 215 982

8 710 742

122 801 660

117 312 836

15. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez16

30. melléklet

K6. Beruházási kiadások

feladatonkénti részletezése

Ft-ban

Beruházási feladat

Előirányzat összege

Kv.-i szerv megnevezése

Önkormányzat

Önkorm.hiv.

Napraforgó Óvoda

Összesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Rendezési terv készítése

2 540 000

4 500 000

2 540 000

4 500 000

szekrény vásárlás

457 200

457 200

457 200

457 200

bordásfal, szék, asztal, laptop, nyomtató,

3 429 000

100 000

3 429 000

100 000

szék, asztal, hűtőgép

762 000

58 595

762 000

58 595

Biztonsági mentés eszközei

0

500 000

0

500 000

közfoglalkoztatási porgram (létra, lombfúvó)

149 500

149 500

Helyi humán fejlesztések keretén belül beszerzett eszközök (szék-asztal garnitúra)

901 250

901 250

számíytógép, telefon, asztal, szék

950 097

950 097

Beruházások összesen

2 997 200

6 958 047

0

500 000

4 191 000

158 595

7 188 200

7 616 642

31. melléklet

K7. Felújítások

célonkénti részletezése

Ft-ban

Felújítási feladat

Előirányzat összege

Kv.-i szerv megnevezése

Önkormányzat

Önkorm.hiv.

Napraforgó Óvoda

Összesen

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Előirányzat

Mód. előirányzat

Külterületi helyi közutak fejlesztése

9 666 351

9 818 751

9 666 351

9 818 751

Szabadság tér 8. belső felújítása

3 175 000

3 175 000

3 175 000

3 175 000

Árvíztározó felújítása

14 428 889

16 492 123

14 428 889

16 492 123

Felújítások összesen

27 270 240

29 485 874

0

0

27 270 240

29 485 874

32. melléklet

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

feladatonkénti részletezése

Ft-ban

Megnevezés

Előirányzat összege

Kv.-i szerv megnevezése

Önkormányzat

Önkorm.hiv.

Napraforgó Óvoda

Összesen

Egyéb felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

16. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez17

10. melléklet a 2/2025. (II. 12) rendelethez

Céltartalék célonkénti részletezése

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Céltartalék összesen

0

17. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez18

11. melléklet

Költségvetési szervek engedélyezett létszáma

Költségvetési szerv

Engedélyezett létszám (fő)

Önkormányzat

Polgármester

1

Önkormányzati vagyongazdálkodás

1

Város és községgazdálkodás

2

Házi segítségnyújtás

1

Szociális étkeztetés

1

Könyvtár

0

Köztemető

1

Művelődési ház

1

Önkormányzat

1

Gyermekjóléti Szolgálat

1

Napraforgó Óvoda

Óvodai nevelés

6

Intézményi étkeztetés

4

Közös Önkormányzati Hivatal

- köztisztviselő

8

Összesen

32

12. melléklet

Közfoglalkoztatottak engedelyezett létszáma

Költségvetési szerv

Engedélyezett létszám (fő)

4 órás

6 órás

8 órás

közfoglalkoztatás

28

Összesen

28

18. melléklet a 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez19

13. melléklet

2025. évi ELŐIRÁNYZAT-FELHASZNÁLÁSI TERV

Ft-ban

Bevételek

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

ÖSSZESEN

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

27 587 266

27 587 266

27 587 266

27 587 266

27 587 266

27 587 265

27 587 266

27 587 266

27 587 266

27 587 264

27 587 266

27 587 266

331 047 189

B3. Közhatalmi bevételek

3162500

3162500

3162500

3 162 500

12 650 000

B4. Működési bevételek

1 766 928

1 766 928

1 766 928

1 766 928

1 766 922

1 766 928

1 766 928

1 766 928

1 766 928

1 766 928

1 766 928

1 766 928

21 203 130

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

0

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6)

29 354 194

29 354 194

32 516 694

32 516 694

32 516 688

29 354 193

29 354 194

29 354 194

29 354 194

32 516 692

29 354 194

29 354 194

364 900 319

0

B. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 703

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

25 520 480

Ebből: B813. Maradvány igénybevétele

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 703

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

25 520 480

0

C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B)

31 480 901

31 480 901

34 643 401

34 643 401

34 643 395

31 480 896

31 480 901

31 480 901

31 480 901

34 643 399

31 480 901

31 480 901

390 420 799

0

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B5. Felhalmozási bevételek

0

0

0

7 631 890

7 631 889

7 631 889

0

0

0

0

0

0

22 895 668

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

467 583

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

467 583

D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

0

467 583

0

7 631 890

7 631 889

7 631 889

0

0

0

0

0

0

23 363 251

0

E. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Ebből: B813. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (D+E)

0

467 583

0

7 631 890

7 631 889

7 631 889

0

0

0

0

0

0

23 363 251

0

G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+D)

29 354 194

29 821 777

32 516 694

40 148 584

40 148 577

36 986 082

29 354 194

29 354 194

29 354 194

32 516 692

29 354 194

29 354 194

388 263 570

0

H. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B+E)

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 703

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

2 126 707

25 520 480

0

I. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F)

31 480 901

31 948 484

34 643 401

42 275 291

42 275 284

39 112 785

31 480 901

31 480 901

31 480 901

34 643 399

31 480 901

31 480 901

413 784 050

Kiadások

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

ÖSSZESEN

K1. Személyi juttatás

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

18 685 255

224 223 060

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 152

2 207 151

2 207 152

2 207 152

26 485 823

K3. Dologi kiadások

9 829 881

9 829 881

9 829 638

9 829 881

9 829 881

9 829 881

9 829 881

9 829 881

9 829 881

9 829 881

9 829 881

9 829 881

117 958 329

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

122 500

122 500

122 500

122 500

122 500

122 500

122 500

313 000

122 500

122 500

122 500

245 000

1 783 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

12 000

160 000

160 000

160 000

160 000

652 000

Ebből: Általános tartalék

0

Céltartalék

0

Visszafizetési kötelezettség - 488 750

0

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.)

30 844 788

30 856 788

30 844 545

31 004 788

30 844 788

30 844 788

31 004 788

31 035 288

31 004 788

30 844 787

31 004 788

30 967 288

371 102 212

0

B. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN

8 223 398

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

8 223 398

0

0

C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)

39 068 186

30 856 788

30 844 545

31 004 788

30 844 788

30 844 788

31 004 788

31 035 288

31 004 788

30 844 787

31 004 788

30 967 288

379 325 610

0

K6. Beruházások

0

457 200

1 198 033

1 980 033

1 980 033

1 572 901

7 188 200

K7. Felújítások

0

4 808 629

4 808 629

4 808 629

6 397 129

1 587 500

1 619 908

1 619 908

1 619 908

27 270 240

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.)

0

4 808 629

5 265 829

6 006 662

6 397 129

1 587 500

3 599 941

1 619 908

3 599 941

1 572 901

0

0

34 458 440

0

E. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E)

0

4 808 629

5 265 829

6 006 662

6 397 129

1 587 500

3 599 941

1 619 908

3 599 941

1 572 901

0

0

34 458 440

0

G. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (A+D)

30 844 788

35 665 417

36 110 374

37 011 450

37 241 917

32 432 288

34 604 729

32 655 196

34 604 729

32 417 688

31 004 788

30 967 288

405 560 652

0

H. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (B+E)

8 223 398

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

8 223 398

0

I. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F)

39 068 186

35 665 417

36 110 374

37 011 450

37 241 917

32 432 288

34 604 729

32 655 196

34 604 729

32 417 688

31 004 788

30 967 288

413 784 050

0

Bevételek - Kiadások egyenlege

-7 587 285

-3 716 933

-1 466 973

5 263 841

5 033 367

6 680 497

-3 123 828

-1 174 295

-3 123 828

2 225 711

476 113

513 613

0

1

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XII. 3.) önkormányzati rendelete

2

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

3

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

4

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete

5

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 28) önkormányzati rendelete

6

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

7

9

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete

10

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

11

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

12

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete

13

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

14

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete

15

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

16

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 3.) önkormányzati rendelete

17

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 28) önkormányzati rendelete

18

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 28) önkormányzati rendelete

19

Módosította Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 28) önkormányzati rendelete