Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2025. 05. 30Ecseg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
[1] A rendelet célja, hogy Ecseg Község Önkormányzata eleget tegyen az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. §-ban foglalt kötelezettségének, mely szerint az önkormányzat a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást készít.
[2] Ecseg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a következőket rendeli el:
1. § Az önkormányzat 2024. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót
1. 604 382 985 Ft költségvetési bevétellel
2. 580 052 970 Ft költségvetési kiadással hagyja jóvá.
2. § (1) Az 1. § a) pontjában meghatározott költségvetési bevételek előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezését az 1., 2., 2.1., 2.2., 2.3., 2.4., 2.5., 2.6., 2.7., 3., 3.1., 3.2., 3.3., 3.4., 3.5., 3.6., 4., 4.1., 4.2. számú mellékletek tartalmazzák.
(2) Az 1. § b) pontjában meghatározott költségvetési kiadások előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezését e rendelet 1., 5., 5.1., 5.2., 5.3., 5.4., 5.5., 5.6., 6., 6.1.,6.2., számú mellékletek tartalmazzák.
3. § Az önkormányzat zárszámadásában szereplő beruházási kiadások feladatonkénti részletezését a 7. számú melléklet tartalmazza.
4. § Az önkormányzat felújítási kiadási előirányzat célonkénti részletezését a 8. számú melléklet, az egyéb felhalmozási kiadások feladatonkénti részletezését a 9. számú melléklet tartalmazza.
5. § Az önkormányzat a költségvetési kiadási főösszegen belül pénzügyi befektetésekből bevételt és céltartalékot – a 10. számú melléklet szerint – nem teljesített.
6. § Az önkormányzat 2024. évi létszámkeretét önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervenként, valamint feladatonként a 11. – 12. számú melléklet tartalmazza.
7. § Az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonát a 13. számú mellékletben részletezett adatok alapján 2 320 209 051 Ft-ban állapítja meg.
8. § Az önkormányzat és intézményei 2024. évi eredményéről szóló kimutatást a 14. számú melléklet tartalmazza.
9. § Az önkormányzat és intézményei 2024. évi maradványáról szóló kimutatást a 15. számú melléklet tartalmazza.
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő második napon lép hatályba.
1. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
1. számú melléklet |
|||||||
|
KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE |
|||||||
|
2024. |
|||||||
|
Ft-ban |
|||||||
|
Bevétel |
Kiadás |
||||||
|
Megnevezés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Megnevezés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
235 839 827 |
276 669 689 |
276 669 689 |
K1. Személyi juttatás |
160 713 615 |
185 815 161 |
183 563 624 |
|
B3. Közhatalmi bevételek |
15 100 000 |
18 100 000 |
11 254 840 |
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
21 356 488 |
21 129 539 |
20 858 085 |
|
B4. Működési bevételek |
19 361 020 |
26 387 465 |
25 200 583 |
K3. Dologi kiadások |
99 263 604 |
125 768 308 |
114 932 784 |
|
B6. Működési célú átvett pénzeszközök |
722 091 |
722 091 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 470 000 |
843 408 |
843 408 |
|
|
K5. Egyéb működési célú kiadások |
2 200 150 |
7 196 105 |
7 196 105 |
||||
|
|
Ebből: Általános tartalék |
||||||
|
Céltartalék |
|||||||
|
Visszafizetési kötelezettség - 488 750 |
|||||||
|
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6) |
270 300 847 |
321 879 245 |
313 847 203 |
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.) |
285 003 857 |
340 752 521 |
327 394 006 |
|
B. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN |
44 120 927 |
53 957 367 |
53 957 367 |
B. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN |
8 034 246 |
9 647 288 |
9 647 288 |
|
Ebből: B813. Maradvány igénybevétele |
44 120 927 |
44 120 927 |
44 120 927 |
|
|||
|
|
|||||||
|
C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) |
314 421 774 |
375 836 612 |
367 804 570 |
C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) |
293 038 103 |
350 399 809 |
337 041 294 |
|
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
18 000 000 |
66 400 492 |
66 400 492 |
K6. Beruházások |
7 151 000 |
4 104 313 |
4 023 300 |
|
B5. Felhalmozási bevételek |
2 168 000 |
2 168 000 |
K7. Felújítások |
182 857 079 |
242 078 062 |
223 155 533 |
|
|
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
2 000 000 |
2 000 000 |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
|
|
D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
18 000 000 |
70 568 492 |
70 568 492 |
D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.) |
205 393 594 |
262 015 218 |
243 011 676 |
|
E. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN |
166 009 923 |
166 009 923 |
166 009 923 |
E. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN |
0 |
||
|
Ebből: B813. Maradvány igénybevétele |
166 009 923 |
166 009 923 |
166 009 923 |
|
|||
|
F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (D+E) |
184 009 923 |
236 578 415 |
236 578 415 |
F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) |
205 393 594 |
262 015 218 |
243 011 676 |
|
|
|
|
|
|
|
||
|
G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+D) |
288 300 847 |
392 447 737 |
384 415 695 |
G. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (A+D) |
498 431 697 |
612 415 027 |
580 052 970 |
|
|
|
|
|
|
|
||
|
H. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B+E) |
210 130 850 |
219 967 290 |
219 967 290 |
H. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (B+E) |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
||||
|
I. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F) |
498 431 697 |
612 415 027 |
604 382 985 |
I. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F) |
498 431 697 |
612 415 027 |
580 052 970 |
2. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
2. számú melléklet |
|||||||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATAI |
|||||||||||||||
|
MINDÖSSZESEN |
|||||||||||||||
|
Ft-ban |
|||||||||||||||
|
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önkorm.-i Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Összesen |
|||||||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
101 666 287 |
99 016 287 |
99 016 287 |
101 666 287 |
99 016 287 |
99 016 287 |
|||||||||
|
B112. Települési önk. egyes köznevelési támogatás |
57 321 152 |
64 022 574 |
64 022 574 |
57 321 152 |
64 022 574 |
64 022 574 |
|||||||||
|
B1131. Települési önk. szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
34 599 028 |
36 528 314 |
36 528 314 |
34 599 028 |
36 528 314 |
36 528 314 |
|||||||||
|
B1132. Települési önk. Gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
28 500 205 |
28 128 101 |
28 128 101 |
28 500 205 |
28 128 101 |
28 128 101 |
|||||||||
|
B114. települési kulturális feladatinak támogatása |
2 622 405 |
3 551 229 |
3 551 229 |
2 622 405 |
3 551 229 |
3 551 229 |
|||||||||
|
B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
8 186 520 |
8 186 520 |
0 |
8 186 520 |
8 186 520 |
|||||||||
|
B116. Elszámolásból származó bevételek |
0 |
127 801 |
127 801 |
0 |
127 801 |
127 801 |
|||||||||
|
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|
|
|
||||||||||||
|
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|
|
|
||||||||||||
|
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
11 130 750 |
34 193 217 |
34 193 217 |
2 915 646 |
2 915 646 |
11 130 750 |
37 108 863 |
37 108 863 |
|||||||
|
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
235 839 827 |
273 754 043 |
273 754 043 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
0 |
0 |
0 |
235 839 827 |
276 669 689 |
276 669 689 |
|||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
B3. Közhatalmi bevételek összesen |
15 100 000 |
18 100 000 |
11 254 840 |
|
|
|
|
|
|
15 100 000 |
18 100 000 |
11 254 840 |
|||
|
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||
|
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
640 000 |
1 093 022 |
831 251 |
10 295 000 |
8 717 480 |
8 717 480 |
10 935 000 |
9 810 502 |
9 548 731 |
||||||
|
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
1 400 000 |
4 248 206 |
4 248 206 |
9 920 |
9 920 |
1 400 000 |
4 258 126 |
4 258 126 |
|||||||
|
B404. Tulajdonosi bevételek |
1 907 000 |
4 991 000 |
4 902 424 |
1 907 000 |
4 991 000 |
4 902 424 |
|||||||||
|
B405. Ellátási díjak |
4 851 000 |
6 150 325 |
5 313 790 |
4 851 000 |
6 150 325 |
5 313 790 |
|||||||||
|
B408. Kamatbevételek |
2 034 |
2 034 |
38 |
38 |
0 |
25 |
25 |
0 |
2 097 |
2 097 |
|||||
|
B410.Biztosító általi tártérítés |
|
|
0 |
0 |
|||||||||||
|
B411. Egyéb működési bevételek |
268 020 |
946 597 |
946 597 |
30 002 |
30 002 |
198 816 |
198 816 |
268 020 |
1 175 415 |
1 175 415 |
|||||
|
B4. Működési bevételek összesen |
4 215 020 |
11 280 859 |
10 930 512 |
0 |
30 040 |
30 040 |
15 146 000 |
15 076 566 |
14 240 031 |
19 361 020 |
26 387 465 |
25 200 583 |
|||
|
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|||||||||||||||
|
B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|||||||||||||||
|
B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
722 091 |
722 091 |
|||||||||||||
|
B6. Működési célú átvett pénzeszközök összesen |
0 |
722 091 |
722 091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
722 091 |
722 091 |
|||
|
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.) |
255 154 847 |
303 856 993 |
296 661 486 |
0 |
2 945 686 |
2 945 686 |
15 146 000 |
15 076 566 |
14 240 031 |
270 300 847 |
321 879 245 |
313 847 203 |
|||
|
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
0 |
||||||||||||||
|
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
||||||||||||||
|
B813. Maradvány igénybevétele |
43 893 818 |
43 893 818 |
43 893 818 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
108 242 |
108 242 |
108 242 |
44 120 927 |
44 120 927 |
44 120 927 |
|||
|
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 836 440 |
9 836 440 |
0 |
|
9 836 440 |
9 836 440 |
|||||||||
|
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
|
0 |
0 |
|||||||||||
|
B816. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
|
0 |
0 |
|||||||||||
|
B817. Betétek megszüntetése |
0 |
|
0 |
0 |
|||||||||||
|
B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.) |
43 893 818 |
53 730 258 |
53 730 258 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
108 242 |
108 242 |
108 242 |
44 120 927 |
53 957 367 |
53 957 367 |
|||
|
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
299 048 665 |
357 587 251 |
350 391 744 |
118 867 |
3 064 553 |
3 064 553 |
15 254 242 |
15 184 808 |
14 348 273 |
314 421 774 |
375 836 612 |
367 804 570 |
|||
3. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
2.1. számú melléklet |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
B115. Működési célú központosított előirányzatok |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|||||||||
|
Összesen |
- |
|||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
2.2. számú melléklet |
||||||||||
|
B14. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államáhztartáson belülről |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|
|
|
|
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
|
|
|
|
|||||||
|
Összesen |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
|
||||||||||
|
2.3. számú melléklet |
||||||||||
|
B15. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|
|
|
|
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
|
|
|
|
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
Összesen |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
|
||||||||||
|
2.4. számú melléklet |
||||||||||
|
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
OEP finanszírozás fogászat |
3 783 600 |
3 058 000 |
3 058 000 |
|
|
3 783 600 |
3 058 000 |
3 058 000 |
||
|
Közfoglalkoztatás támogatása |
6 783 390 |
28 132 943 |
28 132 943 |
|
|
6 783 390 |
28 132 943 |
28 132 943 |
||
|
Nógrád Vármegyei Szent lázár Kórház hozzájárulása védőnői feladatokhoz |
563 760 |
0 |
|
|
563 760 |
0 |
0 |
|||
|
Választási feladatok elvégzése |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
|
|
2 915 646 |
2 915 646 |
|||
|
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Bursa) |
25 000 |
25 000 |
|
|
|
25 000 |
25 000 |
|||
|
Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati Koordinációs Iroda (EFOP-1.6.2) |
46 770 |
46 770 |
|
|
|
46 770 |
46 770 |
|||
|
Csécse község Önkormányzata (fogorvosi szolgálat) |
2 400 000 |
2 400 000 |
|
|
|
2 400 000 |
2 400 000 |
|||
|
Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás |
530 504 |
530 504 |
|
|
|
530 504 |
530 504 |
|||
|
Összesen |
11 130 750 |
34 193 217 |
34 193 217 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
0 |
11 130 750 |
37 108 863 |
37 108 863 |
4. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
2.5. számú melléklet |
||||||
|
|
||||||
|
B3 KÖZHATALMI BEVÉTELEK RÉSZLETEZÉSE |
||||||
|
Ft-ban |
||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
B311. Magánszemélyek jövedelemadói |
|
|||||
|
Ebből: |
||||||
|
a) termőföld bérbeadásából származó szem .jöv .adó |
||||||
|
B34. Vagyoni típusu adók |
|
|||||
|
Ebből: |
||||||
|
a) építményadó |
||||||
|
b) épület után fizetett idegenforgalmi adó |
||||||
|
c) magánszemélyek kommunális adója |
||||||
|
d) telekadó |
||||||
|
B351. Értékesítési és forgalmi adók |
15 000 000 |
18 000 000 |
11 156 135 |
|||
|
Ebből: |
||||||
|
a) iparűzési adó |
15 000 000 |
18 000 000 |
11 156 135 |
|||
|
B354. Gépjárműadó |
0 |
0 |
0 |
|||
|
B355. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
|
|
|||
|
Ebből: |
||||||
|
a) tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
||||||
|
b) talajterhelési díj |
||||||
|
c) a korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó befiz.-ből befolyt bevétel |
||||||
|
B36. Egyéb közhatalmi bevételek |
100 000 |
100 000 |
98 705 |
|||
|
Ebből: |
|
|
||||
|
a) eljárási illeték |
||||||
|
b) igazgatási szolgáltatási díj |
||||||
|
c) ebrendészeti hozzájárulás |
||||||
|
d) környezetvédelmi bírság |
||||||
|
e) természetvédelmi bírság |
||||||
|
f) építésügyi bírság |
||||||
|
g) szabálysértési pénz- és helyszínbírság önkormányzatot megillető rész |
||||||
|
f) késedelmi pótlék |
100 000 |
100 000 |
98 705 |
|||
|
Összesen |
15 100 000 |
18 100 000 |
11 254 840 |
|||
|
|
|
|||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|||||
|
2.6. számú melléklet |
||||||
|
B62. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||
|
Ft-ban |
||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
Összesen |
||||||
|
2.7. számú melléklet |
||||||
|
B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
|
Ft-ban |
||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
0 |
0 |
0 |
||||
|
Összesen |
0 |
|
|
0 |
||
5. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
3. számú melléklet |
||||||||
|
A 2024. évi FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATAI |
||||||||
|
MINDÖSSZESEN |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önkorm.-i Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Összesen |
||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
783 000 |
783 000 |
0 |
783 000 |
783 000 |
|||
|
B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
|
|
|
|||||
|
B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|
|
|
|||||
|
B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|
|
|
|||||
|
B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
18 000 000 |
65 617 492 |
65 617 492 |
18 000 000 |
65 617 492 |
65 617 492 |
||
|
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen |
18 000 000 |
66 400 492 |
66 400 492 |
0 |
0 |
18 000 000 |
66 400 492 |
66 400 492 |
|
|
||||||||
|
B51. Immateriális javak értékesítése |
||||||||
|
B52. Ingatlanok értékesítése |
2 168 000 |
2 168 000 |
2 168 000 |
2 168 000 |
||||
|
B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||||
|
B54. Részesedések értékesítése |
||||||||
|
B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||||||
|
|
||||||||
|
B5. Felhalmozási bevételek összesen |
|
2 168 000 |
2 168 000 |
|
|
|
2 168 000 |
2 168 000 |
|
|
||||||||
|
B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|
|
|
|
|
|||
|
B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||||
|
B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
||||
|
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
2 000 000 |
2 000 000 |
|
|
|
2 000 000 |
2 000 000 |
|
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
18 000 000 |
70 568 492 |
70 568 492 |
0 |
0 |
18 000 000 |
70 568 492 |
70 568 492 |
|
|
|
|||||||
|
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|
|
||||||
|
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
|
|
||||||
|
B813. Maradvány igénybevétele |
166 009 923 |
166 009 923 |
166 009 923 |
0 |
0 |
166 009 923 |
166 009 923 |
166 009 923 |
|
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||||||
|
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||||||
|
B816. Központi, irányító szervi támogatás |
||||||||
|
B817. Betétek megszüntetése |
||||||||
|
B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.) |
166 009 923 |
166 009 923 |
166 009 923 |
0 |
0 |
166 009 923 |
166 009 923 |
166 009 923 |
|
|
|
|||||||
|
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
184 009 923 |
236 578 415 |
236 578 415 |
0 |
0 |
184 009 923 |
236 578 415 |
236 578 415 |
6. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
3.1. számú melléklet |
||||||||
|
|
||||||||
|
B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|||||
|
Vis maior támogatás |
783 000 |
783 000 |
||||||
|
Összesen |
783 000 |
783 000 |
||||||
|
|
|
|
|
|
||||
|
3.2. számú melléklet |
||||||||
|
B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|
|
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
|
|
|||||||
|
Összesen |
||||||||
|
3.3. számú melléklet |
||||||||
|
B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|
|
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
|
|
|||||||
|
Összesen |
||||||||
|
3.4. számú melléklet |
||||||||
|
B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
Külterületi utak felújítása |
18 000 000 |
8 965 888 |
8 965 888 |
18 000 000 |
8 965 888 |
8 965 888 |
||
|
Magyar Faluprogram-MFP/ÖTFB/2024/ÖTK |
49 649 548 |
49 649 548 |
49 649 548 |
49 649 548 |
||||
|
TOP-PLUSZ-3.3.2-21-NG1-2022-00005 Helyi Eü. és szoc. infrast.fejl. |
2 413 057 |
2 413 057 |
2 413 057 |
2 413 057 |
||||
|
EFOP-2.4.1. program támogatás |
4 588 999 |
4 588 999 |
4 588 999 |
4 588 999 |
||||
|
Összesen |
18 000 000 |
65 617 492 |
65 617 492 |
|
|
18 000 000 |
65 617 492 |
65 617 492 |
|
3.5. számú melléklet |
||||||||
|
B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
|
|
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||
|
|
|
|||||||
|
Összesen |
|
|
|
|
||||
|
|
||||||||
|
3.6. számú melléklet |
||||||||
|
B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||
|
Ft-ban |
||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
GPSmart Kft. |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
||||
|
Összesen |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
||||
7. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
4. számú melléklet |
||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATA FELADATONKÉNT |
||||||||||
|
ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önként vállalt feladatok |
Összesen |
|||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
101 666 287 |
99 016 287 |
99 016 287 |
101 666 287 |
99 016 287 |
99 016 287 |
||||
|
B112. Települési önk. egyes köznevelési támogatás |
57 321 152 |
64 022 574 |
64 022 574 |
57 321 152 |
64 022 574 |
64 022 574 |
||||
|
B1131. Települési önk. szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
34 599 028 |
36 528 314 |
36 528 314 |
34 599 028 |
36 528 314 |
36 528 314 |
||||
|
B1132. Települési önk. Gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
28 500 205 |
28 128 101 |
28 128 101 |
28 500 205 |
28 128 101 |
28 128 101 |
||||
|
B114. települési kulturális feladatinak támogatása |
2 622 405 |
3 551 229 |
3 551 229 |
2 622 405 |
3 551 229 |
3 551 229 |
||||
|
B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
8 186 520 |
8 186 520 |
0 |
8 186 520 |
8 186 520 |
||||
|
B116. Elszámolásból származó bevételek |
0 |
127 801 |
127 801 |
0 |
127 801 |
127 801 |
||||
|
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|
|
|
|||||||
|
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
11 130 750 |
34 193 217 |
34 193 217 |
0 |
11 130 750 |
34 193 217 |
34 193 217 |
|||
|
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
235 839 827 |
273 754 043 |
273 754 043 |
0 |
235 839 827 |
273 754 043 |
273 754 043 |
|||
|
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
B3. Közhatalmi bevételek összesen |
15 100 000 |
18 100 000 |
11 254 840 |
|
15 100 000 |
18 100 000 |
11 254 840 |
|||
|
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
||||
|
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
640 000 |
1 093 022 |
831 251 |
640 000 |
1 093 022 |
831 251 |
||||
|
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
1 400 000 |
4 248 206 |
4 248 206 |
1 400 000 |
4 248 206 |
4 248 206 |
||||
|
B404. Tulajdonosi bevételek |
1 907 000 |
4 991 000 |
4 902 424 |
1 907 000 |
4 991 000 |
4 902 424 |
||||
|
B405. Ellátási díjak |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
B408. Kamatbevételek |
2 034 |
2 034 |
0 |
2 034 |
2 034 |
|||||
|
B410.Biztosító általi tártérítés |
|
|
0 |
0 |
0 |
|||||
|
B411. Egyéb működési bevételek |
268 020 |
946 597 |
946 597 |
|
268 020 |
946 597 |
946 597 |
|||
|
B4. Működési bevételek összesen |
4 215 020 |
11 280 859 |
10 930 512 |
|
4 215 020 |
11 280 859 |
10 930 512 |
|||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
||||||||||
|
B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
0 |
|||||||||
|
B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
722 091 |
722 091 |
722 091 |
722 091 |
||||||
|
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
0 |
722 091 |
722 091 |
722 091 |
722 091 |
|||||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.) |
255 154 847 |
303 856 993 |
296 661 486 |
0 |
255 154 847 |
303 856 993 |
296 661 486 |
|||
|
|
|
|
|
|||||||
|
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
||||||||||
|
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
|||||||||
|
B813. Maradvány igénybevétele |
43 893 818 |
43 893 818 |
43 893 818 |
43 893 818 |
43 893 818 |
43 893 818 |
||||
|
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 836 440 |
9 836 440 |
0 |
9 836 440 |
9 836 440 |
|||||
|
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
0 |
0 |
|||||||
|
B816. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
B817. Betétek megszüntetése |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.) |
43 893 818 |
53 730 258 |
53 730 258 |
43 893 818 |
53 730 258 |
53 730 258 |
||||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
299 048 665 |
357 587 251 |
350 391 744 |
0 |
299 048 665 |
357 587 251 |
350 391 744 |
|||
8. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
4/1. számú melléklet |
|||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT |
|||||||||||
|
|
|
|
|
||||||||
|
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
||||||||||
|
|
|||||||||||
|
Ft-ban |
|||||||||||
|
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazg.) feladatok |
Összesen |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
|
|
|
||||||||
|
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|
|
|
||||||||
|
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|
|
|
||||||||
|
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
|||||
|
B1. Működési célú támogatások államházt.-on belülről összesen |
0 |
0 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
|||
|
|
|
|
|||||||||
|
|
|
|
|
|
|||||||
|
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
|
||||||||
|
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
|
||||||||
|
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
|
|
|
|
|||||||
|
B405. Tulajdonosi bevételek |
|
|
|
||||||||
|
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
|
||||||||
|
B407. Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
|
||||||||
|
B408. Kamatbevételek |
38 |
38 |
|
38 |
38 |
||||||
|
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
|
|
|||||||
|
B410. Egyéb működési bevételek |
|
30 002 |
30 002 |
|
30 002 |
30 002 |
|||||
|
B4. Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
30 040 |
30 040 |
0 |
30 040 |
30 040 |
|||
|
|
|
|
|||||||||
|
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|
|
|
||||||||
|
B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|
|
|
||||||||
|
B63. Egyéb működési céló átvett pénzeszközök |
|
|
|
||||||||
|
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
|
|
|
|||||||||
|
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B4.+B.6.) |
0 |
0 |
0 |
2 945 686 |
2 945 686 |
0 |
2 945 686 |
2 945 686 |
|||
|
|
|
|
|||||||||
|
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|
|
|
||||||||
|
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
|
|
|
||||||||
|
B813. Maradvány igénybevétele |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
|||||
|
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
|
||||||||
|
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
|
||||||||
|
B816. Központi, irányító szervi támogatás |
|
|
|
||||||||
|
B817. Betétek megszüntetése |
|
|
|
||||||||
|
B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.) |
0 |
0 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
118 867 |
|||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
0 |
0 |
118 867 |
3 064 553 |
3 064 553 |
118 867 |
3 064 553 |
3 064 553 |
|||
9. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
4/2. számú melléklet |
|||||||||||||||||||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT |
|||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|||||||||||||||||||||
|
Költségvetési szerv megnevezése: |
Napraforgó Óvoda |
||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|||||||||||||||||||||||||
|
Ft-ban |
|||||||||||||||||||||||||||
|
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Összesen |
|||||||||||||||||||||||||
|
091110 Óvodai nev.szakmai feladatok |
091140 Óvodai nev.működtetési feladatok |
096015 Óvodai int.étk. |
096025 Munkahelyi étkeztetés |
107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán |
018030 Támogatási célú finansz.bev. |
900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételi állaháztartáson kívülről |
|||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||||
|
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
10 295 000 |
8 717 480 |
8 717 480 |
10 295 000 |
8 717 480 |
8 717 480 |
|||||||||||||||||||||
|
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
|
9 920 |
9 920 |
0 |
9 920 |
||||||||||||||||||||||
|
B404. Tulajdonosi bevételek |
|
|
|
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||
|
B405. Ellátási díjak |
720 000 |
970 020 |
1 068 840 |
4 131 000 |
5 180 305 |
4 244 950 |
4 851 000 |
6 150 325 |
5 313 790 |
||||||||||||||||||
|
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||
|
B407. Általános forgalmi adó visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||
|
B408. Kamatbevételek |
25 |
25 |
0 |
25 |
25 |
||||||||||||||||||||||
|
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||
|
B410. Egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
198 814 |
198 814 |
2 |
2 |
0 |
198 816 |
198 816 |
|||||||||||||||||
|
B4. Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
208 734 |
208 734 |
720 000 |
970 022 |
1 068 842 |
10 295 000 |
8 717 480 |
8 717 480 |
4 131 000 |
5 180 305 |
4 244 950 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
25 |
15 146 000 |
15 076 566 |
14 230 111 |
|||
|
0 |
|||||||||||||||||||||||||||
|
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B63. Egyéb működési céló átvett pénzeszközök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B4.+B.6.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
208 734 |
208 734 |
720 000 |
970 022 |
1 068 842 |
10 295 000 |
8 717 480 |
8 717 480 |
4 131 000 |
5 180 305 |
4 244 950 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
25 |
15 146 000 |
15 076 566 |
14 240 031 |
|||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B813. Maradvány igénybevétele |
108 242 |
108 242 |
108 242 |
108 242 |
177 372 |
177 372 |
|||||||||||||||||||||
|
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B816. Központi, irányító szervi támogatás |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B817. Betétek megszüntetése |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
B8. Finanszírozási bevételek összesen (B811. … +B817.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
108 242 |
108 242 |
108 242 |
0 |
0 |
0 |
108 242 |
177 372 |
177 372 |
|||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||
|
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
0 |
0 |
0 |
0 |
208 734 |
208 734 |
720 000 |
970 022 |
1 068 842 |
10 295 000 |
8 717 480 |
8 717 480 |
4 131 000 |
5 180 305 |
4 244 950 |
108 242 |
108 242 |
108 242 |
0 |
25 |
25 |
15 254 242 |
15 184 808 |
14 348 273 |
|||
10. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
5. számú melléklet |
||||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI előirányzatai |
||||||||||||
|
MINDÖSSZESEN |
||||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||||
|
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önk.-i Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
||||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
K1. Személyi juttatás |
56 064 200 |
74 722 693 |
74 722 693 |
43 982 000 |
49 054 581 |
46 803 044 |
60 667 415 |
62 037 887 |
62 037 887 |
160 713 615 |
185 815 161 |
183 563 624 |
|
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
7 448 486 |
5 887 706 |
5 887 706 |
6 092 160 |
7 372 600 |
7 101 146 |
7 815 842 |
7 869 233 |
7 869 233 |
21 356 488 |
21 129 539 |
20 858 085 |
|
K3. Dologi kiadások |
44 108 519 |
72 180 430 |
62 188 429 |
9 956 323 |
9 220 723 |
9 177 697 |
45 198 762 |
44 367 155 |
43 566 658 |
99 263 604 |
125 768 308 |
114 932 784 |
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 470 000 |
843 408 |
843 408 |
1 470 000 |
843 408 |
843 408 |
||||||
|
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
2 200 150 |
7 196 105 |
7 196 105 |
2 200 150 |
7 196 105 |
7 196 105 |
||||||
|
Ebből: Általános tartalék |
||||||||||||
|
Céltartalék |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
A. Működési költségvetési kiadások össz. (K1. …+K5.) |
111 291 355 |
160 830 342 |
150 838 341 |
60 030 483 |
65 647 904 |
63 081 887 |
113 682 019 |
114 274 275 |
113 473 778 |
285 003 857 |
340 752 521 |
327 394 006 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 034 246 |
9 647 288 |
9 647 288 |
|
|
|
|
|
|
8 034 246 |
9 647 288 |
9 647 288 |
|
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
|
|
|
|||||||||
|
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
B. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.) |
8 034 246 |
9 647 288 |
9 647 288 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 034 246 |
9 647 288 |
9 647 288 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) |
119 325 601 |
170 477 630 |
160 485 629 |
60 030 483 |
65 647 904 |
63 081 887 |
113 682 019 |
114 274 275 |
113 473 778 |
293 038 103 |
350 399 809 |
337 041 294 |
|
|
||||||||||||
|
K6. Beruházások |
5 500 000 |
2 770 813 |
2 770 813 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
7 151 000 |
4 104 313 |
4 023 300 |
|||
|
K7. Felújítások |
182 857 079 |
242 078 062 |
223 155 533 |
182 857 079 |
242 078 062 |
223 155 533 |
||||||
|
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
||||||
|
D. Felhalmozási költségvetési kiadások össz. (K. …+K8.) |
203 742 594 |
260 681 718 |
241 759 189 |
0 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
205 393 594 |
262 015 218 |
243 011 676 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
|
|
|
|||||||||
|
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
|
|
|
|
||||||
|
E. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) |
203 742 594 |
260 681 718 |
241 759 189 |
0 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
205 393 594 |
262 015 218 |
243 011 676 |
|
|
|
|
|
|
|
|||||||
|
G. KIADÁS MINDÖSSZESEN (C+F) |
323 068 195 |
431 159 348 |
402 244 818 |
60 030 483 |
65 647 904 |
63 081 887 |
115 333 019 |
115 607 775 |
114 726 265 |
498 431 697 |
612 415 027 |
580 052 970 |
11. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
5.1. számú melléklet |
||||||||||
|
K4. Elátottak pénzbeli juttatásai |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Napraforgó Óvoda |
Önkorm.-i Hivatal |
|
|
Mindösszesen |
||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
Települési támogatás |
340 000 |
353 000 |
353 000 |
340 000 |
353 000 |
353 000 |
||||
|
Temetési segély |
260 000 |
240 000 |
240 000 |
260 000 |
240 000 |
240 000 |
||||
|
Egyéb önkormányzati juttatás (Iskolakezdési támogatás) |
870 000 |
- |
- |
870 000 |
- |
- |
||||
|
köztemetés |
250 408 |
250 408 |
- |
250 408 |
250 408 |
|||||
|
Összesen |
1 470 000 |
843 408 |
843 408 |
|
|
|
|
1 470 000 |
843 408 |
843 408 |
|
|
||||||||||
|
5.2. számú melléklet |
||||||||||
|
K502. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Napraforgó Óvoda |
Önkorm.-i Hivatal |
|
|
Mindösszesen |
||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
2023.évi beszámolóhoz kapcsolódó fizetés |
563 150 |
4 385 604 |
4 385 604 |
563 150 |
4 385 604 |
4 385 604 |
||||
|
|
|
|
||||||||
|
Összesen |
563 150 |
4 385 604 |
4 385 604 |
563 150 |
4 385 604 |
4 385 604 |
||||
|
5.3. számú melléklet |
||||||||||
|
K505. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Napraforgó Óvoda |
Önkorm.-i Hivatal |
|
|
Mindösszesen |
||||
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|||||
|
Összesen |
|
|
|
|||||||
|
|
|
|
|
|||||||
|
5.4. számú melléklet |
||||||||||
|
K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Napraforgó Óvoda |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
Bursa támogatás |
105 000 |
105 000 |
105 000 |
105 000 |
105 000 |
105 000 |
||||
|
Fogorvosi ügyelet |
130 000 |
165 101 |
165 101 |
130 000 |
165 101 |
165 101 |
||||
|
Ecseg Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatása |
60 000 |
60 000 |
60 000 |
60 000 |
||||||
|
Összesen |
235 000 |
330 101 |
330 101 |
Hiba:522 |
Hiba:522 |
|
|
235 000 |
330 101 |
330 101 |
|
5.5. számú melléklet |
||||||||||
|
K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Napraforgó Óvoda |
Önkorm.-i Hivatal |
|
|
Mindösszesen |
||||
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
Összesen |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
5.6. számú melléklet |
||||||||||
|
K511. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Napraforgó Óvoda |
Önkorm.-i Hivatal |
|
|
Mindösszesen |
||||
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
|
Magánszemélynek |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
||||
|
Sportegyesület |
1 390 000 |
900 000 |
900 000 |
1 390 000 |
900 000 |
900 000 |
||||
|
ÉRV Zrt. Támogatás átadása |
1 568 400 |
1 568 400 |
1 568 400 |
1 568 400 |
||||||
|
Összesen |
||||||||||
|
1 402 000 |
2 480 400 |
2 480 400 |
- |
- |
|
|
1 402 000 |
2 480 400 |
2 480 400 |
|
13. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
6.1 számú melléklet |
|||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI |
|||||||||||
|
|
|
||||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Önormányzati Hivatal |
||||||||||
|
|
|
|
|
||||||||
|
Ft-ban |
|||||||||||
|
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami feladatok |
Összesen |
|||||||
|
011130 Önkormányzati jogalkotás |
011130 Önkormányzati jogalkotás |
011130 Önkormányzati jogalkotás |
016010 Országyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek |
||||||||
|
|
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
K1. Személyi juttatás |
43 982 000 |
46 790 976 |
44 539 439 |
2 263 605 |
2 263 605 |
43 982 000 |
49 054 581 |
46 803 044 |
|||
|
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
6 092 160 |
7 048 503 |
6 777 049 |
324 097 |
324 097 |
6 092 160 |
7 372 600 |
7 101 146 |
|||
|
K3. Dologi kiadások |
9 956 323 |
8 892 779 |
8 849 753 |
327 944 |
327 944 |
9 956 323 |
9 220 723 |
9 177 697 |
|||
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
||||||
|
|
|
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
|||
|
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
A. Működési költségvetési kiadások össz. (K1. …+K5.) |
|
|
60 030 483 |
62 732 258 |
60 166 241 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
60 030 483 |
65 647 904 |
63 081 887 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
|||||||||||
|
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
B. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|
|
|||||||||
|
C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) |
|
|
60 030 483 |
62 732 258 |
60 166 241 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
60 030 483 |
65 647 904 |
63 081 887 |
|
|
|
|
|||||||||
|
K6. Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
K7. Felújítások |
|||||||||||
|
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||
|
D. Felhalmozási költségvetési kiadások össz. (K6. …+K8.) |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
|||||||||||
|
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
|
|
|
|
|
|||||
|
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|||||
|
E. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|
|
|||||||||
|
F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
G. KIADÁS MINDÖSSZESEN (C+F) |
|
|
60 030 483 |
62 732 258 |
60 166 241 |
0 |
2 915 646 |
2 915 646 |
60 030 483 |
65 647 904 |
63 081 887 |
14. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
6.2 számú melléklet |
|||||||||||||||||||||
|
A 2024. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI |
|||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Ecsegi Napraforgó Óvoda |
||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|||||||||||||||||||
|
Ft-ban |
|||||||||||||||||||||
|
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
|
Összesen |
|||||||||||||||||||
|
091110 Óvodai nev.szakmai feladatell. |
091140 Óvodai nev.működte-tési feladatok |
096015 Óvodai int.étk. |
096025 Munkahelyi étkeztetés |
104037 Intézményen kívüli étkezt. |
107051 Szociális étkeztetés szociáliskonyhán |
||||||||||||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. előirányzat |
Teljesítés |
|
K1. Személyi juttatás |
43 720 800 |
45 280 453 |
45 280 453 |
7 990 968 |
8 666 149 |
8 666 149 |
3 570 433 |
3 042 929 |
3 042 929 |
1 474 740 |
1 888 387 |
1 888 387 |
3 910 474 |
3 159 969 |
3 159 969 |
60 667 415 |
62 037 887 |
62 037 887 |
|||
|
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
5 605 574 |
5 779 686 |
5 779 686 |
1 038 826 |
1 167 727 |
1 167 727 |
464 156 |
330 264 |
330 264 |
198 924 |
241 080 |
241 080 |
508 362 |
350 476 |
350 476 |
7 815 842 |
7 869 233 |
7 869 233 |
|||
|
K3. Dologi kiadások |
1 232 926 |
1 183 880 |
1 183 880 |
5 359 400 |
5 656 307 |
4 863 170 |
19 224 308 |
22 516 426 |
22 512 376 |
8 384 223 |
5 792 837 |
5 791 145 |
2 698 138 |
3 360 063 |
3 359 917 |
8 299 767 |
5 857 642 |
5 856 170 |
45 198 762 |
44 367 155 |
43 566 658 |
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||||||||||||||||||||
|
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
0 |
||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
A. Működési költségvetési kiadások össz. (K1. …+K5.) |
50 559 300 |
52 244 019 |
52 244 019 |
5 359 400 |
5 656 307 |
4 863 170 |
28 254 102 |
32 350 302 |
32 346 252 |
12 418 812 |
9 166 030 |
9 164 338 |
4 371 802 |
5 489 530 |
5 489 384 |
12 718 603 |
9 368 087 |
9 366 615 |
113 682 019 |
114 274 275 |
113 473 778 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|
||||||||||||||||||||
|
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|
||||||||||||||||||||
|
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
||||||||||||||||||||
|
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
||||||||||||||||||||
|
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
|||||||||||||||||||||
|
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
||||||||||||||||||||
|
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|
||||||||||||||||||||
|
B. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|||||||||||||||||||||
|
C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) |
50 559 300 |
52 244 019 |
52 244 019 |
5 359 400 |
5 656 307 |
4 863 170 |
28 254 102 |
32 350 302 |
32 346 252 |
12 418 812 |
9 166 030 |
9 164 338 |
4 371 802 |
5 489 530 |
5 489 384 |
12 718 603 |
9 368 087 |
9 366 615 |
113 682 019 |
114 274 275 |
113 473 778 |
|
|
|||||||||||||||||||||
|
K6. Beruházások |
1 333 500 |
1 333 500 |
1 252 487 |
317 500 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
||||||||||||
|
K7. Felújítások |
|||||||||||||||||||||
|
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||||||||||||
|
D. Felhalmozási költségvetési kiadások össz. (K6. …+K8.) |
0 |
0 |
0 |
1 333 500 |
1 333 500 |
1 252 487 |
317 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
|||||||||||||||||||||
|
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
|
E. Finanszírozási kiadások összesen (K911. …+K917.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) |
0 |
0 |
0 |
1 333 500 |
1 333 500 |
1 252 487 |
317 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||
|
G. KIADÁS MINDÖSSZESEN (C+F) |
50 559 300 |
52 244 019 |
52 244 019 |
6 692 900 |
6 989 807 |
6 115 657 |
28 571 602 |
32 350 302 |
32 346 252 |
12 418 812 |
9 166 030 |
9 164 338 |
4 371 802 |
5 489 530 |
5 489 384 |
12 718 603 |
9 368 087 |
9 366 615 |
115 333 019 |
115 607 775 |
114 726 265 |
15. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
7. számú melléklet |
||||||||||||
|
K6. Beruházási kiadások |
||||||||||||
|
feladatonkénti részletezése |
||||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||||
|
Beruházási feladat |
Előirányzat összege |
Összesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Önkorm.hiv. |
Napraforgó Óvoda |
||||||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
Rendezési terv készítése |
5 500 000 |
0 |
0 |
5 500 000 |
0 |
0 |
||||||
|
hűtő, mosógép, fektető ágyak,szekrény |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
||||||
|
Eszközö vásárlás (Közmunka) |
591 500 |
591 500 |
0 |
591 500 |
591 500 |
|||||||
|
Riasztó rendszer és térfigyelő kamera |
268 000 |
268 000 |
0 |
268 000 |
268 000 |
|||||||
|
Szabadság tér 5/a. ingatlanba (tűzhely, páraelszívó) |
487 065 |
487 065 |
0 |
487 065 |
487 065 |
|||||||
|
TOP_PLUSZ keretén belüli eszköz vásárlás |
1 306 678 |
1 306 678 |
0 |
1 306 678 |
1 306 678 |
|||||||
|
Notebook vásárlás |
117 570 |
117 570 |
0 |
117 570 |
117 570 |
|||||||
|
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Beruházások összesen |
5 500 000 |
2 770 813 |
2 770 813 |
0 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
7 151 000 |
4 104 313 |
4 023 300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
8. számú melléklet |
||||||||||||
|
K7. Felújítások |
||||||||||||
|
célonkénti részletezése |
||||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||||
|
Felújítási feladat |
Előirányzat összege |
Összesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Önkorm.hiv. |
Napraforgó Óvoda |
||||||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
TOP_PLUSZ (Helyi eü. És szoc.infrast.fejlesztése) |
29 492 438 |
30 486 533 |
30 486 533 |
29 492 438 |
30 486 533 |
30 486 533 |
||||||
|
TOP_PLUSZ (iskola ép.energ.) |
133 517 485 |
145 546 476 |
127 283 314 |
133 517 485 |
232 652 865 |
127 283 314 |
||||||
|
Belterületi utak felújítása |
1 847 156 |
0 |
1 847 156 |
15 437 361 |
0 |
|||||||
|
Vis maior (Tározó szakértői munka és tervezés) |
780 000 |
780 000 |
0 |
780 000 |
780 000 |
|||||||
|
Külterületi közutak fejlesztése |
18 000 000 |
14 379 580 |
13 719 583 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
|
|
|
|||
|
Magyar _faluprogram (Szabadság tér 8.) |
49 749 550 |
49 749 550 |
0 |
49 749 550 |
49 749 550 |
|||||||
|
Előtető (Szabadság tér 8.) |
1 135 923 |
1 136 553 |
|
|
|
|||||||
|
Felújítások összesen |
182 857 079 |
242 078 062 |
223 155 533 |
0 |
0 |
0 |
1 651 000 |
1 333 500 |
1 252 487 |
164 857 079 |
279 356 759 |
158 549 847 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
9. számú melléklet |
||||||||||||
|
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||||||
|
feladatonkénti részletezése |
||||||||||||
|
Ft-ban |
||||||||||||
|
Megnevezés |
Előirányzat összege |
Összesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Önkorm.hiv. |
Napraforgó Óvoda |
||||||||||
|
|
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
Előirányzat |
Mód. Előirányzat |
Teljesítés |
|
Belterületi vízrendszernél fel nem használt támogatás visszafizetése |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
||||||
|
|
|
|
||||||||||
|
|
|
|
||||||||||
|
|
|
|
||||||||||
|
Egyéb felhalmozási kiadások összesen |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 385 515 |
15 832 843 |
15 832 843 |
16. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
10. számú melléklet |
||||
|
Céltartalék célonkénti részletezése |
||||
|
Ft-ban |
||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
|||
|
Céltartalék összesen |
0 |
|||
17. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
11. számú melléklet |
|||
|
Költségvetési szervek engedélyezett létszáma |
|||
|
Költségvetési szerv |
Engedélyezett létszám (fő) |
||
|
Önkormányzat |
|||
|
Polgármester |
1 |
||
|
Város és községgazdálkodás |
3 |
||
|
Házi segítségnyújtás |
1 |
||
|
Szociális étkeztetés |
1 |
||
|
Könyvtár |
1 |
||
|
Művelődési ház |
1 |
||
|
Köztemető |
1 |
||
|
Önkormányzati igazgatási tevékenyég |
1 |
||
|
Önkormámynzati vagyonnal való gazdáűlkodás |
1 |
||
|
Napraforgó Óvoda |
|||
|
Óvodai nevelés |
6 |
||
|
Intézményi étkeztetés |
4 |
||
|
Közös Önkormányzati Hivatal |
|||
|
- köztisztviselő |
9 |
||
|
Összesen |
30 |
||
|
12. számú melléklet |
|||
|
Közfoglalkoztatottak engedelyezett létszáma |
|||
|
Költségvetési szerv |
Engedélyezett létszám (fő) |
||
|
4 órás |
6 órás |
8 órás |
|
|
Közfoglalkoztatott |
17 |
||
|
Összesen |
17 |
||
18. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
13.számú melléklet |
|||||
|
VAGYONKIMUTATÁS |
|||||
|
2024. december 31. |
|||||
|
ESZKÖZÖK-FORRÁSOK |
|||||
|
Ft-ban |
|||||
|
ESZKÖZÖK |
Előző év |
Tárgyév |
|||
|
A/I/1 |
Vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
||
|
A/I/2 |
Szellemi termékek |
0 |
0 |
||
|
A/I/3 |
Immateriális javak értékhelyesbítése |
||||
|
A/I. |
Immateriális javak |
0 |
0 |
||
|
A/II/1 |
Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
2 038 291 129 |
2 190 933 637 |
||
|
A/II/2 |
Gépek, berendezések és felszerelések, járművek |
40 625 007 |
29 683 299 |
||
|
A/II/3 |
Tényeszállatok |
||||
|
A/II/4 |
Beruházások, felújítások |
9 520 521 |
34 569 881 |
||
|
A/II/5 |
Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
||||
|
A/II. |
Tárgyi eszközök |
2 088 436 657 |
2 255 186 817 |
||
|
A/III/1 |
Tartós részesedés |
167 000 |
58 500 |
||
|
A/III/2 |
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
||||
|
A/III/3 |
Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
||||
|
A/III. |
Befektetett pénzügyi eszökök |
167 000 |
58 500 |
||
|
A/IV/1 |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
||||
|
A/IV/2 |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott kölcsönök értékhelyesbítése |
||||
|
A/IV. |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
||||
|
A.) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETT ESZKÖZÖK |
2 088 603 657 |
2 255 245 317 |
|||
|
B/I/1 |
Vásárolt készletek |
582 356 |
947 267 |
||
|
B/I/2 |
Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
||||
|
B/I/3 |
Egyéb készletek |
0 |
|||
|
B/I/4 |
Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
||||
|
B/I/5 |
Növendék-,hízó és egyéb állatok |
0 |
|||
|
B/I |
Készleket |
582 356 |
947 267 |
||
|
B/II/1 |
Nem tartós részesedések |
||||
|
B/II/2 |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
||||
|
B/II |
Értékpapírok |
||||
|
B.) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
582 356 |
947 267 |
|||
|
C/I |
Hosszú lejáratú betétek |
||||
|
C/II |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
454 305 |
508 210 |
||
|
C/III |
Forintszámlák |
352 193 828 |
34 391 215 |
||
|
C/IV |
Devizaszámlák |
||||
|
C/V |
Idegen pénzeszközök |
||||
|
C.) PÉNZESZKÖZÖK |
352 648 133 |
34 899 425 |
|||
|
D/I |
Költségvetési évben esedékes követelések |
10 048 878 |
21 885 160 |
||
|
D/II |
Költségvetési évet követően esedések követelések |
3 339 132 |
6 588 467 |
||
|
D/III |
Követelés jellegű sajátos elszámolások |
31 314 201 |
643 415 |
||
|
D.) KÖVETELÉSEK |
44 702 211 |
29 117 042 |
|||
|
E.) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
0 |
0 |
|||
|
F.) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
|||||
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
2 486 536 357 |
2 320 209 051 |
|||
|
FORRÁSOK |
|||||
|
G/I |
Nemzeti vagyon induláskori értéke |
1 185 026 473 |
1 185 026 473 |
||
|
G/II |
Nemzeti vagyon változásai |
-9 070 393 |
-80 963 844 |
||
|
G/III |
Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
14 732 710 |
14 732 710 |
||
|
G/IV |
Felhalmozott eredmény |
1 278 551 516 |
829 732 755 |
||
|
G/V |
Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
||||
|
G/VI |
Mérleg szerinti eredmény |
-391 736 863 |
-63 626 556 |
||
|
G.) SAJÁT TŐKE |
2 077 503 443 |
1 884 901 538 |
|||
|
H/I |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
1 153 441 |
0 |
||
|
H/II |
Költségvetési évet követően esedések kötelezettségek |
108 594 276 |
18 106 135 |
||
|
H/III |
Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
14 157 659 |
11 212 825 |
||
|
H.) KÖTELEZETTSÉGEK |
123 905 376 |
29 318 960 |
|||
|
I.) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
|||||
|
J.) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
|||||
|
K.) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
285 127 538 |
405 988 553 |
|||
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
2 486 536 357 |
2 320 209 051 |
|||
19. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
14.számú melléklet |
|||||
|
KIMUTATÁS |
|||||
|
Ecseg Község Önkormányzata és intézményei 2024. évi eredményéről |
|||||
|
Ft-ban |
|||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Önkormányzati Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
|
|
01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek |
23 803 444 |
0 |
0 |
23 803 444 |
|
|
02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei |
4 983 069 |
0 |
14 054 300 |
19 037 369 |
|
|
03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei |
4 648 000 |
0 |
0 |
4 648 000 |
|
|
I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) |
33 434 513 |
0 |
14 054 300 |
47 488 813 |
|
|
04 Saját termelésű készletek állományváltozása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
239 560 826 |
62 583 351 |
100 422 967 |
402 567 144 |
|
|
07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
35 735 999 |
2 915 646 |
0 |
38 651 645 |
|
|
08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételek |
68 400 492 |
0 |
0 |
68 400 492 |
|
|
09 Különféle egyéb eredményszerléletű bevételek |
8 815 453 |
30 002 |
198 816 |
9 044 271 |
|
|
III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) |
352 512 770 |
65 528 999 |
100 621 783 |
518 663 552 |
|
|
10 Anyagköltség |
11 869 783 |
627 905 |
30 411 820 |
42 909 508 |
|
|
11 Igénybe vett szolgáltatások értéke |
36 998 702 |
6 833 464 |
6 120 448 |
49 952 614 |
|
|
12 Eladott áruk beszerzési értéke |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke |
3 523 326 |
7 500 |
9 920 |
3 540 746 |
|
|
IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) |
52 391 811 |
7 468 869 |
36 542 188 |
96 402 868 |
|
|
14 Bérköltség |
53 565 131 |
38 789 565 |
61 537 028 |
153 891 724 |
|
|
15 Személyi jellegű egyéb kifizetések |
21 250 009 |
7 669 218 |
1 380 334 |
30 299 561 |
|
|
16 Bérjárulékok |
6 040 415 |
6 968 793 |
7 915 128 |
20 924 336 |
|
|
V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) |
80 855 555 |
53 427 576 |
70 832 490 |
205 115 621 |
|
|
VI Értékcsökkenési leírás |
71 494 971 |
1 138 638 |
72 633 609 |
||
|
VII Egyéb ráfordítások |
245 973 414 |
1 753 828 |
7 458 141 |
255 185 383 |
|
|
A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) |
-64 765 468 |
2 878 726 |
-1 295 374 |
-63 182 116 |
|
|
17 Kapott (járó) osztalék és részesedés |
0 |
0 |
0 |
||
|
18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek |
0 |
0 |
|||
|
19 Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek |
2 034 |
38 |
25 |
2 097 |
|
|
21 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei |
|||||
|
VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) |
2 034 |
38 |
25 |
2 097 |
|
|
22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek |
108 500 |
0 |
0 |
108 500 |
|
|
23 Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó ráfordítások, árfolyamveszteségek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások |
338 037 |
0 |
0 |
338 037 |
|
|
25 Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai |
|||||
|
IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) |
446 537 |
0 |
0 |
446 537 |
|
|
B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) |
-444 503 |
38 |
25 |
-444 440 |
|
|
C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) |
-65 209 971 |
2 878 764 |
-1 295 349 |
-63 626 556 |
|
20. melléklet a 4/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
15.számú melléklet |
||||
|
KIMUTATÁS |
||||
|
Ecseg Község Önkormányzata és intézményei 2024.évi maradványról |
||||
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Önkormányzati Hivatal |
Napraforgó Óvoda |
Mindösszesen |
|
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
367 229 978 |
2 945 686 |
14 240 031 |
384 415 695 |
|
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
392 597 530 |
63 081 887 |
114 726 265 |
570 405 682 |
|
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
-25 367 552 |
-60 136 201 |
-100 486 234 |
-185 989 987 |
|
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
219 740 181 |
62 702 218 |
100 531 209 |
382 973 608 |
|
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
172 653 606 |
0 |
172 653 606 |
|
|
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
47 086 575 |
62 702 218 |
100 531 209 |
210 320 002 |
|
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
21 719 023 |
2 566 017 |
44 975 |
24 330 015 |
|
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
C) Összes maradvány (=A+B) |
21 719 023 |
2 566 017 |
44 975 |
24 330 015 |
|
D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
45 000 |
44 975 |
89 975 |
|
|
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
21 719 023 |
2 521 017 |
24 240 040 |
|
|
F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,1) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F) |
0 |
0 |
0 |
0 |