Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018 (XI.28.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 11. 29

Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018 (XI.28.) önkormányzati rendelete

2018.11.29.

a településkép védelméről

Háromhuta Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6/A. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint a településfejlesztési, településrendezési és településképi feladataival összefüggő partnerségi egyeztetések szabályairól szóló 6/2017. (VII. 19.) önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja

1. § A település sajátos településképének védelme és alakítása

a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, illetve a védelem megszüntetés szabályozásával,

b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,

c) a településképi követelmények szabályozásával,

d) a településkép-védelmi szakmai konzultációval,

e) a településképi követelmények megvalósítását biztosító sajátos jogintézmények (településrendezési kötelezések: helyrehozatali kötelezettség; településképi véleményezési eljárás, településképi bejelentési eljárás, közterület-alakítás, településképi követelmények: területi és egyedi építészeti követelmény) rögzítésével,

f) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,

g) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.

2. A helyi védelem célja

2. §

a) A helyi védelem célja a település kialakult képe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.
b) a védett helyi építészeti örökség fenntartása, használata és bemutatása,
c) a védett helyi építészeti örökség veszélyeztetésének, megrongálásának, vagy megsemmisítésének megakadályozása.

3. A településképi szempontból meghatározó területek kijelölésének célja

3. §

a) A település és a környék arculatát meghatározó építmények együttesének kijelölése, az épített környezet összefüggő, azonos karakterű részeinek kijelölése
b) A terület szerkezetének, telekstruktúrájának, utcavonal vezetésének, beépítésének védelme, a hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságának dokumentálása
c) A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák mellett

4. A rendelet hatálya

4. § (1) A rendelet területi hatálya Háromhuta község teljes közigazgatási területére terjed ki.

(2) A rendelet tárgyi hatálya Háromhuta településkép védelmére terjed ki.

(3) A rendelet személyi hatálya minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetre kiterjed.

5. Értelmező rendelkezések

5. § A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:

a) Eredeti állapot: Az eredeti építéskori állapot vagy az a későbbi állapot, amelyet az értékvizsgálat a védelem elrendezésekor védendő értékként határozott meg.
b) Helyi védett egyedi érték: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemzőkarakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is.
c) Helyi értékvédelmi területek:
A helyi értékvédelmi terület olyan területi védelem, amely az épített környezet egyes összefüggő részeire, valamint az ahhoz kapcsolódó térre, utcára, utcaszakaszra terjed ki, és a megjelenésével a településrész és a környezete arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak, és melyeket a Rendelet védetté nyilvánított. A helyi értékvédelmi területi védelem magába foglalja a településszerkezet, a településkép elemeit, formáit, a jellegzetes építési anyagokat, a terület meghatározó színvilágát, valamint kiterjed a városképi jelentőségű közterületek felületeire is. Magába foglalja továbbá az utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód, a jellegzetes építési vonal védelmét is.
d) Védett műtárgy: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony.
e) Településképi szempontból meghatározó terület: jellegzetes, értékes, települési hagyományt őrző, településkaraktert meghatározó, lehatárolható településrész
f) Településkarakter: az épített és természeti környezet településképi jellemzőinek összessége, így a természetes környezet, a település megjelenése a tájban, a településszerkezet, a jellegzetes épülettípus, a tömegformálás, a homlokzati kialakítás, az anyaghasználat és növényzet.
g) Értékvizsgálat: a helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész.
h) Illeszkedés elve: környező meglévő építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében környezetéhez alkalmazkodó tervezői metódus.
i) környezetre jellemző kialakítás: a telektömb területén jellemző, meghatározó előfordulástól kismértékben legfeljebb attól 20 %-ban eltérő kialakítás
j) Reklám: Olyan tájékoztató jellegű, információt nyújtó, kommunikációs tevékenység, amely a célközönség befolyásolásával hívja fel a figyelmet termékekre, gazdasági, szolgáltatási és egyéb tevékenyégekre, azok igénybevételére, valamint a társadalmi célok és a politikai nézetek megismerésére. Ide nem értve:
ja) a cégtáblát, üzletfeliratot, a vállalkozás használatában álló ingatlanon elhelyezett, a vállalkozást népszerűsítő egyéb feliratot és más grafikai megjelenést
jb) az üzlethelyiség portáljában – kirakatában – elhelyezett gazdasági reklámot
jc) a járművön elhelyezett gazdasági reklámot
jd) a tulajdonos által az ingatlanán elhelyezett, annak elidegenítésére vonatkozó ajánlati felhívást – hirdetést - valamint a helyi önkormányzat által lakossági apróhirdetések közzétételének megkönnyítése céljából biztosított táblán vagy egyéb felületen elhelyezett kisméretű hirdetéseket.
k) Reklámhordozó: reklám közzétételére és elhelyezésére szolgáló mechanikus vagy elektromos kiegészítővel ellátott, sík vagy térbeli, önállóan telepített vagy építményhez rögzített hirdető berendezés szerkezete.
l) Plakát: a gazdasági reklámnak, valamint a választási kampányeszköznek nem minősülő falragasz vagy felirat, mérettől és hordozóanyagtól függetlenül
m) Utcabútor: az utasváró, a kioszk, a közművelődési célú hirdetőoszlop és az információs vagy más célú berendezés
n) Információs jelző: az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez).
o) Sajátos építmény: többnyire épületnek nem minősülő, közlekedési, hírközlési, közmű- és energiaellátási, vízellátási és vízgazdálkodási, sajátos technológiájú építmények, amelyek létesítésekor - az építményekre, építési tevékenységekre vonatkozó általános érvényű településrendezési és építési követelményrendszeren túlmenően - eltérő, vagy sajátos, csak arra a rendeltetésű építményre jellemző, kiegészítő követelmények megállapítására és kielégítésére van szükség.
p) Köztulajdonban álló ingatlan: közterületnek nem minősülő ingatlan, amely a Magyar Állam, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat jogi személyiséggel rendelkező társulása, fejlesztési tanács, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat jogi személyiségű társulása, költségvetési szerv vagy közalapítvány kizárólagos vagy vegyes tulajdonában áll.
q) Magántulajdonban álló ingatlan: olyan ingatlan, amely nem minősül köztulajdonban álló ingatlannak vagy közterületnek.
qa) Magánterület: magántulajdonban álló ingatlan és a köztulajdonban álló ingatlan
qb) Közterület: közhasználatra szolgáló minden állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván ill. a Magyar Állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában álló, közforgalom elől el nem zárt magánút
II. Fejezet

A HELYI VÉDELEM

1. A helyi védelem feladata

6. § (1) Háromhuta Község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) feladata a helyi védelem alá helyezhető építészeti örökség

a) meghatározása, - felkutatása, számbavétele, forráskutatása - dokumentálása és a közvéleménnyel való megismertetése,

b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása

c) a védett értékek fennmaradásának, helyreállításának, karbantartásának és hasznosításának elősegítése, az értékek károsodásának megelőzéséhez, a károsodás csökkentéséhez és elhárításához, esetleges megsemmisülés esetén az újjáépítéshez történő segítség-nyújtás,

d) a műemlék- és a helyi építészeti örökség védelme egymásra épülő kapcsolatának biztosítása,

e) az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének és az erre való nevelésének támogatása,

f) a saját tulajdonú védett értékek károsodásának megelőzése, elhárítása, illetve helyre-állítása, a bekövetkezett károsodás csökkentése vagy megszüntetése, újjáépítése.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladatokat a városi főépítész irányítja.

2. A helyi védelem alá helyezés szabályai

7. § (1) A helyi védetté nyilvánítással kapcsolatos eljárás hivatalból, vagy a védelem alá helyezés iránti írásbeli kérelem alapján indulhat, mely kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani.

(2) A kérelemhez mellékelni kell

a) a védendő érték megnevezését és rendeltetését, vagy körül határolását

b) a védendő érték pontos helyét, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész pontos megjelölésével,

c) a védendő érték rövid leírását,

d) a kezdeményezés indokát,

e) a kezdeményező nevét, személyes adatait, lakcímét, telefonos és elektronikus elérhetőségét,

(3) Amennyiben a kezdeményezés hiánypótlásra szorul, és azt az erre vonatkozó felhívás ellenére a kérelmező 15 munkanapon belül nem egészíti ki, a kezdeményezés nem kerül megvizsgálásra, melyről a kezdeményezőt értesíteni kell.

(4) A helyi építészeti értékek egyedi védelme és az egyes területi védelem fajták védetté nyilvánításának kérelméhez - ha az nem áll rendelkezésre- az Önkormányzat elkészítteti az értékvizsgálatot, az alábbi tartalom szerint:

a) a védendő értékek megnevezése, szükség esetén körül határolása, térképi ábrázolással,

b) a pontos hely, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész megjelölése,

c) a védendő érték leírása, dokumentálása (irodalom, fotók), egyéb adatok, tervek

d) a védendő érték fotódokumentációja,

e) a védetté nyilvánítás indokolása.

(5) A védettség elrendeléséről a Képviselő-testület dönt.

3. A helyi védelem megszüntetése

8. § (1) A helyi védelem megszüntetésével kapcsolatos eljárás hivatalból, vagy a védelem megszüntetése iránti írásbeli kérelem alapján indulhat, melyet a polgármesterhez kell benyújtani.

(2) Helyi védettség megszüntetése akkor kezdeményezhető, ha a védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn. Az értékvizsgálati eljárást a benyújtott dokumentumok alapján le kell folytatni.

(3) Helyi védelem megszüntetésére irányuló kérelmet lehet benyújtani, amennyiben

a) műszakilag indokoltható,

b) életveszély-elhárítása miatt,

c) a védett elemet országos védelmi kategóriába emelték.

(4) A helyi védelem megszüntetésére irányuló kérelemhez mellékelni kell

a) a védett elem teljes körű műszaki felmérését, mely magában foglalja alaprajzokat, metszeteket, homlokzatok dokumentációját, a védett elem minden irányú fényképes dokumentációját,

b) amennyiben szükséges, a történeti kutatás megtörténtét igazoló dokumentumot.

(5) A helyi védelem megszüntetése nem járhat a települési arculat kedvezőtlen irányú változásával.

(6) A helyi védelem megszüntetéséhez jelen rendelet módosítása szükséges, mely módosítás előfeltételeként a vonatkozó jogszabályokban előírt egyeztetési eljárásokat le kell folytatni.

(7) A védettség megszüntetéséről a Képviselő-testület dönt.

4. Testületi döntéssel összefüggő feladatok

9. § (1) Az előzetes értékvizsgálat elkészíttetéséről az Önkormányzat gondoskodik.

(2) A védetté nyilvánítással kapcsolatos javaslatot az értékvizsgálat elkészülte után 8 napon belül a partnerségi rendeletben megfogalmazott előírások szerint partnerségi egyeztetésre kell bocsátani.

(3) A partnerségi egyeztetés időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését a településen biztosítani kell. A kezdeményezéssel kapcsolatosan a partnerségi rendelet szabályai szerint írásos észrevételt lehet tenni.

(4) A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket 5 munkanapon belül az Önkormányzatnak értesítenie kell.

(5) A rendelet szempontjából érdekeltnek kell tekinteni:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőjét és használóját,

b) a kezdeményezőt.

(6) A helyi egyedi védelemre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kézbesíteni kell. Amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, úgy az értesítésük a helyben szokásos módon is történhet

10. § (1) Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökséget az önkormányzat a 7-9. §-ban foglalt eljárás lefolytatásával helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.

(2) A helyi védelem elrendeléséről és megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az ingatlan

aa) tulajdonosát,

ab) haszonélvezőjét, használóját a tulajdonos útján,

b) az illetékes földügyi hatóságot,

c) az illetékes építésügyi hatóságot,

d) illetékes állami fő építészt

e) az érdekelt közműveket,

f) a kezdeményezőt.

(3) A helyi védelemre vonatkozó ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek tartalmaznia kell, hogy az ingatlan a rendelet alapján helyi védelem alá vont érték.

(4) A késedelmes bejegyzés, vagy annak esetleges elmaradása a védettség tényét nem érinti.

11. § (1) A helyi védettség alá helyezett értékekről a jegyző nyilvántartást vezet, amelyet közzé kell tenni az önkormányzat honlapján.

(2) A helyi védettség alá helyezett értékek nyilvántartása a rendelet melléklete képezi.

(3) A helyi védettség alá helyezett értékek nyilvántartásának a védelem szakszerű, rövid indokolására és fotódokumentációjára vonatkozó elemeit a rendelet függelékét képező adatlapokkal kell rögzíteni.

5. A védett értékek megjelölése

12. § (1) A helyi védelem alatt álló védett építészeti értéket „helyi védett érték” feliratú egységes táblával kell megjelölni.

(2) Az egységesen kialakított tábla tartalmazza, Háromhuta Község Önkormányzata által védetté nyilvánított rendelet, a védetté nyilvánítás évét.

(3) A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles.

(4) A tábla elkészíttetéséről a jegyző, az elhelyezéséről és eltávolításáról a főépítész gondoskodik.

(5) A tábla fenntartása és karbantartása a tulajdonos feladata.

6. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

13. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos alapvető kötelezettsége.

(2) A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotóelemére és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e vagy sem.

(3) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget az adott védett értéken végzett építési tevékenység nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja, és a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.

(4) A tulajdonos kötelezettsége:

a) jókarbantartás, állapot- és állagmegóvás, amely kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére;

b) a védett érték fenntartása és megőrzése, melyet elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani;

c) építési tevékenység (korszerűsítés, átalakítás, bővítés, részleges bontás) során a védett érték jellemzőinek, karakterének megőrzése.

(5) Védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak a főépítész szakmai ajánlása szerint lehet.

(6) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(7) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy meg-semmisüléséhez vezetne, úgy e használat a hatályos jogszabályok keretei között korlátozható.

7. A helyi egyedi védelem meghatározása

14. § (1) Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökség elemet az önkormányzat helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.

(2) A helyi egyedi védelem építészeti értékeinek jegyzékét a 1. melléklet tartalmazza.

III. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

1. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása

15. § (1) A sajátos településszerkezet, a településkarakter, a tájképi elemek és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat a településképi szempontból meghatározó területeket állapít meg.

(2) A település belterületén az épített környezet településképi szempontból meghatározó területe a településarculati kézikönyvben lehatárolt

a) történeti, átalakuló és településközponti településrész területe.

b) a védett műemlék épülete és annak ex-lege műemléki környezete

c) természetvédelmi szempontból jelentős területek

településképi szempontból kiemelt területeit.

(3) Az épített környezet településképi szempontból meghatározó területének lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.

(4) A településképi jelentőségű, meghatározó útvonalak ismertetését a 3. melléklet tartalmazza.

(5) A település egyéb területei az (3)-(4) bekezdésbe nem sorolt területek.

IV. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

1. Általános építészeti követelmények, az illeszkedésre vonatkozó rendelkezések

16. § (1) Az illeszkedés szabályait kell alkalmazni minden a rendeletben nem szabályozott esetben.

(2) Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben

a) a környezetéhez igazodik,

b) a település építészeti karakterét megőrzi,

c) a meglévő formakultúrát megtartja,

d) léptékhelyes épülettömeget eredményez, és

e) a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz.

(3) A település közigazgatási területén a használaton kívüli, romos, felhagyott épület felújítását, bontását az Önkormányzat kezdeményezésére az illetékes hatóság kötelezési eljárás keretében elrendelheti

a) a településkép védelmében,

b) a közbiztonság védelmében,

c) az életet, egészséget, vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotok elhárításának érdekében,

d) az épület szomszédjainak védelme érdekében, vagy

e) az egyes területek leromlásának megakadályozása céljából.

(4) Építmények elhelyezésénél a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítására kell törekedni, a zöldfelületek kialakításánál a táji – és termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők. A telepítésre javasolt és telepítésre nem javasolt növényfajták felsorolását a 4. függelék tartalmazza.

2. Építmények anyaghasználatra vonatkozó általános építészeti követelmények

17. § (1) Az egyéb területek -lakó (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó terület) karakterű - építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:

a) Anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól (vakolt felületek) eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.

b) a hagyományos tetőfedés színeitől eltérő élénk színhasználat tilos.

(2) Az egyéb területek – mezőgazdasági jellegű ipari területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:

a) Homlokzat, szín: Az építményeken tilos az élénk, erős homlokzati színezés, kivéve az építményeken megjelenő céglogókat.

3. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

18. § (1) Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt – történeti, átalakuló és településközponti karakterű – településképi szempontból meghatározó területeken: Beépítési mód: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal. Új építésű intézmény esetén adottságtól függő - a szomszédos beépítés és a funkciók által meghatározott - beépítési mód alkalmazására kerülhet sor.

a) A község egyes telkeinek történeti beépítési módja a településkarakter egyik meghatározó eleme. Azokon a telkeken, ahol a telek szélessége lehetővé tette mindkét oldalon épület elhelyezését –2 db főépület vagy főépület és melléképület (nyárikonyha) – és ez a beépítés máig fennmaradt, ott új épület építésénél igény esetén mód van ennek a beépítési módnak a fenntartására.

ab) Melléképület építésénél a kialakult állapot szerint, az illeszkedés szabályaira figyelemmel, a szabályozott beépítési módtól eltérő, más beépítési mód is alkalmazható.

ac) Melléképítmények közül - közmű becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály tároló, kerti építmény az oldalkertben is elhelyezhető.

b) Jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: földszintes, tetőtér-beépítéses 4,50 méter építménymagassággal;

c) A magastető

ca) építése egységes, teljes épületegyüttest magába foglaló módon történhet,

cb) építése esetén önálló álló tetőablak nem építhető, kizárólag a homlokzattal egybeépített, a homlokzatszélesség 1/3 részét meg nem haladó tetőfelépítmény létesíthető

cc) építése esetén Mansard tető nem engedélyezhető,

cd) építése esetén a tetőszerkezetnek 30-40° között kell lenni,

ce) lapostető nem létesíthető lakóépületek főépülete

esetében.

d) színhasználat: a környezetre jellemző világos pasztellszínek alkalmazhatók (kivéve kék, zöld, piros, lila), az élénk, harsány színeket kerülni kell. A homlokzat teljes felületén kell a színezést elvégezni;

e) A közterületi terv készítésénél figyelembe kell venni:

ea) a közterület-alakítási tervben, legalább utca szakaszonként egységes megjelenést biztosító fajösszetételű fasorokat kell használni,

eb) csak a környezetbe illő, stílusban nem idegen elemek, és építmények helyezhetők el

f) Kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt, kő vagy tégla felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben készüljenek. Lábazati magasságban ill. teljes magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, a teljes magasság max. 2,0 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 4,0 m-es gépkocsi behajtó nagykapu és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható.

g) Cégérek: Utcai homlokzaton a cégérek, cégtáblák elhelyezése a nyílászárók rendszeréhez igazodóan, összhangban történjen.

(2) Tiltó és megengedő egyedi építészeti követelmények a kijelölt – történeti, átalakuló és településközponti karakterű – településképi szempontból meghatározó területeken:

a) Anyag-, színhasználat: Építményeken, kerítéseken a vakolt és a szépen öregedő természetes anyagok alkalmazása megengedett. A történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő élénk, harsány színek alkalmazása nem megengedett.

b) Tömegformálás: A közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját tilos meghaladni. Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást figyelembe kell venni.

c) Homlokzatképzés: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos.

d) Zöldfelületek: utcai telekhatár előtt és a telekhatártól mért 3,0 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, allergén és invazív fajok telepítése.

4. Az egyéb területekre vonatkozó építészeti követelmények

19. § (1) Az egyéb területek - új építésű és átépült családi házas területek - helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó tiltó rendelkezések:

a) az épület, építmény építési korára jellemző anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás és az élénk, erős homlokzati színezés tilos,

b) a hagyományos tetőfedés színeitől eltérő élénk színhasználat tilos.

(2) Az egyéb területek - intézményi területek - helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó tiltó rendelkezések:

a) az épület, építmény építési korára jellemző anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás és az élénk, erós homlokzati színezés tilos,

b) a hagyományos tetőfedés színeit61 eltérő élénk színhasználat tilos.

(3) Az egyéb területek - gazdasági területek - helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményein tilos az élénk, erós homlokzati színezés, kivéve az építményeken megjelenő céglogókat.

(4) Az egyéb területek helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó tiltó rendelkezések:

a) az épület, építmény építési korára jellemző anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás és az élénk, erős homlokzati színezés tilos,

b) a hagyományos tetőfedés színeitől eltérő élénk színhasználat tilos.

(5) Az egyéb területek - külterületi mezőgazdasági és egyéb beépítésre nem szánt területek helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:

a) meredek domboldali adottság esetén tilos az építményt a domb tetején és annak közelében elhelyezni.

b) építményeken tilos az erős, élénk, kontrasztos színú anyagok használata. Tilos a túlzottan tagolt, elaprózott homlokzatképzés, a tobzódó tömeg- és formai kialakítás.

c) nem alkalmazható az élénk, erős színű tetőfedés.

d) tilos az erős, élénk színű tömör fémlemez kerítés építése.

5. A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények

20. § (1) Az egyedi védelemben részesített épületek telkén ill. közvetlen környezetében a változtatásokat, beavatkozásokat, a helyileg védett épület településképi megjelenésének és értékei érvényesülésének kell alárendelni.

(2) A helyileg védett építészeti értékek megőrzése érdekében az eredeti vagy ahhoz közel álló rendeltetésnek megfelelő használatot fenn kell tartani, vagy a közcélú hasznosítást kell biztosítani.

(3) A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:

a) Kötelező követelmények:

aa) A történelmileg kialakult tömegforma, az értéket képviselő homlokzatképzés, az építés korának megfelelő színezés megtartása

ab) A védett épület bővítése esetén az eredeti tömegforma, homlokzati kialakítás, utcaképi és településszerkezeti szerep nem változhat és a tervezett bővítés a meglevő épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.

ac) A meglévő tetőforma és a héjazat anyaghasználatának megtartása

ad) A hiteles nyílászáró-osztás és díszítés megtartása

af) Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása, új esetén az épülethez igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése

b) Megengedő követelmények:

ba) Helyi védelem alatt álló építményt csak a helyi védettség megszüntetését követően lehet elbontani.

1) A helyi védelem alatt álló építmény részlegesen bontható, ha a bontani kívánt építményrész építészeti értéket nem hordoz és a bontás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül történhet meg.

c) Tiltó követelmények:

ca) Tilos a védett épületek eredeti telkének megosztása vagy a szomszédos telekkel összevonása, telekalakítása.

cb) A helyi védettségű építészeti örökség jókarbantartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett építészeti érték fizikai sérülésével, roncsolásával, továbbá a védett építészeti érték megjelenésének megváltoztatásával jár. Az épület előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése

cc) A magastetőn nem építhető kiugró tömegű tetőfelépítmény, tetőablak

cd) Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó műszaki berendezés elhelyezése tilos.

(4) A helyi védett műszaki alkotásokra, műtárgyakra vonatkozó követelmények:

a) a védelem alatt álló emlékmű, szobor, feszület, kőkereszt karbantartása, javítása során törekedni kell az eredeti anyaghasználatra, a hiányzó részek korhű pótlására;

b) a védett értéken való munkálatokba restaurátor szakember bevonása szükséges.

6. A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak

21. § (1) Elsősorban alkalmas területek a hírközlési sajátos építmények elhelyezésére:

a) a hírközlés műtárgya (adótorony) a nem védett külterületen helyezhető el.

b) elektronikus hírközlési építményt elsősorban közterületen, meglévő hírközlési építmények közös eszközhasználatával, vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek felhasználásával kell elhelyezni,

c) alkalmas területek a különleges közműterületek, közlekedési és közműterületek,

d) az elektronikus hírközlési építmény a legkisebb mértékben érintsen egyéb nem köztulajdonú ingatlant.

(2) Elsősorban alkalmas területek a villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezésére:

a) a hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges.

b) a településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére.

c) utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldását meg kell oldani.

(3) Elsősorban nem alkalmas területek az (1) és (2) bekezdésben ismertetett sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére:

a) A településképi szempontból meghatározó területeken a teljes település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el.

b) Helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken az (1)-(2) bekezdés szerinti sajátos építmények és műtárgyak nem helyezhetők el.

c) A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba kell átépíteni.

7. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

22. § (1) Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utasváró, kioszk, közművelődési célú hirdetőoszlop és információs vagy más célú berendezés) – meghatározásuk a 104/2017. (IV.28. Kormányrendelet szerint - helyezhető el max. 2,0 m2 felületen.

(2) A település településképi szempontból meghatározó területén lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó és reklám a vonatkozó reklám törvény rendelkezései szerint nem helyezhető el.

(3) A településképi szempontból meghatározó terület közterületein és magáningatlanokon reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.

(4) Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utas-várón, hirdetőoszlopon) helyezhető el max. 2,0 m2 felületen.

(5) Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos.

(6) Reklámhordozók, reklámok elhelyezésére, a vonatkozó jogszabálytól való eltérési szabályok:

a) Jelentős esemény (falunap, települési évforduló) hirdetése

a) Tájékoztatás (konferencia, falugyűlés) esetén: reklám elhelyezhető méret-kikötés nélkül évi tizenkét naptári hét időszaka alatt.

a) Építési reklámháló esetén: reklám elhelyezhető az építési tevékenység időtartama alatt, feltétele az építési napló-bejegyzés.

(7) A település területén a közterületen és a magánterületen elhelyezhető gazdasági célú reklámok elhelyezésének szabályait a „településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló” kormányrendelet határozza meg az önkormányzatok településszerkezeti tervének irányadó területi besorolása szerint.

8. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

23. § (1) Az épület utcai homlokzatán és tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos.

(2) Műholdas parabola-antenna az utcai fronton nem helyezhető el.

(3) Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el.

(4) Településképi szempontból meghatározó területen magas tetős épület esetén, táblás napelem vagy napkollektor a településképi jelentőségű út felé néző homlokzaton nem helyezhető el.

(5) Napelemcserép a tető teljes felületén alkalmazható, kivéve védett épületen.

(6) Napelem, napkollektor védett épületen nem helyezhető el.

(7) A fényszennyezés megakadályozása céljából - a karácsonyi díszkivilágítás kivételével - nem alkalmazható a hideg fehér fényű világítás, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz, kizárólag 3000K alatti érték alkalmazható a kültéri világítás színhő-mérsékletére.

(8) Közterületen a fényt a szükséges helyre kell irányítani, a fény nem irányítható a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé vagy az égbolt irányába. A közterületet egyenletesen és alacsony fényintenzitással kell megvilágítani.

(9) A fényeknek – még a díszvilágítás esetén is – lefelé kell irányulniuk.

V. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉP ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

1. Településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

24. § (1) Kötelező a szakmai konzultáció minden egyszerűsített bejelentés alapján végezhető építési tevékenység, valamint a településképi értelemben meghatározó és kiemelt jelentőségű területeken végzett építési tevékenység megkezdése előtt, legyen az építési engedély köteles, egyszerű bejelentés köteles vagy építési engedély és egyszerű bejelentés nélkül végezhető építési tevékenység.

(2) Igény esetén a főépítész bármely építési ügyben tájékoztatást és szakmai konzultációt biztosít. A szakmai konzultáció során a főépítész javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára.

(3) A szakmai konzultációt és tájékoztatást az önkormányzati főépítész akadályoztatása esetén a polgármester látja el.

(4) A kérelemhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges mélységgel kidolgozott vázlatterv szintű tervdokumentációt, pontos anyag- és színhasználat megjelölésével.

(5) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben rögzíteni kell a javaslatokat, és a főépítész vagy a polgármester nyilatkozatát.

(6) A településképi konzultáció, szakmai tájékoztatás díj- és illetékmentes.

2. A településképi véleményezési eljárás

25. § (1) Az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyhez kötött építési tevékenységet megelőzően a polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.

(2) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása az 4. melléklet szerinti tevékenység mellett kötelező:

a) a helyi védett egyedi értéket érintő, és annak szomszédságában történő - építési engedély nélkül végezhető vagy egyszerű bejelentési eljáráshoz kötött építési tevékenység esetén is - minden olyan építési, átalakítási, felújítási, színezési munkákkal kapcsolatban, melyek a településképet befolyásolják

b) a műemléki környezetben történő fenti munkálatok esetén

c) rendeltetéstől függetlenül, a 300 m2 beépített területet meghaladó új épület, építmény esetén.

d) szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel, emlékfal építése esetén, ha a talpazattal együtt magassága meghaladja a 3,0 m-t.

e) 10,0 méternél nagyobb teljes magasságú, önálló antennatartó szerkezet és csatlakozó műtárgy építése esetén.

(3) A településképi véleményezési eljárás lefolytatásához szükséges kérelmet a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

3. A településképi véleményezési eljárás részletes szabályai

26. § (1) A kérelmező kérelmét papír alapon adja be, és a véleményezendő dokumentációt elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre (ÉTDR), melyhez hozzáférést biztosít a polgármester számára.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető/ kérelmező nevét, címét, a tervezett építési tevékenység helyét, az ingatlan helyrajzi számát.

(3) A kérelemhez csatolni kell az építésügyi hatósági eljáráshoz szükséges kidolgozottságú építészeti-műszaki tervdokumentációt.

(4) A településképi véleményezés során vizsgálni kell a településképi követelményeknek való megfelelést, tömeg-, héjazat-, anyag-, színhasználatot, homlokzatképzést, a telepítés környezetbe településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényesülését, a közterületet befolyásoló burkolat, műtárgy, növényzet, utcabútorzat, reklámhordozó, reklám, egyéb műszaki berendezések kialakítását.

(5) A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek/ kérelmezőnek, és elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.

(6) A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés ellen lehet fellebbezni.

(7) Ha a polgármester az (5) bekezdésben foglalt határidőn belül nem nyilvánít véleményt, a hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

(8) A településképi véleményezési eljárás díj- és illetékmentes.

4. A településképi bejelentési eljárás

27. § (1) A (3) bekezdés alatti építési engedély nélkül végezhető és az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységek esetében, reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.

(2) Építési engedély nélkül végezhető tevékenységek körét a 6. melléklet tartalmazza

(3) A településképileg meghatározó lehatárolt területen ill. a településképileg meghatározó útvonalak - a településképileg meghatározó területen kívüli országos útvonal szakaszok - mentén az 2,0 m2-nél nagyobb reklámfelület létesítésének esetében a településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező.

(4) A település teljes területén az építési engedély nélkül végezhető tevékenységgel megvalósuló meglevő építmények rendeltetésének megváltoztatása esetében a településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező.

(5) A településképi bejelentési eljárás kérelmét a 7. melléklet tartalmazza.

5. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

28. § (1) A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát.

(2) A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet és/vagy dokumentumokat.

(3) A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek.

(4) A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentővel.

(5) A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet.

(6) A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.

6. A településképi kötelezési eljárás

29. § (1) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében:

a) a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén,

b) a településképi véleményezési eljárás elmulasztása esetén,

c) a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén vagy a bejelentés során meghozott döntés megszegésekor.

(2) A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést ad ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.

7. A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke

30. § (1) Amennyiben a kötelezett a kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot szab ki:

a) első alkalommal 50.000,- Ft pénzbírságot,

b) második alkalommal 100.000,-Ft pénzbírságot.

(2) A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.

(3) Az önkormányzat képviselő-testülete a (2) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetére e magatartás elkövetőjével szemben 1.000.000,- Ftig terjedő bírság kiszabását rendelheti el.

(4) A településképi kötelezési eljárásban kiszabott bírságot az Önkormányzat bírságról szóló határozatában szereplő bankszámlaszámra kell megfizetni.

(5) A kiszabott és be nem fizetett bírság adó módjára behajtható.

VI. Fejezet

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

1. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése

31. § Az önkormányzati képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét.

VII. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

1. Hatálybaléptetés

32. § A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

2. Átmeneti rendelkezések

33. § E rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni.

3. Hatályon kívül helyezendő rendelkezések

34. § (1) A Helyi Építési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet településképi követelményeket, valamint az épített örökség védelméről szóló, a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról szóló és a településképi véleményezési ill. a településképi bejelentési eljárás sajátos jogintézményekről szóló önkormányzati rendelet előírásai 2017. december 31-ig alkalmazhatók.

(2) E településképi rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az egyéb önkormányzati rendeletben szereplő településképi támogatási és ösztönző rendszert nem lehet alkalmazni.

1. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
A helyi egyedi védelem építészeti értékei
Lakóépületek:
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 1.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 2.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 6.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 9.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 11. pince és gazdasági épület
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 13.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 15.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 17.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 19.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 21.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 23.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 25.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 33.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 28.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 30.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 35.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 38.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 41.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 43.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 55.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 69.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 73.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 77.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 2.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 3.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 5.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 7.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 11.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 13.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 18.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 19.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 20.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 15.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 24.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 25.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 26.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 27.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 29.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 31.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 36.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 39/B.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 40/1.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 43.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 46.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 50.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 53.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út. 54.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 55.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 16/22. hrsz.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 4.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 5.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 6.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 9.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 11.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 13.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 18.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 19.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 21.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 22/B.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 30.
- Háromhuta-Középhuta, Kossuth u. 51.
Kastély:
- Háromhuta-Újhuta Kossuth u. 1.
Haranglábak:
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u.
- Háromhuta-Középhuta, temetőkert, a ravatalozó mellett.
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u., központi tér
Kutak:
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 22. és a 24. sz. között.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u.
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 15-17. között
Egyéb építmények:
- Tűzoltószertár Háromhuta-Középhuta nyugati vége, Petőfi út eleje.
- Pince:Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. keleti vége, a temetőkert alatt, a Mély-patak és a Király-kúti-patak összefolyásánál.
- Csűr: Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 22.
- Erdészház: Az István-kúti-völgy völgyfőjénél
- Eszkála erdészház: A Gakralyuk-tető és az Eszkála-tető közötti nyeregtől délre, a Komlóskai-völgy völgyfőjénél
- Eljegyzési-híd: Újhuta központi teresedéstől légvonalban kb. 1,5 km-re keletre-délkeletre, a Cserepes és a Zsidó-rét között. Népmondai emlékhely Waldbott báró lányát itt jegyezte el vőlegénye.
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 7. nyári konyha és gazdasági épület
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 11. pince és gazdasági épület
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 16. kovácsműhely
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 17. nyári konyha
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 23. csűr és állattartó épület
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 25. nyári konyha
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 46. csűr
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 52. nyári konyha és csűr
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 55. csűr
- Háromhuta-Óhuta, 051/4 hrsz. régi üveggyár majd fatelepi gazdasági épület
- Háromhuta-Óhuta, 013 hrsz. üveggyári szolgálati lakás, majd vadászház
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 1. nyári konyha
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 19. nyári konyha és gazdasági épületek
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 36. gazdasági épületek
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 46. pincék
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 17. nyári konyha és gazdasági épületek
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 21. nyári konyha és gazdasági épületek
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 59. gazdasági épületek
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 19. nyári konyha és gazdasági épületek
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 5. gazdasági épületek
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 9. épületek
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 14. gazdasági épületek és istálló
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. 22. melléképületek
Szakrális építmények:
- Kápolna: Háromhuta-Újhuta, Kossuth u. északi vége
- Középhutai képoszlop: Háromhuta-Középhuta, Petőfi út 7. sz. porta Kultikus, szakrális építmény, alkotás, helyszín
- Feszület: Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. 7. sz. ház előkertjében.
- Feszület: Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u., a harangláb mellett
- Feszület: Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. keleti vége, temetőkert
- Feszület: Háromhuta-Középhuta, temetőkert
- Feszület: Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 21. sz. ház előkertjében
- Feszület: Háromhuta-Középhuta, Petőfi u., templomkert
- Feszület: Háromhuta-Középhuta, Petőfi út
- Feszület: Háromhuta-Középhuta, Petőfi út. 54.
- Feszület: Háromhuta-Újhuta, Kossuth u., központi tér, a harangláb mellett
- Útmenti kereszt a Tolcsva-patak hídjánál: Óhuta és Középhuta között az út szélén
- Útmenti feszület, Középhuta nyugati végében: Középhuta nyugati végében, az első porta mellett
Emlékművek:
- Háromhuta-Óhuta, Rákóczi u. keleti vége, temetőkert
- Háromhuta-Középhuta, Petőfi u., templomkert
- Háromhuta-Újhuta, Kossuth u., központi tér, a harangláb mellett
A helyi egyedi védelem természeti értékei
- Újhutai Csorgó: Forrásfoglalás Háromhuta-Újhuta, a központi tértől ~50 m-re nyugatra
- Mlaka-rét: A Sólyom-kő tető és a Soltész-hegy közötti nyereg Erdő-gyep mozaikok Hegyvidéki gyepek Láprétek
- Sólyom-kő-tető: Komplex eredetű fel-színforma Kilátópont
- Pengő-kő: Komplex eredetű felszínforma
- Nagy-Péter-mennykő: Kilátópont 709 m
- Rákóczi-kő: A Nagy-Oldal-tetőtől nyugatra, a Mély-patak völgyében, Regéctől a zöld sáv turistajelzésen kb. 2 km. Történelmi vagy kulturális eseménnyel, illetve jelentős személlyel kapcsolatos egyedi tájérték
- Moszlik-rét: A Nagy-Maklány déli lábánál, a Flórika-forrástól légvonalban kb. 500 m-re északkeletre Fás legelő
- Háromhuta-Óhuta, Pálos kolostorrom terület
Foglalt források és környezetük:
- Háromhuta, Pálos forrás és Könnycsepp-tó
- Háromhuta, István kút
- Háromhuta, Flórika forrás
- Háromhuta, Huta-völgyi Pál-kút
- Háromhuta, Fekete Péter forrás az Eszkála közelében
- Háromhuta, Emőke forrás és a Babuka-tó
Emlékhelyek:
- Háromhuta-Óhuta, Rókás-tető trianoni emlékhely
Megjegyzés: normál betű → nyilvántartott egyedi tájérték
félkövér betű → javasolt egyedi tájérték
2. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Az épített környezet településképi szempontból meghatározó területei
Óhuta
C:\Users\Németh Sándor\OneDrive\Képek\Képernyőképek\2018-01-28.png
Középhuta
C:\Users\Németh Sándor\OneDrive\Képek\Képernyőképek\2018-01-28 (1).png
Újhuta
C:\Users\Németh Sándor\OneDrive\Képek\Képernyőképek\2018-01-28 (2).png
a történeti településrész egyutcás soros elrendezésű fésűs beépítésű útifalu területe
3. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi jelentőségű meghatározó útvonalak
utcaképi védelmet kell fenntartani az önálló településrészek védett történeti főutcáinak kétoldali - Rákóczi F., Petőfi S., Kossuth L. utak – beépítésére.
4. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi véleményezési eljárás lefolytatása alá tartozó tevékenyégek

Településképi véleményezési eljárás

ESETEI - építmény építésére, bővítésére irányuló építési, összevont, fennmaradási engedélyezési eljárásokat megelőzően, amennyiben az építési tevékenység településképet érint -

A polgármesteri VÉLEMÉNY megalapozásának

TERÜLET

LÉTESÍTMÉNY

MÓDJA:

I.

II.

III.

A

A település egyes- alábbiakban felsorolt - területeihez kötődő településképi véleményezési eljárás

1.

Védett helyi művi értékkel érintett vagy azzal szomszédos ingatlan esetén, helyi értékvédelemmel érintett területen, műemléki környezetben, műemléki
jelentőségű területen

építmények

- g önkormányzati főépítész közreműködésével.

2

A településképi szempontból jelentős útvonalak és a mellettük fekvő, az úthoz csatlakozó teleksor területén.

3.

Településképi jelentőségű
meghatározó területek esetében

4.

A SZT szerinti településközpont vegyes területen

5.

Az országos közutak mentén elhelyezkedő - SZT -ben - közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken

7.

A SZT szerinti különleges területen

8

A SZT szerinti gazdasági területen településképi szempontból jelentős utak melletti, ahhoz csatlakozó teleksor területén

- önkormányzati főépítész közreműködésével.

B Az egész település területén egyes - alábbiakban felsorolt - építményekhez kötődő településképi eljárás
1. a./ kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület,
továbbá ikerház, csoportház (sorház,
láncház, átriumház) - településképet érintő - homlokzatának megváltoztatása önkormányzati főépítész közreműködésével
b./ az OTÉK vagy a HÉSz szerint csak kivételesen engedélyezhető
építmények
c./ szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel
ha annak a talapzatával együtt mért magassága meghaladja a 6,0 m-t helyi építészeti - műszaki
tervtanács, annak hiányában önkormányzati főépítész közreműködésével
d./ emlékfal építése, amelynek
talapzatával együtt mért magassága
meghaladja a 3,0 m-t tervtanács, annak hiányában önkormányzati főépítész közreműködésével
e./ 10 méternél nagyobb teljes magasságú, önálló antennatartó szerkezet és csatlakozó műtárgy

Településképi véleményezési eljárás
ESETEI - építmény építésére, bővítésére irányuló építési, összevont, fennmaradási engedélyezési eljárásokat megelőzően, amennyiben az építési tevékenység
településképet érint - A polgármesteri VÉLEMÉNY megalapozásának
TERÜLET LÉTESÍTMÉNY MÓDJA:
I. II. III.
C A település egyes területein, egyes építményekhez kötődő településképi véleményezési eljárás
1. A kertes mezőgazdasági jelű övezetek területén a./ 90 m² szintterület fölötti építmények és önkormányzati főépítész közreműködésével
b./ a lakó funkciót is magukba foglaló épületek
2. A település látványvédelemmel érintett kiemelt térségi övezeteiben a./ 90 m² szintterület fölötti építmények és
b./ a lakó funkciót is magukba foglaló épületek
3. A település beépítésre nem szánt területein a./ 10 méternél nagyobb beépítési magasságú építmények önkormányzati főépítész közreműködésével
b./ 250 m2-nél nagyobb beépített alapterületű építmények
4. A vasútvonal mentén a./ zajgátló építmények
5. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi véleményezési eljárás lefolytatás megindításának kérelme

Kérelmező tölti ki

Kérelem - Településképi véleményezési eljárás lefolytatásához

A Kérelem az ..../2018.(.. . .. .) Ö.r. ............4. mellékletének ..................pontja alapján kerül benyújtásra

I. Építtető adatai (kötelező)

Tervező adatai

Név:

Tervező:

Lakcím vagy székhely:

Levelezési cím:

Levelezési cím:

Kapcsolattartó:

Tervezői jogosultság sz.:

Tel./e-mail:

Tel./e-mail:

Kérelmező:

Építtető; Ingatlan tulajdonosa

II. Építési helyszín adatai - az ingatlan adatai

Ingatlan címe:

Hrsz.:

Igen

Nem

Igen

Nem

Területi védelem

Közterület

Helyi egyedi védelem

Önk. tul. v. kezelés

III. Építési tevékenység

a) rövid leírása:

b)a tervezett épület(ek) részletes adatai:

ba) telken létesítendő épületek száma:

db

be) tervezett építménymagasság:

m

bb) telek területe:

m2

bf) tervezett szintterületi mutató:

m2/m2

bc) telek tervezett beépítettsége:

%

bg) parkolóhelyek, garázsok száma:

db

bd) zöldfelület tervezett mértéke:

%

bh) közművesítettség:

bi) az épület(ek) rendeltetése (több rendeltetési egység esetén az egyes rendeltetési egységek elnevezései /lakások, üdülő, szállás, stb./ és darabszámuk felsorolása):

IV. Az ÉTDR tárhelyre feltöltött építészeti-műszaki tervdokumentáció

ÉTDR azonosítója:

Az ÉTDR tárhelyre feltöltött építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma

a) helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése szintvonalakkal

b) településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is)

c) reklámelhelyezés ábrázolása

d) rendeltetés meghatározása

e) rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásával, a telepítésről és az építészeti kialakításról

f) egyéb (nem kötelező):

Alulírott, az I. pontban megjelölt kérelmező a II. pontban megjelölt ingatlanon a III. pont szerinti - építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység településképi követelményének tisztázása céljából kérem a településképi véleményezési eljárás lefolytatását.
--------------------- , 20.... ...................... hónap ...... nap
……………………………………
Kérelmező aláírása
6. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi bejelentési eljárás lefolytatása alá tartozó tevékenyégek

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni

I.
az alábbi engedély nélkül végezhető
ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül

II.
az alábbi
TERÜLETEKEN, illetve. ESETEKBEN:

A

Bontási tevékenységek esetében

1.

építményt, építményrészt érintő bontás tudomásulvételéhez kötött, vagy bontás tudomásul vétele nélkül végezhető bontási tevékenység esetén

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon minden esetben,

b./

településképi meghatározó területen, ha a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint.

B

az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló jogszabályban meghatározott alábbi építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek esetén
- amennyiben a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint -

1.

Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében

c./

kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén

2.

Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben,

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében,

c./

kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén

3.

Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben,

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében,

c./

kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén

4.

Kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2alapterületet

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben,

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében,

c./

az országos közutak mentén elhelyezkedő - a SZTben - közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken

5.

Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, valamint bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni

I.
az alábbi engedély nélkül végezhető
ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül

II.
az alábbi
TERÜLETEKEN, illetve. ESETEKBEN:

6.

Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása

a./

az országos vagy helyi védettség alatt álló építményeken, illetve területeken, valamint azok környezetében

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében

c./

az országos közutak mentén elhelyezkedő - a SZTben - közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken

7.

Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében

8.

Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó (továbbá egyéb műszaki berendezés, mint pl.: parabolaantenna, légkondicionáló egység, napelem) építményen vagy építményben való elhelyezése

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben

b./

településképi jelentőségű meghatározó
útvonalak és területek esetében

c./

kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén

9.

Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és -tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése.

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben

10.

Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változása

a./

a település egész közigazgatási területén.

11.

Megfelelőség-igazolással – vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal – rendelkező építményszerkezetű és legfeljebb 180 napig fennálló
a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény,
b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény,
c) levegővel felfújt vagy feszített fedések
(sátorszerkezetek),
d) ideiglenes fedett lovarda,
e) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat
szerinti – állvány jellegű építmény építése.

a./

védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben

C

Építési engedélyezési eljáráshoz nem kötött, építési tevékenységnek minősülő egyéb tevékenység

1.

Közterületen bérleti szerződés keretében végzett, építési tevékenységnek minősülő
vendéglátó ipari üzleti előkert létesítése

a./

fokozott védelmet élvező közterületeken.

2.

Zajgátló építmények

a./

a vasút- és a főútvonalak mentén.

3.

Utasváró fülke építése

a./

a település egész közigazgatási területén.

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni

I.
az alábbi engedély nélkül végezhető
ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül

II.
az alábbi
TERÜLETEKEN, illetve. ESETEKBEN:

D

Építési engedélyhez nem kötött - reklámok elhelyezése tekintetében:

1.

A településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében valamint az országos vagy helyi védettség alatt álló építmények, illetve területek környezetében az 1 m2-nél nagyobb hirdetőberendezések elhelyezése reklámhordozó berendezés, reklámfelület létesítése (kivéve a címtáblák, megállító táblák, reklámhordozó berendezésre kihelyezett cserélhető hirdetmények, a reklámberendezéshez nem kötött reklámozási tevékenységek és a kirakat-belső berendezések létesítése) esetében;

2.

a település táj és természetvédelemmel érintett kiemelt térségi övezeteiben állandó vagy mobil tartószerkezettel rendelkező, önálló megjelenésű hirdető felület létesítése esetében

E

Építmények rendeltetésének (rendeltetés módjának) megváltoztatása esetében:

1.

Építési engedélyhez nem kötött tevékenységgel megvalósuló, meglévő építmények rendeltetésének (rendeltetés módjának) megváltoztatása esetén

a./

a település egész közigazgatási területén

7. Melléklet
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi bejelentési eljárás lefolytatás megindításának kérelme

Kérelmező tölti ki

Kérelem, Településképi bejelentési eljárás lefolytatásához

A Kérelem az ..../2018. (.. . .. .) 6. mellékletének ..................pontja alapján kerül benyújtásra

1. Bejelentő adatai (kötelező)

Tervevező adatai (értelem szerűen)

Név:

Tervező:

Lakcím vagy székhely:

Tervező szervezet:

Levelezési cím:

Levelezési cím:

Kapcsolattartó:

Tervezői jogosultság sz.:

Tel./e-mail:

Tel./e-mail:

2. A bejelentés tárgyának helye - az ingatlan adatai

Ingatlan címe:

Hrsz.:

Igen

Nem

Igen

Nem

Területi védelem

Közterület

Helyi egyedi védelem

Önk. tul. v. kezelés

3. A bejelentés tárgya

4. A bejelentéssel kérelmezett időtartam

Építési tevékenység

Építési tevékenység

Reklámelhelyezés

Hirdető berendezés

Rendeltetés-változás

Rendeltetés-változás

Rövid leírása:

5. A bejelentéshez mellékelt dokumentáció tartalma

2 pld-ban

Műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról)

Helyszínrajz szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével:

Alaprajzok:

Homlokzatok:

Utcaképi vázlat, színterv, látványterv (Fotó dokumentáció):

Egyéb (nem kötelező)

Alulírott, az 1. pontban megjelölt kérelmező a 2. pontban megjelölt ingatlanon a 3. pont szerinti hatósági engedélyhez nem kötött - építési tevékenységet /reklám elhelyezést/ rendeltetés változtatás tevékenységet településképi követelmények tisztázása céljából településképi eljárásra a mai napon bejelentem.
A bejelentési kérelem kitöltésével tudomásul veszem, hogy a tervezett tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, amennyiben ahhoz más hatósági engedély nem szükséges és a polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül hatósági határozatban – feltétel meghatározásával vagy anélkül – tudomásul veszi.
A polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül hatósági határozatban megtilthatja az építési tevékenységet, reklámhordozó elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire.
…………….., 20.... ...................... hónap ...... nap
................................................
a kérelmező aláírása
1. Függelék
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
műemléki épület, műemléki ingatlan, műemléki környezet
Műemléki épület: Háromhuta-Középhuta, Petőfi u. 54. 50/1-3 hrsz.
Műemléki ingatlan helyrajzi számok szerint:

település neve

helyrajzi
szám

védettség jogi
jellege

Törzsszám
[Azonosító]

védett örökségi érték neve

Háromhuta

50/1

műemléki

9032 [2798]

Lakóház

Háromhuta

50/2

műemléki

9032 [2798]

Lakóház

Háromhuta

50/3

műemléki

9032 [2798]

Lakóház

Háromhuta

014

világörökség

[30481]

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj védőövezet

Háromhuta

0227

világörökség

[30481]

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj védőövezet

Háromhuta

0267

világörökség

[30481]

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj védőövezet

Háromhuta

0273

világörökség

[30481]

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj védőövezet

Műemléki környezet helyrajzi számok szerint:

település neve

helyrajzi
szám

védettség jogi
jellege

Törzsszám
[Azonosító]

védett örökségi érték neve

Háromhuta

0174/3

műemléki környezet

9032 [22820]

Lakóház ex-lege műemléki környezete

Háromhuta

0252/2

műemléki környezet

9032 [22820]

Lakóház ex-lege műemléki környezete

Háromhuta

51/3

műemléki környezet

9032 [22820]

Lakóház ex-lege műemléki környezete

Háromhuta

54

műemléki környezet

9032 [22820]

Lakóház ex-lege műemléki környezete

Háromhuta

56

műemléki környezet

9032 [22820]

Lakóház ex-lege műemléki környezete

2. Függelék
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
régészeti területek

település neve

helyrajzi
szám

védettség jogi
jellege

Törzsszám
[Azonosító]

védett örökségi érték neve

Háromhuta

0115/13

régészeti lelőhely

17005

Cserkő és a Hutai patak összefolyásánál

Háromhuta

0115/14

régészeti lelőhely

16333

Cserkő és a Hutai patak összefolyásánál

Háromhuta

0115/15

régészeti lelőhely

16333

Cserkő és a Hutai patak összefolyásánál

Háromhuta

0115/16

régészeti lelőhely

16334

Cserkő és a Hutai patak összefolyásánál

Háromhuta

0125

régészeti lelőhely

16248

Barátláz-dűlő

3. Függelék
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
településképet meghatározó természetvédelemmel érintett területek
Natura 2000 SCI kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület
Natura 2000 SPA különleges madárvédelmi terület
Országos védett természeti terület (Zempléni Tájvédelmi Körzet)
Fokozottan védett területek
Barlangi védőövezet területei
ökológiai hálózat magterület
Ökológiai hálózat pufferterület
Tervezett természeti területek
4. Függelék
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
Veszélyes növények jegyzéke

Magyar név

Tudományos név

Borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

Kaliforniai tündérhínár

Cabomba caroliniana

Vízijácint

Eichhornia crassipes

Perzsa medvetalp

Heracleum persicum

Sosnowsky-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

Hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

Fodros átokhínár

Lagarosiphon major

Nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

Sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

Sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

Közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

Keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

Ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

Kudzu nyílgyökér

Pueraria montana var. lobata

Várhatóan az alábbi fajokkal fog bővülni a lista:

Magyar név

Tudományos név

Közönséges selyemkóró

Asclepias syriaca

Vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

Bíbor nebáncsvirág

Impatiens glandulifera

Felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

Kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

Óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

Tollborzfű

Pennisetum setaceum

Alternanthera philoxeroides

Microstegium vimineum

Inváziós és termőhely-idegen növényfajok jegyzéke
1. Fásszárú inváziós és termőhely-idegen növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

akác

Robinia pseudo-acacia

amerikai kőris

Fraxinus americana

bálványfa

Ailanthus altissima

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

fekete fenyő

Pinus nigra

erdei fenyő

Pinus silvestris

gyalogakác

Amorpha fruticosa

kései meggy

Prunus serotina

zöld juhar

Acer negundo

2. Lágyszárú inváziós növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

alkörmös

Phytolacca americana

japánkeserűfű fajok

Fallopia spp.

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

magas aranyvessző

Solidago gigantea

parlagfű

Ambrosia artemisifolia

selyemkóró

Asclepias syriaca

süntök

Echinocystis lobata

Telepítésre nem támogatható növények jegyzéke

Magyar név

Tudományos név

zöld juhar

Acer negundo

bálványfa

Ailanthus altissima

parlagfű

Ambrosia artemisiifolia

gyalogakác

Amorpha fruticosa

selyemkóró

Asclepias syriaca

lándzsáslevelű őszirózsa

Aster lanceolatus

kopasz őszirózsa

Aster novi-belgii

fűzlevelű őszirózsa

Aster x salignus

kerti seprűfű

Bassia scoparia

nyugati ostorfa

Celtis occidentalis

süntök

Echinocystis lobata

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

kanadai átokhínár

Elodea canadensis

japánkeserűfű fajok

Fallopia spp.

amerikai kőris

Fraxinus pennsylvanica

csicsóka

Helianthus tuberosus

parlagi ligetszépe

Oenothera biennis

közönséges vadszőlő

Parthenocissus inserta

tapadó vadszőlő

Parthenocissus quinquefolia

alkörmös

Phytolacca americana

karmazsinbogyó

Phytolacca esculenta

kései meggy

Prunus serotina

akác

Robinia pseudoacacia

magas kúpvirág

Rudbeckia laciniata

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

magas aranyvessző

Solidago gigantea

5. Függelék
Háromhuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018. (XI. 28.) önkormányzati rendeletéhez
A fényszennyezés elkerülését szolgáló szabályozás javaslata
- El kell kerülni a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz: Ennek megfelelően 3000K alatti érték javasolt a kültéri világítás színhőmérsékletére.
- A világítótestek ernyőzése olyan legyen, hogy a fényt oda irányítsa, ahol arra szükség van: Megfelelő ernyőzés esetén a kibocsátott fényt nem látjuk közvetlenül. A megfelelően irányított fény nem jut a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé vagy éppen az égbolt irányába. A fényeknek – még a díszvilágítás esetén is – lefelé kell irányulniuk. Így például a talajszintbe épített fényvetőket, melyek felfelé sugároznak, el kell kerülni.
- Az utcákat amennyire csak lehet egyenletesen, és amennyire csak lehet alacsony intenzitással világítsuk meg: Vidéki utakon a 0,3 cd/m² fénysűrűség elegendő, amely kb. 4 lux megvilágítással elérhető. Ez az EU útvilágítási szabványoknak (EN13201) megfelelő legalacsonyabb útosztály. Az EU szabványok gyakran sokszor erősebb megvilágítást ajánlanak, mint ami jelenleg a legtöbb európai településen megvalósult.
- Igazítsák a kültéri világítást a tényleges használat idejéhez. Este 10 óra, vagy éjfél után jóval kevesebb fényre van szükség, ennek megfelelően az közvilágítás fénye csökkenthető. A megvilágítási szintek akár 50-80%-os csökkentése is lehetséges. A nem közcélú világítást teljesen ki kell kapcsolni, ha nincs arra közvetlen szükség.