Lénárddaróc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2004. (II.18.) önkormányzati rendelete

A települési szilárd hulladék gyűjtéséről, szállításáról és elhelyezéséről

Hatályos: 2013. 11. 01- 2014. 12. 30

Lénárddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a módosított 1990. évi LXV. törvény 16.§-ában kapott felhatalmazás alapján, továbbá a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23.§-ában foglaltakra tekintettel a települési szilárd hulladék gyűjtéséről, szállításáról és elhelyezéséről az alábbi rendeletet alkotja:


Bevezető rész

A rendelet célja

1. §


A rendelet célja, hogy a településtisztaság, a köztisztaság, a környezetvédelem és a közegészségügy követelményeinek megfelelően szabályozza

            a.) a települési szilárd hulladék gyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatás igénybevételének és biztonságos, ellenőrizhető teljesítésének rendjét, valamint

            b.) a kötelező közszolgáltatással összefüggő jogokat és kötelezettségeket.


Általános rendelkezések

2. §


(1). Lénárddaróc Község Önkormányzata az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési szilárd hulladék kezeléséről helyi közszolgáltatás útján gondoskodik.

(2). A képviselő-testület a települési szilárd hulladékkezeléssel kapcsolatos helyi közszolgáltatás kötelezettségének a Hgt. 22.§ (2) bekezdése alapján Kazincbarcika Városi Önkormányzat által megszervezett és működtetett közszolgáltatási rendszerhez történő csatlakozással tesz eleget.  

(3). A közszolgáltatás kiterjed a község teljes közigazgatási területén a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött települési szilárd hulladék összegyűjtésére, begyűjtésére, elszállítására.

(4). A község közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, birtokosa, vagy használója (a továbbiakban: ingatlantulajdonos) az ingatlanon keletkező települési szilárd hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalommentes elhelyezéséről a rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni.

(5). Az ingatlan tulajdonosa a jelen rendeletben meghatározottak szerint jogosult és köteles igénybe venni a hulladékkezelési közszolgáltatást.

Lénárddaróc település közigazgatási területén a hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére kizárólagosan jogosult hulladékkezelő az ÉHG Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási Rt., mely 3700 Kazincbarcika, Ipar út 2. (továbbiakban: Közszolgáltató). Ezen hulladékkezelő szervezet gondoskodik a hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról, lerakásáról és ártalmatlanításáról a tulajdonában és kezelésében lévő, környezetvédelmi engedéllyel rendelkező Sajókazai Hulladékkezelő Centrumban.


A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma

3. §


(1). A hulladékkezelési közszolgáltatás az alábbiakra terjed ki:

            a.) a közterületen keletkező, valamint az ingatlantulajdonos, használó, kezelő (továbbiakban: ingatlantulajdonos) által a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített és a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényben, vagy a rendeletben megjelölt egyéb módon az ingatlanon gyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék begyűjtésére és rendszeres elszállítására.

            b.) az ingatlanon összegyűjtött lomtalanítás körébe tartozó települési hulladék évente kétszer – a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, az erre a célra biztosított szállítóeszközén – történő begyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállításra.


Az ingatlantulajdonosok és gazdálkodó szervezetek jogai és kötelezettségei

4. §


(1). Az ingatlantulajdonos alapvető kötelessége, hogy

            a.) az ingatlanon keletkező települési szilárd hulladékot az elszállításra való átvételig a külön jogszabályban előírtak szerint  ideiglenesen gyűjtse, illetve tárolja,

            b.) a települési hulladékot úgy kezelje, hogy az mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja,

            c.) tulajdonosváltozás esetén a Közszolgáltatónak bejelentse.

(2). Az ingatlantulajdonos köteles a jelen rendelet alapján szervezett közszolgáltatás igénybevételére, azaz az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék előírtak szerinti gyűjtésére, a Közszolgáltatónak történő átadására, valamint közszolgáltatási díj megfizetésére.

A Közszolgáltató jogosult a közszolgáltatási szerződésben meghatározottak szerint az általa ténylegesen elvégzett közszolgáltatás díjának számlázására Lénárddaróc Község Önkormányzata felé.


A közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei

5. §


(1). A Közszolgáltató és az ingatlantulajdonos közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre.

(2). A jogviszony kezdő időpontja az a nap, amelyen a közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és feltételeiről az ingatlantulajdonost írásban értesítette, vagy felhívás közzététele útján tájékoztatta.

(3). A hulladék begyűjtése hetente egy alkalommal történik, a begyűjtés időpontját a Közszolgáltató határozza meg, és arról az ingatlantulajdonosokat a (2) bekezdésben foglaltak szerint  értesíti.


A közszolgáltatás ellátásának rendje

6. §


(1). A Közszolgáltató a község belterületén az ingatlanon összegyűjtött, a közterületre szabványos gyűjtőedénybe kihelyezett települési szilárd hulladékot hetente egy alkalommal szállítja el.

(2). Az ingatlantulajdonos az ingatlanán keletkező, vagy birtokába került települési szilárd hulladékot a környezet szennyezését megelőző, károsítását kizáró módon köteles gyűjteni, és ahhoz a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényt köteles igénybe venni. A gyűjtőedények felsorolását jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(3). A Közszolgáltató köteles egy darab, a szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt – ingyenesen – az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani, az ingatlantulajdonos, vagy meghatalmazottja a gyűjtőedény átvételét aláírásával köteles igazolni. Az átvett gyűjtőedényt köteles megőrizni, állagát megóvni.

(4). Az ingatlantulajdonos az átvett gyűjtőedényt az ingatlana területén belül köteles elhelyezni oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személyek és állatok ne férhessenek hozzá.

(5). Az ingatlantulajdonos köteles az átvett gyűjtőedényt a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyűjtőedényt legkorábban a szállítás napján lehet kihelyezni a közterületre.

(6). Az ingatlantulajdonos a települési szilárd hulladékot kizárólag a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben adhatja át szállítás céljára. A hulladék más módon történő kihelyezése tilos.

(7). A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

(8). Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedények rendeltetésszerű használatáról, rendszeres tisztántartásáról, fertőtlenítéséről. A gyűjtőedény rendeltetéstől eltérő használata, valamint eltűnése, vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárt – a kár bekövetkezésétől számított 30 napon belül – az az ingatlantulajdonos köteles megtéríteni, aki a gyűjtőedényt átvette.

(9). A Közszolgáltató tulajdonát képező, az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott és rendeltetésszerűen használt gyűjtőedény szükség szerinti cseréjéről az ingatlantulajdonos bejelentése alapján a Közszolgáltató köteles gondoskodni.

(10). A gyűjtőedényekből a hulladék kiszórása, a közterület szennyezése tilos. A hulladék gyűjtése során történő szennyezés esetén az ingatlan tulajdonosa, míg a szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedényekből történő begyűjtés, illetve szállítás során történő szennyezés esetén a Közszolgáltató köteles a szennyezett területet megtisztítani és fertőtleníteni.

(11). Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet, a külön jogszabályban meghatározott veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést végző személyek, vagy mások életét, testi épségét, egészségét.

(12). Az ingatlantulajdonos köteles a veszélyes hulladékot a települési szilárd hulladéktól elkülönítetten, a környezet szennyezését, károsítását, veszélyeztetését kizáró módon gyűjteni és a veszélye hulladék begyűjtésére, szállítására, ártalmatlanítására feljogosított engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek átadni.


1 Közszolgáltatási díj meghatározása

7. §


(1). A közszolgáltatást az önkormányzat a lakosság által befizetett kommunális adóból fedezi.


Záró rendelkezések

8. §


  1. Ezen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.



  Papp László                                                                          Kaló Miklósné

  Polgármester                                                                             körjegyző




21. melléklet a 2/2004. (II.18.) Önkormányzati rendelethez



  1. Módosította a 9/2013. (X.31.) Önkormányzati rendelet. Hatályos 2013.11.01-től.
  2. Hatályon kívül helyezte a 9/2013. (X.31.) Önkormányzati rendelet. Hatályos 2013.11.01-től.