Tornaszentjakab Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 03. 13Tornaszentjakab Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] Az önkormányzati költségvetés célja, hogy a kötelező és önként vállalt feladatok ellátásához a tervezett bevételek fedezzék a felmerülő kiadásokat, mind az önkormányzatnál, mind az általa fenntartott költségvetési intézményekben. A tervezett bevételek és kiadások a költségvetési évben biztosítják a költségvetés tartós egyensúlyát, és ezáltal biztosított a feladatok maradéktalan végrehajtása.
[2] A Képviselő-testület a működéséhez szükséges kiadásokat a tervezett bevételei alapján határozza meg, figyelemmel arra, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelező feladatait végre tudja hajtani, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása biztosított legyen, szem előtt tartva a település fejlesztésének szempontjait is.
[3] Tornaszentjakab Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a közös önkormányzati hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését:
a) 51. 869. 021,- Ft költségvetési bevétellel
b) 58. 083. 237,- Ft költségvetési kiadással
c) - 6. 214. 216,- Ft költségvetési egyenleggel[a)-b)]
d) - 367. 500,- Ft - c)-ből működési (hiány, többlet)
e) 367. 500,- Ft felhalmozási (hiány, többlet)
f) 7. 726. 976,- .Ft finanszírozási bevétellel
g) 1. 512. 760, -Ft finanszírozási kiadással
h) 6. 214. 216,- Ft finanszírozási egyenleggel [f)-g)]
i) a bevételek és kiadások főösszegét 59. 595. 997,- Ft-ban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a képviselő-testület az 1. melléklet szerint határozza meg.
(3) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2. melléklet részletezi.
(4) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét rendeli el.
(5) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. Az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételével történik.
3. A költségvetés részletezése
3. § (1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza
(3) Az Önkormányzat 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet részletezi.
(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg
(5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.
(6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá
(7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9. melléklet szerint határozza meg.
(8) Adatszolgáltatás az elismert tartozásállományról tartalmi elemeit a 10. melléklet tartalmazza.
(9) Az Önkormányzat 2025. évi várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítésére vonatkozó előirányzat-felhasználási tervet tájékoztató jelleggel az 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) Az Önkormányzat a kiadások között 0 Ft általános, 0 Ft céltartalékot állapít meg.
4. A költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében év közben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 20 %-áig vállalható kötelezettség.
(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
(6) A közös önkormányzati hivatalban foglalkoztatott valamennyi felsőfokú és középfokú iskolai végzettséggel rendelkező köztisztviselőt egységesen 20 %-os illetménykiegészítés illeti meg a 2023. évben a köztisztviselői alapilletmény után, amíg arra fedezetet nyújt az önkormányzati hivatalok központi támogatása.
(7) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.
(8) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 10. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
(9) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.
(10) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
5. Az előirányzatok módosítása
5. § (1) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát minden esetben fenntartja magának.
(2) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(3) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, negyedévet követő hónap végéig, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(4) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(5) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(6) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
(7) Az önkormányzat saját forrásai terhére - a képviselő-testület hivatalánál (közös hivatal) foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - az illetményalapot 50.000.- Ft-ban állapítja meg.
6. A gazdálkodás szabályai
6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a képviselő-testületi határozattal elfogadott munkamegosztási megállapodásban foglaltaknak megfelelően rendelkezik.
(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(4) A közös önkormányzati hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
7. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról a független belső ellenőr útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
8. Záró rendelkezések
8. § (1) Ez a rendelet 2025. március 13-án lép hatályba, rendelkezéseit 2025. január 01. napjától kell alkalmazni.
(2) Ez a rendelet 2028. december 31-én hatályát veszti.
1. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
1. Összevont mérleg
|
B E V É T E L E K |
||
|---|---|---|
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
49 227 021 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
25 106 152 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
16 163 500 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
1 207 260 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
44 746 912 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
4 480 109 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
1 010 000 |
|
24 |
Építményadó |
|
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
1 000 000 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|
|
28 |
Gépjárműadó |
|
|
29 |
Telekadó |
|
|
30 |
Késedelmi pótlék |
10 000 |
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
1 632 000 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 600 000 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
36 |
Ellátási díjak |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
2 000 |
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
30 000 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
51 869 021 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
7 726 976 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
7 726 976 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
7 726 976 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
59 595 997 |
|
K I A D Á S O K |
||
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
57 715 737 |
|
2 |
Személyi juttatások |
30 441 590 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 960 499 |
|
4 |
Dologi kiadások |
14 320 516 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
7 443 132 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 550 000 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 000 000 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
550 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
|
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
367 500 |
|
23 |
Beruházások |
63 500 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
304 000 |
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |

- Lakástámogatás |
|
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
58 083 237 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
1 512 760 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 512 760 |
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
60 |
Váltókiadások |
|
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
1 512 760 |
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
59 595 997 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
|
Forintban |
||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-6 214 216 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
6 214 216 |
2. Kötelező feladatok mérlege

3. Önként vállalt feladatok mérlege

4. Államigazgatási feladatok mérlege

2. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
1. Működési célú bevételek és kiadások mérlege - Önkormányzati szinten
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
|---|---|---|---|---|
|
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
49 227 021 |
Személyi juttatások |
30 441 590 |
|
2 |
1.-ból EU-s támogatás |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 960 499 |
|
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
1 010 000 |
Dologi kiadások |
14 320 516 |
|
4 |
Működési bevételek |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
7 443 132 |
|
|
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Egyéb működési célú kiadások |
1 550 000 |
|
|
6 |
5.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
7 |
Egyéb működési bevételek |
1 632 000 |
||
|
8 |
||||
|
9 |
Az 5-ből -Tartalékok |
|||
|
10 |
||||
|
11 |
||||
|
12 |
||||
|
13 |
Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.) |
51 869 021 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12) |
57 715 737 |
|
14 |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
7 359 476 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
|
15 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
7 359 476 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|
|
16 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
17 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
18 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
20 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 512 760 |
|
|
22 |
Váltóbevételek |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
23 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Váltókiadások |
||
|
24 |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23) |
7 359 476 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23) |
1 512 760 |
|
25 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24) |
59 228 497 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24) |
59 228 497 |
|
26 |
Költségvetési hiány: |
5 846 716 |
Költségvetési többlet: |
- |
|
27 |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
- |
2. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege -Önkormányzati szinten
|
Forintban |
||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
|
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
Megnevezés |
2025. évi előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
63 500 |
|
|
2 |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
|
3 |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
304 000 |
|
|
4 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
5 |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
|
6 |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||
|
7 |
||||
|
8 |
||||
|
9 |
||||
|
10 |
||||
|
11 |
||||
|
12 |
Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11) |
Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11) |
367 500 |
|
|
13 |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
367 500 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
|
14 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
367 500 |
Hitelek törlesztése |
|
|
15 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
16 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
17 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
|
18 |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||
|
20 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
|
21 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||
|
22 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
23 |
Értékpapírok kibocsátása |
|||
|
24 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
|
25 |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19) |
367 500 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
|
|
26 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
367 500 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
367 500 |
|
27 |
Költségvetési hiány: |
367 500 |
Költségvetési többlet: |
- |
|
28 |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
- |
3. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
|||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
|
2026. |
2027. |
2028. |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
Nemleges |
- |
|||
|
2. |
- |
||||
|
3. |
- |
||||
|
4. |
- |
||||
|
5. |
- |
||||
|
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
4. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
1.000.000 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
|
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
|
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
10.000 |
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
- |
|
5. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
||
|
Sor-szám |
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
|
|
1. |
||
|
2. |
||
|
3. |
||
|
4. |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE* |
- |
6. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
|||||
|
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2024. XII. 31-ig |
2025. évi előirányzat |
2025. utáni szükséglet |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
|
Immateriális jószág - GDPRReg |
63 500 |
2025 |
63 500 |
||
|
ÖSSZESEN: |
63 500 |
63 500 |
7. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
|||||
|
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2024. XII. 31-ig |
2025. évi előirányzat |
2025. utáni szükséglet |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
|
Egyéb tárgyi eszköz felújítás - falugondnoki autó |
304 000 |
2025 |
304 000 |
||
|
ÖSSZESEN: |
304 000 |
304 000 |
8. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
||||
|
Támogatott neve |
Előirányzat |
|||
|
Összesen: |
||||
|
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
||||
|
bevételei, kiadásai |
||||
|
EU-s projekt neve, azonosítója: NEMLEGES |
||||
|
Forintban |
||||
|
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
|||
|
A projektre jóváhagyott összes |
Évenkénti ütemezés |
|||
|
2025. előttre ütemezett bevétel, kiadás |
2025. évre ütemezett bevétel, kiadás |
2025. utánra ütemezett bevétel, kiadás |
||
|
A |
B=(C+D+E) |
C |
D |
E |
|
Saját erő |
||||
|
- saját erőből központi támogatás |
||||
|
EU-s forrás |
||||
|
Társfinanszírozás |
||||
|
Hitel |
||||
|
Egyéb forrás |
||||
|
Források összesen: |
||||
|
Személyi jellegű |
||||
|
Beruházások, beszerzések |
||||
|
Szolgáltatások igénybe vétele |
||||
|
Adminisztratív költségek |
||||
|
Kiadások összesen: |
||||
9. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
1. Tornaszentjakab Község Önkormányzata - Összes bevétel, kiadás
|
Tornaszentjakab Község Önkormányzata |
01 |
|
|---|---|---|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
49 227 021 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
25 106 152 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
16 163 500 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
1 207 260 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
44 746 912 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
4 480 109 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
1 010 000 |
|
24 |
Építményadó |
|
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
1 000 000 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|
|
28 |
Gépjárműadó |
|
|
29 |
Telekadó |
|
|
30 |
Késedelmi pótlék |
10 000 |
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
1 632 000 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 600 000 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
36 |
Ellátási díjak |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
2 000 |
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
30 000 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
51 869 021 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
7 726 976 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
7 726 976 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
7 726 976 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
59 595 997 |
|
Tornaszentjakab Község Önkormányzata |
01 |
|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
57 715 737 |
|
2 |
Személyi juttatások |
30 441 590 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 960 499 |
|
4 |
Dologi kiadások |
14 320 516 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
7 443 132 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 550 000 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 000 000 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
550 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
|
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
367 500 |
|
23 |
Beruházások |
63 500 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
304 000 |
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
34 |
- Lakástámogatás |
|
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
58 083 237 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
1 512 760 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 512 760 |
|
51 |
Központi, irányító szervi támogatás |
|
|
52 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
53 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
54 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|
|
55 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
56 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
57 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
59 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
60 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
61 |
Váltókiadások |
|
|
62 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
1 512 760 |
|
63 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
59 595 997 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
3 |
|
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
10 |
|
2. Kötelező feladatok bevételei és kiadásai

Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
02 |

3. Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

03 |

4. Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai

04 |

10. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv neve: |
Tornaszentjakab |
|||||
|
Költségvetési szerv számlaszáma: |
10402142-21424153 |
|||||
|
Éves eredeti kiadási előirányzat: …………… Ft |
||||||
|
30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: ……………… Ft |
Forintban |
|||||
|
Sor-szám |
Tartozásállomány megnevezése |
30 nap |
30-60 nap |
60 napon |
Át-ütemezett |
Összesen: |
|
1. |
Állammal szembeni tartozások |
|||||
|
2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
|||||
|
3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
|||||
|
6. |
Egyéb tartozásállomány |
|||||
|
7. |
Összesen: |
|||||
11. melléklet a 2/2025. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
|
2. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 252 |
4 102 251 |
4 102 251 |
4 102 251 |
49 227 021 |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
|||||||||||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
84 167 |
84 167 |
84 167 |
84 167 |
84 167 |
84 167 |
84 167 |
84 167 |
84 166 |
84 166 |
84 166 |
84 166 |
1 010 000 |
|
5. |
Működési bevételek |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
136 000 |
1 632 000 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||||||||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
9. |
Finanszírozási bevételek |
7 726 976 |
7 726 976 |
|||||||||||
|
10. |
Bevételek összesen: |
12 049 395 |
4 322 419 |
4 322 419 |
4 322 419 |
4 322 419 |
4 322 419 |
4 322 419 |
4 322 419 |
4 322 418 |
4 322 417 |
4 322 417 |
4 322 417 |
59 595 997 |
|
11. |
Kiadások |
|||||||||||||
|
12. |
Személyi juttatások |
2 536 800 |
2 536 800 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
2 536 799 |
30 441 590 |
|
13. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
330 042 |
330 042 |
330 042 |
330 042 |
330 042 |
330 042 |
330 041 |
330 042 |
330 041 |
330 041 |
330 041 |
330 041 |
3 960 499 |
|
14. |
Dologi kiadások |
1 193 377 |
1 193 377 |
1 193 377 |
1 193 377 |
1 193 376 |
1 193 376 |
1 193 376 |
1 193 376 |
1 193 376 |
1 193 376 |
1 193 376 |
1 193 376 |
14 320 516 |
|
15. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
620 261 |
7 443 132 |
|
16. |
Egyéb működési célú kiadások |
129 167 |
129 167 |
129 167 |
129 167 |
129 167 |
129 167 |
129 167 |
129 167 |
129 166 |
129 166 |
129 166 |
129 166 |
1 550 000 |
|
17. |
Beruházások |
63 500 |
63 500 |
|||||||||||
|
18. |
Felújítások |
25 333 |
25 333 |
25 333 |
25 333 |
25 333 |
25 333 |
25 333 |
25 333 |
25 334 |
25 334 |
25 334 |
25 334 |
304 000 |
|
19. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||||
|
20. |
Finanszírozási kiadások |
1 512 760 |
1 512 760 |
|||||||||||
|
21. |
Kiadások összesen: |
6 411 240 |
4 834 980 |
4 834 979 |
4 834 979 |
4 834 978 |
4 834 978 |
4 834 977 |
4 834 978 |
4 834 977 |
4 834 977 |
4 834 977 |
4 834 977 |
59 595 997 |
|
22. |
Egyenleg |
5 638 155 |
-512 561 |
-512 560 |
-512 560 |
-512 559 |
-512 559 |
-512 558 |
-512 559 |
-512 559 |
-512 560 |
-512 560 |
-512 560 |
|