Sajópüspöki község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019.(II.15.)önkormányzati rendelete
Az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről
Hatályos: 2019. 02. 18- 2022. 05. 28Sajópüspöki község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019.(II.15.)önkormányzati rendelete
Az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről1
Sajópüspöki Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
l. §
A rendelet hatálya
2. §
A költségvetési bevételi előirányzatok és költségvetési kiadási előirányzatok
3. §
Az önkormányzat bevételei és kiadásai
4. §
A költségvetés részletezése
5. § (1) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítási kiadások felújításonkénti ütemezését a 9. melléklet szerint.
(2) Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat a 10. melléklet szerint.
(3) Az önkormányzat által adott céljellegű támogatásokat a 11. melléklet szerint.
(4) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulást a 12. melléklet szerint.
(5) Az önkormányzat többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célokként a 13. melléklet szerint.
(6) A képviselő-testület az önkormányzat 2019. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.
6. §
Engedélyezett létszámkeret
7. §
Általános és céltartalék
8. §
A költségvetési terv végrehajtásának
szabályai
9. § (1) A polgármester 500.000 Ft erejéig saját hatáskörben, rendkívüli esetben eszközölhet kiadásokat, melyről köteles tájékoztatást adni a képviselő-testületnek.
(2) A képviselő-testület az ÁHT 34. § (4) bekezdés előírásainak megfelelően –amennyiben
10. §
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzés
11. §
Záró rendelkezések
1. melléklet
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|
Eredeti |
|
Település- üzemeltetéshez kapcsolódó támogatás |
2 888 990 |
Egyéb kötelező önkorm.felad.támogatása |
5 000 000 |
Könyvtári, közművelődési feladatok támogatása |
1 800 000 |
Beszámítás adóerőképesség |
3 801 667 |
Polgármesteri illetmény támogatása |
1 120 500 |
Lakott külterülettel kapcs.támogatás |
22 950 |
Összesen: |
14 634 107 |
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása |
|
Hozzájárulás pénzbeni szoc.ell. |
5 715 000 |
Rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése |
931 380 |
Falugondnoki szolgáltatás |
3 100 000 |
Összesen: |
9 746 380 |
Átengedett központi- és helyiadók |
|
Gépjárműadó |
754 400 |
Kommunális adó |
1 675 000 |
Iparűzési adó |
3 415 000 |
Építményadó |
1 674 000 |
Összesen: |
7 518 400 |
Saját bevételek |
|
Bérleti díj |
120 000 |
Szolgáltatás ellenértéke (fűkaszálás, fuvardíj) |
40 000 |
Készletértékesítés |
20 000 |
Vízdíj |
738 475 |
Lakossági támog.visszafizetése |
210 000 |
ÁFA bev. |
215 588 |
Összesen: |
1 344 063 |
Pénzmaradvány |
145 354 690 |
Átvett pénzeszköz közfoglalkoztatás |
22 672 162 |
Összes bevétel |
201 269 802 |
2. melléklet
063020 Víztermelés, -kezelés, -ellátás |
|
Víz- és csatornadíj |
400 000 |
ÁFA |
108 000 |
Összesen: |
508 000 |
051030 Nem veszélyes települési hulladék begyűjtése |
|
Szemétszállítás |
200 000 |
ÁFA |
54 000 |
Összesen: |
254 000 |
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége |
|
Alapilletmény teljes munkaidő |
4 786 800 |
Költségtérítés polgmest. |
718 020 |
Jutalom |
1 196 700 |
Cafetéria |
148 699 |
Önkorm.képv.tiszt.díja |
1 560 000 |
Szociális hozzájárulási adó |
1 639 993 |
Munkáltatói SZJA |
22 305 |
Egyéb információ hordozó (Észak Magyarország újság) |
32 000 |
Üzemeltetési anyag; irodaszer, nyomtatvány |
500 000 |
Internet |
12 000 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatáok |
200 000 |
Tüzelőanyag |
260 000 |
Villamos energia |
200 000 |
Gázenergia |
500 000 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatás |
100 000 |
Egyég szolgáltatás |
350 000 |
Pénzügyi szolgáltatások |
400 000 |
Postaköltség |
200 000 |
Biztosítási díjak |
300 000 |
Reprezentáció |
200 000 |
ÁFA |
681 000 |
Összesen: |
14 007 517 |
064010 Közvilágítás |
|
Villamos energia |
1 000 000 |
ÁFA |
270 000 |
Összesen: |
1 270 000 |
066020 Községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
|
Üzemeletési anyagok |
30 000 |
Üzemanyag |
150 000 |
Egyéb befiz.köt. (Biztosítási díjak) |
70 000 |
Egyéb szolgáltatások |
100 000 |
Karbantartási szolgáltatás |
20 000 |
ÁFA |
81 000 |
Összesen: |
451 000 |
041233 Közfoglalkoztatás |
|
Közfoglalkoztatottak illetménye |
17 365 890 |
Szociális hozzájárulási adó |
1 693 174 |
Anyag vásárlás |
3 655 202 |
ÁFA |
986 905 |
Összesen: |
23 701 171 |
107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
|
Béralap |
2 352 222 |
Közlekedési költs.térítés |
62 000 |
Béren kívüli juttatás - SZÉP kártya |
60 000 |
Jutalom |
90 000 |
Munkaruha |
10 000 |
Szociális hozzájárulási adó |
487 933 |
Munkáltatói SZJA |
9 000 |
Üzemanyag |
130 000 |
Egyéb befiz.köt. (Biztosítási díjak) |
130 000 |
Üzemeltetési anyag |
10 000 |
ÁFA |
40 500 |
Összesen: |
3 381 655 |
081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése |
|
Közüzemi díjak |
90 000 |
Üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás |
10 000 |
Biztosítási díjak |
30 000 |
ÁFA |
27 000 |
Összesen: |
157 000 |
013320 Köztemető fenntartása és működtetése |
|
Üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás |
60 000 |
ÁFA |
16 200 |
Összesen: |
76 200 |
082044 Könyvtári szolgáltatások |
|
Megbízási díj |
268 000 |
Szociális hozzájárulási adó |
65 000 |
Összesen: |
333 000 |
082092 Közművelődés |
|
Gázdíj |
250 000 |
Villamos energia |
150 000 |
Üzemeltetési anyagok |
70 000 |
Egyéb szolgáltatás |
1 200 000 |
Reprezentáció |
200 000 |
ÁFA |
504 900 |
Összesen: |
2 374 900 |
104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
|
Vásárolt élelmezés |
733 370 |
ÁFA |
198 010 |
Összesen: |
931 380 |
Átadott pénzeszköz: |
|
Rendkívüli települési támogatás |
5 565 000 |
Temetési támogatás |
150 000 |
Téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült háztartások egyszeri támogatása |
732 000 |
2017. évi szociális célú tüzelőanyag (kiegészítő támogatás) |
248 920 |
2018. évi szociális célú tüzelőanyag |
1 013 460 |
Egyéb működési célű támogatások Áht-on belülre (BURSA) |
45 000 |
Putnok és Térsége Önk.társ.támogatása |
543 000 |
Nyugat Borsodi Ter.fej. NKFT. Tagdíj |
100 000 |
Egyéb működési célú tám. Áht. Kívülre (tagdíjak) |
60 000 |
Államháztartáson belüli megelőlegzések visszafizetése |
975 219 |
Kamatmentes kölcsön |
300 000 |
Királdi Közös Önkormányzati Hivatal támogatása (telefontörlesztés; bértámogatás) |
527 152 |
Összesen: |
10 259 751 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatásból felújított járdák |
|
Építmény felújítása |
9 770 130 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
2 637 960 |
Összesen: |
12 408 090 |
Sajópüspöki csapadékvíz elvezetési TOP-2.1.3-16-BO1-2017-00023 számú páláyzat |
|
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
101 927 366 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
27 520 389 |
Összesen: |
129 447 755 |
Tartalék |
1 708 383 |
Összes kiadás |
201 269 802 |
3. melléklet
B E V É T E L E K |
||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2019. évi előirányzat |
A |
B |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
24 380 487 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
12 834 107 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása |
9 746 380 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
1 800 000 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
22 672 162 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
22 672 162 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
7 518 400 |
4.1. |
Építményadó |
1 674 000 |
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
3 415 000 |
4.4. |
Magánszemélyek kommunális adója |
1 675 000 |
4.5. |
Gépjárműadó |
754 400 |
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
1 134 063 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
20 000 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
898 475 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
215 588 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
210 000 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
210 000 |
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
55 915 112 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
145 354 690 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
145 354 690 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
15. |
Váltóbevételek |
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
145 354 690 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
201 269 802 |
K I A D Á S O K |
||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2019. évi előirányzat |
A |
B |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
58 438 738 |
1.1. |
Személyi juttatások |
29 008 331 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 917 405 |
1.3. |
Dologi kiadások |
16 514 467 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 715 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 575 152 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 215 152 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
300 000 |
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
60 000 |
1.18. |
Tartalékok |
1 708 383 |
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
1 708 383 |
1.20. |
- Céltartalék |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
141 855 845 |
2.1. |
Beruházások |
129 447 755 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
129 447 755 |
2.3. |
Felújítások |
12 408 090 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
2.8. |

2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
2.11. |

2.12. |
- Lakástámogatás |
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
200 294 583 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
975 219 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
975 219 |
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
9. |
Váltókiadások |
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
975 219 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
201 269 802 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-144 379 471 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
144 379 471 |
4. melléklet
Forintban! |
||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
Megnevezés |
2019. évi előirányzat |
Megnevezés |
2019. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
24 380 487 |
Személyi juttatások |
29 008 331 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
22 672 162 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 917 405 |
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
16 514 467 |
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
7 518 400 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 715 000 |
5. |
Működési bevételek |
1 134 063 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 575 152 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
210 000 |
Tartalékok |
1 708 383 |
7. |
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
||||
9. |
||||
10. |
||||
11. |
||||
12. |
||||
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.) |
55 915 112 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
58 438 738 |
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
145 354 690 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
145 354 690 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
18. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
20. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||
21. |
Egyéb |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
22. |
Váltóbevételek |
Váltókiadások |
||
23. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
975 219 |
|
24. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.) |
145 354 690 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.) |
975 219 |
25. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) |
201 269 802 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.) |
59 413 957 |
26. |
Költségvetési hiány: |
2 523 626 |
Költségvetési többlet: |
- |
27. |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
141 855 845 |
5. melléklet
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
Megnevezés |
2019. évi előirányzat |
Megnevezés |
2019. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
129 447 755 |
|
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
129 447 755 |
|
3. |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
12 408 090 |
|
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||
7. |
||||
8. |
||||
9. |
||||
10. |
||||
11. |
Tartalékok |
|||
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
141 855 845 |
|
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
||
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
141 855 845 |
|
27. |
Költségvetési hiány: |
141 855 845 |
Költségvetési többlet: |
- |
28. |
Bruttó hiány: |
141 855 845 |
Bruttó többlet: |
- |
6.1 melléklet
B E V É T E L E K |
||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2019. évi előirányzat |
A |
B |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
18 665 487 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
12 834 107 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása |
4 031 380 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
1 800 000 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
22 672 162 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
22 672 162 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
7 518 400 |
4.1. |
Építményadó |
1 674 000 |
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
3 415 000 |
4.4. |
Magánszemélyek kommunális adója |
1 675 000 |
4.5. |
Gépjárműadó |
754 400 |
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
1 057 863 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
858 475 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
199 388 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
49 913 912 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
145 354 690 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
145 354 690 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
15. |
Váltóbevételek |
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
145 354 690 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
195 268 602 |
K I A D Á S O K |
||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2019. évi előirányzat |
A |
B |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
52 423 738 |
1.1. |
Személyi juttatások |
29 008 331 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 917 405 |
1.3. |
Dologi kiadások |
16 514 467 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 275 152 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 215 152 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
60 000 |
1.18. |
Tartalékok |
1 708 383 |
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
1 708 383 |
1.20. |
- Céltartalék |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
141 855 845 |
2.1. |
Beruházások |
129 447 755 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
129 447 755 |
2.3. |
Felújítások |
12 408 090 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
194 279 583 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
975 219 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
975 219 |
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
9. |
Váltókiadások |
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
975 219 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
195 254 802 |
13 800 |
||
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-144 365 671 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
144 379 471 |
6.2. melléklet
B E V É T E L E K |
||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2019. évi előirányzat |
A |
B |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása |
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
|
4.1. |
Építményadó |
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
76 200 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
20 000 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
40 000 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
16 200 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
210 000 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
210 000 |
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
286 200 |

-13 800 |
||
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-13 800 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
|
6.3. melléklet

7.1.. melléklet
Forintban! |
|||||
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
2020. |
2021. |
2022. |
|||
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
- |
||||
2. |
- |
||||
3. |
- |
||||
4. |
- |
||||
5. |
- |
||||
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
7.2.. melléklet
Forintban! |
||
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2019. évi előirányzat |
A |
B |
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
7 518 400 |
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
7 518 400 |
|
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. |
||
7.3.. melléklet
Forintban! |
||
|---|---|---|
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
|
1. |
||
2. |
||
3. |
||
4. |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE |
- |
8. melléklet
Forintban! |
|||||
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2018. XII. 31-ig |
2019. évi előirányzat |
2019. utáni szükséglet |
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
Sajópüspöki Község csapadékvíz elvezetésének rendezése |
136 434 660 |
2018-2019 |
6 986 905 |
129 447 755 |
|
ÖSSZESEN: |
136 434 660 |
6 986 905 |
129 447 755 |
9. melléklet
Forintban! |
|||||
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2018. XII. 31-ig |
2019. évi előirányzat |
2019. utáni szükséglet |
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
Petőfi Sándor utca és Damjanich János utca járda felújítása |
12 408 090 |
2019 |
12 408 090 |
||
ÖSSZESEN: |
12 408 090 |
12 408 090 |
10. melléklet
Forintban! |
|||
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmény nélkül elérhető bevétel |
Kedvezmények összege |
A |
B |
C |
D |
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
6 879 000 |
115 000 |
6. |
-ebből: Építményadó |
1 674 000 |
|
7. |
Telekadó |
||
9. |
Magánszemélyek kommunális adója |
1 790 000 |
115 000 |
10. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
11. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
12. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
3 415 000 |
|
13. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
754 400 |
|
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
16. |
Egyéb kedvezmény |
||
17. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
18. |
|||
19. |
|||
20. |
|||
21. |
|||
22. |
|||
23. |
|||
24. |
|||
25. |
|||
26. |
|||
27. |
Összesen: |
7 633 400 |
115 000 |
11. melléklet
Forintban! |
|||
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összge |
1. |
|||
2. |
|||
3. |
|||
4. |
|||
5. |
|||
6. |
|||
7. |
|||
8. |
|||
9. |
|||
10. |
|||
11. |
|||
12. |
|||
13. |
|||
14. |
|||
15. |
|||
16. |
|||
17. |
|||
18. |
|||
19. |
|||
20. |
|||
21. |
|||
22. |
|||
23. |
|||
24. |
|||
25. |
|||
26. |
|||
27. |
|||
28. |
|||
29. |
|||
30. |
|||
31. |
|||
32. |
|||
33. |
|||
Összesen: |
0 |
||
12. melléklet
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
Forintban! |
||||
Források |
2018. |
2019. |
2019. után |
Összesen |
Saját erő |
0 |
|||
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
EU-s forrás |
135 069 410 |
1 365 250 |
136 434 660 |
|
Társfinanszírozás |
0 |
|||
Hitel |
0 |
|||
Egyéb forrás |
0 |
|||
0 |
||||
Források összesen: |
135 069 410 |
1 365 250 |
0 |
136 434 660 |
Kiadások, költségek |
2018. |
2019. |
2019. után |
Összesen |
Személyi jellegű |
0 |
|||
Beruházások, beszerzések |
136 434 660 |
136 434 660 |
||
Szolgáltatások igénybe vétele |
0 |
|||
Adminisztratív költségek |
0 |
|||
0 |
||||
0 |
||||
Összesen: |
0 |
136 434 660 |
0 |
136 434 660 |
EU-s projekt neve, azonosítója: |
||||
Forintban! |
||||
Források |
2018. |
2019. |
2019. után |
Összesen |
Saját erő |
0 |
|||
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
EU-s forrás |
0 |
|||
Társfinanszírozás |
0 |
|||
Hitel |
0 |
|||
Egyéb forrás |
0 |
|||
0 |
||||
Források összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
Kiadások, költségek |
2018. |
2019. |
2019. után |
Összesen |
Személyi jellegű |
0 |
|||
Beruházások, beszerzések |
0 |
|||
Szolgáltatások igénybe vétele |
0 |
|||
Adminisztratív költségek |
0 |
|||
0 |
||||
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulás 2019. évi előirányzat |
||||
Támogatott neve |
Hozzájárulás (Ft) |
|||
Összesen: |
0 |
|||
13. melléklet
Forintban! |
||||||||
Sor- |
Kötelezettség jogcíme |
Köt. váll. |
2019 előtti kifizetés |
Kiadás vonzata évenként |
Összesen |
|||
2019. |
2020. |
2021. |
2021. |
|||||
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=(D+E+F+G+H) |
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||
2. |
............................ |
|||||||
3. |
............................ |
|||||||
4. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||
5. |
............................ |
|||||||
6. |
............................ |
|||||||
7. |
Beruházási kiadások beruházásonként |
6 986 905 |
129 447 755 |
136 434 660 |
||||
8. |
Sajópüspöki Község csapadékvíz elvezetésének rendezése |
2018 |
6 986 905 |
129 447 755 |
136 434 660 |
|||
9. |
Felújítási kiadások felújításonként |
12 408 090 |
12 408 090 |
|||||
10. |
Petőfi Sándor utca és Damjanich János utca járda felújítás |
2018 |
12 408 090 |
12 408 090 |
||||
11. |
Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) |
|||||||
12. |
............................ |
|||||||
Összesen (1+4+7+9+11) |
6 986 905 |
141 855 845 |
148 842 750 |
|||||
14. melléklet
Forintban! |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
2. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
2 925 658 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
1 950 439 |
24 380 487 |
3. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 347 |
1 889 345 |
22 672 162 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
|||||||||||||
5. |
Közhatalmi bevételek |
3 759 200 |
3 759 200 |
7 518 400 |
||||||||||
6. |
Működési bevételek |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 505 |
94 508 |
1 134 063 |
7. |
Felhalmozási bevételek |
|||||||||||||
8. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
20 000 |
10 000 |
210 000 |
||||
9. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
10. |
Finanszírozási bevételek |
145 354 690 |
145 354 690 |
|||||||||||
11. |
Bevételek összesen: |
150 294 200 |
3 964 291 |
7 723 491 |
3 964 291 |
3 964 291 |
3 964 291 |
3 954 291 |
3 944 291 |
7 693 491 |
3 934 291 |
3 934 291 |
3 934 292 |
201 269 802 |
12. |
Kiadások |
|||||||||||||
13. |
Személyi juttatások |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 361 |
2 417 360 |
29 008 331 |
14. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 450 |
326 455 |
3 917 405 |
15. |
Dologi kiadások |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 206 |
1 376 201 |
16 514 467 |
16. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
476 250 |
5 715 000 |
17. |
Egyéb működési célú kiadások |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 263 |
131 259 |
1 575 152 |
18. |
Beruházások |
129 447 755 |
129 447 755 |
|||||||||||
19. |
Felújítások |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 008 |
1 034 002 |
12 408 090 |
20. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||||
21. |
Finanszírozási kiadások |
975 219 |
1 708 383 |
2 683 602 |
||||||||||
22. |
Kiadások összesen: |
6 736 757 |
135 209 293 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
5 761 538 |
7 469 910 |
201 269 802 |
23. |
Egyenleg |
143 557 443 |
-131 245 002 |
1 961 953 |
-1 797 247 |
-1 797 247 |
-1 797 247 |
-1 807 247 |
-1 817 247 |
1 931 953 |
-1 827 247 |
-1 827 247 |
-3 535 618 |
|
Az önkormányzati rendeletet a Sajópüspöki Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 9. §-a hatályon kívül helyezte 2022. május 29. napjával.