Kázsmárk község képviselő testületének 7/2014 (VIII.19.)

A közterület elnevezéséről és a házszám- megállapítás szabályairól

Hatályos: 2023. 03. 30

Kázsmárk község képviselő testületének 7/2014 (VIII.19.)

A közterület elnevezéséről és a házszám- megállapítás szabályairól

2023.03.30.

Kázsmárk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében és 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:1

Általános rendelkezések

1. §

.

(1) A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének és a házszám- megállapításának az egységes rendjét biztosítsa és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedéstájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat.
(2) Kázsmárk település közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint.

2. §

.

E rendelet alkalmazásában:
a. közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII. törvény 2. §. 13. pontjában meghatározott terület
b. Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI.14.) Korm. rendelet 2. §. (3) bekezdés j) pontjában meghatározott név.
c. Házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.
A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok

3. §

.

(1) Kázsmárk község belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni. A külterületi egyéb közterületetek elnevezéssel el kell látni.
(2) A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére utaló meghatározásból (út, utca, tér stb) áll.
(3) A közterületeket elnevezésénél figyelemmel kell lenni a helyi kulturális, természeti vagy történelmi értékekre, sajátosságokra, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, továbbá arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.
(4) A község területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.
(5) Az újonnan létesített közterület nevét a közterületnek a földhivatali ingatlan- nyilvántartásban történő bejegyzést követő egy éven belül meg kell állapítani.
(6) Ha egy közterület település- rendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik és - az elkülönüléstől számított egy éven belül- új nevet kell adni a közterületnek.
(7) A közterület nevének megváltozására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

4. §

.

(1) A közterületek elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.
(2) A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Kázsmárk község képviselő- testületének hatáskörébe tartozik.
(3) A közterület elnevezéséről szóló döntést a helyben szokásos módon- a Kászmárk Önkormányzat hirdetőtábláján- közzé kell tenni.
Házszám megállapítására vonatkozó szabályok

5. § .

(1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat házszámmal kell ellátni. A közterületen több ingatlan azonos számmal jelölhető.

(2) A külterületi ingatlant – közterületi elnevezés hiányában- helyrajzi számmal kell jelölni.

(3) A közterület házszám- megállapítását úgy kell elvégezni, hogy a számok a településen (Detek településtől Léh település irányába haladva) bal oldal páratlan, jobb oldal páratlan 1-től növekvő számozással. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni.

(4) A csak egy oldal beépíthető közterület házszám- megállapítása1-től kezdődően folyamatos is történhet.

(5) Terek esetén a házszám. megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan,az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.

(6) Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot megállapítani, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.

(7) Az ingatlanok számozása arab számmal történik.

(8) Telekfelosztás esetén keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell levégezni.

(9) Telekegyesítés esetén után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy az egyesítés előtti legalacsonyabb és legmagasabb számot kötőjellel kell összekötni.

6. § .

(1) E rendelet §-ainak rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglévő közterületek házszámozását nem érintik.

(2) A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozzák.

7. § .

(1) Az ingatlan házszámát a jegyző határozattal állapítja meg.

(2) Házszám- megállapításra irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.

(3) Több ingatlant érintő házszám- megállapítás közterületeként egy határozatban történik.

(4) A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon kívül közölni kell az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosával, továbbá az ingatlan- vagy lakcímnyilvántartó hatóságokkal.

(5)2

Záró rendelkezések

8. § .

E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
1

A bevezető rész Kázsmárk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023.(III.29.) önkormányzati rendelete 1.§-ával megállapított szöveg.

2

A 7.§ (5) bekezdését a Kázsmárk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023.(III.29.) önkormányzati rendelete 2.§-a hatályon kívül helyezte.